HUSZONHÉT - Újabb íz

sziasztok! megérkeztem a következővel, ez jóóó hosszúúú lett :) remélem jól vagytok! lassan tavaszodik, már alig várom, utálom ezt a hideget :) jó olvasást nektek, millió puszi, és köszönöm, hogy még mindig itt vagytok! <3 

Az utca belezendült az ajtócsattanásba, miután kiszálltam a taxiból.

A bőröm borsódzott a hűvös szélnek köszönhetően, az aranyszőke hajamat lobogtatta mögöttem. Alig bírtam elkapni a lélegzetemet, a tarkóm nyomott a vérnyomásomtól, pedig nem szokott magas lenni.

Még nem késő Indiana, a taxis arra vár, hogy kifizesd, még visszaszállhatsz és hazarohanhatsz a bús-üres szobád falai közé.

A szívem viszont azt súgta, hogy ez az a hely pontosan, ahol lennem kell. A vér lüktetett az ereimben, dobogott, szinte könyörgött a lépteimért. Minél előbb, minél közelebb, látni őt, érezni őt. Mi a franc. Megráztam a fejemet, de már késő volt. A lábaim a háza felé cipeltek, miután a taxis elmondta, Harry már rég kifizette az utamat előre. Persze őt is ismerte, kit nem. Annyi információt összeszedtem róla, a One Direction tagja volt egykor. Lányok hada sikította a nevét, engem meg valószínűleg jól leigáznának a féltékenységükben, vagy épp a hezitálásom miatt. Tisztában voltam vele, milyen szerencsés is lehetnék.

Harry egy igazi sztár még mindig. Humoros, kisfiús mosollyal, majdnem két méteres testtel, itt-ott göndör hajjal és zöld szemekkel.

Valahol legbelül épp az ellenkezőjét éreztem.

A kettős érzet egyre csak erősödött, ahogy végigbaktattam a gondosan karbantartott parkon, a fák között, mik napsütésre éheztek. A boldogság és a félelem egyszerre borította el az elmémet, egyazon erősségben, vajon melyik nyer?

Az ujjaimat kopogásra formáltak, de a hezitálásban megtorpantam. Semmiből sem tart taxit hívni.

De akkor meghallottam a hangot, amit gőzöm sincs hogyan felejthettem el. Amitől a görcs a gyomromban elkezdett enyhülni, szertefoszlani. A szívem megugrott, és nem kopogtam. Szinte betörtem az ajtót.

- Den? - kiáltottam el magam, mikor beléptem.

A kiskutyám rohanni kezdett felém nyüszítve, majd hanyatt dobta magát előttem, a hasát kínálva. Örömömben felkaptam és szorítani kezdtem. A szőrébe fúrtam az arcomat, mire vakkantott. Aztán elkezdte összenyalni az arcomat.

- Elég, Den. - nevettem, majd leraktam a földre. A hasát simogattam. Őszinte boldogságot láttam sötét szemében. A lábamhoz bújt és lefeküdt elégedetten.

Csak akkor vettem észre, hogy valaki figyel minket.

Harry az ajtófélfának támaszkodott, féloldali mosollyal arcán. Finom illat keringett a házban.

- Örülök, hogy a maradás mellett döntöttél.

Nyeltem egyet.

- Vissza akartam menni.

- Tudom. - billentette oldalra a fejét. - de maradtál.

- Maradtam. - mondtam. - miért nem adtad vissza a kutyámat?

Harry nagyot sóhajtott.

- Gyere be a konyhába, mert leég a kaja.

Harry főzött? Alig bírtam eltakarni a vigyoromat.

A konyhában palacsinták sorakoztak a lapos tányéron, és már készült a következő adag a fekete serpenyőben. Körülpillantottam. Az konyha berendezése kellemes, modern érzetet keltett, a hosszú pult kényelmessé tette a főzést-sütést.

- Szóval? Válaszolsz? - dőltem neki végül.

Harry széles hátán mozogni kezdtek az izmok, ahogy megfordította a palacsintát.

- Már az első nap oda akartam adni, mikor jöttél iskolába. Aztán kiderült, hogy nem emlékszel rám - nevetett. De ez a nevetés nem a humoros fajta volt. Elszorult a torkom. Kellett pár hosszú másodperc, amíg folytatta. - gőzöm sincs, mit tehettem volna. Nem emlékeztél rám, hogyan állíthattam volna be a kutyáddal? Szia, Harry vagyok, nem ismersz meg, de jó párszor itt aludtál, sőt, megmentettél önmagamtól jó párszor, a kutyusodat is áthoztad. Ja, és amúgy én vagyok az oka a balesetednek. - Harry megfordult és kitárta a karjait tanácstalanul. - szerinted így kellett volna?

A sóhajom betöltötte a konyha falait.

- De miután kiderült?

- Ha nem hívtad volna meg magad, én tettem volna. - a kedves mosolya mögött kihallottam valami mást, úgy fogalmaznám, bizakodást hallottam. - ő lett volna a bizonyíték, ha nem hiszel nekem. Másrészt Den megfázott, orvost hívtam hozzá és ápolni kellett.

A szívem dörömbölni kezdett. Ápolta a kutyámat? Nem, Indiana, csak mert ápolta a kutyádat, nem olvadsz el.

Bólintottam.

Körülnéztem.

A ház falai messze fölém nyúltak. A falak semmitmondóak, szürkék voltak, egy lakberendező csodákat tudna tenni, azt hiszem. Körbejártam a folyosót, az előteret, megálltam a lépcső előtt. Felnéztem rá, beszippantott a lépcsőfokok meredek sorfala. A tetejére pillantottam és láttam magamat, ahogy becsapom az ajtót erősen. Harry orra megsérült, kívülről nem is értettem, miért vonzza a férfiakat silány külsőm. Újabb emlék.

Sajgó fejemet forró szikrázás nyugtatta meg.

Harry mögöttem volt. Feszes mellkasa a hátamnak feszült, két ujja óvatosan, alig érintve simította végig a karomat.

Hirtelen le akartam tépni a felsőmet, hogy a bőrömhöz érjen a bőre. Krisztus, mi bajod van Indiana.

A szemeim lecsukódtak és nem értettem mit mondott. Csak az illata, a közelsége, a fájó lüktetés a bőröm alatt volt az, ami számított.

Megpördültem a tengelyem körül, az arcunk pár milliméterre volt a másikétól.

- Hm? - mormoltam, hátha valami fontosat mondott.

- Min gondolkodtál? - suttogta.

- Nem tudom. - mondtam.

Harry elmosolyodott, a hüvelykujja megtalálta a halántékomat, hogy aztán végigsimíthasson vele az állam hegyéig.

Mindig ilyen jó érzés, mikor valaki cirógat? A kábulattól belesimultam a tenyerébe, nem tudtam mi ez, de bekebelezett.

- Indie - búgta, a hangja harmatgyenge. Elillant gyorsan, mégis hallottam. A hő szép lassan szökött fel bennem, vagy csak be volt fűtve? Magam sem tudtam.

Amint hozzámért, azt is elfelejtettem, milyen céllal érkeztem.

Mi volt ez, testi vágy?

De akkor miért éreztem azt, hogy egyetlen hüvelykujja gyógyulásig simította meghalt lelkemet?

A tekintetünk találkozott, a szavaknak nem volt helye ott és akkor. Láttam magamat a világos íriszeiben. Hirtelen nem akartam a feledésbe menekülni, nem akartam a halált, csak az életet. Az életet, amit a szemében láttam meg.

- Édes. - mondta, s mikor rákérdeztem, csak megrázta a fejét. Valami titkos lehetett, vagy a régmúlt történése?

Ki kívánkozott a számon:

- Bárcsak mindenre emlékeznék.

Harry megfogta az ujjaimat és bevezetett a konyhába.

Szedett palacsintát mindkettőnknek, majd leült velem szemben. Ámbár kezdett kitisztulni a fejem a kis távolságból, bódult voltam kicsit.

Harry lakmározni kezdett. Az élvezet kiült az arcára, egymás után tömte magába a palacsintát. Úgy döntöttem, végre megkóstolom.

- Ez… sós?

- Sós palacsinta. - mosolygott rám, az arca kivirult tőle. - a legjobb szakácstól tanultam.

- Szereted?

Harry lerakta a kezéből a palacsintát, megtörölte a száját és hátra dőlt. A tekintete elárulta őt, kereste a megfelelő választ.

Benyomtam kettőt, amíg vártam rá. Isteni finom volt.

Sosem érkezett válasz a kérdésemre.

- Miért vagy itt, Indiana? - kérdezte. Arcáról eltűnt a mosoly s a jó kedv. Most rajtam volt a sor, hogy válaszért kutakodjak. Szinte érezte, hogy mentésre szorulok. - mert én tudom, miért akartalak idehívni. - a karjaira támaszkodott az asztalon. Belefúrta a tekintetét az enyémbe, elkapta és nem engedte. A tüdőm levegőért kiáltott.

- I-igen?

- Nem tudok tovább nélküled létezni. Próbáltam, de nem ment. - mondta ki egyszerűen. Egy pillanatra sem hezitált. Nem értettem, miért mondd ilyeneket. Azt sem, hogy miért éreztem pontosan ugyanezt, mióta visszatértem a halálból és ismét találkoztunk. - jöhet akárki azzal, hogy  idő kell, amíg megismersz valakit. 6 év múlva is derülnek ki dolgok a másikról, mit számít, ki milyen szabályokat állít fel? Itt voltál velem, ebben a házban és éltem, Indiana. Elérted, hogy legyen miért élnem. Akarjak valamiért élni. Tudom, hogy nem bocsájtottál meg a balesetért, hidd el, amíg élünk megpróbálom helyre hozni a dolgot. Azt akarom, hogy mellettem legyél. Egyszer itt voltál és a baleset után… teljesen üres lett minden, amiben eddig valamennyi örömet találtam. Nélküled nem megy tovább, szeretném, ha elölről kezdenénk, új emlékekkel.

Harry kifúlt a mondandója végére. Az izzadtságcseppek legördültek a homlokán, oly sokáig megszólalni sem tudtam.

A megválaszolatlan kérdések ott sorakoztak föl az agyam józan részében, a visszakozás erős volt, csak nem ért fel szívem erejével.

Harry nem várta meg a válaszomat.

Felállt és a kezét nyújtotta nekem. Amint megfogtam felrántott, lehajolt, a lábaimnál fogva megemelt és felpakolt a pultra.

Olyan gyorsan történt, időm sem volt felfogni, hogy a csípőjét a lábaim közé fúrta.

A szemeim nagyra nyíltak, Harry tekintete nem változott. Megemelte a hüvelykujját és az alsó ajkamra tette. A szemeim azon nyomban lecsukódtak és könyörgő sóhaj hagyta el a torkomat. Krisztus, mintha egyetlen egy érintésével vinnyogó kiéhezett kislánnyá tenne.

- Tudod mit akarok mindennél jobban? - kérdezte, és jól elbeszélgetett magával. Rögtön válaszolt helyettem is. - újabb ízt. A tiédet.

- Harry.

- Látom, hogyan reagálsz rám, Indiana. Meg akarom adni. De segítened kell.

- Segítenem?

- Nem fogok hozzád érni, amíg el nem mondod, milyen ízed van.

Tikkadt torkomon alig jöttek ki a szavak.

- Í-ízem?

Harry bólintott.

- Az ízed.

Most akkor nyaljam ki magam, vagy mit akar? A gondolatra totál bevörösödtem és Harry észrevette. A pimasz, perverz vigyorától a föld alá süllyedtem.

Megfogta az ujjamat és bele nyomta a számba. Fürkészett.

- Mondd el, Indiana. Mondd el, milyen íze van a bőrödnek.

Totál bután meredtem rá, nem értettem, miért kérdez ilyeneket.

- Öhm… nem tudom Harry, bőr ízű? Milyen ízű a bőr?

- Jelen pillanatban milyen?

Elszánt volt és láttam rajta, hogy valóban tudni akarja. Mivel csak a meggyes tusfürdőmet éreztem magamon, azzal hozakodtam fel.

- Meggy. Jelen pillanatban.

Harry gondolkodás nélkül a hűtőhöz ment. Majd becsukta, átrohant a konyhán, eltűnt.

Mikor visszaért, nem hittem a szemeimnek. A nyál összefutott a számban s a vérem forrni kezdett.

Krisztus, mit akar a meggybefőttel?

Ráütött egy nagyot a tetejére és felnyitotta. Ismét a lábam közé állt, ezennel egy meggyel a két ujja között.

- Nyisd ki a szádat.

- Mi? Miért nyitnám? - nevettem zavartan. Egek, Indiana, szedd már össze magad. Egész testedben remegsz.

Harry megfogta gyengéden az államat, lehúzta és kinyílt a szám. Majd beletúrt a hajamba, belemarkolt, hogy hátrahúzhassa a fejemet gyengén. Ott ültem a pulton, széttárt lábakkal és hátra vetett fejjel, Harry pedig belecsurgatta a meggy levét a számba.

Hogy aztán hirtelen megindulást magához rántson és megcsókoljon. A torkomból egy mély, kéjes nyögés szakadt fel, magamra sem ismertem.

Sosem voltam ennyire beindulva.  Akárhány sráccal próbálkoztam, a szex rossz volt. Harryvel még csak nem is szexeltem, de úgy éreztem a mennyek ajtaján kopogtatok.

Kár, hogy a csókja nem tartott sokáig.

A tekintetünk találkozott, Harry pedig ízlelte a meggyet a nyelve hegyén. Lecsukta a szemeimet, a mellkasa egyre csak emelkedett és azt hiszem, elvesztettem őt. A ködös tekintete a következő pillanatban megijesztett s egyben megőrjített.

Megragadta a térdeimet és közelebb húzott magával. A fülemhez hajolt.

- El is felejtettem, mennyire szerettem a meggyet. - suttogta - most meg foglak kóstolni, Indiana.

A tartásom meginogott, majdnem a karjaiba omlottam. Puszta szavaitól.

Harry oldalra biccentette a fejemet, szabaddá téve a nyakamat. A hideg meggy leve végigcsurgott a nyakamon, le a kulcscsontomig, pontosan olyan ütemben sorakozott fel a libabőr az egész testemen. Egyszerre volt melegem és fáztam, mikor a forró nyelvének hegye megérintette a bőrömet.

Hirtelen le akartam tépni a bőrömet, hogy még közelebb érezhessem őt. Nem volt elég.

A derekába martam és bár az ágyékunk összesimult szorosan, még mindig távolinak tűnt az egész. A másik kezem a haját marta, ahogy egyre lejjebb haladt. Át a mellkasom bal oldalára.

Harry halk, elégedett sóhajára felfigyeltem. Néztem, ahogy belecsókol a mellkasomba s valahol úgy tűnt, mintha el akarta volna csókolni szívem repedezett sebeit. A szám szétnyílt, és ahogy megharapta még a bőrömet, a nyögés is elhagyta a torkomat.

Harry úgy fordított meg minket, hogy hosszában le tudjon dönteni a pultra.

Ó Egek, mikor a nadrágomat kezdte kigombolni, a hátam ívben feszült meg a hideg kőn. A plafon összefolyt előttem, ahogy a tűz hevétől a könnyem is megeredt.

Annyira fel voltam hevülve. S nem csak testileg. Lelkileg. Minden egyes csókja és érintése több volt puszta testi találkozástól.

Azt hittem, elvesztem a halál után. Hogy többet nem fogok örömet érezni, az ízek intenzitását. Nem fogok többet vonzódni bárkihez is.

- Harry! - mondtam a nevét, mikor a meggyet a csupasz belső combomhoz dörzsölte.

- Annyira finom. - duruzsolta a bőröm ellen, és már nem voltak gondolatok.

Csak a szája a lábaim között. Ahogy a csókjaival végighaladt az érzékeny bőrön, egyre beljebb oda, ahol a legjobban akartam őt.

- Harry.

A neve imaként hagyta el a számat újra és újra, majd egy őrjöngő nyögésben, ahogy az ajkai körülfonva vették el végre a bizsergő, égető érzést a lábaim között.

A nyelve belém fúródott s a csillagok sokkal közelebb tűntek az átlagnál. Éreztem, ahogy elönti a testem a megkönnyebbült melegség és a mosoly kiül az arcomra.

- Ó Istenem Harry, az ujjaidat.

Harry hirtelen abbahagyta.

- Hidd el, Indiana, majd én tudom, mikor kell az ujjamat is használni. - mondta pimasz egoizmussal, szó mi szó, úgy szívott, úgy elégített ki, ahogy senki más még eddig.

A tenyeremmel rácsaptam a pultra az elégedetlenségtől.

- Nem bírom tovább.

Harry ujjbegye körözni kezdett ott, ahol már rég nem járt senki. Lassú, éhes köröket rótt le, körbe, egyszer sem térve be. A pólóm nekem tapadt az izzadtságtól, a lihegésem betöltötte a konyhát.

- Jézus Harry, tedd már be.

Mikor ráparancsoltam, Harry elvette az ujját és cserébe a nyelvét adta vissza egy kicsit. A kínzó remegés újra és újra rám tört. A melegség hullámokban tört rám, közel voltam.

Lenéztem rá egy törékeny pillanatomban. Ő pedig fel rám. A hangom esdeklő volt, nem ismertem meg a sajátomat.

- Tegyél a magadévá.

Harry szemei elsötétültek, az idő megállt körülöttünk. Oly nagyon akartam. Soha, senki nem tett velem ilyen jót. Nem csak a testemmel, a lelkemmel is. Közelebb akartam magamhoz.

Hirtelen megéreztem Harry ujjait, s én visszadőlve a pultra, felnyögtem az elégedettségtől. A szája és az ujja együtt dolgozva érték el, hogy egy hangos sikollyal éljem át életem első, igazi orgazmusát.

***

Harry ajtaját nyitva találtam.

Bemenjek, vagy ne? Már reggel hat volt.

A kíváncsiság fojtogatott, nem volt szabad megfeledkeznem arról, hogy miért jöttem ide.

Az este olyan fenséges volt, a lábaim még mindig remegtek. Nem beszélve arról, hogy Harry TV nézés közben még egyszer hozzám ért, sokkal hevesebben.

Leírhatatlan élmény volt. Csak azaz egy zavart, hogy a szexre nem reagált. Igazából azt hittem, hogy utána felvisz az ágyba és egész éjszaka elleszünk. De Harry még csak azt sem akarta, hogy viszonozzam. Ami nagyon is zavart. Annyi volt a válasza, hogy neki ennél több nem kellett, minthogy ilyen lélegzetelállítónak lásson.

Ja és hozzátette, hogy továbbra is a meggy lesz a kedvence. Tűzvörös volt a fejem, mondani sem kell.

Harry békésen aludt az ágyában. Ott álltam felette és néztem pihenni. Elmosolyodtam. Mégis mit gondoltál, hogy tényleg meghal éjjelente? Aztán újraéled reggel?

 Nevetnem kellett. Visszafogtam, nehogy felkeltsem. Olyan helyes volt még álmában is. Teljesen megnyugodtam a hatalmas, félelmet keltő csendben.

Meg is torpantam. Miért volt ilyen csend? Mi más lenne, hisz még alszik. Csak te vagy fel ilyen korán.

De akkor is.

Mellé sétáltam és ott álltam fölötte. Olyan fura volt. De mi? Mi volt az a fura? Harry aludt.

Biztos azért nem emelkedik a takaró, mert kis levegőket vesz.

És biztosan nem fújja ki, csak beszívja.

Nagyra nyíltak a szemeim. Krisztusom, Harry nem lélegzett?!

A kezemet a szájához-orrához tettem, 2 percen keresztül ott tartottam, semmi. A vér dobolni kezdett a nyakamban.

- Harry. Harry kelj fel! - rángatni kezdtem. A teste jéghideg volt. A pánik rohamokban tört rám. A nyakánál megnéztem a pulzusát, nem találtam. A csuklóján sem. - Úristen. Istenem. Jézus, Indiana, telefon. Hívj mentőt.

Alig bírtam elmondani, hogy mi történt. Beszéltem egyáltalán? Se pulzus, se légzés, kihűlt test.

- Meghalt. Harry meghalt…

Úgy éreztem, a szívembe belemarkolt egy hatalmas kéz, a valóság keze, hogy tönkre tegye a boldogságot, amit épp, hogy megérezhettem. Darabokra facsarta a szívemet, a könnyeim forrón égették meg az arcomat, remegtem.

A telefonjáért nyúltam, szerencsére csak oldalra kellett húzni a feloldáshoz. Kit hívjak? Valakijét fel kellett hívnom.

Egy rokonát sem ismertem.

Fel s alá járkáltam. Mit mondjak? Harry meghalt? A mentők úton vannak. De vajon mióta halott már?

Halott. Halott. Halott.

Halott.

Harry halott.

A térdeimre estem, a telefon megszólalt a kezemben. Megnyomtam véletlenül. Egy zene volt, az volt a címe: Altató.

Azaz altató én voltam, ahogy énekelek.

Még inkább csorogni kezdtek a könnyeim. Fel kell állnod, a mentők mindjárt itt vannak.

Erőt vettem magam, a sokktól még fel sem fogtam szerintem.

Amint a kilincsért nyúltam, egy hatalmas levegő vételt hallottam. Mint aki fuldoklás után most kapott igazán levegőhöz.

- Indie? - mondta, fáradtan.

A telefonja kiesett a kezemből. Megfordultam, de azt se tudom, hogyan.

Harry meglátta a könnyes, sokkos arcomat, majd lecsukva a szemét hátra döntötte a fejét.

- Mióta vagy itt, Indiana?

Azt állította, hogy minden éjjel meghal és újjászületik. Szerinte ő halhatatlan.

- Istenem. 

HUSZONHAT - Megfejthetetlen

sziasztok! végre megérkeztem :)) sajna történt egy-két dolog mostanában körülöttem, nem tudtam az írásra koncentrálni, meg úgy semmire sem. de most már igen! köszönöm a türelmet és jó olvasást kívánok! 

A rémálmom napról napra kísérti a hűvös éjszakáimat. Na nem pont azért hűvös, mert kint mínusz fokok uralkodnak, a fűtés bedöglött az egész bérházban.

Az, hogy vacogva feküdtem bele az ágyamba, felturbózta az egyébként sem tiszta elmémet. Mondhatni rettegve hunytam le a szemeimet minden egyes éjjel, azóta, hogy Harry elmondta az igazságot. Elmélyültem a gondolataimban és ebből kifolyólag csak úgy bombáztak a rosszabbnál rosszabb álmok. Kezdve a balesettel. Jobban mondva minden éjjelem eköré központosult. Először még csak nem is éreztem, mi történt valójában. Hallottam magamat sikítani, aztán bumm, felriadtam leizzadva. Utána mélyültem bele az eseményekbe úgy Istenigazából. Mintha minden egyes álommal közelebb kerülnék a valósághoz. A képek élesebbek, a sikítások hangosabbak lettek, a szívem pedig a torkomban dobogott a félelemtől. Egyik alkalommal sem fajult odáig az álmom, mint a mostani estén.

Ott feküdtem az ágyamban, a plafont bámulva már az sem tűnt fel, hogy hideg volt. Képtelen voltam kiverni a fejemből a legutolsó pillanatot. Csak az járt a fejemben, minden más sötét foltként derengett körülöttem.

Lecsuktam a szemeimet s már egyből állt a szőr a tarkómon.

Csupán másodpercekig tartott, de ez volt valaha a legijesztőbb és mindezek mellett, a leg szürreálisabb dolog, amivel találkozhattam.

A vér megfagyott bennem. Nem éreztem a szívemet verni, a szemeim mégis nyitva voltak és láttam. Tisztán és tudatomnál voltam.

Egy halott test, aki látott még.

Látta még azt az embert, aki okozta a balesetet. Aki ott feküdt már fekete zsákkal a testén. Aki olyan megtört volt, esetlen és kihűlt, mint én magam. Kinek erejében megfagyott a vér, a szíve nem vert és azt kívántam, bárcsak ne kéne őt úgy látnom. Bárcsak ne történt volna ez velünk.

Mielőtt a fekete zsákot rám húzták volna, láttam őt felkelni.

Felülni, a zsák lehullott a fejéről. Életre kelt.

Ebben a pillanatban felriadtam az álmomból. Zakatoló szívvel fetrengtem tovább egészen mostanáig, képtelenségnek tűnt kiverni a fejem azt, hogy Harry életre kel a szemem láttára.

Az ölembe vettem a laptopomat és elővettem a jó öreg barátomat, a google-t. Mindenféle módon rákerestem, halálos baleset London külvárosában, belvárosában, Angliában - rá kellett döbbennem: arra sem emlékszem tisztán, merre történt. Ebből kifolyólag fikarcnyit sem törődtem tovább az internettel, meg tegyük hozzá nulla találatot hozott fel. Mintha egyszerűen kitörölték volna az emberek és a média tudatából.

Harry és a hírneve akármire képes.

A kíváncsiság szétmarcangolt belülről, s az egyre csak megfogalmazandó kérdések: Harry hogyan élte túl? Nem mintha nem örülnék neki, de például egyetlen egy sérülés sem látszódott rajta. Mikor visszatértem az egyetemre, ő már tanított! Egek, hát le sem esett, hogy ő volt a balesetem okozója!

Mi több…

Esze ágában sem volt bárkinek is megemlíteni. Mintha nem tudnának róla. Fura.

A legegyszerűbb, ha megkérdezem.

***

Másnap - nekem aznap - reggel az egyetemen egyenesen Gertie-ékhez ballagtam. A nedves füvön csúszott a bakancsom talpa, majdnem hasra is estem.  Pezsgett a bőröm az enyhe napfürdőben, már akkor kora reggel is. Esőnek nyomát sem találni már, szerencsére.

- Szöszke - karolt át vigyorogva Bastian. Ahogy a tekintetünk találkozott, lefagyott a mosoly az arcáról. Megragadta a vállamat és ezt mondta: - ideje kialudnod magad, néztél már tükörbe? Alex szerint a jó alvás titka a kimerítő szex. Mikor szexeltél utoljára?

Mi van?

Nem tudtam mást, kitört belőlem a röhögés. Ellenben ez mindenhogy hangzott, csak őszintének nem.

- Ez hogy jött ide?

- Kicsi van neki, mi? - kérdezte. Összevont karokkal rázta a fejét előttem. - jó pasi, kicsi farokkal. Pedig a tanároknak nagy szokott lenni.

- Ó igen? És ezt te honnan tudod?

A vigyor ismét ott kunkorodott az ajkain.

- Hülyéskedsz, szivi? Egyetemen vagyunk, szerinted Mr. Jefferson mennyire visszakozott, mikor megkértem, hajoljon le?

Leesett az állam.

- Mondd, hogy nem voltál együtt vele.

Mr. Jefferson-t Bastian részéről ismerem, neki tartja azt az órát, aminek a nevét képtelen vagyok megjegyezni.

Felmutatta a mutató és a középsőujját egyszer.

- Kétszer? - kérdeztem. Fület sértő hangnemben. - elment az eszed. És Alex? Te hímrin…

- Álljunk csak meg. Azt nem mondtam, hogy be is raktam neki. Csak lehajolt. Lecsekkoltam, és eldöntöttem, hogy nem kell. Akkor Alex-el nem volt komoly a dolog. Álmodsz még velem?

Megráztam a fejemet. Egyik témából a másikba kúszunk át pillanatok alatt. Kellett pár pillanat, hogy megemésszem, a tanárával mit művelt, majd rátértem a kérdésére.

- Azóta nem.

- Én sem. - mondta, megropogtatva az állát. - fura.

- Bastian, mit tudsz Harry bale…. a mi balesetünkről?

Bastian oldalra biccentette a fejét.

- Mire vagy kíváncsi?

- Tudok mindent. - suttogtam. - Harry elmondta. De… én kórházban voltam, sokat. Mire én jöhettem iskolába, ő már tanított. Én mehetek vizsgálatra a fejem miatt, ő totál jól van.

Megfogta a karomat és a padhoz kísért. Leült és várta, hogy kövessem.

- Figyelj, megbízok benned, most már. Harry körül bűzlik valami, jó Isten tudja mi, de érdekes egy figura.

- Ezt eddig is tudtam.

Mosolygott. A hajába fúrt az ujjaival, meg is markolta kicsit, majd megrázta a fejét. A jobb lábát rángatta.

- Anya vizsgálta őt kiskora óta - mondta. Elnyelte őt a messzibe nyúló égbolt tisztasága. - kezelte őt.

- Mire?

- Nem tudom. Ő volt anya legnagyobb csalódása, ha szabad így mondani. Mindenkit meg tudott gyógyítani, kezelni, az agyában turkálni, de Harryt? - röhögött. - Harryt úgy hívta, a megfejthetetlen. Már kisgyerekként képzetei voltak. Anya szerint sok kisgyereknek vannak képzelt barátai, de azt felváltja az igazi barátság. Harrynek nem a barátai voltak kitaláltak - rám szegezte a tekintetét. A tüdőm szűkös volt, levegőért kiáltott. - neki az élete volt kitalált.

- Az élete?

Bastian elnevette magát. De ez a nevetés belehatolt az ember lelkének legmélyebb bugyraiba. A fájdalom meglapult a hangjában, belehatolt egyenesen a füleimbe. Mintha ez többről szólna, az egész, jóval többről.

- Az édesanyja megesküdött, hogy nem nézettek vele 18+-os filmeket, nem tudta anya honnan szedte az egész zagyvaságot.

- Milyen zagyvaságot? - sürgettem.

- Harry azt állította, hogy minden éjjel meghal és újjászületik. Szerinte ő halhatatlan.

Nagy levegőt szippantottam be.

- Huh. Ez tényleg… fura.

- A fura nem itt kezdődik, Indiana. Tudom, sok mindenre nem emlékszel, remélem, egyszer visszajönnek az emlékek. Ezért nem akartam, hogy találkozz vele. De felnőtt nő vagy, te alakítod az életedet. Azon törtem az agyam, miután volt az elbeszélgetésünk Alexről és rólam, miképp mondjam ezt el neked. Így, hogy rákérdeztél…

- Csupa fül vagyok. - mondtam, megfogva a kezét. 

- Anya egyszer bevitt hozzá, a klinikára, ahol dolgozott. Ott volt ő is, a heti találkozóra hozta őt be Anne. Az a nő maga a kedvesség és csupa szív. Ott ültem anya irodájában, mikor beléptek. Anya kiküldött, még kicsi voltam, nem értettem miért. Hisztiztem, Anne pedig próbált nyugtatni és kiküldte Harryt is, hogy ne legyek egyedül. Így kezdődött el a barátságunk. - pillantott a szemembe. Bár ne tette volna. Az ádámcsutkája kidülledt a nyelésben, az arcizma megrándult. Tudtam, hogy olyat mond, ami meg fog döbbenteni. Ami megviselte őt. - a legjobb haverok voltunk. Együtt vittek minket mindenhová, vidámparkba, állatkertbe, a játszótérre, kocsikázni, Krisztus, az első legómat neki adtam, annyira megtetszett neki. Ma már tudom, mennyire szerettem őt. - mondta óvatosan. A pár pillanatnyi csend elárulta, mit jelent pontosan a szerettem őt. Tikkadt torkomnak jól esett a nyelés. - mesélt a képzelt világáról, én meg hittem neki. Naiv voltam, mit tudtam én a halhatatlan fogalmát. Lementünk a játszótérre, és én hülye megkérdeztem tőle, mit jelent. Azt mondta, nem tudja elmondani, de megmutatja. Kisétált a Chevrolet elé, a szemem láttára. - nevetett. A fülem zúgott a zakatoló szívemtől, az ujja elfehéredett a szorításomtól.

Csend.

A silány szavak szégyenszemre hagytak cserben. Csak bambultam előre. Krisztus. Csak elképzeltem, hogy a kis Bastian előtt kisétál az autó elé a legjobb barátja. Jobban mondva, igazából, az első gyerekkori szerelme.

- Mi történt utána?

- Nem tudom. Megszakadt a kapcsolat, miután hívta a mentőt, aki a kormány mögött ült. Harry tönkre tette annak az embernek az életét, és az én gyerekkoromat is. Pszichológus kellett, évekig. - vont vállat. - de túléltem. Meg ő is, ahogy látod.

***

Csendben vártam, hogy megérkezzen.

Bastian megesketett, hogy egy szót sem szólok. Nem fogok. Teljesen más tervet szőttem ki.

A szék támlája törte a hátamat s hirtelen a bakancsom is két számmal kisebb lett. Mintha a saját bőröm ellenem szegült volna, hogy elérje, kiugorjak belőle. Az üléstől fájt a fenekem, az állástól a lábaim, a fejem szét akart robbanni az újra s újra feltörekvő képpel: életre kel az éjsötét zsákkal a testén.

Bastian elárulta még, hogy zavaros Harry háttere a baleset után. Senki sem tudja. Ő úgy hallotta, meghalt a baleset helyszínén, ennek ellenére két lábon közlekedik fel s alá az iskolában. Nem halhatott meg, ha csak vissza nem tért velem együtt a halálból. .

A cipőropogás figyelmeztetésként hangzott fel a teremben, megérkezett a tanár, ideje elkezdeni az órát.

A padot bámultam. A bőr felforrósodott a nyakam mentén, az arcomig, vörössé festve azt. Engem nézett, hozzám beszélt, mikor köszönt. Hiába a többes szám, csak nekem szánta. Rekedt hangja behatolt a gondolataim közé, elhessegetve minden egyéb mást, kiérdemelve, hogy csak rá figyeljek.

Jövő héten szeretné elkezdeni a szerepjátékot, belekóstolni kicsit a színjátszás és előadó művészet gyakorlati részébe. Hangos ricsajjal jött az ujjongás, Harry ellenben szótlan maradt.

Várt.

Rám várt.

Minden porcikám sikított érte, a közelségéért. A lábaim fel akarták állítani a törzsemet, hogy a karjaiba omoljak. Istenem, a magányos éhség ott toporzékolt testem minden porcikájában, segítségért ordítozva. Könyörületért esedezve.

Mikor a vérem a nyelvemre futott, feladtam. Rá kellett néznem, mielőtt totál szétharapom az ajkamat.

Harry mosolya a füléig ért, mikor találkozott a tekintetünk. Oldalra biccentette a fejét, előre bukó haja így sem palástolta szemének ragyogását. Mintha otthonra talált volna.

Aztán a halántékomnak repült egy galacsin.

- Hé. - meredtem Bastianre, aki pimaszul kacsintott. Kibontottam a papírt: Ne mondd el. Ennyi volt rajta. A szívem megdobbant, ahogy az elveszett kisfiúra gondoltam a játszótér közepén, kinek végig kell néznie, hogy a kis barátja az autó elé sétál. Sóhajtottam. Visszaírtam neki azt, amit elfelejtettem szóban mondani az imént: nem ismertem még ilyen erős embert, mint te.

Amint visszadobtam, Harry megemelte a hangját.

- Ki jön segíteni nekem a szertárba? - kérdezte, figyelembe sem vette a lányok jelentkezését. - köszönöm, Indiana, kedves tőled.

A pofátlan vigyorát szívesen letöröltem volna az arcáról. Nem is jelentkeztem, de ez lesz a tökéletes alkalom.

Lépteim eltörpültek az övéi mellett, lassított is, hogy beérjem. A zsebeibe dugta a kezeit.

- Hogy vagy? - kérdezte, rám sem nézve.

- Jól. Te?  - még mielőtt megszólalt volna, rátértem a lényegre. - át akarok menni hozzád. - böktem ki, a semmiből.

Harry megtorpant.

- Ez lényegre törő volt. - mosolygott rám kedvesen. Egyetértek a hanggal a fejemben: mintha felkínáltam volna magam.

- Úgy értem - folytattam, bár a bizonytalanság meg-megtörte a hangomat. - segítene emlékezni. Ha átmehetnék hozzád, azt mondtad, voltam nálad, sokat.

- Mondtam ilyet? Nem is tudom. Talán 1-2 hetet.

A szemeimet forgattam.

- Had menjek át, kérlek.

Harry közelebb lépett. Én hátráltam. Ő megint tett egy lépést, mint a macska-egér játékban. A hátam nekiütközött a falnak, miért ilyen nehéz a légzés mellette?

- Biztos vagy benne? - esett pár oktávot a hangja. Reszelős volt, közeli és fojtogató. Csak a szájára tudtam koncentrálni. A telt alsó ajkára, ahogy megnyalja, és újra felteszi a kérdést: - biztos vagy benne, Indiana? Elfutottál előlem, most meg a karjaimba futsz?

- Ki mondta, hogy a karjaidba futok? - háborodtam fel, teljesen oktalanul, hisz teljesen jogos a kérdése.

- Miért akarsz átjönni? Az igazat, Indiana.

- Elkezdtek visszatérni… az emlékek, de homályosak. Emlékezni akarok. Mindenre.

Valójában csak az első része volt füllentés, álmaim voltak, emlékeknek azonban nyoma sincs.

- Oké. - mondta. Harry mélyen fúrta a tekintetét az enyémbe, kutakodni akart. Ahogy én is. - történt valami?

- Nem. - hazudtam.

Bólintott.

- Oké. Mikor szeretnél átjönni?

- Ma.

Harry szemei összeszűkültek, ellenben nem mondott semmit. Gyanús voltam, tisztában voltam vele.

- Küldök egy taxit érted este, és visszavitetlek majd később.

Bólintottam.

- Köszönöm.

Harry többet nem beszélt. Elsétált a szertár felé. Fogalma sem volt, mi ütött belém. Valójában nekem sem egészen.

Annyit tudtam, hogy az egyetlen ember, akitől mindent megtudhatok, az ő maga.

Tisztán emlékeztem Bastian szavaira:

Azt állította, hogy minden éjjel meghal és újjászületik. Szerinte ő halhatatlan.

Ez és az álmom, na meg a balesetünknek következményei, nem hagytak nyugodni. Az egyszer biztos volt: ma elmegyek hozzá, de nem jövök haza.

Akármihez is kelljen folyamodnom.