Harry szemszöge
2314. Nevetséges, hogy az emberek mennyit változtak. Nem csak a ruházatuk. Ellustultak. Minden egyes családnak van egy külön, az állam által „ajándékozott” robotja. Főz, mosogat, ért a mosógépekhez. Elmegy, bevásárol. Soha nem gondoltam volna, hogy végignézhetem az emberi faj fejlődését, nem kívülállóként. Én szerettem megtartani a régi szokásaimat. Na nem mintha mosogatnom kellett volna, max a piás poharakat. Naplót írtam, elmentem magamnak vásárolni, és nem voltam hajlandó az újonnan szőtt-varrt ruhákat viselni. Néha elgondolkodok, hol leszünk, mondjuk ezer év múlva? Megéli egyáltalán a Föld? A két évszakból, és a tömérdek pusztításokból kiindulva, nem hinném. A szemeim egy páron akadtak meg. Egy házaspár lehetett, a nő gyermeket várt. A férfi leguggolt elé.
- Rose, megesküszöm, hogyha túléllek téged, Isten óvjon ettől, akkor ennek a háromszorosát csináltatom meg neked.
Elmosolyodtam. A nő szemei felragyogtak, a mindenvivő boldogság kiült a vonásaira és a férfi nyakába borult. Kirázott a hideg is ettől. Mindenhol szerelmes párok sétálgattak. Előttem, mögöttem, jobbra és balra. Lehunytam a szemeimet. Tudván, hogy nekem talán ez már soha nem adatik meg, hányingerkeltő. Felsóhajtottam. Épp ki akartam venni a telefonomat, mikor megszólalt egy hang. Azaz ismerős, az a lelket tipró, az a megsemmisítő hang, ami kísérti a napjaimat. Újra, s újra, és újra.
- Gyönyörű, nem? – sóhajtotta, ahogy felnézett a magasztos márvány épületre, ami itt-ott csiszolt üvegbe torkollott bele. Nem tehettem róla. Elmosolyodtam. Próbáltam nem gondolni a lesüllyedt gyomromra és a torkomra, ami hirtelen még rekedtebbé tette a hangomat.
- Gyönyörű – értettem egyet. Alacsony volt, szőkésbarna hajába belekapott a szél és táncra hívta. Amikor lenéztem rá, láthatóan zavarba jött és a földre pillantott. Elfojtottam a nevetésemet. A tudat, hogy újra kell kezdenem annyi év után, megőrjített.
- Tudod a történetét? – pillantott fel rám végül. Mandulavágású, kék szemei ritka nagyok voltak. Azok ragadtak meg bennem elsőnek, mikor megláttam őt.
- Meséld el – biztattam. Persze, kívülről fújtam. De valahogy hallanom kellett a szájából.
- Nos – hezitált, a füle mögé simította a haját. Majd ismét az épületre nézett fel. – én nem is tudom hogy tudnám elmagyarázni. Egy fiú és egy lányról szól. Amelia és Harry – a névre felállt a tarkómon a szőr. Nem mutattam a fájdalmat, ami belenyilallt a mellkasomba – a Taj Mahalnál voltak – kivirult, miközben mesélt. Mintha látná a szemeivel a jelenetet. – az volt a Taj Mahal hagyománya, hogy a férj letérdel a felesége előtt, és megígéri, hogyha meghal a felesége, akkor szeretni fogja annyira, hogy építessen neki egy olyan síremléket – idegesen húzogatta a pulóvere ujját. El akartam oszlatni minden aggodalmát, vagy ami nyomta a szívét ott és akkor – Harry is leguggolt Amelia elé – nézett a szemeimbe – és…
- És? – mormoltam. Még mindig érzem az illatát, amit az indiai szél az orromba fújt. Látom az áhítatos szemeit, mikkel rám meredt. Azokat a vörösöket.
- És megígérte, hogy ha Amelia meghal, a Taj Mahalnál is kiemelkedőbbet fog neki építeni. – Elmosolyodtam megint. Próbáltam nem elsírni magam lány módjára. Pedig majdnem a térdemre kényszerített a történettel. – azt mondják, hogy Amelia öngyilkos lett, hogy megmentse a szerelmét. - Ráharaptam a számra. Éreztem a véremet befutni a nyelvemre. – hát nem gyönyörű? Istenem, ki nem akarna ilyen szerelmet. Olyan… legyőzhetetlenek lehettek.
- Te szeretnél? – bukott ki belőlem, és rögtön meg is bántam. A reménykedés a hangomból szánalmas volt. Elvörösödött és makogni kezdett össze-vissza. Annyira összeomlott a kérdésemtől, hogy elfordult, hogy ott hagyjon. – Miara – szóltam rá, és úgy tettem, mintha a földről vettem volna fel a virágot – ezt elhagytad.
A kék szemei elnyíltak, ahogy átvette a fehér rózsát. Nem is szólt semmit sem, csak megfordult, útközben belebotlott egy férfibe. Sűrű bocsánatkérések közepette sietett be az osztály többi tagjához. Beletúrtam a hajamba és felnéztem az építményre. Olyan lélegzetelállítóra sikeredett, mint Ő Volt. A Palace of the Phoenix (a Főnix Palotája )büszkélkedve álldogált oly sok évnyi készítés után. Azóta turisták tömege árasztotta el. Az egész világ tudott arról, hogy mit tett értem Amelia Knightley. – Curly, már megint úgy nézel ki, mint akin átment az úthenger – Liliana megállt mellettem, csípőre vágta a kezeit és elismerően bólogatott – ez nap, mint nap szebb lesz. – nem volt gúnyos. Ha ehhez kerül a szó, Liliana hallgatag. Ami tőle nem megszokott. A hátára dobta a haját és belibegett a világ tízedik csodájába. Mert azzá nyilvánították.
Nem csupán az épület volt a csoda. Hanem az is, aki megihlette. Megígértem neki, hogy megépítetem neki. Ő nem biztos, hogy olyan komolyan vette, mint én. Háromszáz év után sem tudtam feldolgozni azt, amit értem tett. Emlékszem, mikor magamhoz tértem a szoba romokban állt. Először azt hittem, hogy álmodtam. Kerestem Ameliát, kiáltottam utána, de nem felelt. Valóban meghalt. Utána akartam menni abban a pillanatban. Liliana nem tudott megállítani, mikor szétromboltam a házamat. Ától cettig. A romok között térdeltem és tartottam őt. A kihűlt, véres, élettelen testét. Azt hittem soha az életben nem fogok többé érezni. Beszéltem a testéhez, vártam, hogy rám nézzen azokkal a tüzes szemekkel. Nem tette. Amelia meghalt értem. Feláldozta magát. És bár valóban megszűntek a képzelgéseim, előbb viseltem volna el őket, hogy megkínozzanak, hogy megöljenek, majd visszajöjjek az életbe újra és újra, minthogy tartsam leküzdött testét a karjaimban. Nem az a kihívás, nem az a fájdalom, amikor elhagynak. Az semmi ahhoz képest, amikor az egyetlen jó dolog az életedben ott hal meg a kezedben. Általad. Mert én öltem meg. Én tehettem róla és senki más. Háromszáz éven keresztül nap mint nap különböző módon próbáltam magam megölni. Nem végleg, csak hogy arra a kis időre, amíg magamon kívüli állapotban vagyok: ne érezzek. Ne érezzem azt a pusztító kínzást ott végig az ereimben, a nem dobogó szívem körül, az elmémben. A nappalomban és éjszakámban. A szélben, a porban, mindenhol. Nehéz volt lélegeznem nélküle. Még akkor is, amikor Liliana megálljt parancsolt, lebirkózott a földre, a torkomat a földre nyomta, hogy mozdulatlanná tegyen és így beszélt:
- Meg kell nyugodnod az Isten szerelmére, Harry!
- Megnyugodni? Meghalt. Megöltem. Amelia halott. Édes Istenem.
- Hallgass rám, csak egy kibaszott percre hallgass rám! – a földhöz vágott és rám mordult. Liliana szemei ragyogtak, a vámpír hangjától elnyerte a figyelmemet. – találkozhattok újra, Harry. – a remény csillogott a szemeiben – együtt lehettek. Nem most, és nem holnap. De együtt lehettek.
- Mi a faszról beszélsz? – megpróbáltam ledobni magamról, de nem ment.
- Amelia megmentett saját magadtól és magától. Muszáj volt beteljesítened az átkot, hogy békére találj.
- Fogd be, csak fogd be.
- Amelia okosabb volt, mint hinnéd, a francba Harry. Csak hallgass meg. Várnod kell rá. Nem mondom, hogy könnyű lesz, de itt leszünk neked.
- Miről beszélsz?
- Amelia eljött hozzám, miután eldobtad őt. – zihált, erős volt, de majdnem sikerült leküzdenem – elmesélte, hogy mit mondott neki Artzai. A lelkéről van szó, Harry. A főnixről. A főnixek mikor meghalnak, lángra lobbannak, de a parázsból – mosolyodott el – új életre kelnek, Harry. Amelia is újra fog születni. Nem most, nem tudom mikor, de újra fog. És meg fogjuk találni. Feláldozta magát, hogy később teljesen együtt lehessetek.
Ez volt hát Amelia Knightley tökéletes terve. Ott állt előttem, ismét a szőkésbarna haját piszkálta. Egyedül volt és az cipője orrát nézegette. Őt néztem. Szakadatlanul. Először nem hittem Liliana-nak. De kellett valami, amiben megkapaszkodhattam, különben elveszítettem volna az eszemet nélküle. Máshogy nézett ki, Amelia szöges ellentéte. Mégis annyira Ő volt az. A pirulása, a szégyenlős mosolya, minden, amit a szemei elmeséltek. Beiratkoztam az iskolájába és az osztálytársa lettem. Nem tehettem mást. Muszáj volt mellette lennem. Háromszáz évet vártam, hogy megjelenjen. Pár éve találtam rá, azóta figyelemmel követtem az életét. Amit a Palotából kaptam jövedelmet, a családjának adományoztam. Azt akartam, hogy jó élete legyen. Még ha talán én soha nem lehetek többé az élete része. Nem tudtam, hogy mit hoz a holnap. Ott állt előttem és gyönyörűbb volt, mint valaha. Háromszáz év után végre rátaláltam. Nem érdekelt, hogy másoknak csak egy átlagos lány volt. Őszintén? Bárhogy kinézhetett volna. Akárhogy. Nem szabtam ilyen baromságoknak határokat.
Nem voltak feltételek.
Egy sem.
Csak Ő.
Rámosolyogtam, amitől ismét elvörösödött és intett szelíden. Az egyetlen, amitől belül darabokban voltam: nem emlékszik rám. Nem tudja, hogy min mentünk keresztül egyszer. Halvány lila gőze sem volt, hogy mennyire, de mennyire szerettük egymást. Hogy mit leműveltünk egymásért. Hogy milyen mélyen forrtunk össze lelkileg és testileg. Hogy ő volt az, aki szerelmet alkotott. Aki megihletett engem. Akiről épp mesélt. Ő volt Amelia Knightley és csak nem is tudott rólam. A győzedelmies lángoló szerelmünkről. Túl kellene tennem rajta magamat, de nem megy. Belenézek a szemeibe és nem látom többé azt a szerelmet, azt az odaadást, azt a tiszteletet, mikkel rám nézett régen. Ezzel újra és újra forgatta meg a kést a mellkasomban. De kibírom. A francba. Újra ki fogom várni a 300 évet, ha kell 500at is, hogy aztán újra meghódíthassam. Ha meg tudom. Az sem érdekelne, ha nem vetné a karjaimba magát, csak körülötte lehessek.
Úgy érzem, az élet minden egyes mosolyával visszatér belém.
Lehet, hogy háromszáz évente csak 90 évet kapok belőle.
Meglehet.
De egy biztos: az örökkém megpecsételődött. Nem kell egyedül rohadnom, amíg világ a világ.
A halhatatlan hibrid és Amelia halhatatlan lelke. Örökké együtt.
- Te meg mit szédelegsz itt egyedül? – Liliana gúnyosan nézett végig Miara-n. Aki olyan fejet vágott, mint akit épp halálra fenyegettek. – rettenetesen szánalmas vagy, ugye tudsz róla?
Liliana mielőtt ott hagyta volna, hátranézett rám, rám kacsintott, majd nevetve tovább állt. A fejemet ráztam. Miara riadtan jött ki a Palotából.
- Hé, mi történt? – megfogtam a karját és magam felé fordítottam.
- É-én csak… - a dadogásától elindult a forróság a mellkasomban. – nem jönnél be velem? Ketten jobb lenne végignézni.
Kiszáradt a szám. Csak bámultam rá. Mondanom kellett volna valamit, várta a válaszomat, de esküszöm mozdulatlan lettem.
- H-hogy mondtad?
Miara lesütötte a fejét, majd óvatosan felpillantott rám. El akartam törölni azt a szomorúságot az arcáról. Magamhoz akartam húzni, és addig csókolni, amíg el nem tűntetem az összes gondját. De nem tehettem. Csak remélni mertem, hogy egyszer lehetőségem lesz rá. De ha nem, akkor sem mondanék egy rossz szót sem. Nem lehettem telhetetlen. De mégis, minden porcikám rimánkodott, esdeklett érte.
- É-én csak azt k-kérdeztem, hogy n-nem-e mehetnénk be… Együtt. Miért sírsz?
Sírok? Észre sem vettem. Letöröltem az egyetlen forró könnycseppet az arcomról, miről nem is tudtam, hogy létezett. Ő lesz a halálom. Ebben biztos vagyok. Fogalma sem volt, hogy miket mondott. Hogy ezekkel a szavakkal odáig hatolt, ahonnan nincs visszaút. Tán nem is lehet eljutni oda, oly mélyen van. Elmosolyodtam. Lehet, hogy kételkedtünk magunkban Ameliával. De leg mélyen belül mindig is tudtuk. Mindig igaziak voltunk. Minden egyes szó. Minden pillanat. Minden csók.
Igaz volt. Igazak voltunk hát mi is.
Soha nem fogom megbocsátani magamnak, amit vele tettem.
Felsóhajtottam és bólintottam. Hát persze, hogy megyek.
- Szerinted hogy nézhetett ki? – fordult felém hirtelen. Meg is lepődtem, hogy beszélgetni akar.
- Kicsoda?
- Amelia – vont vállat és felnézett a palota tetejébe, ahol egy élethű főnix lógott lefelé – biztosan csodaszép lehetett.
Meggondolatlanságból, de megfogtam a kezét, meghajoltam és egy apró csókot leheltem a kézfejére. Miara beszorította a levegőt, a szemei tág feszültséggel figyeltek. Elvigyorodtam, mikor felszökött a vörösség a fehér arcára.
- Pont olyan lélegzetelállító, mint Te.
The End
hihetetlen, hogy itt van a vége. konkrétan méég mindig nem tudtam felfogni :) ahogy ígértem félig happy end, félig szomorkás, mert azért Amelia nem emlékszik rá stb.
Szóval. Őszintén szólva napokig csak ezen gondolkodtam, ők voltak a fejemben. Nem igazán tudtam még elengedni őket, attól függetlenül is, hogy már a következőn gondolkodom. Én őket éreztem igazán közel magamhoz az összes többi történet közül. Nem tudom ti hogy vagytok vele.... de az előző rész kommentjei alapján egyetértetek. Annyira benne voltam mikor írtam, hogy hihetetlen. Libabőr, sírás, meg kell állnom, minden játszott benne. Ez egyszerűen nem is tudom. nem csak olvasni volt jó, de írni is. imádtam, szerettem, odáig vagyok értük. és most itt ülök egy "hogyan tovább" fejjel. nem fogok úgy felkelni hogy írhatom őket és ez... fáj? nem tudom. de ennyit rólam, csak gondoltam megosztom veletek.
Remélem, hogy elégedettek vagytok vele. Igazság szerint várom, hogy mit szóltok majd hozzá. kíváncsi vagyok, hogy a tegnapi sokkolás után mit éreztek :) ez mind erre megy ki, hogy átérezzétek. Sikerült átérezni? :) Mert nekem NAGYON. mik voltak a kedvenc részeitek? mi fogott meg benne a legjobban? én is akarok egy ilyen szerelmet. :))) ők olyan különlegesek voltak <3 szóval várom a véleményeteket!
És nem utolsó sorban, KÖSZÖNÖK MINDENT! de tényleg. a Vonzódás elérte az 752es ( legtöbb ) részenkénti nézettséget, a napi 2300 ( legtöbb ) oldalmegjelenítést, és a sok új olvasót. én... nem tudok mit mondani. x oldalban leírhatnám, hogy mennyire köszönöm, de még akkor sem tudnám magam kifejezni. meg a bő szókincsemmel sem tudnám leírni, hogy mit érzek a blog iránt, irántatok. mert az h szeretem imádom odáig vagyok érte, az kevés. az semmi. én ebben, az írásban találtam meg magamat és boldoggá tesz. szóval jelenleg a blog és Ti lesztek boldoggá :) mindent, de mindent köszönök nektek. hogy itt vagytok és várjátok. k.ö.s.z.ö.n.ö.m.
aki esetleg nem ilyen végre várt, sajnálom. akartam valamit, amivel visszahozom őket. mindig így volt tervezve igazából. mert ahogy mondjátok, ők egyek. ők ketten jók és azok is maradnak. mert attól, hogy most vége, ott lesznek valahol a távolban, remélhetőleg boldogan :) meg akartam mutatni, hogy őket még a kibebaszott halál sem tudja elválasztani egymástól és ez így is van. örökkön örökké együtt lesznek :) na de nem is pofázok többet :$
a következő blogról... LESZ. de egy hetes szünetre mindenképp gondoltam. nekem is kell, nektek is ezután.... most érzelmileg lent vagyok valahol, amiért vége lett ^^
szóval... ennyi. vége. imádlak titeket. ask-on, a csoportban, twitteren megtaláltok, meg itt is ha kérdésetek van, válaszolok. figyelni fogom a kommenteket. MINDIG mindent elolvasok. :)
Namaste. <3
Lélegzetelállító lett! Tökéletes a legjobb szó rá:) Végigbőgtem az egészet és annyira sajnálom hogy vége lett mert olyan jó lenne egy folytatás:( Kár hogy "Amelia" nem emlékszik rá.Annyira sajnálom Harryt hogy most megint elölről kell kezdenie és lehet nem is úgy alakulnak a dolgai ahogy szerette volna. A kedvenc részem az utolsó mondat volt. Nagyon eltaláltad!:D Örülök hogy olvashatom az írásaidat csodálatos vagy!<3
VálaszTörlésJuj Hát ez hihetelen szép történet volt, úgy teljes egészében.
VálaszTörlésMost komolyan nem tudom hogy sírjak vagy legyek boldog egyszerűen nem találok még szavakat sem.
Az egészet végig könnyeztem.
Egyszerűen nem találok szavakat amikkel el tudnám mondani mennyire csodás lett ez a blogod is!
Annyira tehetséges vagy hogy azt nagyon sok író, akik több évig tanulták ezt, megirigyelnék.
Ezt a történetet nem tudom hogyan voltál képes így összeállítani, fantasztikus. Fantastisch, fantastic, fantástico és még ezer nyelven.
Imádtam, imádom, imádni fogom ezt a blogot!
Amelia és Harry -hú most keresek szavakat rájuk- aranyosak, szeretetre méltóak, és egyszerűen csodálatosak!
Te pedig egy hihetetlenül tehetséges, csodálatos, figyelemre méltó író vagy! Igen te író vagy! -bármi más legyen a szakmád- te akkor is író vagy! Kész slusz pasz!
Ahj és egyszerűen már nem tudok mit mondani és tudom hogy ha majd elküldtem akkor jut eszembe még pár dolog de így jártam.
Még csak annyit hogy a történet igazán fantasztikus (bár mennyiszer írtam már le). Ennek a történetnek én már a rabja voltam, egyszerűen mikor láttam hogy részt tettél fel akkor kötelességem volt egyből elolvasni mert addig csak az járt a fejemben hogy: Mi történt benne? Mi lehet majd Ameliával vagy Harryvel? Nem tudtam mása koncentrálni csak is arra hogy magam elé vegyem a laptopom megnyissam a blogod és elolvassam az új részt.
És tudom hogy a következő történetedet is végig fogom olvasni!
Örülök hogy még régebben rá találtam erre blogra és nem hagytam ki ezt a fenomenális történetet!
Az egyik örök olvasód Cappy :)
Je adore!
VálaszTörlésegyszeruen ez tokeletes resz lett. sot mi tobb. csodafantasztikus lett es meg olyan szavak amiket ha osszeteszunk semmi ertelme nincsen. de nekem meg is annyi. nem tudok masra gondolni csak arra hogy nem tudok betelni vele. tuti biztos ez nalam a #1! annyira valosagos volt minden, meg az is hogy Harry egy vampir. az elejetol fogva a vegeig a kozepen at a kisebb nagyobb veszekedesektol es a kiingodokon at is ez a valaha legszebb blog amit eddig olvastam. meg a New York Times bestsellereinel is jobb! hidd el! nem tulzok, nem az elfogultsag beszel belolem. ebbol konyvet kell csinalni! nem is ketseg. es most igy belegondolok hogy azelejen hogy is indult az egesz. Amelia az onbizalom hianyos tamil lany nezegeti magat a tukorben es bosszankodik hogy nem all jol neki semmi. "tul magas" :) aztan egyszer csak bumm mar egybol ket fiu is odaig van erte. es o kozben annyira felenk es szeretet teljes es en meg mindig irigyelem a termeszetet. es ott vannak neki. baratai Rhys es Summer. akik mindig ott voltak neki. aztan ugye Sum egy kurva, de ez most lenyegtelen. es Kasey megropabla meghoditani de akkor jon Harry es minden ugy beindul. az elso csok. az elso hatso uleses kalandjuk. az elso "szeretlek". az kiborulas. hogy kiderul Harry vampir. es meg ettol fuggetlenul se tud Am elmenekulni elole. az elso utazas. Harry elso erzelem kinyilvanitasa. az hogy kiderul Amelia egy metemorf. Spiritfalls jelentosege. hogy Harry gyerekeket ment. az elso szeretkezesuk. az elso ivas azutani katasztrofalis tortenesek. Amelia erzelem megvonasa. az hogy Liliana mindig de mindig ott volt neki. az hogy ujra osszejottek. az elso foldrengesek. Amelia elso meghalasa. a madarai. a madarai jelentosege. aztan Nado. meg az univerzum. Amelia onzetlensege. a Fighter showk. a be teljesedett szerelmuk. es az onfelaldozas. minden ami ezzel a bloggal kapcsolatos volt annyira gyonyoru es mar nem latok a konnyeimtol de ezt muszaj kifejtenem. es ez a resz. az higy Amelia leleke tova szall es ujra es ujra es ujra beteljesedhet a szerelmuk. attol fuggetlenul hogy most voros vagy kek a szeme. tamil vagy nem tamil. ilyen a haja vagy olyan a haja. lenyegtelen. ami igazan lenyeges az az hogy ok orokke egyutt maradhatnak. es Harry ujra es ujra meghodithajta ot. es ujra szerelembe esnek es ujra atelik az osszes elsot, fugetlenul az emberktol. hihetetlenul csodallak! es attol fuggetlenul hogy mar alig varom a kovetkezot, ez a blog nagy hattassal lesz az eletemre. koszonom hogy atelhettem. koszonom hogy megirtad. koszonom a sorsnak azt amit mar szazszror, hogy a blogra talaltam meg a masodiknal. nem is tudom hogy elhetnek a blogod olvasasa nelkul. koszonom az ujabb elmenyeket! <333333333
Egyszerűen fantasztikus lett. Nem hazudtoltad meg magad és talán a leggyönyörűbb véget hoztad el nekünk. Azt hiszem inkább mi tartozunk köszönettel neked. Köszönjük!
VálaszTörlésEgész héten és múlt héten ezt olvastam. Beteg vagyok és egyik nap arra gondoltam, mi lenne ha elkezdeném ismét a legelejéről. Így tettem.
Ennyire összefüggő történettel még nem találkoztam. Minden összekapcsolódik. Ami az előző évadban csak egy kis részlet volt, most felfedte magát, hogy valójában mekkora hatalommal bír. Minden olyan pontosan ki volt a dolgozva, hogy tátott szájjal figyeltem.
Nincsen kedvenc részem, mert mindegyik ugyanannyira a szívemhez nőtt, bár a "Keress meg morcosfú"-s részt az bevallom nem egyszer olvastam el :)
Végül megszeretnék mégegyszer köszönni mindent. Azt, hogy ezt az egészet megírtad nekünk, hogy nem hagytál cserben minket, hogy figyeltél arra, mi mit szeretnénk. Hogy egy ilyen történetet alkottál, hogy megint megríkattál (igen azt is köszönöm), hogy nem hagytad, hogy a szerelmük elvesszen.
Ez talán a legtökéletesebb szerelem amiről olvastam. Örökké. Ketten. Együtt.
Gyönyörű lett! KÖSZÖNÖM! <3
Nem bírom! Nem csak neked fáj, annyira nehéz lesz őket elengedni. Furcsa visszagondolni a kezdetekre, hogy igazából hogyan is indult el a kedvenc történetem. Nem hiszem el, hogy vége van.
VálaszTörlésSírok, mint mindig. És ez most teljesen más. Tudni, hogy itt a vége és nem lesz több Amelia - Harry jelenet szívszaggató. Úgy vagyok, mint te. Nem tudom hogyan tovább.
Harry csodálatos. Az, hogy valóban betartotta az ígéretét és építettet egy épületet Amelia emlékére... Nincsenek szavak. Beleszerettem a szerelmükbe.
Jó tudni, hogy Liliana sem változott meg és ugyanolyan mint régen. Ő volt az egyik kedvenc szereplőm Harry és Am után persze.
Próbálom összekaparni magamat lelkileg, köszönöm neked, hogy ilyen csodálatos történeteket alkotsz :)
Kíváncsi vagyok a következő történetre, a vonzódást pedig most megígérem, hogy sohasem fogom elfelejteni (na nem mintha eltudnám).
Puszi :)
Igazából nem tudom mit írjak, mert hát nehezen találom most a szavakat, meg a könnyeimtől is alig látom a billentyűzetet.
VálaszTörlésŐszintén mondom, hogy valami hihetetlenül a szívembe zártam ezt a történetet, lehet hülyén hangzik de úgy érzem, valamelyest az életem része lett ez a történet, a szerelmük, ők ketten együtt.
Lehet sokat hallottad már, de tényleg ahogyan te írsz, azt szavakba nem lehet önteni, sok blogot olvastam már, de ehhez foghatót, ilyen néha megható, néha megnevettető történetet még nem olvastam és köszönöm neked, hogy ezt a csodát olvashattam.
A tegnapi rész nagyon de nagyon lesokkolt, még ma is néha ők jutottak eszembe, de szerintem ez érthető is, hisz július óta írod kettejük kapcsolatát és azóta mi is úgymond részesei vagyunk a szerelmük történetének.
Imádtam benne mindent, a kettejük kapcsolatát, Lil drágát (örülök, hogy nem fogott az idő a viselkedésén), Rhyst, Nadot, és még sorolhatnám. Mikor megírtad azt a kis novellát "mi lenne ha nem lenne ez az egész univerzum, átok stb." örültem volna annak a végnek, de valahogy jobban örülök ennek, hogy újra és újra megadatik Harry-nek, hogy Ammel legyen még ha Amelia nem is emlékszik rá.
Már ahogy elkezdtem olvasni a prológust könnybe lábadt a szemem, és addigra, hogy elértem oda, hogy Harry betartotta szavát és felépítette az emlékhelyet Ameliának, onnantól kezdve megállíthatatlanul sírtam a monitor előtt.
Úgy gondolom nem csak te, nem csak én, hanem mindenki szeretne egy ilyen mindent elsöprő szerelmet, mint ami az övéké.
Imádtam a "nyálas" részeket (ne értsd félre), imádtam mikor felforrósodott a levegő közöttük, tényleg mindent, mikor elutaztak a srácokkal arra szigetre, a Fighter show-k, hogy mi mindenen keresztül mentek,Am és Lil ereszd el a hajam bulijai, tényleg ki sem tudom emelni mi mindent IMÁDTAM, mert akkor tényleg az egész történetet kellene bemásolnom.
Sajnálom, hogy mindig olyan zavarosak mindig a kommentjeim, nem vagyok túl jó fogalmazásban + mindig a történet hatása alatt írtam neked. :D
Azt hiszem mindent leírtam neked amit szerettem volna, nem tudom elégszer megköszönni azt, amit ezzel a történettel adtál nekem!:)
Szerelmes vagyok ebbe a történetbe, és egyben biztos vagyok, hogy felejthetetlen lett számomra.
A következő történeted izgatottan várom és egyetért veled, hogy mindenkinek szüksége lesz egy kis időre, hogy feldolgozza ezt az érzelemhullámot.
Pihend ki magad és akkor majd újult erővel tudsz belekezdeni az új történetbe!
Millió puszi, Kriszti. <333 xxx
Először is szeretnék köszönetet mondani Neked,hogy mindig ilyen alázattal írtál.Elképesztő!
VálaszTörlésA történetedet valami hihetetlen precizitással építetted fel,mindenre figyeltél. Le a kalappal.
Ez a rèsz,Úristen,nincsenek is szavak. Többször meg kellett állnom,abba kellett hagynom az olvasását,mert annyira sírtam.:')
Harry és Amelia...nekem mindig ők fognak eszembe jutni,ha valaki azt mondja,hogy hallhatatlan szerelem.Bár ők a te képzeletedben-és most màr a milyenkben is- élnek,azért remélem,hogy a világon valahol tényleg van/lesz/volt egy ilyen pár,akik ennyire szeretik egymást.
Liliana&Rhys: ez az elképesztő páros:) Mindig megnevetettek,ugyanakkor megmutatták nekem,hogy hogyan kell egy igaz barátként viselkedni.
Kedves Petra! Köszönöm!Köszönöm,köszönöm,köszönöm! Hihetetlenül tehetséges vagy,precíz és ahh nem is tudok mit írni,perfekt!
Mikor is jelenik meg ez könyben?Mert megvenném,ronggyá olvasnám,majd megmutatnám a leendő lányaimnak,unokáimnak,dédunokáimnak és így tovább.
Nagy hatással volt rám ez a történet és szerintem másokra is:)
Sok puszi,ölelés és csak így tovább!
Namaste<3
Nóri
Hú. Hát tegnap már írtam egy regényt ahogy gondolom mások is de az utolsó pár szót nem lehet komment nélkül hagyni.
VálaszTörlésElsősorban, tökéletesen volt eltervezve amit csináltál. Nem maradnak együtt de mégis. Fantasztikus egy befejezés volt, és ahogy több rész is,ez is kieresztette a könnyeimet,és nem akárhogy.. Már az előtte lévők is említették a könyves dolgot..hát mit mondhatnék; hajrá csajszi,neked ebben az iparban a helyed, ez az életed; tudod csinálni,sikerrel,érzéssel,oda teszed magad,a szavakat,mindent! Régóta követlek nyomon olvasás szinten és remek munkát végzel egyszerűen. Imádnivaló.
Az eszme ami fent marad itt az persze a szerelem,az utolsó levegővételig és a még utána következő életen át. Gyönyörű. Köszönöm neked olvashattam, hogy megírtad,hogy átélhettem,hogy ott lehettem,hogy nem zárult úgy mint szinte minden blog; happy..hanem inkább szenvedés, de szenvedés az utána lévő érzésért. Szeretetért. Szóval köszönöm mégegyszer.
Sok sok gratulációm Ameliának és Harry-nek csak úgy elmén keresztül. Köszönöm hogy megalkottad többünk számára a tökéletlen tökéletes két embert.
Rád fér a kis pihenés, de aztán hozd nekünk a következő sikerprodukciót :)
köszönöm még még egyszer!!
puszillak Petra.
Namaste! x
Na szia drága egyetlen Poppi :))
VálaszTörlésMegsirattam. Tényleg. Egyszerűen imádtam ezt az egész történetet, az első fejezettől kezdve, még ha féltem is ettől a vámpírságtól. De hát, ki merte azt gondolni, hogy Te egy klisés történetet fogsz megalkotni.
Nem is tudom minek mondjam, megírás, megalkotás, megszülés. Bármilyen morbidan is hangzik az utolsó, így igaz. Ez a történet él, lélegzik, a szereplők valósak - megsiratnak, megnevetettnek, velünk vannak és velünk is maradnak. Nehezen fogom őket elfelejteni, próbálom megkeresni azt a részem, ami már nem várja az új részt, ami már elfogadta, hogy vége. Hosszan fogom keresni, az igazat megvallva. Ha elkezded az újat, keresni fogom benne Amy félénkségét, Harry szenvedélyességét, Liliana merészség, Nado önzetlenségét, Rhys huncutságát, Kasey vadságát, Summer árulását, mindent... Nem fogom mondani neked, magamnak se fogom bevallani, mert már most tudom, hogy csodálatos lesz a következő történet is!
Ez lett az egyik kedvenc történetem, és igen, megsirattam, végre sikerült emberien viselkednem, még ha csak az utolsó szónál. Amy egyértelműen a kedvenc női fanfic főszereplőm, sosem éreztem egyetlen karaktert sem ilyen közel magamhoz. Tényleg. És sosem volt még egy olyan Harry Styles, mint a Tied. Szerelmes lettem belé, szívvel, lélekkel. Ó Liliana, őt egészen imádom. Egyszerűen tökéletes az a lány, és annyira reménykedtem, hogy neki happy end lesz. Remélem együtt volt Nadoval, amíg lehettek, vagy legalább Niallel, és az utána lévő 210 évben is boldog maradt. Nem érdemelte meg ő sem Amy elvesztését. Ha már Nado, akkor Nado. Én imádtam őt és teljesen megértettem. Minden egyes lépését. Talán hasonlóan gondolkozom, mint ő, vagy valami, de nagyon éreztem őt. Kasey pedig hmm, valamiért extra szimpatikus, Rhysról pedig ne is beszéljünk. Kár, hogy végül nem lett semmi köztük, tökéletesek lettek volna együtt! :D
A fogalmazásod pedig fantasztikus! Talán egy hete mondhattam neked, Te vagy a legegyedibb a bloggerek között. Még egy utolsó bocsánatkérés az első viselkedéseimért, tényleg imádlak.
Fogalmam sincs mit írhatnék, de végre a sírást is abbahagytam, remélem Te is. Imádtam ezt a történetet és imádni is fogom, biztos vissza fogom olvasni hónapok múlva.
Remélem van bármi értelme azoknak, amiket leírtam, mert az agyamat leállította a sokk, (imádom ezt a főnixes megoldást asdfghjkl) meg hát rólam van szó, normális állapotomban is össze - vissza beszélek :D
Namaste Poppi ♥
Luca
Oo istenem ez annyira gyonyoru volt,nagyon szepen koszonjuk poppi te vagy a legcsodasabb.igy az utolso resznel ujra gondoltam az egesz tortenetet.minden lejatszodott a fejemben ujra es hogy milyen regen kezdtem el is olvasni.meg a legelejen..ennel jobb tortenetet senki sem fog irni,probalkozhat de nem fog menni.egyszeruen remeg minden testreszem es oszinten az egeszet vegig sirtam.ugyan akkor olyan szomoru hogy Amelia nem emlekszik ra de valahogy meg is olyan szep az egesz.en meg mindig ott tartok hogy kerlek!!add ki konyvben.nagyon szeretnem es szerintem nem csak en.nincs ezen mit javitani igy tokeletes ahogy van.es csak szeretnem ha tudnad hogy szamomra te vagy a legtokeletesebb iro no.<3 imadunk! Varjuk a kovetkezo tortenetet is.biztos hogy itt leszek.
VálaszTörlésUi:milyen kodot krllet beirnom?!William.ha meg emlekeztek:')
Istenem:) olyan gyönyörű vége lett! Egy kicsit, na jó nagyon meghatódtam!ez egy örökké tartó szerelem. Bárcsak mindenkinek ilyen szerelme lehetne!viszont úgy izgulok amiatt hogy új történet várható:D biztos fantasztikus lesz! Minden szép percet köszönök amit a történeteiddel okoztál:)
VálaszTörléscsak egy szó:ÚRISTEN ..nagyon tetszett a történedet..nekem személy szerint ez volt a kedvenc blogod!!sajnos még nem volt időm eddig írni neked,de szuper kis sztori volt.az elejétől fogva olvasom és mindennap néztem az oldalt,hogy mikor lesz már új rész *-* mikor meghallottam,hogy már csak pár rész van hátra elgondolkoztam,hogy vajon,hogy fog befejeződni..ennél jobban nem is lehetett volna vége..egy kis szomorúság és egyben vidámság:)) szeretnék egy Harryt!! ne hagyd abba az írást!!:)))
VálaszTörlésHogy lehet hogy minden történetnél elsírom magam?
VálaszTörlésEz szó szerint így van. Teljesen a szereplők bőrébe tudok bújni. Elképesztő.!!
Volt amikor hülyén vigyorogtam, máskor sírtam. De mindenképp hülyének néztek. A hugom nég szekál is vele. :) De kíváncsi lennék ő is nevetne vagy épp sírna-e akkor is ezt mondaná. Szerinte érzelgős hülye vagyok. Hát na kössz. De csak azért mert ezt olvasom. Várom hogy ismét olvassak a történeteid közül. Imádom őket
Kedves Poppi!
VálaszTörlésHát eljutottam idáig is - sajnos. Nem érts félre!
Az összes történeted közül eddig ez fogott meg a legjobban. Valamilyen oknál fogva ezt éreztem magamhoz a legközelebb. Imádtam Harryt, imádtam Zhaminát, imádtam Lilianát és Rhyst. Imádtam a történetet és mindent, ami ehhez tartozik.
Ez a történet maga volt a humor, a barátság, a szenvedély. Maga A szerelem.
Néha elfelejtettem, hogy én Jenni vagyok és nem Zhamina - azért használom ezt a nevet mert számomra sokkal különlegesebb, nem tudom miért. Annyira bele tudtam magam élni ebbe a történetbe, mint még kevésbe. Sírtam, nevettem, szerettem, rettegtem és küzdöttem én is miközben olvastam.
Mikor Harry feladta magát a metamorfoknál és majdnem megölték zokogtam. Mikor Zhamina a sivatagban volt remegtem. Mikor Zhamina meghalt... én is meghaltam.
Ezt a fejezetet olvasva, fogalmam sem volt mit is érzek pontosan. Fájdalmat mert nincs többé Zhamina. A lelke hiába él tovább, az már nem Zhamina. Szomorúságot, Harry miatt. Megkönnyebbülést és boldogságot, hogy Harry megtalálhatja a szerelmet és a boldogságot.
Csodálatos történetet írtál nekik. Csodálatos szerelmet írtál meg.
Az első szótól az utolsóig imádtam.
Köszönöm neked ezt az élményt, soha nem fogom elfelejteni.
Namaste.