TIZENNÉGY - Megígérem

sziasztoook! megjöttem a következővel, a szokásos késésem után :) a héten beteg voltam, ötvenezer fokban jó volt forró teát inni... :/ :) remélem jól vagytok! millió puszi, imádlak titeket, jó olvasást xx

Hirtelen mozdulni sem tudtam.

Olivia, csak kápráztak a szemeid. Az nem lehet, hogy kékek voltak az övéi. Amik világítanak. Irreálisan. Maradj meg a valóság talaján. Lehet, csak a fény játszadozott vele. Na meg a vonyítás, az nem vonyítás volt, hanem mondjuk a tömeg őrjöngése.

- Harry? - a hangom elcsuklott a félelemtől. Ne hátrálj, nem félsz tőle. Ez Harry, nem? Lehet, az ital. Mégis csak ittál sört. Lehunytam a szemeimet jó pár másodpercre, majd kinyitottam.

Te jó ég, bár ne tettem volna.

Léptem egyet hátra, mikor Harry igen csak hevesen emelkedő mellkasába ütköztem.

- Nem. Kellett. Volna. Eljönnöd. - szótagolta a szavakat, mintha nehezére esne beszélni is. A hangja egy mély, csontrepesztő morgás volt, a rezgését a gyomromban éreztem.

- Rosszul érzed magad? - kérdeztem naivan. - úgy értem, a szemeid fájnak, érted, mert furák. Mármint nem furák, szépek, Egek, tényleg szépek, csak olyan… mikor fogom már be? - nevettem zavartan, a tarkómon végigfutott az izzadtságcsepp.

Harry felém tett egy lépést - ami a talajt is megrázta, olyan nehéz, erős volt - és oldalra biccentette a fejét.

Újabb vonyítás, én pedig felsikkantottam.

Olivia, őrizd meg a hidegvéredet. De hiába próbáltam lazán viselkedni, ez farkas vonyítás volt!

Farkas.

Telihold.

Erdő.

Egek, hogy kerülnek ide farkasok?

Jó lenne, ha azzal foglalkoznál, hogyan menekülsz meg és nem azon, hogyan kerülnek ide. Idekerültek és pont. De tényleg pont. Most pedig… fuss.

El akartam fordulni, hogy rohanni kezdjek, de akkor Harry a csuklómra fonta az ujjait és magához rántott.

A szívem heves verését a fejem tetejében éreztem, mikor a fülemhez hajolt. Nem, nem is a fülemhez, a hajamhoz. Olyan hosszan, ráérősen szippantotta be a samponom illatát, volt időm simán infarktust kapni. Mikor éreztem, hogy itt a vég, akkor valaki hátulról megragadta Harryt, a fához vágta és ráordított.

- Fejezd. Be.

Kane hangja egy figyelmeztető, rekedt csengés volt, már-már egy biztonságot nyújtó érintés a hátamon.

Szó szerint elöntött a víz, mindenhol. Az adrenalinom az egekben volt, a vérnyomásommal egyaránt.

- Kane, menj el. - mondta Harry, ilyen hangsúlyt életemben nem hallottam még.

- Neked kell elmenned. Most. Nem akarod őt bántani.

- De akarom, - röhögött fel - mindennél jobban.

Hogyan? - kérdeztem, már csak magamban. Harryre pillantottam, igyekeztem nem mutatni a tőrt, amit belém döfött éppen. Bántani akar? Megölni? Dehogy Olivia, miért akarna ölni? Nem egy sorozatgyilkos filmben vagy!

- Ha jól érzékelem, maradt kettő perced. A helyedre.

Úgy beszélt vele, mint egy kutyával. Mármint Kane Harryvel. Viszont úgy tűnt, használt. Harry belekapaszkodott a földbe.

Szó szerint.

Az ujjai lazán belesüppedtek a kemény talajba, mintha mindenképp oda akarta volna tapasztani magát.

- Vidd. El. Innen.

Kane abban a pillanatban mellettem volt, a karjaiba vett és futni kezdett. Ó de futni. Ez nem olyan kocogunk egy jót futás volt. Ez a Supermant megszégyenítő féle. Ha egyáltalán Superman fut? Mindegy, nem nézek ilyeneket.

Kane a fülemhez hajolt közben és suttogott:

- Sajnálom, hogy idehoztalak, Olivia.

Már csak azzal foglalkoztam, hogy hazaérjek. Annyi kérdés volt bennem és ezt mind szándékomban állt megkérdezni, ha végre lerak a lábaimra.

Megtorpantunk a házunknál és Kane óvatosan rakott le a talpaimra.

- Óvatosan - kapott a karom után, mikor megszédültem. Elhúzódtam, és elkezdtem simogatni ott, ahol megérintett. Kane megemelte mindkét kezét bocsánat kérően, és egy lépést hátrált is tőlem. - biztos nem értesz semmit sem.

- Én… nem igazán.

Kane megdörgölte a tarkóját.

- Most… nem tudok magyarázkodni.

- Ó nem Kane, - nevettem. - nem rázol le. Mi volt ez? Vonyítások? Meg Harry?

- Harrynek viselkedési zavarai vannak.

- Nem, nekem vannak viselkedési zavaraim, meg depresszióm! - bukott ki belőlem mérgemben. Na, ezt nem kellett volna. - Harry a puszta kezével… beszívtam, ugye?

- Lehet. - mondta óvatosan.

- Kane.

- Fura emberek, - hangsúlyozta a második szót. - a Telihold egyfajta szokás náluk, semmi több. A vonyítás szimbolikus, hisznek a…

- Farkasokban? - mosolyodtam el gúnyosan. - komolyan ezzel akarsz etetni?

- Miért, szerinted mi más lenne? - mosolygott rám kedvesen. - azt hiszed, hogy ők valójában farkasok? - nevetett. De sokáig, úgy, hogy kezdtem egyre inkább rosszul érezni magamat. - ébredj fel, Olivia, ez a valóvilág, nem a filmek.

- Tudom, mit hallottam. - biztattam magamat.

Kane felsóhajtva lépett elém, két ujjával megemelte az államat és lemosolygott rám a melengető, kedves mosolyával. Majdnem elolvadtam. Csak majdnem.

- Menj, aludj egyet, szépségem. Holnap beszélünk.

És ezzel ott hagyott. Persze megvárta, hogy magamra lakatoljam az ajtót. Még azt is megemlítette, hogy barikádozzam el, kiröhögtem.

Egy szavát sem hittem el.

Harry szemszöge

Olyan közel volt. Olyan átkozottul közel. Ott tombolt bennem a féktelen és én fel akartam szántani a testét. Figyelmeztettek, hogy nehéz lesz, ez több volt, mint nehéz.

Éreztem a véremet tombolni a dülledt, megnyúlóban lévő ereimben. A töredező csontjaim segítségért ordítottak. Az erőm megduplázódott és látta.

Megkapaszkodtam a fa gyökerében, de ez sem tarthat vissza. Felnéztem az égre, és kezdődött. Mindenemben éreztem.

Felpattantam a földről és neki iramodtam. Utánuk. Sebesen. Kane hülye, ha azt hiszi, visszatarthatom magam. Valószínűleg tisztában is volt vele, és már el is rejtette előttem.

Aztán nekifutottam egy sziklának.

Egy jó nagydarab sziklának, aki nem más volt, mint Kane.

- Át fogsz változni, Harry. Menned kell.

- Engedj az utamra, Kane.

- Elbasztad, öcskös.

A francba, Kane és az apáskodó szerepe. Ezért mászik rá Oliviára is? Nem mintha érdekelne.

- Nem megyek út… - felordítottam. Hát elkezdődött a rémálmom. A földre zuhantam, négykézlábra kényszerített a szörnyeteg, ami én vagyok. A zihálásom betöltötte az erdő zegzugait, a homlokomról lecsöppent az izzadtságcsepp, meghalok.

Most biztosan belehalok.

- Segítek.

- Hagyj meghalni, Kane.

- Nem halsz bele.

- Bárcsak beledöglenék! - ordítottam rá, de a hangom néha morgásba torkollott. Leszorítottam a szemeimet.

- Bárcsak segíthetnék, öcskös. - megmarkolta a vállamat.

- Segíthetsz.

- Az nem segítség, gyilkosság.

Felnevettem. Az sem nevetés volt már. Utáltam, hogy ilyen lassú a folyamat. Legalább gyors lenne.

- Egy emberrel több, vagy kevesebb - morogtam.

- Mindig is te viselted a legrosszabbul.

Kane lehajolt és felállított a földről.

- Tegyél le. Figyelmeztetlek.

- Nem félek tőled.

Ez komolyan megbolondult. Bármelyik percben széttéphetem őt, de ő a vállára vesz, pátyolgat.

- Rosszul teszed.

Tudtam, hová visz. Gyűlöltem azt a helyet is. Mindent gyűlöltem a világon, kivéve Albertet. Leszorítottam a szemeimet, ott volt, a fejembe férkőzött és irányítani akart.

- Egyikőnk sem ennyire agresszív, mint te.

Morogni kezdtem.

- Ezt ne nekem mondd.

A kezemre néztem, amiken már kinőttek a karmok. Miért mindig a karmok jönnek legelőször? A testem változik át legutoljára. Persze az is a legfájdalmasabb.

Levitt a folyóhoz, ahol a gyöngyvirágok voltak. Még az illatuk sem nyugtatott. Letett a sziklára és hátrált kettőt. Jól tette.

A hold pont rám sütött, éreztem a bordáim átalakulását. Mintha minden egyes darabot kitépnének a húsomból, hogy aztán átalakítva visszategyék puszta kézzel, behelyezve a csontvázamba.

- Menj be a vízbe, Harry.

- Gyűlölöm ezt a tavat.

- Nincs más választásod.

- Azt se tudom, mi történik ott, mikor lent vagyok.

- Jobb is, ha nem tudod. - sóhajtott fel. - megvárlak.

- Ne várj meg. - nevettem - nem vagy a barátnőm, Kane.

- Pedig azt hittem randin vagyunk - vigyorgott, én pedig a szemeimet forgattam volna, ha a fájdalom nem hasított volna bele a gerincembe. Kifeszült a mellkasom, és ordítottam, mi már vonyítás volt inkább. Éreztem a vastag eret a nyakamon kidülledni, Olivia illatát az orromban, hallottam Kane levegővételét, mindent élesebben és tisztábban.

Amíg Kane be nem görgetett a vízbe és ismét elnyelt a sötétség.

***

A vízparton tértem magamhoz, meztelenül. A fejem kótyagos volt, a végtagjaim nehezek, alig bírtam felnyomni magam a lábaimra. Aztán oldalra fordultam és hánytam egyet. Minden egyes alkalommal. Mi a franc történik lent, ami miatt hánynom kell?

Még sötét volt, olyan négy-öt óra lehetett. Az egész testemnek büdös folyószaga volt. Kirázott a hideg, ahogy a hűvös nyári szellő nekem ütközött. Úgy látszik Kane még sem várt meg, szerencsére.

Hazafelé vettem az irányt, először mondjuk elővettem a dugi ruhámat, amit mindig odakészítek telihold előtt. Nem kéne meztelenül rohangálni az utcákon.

Ahelyett, hogy haza vittek volna a lábaim, máshol kötöttem ki.

Ott álltam csapzottan, büdösen Olivia ablaka alatt, fölfelé néztem és azon tűnődtem, vajon mit csinál?

Alszik, mi mást csinálna. A szemeimet forgattam magamon. Kane biztosan ágyba dugta és még vissza is jött hozzá, miután engem elintézett. Sokan apának hívják, tényleg olyan. Apa, akinek megoldódtak a problémái.

Az enyém is megoldódhatna, mondjuk már csak egy hónap múlva. De akkor is.

Felugrottam könnyedén az ablakhoz, a farkas képességeim még aktívak voltak.

Besétáltam Olivia szobájába, aki békésen aludt az ágyában. Ott álltam felette, mint egy rossz zaklató, és hallgattam a szuszogását. Megnyugtatott.

Nem, Harry, ne képzelődj. Csak múlik a telihold hatása.

Körülpillantottam a szobájában, lányos volt. Semmi extra, mégis kellemes nőies illat volt, na meg kupi. A ruháját a földre dobta, a szandáljával együtt. Megmosolyogtatott. Jó kérdés, hogy miért.

Felvettem a szemüvegét az íróasztaláról és forgattam az ujjaim között. Majd belekukkantottam kíváncsiságképp. Próbáltam nem hangosan elnevetni magam, mikor rájöttem: kamuszemüveg. Miért hord szemüveget, ha nem kell neki? Sem mínuszos, sem pluszos nem volt. Rápillantottam, fura egy lány. Fura, de érdekes. Több dolgot meg tudtam már róla, és még mindig nem elégedtem meg vele.

Aztán a laptopjához léptem, megmozdítottam az egeret, az állkapcsom idegesen roppant egyet, mikor megláttam a keresési eredményeket: farkas Castle Combe-ban, farkas támadás Castle Combe-ban, farkasok Angliában és sorolhatnám.

Mindenhol farkas.

Kane jó munkát végzett.

Megdörzsöltem a tarkómat, az éjjel majdnem lebuktunk. Kane hülye volt, amiért odahozta. Nem is értettem a célját tulajdonképpen.

Fölé sétáltam, és megcsapott az illata. Az átkozottul édes, mámoros illata. Másnak miért nem lehet ilyen? Miért pont neki? Csak morgolódni tudtam.

Leguggoltam mellé, az ágyra támasztottam az államat, úgy néztem őt. Kisebb infarktust kapna, ha hirtelen kinyitná a szemeit, meg én is.

Valami nem stimmelt vele. Kívülről nyugisnak tűnt, de a lélegzetvétele akadozott. Nagyon halkan vette, de én azt is meghallottam. Elszűkültek a szemeim, rémálma lehet?

Nem mintha érdekelne Harry. Rémálom, jó álom, tőlem bármit álmodhat.

Ahogy a feje oldalra esett le a párnán, a haja az arcába omlott. Akaratlanul is odanyúltam, hogy hátra söpörjem a haját. Ami puha volt, olyan, de olyan puha…

A kezeimre támaszkodva fölé hajoltam, és csak remélni mertem, a büdös tószag nem ébreszti fel. Muszáj volt megint megszagolnom a haját. A szemeim is lecsukódtak, ahogy az édeskés illat maga alá kerített. Sampont válthatott, ez másabb volt, mint mikor utoljára éreztem. Ez még jobb.

Talán nem is a samponjának illata volt az, ami így csalogatott.

A bőre illata, a levegő, amit kifújt, a haja, mindene. Minden egyes átkozott mozdulata csalogatni akart.

- Ne legyél frusztrált még az álmaidban is, Lulu. - mondtam neki halkan, miközben az álla vonalán simítottam végig. Ismét a szememet forgattam, Lulu? De az Olivia becézésére ez tetszik a legjobban. Illik hozzá. Olyan szép volt. A vonásai, a szőke haja, a telt ajkai… amiket úgy faltam, mintha semmi másra nem lenne szükségem az életben. Megőrjít, mikor beszívja a felső ajkát. Rossz szokás, és pont emiatt szívnám be én is helyette.

Felegyenesedtem és még pár percet ott álltam, zsebekbe dugott kezekkel.

- Nem kellett volna idejönnöd - ismételtem magam századszorra is. - nem érdemled meg a halált, Lulu. - suttogtam. - de egyet megígérhetek, ha rajtam múlik - sóhajtottam fel - már pedig én leszek az elkövető, gyors halálod lesz. Megígérem.

Aztán leugrottam a szobájából és meg sem álltam hazáig.