sziasztok! végre itt a következő :) nagyon ellustultam a szabadság alatt, ha volt némi szabadidőm aludtam meg feküdtem, nagyon gáz vagyok már na :) de olyan jóóó, na mindegy, ezért nem volt rész mert lusta disznó vagyok :) de most 6 oldalt írtam nektek wordben, kárpótlásul.
szeretném tisztááázni, írták többen is hogy történjen már valami meg csak pár órát írok le stb. nekem sosem haladtak a történeteim túl gyorsan. egy-kettő volt, mert azokba bele lehetett írni a gyorsaságot, ez hülyén hangzik de na. ez a történet nem a gyorsaságról szól, inkább könyvesebb kifejtősebb az eleje, nem fognak egyből szexizni, de akik régebbtől olvasnak tudják, hogy azok a részek mindig később jönnek :) szóval türelem, lesznek szexi részek is, előbb a kettejük kapcsolatát kell pátyolgatni :)
lesznek tanár-diák részek, Bastian nagy szerepet kap majd, főleg Harry miatt, még sok van a történetből, el sem kezdődött szinte a lényeges része. ahhoz, hogy beinduljon nekik közel kell kerülniük egymáshoz, ezért lassabb még :)
na de befogom, jó olvasást és szép hétvégét nektek!
pusziii, poppi <3
Harry szemszöge
Ez az éjjel életem egyik
legrosszabbja volt.
A csapzott kifejezés enyhe
leírása volt annak, ahogy valójában kinéztem. A szívem szúrt és émelyegtem, a
testem szép lassan kelt életre aznap reggel is. A kötésem átázott, én
legszívesebben át sem cserélném, hátha elvéreznék. Sok esélyt nem adnék az
egésznek, mert Angus riadózni fog két percen belül. Mindig ekkor kelek fel, hét
óra előtt pár perccel, még jó, hogy az oktatás eleve 8kor kezd, előtte sosem
volt órám, vagy bármiféle dolgom. Felkeltem és a meztelen testemen néztem
végig. Hófehér volt, mintha vér se lenne benne, bár úgy lenne. Ökölbe
szorítottam az egyik kezemet, a fájdalom meg sem hatott már, mondhatni nem
éreztem.
Érzéketlennek nem mondanám
magamat, inkább a halálok következtével megszűnnek az olyan jelentéktelen
dolgok, mint a fájdalom. Vagy a szex, csók, meg miegymás. Minek élni, de
komolyan?
Elröhögtem magam, miközben az
ablakhoz sétáltam.
Mi a francnak élni, hogyha nem
tudom élvezni azokat az apró dolgokat, amiket a normális emberek nap, mint nap
átélnek?
Próbálkozhattam én akárkivel.
Fiúra nem izgulok, de még abba is belementem volna esküszöm. A lányok közül meg
ezerfélét. Barnát, szőkét, feketét, karcsút, teltet, mosolygósat, morcosat,
mind-mind gyönyörű a maga módján és egyik sem keltette fel a figyelmét a kis
Harrynek.
De ez csak egy része.
Az ízek azok, amik hiányoznak. Egy
két lábon járó hulla vagyok, ezt onnan tudom, hogy elfoszlik az étel a számban.
Mindig reménykedtem, hogy jön a kibaszott lehetetlen, megtörténik a csoda és
felébredek ebből a katasztrofális rémálomból.
Egy valaki van…
Indiana.
Krisztus, azaz arc.
Semmi különös nincs benne, de
tényleg. Nem öltözik kihívóan, sőt, akkor a legvonzóbb, mikor két mérettel
nagyobb pólóban esik be az órámra, elkésve. Istenem, hogy el tudtam volna
fenekelni érte. Komolyan rég éreztem már jól magam bárki társaságában, az
ellenben tetszett, mikor mérgesen csörtetett be hozzánk, amiért miatta nem
engedtem senkit haza. Nem tehettem volna meg, de látni akartam a kipirult
arcát. A szemtelenje.
Szerencsére sikerült elüldöznöm.
Nem kell neki a fertőzésem, mert ez már az. Angus is csak azért nem fordult be
mellettem, hisz megszokta. Azt hiszik depresszió, hát higgyék, az emberek
szemében nem létezik ilyen. Az enyémben sem, ha nem tapasztalnám. Louis más
kérdés. Igyekeztem ellökni magamtól, Niall-ék nem is avatkoznak bele az
életemben, de ő más. Persze remek barátok vagyunk mai napig, csak hát ez nem
kell neki.
Kopogtak. A sóhajomat London
belvárosáig hallani lehetett.
- Tudom, hogy ébren vagy, Harold.
- Gyere be. - engedtem be.
Megtanulták, hogy engedély nélkül nem léphetnek be. Az kéne, hogy meglássanak
szétesve. Főleg éjszaka, ki tudja mit találnának. Egyszer komolyan lekamerázom
magam éjjel, hogy festhetek. Hogy ez csak most jutott eszembe!
Angus mosolyogva lépett be, ennek
az embernek nincs soha rossz napja, vagy legalábbis nem mutatja.
- Cseréljük le a kötéseket,
Harry.
- Ahogy kívánod. - mondtam
hanyagul, persze a haragom nem rá irányult. Ő volt közel, ez van.
Leültem az ágyra és figyeltem,
ahogy gondosan leveszi a kötést, kitisztítja a sebeket.
- Csípni fog. - mondta, ellenben
a csípésnek a nyomát sem éreztem. - nem kellett volna így bánnod azzal a kedves
lánnyal.
- Melyikkel? - billentettem
oldalra a fejemet. - a sok közül.
- Nincs jobb kedved ma sem. - a
mosolya nem lankadt még le. - Indiana. Kedves lánynak tűnt.
- Mindegyikre ezt mondod, Angus.
- Mert azok is. Nem igaz, hogy
egyik sem érdekelt.
- Egyik nő sem bábu, akit
iderángathattok azért, hátha kihoz a depressziómból
- hangsúlyoztam az utolsó szót. - egy dugás nem oldja meg.
- Azok a lányok törődnek veled,
akármennyire is tagadod. Nem hiába jöttek ide.
- Annak ellenére, hogy nem kértem
és nem szerettem volna, hogy tudjanak róla. Igen, Angus, nagyon köszönöm a
próbálkozást, kész vagyunk?
- Vedd be a gyógyszered.
Lehúztam a kisüveggel, a bogyókat
a felső fogsoromhoz gyűrtem a nyelvemmel, velem semmi drogot nem etetnek meg.
Kinyitva a számat mutattam neki, hogy sikeresen lenyeltem.
- Ma elmehetnénk valamerre. -
javasolta csendesen.
- Nem akarom kitenni innen a
lábamat.
Angus felsóhajtott.
- A kertbe legalább. Olyan szép
napsütéses idő van. Ott fogunk ebédelni, gyere ki oda.
Kizárt. Miért erőlteti, mikor a
szobámban vagyok egész álló nap?
- Majd meglátom.
Angus szemei felcsillantak. Mi a
franc, ennek meg mi a baja?
- Várunk kint.
Miután Angus kilépett a szobából
és rám csukta az ajtót, kiköptem a gyógyszereket. Nyugtató, az kell nekem. Szerintük.
Szerintem meg azaz éjjel, mikor végre végleg meghalok.
Lefürödtem, lemostam magamról az
éjjeli izzadtságot és végre nem bűzölögtem. Utálok minden reggel arra kelni,
hogy rám tapad minden ruha. Nyáron inkább meztelenül alszok, bár itt is meleg
van.
A gitárommal játszadoztam a
délelőtt folyamán, azt azonban észrevettem, hogy a szokásosnál nagyobb
hangzavar volt. Louis iskolában volt, azért nem zaklatott még. Angus nem tudom,
mit tervezett, azonban semmi jóra nem számítottam.
Eljátszottam pár dallamot, amit
azután az este után szültem meg, mikor Indiana megcsókolt. A torkom elszorult
az emlékre. Lehunytam a szemeimet és esküszöm, nem hazudok, azokra a
pillanatokra valahogy megszűnt a meghalni akarásom. Nem azért, mert értelmét
láttam az életemnek, hanem inkább azaz egyszerű magyarázata volt: nem tudtam
másra koncentrálni, mint a puha szájára az enyémen. Éreztem őket, mint
mindenkiét, csak hát annyira mohó volt és egyben béna, nem tudtam kiverni a
fejemből.
Ahogy utána totál összeomlott a
lány és ijedten rohant el, mintha valami rosszat csinált volna. Istenem,
legszívesebben elkaptam volna, felpakoltam volna az asztalra és úgy
megcsókoltam volna, hogy a levegő luxusnak tűnt volna. Krisztus, felmelegedtem.
Inkább felpattantam és mielőtt tovább gondolkodok azon a lányon, kiléptem a
szobámból.
Egy halk dúdolást hallottam és
velem az egész kibaszott világ megfordult.
A szám elnyílt, az erek
megduzzadtak a karjaimban és hirtelen felindulásból el tudtam volna repülni örömömben.
Ahogy az agyam felszabadult az elcseszett gondolatoktól és Csend volt.
Ez a Csend felért a világ összes
gyémántjával. A szemeim lecsukódtak és a lábaim már tudva a lépcsők számát,
elindultak alattam. A szívem ritmusos verését is éreztem.
Oly gyengéd, oly hívogató… mintha
beleférkőzött volna az elmémbe és az összes óceános démont a sarokba szorította
volna. Nem volt sötét szoba, nem volt fuldoklás vagy halálmenet az éjszaka
folyamán. Semmi, csak a puszta, kietlen, dicső Csend.
Csend.
Felsóhajtottam és még a mosoly is
kiült az arcomra. Nem kívántam mást, csak hogy soha véget ne érjen.
És csak egyre közeledett,
hangosodott. Mintha megkötözve húztak volna valahová. Gőzöm sem volt hová, de
engedelmeskedtem. Húzniuk sem kellett volna. Túl vonzó volt, hogy ne menjek.
Arra nyitottam ki a szemeimet, hogy a lábujjaim a küszöbbe ütköztek.
Csupán akkor pillantottam meg azt
a szemtelen, szófogadatlan lányt, ott a kertünk közepén. A grillsütő fölött
énekelt és forgatta a húsokat. Egy szál rövidnadrágban volt, meleg volt a mai
nap. A szőke haja a feje tetejére volt fogva kócos kontyban, fekete pólója a
nadrágba tűrve, mezítláb álldogált.
Mondanom sem kell, megállt bennem
az ütő is a nem mindennapi, szexi látványra.
Indiana szemszöge
Folyt rólam a víz.
Az csak egy dolog, hogy forrón
tűzött a nap, nem tudni minek köszönhetően, de a grillsütőből is legalább
negyven fok áradt. Még szerencse, hogy tudok főzni, különben ebből semmi sem
lenne. Remélem, hogy Harry nem mászik le a szobájából, bár ahogy Angus arcáról
leolvastam, az lesz a csoda, ha lejön.
Mindenesetre egyre hangosabban
énekeltem vidáman, tudva, senki nem hall és nem fog rám gerjedni. Gertie-nek
írtam egy üzenetet, hogy betegszabadságra mentem, szööörnyen megbetegedtem,
persze Bastian nem hitte el. Ott lakik majdnem szembe velem, fel fog tűnni neki
a hiányzásom. Majd kimagyarázom valamivel.
Most inkább arra koncentrálj,
hogy miért forrósodott fel ennyire a tarkód. Ez már nem a napsütés. Egyszerre
az egész testem lángolni kezdett és bizseregni, Krisztusom, ő az, ugye?
Megmerevedtem, azonban nem volt
bátorságom hátra pillantani. Tudtam, hogy ott van és néz. Az éneklésem alább
hagyott, már csak akkor bizonyosodott be 100%-ra a sejtésem, mikor a mély,
rekedt hangja felcsendült mögöttem.
- Ne hagyd abba. - kérte
megemelve a hangját, azonban már nem ment az éneklés. Megfordultam és a
tekintetünk találkozott. Az egész világ megfordult velem, mikor megláttam egy
szál boxerben. Van ennek normális esze?
A kezemből kiesett a kis csipesz,
amivel a húsokat forgattam. Az ajkaim elnyíltak, hátha levegőhöz jutok, hát,
nem ment. A fülemben hallottam a szívem ritmusát és cseppet sem okolható,
amiért az altestem is igen csak feléledt.
Krisztus, az a látvány.
Nem bírtam az arcán tartani a
szemeimet, felfaltam minden porcikáját. A hosszú lábai soha véget nem érőek
voltak, a fekete boxer pedig eléggé lazán állt rajta, így láttatni engedte a
mély, árokszerű V vonalait. Nem beszélve a fehér bőréről, mi megfeszült a
kidolgozott testén. Na, legalább edzeni eljárt, vagy jár.
A karjait összefonta és az arcán
egy piszkos mosoly ült.
- Most, hogy végigmértél elég
szépen, elmondhatnád, mit keresel itt?
- Életet. - jött ki belőlem
egyszerűen, a mosolya lelankadt.
- Életet? Menj, és élj.
- Veled akarok. - mondtam egész
egyszerűen.
- Velem élni? - kerekedtek ki a
szemei, jó, ezt nem így értettem. - nem is ismersz.
Vállat vontam.
- Már ideköltöztem pedig.
- Miről beszélsz? - megindult
felém szép lassan, óvatosan.
- Amíg aludtál, átköltöztem ide.
Baj? - vigyorogtam rá arcátlanul. El akartam takarni az idegességemet.
Harry megfogta az orrnyergét és
nyomkodni kezdte.
- Indiana, nem költözhetsz ide. Légy
szíves szedd össze a dolgaidat és menj vissza az iskolába.
- A tanár úr nagyon szigorú. -
mondtam a csípőmre téve a kezemet. Nem zavarsz el.
- A tanár úr elfenekeli a
diákjait, ha szófogadatlanok. - vágta hozzám hirtelen és takarni szerettem
volna az izgalmamat.
- Hogyan szokta csinálni, tanár
úr? Tudja, hogy ezért fel is jelenthetik?
Harry mérgesnek akart látszani,
az ajkai halvány vigyorra görbültek.
- A tanári asztalra fektetem
őket.
- Csupasz fenékkel? -
billentettem oldalra a fejemet.
- Ne kevered össze a büntetést a
szexszel.
- Kettőnk közül maga az, aki
boxerben jön ki a kertbe.
Harry nyelt egyet és mintha
zavarba hoztam volna. Nem, ezt csak beképzeltem. Harry nem szokott zavarba jönni.
Kisfiúsan mosolygott rám, majd elnevette magát.
- Istenem, csak a baj van veled.
Tényleg, mit keresel itt?
Elé sétáltam és felmosolyogtam
rá.
- Kértél tőlem valamit tegnap -
kezdtem bele halkan. - itt vagyok, hogy segítsek.
Harry szemei elsötétültek.
- Nem viccnek szántam - mondta
halkan. - ez nem vicc Indiana.
- Én sem viccelek.
- Nem kellett volna idejönnöd. -
elfordult és elindult befelé. - menj haza, egy óra múlva nem akarlak itt látni.
- Pedig nem is hallottad még az
ajánlatomat.
- Nem is akarom!
- Hát jól van, pedig nem
mindennapi…
Gyerünk, Harry, ne legyél
befásult öregember.
Lassított a tempóján, majd
megállt. Hátravetette a fejét és felsóhajtott. Ez a sóhaj az égieknek szólt, én
pedig jót nevettem magamban.
- Milyen ajánlat?
- Gyere, ebédelj velem.
Harry felöltözött, amíg
megterítettem. Hát, nem tudom milyen ajánlatot tegyek, őszintén szólva nem
készültem. A rögtönzés nem az én műfajom, bár most bevált. A kérdés, hogy mit
találjak ki, amíg oda nem kerül a sor.
Gondolkozz, Indiana.
A számat rágtam, mialatt szépen
kiraktam két húst a tányérára, meg köretet hozzá. Összefolyt a nyál a számban,
fincsinek ígérkezett.
Angus bevonult a szobájába,
közölte, hogy várja a végkimenetelt. Na, azt én is várom. Hogyan fog elsülni?
Jó kérdés.
Harry leült az asztalhoz és
nézte, ahogy eszek.
- Te nem eszel?
Irritáltan szúrta a villát a
húsba majd a szájához emelte. Fintorral harapott bele, mint akinek előre nem
ízlik.
- Azért ennyire nem vagyok rossz
szakács. - háborodtam fel kicsit.
- Finom.
- Hazug.
- Nagyon finom.
- Szemét. - fontam össze a
karjaimat. - büntetésből mindet te eszed meg.
- Kettőnk közül te költöztél ide
hívatlanul.
- Ez fájt, tanár úr.
- Halljam, miért vagy itt.
Lehet nem kellett volna az evést
erőltetnem, most gyorsan kitalálhatok valamit. De jó.
- Miért zárkóztál ide be?
- Szerintem tudod.
- Tőled akarom hallani. - húztam
az időt, hátha valami jó ötletet kapok addig. Pff.
- Mert depressziós vagyok -
mondta humorral a hangjában.
- Ezt nem hiszem el. - ültem feljebb
a széken. - nem vagy depressziós.
- Akkor ezek mik? - mutatta a
csuklóit. Elszorult a szívem.
- Mi a baj, Harry? Mi történt?
Tudom, hogy nem bízol bennem, de segíteni akarok, ezért vagyok itt.
Harry vonásai ellágyultak.
- Nem tudsz, Indie. Senki sem tud.
Ez volt a kihívás és én ugrottam
is rá.
- Mondd el, hogy mi a konkrét
baj.
- Most már orvos is lettél. -
mosolygott pimaszul.
- Csak egy barát akarok lenni. -
mondtam teljesen őszintén. Harryvel farkasszemet néztünk. Szinte hallottam,
hogy gondolkodik.
- Miért?
A legegyszerűbb választ tudtam rá
adni.
- Mert sosem hittek nekem, Harry.
Senki, a barátaim sem. Nem hitték el, hogy az apám molesztál, mert ó de ő jó
ember bla bla bla. Neked sem hisznek, én hinni akarok neked. Hiszek neked.
Tudom, hogy milyen, Harry. Hidd el nekem, tudom.
Harry a földre pillantott, a
homloka ráncos lett. A keze remegett, átnyúltam az asztalon hirtelen
megindulásból és megfogtam. Szorosan. A hüvelykujja rásimult a kézfejemre és
megsimította. Egy elveszett férfit láttam benne, akinek a világ összes gondja a
vállán ül.Mi történt vele?
- Te sem hinnél nekem. Betegnek
hisznek, de nem vagyok az. - pillantott a szemeimbe. - csak hülyének néznél.
Gondolkozz, Indiana.
- Nem kell elmondanod most. -
kezdtem bele. - ráér később. Mondd el, mit akarnál a legjobban.
- Meghalni. - suttogta csendesen,
és a szívem darabokra tört. Akkor jött az ötlet. Az ötlet, amire a vészharangom
megszólalt hangosan bennem: ÁLLJ, INDIANA. De már nem volt visszaút, kifutott a
számon.
- Segítek.
- Meghalni? - nevetett. -
halhatatlan vagyok, szó szerint.
Oké, ezzel inkább nem
foglalkoztam.
- Meghalni. - bólintottam. -
segítek meghalni, de csak akkor, ha nem sikerül meggyőznöm az ellenkezőjéről.
- Hm?
- Fogadjunk, Harry. - nyújtottam
a kezemet. - fogadjunk, hogy meg tudom változtatni a hozzáállásodat az élettel
kapcsolatban.
Harry elnevette magát.
- Tudod hányan próbálták már?
- De én nem ők vagyok. -
erősködtem. Egek, mire vállalkozok.
Harry elgondolkodott ismét.
- Mi lesz, ha vesztesz?
- Akkor segítek. - mondtam
gyorsan, még a szívem is kihagyott egy ütemet.
- Meghalni? - vonta fel a
szemöldökét. - ez nem mindennapi fogadás, Indiana. Képes lennél rá?
- Persze.
Harry oldalra pillantott.
- Nagyon biztos vagy a dolgodban.
- Egek Harry, mit veszíthetsz?
Csak adj egy esélyt, meglátjuk. - vontam vállat.
Öt percet vártam rá. A
szorongásom csak egyre nőtt, nem tudtam, mit válaszol. Valamit tennem kellett,
ha már itt voltam. Ezzel legalább meg tudtam őt fogni. Még hogy segíteni
meghalni neki. Arra nem kell gondolnom sem, menni fog ez.
- Oké. - mondta végül, én pedig
fellélegezhettem.
- Oké mi?
Megfogta a kezemet és
hirtelenjében magához rántott át az asztalon úgy, hogy a fejem az övé előtt
legyen.
- Lássuk, mit tudsz, Indiana.
- O-oké. - makogtam, mikor a
szemei a számra bandukoltak.
- Mivel pecsételjük meg a
fogadást? - suttogta a számra s nekem végem lett. Egek, mit akar ez?
- A kézfogással?
- A-a. - rázta a fejét.
- Hát? - pusmogtam alig
hallhatóan.
- Azzal, amit elkezdtél múltkor,
de nem fejezted be. - hajolt közelebb s az egész vér kifutott az arcomból.
Jesszus, ez nagyon jó rész volt. *-* Kíváncsi vagyok hogy fog elsülni Indiana terve. Várom a folytatást! :) ❤
VálaszTörlés