sziasztok! hoztam a következő részt. jó olvasást nektek, remélem jól vagytok! <333
Harry. A diákok. Az ablakok. A falak.
Mindenki.
Arra vártak, hogy felálljak, és nagylány módjára
kisétáljak, bemutatkozzak meg miegymás. Csak hát gyökeret vertek a kedves
lábaim és konkrétan meg sem bírtam mozdulni. A tanár, elnézést Harry, kitárta a
karjait és egy alkoholista mosoly kíséretében invitált. Megráztam a fejemet.
Egek, nem alkoholista, erőltetett. Zavaromban elnevettem magam, senki sem
értett, én sem magamat. Nyeltem. A nyelőcsövem igen szűk volt, ahogy a
mellkasom is. Valahogy felálltam és a földre pillantva battyogtam ki. Totál
zakkantnak nézhettek, még Gertie is furán ráncolta a szemöldökét, mikor
visszapillantottam rá.
Nagy levegőt vettem és egy másodpercre sem pillantottam
Harryre.
- Indiana. Most jöttem a UCL-re, hogy tanuljak. -
nyögtem ki.
- Valóban? - érdeklődött a tanár, mindenki
felröhögött mögöttem. Alapesetben én magam is jót szórakoztam volna a
szituáción. Jézus, mi másért jönnek egyetemre a diákok, mint hogy tanuljanak?
Nagy információt mondtál, Indiana, gratulálok. - ennek örülök. - folytatta
nyugodt hangon. Az arcomat égette a tekintete. Rá kellett volna pislantanom. Kínos
csend. Szándékosan nem beszélt, tudtam, éreztem. Várta, hogy végre ránézzek.
Nem vagyok félős, azonban ott abban a pillanatban szívesen eltűntem volna a
föld színéről. Csend. Meg még egy kis zavartalan csend. A szívem dobogását is
lehetett hallani szinte. Két perc után annyira feszült lettem, hogy ránéztem.
Harry hatalmas, érdeklődő zöld szemébe. A tekintetünk találkozott és a gyomrom
összeszűkült.
Krisztus.
A rekedt hang mellé egy üres tekintet társult. Bár
bazsalyogni próbált, inkább egy fanyar vicsorba görbült a szája.
- Mit ké…
- Honnan jöttél, Indiana? - érdeklődött kedvesen.
Ahhoz képest, hogy alkoholba fojtja a bánatát, elég türelmes volt és… józan.
Vagy csupán azért kedves, mert már ivott?
- Amerikából.
Felszaladt a szemöldöke.
- Londonba? Ez nagyon jó. Hogy tetszik Anglia?
- Tetszik. Olyan… angolos?
Egy emberként nevettek fel körülöttünk, csatlakoztam
hozzájuk. Remek válasz.
- Minden bizonnyal - bólintott egyetértve. - hogy
bírod az esőt?
- Fél éve itt vagyok - vontam meg a vállamat -
megszoktam.
- Meglehet. De akik a viszonylag változatos
időjárásból keveredtek ide, általában panaszkodnak.
- Elvagyok vele.
- Helyes. Milyen célból vagy itt? Azon kívül, hogy
tanulj. - egy kis humort hallottam ki a hangjából. Kezdtem oldódni. Nem is
értem, miért rémisztett meg ennyire. Ez hazugság, tudom, miért.
- Mindig előadóművész akartam lenni. Azt mondták, jó
a hangom - füllentettem. Jó volt a hangom, sajnos néha több volt, mint jó. - és
gondoltam kezdeni kéne vele valamit.
- Szerepeltél már közönség előtt?
- Kislánykoromban. Az számít? - tártam ki a
karjaimat. Miért beszélget velem többet, mint másokkal? Vagy csak én érzem úgy,
hogy két órája kint állok?
- Majd meglátjuk. - mondta - jó rendben, köszönöm,
Indiana.
- Akkor mehetek? - könnyebbültem meg, mi bajom van?
- Vagy itt is állhatsz óra végéig, ha neked
kényelmes - vágta oda ismét humorizálva.
A szemeimet forgattam.
- Isten ments - makogtam és a helyemre sétáltam.
Harry nem foglalkozott velem többet. Az elmém
hurrában tört ki, valahol belül pedig zavart. Félreértés ne essék, csupán
azért, mert…. miért is?
- Jól vagy? - lökött meg Gertie, az arca nevetéstől
pirult volt.
- Jót szórakoztál mi?
- Totál zavarba hozott Harry - nevetett továbbra is.
- ne aggódj, legalább te nem hajtottál rá.
- Mert ráhajtottak?
- Nézz körül, az összes lány őt bámulja, szó szerint
folyik a nyáluk - suttogta - van olyan érzésem, hogy minden második lány
felajánlja neki magát.
Körülpillantottam. Az eszem megáll, valóban mindenki
a nyálát csorgatta Harryre!
Aki az óra közepén felült az asztalra, elővette a
gitárját, amit eddig nem is vettem észre, ránk mosolygott.
- Mivel az óra további részében arra foglak kérni
titeket, hogy énekeljétek el a hozzátok legközelebb álló számot, először én is
éneklek nektek, úgy tisztességes.
A lányok felsóhajtottak, én pedig összefontam a
karjaimat a hasamon. Nagyszerű.
- Nagyon rosszul gitározik. - motyogtam Gertienek.
- És te ezt honnan tudod? - vigyorgott mindentudóan
- a végén kiderül, hogy őrült rajongója vagy te is.
Leesett az állam.
- Lázas vagy? - nyomtam a homlokára a tenyeremet -
betegnek tűnsz. Azonnal menj haza pihenni!
Elsöpörte a kezemet röhögve.
- Mi bajod?
- Mostanában húzod az agyamat, nem leszünk jóba! -
kacsintottam.
- Kölcsönkenyér visszajár!
- Haha. - vigyorogtam, aztán felcsendült a gitárszó.
De erre a hangra felállt a szőr a karomon. A szemeim elkerekedtek. Mint ahogy
mindenkinek.
Az ujjai olyan biztosan pengették a húrokat, olyan
fenségesen, kiegyensúlyozottan, ha nem láttam volna a kézremegését,
visszaszívtam volna minden feltételezésemet.
Harry lehunyta a szemeit. Az arca érzelmektől volt
torz, halkan dúdolni kezdett, az egész terem fejet hajtott előtte. Még a nap is
kisütött, beszivárogva az ablakon, megvilágította hatalmas alakját. Gertie a
padra támaszkodott, az állát a tenyerébe fektette és úgy hallgatta.
A dal szövegére nem is nagyon tudtam figyelni, a
hangja, a gitár lágy dallama teljesen elkápráztatott. Mintha nem is ő lett
volna ott abban a teremben. Mindenki olvadt, még Gertie is. Meg is böktem az
oldalát, az arca totál vörös lett és a szemét forgatta. Valami olyasmi volt a
végszó: nem tudod, milyen gyönyörű vagy, és pont ez tesz olyan gyönyörűvé.
Harry lerakta a gitárt, és ránk pillantott. Egy csaj
felemelte a kezét.
- Igen, Missy, ha jól emlékszem.
- Ez volt az első számotok, ugye?
Harry bólintott. Első szám? Hát ez meg miről beszél?
- Az első hivatalos közös számunk az xfactor után.
Xfactor… lássuk csak... miről is van szó?
Harry felém nézett. Ó, hogy ezt hangosan is
kimondtam. Hupsz. Szerencsére nem találta meg a kérdezőt, vagyis engem.
- Akkor most én jövök - állt fel és az ablakhoz
sétálva, kinézett rajta. Úgy mesélt. - volt egy bandánk, egy remek, összetartó
bandánk. Többen emlékeznek még rá, most is ismernek..
- One Direction. - jött a bekiabálás.
- Így van. Imádtam. Minden egyes percét. Persze
voltak hátulütői, a magánéletem a romokban hevert, egy ideig megérte. Új
emberek, rajongók, felhajtás, tetszett, hogy szerepelhettem a színpadon és sok
rajongót szórakoztathattam. A mai napig élvezem ezt. - mosolygott hátra ránk. A
mosolya mélabús volt. - ezt nem lehet szavakba önteni, de komolyan. Egyre több
helyre mehettünk el, egyik kedvencem Japán volt. Oda-vissza voltam a különböző
kultúrákért. Lenyűgöző volt, hogy minden országban ismertek és rajongtak
értünk. Amennyi aláírást osztottam csoda, hogy a csuklóm nem tört le. - vetette
el, mi pedig nevettünk. Igen, én is. - életem legjobb évei voltak. Annak éltem.
A One Direction mondjuk úgy… életem egyik legnehezebb szakaszát segített
átvészelni.
- Miért lett vége? - bukott ki belőlem, puszta
kíváncsiságból.
- Mindennek egyszer eljön a vége. Egy évre
bejelentettük, hogy szünetelünk. Pihentünk, a banda egyik tagja kilépett, a
többi, én is pedig éltük az életünket. Hiányzott a család, a barátok, a
magánéletem. Eljött azaz idő, mikor nem töltötte már ki ezt az űrt a fellépés
és a rivaldafény.
- Elegetek lett?
- Sosem volt elegünk - emelte az illetőre
mutatóujját - soha. Gyerekek voltunk, vagyunk még mindig, úgy döntöttünk, hogy
tovább lépünk. Jelentős szakaszát lezártuk az életünknek. 1 év után, ahogy
ígértük, tartottunk még koncerteket, búcsúkoncerteket. Aztán mindenki elkezdte
építgetni az életét. Így kötöttem itt ki. Több tervem volt, egy jó ismerősöm
szólt, hogy lenne-e kedvem órákat tartani. Elsőnek csak 1-2 egy hónapban, nem
is igazán tanítottam. Aztán ajánlatot tettek, a diákok kedvelnek, értek is a
munkámhoz, úgy voltam vele, miért ne? A zenében maradhatok, azt csinálom, amit
mindig szerettem volna. Egyébként azóta is tartunk koncerteket, nem sokszor,
évi 3-4et, itt Londonban. Most a hétvégén lesz egy ilyen zártkörű, ha valakinek
van kedve meghallgatni minket, jelezze, és elintézem. De most, elég ennyi
rólam, akkor énekeljünk.
Sokat agyaltam Harryn, amíg a többieket énekeltette.
Természetesen én voltam az utolsó megint, ülési sorrendben haladtunk. Gertie
folyamatban piszkált, hogy menjünk el a koncertjére. Hát, nem tudom. Én meg egy
fiúbanda koncert? Nyálas dalokkal? Nem igazán a műfajom.
Harry az asztalnál ült és hallgatta a diákokat. Nem
igazán pillantott rájuk, inkább jegyzetelgetett magának. Nem úgy tűnt, mintha
bárkinek a hangja különösebben hatással lett volna rá. Gertie állt fel
mellettem és belekezdett az éneklésbe. Mikor én jöttem volna, Harry az óráját
nézte.
- Indiana, veled kezdünk a következő órán - mondta
úgy, mintha sokról nem maradna le a mai nap amúgy sem. Hát jó. Kösz, Mr. One
Direction.
- Harry, mi mennénk a koncertre! - két lány sétált
ki az asztalához óra után.
Gertie rágta a fülemet, hogy menjünk mi is. De
elsétáltam Harry mellett.
- Ugyan már, első közös programunk.
- Megyünk a beavatóra is együtt.
- Oké, de ez jobb! - örvendezett - légysziii.
Hátrapillantottam Harryre, aki remegő kézzel írta a
papírra a lányok nevét.
- Bocsi Gertie, de ezt kihagyom.
Aztán leléptem.
Gertie még visszament a terembe, gondolom
feliratkozni. Kizárt dolog, hogy elmenjek. Nem gondolod meg magad Indiana, nem
fogod és kész. Nem mész.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése