HÉT - Óceán

sziasztook! Végre itt! El sem hiszem. tényleg azt hittem sose tudok már leülni írni. túlóra, utazás, izé meg hozé, már nem igaz. de ma már nem hagytam abba, amíg nem lettem kész. lehet sok gépelési hibával, de itt van! végre! jó olvasást hozzá és köszönöm a kommenteket! örülök hogy tetszik Nektek!

millió pusziiiii <3333

Óceán.

Krisztus, de imádom a hangját. Na meg az illatát. A sós víz kecsegtető ízét. De ez titok, nem szoktam ám kóstolgatni. Sokan bolondnak néztek, mikor fürödtünk még a régi csapattal benne, mindenki más fuldoklott az ízétől, én titokban élveztem. Mániákus, őrült, fura, nevezhetnek engem bárminek, az óceán vízének különleges íze van. Még a torkom is elszorult tőle. Ezt nem hangoztatom általában.

Szerettem, ahogy a homok ropog a talpam alatt. Ahogy a szemcsék beférkőznek a lábujjaim közé, csiklandozva a forró bőrömet. Lehunytam a szemeimet és odaképzeltem magam, immáron századszorra a mai nap folyamán. A nap perzselő nyaldosása a bőrömön felpezsdít, és egyszerre elveszi minden maradandó energiámat, kiszív, mégis táplál. Hisz mi lehetne jobb egy meleg nyári délutánnál az óceán parton.

Igaz, most csak az eastbourni tengerpart jutott nekem, egyelőre ez is megtette. Nem volt időm és jelenleg pénzem elutazni Anglia másik oldalára, hogy igazi óceánt lássak. Gertie szerint sokan járnak le ide megnézni a Seven Sisters-t, csak sétálgatni a parton. Ő is eljött volna velem, csak épp programja akadt. Khm, Louis-al, khm, randevúja. Amit tagad.

’ Remélem vittél gumit. ’ - írtam neki az üzenetet vigyorogva, miközben robogtam lefelé Eastbourn-be.  Nem sokra rá jött a válasz.

’ Szerinted jó lesz ez a ruha?’ - egy kék szolid ruhát küldött, lágy kivágással a mellkasán.

’ Ha templomba mész, tökéletes’ - vágtam vissza szórakozva.

’ Ana.’  - imádtam, hogy hallom a hangját, miközben olvastam a nevemet.

’ Christian.’ - írtam. Mivel sokáig nem írt vissza, feltételeztem, hogy nem érti. ’ Épp harapom az ajkamat.’

’ Indianaaaa.’ - örültem, hogy leesett. Jót röhögtem.

’ Valami szexibbet vegyél fel. ’

’ Ez nem randi. ’ Persze.

’ Tedd azzá. Melleket ki.’

’ Te inkább a leckére koncentrálj, tanár úr. ’

Nyeltem egyet. Jó, ez gól volt. Harryvel elég szépen alakultak a dolgok.

’ A tanárom, mi másnak szólítanám. ’ Zártam le a témát, nem voltam hajlandó erről beszélni. Úgy senkivel. Még magammal sem, ha ilyet épeszű dolog kijelenteni.

’ Rendben, Edward. Jó lesz a kék ruha. ’

Elfojtottam a röhögésemet. Visszaemlékeztem az utolsó órára Harryvel.

Természetesen késésben voltam, beestem az ajtón, szó szerint. Szerencsére csak egy toll volt nálam, ami Harry cipője elé gurult. A fejem lángolt, nem figyeltem fel rá. Elé sétáltam és felnéztem Harryre.

- Elnézést, tanár úr - kapcsolódott össze a tekintetünk s pár pillanatra elfelejtettem, mit akartam mondani. Harry állta a szemkontaktust, meg sem moccant, várta, mi ezennel a kifogásom. De az ütő megállt bennem, ahogy a tekintete egyre sötétebb, merészebb lett. A szemöldöke összefutott a homlokán, értetlenül. Mint aki nem érti, mi bajom van. Csak az a pimasz fél vigyor árulta el ott az ajkai szélén. A bal oldalán, hogy csak én lássam. Senki más. A szemét.

- Indiana, én megvárhatom, amíg felveszed a tollad, de akkor este 6kor sem megyünk el innen.

Mint akit pofon vágtak. Hogy tessék?

Nem feleltem.

Mivel a tollon sikeresen átsétáltam, meg kellett fordulnom, és leguggolnom. Meg is tettem hát, aztán büszkén felálltam és a helyemre sétáltam.

- Nos, miután Indie megmutatta az egész osztálynak a vörös ruháját, elkezdhetjük a tanítást.

A szemeimet forgattam, senki nem értette, hogy miről van szó. Én sem.

Leültem és mikor rápillantottam, láttam, hogy szórakozottan nézi a papírjait. Milyen vörös ruháról beszél? Végignéztem magamon, fekete cipő, titok zokni, ami szintén fekete. Sötét nadrág, kék pólóval. Szerintem azon kívül, hogy piszok, még színvak is. Még egyszer átfutottam a szettemen, semmi piros nem volt rajtam.

Nem is érdekelt, hogy mi a francról beszélt. De koncentrálni sem tudtam az órán. Anya számát nézegettem a telefonon. Fel kellett volna hívnom, már akkor. A mai napig nem sikerült. A bűntudat felemésztett, mégis képtelen voltam beszélni vele. Nem azok után, amit mondtam neki. Gyáva voltam. Gyáva és ostoba, amiért őt hibáztattam azért, amiről nem is tehetett. Elszorult a torkom.

- Indiana kivel beszélget a pad alatt?

Felütöttem a fejemet és rávágtam:

- Edwarddal. - füllentettem. Ki azaz Edward? Gertie szemei is ezt kérdezték. Harry arca egyszerre tükrözött meglepettséget és némi mérget. Ó, csak nem zavarja, hogy jelenleg nem izgat az órája?

Hosszan néztünk farkasszemet. Mintha elgondolkodott volna valamin.

- Biztos annak az Edwardnak is tetszik a piros, legyél szíves most figyelj rám az óra végéig.

Már megint ez a piros.

- A hajgumid piros. - mondta Gertie megrántva a vállát, a mosolya sejtelmes volt.

- Ez bolond.

- Ühüm. - fojtotta vissza a röhögését.

Most komolyan a hajgumimmal hozakodott elő? Na mindegy. Az óra további részében figyeltem és jegyzeteltem, félig alva.

Óra után Gertie elhívott mosdóba. Kint vártam rá, miközben ő végezte a dolgát.

- Ki azaz Edward? - érdeklődött.

- Senki. Kitaláltam.

- Ó. Azt hittem, hogy valami fiú.

- Fel kell hívnom anyát, csak nem tudom, mit mondhatnék.

Gertie kijött a mosdóból, rám meredt.

- Baj van. Láttam rajtad. Mi történt?

- Semmi. - vágtam rá. Majd úgy döntöttem, inkább én is elmegyek mosdóba.

- A semmi miatt nem lesz valaki szomorú.

- Nem vagyok szomorú. - szem forgatva toltam le a nadrágomat.

Miközben ott guggoltam, magam elé bambultam. Aztán mikor Gertie megszólalt, észrevettem valamit. Ó, hogy az a…

- Amúgy tudtad, hogy Harry második neve az Edward? - röhögött. - nagyon beletrafáltál. Már csak azt tudnám, milyen pirosról beszélt.

- Hát ja, én is szeretném tudni. - mondtam, miközben a vörös tangámra meredtem.

Biztos annak az Edwardnak is tetszik a piros.

Kizárt dolog, hogy lecsekkolt hátulról….

Mostanáig érzem, mennyire lángolni kezdett a fejem, mikor rájöttem, hogy megnézte titokban hátulról a fenekemet.

Megráztam a fejemet. Ki kellett vernem a fejemből Harryt. Utáltam, hogy rejtetten piszkos üzenetekkel szórakoztatta magát. Azt még jobban, hogy totál megsemmisít a hülyeségével.

Úgy hogy kimentem sétálni a tengerpartra. Az idő megfelelő volt, nem volt hideg, de túl meleg sem. Körülpillantottam. Nem voltak túl közelben emberek, gyorsan levettem a cipőmet és a zoknimat, hogy szabadon sétálhassak a homokban. Ami inkább kőtenger volt.

Lekókadt a szám, nem volt az igazi. Hideg volt. De így is némileg felidézte a régi emlékeket. Mezítláb sétáltam végig a hideg homokos- köves talajon.

A szemeim elé csodálatos dolog tárult messziről. A kavicsok szúrták a talpamat, úgy hogy visszavettem a cipőmet. Felvettem a pulcsimat is, a szél feltámadott.

De a látvány…

A Seven Sisters, a legalább 100 méter magas kréta falak egyre inkább fölém tornyosultak, ahogy közelebb értem. A szám tátva maradt, ahogy a tört fehér törzset néztem. A kilátás már-már lélegzetelállító volt. Ahogy a kék ég tökéletes kontrasztban állt a néhol hófehérrel, néhol piszkos fehérrel. A szemeim fölé emeltem a kezemet, hogy a nap ne zavarjon. A szívemet megdobogtatta a tenger hullámzásának halk csengése, ez ötvözve a mesébe illő hegyvonulattal. Eastbourne, köszönöm ezt az élményt. Végigvonultam alatta, alulról bámulva föl, a félelmetesbe. A hideg is kirázott. Gertie, te egy Istennő vagy, amiért ezt ajánlottad!

Valójában megkérdeztem tőle, mit ajánlana. Ahol van víz. Rögtön ezzel rukkolt elő. Nem tudom, honnan ötlött ez fel benne, de ezer hála.

Leültem egy órácskára a parton. Fáztam, de jól esett. A telefonomat bámultam, miközben dúdoltam halkan. Emberek nem voltak körülöttem.

- Ne legyél már gyáva, Indiana… - morogtam magamra, de borzalmasan az voltam. Hisztis, gyáva, szánalmas.

De ahogy arra gondoltam, hogy Róla beszéljünk, a gyomrom összeszorult. Megráztam a fejemet. Ki van zárva. Eltettem a telefonomat, és inkább felmásztam a fal füves részén a tetejére, hogy ott sétálhassak vissza. Délutánra egyre több turista érkezett. A messzi távolból valaki ott állt a szélén. Na jó, a szélétől legalább öt méterre, mint aki nem mer közelebb menni.

Megtorpantam és gondoltam közelebb megyek, úgyis el volt kerítve, hogy meddig lehetett menni.

Igen ám, de ahogy közelebb léptem, az adrenalinom szörnyen megugrott. Krisztus, ez félelmetes. Nem is a magas miatt, hanem mert tulajdonképpen egy szakadék volt a túloldalt. Na jó, és mert magas is volt. Inkább nem mentem közelebb, hanem sétáltam tovább. Nem is az, hogy féltem a magasságtól, hanem…

Féltem a magasságtól. A kilátó nem volt vészes, mert nem tudtam leesni. De ahol biztonságot nem éreztem, már pedig itt nem volt a fakorlát akkora nagy biztonság, ott féltem.

Az egyik csúcsnál ott állt egy alak, zsebre tett kezekkel, szintén messze a szélétől. Gondoltam kimászok én is, ha már itt vagyok.

A vádlim begörcsölt a sok hegymenettől, nem voltam hozzászokva, elővettem a vizemet, hogy igyak. Mikor felértem, ledöbbentem.

- Ugye most viccelsz… - futott ki belőlem, de Harry meg sem moccant. Folyamatosan a vizet nézte. - mi lehet annak az esélye, hogy pont aznap jössz le ide, mikor én? - folytattam. Ezt komolyan nem hiszem el! Harry mi a francot keres itt? Közelebb értem, Harry nem felelt. Csak oda érve láttam, hogy fal fehér. - Harry? Jól vagy?

Követtem a tekintetét, egyfolytában a vizet pásztázta. Az ajkai szétnyíltak, szerintem fel sem tűnt neki, hogy ott vagyok. Mellé álltam és meglengettem előtte a kezemet. Totál néma és süket volt. Kezdtem aggódni.

- Harry, Harry hallasz? Szerintem sokkot kapott. - körülnéztem, hátha segítene valaki. De akkor megszólalt.

- Nem jó megszólítás. - mondta mély, rekedt hangon s én fellélegeztem, amiért nem kapott valami szindrómát vagy mit.

- Sulin kívül vagyunk. - vontam vállat, mire Harry rám szegezte üres tekintetét. A zöld szemei világosak voltak, mintha a tenger kék színe kiszívta volna belőle az összes zöldet. Furán nézett ki.

- Nem tudom, mire akarsz ezzel kilyukadni, de a sulin kívül is a tanárod vagyok. - mondta, mintha figyelmeztetni akarna valamire.

- Te csekkoltad le a fenekemet.  - mondtam tökre nyugodtan.

Harry felém fordult. Aztán elém lépett. Magas volt. Ó, de magas. Mint a fal, amikor lentről fölém magasodott. Lenézett rám s én fel rá, a lélegzetem elakadt. A tekintete belefúródott az enyémbe s pár pillanatra azt hittem, Ő nem akar sulin kívül a tanárom lenni.

- Nem tudom, hogy mi játszódik le a fejedben, Indiana - súgta halk, monoton hangon. Majd közelebb hajolt, miután körbepillantott. Nem volt elegendő neki. Addig-addig közeledett, amíg a szája a fülemnél volt. Hirtelen minden elcsendesült. Csak a lélegzetvételét hallottam, s ő azt, ahogy felsóhajtok. Nem tudtam, mire számítottam. Na jó, bármire, kivéve erre. - elvégre nem én követtelek téged. - mondta, aztán elfordult és tovább indult.

Megfagytam.

- Tessék? - szóltam utána. Követtem, mi mást tehettem volna. Mármint nem Eastbournbe, Krisztus, magamnak magyarázkodok!

- Ugyan, Indiana, ki volt írva a suliban, hogy ma kirándulás ide. Aki akart, jöhetett. Téged nem láttalak a listán.

Én ilyet miért nem láttam? Komolyan azt hittem, hogy követtem? Hátra döntöttem a fejemet.

’ Kinyírlak.’ - üzentem Gertienek. Hát ezért ajánlotta fel rögtön ezt. Nagyszerű, azt hiszi, követem.

Inkább tereltem.

- Félsz a tengertől? - szóltam utána. Harry nem reagált, csak sétált előre. - semmi baj, sokan félnek. - folytattam. - sok embernek vannak rossz élményei a vízzel kapcsolatban.

- Megint kombinálsz és találgatsz úgy, hogy semmit nem tudsz a másikról. - szögezte le. Áúcs, igaza volt.

- Én imádom a vizet. - tereltem a témát. Hátha ellazulunk. Mégis csak a tanárom. - főleg az óceánt. - meséltem csendesen. Harry álla megfeszült. - sokszor álmodok vele.

Harry megtorpant és rám szegezte pillantását ismét. A szemében ült valami különleges, sötét gondolat. Komolyan azt hittem, rosszat mondtam. Ebben nincs semmi gáz, nem? Vagy igen?

- Te nem? - kérdeztem bután, egyre eltörpülve. Főleg a tekintete alatt. A hangom halk volt, törékeny, miközben ott visszhangzott a kis kérdésem körülöttünk. Újra és újra, amíg Harry nem válaszolt és ott hagyott azzal az egy szóval.

- Soha. - mondta egyszerűen, hátat fordítva.

Rápillantottam a telefonomra:

’ Melleket ki.’ - ez volt Gertie válasza, én pedig a szemeimet forgattam.

Úgy döntöttem, nem hagyom menekülni. Ha már Gertie átvágott, legalább idegesíthetem egy kicsit még.

De inkább azt már nem osztom meg vele, hogy általában énekelek az óceán közepén, valamin ülve. Arra még nem jöttem rá, hogy min.