KILENC - Ideje sulit váltanom!

sziasztok! hoztam egy következő részt :) jó olvasást hozzá, remélem jól vagytok xx 

Beavatós buli.

Gertie kedvence lesz ez az este, érzem.  Na meg az enyém is, hiszen maszkban fogok megjelenni. Nem álarcos bál, sőt, még csak bál sem. A kezdők estéje, mindenféle puccos körítés nélkül. Én tervezek felvenni egy zsákot a fejemre, hogy ne ismerjenek fel. Vagyis egy ember ne lásson meg. Természetesen Harryről van szó. Ki másról. Kizárt dolog, hogy valaha is a szemébe tudjak nézni. A végét tökre poénosan zárta le a kék színes beszólásával, csak hát éjjel azzal álmodtam, a suliba bementem és mindenki rólam beszélt. Harry az egész karnak elmesélte életem traumáját. Tisztában voltam azzal, hogy nem tenne ilyet, ezzel inkább csak tudatosítani akarta velem az agyam: ó igen, mindent hallott, ától cettig.

Ettől pedig hányingerem lett.

Belenéztem a tükörbe és egy gyenge alakot láttam, kinek múltjára fény derült és teljesen összezuhant. Erről is volt szó tulajdonképpen. Az arcom kialvatlan volt, gyötört s rá volt írva: LOOSER. Mintha az én hibám lett volna minden. Lecsuktam a szemeimet s őt láttam. Ahogy rám mosolyog. Ahogy kimutatja a rothadóban lévő fogait perverzül. Azt a beteg pszichopata arcát, amivel rám meredt. Kislányként nem bírtam felmérni, mi történik. Csak énekeltem és tűrtem. Ahogy feljebb cseperedtem, leesett: apa valami csúnyát csinál velem.

Csúnyát, hah.

Az egy gyerekes, tudatlan kifejezés volt rá.

Ráadásul nem hittek nekem, anyám sem. A mai napig senki az ég egy adta világon nem áll az én oldalamra. Folyton az a kérdés vetődik fel bennem: hány kislánnyal próbálkozott még be?

Egyszer majdnem nyertem. Idősebb lettem és tenni akartam azért, hogy lecsukják. Fura, hogy a saját apámat akartam lecsukatni. Amit elértem: bevitték egy intézetbe, hogy kezeljék. A semmire. Totál egészségesnek találták. A pszichés-undorító zavarának hűlt helye volt, mint aki a filmbeli elmebeteg módon meg tudta szüntetni egy időre a betegségét. Kiengedték őt. Hogyan bizonyíthattam volna? Maximum azt szűrhették le, hogy alkoholista.

Mikor benőtt a fejem lágya és le tudtam koptatni már, sokat tűnődtem a dolgokon. Apám teljesen megváltozott, mikor énekeltem neki. Egy őrült vadállattal ért fel. Fejében beteg, elvetemült idiótával. Soha többet nem énekeltem neki, vagy másnak. Ha kellett is suliban, egy percnél tovább nem tartott, tettem rá. Anya kivétel volt, neki szerettem dalolni, megnyugtatta s mintha megszabadult volna pár percig a világ súlyától. Szerettem őt s fájt, hogy nem hitt nekem. Ahogy senki más.

Így döntöttem el, hogy meglépek.

Képtelen lettem volna együtt élni vele. Anya persze nem értette, mi ez a szaladás, fölösleges volt a magyarázkodás. Fogtam magam s eljöttem. Egy olyan suliba, ahol énekelni kell.

Hívjanak őrültnek, az is vagyok. Fogalmam sincs, mit keresek itt. Hazugság, pontosan tudom. Le akarom győzni az énekléstől való félelmemet. Furán hangozhatna másnak, viszont tartok tőle. A hangom jó, másban nem igazán szuperálok. Hátha ez a kar rá tud venni, hogy megmutassam a tudásomat.

’ Hol vagy? ’ - Gertie türelmetlenül zaklat öt percenként. Ő már fél órája ott van, én még el sem indultam.

’ Úton már ’ - füllentettem.

’ Még el sem indultál? Ana, hazamegyek ’

’ Hisztigép, indulok.’

Gertie jó emberismerő, legalábbis ha rólam van szó. Bár engem nem nehéz kiismerni, ha a késésről van szó.

A smink elfedte az alváshiány okozta karikákat, a szőke hajam dúsan omlott a nyakamra, a ruhám pedig súrolta a kihívó határt. Ki kellett öltözni nyilvánvalóan.

Hívtam egy taxit és közben azon tanakodtam, miért nem hoztam zacskót a fejemre. Bár véleményem szerint Harry ott sem lesz, amilyen magának való. Szerencsére. Az már más kérdés, hogy az óráján mi lesz. Egyelőre csak elméletet veszünk, mi szörnyen unalmas, nem is figyelünk. A második negyedévben lesz gyakorlatiasabb az egész. A második félévben pedig csak gyakorlat lesz, hál Istennek.

Az egyetem holdfényben pompázott előttem, a diákok a kijelölt helyen dohányoztak és nevetgéltek az elfogyasztott - nem kis mennyiségű - alkohol miatt. Gyűlöltem a piát, bár néha én is iszogattam alkalmakkor.

Besétáltam az emberek között, és megkérdeztem Gertie-t, merre van. Az új telefonomon persze. Úgy földhöz vágtam, darabokra tört. Meg sem próbálkoztam a javíttatásával, vettem egy olcsóbbat átmenetileg.

Morogni kezdtem, nem akart válaszolni. Ott álltam egyedül bután, amíg mindenki mulatozott. Azt hittük, tényleg valami szívatás lesz, ezek szerint csak ijesztgettek. Egy normális egyetemes bulinak tűnt, mindenki csinosan felöltözve. Középen egy hosszú asztal terült szét, rajta étellel - itallal. Főként itallal már, nem gond, úgy sem voltam éhes.

Körülpillantottam még egyszer, valahogy nem voltam odavaló akkor és ott. Nem éreztem azt a buli hangulatot, amit kellett volna. Épp menni akartam el onnan a fenébe, de mikor megfordultam, azzal a lendülettel oldalról nekem robbantak. Már csak a jéghideg nyalását éreztem végig a melleim között. Rám öntötték a piát. Az első kettő kerek percben.

Ezt nem hiszem el.

- Krisztusom, nem tudsz jobban figyelni? - keltem ki magamból, teljesen érthetetlenül. Éreztem, hogy a kelleténél is feszültebb vagyok.

- Jézus, törpilla, ne haragudj - emelte fel a kezeit, az a szőke, rövid hajú, ijedt képű fiú. Nem lehetett több mint 20 éves.

Ó, nem, ugye most nem törpillázott le.

- Remélem, nem törpillának hívtál, különben 2 másodperced van innen eltűnni. - törölgettem a nyakkendőjével a mellkasomat. Nem figyeltem meg jobban ki az, bár túl bombasztikus találkozás volt ahhoz, hogy rápillantsak jobban.

- Bastian, mi a francot csinálsz? - röhögtek a háta mögött gondolom a nagy haverok.

- Fogjátok már be - szólt rájuk - hé, ne haragudj, meglöktek - magyarázkodott. Először azt feltételeztem, részeg. Viszont az a hideg jég az ásványvízével ömlött rám.

Felsóhajtottam s ránéztem végül. A rövid szöszi haj mellé kék szemek társultak, markáns áll, rajta világos, legalább fél centis szőrrel.

- Azt hittem pia. - mondtam és összefontam a karjaimat. Sebastian - feltételezem, hogy ez volt a teljes neve - végigmért lassan, egyáltalán nem volt visszahúzódó ezen a téren. Az arca semmit sem árult el.

- Bocsi, törpilla - vetett rám egy féloldalas mosolyt, majd kacsintott is. - jó bulit. Még találkozunk. - mutatott rám egy ujjával, és visszatért a barátaihoz.

- Csak szeretnéd. - forgattam a szemeimet, aztán a másik irányba fordultam, ahol ismét ütköztem. - hát ez nem igaz. - nevettem.

- Már mindenhol kerestelek! - mosolygott Gertie. - nem én vagyok az egyetlen.

- Miről beszélsz? - érdeklődtem.

- Arról, hogy ideje beszélgetnünk az óceáni romantikáról.

- Ami tenger.

- Tök mindegy - legyintett, már szinte ordítva, a hangos zene miatt. - Harrynek sem tetszett az előbbi baleset.

Megmerevedtem.

- Itt van?

- Hol máshol lenne? - kérdezte furán. - mindenki itt van.

Nyeltem egyet, hirtelen szűkebb lett a ruhám. Valószínűleg a kitágult tüdőm okozta ezt, nehézkes volt a légzés. Mindez csak akkor lett rosszabb, mikor a tekintetemet oly hirtelen kapta el, mint mennyből villámcsapás.

Tikkadt torkomon ragadtak a szavak, csupán az ajkaim nyíltak szét cseppnyire. Csak nekem lett melegem hirtelen?

Zöld szemei fogva tartottak. Ott állt a kemény falnak dőlve, zsebekbe dugott kezekkel, titokzatosan a sötétben. A hideg végigfutott a hátamon. Ez nem sima nézés volt.

Belém látott.

Úgy, ahogy kb senki más. Senki nem látott vagy hallott úgy, ahogy ő, ott az erdőben. Anyám előtt sem törtem még úgy össze, mint előtte. Krisztus, miért neki kellett lennie! Gertie-t is jobban elviselném, mint Harry-t.

Óriásit dobbant a szívem, mikor ellökte magát a faltól. Naiv módon azt hittem, hozzánk sétál. Aztán a színpad felé vette az irányt. A légkör lehűlt körülöttem, és képes voltam ismét gondolkodni.

- Mi történt köztetek? - kérdezte finoman Gertie. - Harryt ezért ki is rakhatják.

Rászögeztem a tekintetemet.

- Te miről beszélsz?

Kirakhatják? Nem a gimnáziumban vagyunk.

- Elítélnék őt, nem? Nem nézik jó szemmel, ha egy tanár és egy diák össze… szóval érted.

Oldalra billentettem a fejemet.

- Nem te voltál, aki hozzá küldött?

Gertie arca vörös lett.

- Mert tetszik neked. De nem gondoltam, ho…

Kezdett komolyba torkollni a beszélgetésünk. Meglöktem finoman.

- Na jó, inkább arról beszéljünk, mi volt Louis-al. - kacsintottam, szerencsére nem forszírozta tovább a témát.

Miközben elmesélte, hogy Louis mekkora úriember és kedves volt vele, jót dumáltak és a többi romantikus mendemonda, figyeltem a színpadot. Egy másodpercre sem bírtam levenni róla a szemeimet.

Világoskék ing volt rajta, beletűrve a fekete szűk nadrágjába. Nem hordott nyakkendőt, a nyakán kigombolt két gombot és úgy hagyta. A haja megint rövidebb lett. Oldalt pár millivel kisebb, a fenti rész pedig fel volt kócosan állítva. Szívdöglesztő volt, mi tagadás. Ahogy láttam, nem egyedül gondoltam ezt róla.

Amíg Harry elbeszélgetett a többi tanárral, a lányok összesúgtak körülötte és vigyorogtak. Megértettem őket. Be kellett vallanom, iszonyat vonzó volt.

- Bámulod. - súgta Gertie a fülembe.

Fölösleges volt tagadni.

- Nem hiszem el, hogy nincsen barátnője. - bukott ki belőlem.

- Indulj ki magadból.

- Ezt hogy érted?

- Te is eszméletlen vonzó vagy, jó a hangod, vicces is vagy, még sincs barátod. Legalább is nem tudok róla. - szűkültek össze a szemei.

- Nincsen - nevettem. - arról tudnál.

- Én is így gondoltam. Valamit mondani fog Edward. - bökött a színpad felé. Megkocogtatta Harry a mikrofont.

- Hallotok? - szólt bele a rekedt, mély hangján, mitől borsódzni kezdett a bőröm. Mondjuk ez nem volt normális. Amióta megölelt az erdőben, csak arra tudok gondolni. Azzal is álmodtam. A hosszú, erős karjairól, ahogy körülfognak. Szinte éreztem a bőrömön a finom tapintását. Gond volt a fejemben, az is biztos. Csak egy lesajnáló ölelés volt, nekem viszont többet jelentett.

Talán mert senkitől sem kaptam még ilyen vigasztaló ölelést.

- A saját ötletem volt, ha már művészeti karra jöttetek, a karaoke a minimum. - vigyorgott a mikrofonba s inkább nem vettem figyelembe, hogy rám pillantott gyorsan. Nem meri… A legelső áldozat egy srác volt, aki saját magát is kiröhögte a részeg hangja miatt. Félreolvasta a szöveget, plusz a mikrofont is elejtette. A tanárok inkább letessékelték a színpadról. Gertie imádkozott, hogy ne hívják ki, nem volt szerencséje. Úgy látszott Harry kispécézett minket, hiszen a következő én lettem volna.

- Indiana, tudom, hogy ott vagy, gyerünk énekelni. Említettem, hogy aki nem jön fel, annak én magam szabom ki a büntetést? Nem játszanék ezzel, Indiana.

Előre sejtettem, hogy ki fog hívni. Miért is ne tenné. Csak hát ő is jóval kezdett. Ott maradtam a helyemen, a magas srác mögött, aki ugyanúgy keresett a tömegben, mint mindenki más. Jót rötyögtem magamban, hah, úgy sem tudjátok, ki vagyok. Kivéve Gertie, aki megállt mellettem, a szemével lökve kifelé. A pánik ki akart ülni az arcomra. Az ujjamat a szájamra nyomtam, rimánkodtam neki, hogy ne szóljon.

Kiosontam a tömegből óvatosan, összehúzva magamat.

Egyrészt kizárt, hogy énekeljek. Másrészt pedig Harryvel nem akarok összefutni, nem olyan közelről. Isten tudja mi történne. Azon kívül, hogy a szemébe sem tudnék nézni.

Kimentem az aulából, mindent és mindenkit ott hagyva.

A lábaim nehézkesen nyikorogtak alattam, rossz ötlet volt eljönni. Inni és táncolni meg végképp messze állt tőlem.

Egy üres termet kerestem, ahová elbújhattam. Teljesen antiszociális lettem. Elröhögtem magam, ennek véget kell vetni.

Csak hát a szívem nehéz volt. A telefonomat néztem, anya nem is tudja az új számomat. Fel kéne őt hívnom…

Korántsem arról van szó, hogy nem tudok nélküle élni, meg anyuci pici lánya lennék. Csak hát féltett, tisztában voltam ezzel.

Az ablakhoz csoszogtam, a hold fénye bevilágított, egészen az üres tanári asztalig, ami már szinte poros volt. Alig használták mostanában.

Felültem rá, az ölembe ejtett kezeimben szorongattam a telefont. A zene ismét felcsendült s mindenki visszatért a party hangulatba.

Hirtelen benyitottak s én ijedten ugrottam meg. Felhevült pár rontott be, elmélyülve egymás szájában. A falnak tolta a srác a lányt, és ették egymást. Köhintettem.

- Jézus, bocs. - szakadtak el egymástól.

- Bocsi - nevetett a csaj, majd leléptek.

Épp magamba akartam fordulni megint, mikor ismét nyikorgott az ajtó.

- Ez nem szex terem, menjetek máshová, nincs ágy. - mondtam monoton hangon, aztán nevetés szakította meg a csendet.

- Oké, megjegyzem.

Kiegyenesedtem. Eszem ágában sem volt felé fordulni.

- Az előbb berontott egy nyalakodó pár, bocsi.

Nem felelt, a léptei egyre közelebb lettek. Az egyre gyorsabb lélegzetem aranyozta be a termet, na meg a cipőjének halk ropogása, miközben lassan, ráérősen sétált el mellettem. S csak hogy még inkább megőrjítsen, megállt előttem, zsebekre dugott kezekkel. Egyikőnk sem szólalt meg, valószínűleg ő is a zihálásomat hallgatta. A hold fényét eltakarta a hatalmas alakja, ezzel árnyékot vetve rám, engem pásztázott. Egyfolytában.

Ott ültem a tanári asztalon, ő pedig alig egy méterre magasodott fölém, ezzel teljesen megzavarva.

A terem kongott az ürességtől s a ki nem mondott szavaktól. A levegő forró lett a bőrömön, nem néztem rá. Nem tudtam.

Ezt akartam elkerülni egész este s most bekövetkezett. Várt. Hogy mire, jó kérdés. Én pl arra, hogy levegőhöz juthassak. Csak hogy teljesen összezuhantam a jelenlététől. Még a felvágott nyelvem is eltűnt hirtelenjében.

Gyűlöltem.

Gyűlöltem, hogy mindent hallott. Hogy bele látott abba, ami egyszer voltam.

Utáltam, hogy sebezhetőnek látott.

Elnyeltem az idegemet.

- Miért nem jöttél ki? - a hangja egy halk nyári szellő volt körülöttem.

- Hova? - kérdeztem vissza bután.

- A büntetést komolyan értettem.

- Félek.

- Nem tudom, te hogy vagy vele, de szeretem, ha rám néznek, miközben beszélek valakivel. - viccelődött. Rá akartam pillantani, csak hát nem ment. Mi volt ez, szégyen? Valószínűleg. - nézz rám, Indiana.

Összerezzentem a parancsától.

- Menj el.

- Azt mondtam, hogy - nyúlt az állam alá, finoman megemelte az államat. - nézz rám.

Egyszerre volt utasítás és kérés, nem tolakodó.

Találkozott a tekintetünk, közelről. Túl közelről, hisz egyet felém kellett lépnie, hogy hozzám érhessen. Egy darabig elvesztünk egymásban, a levegővételem még gyorsabb lett.

A forróság és a jéghideg egyszerre kezdett futkosni bennem, ahogy Harry tekintete ráesett a számra, mi elnyílt azon nyomban. Ismét látott, sérülten és bénán, utáltam, de valahogy mégis ott s akkor, nem izgatott többé.

- Jössz nekem egy énekkel. - suttogta, meleg lehelete elért az arcomig. A gerincemen szép sorjában állt fel a szőr, ahogy egyre tovább maradtunk úgy.

- Kizárt. - nevettem halkan. Szedd már össze magad, vagy mi, most már mindig ilyen gyenge leszel mellette?

- Szóval kizárt - vigyorgott le rám. A lábamat lóbálni kezdtem, levezetés céljából. Rendesen ideges voltam a közelségétől. - nem ismersz még engem, Indie.

- Utálom ezt a nevet.

- Így hívnak.

- Indiana-nak hívnak.

- Aminek a másik neve az, hogy Indie.

A szemeimet forgattam.

- Miért jöttél utánam?

Harry válaszolni akart, viszont azon kapta magát, hogy összeakad a nyelve. Várakoztam.

- Mert nem jöttél ki énekelni. - mondta végül. Elnevettem magam hirtelenjében.

- Te hazudsz.

- Igaz. - vont vállat mosolyogva - azért jöttem, hogy megnézzem, ma milyen bugyi van rajtad. - mondta végül, egyre mélyülő hanggal, s nekem végem lett. Ahogy megrúgtam véletlenül a térdét, mindketten odanéztünk.

A lábfejem ott volt a térdhajlatánál és akaratom ellenére is feljebb simítottam, a térde fölé, majd vissza.

- Nem tudom, miért jöttem. - vallotta be, ahogy ismét összeforrt a pillantásunk, már mindketten gyorsabban lélegeztünk. Krisztus, mi történik. Magamra akartam rántani, a lábaim közé, hogy belemarhassak a hajába. Ez a vonzalom biztosan csak azért van, mert túl szexi, vonzó, ellenállhatatlan. Semmiképp sem a titokzatos kézremegése, vagy perverz beszólásai miatt. Nem érdekel, mi történt vele, csak vonzott. Szexuálisan.

Ennek kellett lennie.

Hogy az ő fejében mi játszódott le, fene tudja, az enyémben minden és semmi. Bódult voltam, s most én voltam az, aki a szájára néztem.

Olyan gyorsan történt minden. Elködösödött agyammal többet gondolkodni sem bírtam. Elé álltam lábujjhegyre és egész egyszerűen megcsókoltam. Csak úgy hupp, a semmiből.

Hogy mi lelt, nem tudom.

Csak azt, hogy mikor kinyitottam a szemeimet, Harryé kitágulva meredtek rám. El is szakadtam tőle, totál bénán.

Jézus Indiana, mi a fenét csináltál?

A fejem rögtön lángba borult, ahogy Harry totál sokkolt arcára meredtem. Csak beképzeltem, hogy nézte a számat? Valószínűleg. Istenem, de égés.

Ha eddig nem akartam a szemébe nézni, akkor ezek után az iskolát is kerülni fogom.

- Ne haragudj. - mondtam még, aztán az ajtó felé vettem az irányt. Kitártam, és még utoljára visszapillantottam, ahogy mentem kifelé. Harry ugyanott állt, az ujját a szájához emelte.

Azt hiszem, ideje sulit váltanom!