Első Fejezet

sziasztok! meghoztam az első fejezetet. sosem tudom egyszerre elkezdeni és befejezni, úgy hogy többször kell részletekben megírnom :/ :) de hát ilyen ez a munkás-fáradós élet. jó olvasást hozzá, és előre szólok, nem minden az lesz, aminek látszik ;) szerintem érteni fogjátok - remélhetőleg - hogy mire gondolok. nincs klisééé. millió puszi nektek <3 

- Szorul a hurok, CamCam! – röhögött Travis, miközben meggyújtotta a cigijét, beleszívott, és látványosan tüdőzte le a tömény nikotint se perc alatt, hogy aztán az arcomba fújhassa élvezettel a füstjét. – tudod, mit mondanak ilyenkor?

- Hogy a szépekre száll a füst?

A szemét forgatta.

- Hogy akire ráfújják, azt meg akarják húzni.

Éreztem, hogy égni kezd az arcom gyengén, miközben szem forgatva mosolyogtam.

- Fejezd ezt be, ez nem vicces.

- De komolyan, mondj három okot, amiért Ő az igazi neked.

A gyomromba markolt az ideg és a kellemes bizsergés, mindez egyszerre. A szemeim szinte automatikusan reagáltak a gondolatára és lecsukódtak. Az ajkaim rögtön csókjára szomjaztak, Istenem, normális érzés ez?

- Cam?

- I-igen?

- Zoomolsz. Mondj három okot. Nem is – bökött rám ujjával – mondj három pozitívumot, amiért olyan nagyon nyálasan összeilletek.

A levegő megfagyott a torkomban, mintha mínusz fokok lennének és fázni kezdenék. Travis tekintete alatt egyre kisebb lettem, mintha érezte volna ő is a bennem burjánzó izgatottságot. A szavak egyszerre öntötték el a nyelvemet olyannyira, hogy a legvégén csak egy brekegés bukott ki belőlem. A szemöldöke összeszaladt, miközben kifújta az újabb adagot.

Szemeztem azzal a cigarettával, de nem akartam ismét rágyújtani. Végül csak elővettem egyet. Megdörgölte a borostás állát és felsóhajtott. Ebben a sóhajban a világ összes fáradalma benne volt.

- Eddig jól állunk. Háromból mennyi is? Nulla.

- Oliver nagyon vonzó.

Travis felhorkantott, majd köhögést imitált.

- És okos.

- Ez eddig egy. Hagyjál a klisé vonzó, okos, kigyúrt szöveggel, - a hangja elárulta, hogy most igazán komoly dolgot fog mondani. – az sem érdekel, hogy nagy a farka.

Travis nagyon szerette, mikor a szemeim nagyra nyílnak és a forróság elárasztja az arcomat.

- T-Travis… én nem is mondtam i-ilyet..

- Bár mondjuk nincs viszonyítási alapod – tűnődött – honnan tudod, hogy mennyire nagy?

- Tr…

- Egy tízes skálán mennyire fájt?

A cigi kiesett az ujjaim közül, lányos zavaromban össze-vissza söpörtem a hajamat az arcomból és nevetve vettem fel a cigit.

- N-nem az a lényeg.

- Igaz, - vont vállat – enyém közepes, de játékos. – kacsintott, majd jól kiröhögött, amint a földre kúszott a tekintetem. – komolyra fordítva a szót.

Travis egy lépést közelebb lépett, beleszippantott még a cigibe és elpöckölte a fejem fölött. Magas alakja fölém tornyosult, két keze a vállaimra csúszott, hogy aztán megszorítsa.

- Nem tudom, milyen válaszra vársz, hiszen nem is ismerem még.

Travis mosolya a füléig ért.

- Pontosan erre a válaszra vártam, köszönöm. – a hajamat a hátamra simította. Egy tincsemet az ujja köré tekerte, a tekintete végigkövette a lagymatag mozdulatait. – keresett azóta, hogy megfektetett?

A fülemben éreztem a szívverésemet.

- Persze, tegnap előtt is beszéltünk.

- Miről? Hogy milyen az időjárás a másik oldalon?

- Megkérdezte, hogy mikor érek rá – mosolyogtam fel rá őszintén. Valóban ezt kérdezte, hiába igyekeztem tagadni a boldogságot a hangomban, képtelen voltam. Travis megrázta a fejét, még beletúrt a hajamba a tarkómnál, aztán elengedett.

- Ajánlom neki, hogy viselkedjen, ha nem akar az öklömmel találkozni.

- Hú, a tetkók keménnyé tettek, Öcskös – veregette meg hátulról Jack a hátát. Csak akkor szűrődött el hozzánk is a zene bentről, ami egyre hangosabban bömbölt Jack otthonából. – gyertek, igyatok meg egy felest, ne lelkizzetek ennyit.

- Nekem elég volt mára – adta be az unalmast Travis – lelépek. Jössz, Cam?

- Miért hívod őt Cam-nek? Nem Camie, Callie.

Össze mosolyogtunk sunyiban. Ezt csak mi ketten érthettük.

- Nem, még maradok egy kicsit.

A telefonomra pillantottam izgatottan, ám nem kaptam új üzenetet. Visszacsúsztattam a telót, eldobtam a cigit és elmentem még egy felesért. Travis még küldött egy hazautazós szelfit magáról, amin bandzsított, én pedig röhögtem rajta. De ezt a röhögést nem éreztem magaménak. Azt ígérte, hogy benéz. Újra olvastam az üzenetét „Meglátom. Ha nem megyünk haverokkal, akkor talán benézek.” Ebben minden volt Callie, csak ígéret nem.

Leültem a székre és mély levegőt vettem. Köhögtem egy kicsit, túl sokat cigiztem az este folyamán. Az ajtóra pillantottam és szinte láttam magam előtt. Ahogy belép a zöld nadrágjában, fekete pólójában, és a zöld szemeivel kutakodik utánam. Majd megtalál, rám vigyorog úgy, ahogy aznap tette. A mindentudó, kicsit rideg, megtörni való mosolyával. A rövid világos hajával, borostájával, RayBan-jével. Bemennénk, táncolnánk, aztán hazamennénk egy-két feles után. A sóhajom ismét mélyről tört elő, de jó is lenne. A horoszkópom is azt mondta, hogy ma kalandos estém lesz.

Hát, ez minden volt, csak nem kalandos. Visszatérve a valóságba még mindig ott ültem egyedül, és vártam Oliverre. Nem írt messengeren, 5 perce volt elérhető. Biztosan a haverjaival ment, amit megértek, én is a barátaimmal vagyok. Meg hát nem voltunk együtt, miért is lennék neki az első helyen? Olyan buta vagy, Callie. Verd ki őt a fejedből! Menj és érezd jól magad a többiekkel.

A többiekkel, akik a pasijukra simultak. Csak én ültem ott egyedül. A pozitív énem rögtön csilingelt: már nem sokáig!

A lábaimra álltam, és elköszöntem a többiektől, ideje volt hazamásznom.

A kisvárosunk utcáit elborította az éjszaka leple, csupán a haloványan villogó lámpák mutatták az utat. A karjaimat dörzsöltem és közben egészen a csillagokig néztem el. A mosolyom a fülemig ért, ahogy megpillantottam a göncölszekeret fölöttem. Az ég szembe tűnően tiszta volt, minden egyes égitest tükröződött a mellettünk lévő kis tavacskában. Szeptembert írtunk, az időjárás azonban nem hagyott cserben és kellemesen meleg volt. A fázás is inkább csak a józanodás miatt lehetett.

Meggyújtottam a cigimet – amit valójában nem értem, miért szívok – és füstölni kezdtem. Olyan csendes volt az utca. Egy zaj sem volt, mintha faluban lennénk. Bár inkább az is volt, mint város. Messziről macskák jajgatása hallatszódott, meg kutyaugatás, valószínűleg kergetőztek, nem játékból.

Hátrapillantottam megszokásból, megnyugtatott a tudat, hogy egyedül vagyok az utcán. Nem mintha bármi is történne felénk, ellenben jobb félni, mint megijedni.

Követtem a felszálló füstöt és titokban elképzeltem, ahogy szívvé alakul. Krisztus, a szemeimet forgattam a saját gondolatomra. Ne képzelődj már. Ahogy Travis mondaná, túl sokat zoomolok. Tényleg így volt, de hiába próbáltam irányítani, nem ment.

- Reménytelen vagy, Callie. – mondtam magamban, ahogy ráfordultam az utcánkra.

A többiek már rég az igazak álmát alusszák, mikorra én betoppanok. Még jó, hogy nem ittam annyit, nem szó szerint toppanok – esek. Reméltem, hogy Oliver eljön azok után, ami köztünk történt. Mégis csak… lefeküdtünk. Nyeltem egyet, hihetetlen, hogy megtörtént. Biztosan keresni fog most már, eltelt egy hét azóta. Kedd körül szokott írni, hogy jó neki a szerda vagy csütörtök. Próbáltam általában hozzáegyeztetni, úgy sincs sok dolgom, maximum hétvégén.

Megtorpantam a házunk előtt, és meglepődve konstatáltam, a lámpa még égett a nappaliban. A szívem őrült táncba kezdett, teli talpú lépéseim árkot vájtak az aszfaltba. Vajon a bátyám van fent vagy anya? Pillanatokon belül ki is derült, mikor Nicholas tekintete homlokon bökött éjnek idején.

- Szia. – intettem bután.

- Szia. – mosolygott kisfiúsan, majd visszafordult a laptopjához. Hogy miért nem a szobájában internetezett, azt nem tudtam volna megmondani.

Egy pohár vízért a konyhába mentem. Miután meghúztam, leraktam nagyobb ricsajjal, mint terveztem a konyhapultra, sokáig fogtam még ott a bögrémet. Éreztem a szemeit a hátamon, és ettől még feszültebb lettem.

- Minden rendben? – érdeklődött a rekedt, álmos hangján.

- P-persze. Te hogy-hogy fent még?

A vállam fölött összenéztünk, fázni kezdtem.

- Nem tudtam aludni.

Automatikusan nyúltam a teámért, ami nekem mindig segített. Elé csúsztattam.

- Ez nekem mindig segít. – mosolygotam rá, de mikor nem viszonozta, ismét egyenesre görbültek az ajkaim. – de lehet, neked nem segítene.

Nicholas komor szemekkel pásztázta a filtert előtte, a homloka ráncos volt, gondolatokkal teli lett tekintete. Gondolatok, amiket képtelenség volt olvasni. A szám beszédre nyílt, azonban szavak helyett csak leültem vele szembe. Ekkor már engem pásztázott. A farkasszem nem tartott tovább öt másodpercnél, nem bírtam állni jéghideg kék szemeit. Egyre kisebbnek éreztem magam és legszívesebben el akartam volna bújni, hogy ne kelljen látnia.

- Azt hiszem én… megpróbálok elaludni.

Egy hang sem hagyta el a száját, viszont folyamatosan nézett. Az ujjai megálltak a billentyűzeten is, felfelé fújt egyet, hogy felül öt centis tincseit elfújja a szemeiből. Nehéz lábaim alig bírtak vonszolni, többször megálltam még, ajak harapva, tanakodva, mit is mondhatnék? De csak ennyire futotta:

- Jóéjt.

Fellélegezve dőltem be az ágyba, a zuhanyzás várhatott másnap reggelig. Amíg meg nem éreztem a büdös cigi szagot a hajamban is. Akkor döntöttem úgy, hogy le kell fürdeni szigorúan.

Az ágyba dőlve frissen és üdén még Travis majomkodós képén röhögtem. Messengeren ezek a maszkok kiváltképp viccesek voltak főleg, mikor a barátod egy barom és a félmeztelen testét mutatja, a cicije köré szemeket és szájat rajzolva.

- Jézus Trav, még be vagy állva.

- Meg fel is.

Még jó, hogy nem látta a fülig pirult arcomat.

- Vörösödsz.

- Nem is.

- Ó, de igen. J Jó éjt, Cam.

- Neked is, Travis.

***

Krisztusom, nem hiszem el, hogy pont most kellet ilyen élesnek lennie a borotvának. Szépen elvágtam a belső combomat és vérzett is. Dühömben a szemeimet forgattam és eldobtam az olcsó borotvámat. Benyúltam a fiókba és előkutattam egy bontatlant, ami anyáé volt. Azon volt legalább krém és nem sértette fel úgy a bőrömet. Puhának kellett lennie.

Végig húztam mindkét lábamon még egyszer-egyszer, meg azok között is óvatosan. A gyomromban ököl nagyságú görcs volt, igyekeztem nem mindent leverni magam körül. Tagadhatatlan volt az örömöm, a fülemig ért a szám, mikor a tükörbe néztem. Nedves hajam a nyakamra és az arcomra tapadt, sietnem kellett, mert már csak fél órám volt és megérkezett.

Mindig olyan random történtek a dolgok, legalábbis mostanában. Egyszer csak rám írt, hogy itthon vagyok-e, sikerült eljönni a kis városkánkba. Pont nem volt itthon senki, így nyugodt szívvel invitálhattam be hozzánk.

Ha ezt tudom, már tegnap este megborotválkozom. A gondolatra el is pirultam, vajon milyen lesz vele megint? A szívem dobpergésként vert a fülemben. A szemöldökömet is elkezdtem szedni, de mikor belecsíptem a húsomba, feljajdultam.

- A francba, Callie – nevettem – abba kell hagynod ezt.

De már az ujjaim is zsibbadtak a gondolatra, hogy láthatom őt. Krisztus, hiszen még csak kétszer találkoztunk.

Kifújtam egy mélyről felszakadó levegőt. Minden rendben lesz. Csak ne izguld megint túl.

Felöltöztem fekete nadrágba és csíkos pólóba, a hajamat megszárítottam és miután feldobtam egy kis spirált, leültem az ágyra és várakoztam.

A telefonomat nyomkodtam, Nia épp üzenetet küldött.

- Megy ma?

- Ühüm.

- Hmmm, szex szagot érzek. Védekezzetek!

A szemeimet forgattam.

- Múltkor is védekeztünk.

- Ja, a szűzhártyád bánta.

Kettőspont P betű a végén. Az egész fejemet éreztem lángolni. Te jó… teljesen hihetetlen, hogy elvesztettem a szüzességemet. Ott ültem az ágyon és vigyorogtam. Végre nagylány lettem. Persze az első menszesz után is ezt mondják, de az első szex után tényleg más minden. Ugye más?

Felálltam és a tükörképemet bámultam. Nem feszengtem akkor és ott magamat látva. Igaz, hogy a kis hájaim kibuggyantak a nadrág szájánál, amit a pólóm éppen eltakart. A karom pedig lógott, arról nem is beszélve, hogy X lábaim vannak. A mellem pedig inkább befelé süpped, mint előre ágaskodik. Még egy jó push-up sem mentheti már meg a helyzetet.

De amikor a csengő felhangzott, hirtelen elfelejtettem mindent, ami zavar.

Mert az ajtó kitárult és Oliver ott állt a zöld szemeivel, amit a RayBanje takart, a koszos szőke hajával és az egyre szélesedő vállaival. A mosolya lapos volt, de tudtam, hogy ez idővel javulni fog.

- Szia. – mondtam mosolyogva őszintén.

- Helló. Nincs itthon senki? – kukkantott be finoman.

- Nincs.

És a szája már a számon is volt, amint belépett. Hihetetlen érzés volt. Ahogy a hátam a falnak csapódott, és a kezei már a hajamban is voltak, mindkettő. Nem túl erősen, figyelt arra, hogy ne húzza. A lábunkkal csuktuk be az ajtót.

Amint szétnyílt a szám, a nyelvét rárakta az enyémre és ökölharcot vívtunk. Gyorsan, keményen és fullasztóan. A kezeimet a derekára tettem és finoman cirógattam a bőrét a pólója alatt. Azon kaptam magam, hogy egyik pillanatról a másikra lassítani akarom a csókunkat. Bekaptam az ajkát és meghúztam finoman, miközben a tekintetünk összeolvadt. Oliver tekintete nem árult el semmit. Gyönyörűszép szemeiről levettem a szemüveget, nehogy összetörjük. Rám mosolygott haloványan, egy kezével elkapta az államat és falni kezdett. Elgyengülve próbáltam felvenni a tempót vele, de a fejem bódult volt, csak cirógatni tudtam.

Egyik lábamat a derekára emelte, hogy közelebb érezhessem már merevedőben lévő férfiasságát.

- Menjünk be. – suttogta.

Előre kullogtam, és közben a duzzadt, vérvörös ajkaimat fogtam. Vajon mennyi idő, amíg a durva csókjait lággyá változtatom?

Leültem az ágyra úgy, hogy felhúztam a térdeimet, a hátamat pedig a falnak döntöttem.

Oliver levette a pólóját és az övét kicsatolta. A tekintetem legelészni kezdett rajta. A karjai egészen izmosak voltak már, meg a vállai is szemmel láthatólag. A pocakján van még mit dolgozni, de tetszett.

Hogy olyan igazi volt. Nem mű, akit csak a külső érdekel.

Széttárta a lábaimat és a pólóm aljáért nyúlt. Kicsit gyors volt a tempó, de belementem. Azt mondta, hogy fél órája van, és mennie kell melóznia. Ellógott ebédszünetében, hogy velem lehessen. A gondolattól mosolyognom kellett, fel rá. Amit megbámult. Mintha nem értené, miért vigyorgok, mint egy jóllakott óvodás. Én sem értettem, de mindegy is volt.

A tekintete tovább kúszott megereszkedett melleimre, amit automatikusan takarni akartam, még sem tettem. A hasamon folytatta és tetszett, hogy cseppnyi megvetést sem láttam bennük.

Jó, igazából jól takarta a gondolatait és az érzéseit, de egy grimaszt csak megejtene, vagy nem? Meg hát csak visszajött hozzám… Nem csak megdöntött egyszer és kész. Fogadd el Callie, van, akinek kellhetsz. Túl kell tenned magad. Oliver itt van és éppen csókol. Ne gondolkodj.

De mi van, ha most megint lefekszek vele és többet nem jön vissza? Hm, lehet arra gondolt, hogy másodszorra csak jobb leszek. És ha nem? Jéézus… koncentrálj Callie, mert el fogod üldözni.

Már a bugyim is lent volt és akcióra kész voltunk. A lábaim közé helyezkedett és elkezdett eggyé válni velem.

Az arcom bele torzult a fájdalomba.

- Shh. – csitított, miközben puszikat adott a szám szélére. A nyögésem fájdalmas volt, de nem állítottam le. Muszáj volt túlesnem pár alkalmon ahhoz, hogy jó legyen. Mikor már teljesen bent volt lecsuktam a szemeimet. A mozgása óvatos volt, mégis eszméletlenül égetett és fájt. És akkor kedves Travis honnan is tudjam, hogy nem nagy neki? Kegyetlenül fáj, tehát nagy.

Krisztus Callie, épp Oliverrel szexelsz, miért Travisre és a vele folytatott beszélgetésre gondolsz?

Oliver elterült mellettem, én pedig a kezemmel fejeztem őt be. Hatalmas űrt éreztem a lábaim között, de a fájdalom egyre tompult. Figyeltem, ahogy a szája elnyílik, szemei összeszorulnak, és hang nélkül megy el a szemem láttára. Büszkeséggel és melegséggel töltött el, hogy örömet okozhattam neki. Ez a fájdalmat is megérte.

- Egyre jobb lesz majd. – mosolygott rám, és megsimogatta az államat.

Lefeküdtem mellé, a karjára tettem az arcomat mosolyogva. Éreztem a tusfürdőjének és parfümjének illatát összekeveredni. Imádtam. Férfias volt és kellemes, hm.

Szerettem volna, ha átölel. Vártam rá, de nem így lett. Vajon mennyi idő, amíg majd magához húz és úgy ölel meg, mint akinek… számítok? Biztos nem egyből alakul ez ki. Felsóhajtottam.

- És milyen napod volt? – kérdezte meg, közben a plafont nézte.

Váltottunk még pár szót, de aztán mennie kellett.

Az ágyamra dőltem vissza és bár a telefonom egyfolytában csipogott, nem néztem rá.

Lecsuktam a szemeimet és visszaidéztem a perceket. Oliver nagyon hűvös. Biztos vagyok benne, hogy valami lelki problémái vannak. Látszik a tekintetén. Mintha nem akarná, hogy lassú, közeli csókot váltsunk. Talán nem akar kötődni.

De én szeretném.

Fura volt, mert a testem nem reagál jól a szexre még, és ezért fáj. Bár biztosan azért is van, mert túlaggódom a dolgot, mint általában mindent. Ki kell kapcsolnom következőnek.

De mi van, ha nincs következő?

A párnába nyomtam a fejemet.

- Callie, fejezd ezt be.

A végén elmosolyodtam. Hát, én nem mentem el, de legalább neki sikerült örömet szereznem… 

To stay or not to stay - megérkeztem :) // HUROK // Előszó

fúúú sziasztok! ezer és egy éve. annyi mindent történt ebben az évben velem, hogy azt szerintem össze sem tudnám foglalni 1 óra alatt sem folyamatosan beszélve :) tudjátok a blogjaimban mindig van valami megragadott "rossz" az életből, na kicsit olyan volt, mintha most a saját fejezetemet élném meg :D a saját blogomat hmmm. 

lényeg a lényeg, hogy újra itt vagyok! mivel június óta nem foglalkoztam az előző történetemmel és megmondom őszintén többet nem is akarok, ezért valami mással érkeztem nektek. ( ha valakit érdekel, hogy mi volt Indiana és körülbelül mi lett volna a vége, facebook-on megtalál :) )

Több ponton fog ez különbözni a többitől:

Első és legfontosabb, nincs Harry, nincs One Direction. Fura lesz, hogy nem egy fanfictiont írok, de higyjétek el, ettől jóval több lesz. Muszáj kilépnem ebből, mert már nem tudok ezzel azonosulni. Ha valaki csak miattuk olvasott és úgy dönt, hogy nem akarja majd ezt olvasni, nem fogok haragudni, hiszen 1D fanficnek indult a blog :) 

A második pedig, nincs thriller, misztikum, fantasy. Egy sima, átlagos nem átlagos történet lesz. Valószínűleg nem lesznek akkora nagy OMG  nem hittem volna hogy elvarázsolja! fordulatok, ennél sokkal másabbra tervezem. Hétköznapibb lesz, kézzel foghatóbb, sok mély, nagyon mély dologgal. Az fog tudni azonosulni vele, aki legalább egy ponton talált valami közöset a főszereplővel. 

A harmadik pedig, a képzelet. Nincsen képem a lányról, a fiúról, a barátokról, senkiről. Még előttem is titok, hogy fognak kinézni ( najó, előttem annyira nem :P ). Aki szeret olvasni, az bele tudja ásni magát, bele tud mélyülni. Ezt fogom kérni tőletek, hogy engedjétek majd szabadjára minden szempontból magatokat. Ez azért lesz jó, mert mindenki a saját magának kialakított tökéletes nem tökéletes  fiúját tudja majd odaképzelni. 

lényeg a lényeg, hogy meghoztam egy amolyan Előszó félét. olvassátok egészséggel. 

ps. a kliséktől feláll a szőr a hátamon, szóval tudjátok... csak semmi előítélet elsőre :) 

A téli bőrcsizmám nyikorgott, miközben helyet foglaltam. Már le kellene cserélni, de jelen pillanatban az sem érdekelne, ha leszakadna rólam. Jobban mondva: nem tűnne fel.

A szék kényelmetlen volt, a szobában a légy zümmögésén kívül nem lehetett mást hallani. Még talán a doboló véremet a fülemben, na az kiemelkedő volt. Másoknak is? Nekem már ez nyugodtnak számított tekintve, hogy mennyit idegeskedtem az elmúlt hónapokban. Most már nem volt mérgelődés. Nem volt szúró mellkas. Hanyagolandó a felborult emésztésem. A hulló, fakó hajam. A töredezett körmöm. Egy dolog volt, amit imádtam a mai napig: az izomlázat.

Azaz egy volt, ami fájt.

Amit éreztem jelen pillanatban.

      -  Miért vagy most itt? – jött a hang szemből.

-          Nem tudom.

-          Tudnod kell, nem mindennap tesz ilyet az ember.

Nevetnem kellett. Na, ne mondja már! Magamtól rá sem jöttem volna. Mocorogtam, mert a kemény háttámla kikezdte a lapockáimat. Bár az, hogy a lábaimat magam alá húztam, nem sokat segített a görnyedt gerincemen, mindegy.

-          Frusztrált vagy.

-          Nem vagyok frusztrált.

-          Ideges.

-            Nem vagyok ideges – röhögtem, komolyan ezt fogjuk játszogatni? Jobb lesz, ha felkelek és hazamegyek. A légyre pillantottam a lámpán.

-            Akkor miért tördeled az ujjaidat?

A kérdés végtelenül egyszerű volt, számomra annál összetettebb. Lepillantottam az ölembe, Istenem, mióta tördelem én az ujjaimat? Megráztam a fejemet, felébredhetnék már?

-          Megszokás – hazudtam kegyetlenül magamnak.

-            Tisztázzunk valamit, szívem. – hajolt közelebb hozzám és a mély, sötét szemeivel bele próbált túrni az elmémbe. Nem, nem is az elmémbe, a lelkembe. Elmosolyodtam. Próbálkozni lehet, csupán kár volt.

Álljunk csak meg, mi az, hogy szívem? Megengedett volt ez egyáltalán?

- Hm?

- Ez, így – mutatott kettőnk közé, majd a szobára – nem fog működni, hogyha nem beszéled nekem az igazat.

- Az igazat beszélem.

Gyerünk már, azért jöttél ide, hogy könnyebb legyen. Nem tagadhatod meg magadtól az Életet.

Csak próbáld ki. Ha nem megy, akkor felállsz és hazamész. Ilyen egyszerű. - K. szavai tisztán pörögtek végig az emlékezetemben és esküszöm, igyekeztem ízlelgetni őket. De nehéz volt. Krisztus, most mit kéne tennem?

Nem éreztem semmit. Képtelen voltam bármire és/vagy bárkire gondolni, csupán a totál üresség maradt nekem.

- Küzdesz. Látom a szemeid mögött. - A tekintetünk ismét találkozott. Szavak helyett biccentettem egyet. – rendben. Mondd el az első dolgot, ami eszedbe jut. Ami a legjobban foglalkoztat.

- Élet, vagy halál. – vágtam rá kapásból.

- Fizikális halál? – megvontam a vállamat. – úgy érzed, hogy meghaltál?

- Még itt vagyok.

Elmosolyodott. Legalább érezte a sötét humort a hangomban.

- Mire végzünk, nem is akarsz sehová menni. Írd le, hogy mit jelent számodra a halál. Meséld el, hogy miért érzed ezt.

- Akkor itt ülnénk egy hétig.

- Van időm.

Felsóhajtottam. De ez a sóhaj nehéz volt, üszkös és mindent elmondott helyettem.

- Nem tervezem megölni magam, ha ettől tartasz. Megtették már ők helyettem is.

- Ők? Kik? A barátaid?

- Nem.

- Kik tették ezt veled?

- Nem tudom. Mindenki körülöttem.

- Hibáztatod őket? Mérges vagy rájuk?

Milyen kérdés ez?

- Nem érzek semmit.

- De valamit csak kell.

- Nem. Semmit. Úgy érzem, hogy totálisan kinulláztak testileg és lelkileg is. Nem tudom visszahozni és nem is lehet.

- Úgy kezdted a mondatot, hogy „úgy érzem”. Vagyis érzel, csak egy bizonyos történéshez nem akarsz érzelmeket kötni.

Már ott megdőlt az állítása, hogy „egy bizonyos”.

- Legyen úgy. – hagytam rá. A szemeim rátaláltak ismét a légyre a felettünk pislákoló lámpán. Figyeltem minden apró piszkos mozdulatát. Lassú volt, de csak amíg meg nem mozdultunk. Utána úgy repül el, hogy utol sem lehet érni. Hallottam, hogy beszél hozzám, de csak a légyre koncentráltam. Légy akarok lenni. Elrepülni onnan, ahol megzavarják nyugtomat. Mint pl innen. Mehetek már?

- Szeretném, ha egyetlen egy szóval elmondanád, mi okozta ezt az ürességet. Lehet az egy esemény, egy érzés, egy név. Amit akarsz.

- Mi haszna annak?

- Mert miközben elmeséled nekem a történéseket, arra fogunk összpontosítani, hogy feltárjuk a szónak a jelentőségét és értelmét. A legvégén pedig megoldással fogunk innen hazamenni.

Nem kellett gondolkodnom azon a szón, egy csettintésre tudtam, hogy mi volt az, ami tönkretett. Aki kisemmizett. Aki miatt egy fikarcnyi félelmet, szeretetet, vagy akár szerelmet sem érzékelek többé.

Egy szóból kettő lett. Két nyomós, kihangsúlyozandó szó. Kifújtam egy mély levegőt, mikor ismét összeakadt a tekintetünk, majd halkan elsuttogtam, teljes komolysággal:

- Calvin Klein. 

HARMINCEGY - Ha te is szeretnéd

 sziasztoook! sikerült hoznom részt :)  kis aranyos rész még ez, akarok nekik kis időt hagyni a bummok előtt. jó olvasást hozzá, remélem ti is annyira élvezitek olvasni, mint én írni :) 

millió puszi xx

- Áú.

A számba nyomtam vérző ujjamat. Eszméletlen béna voltam aznap reggel, bár nem csoda, az éjszaka hosszú volt és kielégítő. Még mindig remegtek a lábaim, amik között elaludt Harry. El se hittem. Én még szuszogtam az orgazmus hatásától, mialatt ő a homlokát az alhasamra döntötte és elaludt. Igyekeztem nem röhögni, nehogy felébresszem. Emlékszem, milyen izzadt volt a haja, mégis selymes, illatos. Az ujjaim könnyedén siklottak végig benne. Tisztán éreztem még reggel is a meleg leheletét a belső combomon, minden egyes porcikám érte izzott. Mosolyognom kellett, még ha az ujjamat csípte is a hideg víz a csap alatt.

Túl szép volt, hogy igaz legyen.

Csak egy valami zargatta a fantasztikus éjszakánkat és az nem a reggel volt.

- Jó reggelt. - megállt a lépcső alján, és egy szál semmiben rám mosolygott. Na jó, egy fekete boxert azért felvett. A szemeiben még álmosság ült, mosolya kókadt volt, kávéért kiáltott. Megdörzsölte a szemeit, majd ásított egyet. - ó, már fél kilenc. - mormolta, aztán besétált mellém, a hajamba csókolt, majd úgy döntött, megragadja a tarkómat, magához ránt és megcsókol. A szemeim rögtön lecsukódtak és épp, hogy elvesztem volna a csókban, beszélni kezdett. - már fél órája órám van.

- Ó.

- Ó, bizony. - mosolygott rám.

- Akkor hívd fel őket.

- Már meg volt. Hasmenésem van.

Elfojtottam a nevetést.

- Mint a gimiben, tanár úr. - löktem meg finoman. Néztem, ahogy mosolyog. Ahogy a mosoly eléri a gyönyörű szép szemeit és megcsillogtatva nekem adja a világ legszebb kincsét. Figyeltem, ahogy a szájához emeli a kávét, belekortyol, és az ádámcsutkája kidülled nyelésnél. A szám kitikkadt a szexi látványtól, és legszívesebben végignyaltam volna az egész érzéki nyakát.

Harry lerakta a bögrét, azon nyomban az arcán bandukolt az ujjam. A férfias álla vonalán fel a füléig, majd vissza egészen az ajka ívéig. A bőre puha volt, csak a borosta emlékeztetett arra, hogy egy férfi bőrét simogatom. De még milyen férfi…

A férfi, aki megfogta a csuklómat, a szájához fordította, és belecsókolt. Abba a vékony, erekkel teli részbe, ami a szájára extra érzékennyé vált. Egy ideig farkasszemet néztünk, de aztán lecsukódtak az enyéim. Azt a csókot a lelkem mélyén éreztem, ott, ahol nem is tudtam, létezik bármi is.

- Mi a baj? - suttogta halkan - gondterhelt az arcod. Indiana.

A következő pillanatban arra eszméltem, hogy a karjaiba von, mert sírok. Ezek valóban az én könnyeim voltak?

- Shhh. - Harry ujjai fel s lesimították a hátamat, végig a gerincem mentén, teljesen ellazítva. A mellkasába fúrtam az arcomat és hagytam, hogy vigasztaljon. Nem kérdezett többet, hiába is tette volna, fogalmam sem volt, hogy miért bőgök úgy, mint egy ovis. Egyszerűen a fullasztó érzés a mellkasomban egyre jobban szorítani kezdett. Ez az érzés a csontjaimig furakodott, megremegtetve a porcikáimat, elérve, hogy rettegni kezdjek. Harry ujjai a hajamban egy idő után semmit sem értek.

Leültetett a kanapéra és az ölébe vont. Percekig ölelt és csitított, majd feladta, csak hagyta, hogy kisírjam magam.

Eszembe jutott minden és semmi. Anya, az a Némber, Harry élete, az én életem, a nyomorult kialakulóban lévő érzéseim. A hiány ott tátongott bennem és egyre csak rosszabb lesz.

Úgy nézett ki Harryvel egymásra találunk, kellemesen éreztem magam vele és mindezek mellett, biztonságban. Az egyetemet folytatom, és talán sikeresen levizsgázom - főleg, ha hasmenéssel otthon maradunk ugyebár - tán jó útra tér az életem.

Akkor miért éreztem azt, hogy még csak most jön a mélyzuhanás?

A torkomat elszorította a gondolat.

- Jobb? - búgta a fülembe.

Elnevettem magam.

- Nem sokszor sírtam, de a közelmúltban mindannyiszor te vigasztaltál.

- Remélem, nem csak sírni fogsz mellettem. - mondta humorral hangjában.

- Melletted? - pillantottam fel rá.

Harry kisimította könnyes hajamat az arcomból.

- Ha te is szeretnéd.

A szívem dobpergésként kezdett ütlegelni a mellkasomban. Nem tudom, mi volt ez a kikívánkozó érzés, de felmelegített. Beszívtam az alsó ajkamat, Harry tekintete rögtön odanézett.

- Szebbé teszed a napjaimat, Indiana - mondta. - nem hittem, hogy valaha akarok majd… élni. De most… most olyan, mintha szeretnék. Szeretnék élni, de csak melletted.

- Biztos, hogy így gondolod? - bukott ki belőlem hirtelen.

Harry zavaros tekintete teljesen érthető volt.

- Biztos, Indiana.

- Én… én sosem… szere… - elcsuklott a hangom, nevettem is közben - szóval én sosem sz…

- Akkor had legyek az első. - billentette oldalra a fejét. Ezzel megkímélve attól, hogy kimondjam. De mit is mondjak ki? - ha te is szeretnéd.

Bólintottam.

Mi mást is tehettem volna.

***

Egy közeli boltban álltam, a felvágottas pultnál. Próbáltam kitalálni, hogy mit is szeret. A pultos fiú irritált mosollyal várta, hogy megszólaljak.

- Öhm. - Harryre néztem, aki épp chips-szet rakott be a kosárba. Elfintorodtam. Chips? - legyen… ebből 15 dkg?

- Tőlem kérdezed? - mosolygott, sajnos cseppet sem szórakozottan. Megértettem. Miattam az egész sor feltorlódott. - jó lesz ez?

- Öhm. - megint Harryre néztem. - Harry, gyere ide légyszi.

Harry mellém sétált és nagy szemekkel nézett le rám.

- Igen?

- Melyiket szereted jobban? A paprikás pulykamellet vagy valami simát szeretnél?

Harry mosolyogni kezdett, szórakozottan.

- Szívem, tönkretetted az ízlelőbimbóimat, nekem már mindegy.

Az arcom égni kezdett, fülig vörös lehettem. A srác elfojtotta a nevetését, végre szórakozott és nem morgott tovább.

- Harry.

- Nincs ebben semmi, nem érzem az ízeket, de megérte. - kacsintott, és akkor leesett. Szörnyen elszégyelltem magam, még ha poénra is vette. Egyszerűen kiálltam a sorból, elnézést se kérve. El akartam bújni. - mi történt?

- Szörnyen hülye vagyok.

- Miért?

- Ezt te sem kérdezheted komolyan. Totál kiment a fejemből, hogy te nem…. érzed az ízeket.

- De már sokkal jobb, neked köszönhetően - mosolygott rám. Miután nem viszonoztam, lerakta a kosarat, a kezébe vette az arcomat és szabadon megcsókolt. Ott úgy sem tudták, hogy tanár és diák csókolózik éppen. - komolyan, Indie. Nem kellett altatás, mert velem voltál. Sokkal nagyobb étvággyal eszek, sokkal szebb a napom, mert melletted ébredtem. Minden jobb.

- Örülök. De akkor is idióta vagyok.

- Nem, nem vagy. Ember vagy. Az emberek esznek, élvezettel. Minden ízt élvezve. Az nem egy szokásos dolog, ami velem történt. Ami… vagyok. Oké?

Nyeltem egyet. Igaza volt.

- Oké.

- Helyes. Most pedig menjünk a pénztárhoz, vettem neked csomó mindent.

Miközben beálltunk a sorba eldöntöttük, hogy inkább rendelünk kaját. Nem lett volna kedvünk - időnk - főzni.

Belenéztem a kosarába.

- Tényleg sok mindent vettél. - jegyeztem meg.

Harry boldogan mosolygott.

- Nem akarom, hogy éhes legyél mellettem.

Bólintottam.  Nem szóltam.

- Mi az? Indiana.

- Nincs semmi, alig várom, hogy megegyem a sós lays-emet - vigyorogtam fel rá.

Harry mosolya elhalványult.

- Nem szereted.

- Dee.

- Indiana.

- Nem szeretem, bocsi. - szorítottam össze a szemeimet, olyan aranyosan vásárolt nekem!

Harry fogta és kitette a kosárból.

- Ez a csoki? - megráztam a fejemet. - cukor? - megráztam a fejemet. Addig sorolta, amíg semmi sem maradt a kosárban. Harry arcán totál pánik ült. Megvakarta a tarkóját. Láttam rajta, hogy elszomorodik. - fogalmam sincs, hogy mit szeretsz. - súgta.

Elvigyorodtam. Majd kuncogni kezdtem, hangosan. Harry nézte, ahogy tiszta szívemből elkezdek kacagni. Valószínűleg mindenki engem nézett, de egyszerűen nem érdekelt.

- Gyere. - megfogtam a kezét és húzni kezdtem kifelé a boltból. Ahol egy órát töltöttünk, de semmit se vettünk. Az eladó mosolyogva köszönt nekünk, úgy éreztem magam, mint egy tinédzser.

Nem rég sírtál, most pedig a világ legboldogabb emberével érsz fel. Harry jogosan nem értette, mi bajom.

Húzni kezdtem őt a sétányon, ahhoz a sarokhoz, ahol láttam egy kis almazöld kocsit, hatalmas rózsaszín feliratokkal.

- Indie?

Megálltam a kocsi előtt, csillogó szemekkel bámultam a „Fagylalt” feliratot. A nyál is összefutott a számban, ahogy a nagy gombócokat néztem.

- A fagyit szereted? - mosolygott rám kedvesen. Bólogattam. - milyet kérsz?

- Csoki, sztracsatella és erdei gyümis.

- Három? - nevetett - nem lesz bajod tőle?

- A fagyitól senkinek sincs baja. - meredtem rá.

Harry beharapta az ajkát. A fülemhez hajolt.

- Most elverném a fenekedet.

Végigvonaglott a testemen a bizsergés. A légzésem is szaporább lett.

Harry megvette nekem a fagyit és úgy sétáltunk végig a sétányon. Bőszen ettem a gombócokat, igaz, még nem volt hozzá elég meleg az idő, de télen is tudtam fagyit enni.

Harry szórakozottan nézett.

- Hozzak még ötöt?

- Hozhatsz.

Nevetni kezdett.

- Ha tudtam volna, hogy ilyen boldoggá tesz, veszek egy jégkrém csináló gépet neked.

- Még nem késő. - vigyorogtam rá. - megkóstolod?

- Milyen?

Összetalálkozott a tekintetünk.

- Édes. - mondtam, Harry arca pedig elkomorodott. A fagyimhoz hajolt, lecsukta a szemeit és mint aki elképzelte az édeset… hosszan nyalt bele, s én nem bírtam ki. Muszáj volt elkapnom a nyelvét. Harry halkan mordult fel, beszívta az alsó ajkamat, és sóhajtott egyet.

- Miért rohantál ki röhögve a boltból? Pont, mikor rájöttem, hogy alig ismerlek.

- Pont ezért - mosolyogtam. - olyan hétköznapi, emberi volt a pillanat, rájöttem, hogy így is élhetünk, Harry. Akármi is történt veled, akármilyen is az életed, megismerkedhetünk hétköznapi emberek módjára, eljárhatunk randevúzni hétköznapi emberek módjára, élvezhetjük az életet hétköznapi emberek módjára.

- Te meg én? - kérdezte halkan.

- Te meg én. - feleltem.

Harry a nyakamba rakta a kezét és tovább sétáltunk. Csendesen, amíg ettem a fagyimat. Aztán Harry egyszer csak elkezdett beszélni.

- Kiskoromban orvos akartam lenni.

- Pályát tévesztettél akkor.

Megborzolta a hajamat.

- Az akkor volt, mikor megkaptam az első orvosi játékkészletemet. Mindenki szívét akartam hallgatni vele. Aztán mikor nem hallottam rajta keresztül semmit, hívni akartam a mentőt, mondván, hogy megállt anya szíve. - mosolygott a szép emlékén. Mintha kicsit visszavágyna oda. Mintha jobb lett volna… ott és akkor neki.

Nem tudom mi ütött belém, de pár perc csend után, beszélni kezdtem.

- Emlékszem, milyen volt elsőnek félni. - Harry teste megfeszült az enyém mellett. - amikor azaz ember elsőnek ért hozzám.

- Indie…

- Nem, nem volt rossz. - néztem fel rá. - úgy értem, nem értettem, tudod. Akkor nem féltem. Nem tudtam, mi történik. Az adrenalintól semmit sem éreztem. Még az érintését sem. De utána fájt. Kicsi voltam… és csak énekeltem, ennyi volt a bűnöm. Egyre többet kellett neki, amíg meg nem untam, és kényszeríteni akart. Akkor ijedtem meg, amikor az ujjai helye fájni kezdett, belilult. Utána féltem elsőnek. Rettegtem. Később már nem csak azért ért hozzám, mert éneklést akart.

- Hagyd abba.  - tolt el magától. Harry homlokán kidülledt a vastag ere. - csak hagyd. abba.

Ott álltam vele szembe és ami fura volt, nem sírtam. Nem botránkoztam meg az emléken, sőt mi több…

Vigyorogtam. Azt hiszem, soha az életben Senkinek nem beszéltem még erről ilyen nyíltan. S mi több, mikor meséltem róla…

Soha nem éreztem magam így. Ilyen… felszabadultnak.

- Harry. - nyújtottam neki a kezemet.

- Hagyj, Indiana. Az a szemét. Ha itt lenne, két kezemmel fojtanám meg.

- Harry nézz rám. Mit látsz rajtam?

- Én ne… - felsóhajtott. - miért mosolyogsz? Ez nem olyasvalami, amit meg lehet mosolyogni. Miért tűnsz ilyen megkönnyebbültnek? Indiana.

De mikor a tekintetünk megint találkozott, leesett neki. Láttam az arcán, hogy feldolgozza az utolsó kérdését. Lehunyta a szemeit, és még egy mély levegőt vett.

- Hogy lehetünk ilyen elcseszettek?

- Hé, csak a magad nevében beszélj. - háborodtam fel. Nevetni kezdett. - a két elcseszett egymásra talál. - tettem még hozzá, el se hittem, hogy ezt én mondtam.

Harry hosszan vizslatott még, ujjai az államat cirógatták. Aztán elkapott, a csípőmnél fogva megemelt és megpörgetett fent a nap fürödte levegőben. Együtt nevettünk, ahogy a hajam össze-visszaszállt.

Leengedett óvatosan a lábaimra, még megcsókolt egyszer.

- Gyerünk haza.

Felvontam a szemöldökömet játékosan.

- Ha te is szeretnéd.

Harry röhögött.

- Persze, hogy szeretném.

Megindult és húzni kezdett mosolyogva. Követtem a lépteit, és igyekeztem eltörölni az éjjelt az emlékezetemből.

Bíztam benne, hogy tényleg ezt szeretné, és nem azt, amit az éjjel motyogott álmában. 

HARMINC - Csukd be a szemeidet

sziasztok! hoztam nektek egy aranyos részt. a következőek leginkább ilyesmik lesznek,  kis szerelmetes,megérdemlik a nagy vihar előtt :) jó olvasást hozzá, köszönöm a türelmet! <3 

Elveszítettem a fejemet.

A lehelete a nyakamon, a keze a combomon túl sok volt egyszerre. Éreztem a hüvelykujja alatt lüktetni az eremet, a hő felfutott az arcomig, hogy pirossá fesse. Mi volt ez, amit éreztem?

A szívem hevesen dobolt, minden porcikám életre kelt a tapintása alatt, a hangok kintről egyre messzebb tűntek, amíg el nem tűntek. Ó nem, ez nem szégyenérzet volt.

Soha életemben nem éreztem még ilyen izgalmat.

Ahogy a keze felsimított a combom oldalán, a szoknya alá, fel a csípőmig, az ujjai elkalandoztak a harisnyán keresztül. Bent tartottam a levegőt, miközben forró nyelvével végignyalta a fülem tövét. Majd egyszerűen csak elkapta a fülcimpámat és megszívta.

Egész testemben megfeszültem, a kezének feszültem. A szánalmasan vékony, könyörgő hangomra nevetéssel reagált, ahogy a mutató ujjai betévedt a combjaim közé.

- Harry. - morogtam rá sietve. Ezt nem hiszem el, direkt nem nyúl hozzám rendesen?

- Érzem, Indiana, érzem. - mosolyogott a nyakamba. - mit szeretnél?

- Tudod te.

- Nem, nem tudom.

- Én ráérek, Indie. Ellenben veled… - röhögött. - te már nem sokáig bírod.

Beleütöttem a vállába.

- Nyúlj hozzám.

- Hol?

- A térdemen, te segg. - tört ki belőlem. - szerinted hol?

- Nem tudom, Indiana. Neked kell tudni, hol szeretnéd, hogy megérintselek.

Megütöm. Ha egyszer észhez térek, megütöm.

- Az Isten szerelmére Harry, tedd a kezed a bugyimba, vagy hagyj elmenni.

- Ha a bugyidba teszem a kezem nem jelenti azt, hogy hagylak is elmenni.

- Elmenni a két lábamon.

- Szerintem nem tudnál állni, miközben elmész.

Kikészített. Akármit mondtam, kiforgatta. Nem feleltem. Helyette olyat tettem, amire nem számított. Erősen ellöktem magamtól a közeli dobozokig, amik egymásra rakva falat alkottak.

Harry szemeiben lángra lobbant a tűz, ahogy elé sétáltam megfontoltan. A hajamat hátra söpörtem a kezemmel, úgy nézhettem ki, mint aki túl volt egy jó meneten, és még nem is történt semmi.

Szorosan álltam elé, a kezem megtalálta a feszülő nadrágját. Harry arca eltorzult hirtelen.

- Baj van? - suttogtam.

Az ádámcsutkája kidülledt nyelés közben.

- Én… - a szemei megtalálták az enyémet. Egyik pillanatról a másikra a játékos Harryt felváltotta az elveszett, bizonytalan mivolta. - én csak…

Nem értettem, mi történik.

Lepillantottam a lehúzott sliccére, a kézfejemen éreztem a bizonyítékot, hogy akar engem. Valami mégis megváltozott volna?

- Ne-nem értem.

Megfogta az államat, elérte, hogy rápillantsak.

- Nagyon régóta nem történt velem ilyen.

A homlokomat ráncoltam.

- Milyen?

Harry mosolya kisfiús volt, ráadásul, azaz enyhe pír még imádnivalóbbá tette.  Pár pillanatra elmélyedtem a látványában. Egyszerre akartam megölelgetni, majd elcsókolni azt a kínos érzését, ami kiült az arcára.

Harry zavarban volt, ó, de zavarban volt.

- Hát… ilyen. - nézett le a kezemre az ágyékán.

- Nem nyúltak… hozzád?

Ráharapott az ajkára.

- Is.

És csak akkor esett le. Egy „Ó”-ban törtem ki. Eszembe jutottak a dolgok, amiket mondott. Az érzésekről, mit hogyan mennyire felejtett el, illetve nem tud… élvezni.

- Mióta?

Harry nevetett.

- Évek óta.

- Mondj egy számot.

- Legalább hat.

- Krisztus, 6 éve nem elégítettek ki? - döbbentem le. A számra raktam a kezemet, ezt hangosabban nem is tudtam volna mondani.

- Nos, nem tudtak.

- Mit jelentsen az, hogy nem tudtak?

Harry beletúrt a hajamba a tarkómnál, hüvelykujja cirógatta az államat.

- Évek óta nem éreztem ilyen izgalmat.

- Nem állt…. fel? - döbbentem le ismét. Te jó ég. Harry megrázta a fejét mosolyogva. - de… hogy-hogy most?

Harry megvonta a vállát és olyat mondott, amitől éreztem megindulni bennem a melengető, eget rengető érzést, kezdve a lábujjamtól.

- Úgy látszik, minden porcikámba visszaadod az életet, Indiana.

Szófosztottan álltam előtte, arra sem emlékszem, hogy pislogtam-e. Csak álltam a tekintetét s próbáltam feldolgozni a szavait. Szólásra nyíltak az ajkaim, viszont egy hang sem jött ki. Erre mit mondhattam volna?

Én vagyok az egyedüli nő, akit kíván?

Akit tud kívánni?

Ez így furán hangzik, ismerve az életét kettőnknek többről szólt ez. Az is elárulta, ahogy utána viszonozta a csókot.

Muszáj volt közel éreznem őt magamhoz. A pillanat adta magát. Belekapaszkodtam és lehúztam magamhoz. A szánk egymást invitálva olvadt össze, forró nyelvétől fel kellett sóhajtanom. Ez nem éhes csók volt, nem is tüzes, legalábbis nem a tizennyolc pluszos formában.

A libabőr végighasított a testemen. Ez a csók olyan volt, mintha minden egyes pillanatban újabb simítással gyógyítaná a lelkemet.

A karjai magához szorítottak és felemelt a földről. Mosolyogva pusziltam bele a szája szélébe, majd végig az arcát mindenhol, ahol csak értem. Harry mosolya szívet melengető volt. Mint egy kisgyerek, úgy nevetett a csókjaimtól.

- Menjünk haza. - súgtam a fülébe.

Az ujjai belesüppedtek a derekamba.

- Hozzám?

- Ahova szeretnél.

Abban a pillanatban megtört valami bennem. Egy megmagyarázhatatlan fal, ami már amúgy is inogott egy ideje. A meleg érintésétől biztonságban éreztem magamat, kihűlt a testem, amint szét kellett válnunk az iskolában.

- Találkozzunk egy utcával lejjebb 10 perc múlva.

Bólintottam.

Végigballagtam a folyosón könnyedén, mintha ezernyi kőtől szabadultam volna meg. Megigazgattam a hajamat gyorsan a mosdóban, illetve a sminkemet, teljesen ki voltam pirulva. Hülye bazsalygós tükörképemet kinevettem hangosan. Halkan dúdoltam a rég nem hallott zenémet a folyosón, az emberek furán nézegettek felém.

Ahogy a kapu felé fordultam, szembe jött velem az igazgató. A tekintetünk találkozott, ám ez sem lohasztotta le a mosolyomat.

- Micsoda napsugár a borús időben. - állt meg előttem.

Felsóhajtottam.

- Szép napot, igazgató úr. - nem takargattam az iróniát a hangomban. Az órámat csekkoltam, sietnem kéne.

- Csak nem sietsz Indiana? - pillantott ki az ablakon, majd nevetni kezdett. - nem akarlak feltartani, biztosan sürgős dolgod van.

Semmi köze nem volt hozzá.

Kikerültem, és elindultam az iskola kapuja felé.

- Bizony.

- Szép napot nektek, Indiana. Élvezzétek a meleget, amíg lehet.

Megmerevedtem. Nem is volt kint akkor meleg. Elborult. Ne legyél paranoiás Indiana, honnan tudná, hogy Harryhez mész? Megráztam a fejemet. Ignoráltam.

Egy utcával arrébb behuppantam a Range-be, alig vártam, hogy hozzá érjünk. Felhangosítottam a rádiót és énekelni kezdtem. Először csak halkan, aztán amikor Harry is csatlakozott, egyre hangosabban.

Egy Justin Bieber szám szólt, amit egyébként rühelltem, de arra a kis időre a fülembe mászott. A lábammal ütöttem a dallamát, később arra lettem figyelmes, hogy egyedül énekeltem már.

Harry engem nézett a pirosnál és csak hallgatott. Valami fura hatással volt rá az énektudásom, ezt már észrevettem. Nem beszélve arról, hogy megtaláltam az énekhangom felvételét a telefonján. Egyre hangosabban énekeltem, Harry pedig röhögött. Főleg, hogy össze-vissza mondtam a szövegét, valószínűleg életemben először hallgattam meg Bieber számát teljesen. Mindig elkapcsoltam róla.

Harry házához érve kiszálltunk, ajtót nyitott nekem úriember módjára. Sőt, mielőtt bementünk volna, megcsókolt röviden.

Magam sem értettem, hova tűntek a kusza gondolataim, felszívódtak. Minden rossz érzés elszállt belőlem és hagytam, hogy a szobához vigyen.

Talán megkérdezte, hogy éhes vagyok-e, a válaszom egészen egyszerűre sikeredett:

- Rád.

Harryt belöktem az ágyára és fölé másztam. A feje mellett támaszkodtam meg, élveztem, hogy engedelmeskedik nekem. Lenéztem rá s ő fel rám. A szája nyitva volt, a szemei zölden fénylettek, csillogtak. Ártatlanul.

Gőzöm sem volt mi változott meg ilyen hirtelen. A szívem majd kiesett a mellkasomból, ahogy lehajoltam. A homlokánál tartottam a számat és hallgattam a légzését.

A tudat, hogy én vagyok az egyedüli nő számára, felemésztett. A vér forrt bennem és ordítani akartam a felgyülemlő, csapongó érzelmektől.

Sosem voltam érzelmes, számomra annyira meghökkentő volt ez a bizsergés, hogy holnap talán le is tagadom.

De nem ma.

Hogy milyen érzés a tudat, hogy valakit csak Te éltetsz minden egyes szempontból? Csak Te tudod érdekelni és senki más?

Magasztos. Mintha valamit kaptam volna hirtelen az élettől, amiről eddig nem is tudtam, hogy hiányzik.

- Csukd be a szemeidet. - mondtam neki csendesen.

- De…

- Nincs de, Harry. Csukd be őket.

Szót fogadott. A gondolatra vigyorognom kellett.

A térdeihez ültem és az övéhez nyúltam. Óvatosan szedtem szét a nadrágjával együtt, Harry keze ökölben volt. Kisimítottam őket, miközben a leheletem cirógatni kezdte az alhasát. Láttam, hogy a libabőr végigszántja a karjait. Az ere kidülledt a nyakán, átkozottul szexi volt. Minden izma megfeszült, Egek, mindig ilyen formás volt?

Lehúztam a nadrágot egy erős mozdulattal, és közelebb hajoltam hozzá. Úgy látszik egy percre sem apadt le az izgalma.

Beszívtam az alsó ajkamat, miközben az orromat a boxerjéhez nyomtam óvatosan.

- Jézus. - bukott ki belőle, pedig még hozzá sem értem. Harry remegni kezdett. Az ujjai már a lepedőt markolták, a mellkasa bőszen emelkedett. Krisztus, sosem láttam még ehhez foghatót.

Nem akartam kínozni őt. Láttam rajta, hogy teljes eufóriában van.

Reccsent a Kelvin Kleinja, oly hévvel szedtem le róla.

Nyelnem kellett egyet. Miközben a kezembe vettem őt azon agyaltam, ez hogy fog a számba férni. Vagy a testembe. Ez most komoly? Ekkora szerszáma van és nem tudja használni?

Zavarba jöttem a saját gondolatomtól, főleg, mikor Harry lepillantott rám, az elsötétült tekintete minden türelmetlenségét elárulta.

Hátralöktem a hajamat és behelyezkedtem a lábai közé.

Harry hangos nyögéssel kísérte a legelső, szoros fogásomat. A belső combjába csókoltam, majd megharaptam a vékony, szőrös bőrét. Imádtam, milyen gyerek arca van, mégis milyen férfias.

- Ó, Krisztus, Indiana. Abba kell hagynunk.

A hangja a felismerhetetlenségig rekedt volt.

- Miért kéne. - szórakoztam, majd hirtelen a számba vettem addig, ameddig bírtam. A könny is kifakadt a szememből, de megérte a látványt, amit nyújtott. Ívben feszült teste verejtékezni kezdett, a lepedő megreccsent a markában, égette a nyelvemet. A nyelvemet, amit jól bele is fúrtam a vénájába.

Soha az életben nem élveztem ennyire az orális kielégítést.

Ez nem egy tipikus bekapom legyünk túl rajta dolog volt, annál sokkal több.

Érzéki. Izgató. Kíváncsivá tett.

Lassan játszottam vele a kezemmel, a szemeimmel végigkísértem a rángatózó mozdulatait.

- Istenem, Indiana - felült és elvette a kezemet hirtelen. Harry arcán totál pánik volt. - abba kell hagynod.

A zöld szemei félelmet sugalltak.

- Fáj?

- Fáj? - nevetett beletúrva a hajába. - Ki akar szakadni a szívem a helyéről. Ha folytatod, egy percen belül szétesek.

Elmosolyodtam. Majd ördögien vettem gyorsan vissza a számba, és végignéztem, ahogy beledőlt az ágyba, beleszánt a hajába és hangosan ordít. Reméltem, hogy a szomszédok nem hívnak rendőrt, ha így folytatja.

Lenyomtam a csípőjét az ágyra és felgyorsítottam. Nem akartam kínozni, így is elég nagy kihívás volt neki így évek után. Már csak arra lennék kíváncsi, hogyan lehetséges ez anatómiailag? Csak ki kell ürülnie, vagy valami.

Harry keze megtalálta az enyémet, szorítani kezdte.

Éreztem pulzálni őt a nyelvemen hosszan, a szemeim lecsukódtak, elveszítettem a teret és időt. Harry fogása alatt megroppant az ágy támlája, az egész szoba az ordításától zengett.

Kivéve akkor, mikor elérte a gyönyör felső fokát. Figyeltem, ahogy megfeszült, a szája szétnyílik s egy hang sem jött ki belőle. Csak később halk, apró könyörgő nyögések, mint akit felszabadítottak.

Sokáig meg sem mozdult, csak lihegett. Rámosolyogtam, mikor felém pillantott.

Megtöröltem a szám szélét. Harry szemei nagyra nyíltak. Sem a hasán, sem az ágyán nem talált bizonyítékot, csak azt látta, hogy megtörlöm a számat.

- Krisztus. Gyere ide.

Harry megcsókolt. Mélyen. Nem sürgetően, inkább kiélvezve a pillanatot. Majd lenéztem rá. A szívem kalimpált ezerrel, és csak mosolyogni tudtam rá. Semmi mást.

Harry megindított bennem egy megfogalmazhatatlan érzést aznap.

Talán egyszer eljutok oda, hogy ki tudjam fejezni, meg tudjam érteni, körbe tudjam írni azt, amit ott és akkor éreztem.

Addig pedig, egyszerűen csak élvezem. 

HUSZONKILENC - Mit érdemel a bűnös?

sziasztoook! i'm back! végre :) köszönöm a sok türelmet, nem mentegetőzök, nem volt egyszerűen időm, mint sok másra sincs. jó olvasást nektek, örülök hogy még itt vagytok páran! millió pusziii xx

- A francba, bealudtam!

Az ágy két lábbal rúgott ki magából, hogy aztán 360 fokos fordulattal a fürdőbe siethessek. Nem lehet igaz, hogy dél van! Az egész délelőttöt átaludtam! Nevetnem kellett, hiszen már nem segíthettem a sorsomon, legalábbis nem a mai napra.

A tükörbe nézve a gyűrött arcomat térképeztem fel. A párnahuzat szép csíkot hagyott a bal szemem alatt, joggal hívhatnának sebhelyes arcúnak az emberek, még piros is volt!

Pedig olyan szépen elterveztem, hogy reggel korán kelek, bekenem a frissen epillált - ez egy másik történet - lábamat, hogy a fekete harisnyám felsimulhasson rájuk. Kivasalom a szoknyámat, az ingemet és begöndörítem elől a hajamat. Tekintve, hogy az összes óráról lemaradtam, rájöttem, hogy nem érdemes annyira loholni. Az utolsó előtti most kezdődött el, ami másfél órás. Aztán fél óra szünet, és kezdődhet az utolsó.

Szépen kihasználtam a maradék időmet.

A telefonomon öt nem fogadott hívás volt, és egy sms. Kettő hívás Bastientől, három Gertie-től. Az SMS is tőle jött.

’ Majd elmeséled, Harry miért rohant hozzánk oda idegbeteg módjára azzal, hogy tényleg kiléptél-e.’

A számra nyomtam a kezemet, hogy elfojtsam a röhögésemet. Az egész felsőtestem rázkódni kezdett.

Még jól is jött ki. Először úgy terveztem, Harry órájáról késik vagy 15 percet, el akartam vele hitetni, hogy ott hagytam a sulit miatta. Így, hogy meg sem jelentem még a mai napon, összefutni sem volt szerencsénk.

A vigyor kiült az arcomra, ezt pötyögtem vissza Gertie-nek:

’ Ha megkérdezi megint, mondd azt, hogy nem érsz el tegnap óta. Jövök egy csokival’

Megengedtem magamnak egy reggeli meleg zuhanyt, a hajam tövét száríthattam utána a nyakamnál, csurom víz lett.

Kivasaltam a világos baba kék ingemet, aminek a könyököm alá ért az ujja, és kikészítettem a szürke, bőrhatású szoknyámat, egy magassarkú tavaszi-őszi csizmával. Bár a nap sütött, hűvös lehetett kint.

A sminkem nem lett erős, kis pirosító és szempillaspirál megtette. A hajamat kivasaltam, semmi extra, túl nagy feltűnést nem akartam kelteni.

Fél óra készülés után a tükör elé álltam. A szemeim végigsiklottak magamon s mintha valaki más pislogna vissza rám. A lábaim vékonynak tűntek a harisnyában, mindig ilyenek voltak? A csípőcsontomat kihangsúlyozta a szoknya dereka, amibe beletűrtem az inget. Meglepően… furán festettem? Az önbizalom ott kopogtatott az ajtómon, azonban nem engedtem be. Nem festettem valami jól.

Lefényképeztem magam és elküldtem Gertie-nek, válltól talpig.

A válasza ez volt:

’Azta! Lennék ilyen magazinbaba’

Elhúztam a számat, magazinbaba? Inkább ráhagytam. Nem volt időm átöltözni, így hát elindultam iskolába.

Harry tanár úr, tetszik már várni?

***

Az egyetem folyosóján lézengett pár ember, többnyire órán voltak. 10 perce már nekem is ott kellett volna lennem. Az ördögi vigyor kiült az arcomra, ahogy befordultam a tanterem folyosójára. Hozzáteszem kezdtem zavarba jönni, mert a jelenlévő fiúk 99%-a megfordult utánam. Az arcomon gyerekes melegséget éreztem. Krisztus, miért nem öltöztem át.

Megálltam az ajtó előtt, kifújtam egy mélyről előtörő levegőt. Remegtek a lábaim.

Miért remegnek a lábaim?

A szívem kalimpálni kezdett úgy, mint nagyon régóta nem. A meleget melegnek kezdtem érezni, a hűvöset hűvösnek. Összefutott az izgalom íze a számban, mióta visszatértem az életbe nem tapasztaltam ilyen…

Ilyen belülről előtörő, vérlázító izgalmat. Az ujjbegyemben érzékeltem a szívem pumpálását, a vérnyomásom kiverte a 200-at. Hirtelen a hangomat sem találtam meg.

- Gyerünk, Indiana. Puhány vagy!

Azzal az erővel berontottam a tanterembe. Az üres tanterembe. A vigyor lefagyott az arcomról, a telefonomon már pötyögtem is:

’Merre vagytok?’

Gertie elmagyarázta, hogyan jutok el az előadóterembe. Előadóterem? Ez kezdett egyre ismerősebb lenni. Aztán meghallottam egy lágy női hangot játszadozni a dallamokkal.

Benyitottam óvatosan a plafonig érő ajtón, bedugtam a fejemet, az állam pedig a cipőm orrán landolt.

- Azta roh…

Mióta van ekkora terme az iskolának és én miért nem tudtam róla? Buta vagy, Indiana! Egy ilyen szaknak minimum, hogy van gyakorló terme. Vagy minek is van ez fenntartva…

Székek, ameddig a szem ellátott, legalább 50 székes sorokban. Amiből nem egy volt.

Félkörívben ölelték körbe a színpadot, amin fent állt Betty - ha jól emlékszem a nevére - és kieresztette a kissé hamis, kissé nyers hangját. Inkább volt rikácsolás, mint hang. De hát ezért voltunk itt, hogy az elméleten kívül, ezt is profin kitanuljuk.

Halkan besunnyogtam a sorok között a többiekhez, helyet foglaltam Gertie-ék mellett.

- Jézus, te ki vagy? - nézett végig rajtam Gertie. - azt hittem, egy magazinból küldted, hogy ezt a szettet akarod megvenni.

- Nem… fura? - kiáltottam át a dalt.

- Fura? Szexi - nézett megint végig rajtam. - és nem csak én vettem észre. - vigyorgott szem forgatva, majd felvonta az egyik szemöldökét. - nem akarsz mesélni valamit?

- Mit? - húztam fel az orromat.

- Például arról, hogy Harry miért néz úgy nyilvánosan, mint aki mindjárt a vállára kap és elvisz szobára?

Az arcom forrni kezdett.

- Néz? - suttogtam. Krisztus, Indiana! Szedd már össze magad, nem vagy te tinédzser, akire ránézett egy férfi és elsüllyedt szégyenében.

Valahol mégis ezt éreztem.

- Folyamatosan.

Nyeltem egyet és elhelyezkedtem a székben. A hajamat a hátamra löktem, és szépen keresztbe tettem a lábaimat. A szoknya felcsúszott, ezzel több rálátást engedve a combjaimra.

Hirtelen egy mély köhögést hallottam meg. Alig bírtam elfojtani a vigyoromat. Miért élveztem ennyire?

Éreztem a tekintetét rajtam. Mire gondolhat? Nem is érdekelt.

- Szöszi! - hallottam a kiáltást a terem másik végéből. Bastien inteni kezdett, hogy menjek oda. Szóltam Gertie-nek, hogy jöjjön oda velem. Az arckifejezéséből rájöttem, hogy esélytelen. Pedig azt hittem, hogy jó úton haladnak, na mindegy.

Felálltam és szándékosan Rá sem néztem, miközben felé közelítettem. Reméltem, hogy megérezte a parfümöm illatát, lassan másztam át a lábak között. Cseppet sem volt szándékos, mikor a térdeket kerülve véletlenül rátámaszkodtam Harry hátára. A parányi érintkezéstől a fejem elkábult és én voltam az, aki elkapta a parfümjének szexi sugarát.

Harry megfeszült és felnézett rám.

Ahogy a tekintetünk találkozott, a világ megfordult körülöttem. Az ördögi kacérkodásnak helye sem volt. Bele látott a lelkembe, belém fojtva az összes maradandó épp gondolatot. Harry ajkai elnyíltak, de mielőtt bármit mondhatott volna, elengedtem.

- Bocsánat, Tanár úr - mondtam halkan, kihangsúlyozva a megnevezést. Mikor felmorrant, a libabőr végigszántotta a karjaimat, tarkómat.

Istenem, bárcsak az ölébe ülhetnék.

A saját gondolatomtól elpirultam.

- Mi van veled, kislány? - röhögött Bastien - úgy nézel ki, mint egy piros alma. Úgy is vigyorogsz.

Leültem mellé, háttal Harrynek. Csakis arra tudtam gondolni, hogy az ölébe huppanjak. Hogy érezzem a karjait körülöttem. Elment az eszed! Tegnap még barátkozásról beszéltél, ma meg megfektetnéd mindenki szeme láttára!

- Veled mi van inkább? - visszatértem a valóvilágba. Bastian szörnyen festett. Az arca sápadt volt, szemei karikásak. Hiába kopogtam be tegnap este, nem nyitott ajtót. Gondoltam, alszik. - jól vagy?

- Csak egy kis megfázás volt, már jobban vagyok. - pöckölte meg a karomat. - de te sugárzol. Összejött a big brotherrel?

- A kivel?

A fülemhez hajolt.

- A tanár le sem veszi rólunk a szemét. Végre kamatyoláshoz jutottál? - vigyorgott rám fehér fogakkal, azonban nem érte el a szemeit. Fáradtnak és nyúzottnak tűnt.

- Biztos, hogy megfázás?

Bastian a hátam mögé nézett, miközben a vállamra csúsztatta az egyik karját. Aztán nevetni kezdett.

- Három, kettőőő…. eeegy.

- Köszönjük szépen, Berni! - állt fel Harry hirtelen a háromra és tapsolt kettőt. Eddig is ilyen izmos volt a karja? Ja, és Berni, nem Betty. Na mindegy.

- Le sem tagadhatnátok. - motyogta szem forgatva. - mit eszel rajta?

- Nem tudom, miről beszélsz.

- Nagy farka lehet, dudorodik a nadrág elől, de segge sincs!

- Az a nőknek kell, hogy legyen. - védtem meg, és csak akkor jöttem rá, bizony lebuktam. Rám kacsintott Bastian és összeborzolta a hajamat.

- Nyugi, megértem. Engem már gyerekkorában felállított.

Rámeredtem.

- Ezt meg sem hallottam.

Bastien csak jól lakott óvodásként kuncogott.

Harry szeme folyton rajtunk járt. Ha le kellett hajolnia, azt felénk tette. Ha jöttek oldalról, felénk fordította a térdeit, hogy elférjenek a székek között. Mindig volt oka rá, hogy felénk nézzen. És én ettől nagyon prímán éreztem magam.

Amíg fel nem hívott a színpadra.

- Már csak Indiana maradt.

- Miről maradtam le? - kérdeztem Bastient.

- Mindenkinek kell valami produkciót előadnia, előttünk. Próbaként.

- Én nem akarok.

- Nem kívánság műsor, Indiana. - beszélt hozzám Harry, de közben végig Bastien kezét nézte, miközben a vállamat cirógatta. - az egy dolog, hogy elkésel az órámról, amiért persze az egész csapat tovább fog maradni, pontosan - pillantott az órájára - 16 perccel, de még akaratoskodsz is. Megy az idő, jobban teszed, ha feljössz ide és előadsz valamit.

Én voltam az utolsó. Már mindenki arcán látszott, hogy utál. Mindig miattam kell maradni tovább. Egyre dühösebb lettem. Végigpillantottam magamon, ezért öltöztem ki? Hogy még ő legyen felháborodva?

Felálltam és felballagtam a színpadra.

A fényre sétáltam és ott álltunk egymással szemben. A derekamra vágtam az egyik kezemet, farkasszemet néztünk.

Az adrenalin tombolt bennem, keveredve a dühvel. Harry szemei tüzet okádtak felém, viszont láttam rajta, hogy nehezére esik nem végig nézni rajtam.

Elmosolyodtam.

Ez a mosoly elérte a szemeimet, éreztem, hogy sugárzok. Hogy tombol a vér bennem, hogy az önbizalmam egy pillanatra eléri a csúcspontját, és a laptophoz sétálok, ami rá volt kötve a hangfalakra.

Kikerestem a választott zenémet, annak is a karaoke változatát. Mindig is ki akartam próbálni, milyen erre a zenére táncolni úgy, hogy valaki néz.

Csak engem.

Senki mást.

A mikrofonhoz sétáltam, levettem az állványról, és a számhoz emeltem. Végig sem gondoltam, mire készülök.

A hangom már ki is eresztettem.

- Hey, Stripper! - szóltam bele hangosan és a zene felcsendült.

Jobb lábamat - a hozzá közelit - előre toltam, hogy a szoknya többet mutasson a combomból. A csípőmet jobbra balra kezdtem ringatni élesen, kicsiket, a zene dallamára.

Aztán elkezdtem énekelni a Soho Dolls-tól a Stripper-t!

A teremben síri csend lett, Harry lélegzetét odáig hallottam.

Well ana you’re late, and maya i’m here…

Nem érdekelt, kire milyen hatással van a hangom. Lecsuktam a szemeimet és az égbe emeltem az egyik kezemet, egy apró kört leróva a csípőmmel a levegőben. Nem mozogtam túl magam, csak kicsiket, szexiket, pont amennyire láttatni akartam magam.

A hangom orkánként söpört végig a termen. Harry tekintete égette a combom felső részét. Forrósodni kezdtem. Lángolni a tekintete alatt.

Hátat fordítottam neki, mikor jött a refrén.

Don’t know what you think you’re doing to me…

A vállam fölött átnéztem rá és úgy énekeltem, ördögi vigyorral az arcomon. Harry szemei feketék lettek, a mellkasa emelkedni kezdett, mikor az ingemet lecsúsztattam a vállamon és a csupasz bőrömre koccintottam kettőt az ujjammal. Elnevettem magam, mikor elfordult egy pillanatra, majd vissza.

Na na, na na, na na, na na, na… - dúdoltam, és közben megindultam körülötte. Lassan, ritmusra, a csípőmet jobbra és balra ringatva szexin, a szoknyám kihangsúlyozta az alakomat.

Megérintettem a vállát, s simítani kezdtem őt. Végig a hátán a nyaka alatt, át a másik oldalra. Kegyetlenül lassan, ezzel saját magamat is megkínozva. Mert ahogy találkozott a bőrünk elcsuklott a hangom, pont mikor belőle kitört egy mély sóhaj.

Megálltam az oldalánál és ezt énekeltem:

You can call me Z…

You can come and try.

A fülébe daloltam:

Come and try.

Harry megragadta a derekamat, de aztán el is engedte. A tekintete tüzes volt közelről, s láttam, hogy beszívja az alsó ajkát, a fejét csóválja.

A mikrofon állványhoz léptem úgy, hogy háttal legyek a közönségünknek. Megfogtam egy kézzel s szépen lassan elkezdtem leguggolni magas sarkúban. Rá a sarkamra. A szabad kezemet a bal lábamra simítottam, és a hüvelykujjammal a szoknyám alá nyúltam picit, nem mutatva semmit, mégis átkozottul kívánatos volt.

Láttam rajta.

Éreztem.

Sugárzott.

I’ve come here to stare - énekeltem tovább, s közben végigpillantottam rajta. Elnevettem magam, mikor a nadrágjához értem. Ó, Mister, bajok vannak? Majd a szemébe néztem. - You like me to stare? I like your underwear.

Mikor csak a zene folytatódott, felálltam lassan és kiáltottam:

- Hey, Stripper! Na na, na na, na na, na na, na!

A végén kifújtam egy mély levegőt és a mikrofont a helyére tettem. Mielőtt rádöbbenek, mit tettem, le akartam rohanni a színpadról.

- Hú anyám! Ha nem lenne barátom, most elvinnélek egy körre! - ordította be Bastien, persze viccből, ezzel tetézve Harry hangulatát.

Le akartam szaladni a színpadról, de Harry megragadta a kezemet és helyben tartott.

- Nem mész sehová. - morogta idegesen. A szorítása erős volt, vigyázott rá, hogy ne bántson. - mehettek. Indiana-val van megbeszélnivalóm a viselkedéséről.

A fiúk úgy néztek rám, mint a megváltóra. Szájtátva. Kivéve Bastian. Akkor jöttem rá, hogy mit tettem. Megint énekeltem.

- Énekelj még. - jött a kérés, s még több. Harry csitítgatta őket és küldte ki a teremből.

Amíg mindenki pakolászott és olyan szemekkel nézett rám, Harry maga elé parancsolt, hogy induljak. Hiába nem akartam, muszáj volt.

Kezdtem megijedni tőle. A francba, túllőttem a célon. Az arcom égni kezdett. Most mi lesz? Totál elvágtam magam előtte?

A szívem a fejem búbjában dobogott. Istenem, forgassuk vissza az időt, kérlek-kérlek.

Harry beirányított a szertárba, ahol mindenféle díszlet volt. Üres volt a szoba, de lehetett hallan kintről az emberek duruzsolását. Nem mellesleg csak egy sötét barna függöny választott el mindenkitől, mint amivel a színészeket takarják a színdarab előtt.

Egymással szemben álltunk, az én arcomon pánik, az övén mérhetetlen düh. A keze ökölben.

- Van róla fogalmad, hogy ezért kirúghatnak? - morogta az orra alatt. - elveszthetem az állásomat a kis színdarabod miatt.

Nyeltem egyet.

- Sajná… - sütöttem le a fejemet. Istenem, ezt tényleg nem gondoltam át. - sajnálom.

Harry tett felém egy lépést, én hátráltam.  Megugrott a szívem. Most mi lesz?

Nem mondott többet, csak egyre közelebb lépdelt. Pánik. Ezt éreztem. Totál megsemmisülést. Egyrészt, mert a közelségétől dobolni kezdett a vér a bőröm alatt. Másrészt meg mert hirtelen azt hittem,  jól megrángat dühében.

Ehelyett Harry a fülemhez hajolva ezt suttogta:

- Mit érdemel a bűnös? - suttogta halkan, nagyon halkan, miközben a tenyere a belső combomba markolt, és én halkan nyögtem fel, ott mindenki előtt, egy függönnyel elválasztva tőlük.

Te. Jó. Isten.

Itt mindenki előtt akar ebbe belekezdeni?

- Harry…

- Te kezdted, Indiana. - mormolta továbbra is a fülembe. - nyilvánosságot akarsz? Most megkapod. 

ui. : igen a GG-ből jött az ötlet, pont ma láttam róluk képet és muszáj volt :D bocsiii  xx imádtam őket! az ő emlékükre ment ez :P :)