NÉGY - Énekelj

sziasztok! meghoztam a következő részt!:) hosszú rész lett, lassan már majd kezd kifejlődni, hogy miről is lesz szó. jó olvasást! :) puszi, poppi xx

Hatalmasat nyújtózva az ágyban, valami finom meleg, szőrös dologba ütközött az öklöm, egy vonyítás kíséretében.

- Jézus, Den - nyúltam le a kutyámért, aki felpolcolta magát a fejem fölé, a párnámra. - te mit keresel itt? - suttogtam, és abban a pillanatban hatalmasat dörrent az ég, villámlás kíséretében. Megugrottam és a szívemhez kaptam. - mi a… shhh, semmi baj, Den.

Gyorsan összehúztam a sötétítőt, visszabújtam az ágyba és a paplan alá bújtunk a kutyámmal. Nagyon félt a viharoktól, Londonban is vannak? Nálunk gyakran előfordult otthon… Felsóhajtottam az otthon gondolatára, a torkom elszorult.

A vihar minden emléket felidézett.

Igyekeztem gyorsan elhessegetni őket, mielőtt a túl élénk fantáziám egészen Londonig hozza el őket. Őt. Den fejét a nyakamba fúrta és nyalogatni kezdett. Mindig megérezte, hogy feszült vagyok. Ő volt az életem, de komolyan. Minek nekem fiú, mikor már van egy élettársam? A legjobb barát, talán még feleségül is venne, ha létezne kutya-ember házasság. A végén már az arcomat takarva röhögtem, nevetséges vagyok. Megölelgettem még, a fejünk búbjáig húztam a takarót és az alvásra koncentráltam.

Már megint azt a vizet issza. Anya már elaludt, oda akartam szaladni, mellébújni. De annyit dolgozik, nem akartam felkelteni. A szívem majd kiugrott a helyéről, mikor a parketta ropogni kezdett. Istenem, kérlek ne hagyj most el! A tenyeremben összegyűltek az izzadtságcseppek, meg a tarkómon is, a szájamra tapasztottam a tenyeremet, ne hallja a lélegzetvételemet. Tök mindegy volt, úgyis tudta hol rejtőztem. Lehunyt szemekkel imádkoztam újra és újra: Istenem, csak ne kérjen meg rá megint! Nem akarok! Istenem!

De Isten nem volt mellettem. Sosem volt. Mindig elnézett fölöttem, vagy inkább más imájára koncentrált.

A szekrényajtó kinyílt, halkan nyögött fel a keze rángatása alatt. Behajolt és mosolygott. Mily szép mosoly volt, mindig ezt gondoltam. Középkorban is kisfiús mosoly a kéklő szemeivel, a kezét kínálta nekem. Csak hát hezitáltam. Tudtam, hogy nem akar bántani, kivéve, ha azt a fehér löttyöt issza. Az orvossága.

- Gyere kincsem, énekelj nekem.

A szívem összeszorult.

- Nem akarok.  - suttogtam ellenvetve. A szemei szomorúan villantak meg, én pedig csak a mosolyát akartam látni.

Vele tartottam és a dúdolásra akartam rávenni magam. A vékony hangom rekedt volt, félelemtől ittas, remegő. Leültetett magával szembe, elővette a vizet és kortyolgatta. Rémes szaga volt, akkoriban nem tudtam volna mihez hasonlítani. Apa mindig megváltozott tőle. Volt, hogy madarat lehetett volna reptetni vele, viszont megesett, hogy erősebben fogta meg a karomat. A legrosszabb akkor történt mindig, mikor énekelni kezdtem.

Lehunyta a szemeit, az ere megfeszült a nyakán, mintha erőlködne. Többször észrevettem, hogy kapaszkodik a karfában, mintha rosszul lenne. Énekelni kezdtem, halkan csendült fel, gyerekhangom vidám volt, a helyzethez képest. Kevésszer tudtam szomorú dalokat énekelni.

Csak hát kinyíltak a szemei, és megvillant bennük valami. Felállt és leguggolt elém.

- Gyönyörű vagy, Kiscsillagom. A hangod… rabul ejtő, kérlek ne hagyd abba. - mondta, miközben a combomra tette a kezét, én pedig zaklatottan folytattam…

Felriadtam az ágyam közepén, levegőért kapva. A szívem repdesett a mellkasomban, levegőt…

- Krisztusom - morogtam, Den az ölemben volt, nyalogatott, de ellöktem őt. Fel s alá járkáltam a szobában, amíg fel nem dolgoztam: már itt vagyok, távol tőle. Indiana, nyugodj le. - levegő, mély levegő, biztonságban vagy.

Den jó kutyához híven, jött utánam, nyüszített, hogy vegyem fel. Úgy is tettem. Nem haragudott, már megszokta tőlem régebbről.

Évek óta nem volt ilyen álmom. Ráadásul még egy finomabb verzió volt ez. Az éjjeli buta elmélkedésem miatt álmodtam vele, meg a vihar miatt.

Elnevettem magam.

- Naiv, naiv Indiana, víz, mi… meg orvosság.

Felborzadtam. Muszáj volt a nyugtató teámért nyúlnom, amit az orvosom írt fel régebben. Kattant nem vagyok, azon kívül, hogy volt egy olyan év, mikor éjjelente jó, ha egy órát tudtam aludni rendesen.

Érdekes, hogy Londonban még csak olyan sincs, ami emlékeztetne rá, kivétel a vihar. A vihar bárhol előhozza az emlékeket.

Leültem az asztalhoz és a remegő kezemet néztem, ami ráfonódott a bögrére. Valamiért Harry keze ugrott be. Elfintorodtam.

Víz…

Utáltam az alkoholistákat.

***

Totál képzavar volt aznap az egyetemen. Nem feltétlen figyeltem oda bármire is, egyik szünetben elém tornyosult egy hatalmas alak. Majdnem nekimentem, csupán a lábára sikerült rálépnem.

- Bocsi.

Mondtam, majd felpillantottam az illetőre. A világ megfordult körülöttem. Hatalmas, zöld szemek néztek vissza rám, épp kisimította a haját az arcából. Konkrétan levegőt sem mertem verni, hiszen szemtől szembe állva vele oly közel, mindent éreztem. A finom parfümét, ami a pulcsijából áradt. Az aftershave-je illatát, és az öblítőjét, ez a három egyszerre maga volt a mennyország. Egyébként is szerettem a férfi illatot, ez viszont több volt. Nyeltem egyet.

A tekintetünk szorosan összefonódott, az enyém valószínűleg ködös a sok kellemetlenségtől, pluszban zavart. Az övé nyugodt volt. Mintha nem most mentünk volna egymásba és mintha egy senki lennék konkrétan.

Jó nyilván, ki más lennék? Egy a sok tanulói között, nem is értettem saját magamat sem. Zavartan kinevettem magamat, mit azzal reagált le, hogy oldalra billentette a fejét.

- Bocs, csak… mindegy. Szóval bocsánat.

- Ezt már harmadszorra mondod - mondta szórakozottan. Már megint jót derült rajtam.

- Akkor negyedszerre is bocsánat. - vágtam fel, oktalanul.

- Miért?

Még hogy miért.

- Most tapostalak le, emlékszel? Vagy túl sok volt a p…

Becsuktam a számat siettében. Harry ráncolni kezdte a szemöldökét, remélhetőleg nem esett le neki, hogy épp az alkoholizmusára gondoltam. Indiana, lehetnél tisztelettudóbb a tanároddal! - jött a hang a fejemben. A szemeimet akartam forgatni, csak hát már így is totál zakkantnak nézett.

- Semmi gond - vont vállat mosolyogva. Voltatok már úgy vele, hogy a beszélgetőpartnerednek lehetne a világ legszebb mosolya, ha egy törést nem vennétek észre benne? Tényleg. Az ajkai felfelé kunkorodtak, már-már csintalanul, valahol mégis olyan semmilyen volt. A szemei nem vigyorogtak velük. - én álltam eléd.

- És miért?

Kezdett érdekes lenni. Csak nem követett?

- Nem követtelek - tette fel a kezeit, Krisztus, olvas a gondolataimban? - csak ezt akartam odaadni. Gertie-t kerestem, viszont téged előbb megláttalak.

Két jegyet nyomott a kezembe, hatalmas VIP felirattal és egy ismeretlen logóval.

- Ez mi? - forgattam az ujjaim között.

- Papír? - kérdezett vissza, mire jól felképeltem volna.

- Ennyire sosem voltam rossz kémiából.

Harry értetlenül pislogott.

- Mindegy. - legyintettem. Nem is kémia volt az? Vagy miről is beszéltem? - szóval mi ez?

- Koncertjegy. - dugta a zsebébe a kezeit - amire jelentkeztetek.

Megölöm.

- Nem jelentkeztem semmire.

- Gertie szólt a minap, hogy ketten jönnétek a mai koncertre.

- Áh, szóval szólt. - mosolyogtam. Kinyírom. Pedig mondtam, hogy nem megyek.

- Úgy látom, a te nevedben is eljárt, a tudtod nélkül. - nevetett halkan. - nézd, dobd ki, nyugodtan, az egyiket add oda Gertie-nek. - vont vállat. - ahogy akarod.

Ezzel jól ott hagyott.

***

Esküszöm, hogy nem akartam megjelenni. Még kiöltözni sem. Csak hát egyszerűen képtelen voltam elfelejteni azt a lerázós szövegét: ha akarod, kidobod. Mi az, hogy kidobod? Miért kezelt le ennyire?

Miután még ott álltam és néztem utána, többen ráköszöntek, lekezeltek vele, Harry azonban senki iránt sem mutatott különösebb érdeklődést. Közvetlen volt a diákjaival, az órán. Egyébként árnyként közlekedett, hajtott a kíváncsiság, ez az igazság. Hogy pontosan miért, felírom a miértek gyűjteménye listámra.

Magamra húztam egy csinos, nem túl kihívó királykék ruhát, a hajamat leengedtem, natúr sminket raktam fel. Egészen tűrhetően néztem ki. Gertie már csörgetett, végre hívták őt az iphone-ja miatt, következő héten visszakapja.

Találkoztunk a koncert helyszínén, egy zöld ruha volt rajta, ami tökéletes összhangban volt a mogyoróbarna hajával. Szolid volt, de csinos. Volt benne egy rejtett szexiség, mit megkoronázott a mosolya.

- Wow. - mosolyogtam rá. - megittam egy üveg vodkát, a biztonság kedvéért.

Gertie lesápadt.

- Jól vagy?

- Már hánytam, egyszer otthon, aztán a taxiban.

Elfintorodott.

- Kint maradjunk? Ha nem vagy jól akk…

- Nyugi már - löktem meg nevetve - vicceltem. Bár lehet szükségem lesz rá, ha szar lesz.

Gertie a szemeit forgatta.

- Láthatod Harryt legalább. - hagyott ott, totál belém fojtva a szót.

- Nem miatta jöttem el. - ordítottam utána. Úgy éreztem magam, mint a gimiben. Akkor csipkelődtünk ennyit a többiekkel, de őszintén? Tetszett, hogy végre nem egy felszínes csirkével találkoztam.

Nem voltunk sokan, koncertekhez képest. Pár százan lehettünk a zártkörű rendezvényen. Természetesen legelöl volt helyünk. A színpadon öt szék volt, mikrofonnal és két gitárral. Két nagyobb hangfal, hogy jól hallhassuk őket, kíváncsi voltam.

Körülpillantottam, szinte mindenki velünk egy idős lehetett, csodák csodájára fiúk is voltak, körülöttünk is. Rámosolyogtam az egyikre, viszonozta is, ellenben nem tetszett az a vicsor. Ellenszenves volt és erőltetett. Inkább előre fordultam.

2 perc volt kezdésig, nem mondanám, hogy izgultam. Azonban mikor a színpadra lépett egy nem túl magas, szöszi srác, kéklő szemekkel, a teljes figyelmemet neki szenteltem.

- Sziasztok, srácok! - mosolygott, a kisfiús arcát csak a világos borostája öregítette picit. - Niall vagyok, de gondolom ezt tudjátok már. Köszönjük, hogy eljöttetek ennyi idő után is. Sajnálom, hogy nem tudtunk több embert fogadni, az ő részükre hirdetünk még egy időpontot a hónap folyamán. - mondta a kamerába, tudta, hogy úgyis felkerül az internetre. Megmosolyogtam. Üzent a rajongóknak, hogy ne aggódjanak.

- Te vigyorogsz. - lökött meg - tudtam, hogy fan leszel! - tapsolt Gertie.

- Ne is álmodozz.

Besétáltak a többiek is és ott volt. Harry Leszarok Mindenkit Styles. Fekete csőnadrágban, a térdén szét volt szakadva. Nagyon régi darabnak nézett ki, mint amit évekig hordtak és már kukába való lenne. Volt hozzá egy bakancs, meg egy fekete trikó. Láttatni engedte a tetoválásait. A haja kócos volt, a nyakában nyaklánc, arcán egy örömteli mosoly. Totál megilletődtem.

Egek, na, így még nem láttam mosolyogni!

A szemei boldogságtól csillogtak, melegséggel töltött el, ahogy körülnézett a tömegen, a markába csókolt és a tömegnek dobta.

- Széééép jó estét mindenki! Harry Styles vagyok, a szokásos tépett nadrágban, mint ígértem, sosem dobom ki! - nevetett és minden fan nevetett vele. - hogy vagytok srácok? Hihetetlen, hogy még mindig velünk vagytok! Lenyűgöző. Niall már említette, lesz még egy koncert, akik lemaradtak, ne aggódjanak. Még lesz rá esély! - kacsintott a kamerába. Miért volt annyira más? Felszabadultabb. Mintha haza tért volna.

- Szeretünk Harry! - jött a hang a tömegből. Harry elnevette magát, intett és kacsintott.

- Én is titeket, srácok.

A többiek egyenként mutatkoztak be. Liam Payne, Niall Horan ugye, Zayn Malik - aki elmondta, hogy bár kilépett a bandából, a mai nap szeretett volna megjelenni és velünk lenni. Még magyarázott valamit az életről és a hullámvasútról, nem igazán figyeltem. A lényeg, hogy bocsánatot kért a történtekért. - a végén Louis Tomlinson köszöntött minket, aki kacsintott egyet.

Louis…

Hát jó. Ismerős volt a név. De honnan?

- Gertie, neked nem ism…

Gertie totál sokkban ült mellettem. Hatalmas barna szemekkel, tátott szájjal és vörös arccal.

- Lélegezz! - röhögött Louis, és intett Gertienek.

- Jézus Krisztus - döbbentem le. - ő az a Louis? - suttogtam. Most nem volt szemüvegben, biztos kontaktlencsét viselt.

Nem felelt, bár az arckifejezéséből tudtam: épp most szembesült vele, hogy a fiú, aki tetszik neki, annó egy szupersztár volt.

- Hát ez jó - kuncogva dőltem hátra a székemben. - ez jó nagy X, ha érted mire gondolok.

Rácsapott a kezemre.

- Ez nem vicces, Ana!

Ana. Először hívott így. Nagyon kevés ember becézett így, az ő szájából tetszett.

- Kérjek neked autogramot? Várj, lehet dob neked egyet magától. - folytattam.

- Ana.

- Csinálhattunk volna szeretem a szemüveges fiúkat táblát!

- Neked inkább egy szeretlek tanár úr táblát kellett volna hoznod! - vágott vissza, ismét elhallgattatva.

- Ennek még nincs vége! - sziszegtem.

- De nincs ám! - vonta fel egyik szemöldökét.

- Bírlak. - borzoltam össze a haját, aztán kezdődött a koncert.

Egyébként teljesen helyén voltak. A hang, a gitár, a zenék tényleg nyálasnak tűntek, egyszer meghallgatható volt. Néma csend ült ránk, mindenki figyelt és halkan dúdolt.

Azon kaptam magam, hogy dúdolni kezdek. Egyre hangosabban, elkábított a lassú szám. Lecsuktam a szemeimet és a második refrénnél már velük énekeltem. Egyre erőteljesebben. Amikor megéreztem valaki tekintetét.

Égni kezdett az arcom.

A hátam mögé néztem, és ott volt. Az a merev, csodálkozó tekintet, amit Tőle is kaptam. Izzadni kezdtem, mikor nekem tátogta, hogy: Gyönyörű a hangod.

Még jó, hogy szünetet kértek a srácok.

- Kimegyek mosdóba.

Szinte ott hagytam Gertie-t, hogy a csávótól elmenekülhessek. Hátha elfelejti. Egek, ezért nem szoktam énekelni. Valaki mindig észreveszi és rátapadnak a hangomra. Nem tudom miért. Semmi különös nincs benne, Gertie észre sem vette szerintem.

Idegesen másztam jobbra-balra, keresve a toalettet, mikor nekimentem egy hatalmas testnek. A lábára léptem, felszisszent.

Ismét zöld, szórakozott szemek.

- A mai nap már a második, ez a cipő fontos nekem, kártérítést követelek. - vigyorgott le rám.

Nem hatott meg, össze akartam szedni magam.

- Te vagy a mosdó? - bukott ki belőlem, gondoltam megkérdezem, merre találom.

Harry végigpillantott magán, majd hümmögve széttárta a karjait.

- Nem hiszem, hogy tudsz bennem pisilni, de megpróbálhatod.

- Tessék? - meredtem rá. Ez miről beszél? - azt kérdeztem, merre van a mosdó.

- Nem, azt kérdezted, hogy én vagyok-e a mosdó… jól vagy? - hajolt közelebb. - zaklatottnak tűnsz.

És még csak akkor kezdődött.

- Hé, kislány. - fogta meg hátulról a vállamat a fiú, aki dicsérgetett. - énekelnél nekem? - érdeklődött - csak még egyszer, annyira szép volt.

- Felejtsd el.

- Miért? - biggyesztette le a száját. - kérlek. Hallani akarlak. - jött közelebb. Harry kirakta a karját, mikor látta, mennyire felzaklat.

- Azt mondta, hogy nem. Nem volt világos? - a hangja elmélyült, védelmezően rekedt lett. - menj vissza a helyedre, légy szíves.

Felemelte a kezeit. Még egyszer a szemeimbe nézett, szinte éreztem, hogy azt sugallja: még nincs vége.

- Mi volt ez? - lépett hátrébb Harry. - ilyen jó hangod van? Szerencse, hogy én élesben hallhatom akkor.

- Felejtsd el. - makogtam az orrom alatt. Azt hittem, ez megszűnt. Ezek szerint nem. Lehet beképzeltem, ki tudja. Apámnál is ilyen volt az elején, aztán…

- Pedig muszáj lesz. Nyugi, én nem foglak lerohanni, hogy még egyszer, még egyszer. - nevetett.

- Honnan tudod? - vágtam vissza az orrom alatt.

- Oké, nem nézel ki jól, hazavigyelek?

- Hazamegyek, hívok taxit. - fordultam sarkon.

- Hívok neked, Indiana! - kiáltott utánam, a nevem visszhangzott a folyosón, azon a rekedtes hangján. Felborzadtam tőle. - veled kezdek következő órán, nem úszod meg!

- Kivéve, ha kijelentkezek! - vágtam vissza, mire kiröhögött. Hangosan, hogy addig halljam, míg ki nem lépek az épületből. Gertienek írtam, hogy rosszul lettem, hívtam egy taxit és hazasiettem.

Kizárt dolog, hogy Harry előtt énekeljek. Aztán majd ő is rám kattan.

Bár az is nem lenne olyan baj…

Krisztus, Indiana, mikre gondolsz.

Az mennyire gáz, ha betegszabival kezdem az egyetemet, rögtön a második héten?