TIZENNYOLC - Édes

sziasztok! megjöttem a következővel :) jó olvasást hozzá és szép hetet nektek! xx 

’ Valld már be, hogy vele vagy. Betegszabit mondtál, nem azt, hogy eltűnsz a föld színéről.’

Gertie megizzasztott. Túl okos volt ahhoz, hogy letagadjam. Valószínűleg fel is kerestek a lakásomon, feltűnhetett, hogy a kiskutyám - aki épp a kertben kerget valami bogarat - nem ugat. Másrészről Bastian ott lakik velünk szemben, beszámolhatott neki. Felsóhajtottam.

’ Ne mondd el senkinek. Jövő héten megyek suliba valamikor. Lakat a szádra.’

’ TUDTAM. Oké, de valamikor összefuthatnánk?!’

Biztos, hogy nem. Aztán jól kikérdezne, hogy mi a francot keresek a tanárunkkal. Hát, ha francot nem is, de megnyugvást igen.

’ Most mennem kell, majd írok’

Abban a pillanatban, hogy leraktam a telefont, Bastian száma villant fel a képernyőmön. Elsőre nem vettem fel, negyedszerre azonban már idegesítő volt.

- Szia. - köszöntem teljesen természetes hangon. Közben elfintorodtam, mikor Harry sziszegését hallgattam a szobájából. Krisztusom, remélem nem törtem el az orrát.

- Szia, mizu? - szólt bele ugyanolyan hangon.

- Tök jó minden, veled?

- Itt is, épp a rendőrségen vagyok.

Megugrott a szívem.

- Tessék?

Az, hogy vele mit álmodtam, el is enyészett hirtelen. Alig ismertem, mégis szörnyű aggodalmat éreztem.

- A rendőrségen, egy eltűnést készülök bejelenteni. Te jól vagy?

- Ki tűnt el? - ültem le az ágyra, kezdett érdekes lenni a beszélgetés.

- Igen, én is jól vagyok, köszi. Eltűnt az egyik szomszédom már egy hete, még a telefonra sem akart válaszolni, messengeren kívül másra nem volt hajlandó felelni. - jó, az tény, hogy naponta háromszor hívott. - úgy döntöttem, megkerestetem.

- Sebastian? - hallottam a háttérben. - miben segíthetek? Apud nincs most bent, kiment terepre.

- Te is megfelelsz, Arthur. Egy szőke lány eltűnt a házunkból, adok személyleírást, megkeresnéd?

- Bastian! - kiáltottam el magam. - fejezd be, nem tűntem el.

- Ő az a telefonba? - mondta a feltehetőleg rendőr a vonal végén, hangjában humor volt.

- Igen, megkeresnéd?

- Persze, egy óra alatt megtalálom.

Kezdtem nagyon mérges lenni.

- Köszi, bilincsben hozzátok ide.

- Elég legyen - sóhajtottam - semmi bajom, Bastian.

- Akkor mi a fenéért tűntél el? Betegszabi? Ez a kifogásod? Gertie is halálra aggódja magát, meg én is. Komolyan megkerestetlek, ha most nem jössz ide.

Nyeltem egyet. Arra aztán végképp nem volt szükségem.

- Most nem jó.

- Oké, Arthu…

- De este igen. Írok egy üzenetet, hol.

Lecsaptam a telefont és szidtam a napot, mikor találkoztunk. Nem elég, hogy álmomban zaklat a hülyeségeivel, még a valóságban sem hagy békén. Szívesen megkérdeztem volna, mi köze van pontosan hozzám azon kívül, hogy párszor dumáltunk.

Mindegy, inkább elmegyek pár órára és megnyugtatom.

Miután lefürödtem, és megpróbáltam nem megint anyán törni a fejemet, bekopogtam Harryhez. A bűntudat is ott kopogtatott a szívemnél. Vajon mit csinálnak most? Mennyi ideje van még hátra Neki?

- Indiana vagyok. - mondtam óvatosan.

- Gyere.

Megkönnyebbültem, mikor beengedett végre. Az ablaknál állt, a háta görnyedt volt, nem mertem megszólalni. Vártam, hogy megforduljon, a lépteim nehezek voltak.

- Nem tört el. - segített a lelkiismeretemen három szavával végül. Mikor megfordult, olyat láttam, ami totál pofán csapásként ért. Azt hittem, haragudni fog rám, dühöngeni, és elhord minden bénának.

Ehelyett Harry a világ legszebb mosolyával ajándékozott meg, majd egy szívből jövő röhögéssel. Csak néztem és hallgattam, ahogy beharangozza az egész házat.

- Mondták már, mennyire béna vagy? - billentette oldalra a fejét.

- Ne haragudj.

- Nem haragszok, illetve meglepődtem, hogy egy kis flörtölgetés után rögtön meg akarsz ölni, ami azt illeti, jól esett.

- Mi esett jól? - döbbentem le.

- A fájdalom.

Elszűkült a torkom. Rossz érzéssel töltött el, hogy fájdalmat okoztam neki.

- Ezt hogy érted? - fontam össze a karjaimat feszülten.

Elmosolyodott.

- Tudod hányszor próbáltam magam megölni? - megráztam a fejemet. - számtalanszor. - felmutatta a karjait. - nem fájtak. Nem fáj a halál, a sebek sem. Semmi sem fáj. De ez? - nevetve mutatott az orrára. - kegyetlenül fáj.

Bele kellett mennem a játékba. Kapcsoltam, hogy azt játszom, elhiszek neki mindent. Így hát hozzásétáltam és a kezén lévő kötéseket vizslattam.

- Egyáltalán nem fájt a vágás?

Harry közelről fürkészett. A zöld szemei tele voltak gondolatokkal, mik többnyire fejthetetlenek számomra. Teljesen elmerültem benne, oly nagyon, hogy észre sem vettem az orráig nyúlva simogattam őt. Harry nem lélegzett, én sem. A pillanat törékeny volt és gyorsan el is illant, ahogy észbe kaptam. Mit művelsz, Indiana…

- Semmi sem fáj már. - suttogta, hangszíne elveszett. Pár pillanatra lecsuktam a szemeimet, teljesen átérezve a szavait. Milyen lehet, mikor semmi sem fáj?

Ha belegondolunk: nem fájnak a sebek a testünkön, a térdeink a sok futástól, ha pofon vágnak, ha bántanak és mi több, nem fáj a lelkünk.

- Irigyellek. - bukott ki belőlem csendesen.

- Nem irigyelsz, hidd el, Indie - mormolta, az ujjai megtalálták a kusza kontyomat, kihúzta belőle a hajgumit és a vállaimra engedte szőke hajamat. - senkinek nem kéne ez az élet. Ez nem élet, szerinted miért akarok meghalni?

- Nem akarom, hogy meghalj. - löktem le a kezét finoman.

Harry elmosolyodott.

- Ne aggódj, nem tudok sajnos.

Tettem pár lépést hátra, abba kellett hagynunk az érzelgősséget. Az nem nekem való.

- Mit csinálunk ma? Kimozdulhatsz egyáltalán?

- Szerinted egy orrvérzés meg tud állítani? Kutya bajom. Mutasd meg, mit jelent az, hogy édes.

Harry szemszöge

Amikor az édesről beszéltem, nem az állatkertre gondoltam. Folyamatosan sós mogyorót ettem, miközben Indiana a jegyeket vette meg. Nem engedte, hogy fizessem, cserébe meghívom majd valamire bent. Angus hozott el minket és mikor végzünk, eljön értünk. Attól, mert elmebetegnek titulálnak, nem vagyok kisgyerek. Igaz, még szédültem néha, meg sem kottyant. Az orrom azonban fájt, ami új volt. Fájdalom, mióta nem éreztem ilyet?

Nem tudom, ki volt ez a nő, de érdekesnek találtam. Főleg, mikor rákacsintok és elvörösödve forgatja a szemeit.

- Tessék. - nyomta a kezembe a jegyemet.

- Nem tudom, Indiana, az állatkertben nem szokás szeretkezni. - mondtam enyhe humorral. Rám sem pillantott, csak morgott az orra alatt valamit. - az édessel valami ilyesmire gondoltam. Amit múltkor az óceánnal csináltunk. Letámadhatnál most is.

Felháborodva szegezte rám a szemeit. Tetszett, hogy egyszerre hoztam zavarba és tettem idegessé.

- Szerintem ez az édes - vont vállat - hogy te mire gondoltál, nem érdekel.

Elvigyorodtam.

- Szóval akkor itt akarod megmutatni, értem. Emberek előtt szereted, publikusan?

Egymás mellett sétáltunk, különös volt. Még pedig azért, mert ezer éve nem éreztem higgadtnak magam egy nő mellett. Több oka is volt, a legfőbb az, hogy képtelen voltam a vágyak kielégítésére. Nem feltétlenül a szexualitásra gondoltam. Nem voltam jó társaság általában, persze a szövegemet a legtöbb nő bírta, azonban senkinek sem volt ez elég.

- Igen. - mondta - publikusan szeretek ömlengeni az állatok miatt. Nézd! - mutatott a majmokhoz, aztán odaszaladt.

Messziről figyeltem őt. Ahogy benyúl a rácson az ujjával, mintha elérné. A hajába belekapott a szél és én elmosolyodtam. Gagyogott a majomnak, aki valószínűleg alig várta, hogy abbahagyja. Körülpillantottam, gyerekkoromban voltam itt utoljára.

Elmentem egy üveg kóláért és szendvicsért, ma még semmit sem evett. Valahol az oroszlánnál értem utol.

- Egyél.

Indiana lepillantott kajára, össze volt zavarodva.

- Enni hoztál nekem? - kérdezett vissza.

- Nem, a majomnak hoztam.

Elnevette magát és elvette a szendvicset.

- Köszönöm, ez nagyon kedves.

Úgy köszönte meg, mintha ki tudja mit tettem volna érte, pedig csak figyeltem rá. Minden percben. Ha már makacsul beköltözött a házamba, ennyit meg kellett tennem. Bár az egyáltalán nem tetszett, hogy Bastian hívogatja. Láttam jó párszor a nem fogadott hívását a telefonján.

- Mi a kedvenced? - érdeklődtem.

- A farkas. - csillant fel a szeme, akárcsak egy kisgyereknek. Jót szórakoztam a gyerekességén, arcának minden rezzenését figyelemmel kísértem.

- Szóval a lomposra buksz. - súgtam a fülébe, majd kikerültem és a táblához sétáltam. Tudtam, hogy meg sem bírt moccanni, miközben feltérképeztem, mi merre van. - nem nézed meg? - szóltam hátra szemtelenül. A vállam fölött hátra pillantottam, Indiana már sehol sem volt. Körbefordultam, eltűnt.

Elszűkültek a szemeim. Nem tetszett, hogy szem elől vesztettem. Hirtelen maga alá kerített egy ismeretlen dolog. Érzés lenne? Áh, nem, az nem létezik a szótáramban.

- Indiana?! - kiáltottam el magam, sok tekintetet kaptam a körülöttem lévőktől. Felsóhajtottam, akkor bújócskázzunk.

Voltam a madaraknál, a farkasoknál, a zsiráfnál, az oroszlánnál, hiénánál, mindenhol megnéztem őt, és kezdett frusztrálni a helyzet. Elővettem a telefonomat, mikor valaki hátulról rám ugrott és betakarta a szemeimet.

Elöntött a megnyugvás. A vékony hideg ujjakból ítélve, ő volt az.

- Na ki vagyok?

- Hát biztos nem Indiana. - mondtam csalódottan.

Megfordultam és a 1D korszakomból való exem volt az. Krisztus, nem emlékeztem a nevére. Ökölbe szorult a kezem, már az emlékezetem is szar?

Mi is volt a neve… April… Angela… Még az újságok sem írtak rólunk, annyira titkos volt.

- Nem is emlékszel rám? - háborodott fel, hozzá teszem teljesen jogosan.

- Dehogynem. - mosolyogtam erőltetetten. - hogy vagy?

Holnapra Indiana nevét is elfelejtem? A gondolatra meg tudtam volna ütni valamit vagy valakit.

- Na azért, jól, és te? Mit csinálsz mostanában?

Keresem a szemtelen társamat éppen.

- Tanítok.

Leesett az álla.

- Tanítasz? Az nagyon jó, nem gondoltam volna, hogy tanító lesz belőled.

- Én sem. - a háta mögé futott a tekintetem és ott állt, tökre kényelmetlenül. A pillantásunk találkozott, remélem látta rajtam, mennyire kell most ide.

- És hogy állsz a nőkkel, Harry? - közelebb hajolt, alig vártam, hogy eltűnjön. - még mindig nehezen megy a tudod….

- Nem, nem tudom.

Persze, hogy tudtam. Muszáj volt most ezt?

- A szex.

Felsóhajtottam. Ő volt az első lány, akinél rendesen kiütközött a merevedési problémám. Onnantól fogva teljesen összekuszálódott a nemi életem. Hiába próbálkoztam, cserbenhagyott a testem. Ahogy minden más téren. Hirtelen el akartam tűnni onnan, kivetni magam a kamion elé, és meghalni végre. Nem a megaláztatás volt a borzalmas, hanem az, hogy azóta csak még rosszabb. Sem szex, sem szerelem, sem az élet, egyik sem működik.

Mi a francnak mozdultam ki.

Épp, hogy el akartam tűnni onnan, Indiana hozzánk sétált.

- Bébi, nem indulunk? - nézett rám könyörgő szemekkel. - nagyon fáradt vagyok a hosszú esténk után - vigyorgott fel rám perverzül.  - legközelebb nem veszünk tízes pakkot. Ó, szia - vette észre Angelát, nevezzük így őt. - nem láttalak, bocs. Indiana - nyújtotta a kezét, mielőtt megfoghatta volna neki, elhúzta és zsebre rakta. - megyünk?

- Menjünk. - bólintottam. Nem igazán figyeltem Angela reakcióját, de ez mindent vitt. Amint kiértünk a látóteréből, Indiana felnevetett. Néztem közben és hirtelen maradni akartam vele. A szám nekem is nevetésre görbült, majd kitört belőlem is. A gyomorrázó, szakadatlan nevetés.

- Ki volt ez a ribanc? Már bocs.

- Valamelyik exem, nem emlékszem.

Indiana a földre pillantott.

- Olyan sok volt?

Az álla alá nyúltam, azt akartam, hogy megint nevessen.

- Nem, csak nem emlékszem.

Egy bizalmatlan mosolyt küldött felém, majd elindult egy újabb körre. Engem nem az állatok kötöttek le a nap további részében, hanem Ő.

Ahogy odament mindegyikhez és makogott nekik valami aranyosat. Messziről figyeltem meg őt, mint egy igazi elmebeteg, aki kiszemelte az áldozatát. De nem tehettem róla.

Mikor felém fordult, a haját az arcába sodorta a szél és nevetett, mosolyognom kellett. Megvakartam a tarkómat.

- Oda nem mehetsz be. - szögeztem le. - nem érdekel, hogy kistigris, meg jaj de cuki, megharap.

- Nem fog, Harry - lökött meg. - nézd, a kislány is megsimogatta. Bébi tigriiis.

Visszatartani sem tudtam, már bent is volt. A kezem ökölbe szorult, hirtelen eszméletlen vágyat éreztem arra, hogy kihozzam onnan. Meg fogja harapni, de akkor feljelentem az állatkertet. A gondozótól kezdve mindenkit, aki engedélyezte a kölyöktigrisek simogatását.

Alig vártam, hogy kijöjjön onnan. Mi a fene volt ez? Féltés? Ezer éve nem féltettem nagyon senkit sem, egyszerűen nem tudtam. Valamiért mégis vissza tudtam emlékezni, milyen volt az, amikor a tesómat féltettem régebben.

Összezavarodtam.

Először kezdett a sós ízzel. Éreztem a palacsinta és a mogyoró sós ízét, mintha egy csapásra visszaadták volna az ízlelőbimbóimat. Vagy legalább is az emlékét a sós íznek. Hisz nem halott vagyok, annak csak egy mása.

Most meg a féltés? Nevetséges, nem létezhet.

De amikor felütöttem a fejemet Indiana Édes nevetésére, a nap melegét is éreztem. Mintha az alagút végén ő lett volna a melegítő fényem. A nevetése bearanyozta a füleimet és ott álltam, idiótán viszonozva a mosolyát. A kölyök tigris játszott Indie kezével, bele rakva a mancsát és vékony hangján vinnyogott. Soha életemben nem láttam még ehhez foghatót.

Azt hiszem, az Édes szó új értelmet nyert a szótáramban. 

TIZENHÉT - Ne ellenkezz

sziasztok! végre ismét itt! :) nagy nehezen... hát ne haragudjatok de semmi szabadidőm nem volt most durván. minden héten 8 túlóra... ha szabadnapom van a barátommal vagyok, ajjj utálom ezt, ki vagyok eléggé. köszönöm a türelmeteket és jó olvasást nektek! millió puszi xx

A zord, hideg levegő kiszárította a bőrömet.

A zúzmara lassan a szempilláimat is belepte, nem csak a jeges reggeli füvet a talpaim alatt. A szemeim elé tettem a kezemet és körülpillantottam. Miért pont ide hívott? Na mindegy. A kabátomat összehúztam magamon, bár így is halálra fagytam. Mi történt Londonban? Tegnap még csak az eső esett, most meg az északi sarkon érzem magam, felettébb érdekes időjárás változás volt.

- Hahó? - kiáltottam el magam, kezdtem ideges lenni. Komolyan, ilyen hidegben kirángatni a világ végére? Elővettem a telefonomat, hogy felhívjam őt, de a képernyő meghalt. Totál befagyott az érintőképernyő. Hülye technológia, miért nem volt jó a nyomógombos? Az bezzeg bírta egy töltéssel egy hétig, ezt a szerencsétlent meg mindennap tölthetem. A szemeimet forgattam és inkább zsebre dugtam, szerintem le is merült természetesen.

Elkezdtem sétálni, a megjegesedett fű ropogott a csizmám alatt. Nem készültem mínusz fokokra. Be kell fektetnem egy vastag lábbelire azt hiszem. A nagylábujjamat nem éreztem. Arra koncentráltam, hogy megmozgassam, meg is álltam, hátha. Semmi. Meg sem moccant, mi a fene. Egy jó forró fürdőt akartam, semmi mást.

Vagy Harry melengető csókját.

Megráztam a fejemet, nem, nem és nem. Hogy elrohantam tőle…

Őszintén szólva totál megrettentem. „Nem menekülsz”. Lecsuktam a szemeimet, éreztem, ahogy elkap, hátulról a fülembe suttogja: nem menekülsz, hercegnőm.

Kirázott a hideg s most nem az időtől. Valahogy meg kell magyaráznom a szituációt, nem ő rémisztett meg, inkább a szavai. Persze ő nem úgy szánta, de magyarázd már meg a hülye agyamnak. A szívem majd kiesett a heves csóktól és én még többet akartam. Ott az autó tetején, hogy levegye a ruhámat és bumm, bele a közepébe. Ez csak szex, semmi több. Ez nem érzelem vagy hasonló, csak vágy. Ennyi. És nem érdekel a csökönyös énem hangos nevetése ott valahol a fejemben, ez semmi másról nem szól.

Épp, hogy megfordultam volna, egy alakot láttam a messzi távolban. Sétált. Azt hiszem. Megálltam és vártam rá. Ahogy jobban megnéztem, egészen sietősre vette a dolgot. Valószínűleg a kedves barátom volt, aki futott. Nem nem, rohant.

A szívem kihagyott az ütemet, miért nézeget a háta mögé? Valaki követi?

- Bastien? - kiáltottam el magam. - Bastien, mi a baj? - a hangom remegett, féltem.

Ahogy közelebb ért, és én újabb kérdést tettem volna fel, a szájamra tapasztotta a kezét.

- Shhhh, Szöszi, shh. Maradj csendben és ne kérdezd. Most futnunk kell, gyorsan. Menni fog? Bólints. - nemre ráztam a fejemet. - helyes. - elvette a kezét s én levegőhöz jutottam. - Indiana, futnod kell, ahogy még soha életedben futottál.

- De…

- Fuss.

És én futottam. A lábaim nem bírták a súlyomat, de hajtottam magamat, mert ő ezt kérte. Bastian arca eltökélt volt, cseppnyi félelmet nem véltem felfedezni rajta. Ellenben az enyémmel. Ó, az enyémen rettegést láthatott. Azonban ahogy lepillantott rám, tudtam, nem lesz baj. Valami elől futottunk, csak hát mi elől vagy inkább ki elől.

Besoroltunk a fák közé. Az iramunk egyre csökkent, majdnem kiköptem a tüdőmet, hát nem voltam élsportoló. Sebastiennek meg sem kottyant. Megragadta a kezemet, már csak gyorsan sétáltunk. Az időre pillantott, és fellélegzett, megállt.

- Oké. - mondta végül. - most már vége.

Az óra hetet mutatott.

- Oké? Mi az, hogy oké? Mi volt ez?

- Mondtam, hogy ne kérdezz. - mosolygott le rám, majd egész egyszerűen a karjaiba vont és megszorongatott. - Krisztus, Indiana, ezer éve, jól vagy?

- Egy hete nem találkoztunk, Bastien.

- Az felért ezer évvel - fejtette ki két levegővétel között. Eltolt magától, csillogó szemekkel nézett végig rajtam. Mint aki valóban nem látott ezer éve, pedig csak pár hete ismerjük egymást.

- Nevetséges vagy, ugye tudod? - fontam össze a karjaimat - mi volt ez? Miért hívtál ide?

Bastien arca elsötétült. Töprengeni kezdett, láttam a szemében a kifürkészhetetlen gondolatokat, szívesen belehallgattam volna. Valószínűleg azt akarta, hogy megkönnyítsem a helyzetét, és mosollyal ösztönözzem. Így tettem, rámosolyogtam és meglöktem.

- Ki vele, mibe keveredtél?

Bastian ellazult, mintha tényleg ezt szerette volna csak. A fának támasztotta a hátát, megfogta az orrnyergét. Kifújt egy mély levegőt.

- Hogy vagy, Szöszi?

- A tüdőmmel vagy anélkül? - vigyorogtam rá, ellenben már nem viszonozta. - nem tudom, jól, mert?

- Hogy telnek a napjaid?

- Jézus, mi ez? Kihallgatás? - nevettem.

- Válaszolj egy egyszerű kérdésre.

Harryvel telnek, jól megvagyunk, jót csókolóztunk, meg ilyenek.

Habár ezt nem mondtam neki hangosan, Bastien arca lesápadt. Oké, nem tud olvasni a gondolataimban, mégis úgy éreztem hirtelen.

- Indiana, válaszolj.

- Megvagyok - törtem ki - miért ne lennék jól?

- Mi van a gerinctelennel?

- Kivel? - érdeklődtem. Bastian beszívta az ajkát.

- A kutyáddal.

- Jézusom, Bastian, beszívtál?

Bastian elém állt és a kezébe vette az arcomat. A hüvelykujja végigcirógatta az állam vonalát, lehajolt és megcsókolta a homlokomat. Az ellen suttogott.

- Ne ellenkezz, Indiana. - súgta. - ez a végzete, hagyd, hogy beteljesüljön.

Lefagytam.

- Miről beszélsz? Megijesztesz.

Mélyen a szemeimbe nézett.

- Megmentelek, Indiana. Nem kell félned, csak egy dolgot tegyél meg, nem biztos, hogy tudunk még beszélni, nagyon veszélyes volt így is idejönnöm. A te életed az övéért cserébe, ezt sosem felejtsd el. Szükségünk van rád. Hagyd, hogy beteljesedjen, tudom, hogy harcolsz - nyomta a szívemre a tenyerét. - hagyd, hogy beteljesüljön és soha ne feledd el - hajolt a fülemhez - nem a te hibád.

Amint kinyitottam a szemeimet, zaklatottan ugrottam fel az ágyamban. A tenyerem izzadt volt, ziháltam. Körülnéztem, a szépen berendezett szobában voltam, az ágyam közepén, Harry házában. A tükörhöz sétáltam s belenéztem. Egek, üvegesek voltak a szemeim, sápadt az arcom, fagyos mindenem.

Kipillantottam az ablakon, még éjjel volt. Kinyitottam, egyáltalán nem volt fagypont. Mi a franc.

Lesétáltam, hogy egy bögre teát igyak nyugtatóul. Bastian ott élt az emlékezetemben, csak álom volt, semmi más. Mégis oly valódi, oly igazinak tűnt.

Az ujjamat vizslattam, erősen fogták a kanalat, amivel lagymatag köröket róttam a bögre aljába. Épp indulni akartam, mikor a messenger hülye hangja hangzott fel a telefonomon.

Bastian.

- Te sem tudsz aludni? - jött az üzenet. A szívem hevesen verdesett.

Nem, mert épp veled álmodtam.

- Nem igazán. Te miért vagy fel?

- Alexis nem hagy aludni, horkol.

Elnevettem magam.

- Uhh, egy nő hogy tud úgy horkolni?

- J

Csak ennyit küldött, mást nem. Ezzel le is zárult a beszélgetésünk. A szobámba sétáltam fel, megtorpantam Harry ajtaja előtt. Nem szabadna bemenni, az ujjaim mégis rányomtak a kilincsre. Halkan betipegtem Harry szobájába, és leültem fotelbe. A bögrémből szürcsöltem a teát, forróra sikeredett. Harry az oldalán aludt, az ablak felé fordulva. Síri csend volt, még csak a lélegzetét sem hallottam. Leraktam a poharat és az ágya széléhez sétáltam. A csókjától égő számhoz nyúltam és elmosolyodtam. Amikor észrevettem magamat, már édes mindegy volt. Indiana, ne mosolyogj, csak egy csók volt, semmi több.

Az ujjaimmal finoman elsimítottam a haját az arcából, az ajka szét volt nyílva cseppnyire, tényleg olyan halkan lélegzett, hallani sem lehetett. Hirtelen felindulásból dúdolni kezdtem. Simogattam a fürtjeit és daloltam, nem mintha álomba kellett volna ringatni. Harry felszusszant, mintha épp akkor jutott volna végre levegőhöz, mikor meghallotta a hangomat. A hátára fordult és nyújtózott egyet, az ajka széle mosolyra pördült, csak ennyit gagyogott:

- Indiana.

A dalom elhalkult, megtorpantam. A nevemet mondta az álmában. Egyszerre melegített fel és tett fagyossá. Távolodni kezdtem tőle, egészen az ajtómig, be a szobámba.

Betakaróztam és inkább elfelejtettem a történteket.

***

Délben ébredtem fel, fűnyírásra.

Szerencsére nem álmodtam többet, elég volt egy is arra az éjjelre. Felkaptam egy melegítőt és összefogtam a hajamat. Botrányosan festettem, lila karikák a szemeim alatt, sápadt bőr, zsírosodó haj. Nem mentem el fürödni, mert hatalmas csörömpölésre riadtam meg az ebédlőből.

Épp rohantam volna, mikor a zsivajt hatalmas röhögés követte.

Harry volt az.

Harry, nevetett. Hangosan.

Óvatosan lesétáltam a lépcsőn, settenkedve.

- Nagyon vicces, Harry.

- Béna vagy, Angus.

Angus lába előtt darabjaira tört tányér volt, a cipőjén pedig tészta. Angus bosszús nézését a humor vette át.

- Te meg felettébb jó kedvű. - a tekintete megtalált engem. - jó reggelt, Indiana.

A levegő megrekedt bennem. Vagy csak én éreztem úgy, nem tudom. A tarkómon felállt a szőr is belegondolva abba, hogy tud az ott létemről. A szívem több ütemet is kihagyott, igyekeztem lehiggadni.

- Reggelt - biccentettem fél mosollyal, a tekintetem Harry hátára tapadt. Angus kettőnket nézett, miközben a következő adag palacsintát tette Harry elé, aki szinte falta a tésztát. Angus megvonta a vállát kérdően, ő sem értette, mire fel ez az étvágy.

- Kérsz?

- Ha marad. - vigyorogtam rá, a pulthoz sétáltam, próbáltam kerülni a páciens tekintetét. A közelléte felvillanyozott. Mintha apró szikrák pattogtak volna kettőnk között, a feszültség egyre csak nőtt bennem, minél több időt töltöttem a közelében. A torkom elszorult, meg kellett köszörülnöm, Egek, vedd már el ezt a kínos csendet. Csak valaki szólaljon már meg.

Harry hátra dőlt a székében és megdörzsölte a hasát.

- Évek óta nem ettem ilyen jót, sőt - tűnődött el - soha életemben, asszem. - az arcára egy kisfiús vigyor ült és totál elégedetten nyúlt a következő palacsintáért.

- Na jó - kaptam el egyet és beleharaptam. Elfintorodva nyeltem le. - ez undorító, sós palacsinta, komolyan? Annál nincs rosszabb.

- Ne kérdezd - mondta Angus.

- A sós a kedvencem, kíváncsi vagyok, mi lesz a következő - Harry tekintete megtalálta az enyémet és mintha totál intimet mondott volna, az arcom lángba borult. Mi a… Pislogtam, makogtam, a hajamat birizgáltam a nézése alatt, s ő vigyorgott. Perverz, szemtelen, mindentudó módon, totál a földbe tiporva engem. Az a gödröcske, a zöld szeme csintalan csillogása, Krisztus, ezzel meg mi történt? - hogyan jellemeznéd az édeset, Indiana? - dőlt hátra, és összefonta a karjait. - írd le nekem, majd mutasd meg. Mindent meg akarok tudni az édesről, tetőtől - pillantott végig rajtam, le a lábamig - talpig. - most pedig fölfelé futatta végig szemét rajtam.

Angus a tarkóját vakarta, én meg előre-hátra billegtem. Mondj már valamit. Gyerünk, Indiana.

- A-az é-édeset? - Harry bólintott, a könyökére támaszkodott az asztalon, oldalra billentette parányira a fejét. Úgy nézett, mint aki ott helyben a lehető legjobb reakcióval fog előhozakodni.

Bárcsak ne szólalt volna meg.

- Indiana, szeretném tudni, mit jelent a Te nyelveden az, hogy édes.

A szájam elnyílt parányira, már nem lélegeztem. A nyakam teljesen felforrósodott, a tenyerem izzadt.

- Miért csinálod ezt? - sziszegtem frusztráltan, mi ütött belé?

Angus elnézést kért, kiment telefonálni. Biztos voltam benne, hogy nem hívták. Ezért kapni fogsz, Angus.

Ahogy Harry felállt és ellökte magát a székétől, én távolodni kezdtem. Egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt, felnyögtem, mikor a hátam a falnak ütközött. Harry egy centiméterre állt meg tőlem, mit kifújt levegő, én belélegeztem, ó egek, miért csinálja ezt velem?

Felemelte a kezét és beletúrt a hajamba, olyan jól eső volt, lecsukódtak a szemeim. Bódultan simultam bele a simításába.

- Ne menekülj, Indie - suttogta - nem tudsz, nem a tegnapi után. Nem miután a kicsi nyelvedet ledugtad a torkomon és olyan helyeken érintettél meg, ahol még más nem. Szóval ne számíts arra, hogy futni hagylak. Találd ki, hogyan mutatod meg nekem az édeset, kicsi Indie, még a mai nap.

Harry ott hagyott, totál lesokkolva. Ahelyett, hogy elengedtem volna, a szobájáig követtem.

- Másodszorra jössz be úgy a szobámba, hogy nem kértem. - figyelmeztetett, csak akkor vettem észre a bögrét, mit éjjel ott hagytam. A szemeimet forgattam.

- Nem vagy a főnököm, a cseléded sem vagyok, kérlek ne fenyegess.

- Ez nem fenyegetés volt. Nem szeretem, ha a tudtomon kívül a szobámba sopánkodnak, főleg nem éjjel. Mit kerestél bent?

Inkább ne követtem volna.

- Aranyat.

- Találtál?

- Csak romlottat. - vágtam vissza, s már nem tudtam visszaszívni. Harry tekintete távoli lett, már-már mérges is. Nem így értettem, csak hát sokszor előbb jár a szám, mint az agyam. - nem úgy értettem. Bejöttem, néztem, ahogy alszol.

- Jó volt? - billentette oldalra a fejét.

- A nevemet mondtad álmodban. - mondtam vigyorogva, diadalittasan.

- Még jó, hogy nem álmodok. Ne áltasd magad, képzelődtél. De tudod mit? Bárcsak álmodnék és nem halnék meg minden éjjel. Hozzám értél?

- Ez meg miféle kérdés? - tűnődtem feszülten.

Harry elém lépett.

- Hozzám értél? - kérdezte halkan. Pár percig farkasszemet néztünk.

- Harry, nem perverzkedni jöttem be. Lehet, hogy már örülnél egy lompos csavarásnak, de képzeld én nem azért jöttem be.

Harry elröhögte magát.

- Lompos csava… ki vagy te? - túrt bele a hajába. - úgy értettem, megérintettél? Bárhol?

Megráztam a fejemet.

- Nem.

Bólintott. Még közelebb jött.

- Jegyezd meg, soha. többet. megértetted? Soha többet ne gyere be hívatlanul, Indiana. Rendben?

A szemeimet forgattam.

- Jó.

- Köszönöm.  Kitaláltad már, hogyan mutatod meg az édeset?

- Nem értem, miről beszélsz.

- De, tudod. - mosolygott pajkosan - biztosan a lábaid között is édeset találnék, de perpill nem erre gondoltam.

Nem hagytam, hogy ismét zavarba hozzon.

- Szia, Harry - fordultam meg, hogy ott hagyjam. Elkapta a karomat, magához rántott és hátulról suttogott a fülembe.

- Ígérd meg, hogy kitalálod - könyörgött s a vérnyomásom kétszerese lett a normálisnak.

- Jó. - elrántottam a karomat és kifelé indultam az ajtón. Nem értettem, hogy mi baja van. Vagy például nekem mi bajom van. A fejem tele volt az álmommal, a tegnap történtekkel, Harry kérésével.

Miközben azon agyaltam, most hogyan tovább, hangos sziszegésre kaptam fel a fejemet.

- A francba, Indiana, ki akarsz nyírni?!

Megfordultam, a becsapott ajtó Harry orrán landolt, akinek rögtön eleredt az orra vére. Krisztus, de béna vagyok…

TIZENHAT - Parancs

sziasztok! hoztam a kövit! tudom sokat kell várni de ahhh kinyír a sok túlóra, meg költöztem is -.- pénteken hozom kb a kövit! jó olvasást xx 

Pár pillanatra még a szívverésem is kihagyott.

Ott volt az alkalom. Az alkalom, amire mindig is vártam. A szája oly, de oly közel, a lehelete cirógatott, az illata körülölelt. A szemeim majd lecsukódtak a gondolatra is, hogy csókra akar ösztönözni. Leizzadtam, azt hiszem, már azt sem észleltem igazából. Onnan sejtettem, hogy valami forró végigszántott a tarkómon, a pólóm alá. A szőröm állt, az egész testemen.

Hajolj oda, és mutasd meg.

Mutasd meg, milyen fából faragtak. Legszívesebben rátapadtam volna a szájára, hogy addig csókoljam, még meg nem gondolja magát. Az élettel kapcsolatban, tulajdonképpen mindenről.

A tekintetünk összeakadt és akkor láttam csak meg a szemeiben. A vágyat, a kíváncsiságot, azt a kívánságot, amit az enyémben láthat. Amióta találkoztunk sok minden történt és igazából, semmi sem. Húzta az agyamat, morogtam rá, kezdegettük egymást. Megcsókoltam és elfutottam, ő pedig csak a száját simogatta utána. Utána meg úgy tett, mintha nem is léteznék. Ennek ellenére itt vagyok és készen állok kihúzni őt a szarból. A miértre egészen egyszerű a válasz: saját magamat látom benne.

Azt a kislányt, akit többször molesztált az ittas, semmire kellő apja, s senki nem hitt neki. Hozzáteszem, az egészben én sem tudok hinni. Hisz hát olyat állít, ami természetellenes. A rugalmasságom mégis addig kinyúlik, hogy megpróbáljak, megtanuljak hinni neki. Pontosan ezt fogom tenni. Megtanulok úgy hozzáállni az elméletéhez, mintha létezhetne. Mintha nem csak egy elveszett elme kitalációja lenne. Másrészről, pedig…

Azt akarom, hogy akarjon élni.

- Egy feltétellel - suttogtam neki csalafintán.

- Mi az?

- Gyere velem ma.

- Hová?

Elmosolyodtam.

- Az életbe.

Harry homloka ráncos lett, értetlenül pislogott rám, majd lepillantott a kezére, amit megfogtam. A mutatóujjam belecsúszott a tenyerébe és körtáncot járt rajta. Hallottam, hogy megakad a levegője és megnyalja kiszáradt száját.

- Nem tudom.

- Mi veszteni valód van? - kontráztam. Nagyon egyszerű: tudni kell hatni az emberekre. Ezt az egyik munkámban tanultam. Minden a kommunikáción múlik. - mondd el, hogy mit veszíthetsz egy-két nappal, esetleg héttel? Nem tudsz meghalni, akkor? - mentem bele a játékba, muszáj volt úgy gondolkodnom, mintha valóság lenne az állítása.

Harry oldalra pillantott, miközben beszívta az ajkát. Már belement elsőnek, nem hátrálhatott meg.

- Én vezetek. - felállt és elindult a ház felé. Még megtorpant, nem nézett hátra rám, miközben beszélt: a nap végén meg akarom kapni azt, amit kértem.

Bementünk a házba és miközben öltözködtem, hallottam a beszélgetést Angus és Harry között.

- Nem vezethetsz nyugtatóval.

- Ki mondta, hogy én vezetek? - felelt egyszerűen. Oh, oké. Gyorsan felkaptam egy leggings-t, pólót, egy kabátot pedig a kezembe vettem.

- Nincs jogsim. Elkezdtem, de nem volt pénzem befejezni. - kezdtem bele. Angus összefonta a karjait.

- Majd én vezetek, visszamegyek értetek.

- Felejtsd el, nem lesz baj. - mondta Harry és elakadt a lélegzetem, mikor megpillantottam őt. Egy sötét farmer volt rajta, és egy V nyakú, fekete hosszú ujjú felső. Eltakarta a csuklóit. De nem is az… Az összkép. A gyengém volt a fekete férfiakon, nyáron főleg a trikó. Annyira szexi volt, hogy inkább lesütöttem a szemeimet. - én vezetek.

- Harry…

- Nem vettem be. - kezdett bele óvatosan, a feszültség pedig nemhogy oldódott volna, a duplájára nőtt.

- Hogyan?

- Kiköptem és lehúztam őket a WC-n. Nem etettek meg ennyi méreggel. Nem vagyok depressziós, Angus. Nem úgy.

Angus feje vörösleni kezdett. Az idegtől, meg szerintem Harry laza kijelentéseitől.

- Nem mehetsz sehová, beszélgetünk, most.

Mielőtt egymásnak ugrottak volna, megfogtam Angus karját.

- Figyelek rá, nem lesz baj. - mosolyogtam fel rá. Szívesen kifejtettem volna neki, mennyi munka volt rávenni őt arra, hogy kimozduljon. De talán megláthatta a tekintetemben. Bólintott.

- Szóval kimozdultok? - kérdezte finoman, és a halvány, bizonytalan mosoly kiült a szája szélére.

Harry ott hagyott minket, hogy az autójáért menjen.

- Hogy sikerült? - kérdezte ismét.

- Van egy dolog, amit ki akarok próbálni vele. Úgyis meg fogod tudni, mi az. Ha működik. Csak hagyd őt, engem is meglepett a gyógyszerekkel. De ha belegondolunk, nem szedi a nyugtatót, és még sem bántotta magát vagy mást azóta. Ez jót is jelenthet.

Angus bólintott.

- Igen, de ez lehet csak átmenet. Jobban érzi magát pár napig, aztán ezerszer rosszabb lehet. Nem hiába kell szednie az antidepresszánst.

- Adj egy esélyt. - kértem.

Angus megvakarta a tarkóját.

- Rosszabb nem lehet, menj, már dudál.

Elnevettem magam.

- Türelmetlen.

Útközben nem beszélgettünk. Harry merőben koncentrált az útvonalra, amit beütöttem a GPS-be. Természetesen öt percet vitatkoztunk: Biztos, hogy nem megyünk. - De igen. - Indiana, szállj ki az autóból. - Tanár úr nagyon morcos. - Szemtelen.

Persze engedett nekem, mikor azzal jöttem, hogy akkor nem kapja meg, amire vágyik. Vagy vágyok. Vagy mindketten. Izgatott voltam. Nem túlzottan a csók miatt, hanem hogy végre láthatom. A bőröm pezsgett, a gerincemet végigszántotta az izgalom utáni hidegrázás. Ahogy közeledtünk és éreztem a kidugott kezemen a szelét, a szívem pergése is gyorsabb lett. Hívjanak mániákusnak, de imádtam. Minden egyes ott töltött perc maga volt a mennyország számomra.

Mikor megérkeztünk és kiszálltunk, fázni kezdtem. Azért sem vettem fel a kabátot, mert imádtam óceán mellett fázni. Harry az autója elejére ült, zsebre dugta a kezeit és csak nézett maga elé. Nem igazán figyeltem rá, csak levettem a cipőimet és belefutottam a jéghideg vízbe. Felnyögtem, annyira hideg volt, elfagytak a bokáim. De a tudat, hogy óceán vízében állok, felemelő volt. Ez olyan, mint másoknak az alkohol vagy a szintetikus készítmények: egy drog, amiről segítség nélkül nem lehet leszokni, vagy csak nagyon erős akarattal.

Hát én nem akartam erről leszokni.

Vigyorogva fordultam a nap felé és engedtem, hogy felmelegítse az arcomat.

- Harry? Nem jössz ide?

Megfordultam és totál ledöbbentem. Harry a Range motorháztetőjének támaszkodott két kézzel és kapkodta a levegőt. A háta görnyedt, nem felelt.

- Harry. - szóltam rá. Mi történhetett? - Harry fordulj meg, és nézz rám.

- M-meg f-fogsz f-fázni.

- Nem fogok, ne aggódj. Mondd el, mi a baj.

Harry nevetett.

- Elég volt mára, menjünk haza.

Kezdett felhúzni. Ó nem, tanár bácsi, nem fog lerázni.

- Azt mondtam, fordulj meg és mondd el, mi a baj. - szóltam rá. Harry felnevetett ismét.

- Szemtelen és még parancsolgat is.

- Nem fogom megérteni, hogy mi a baj. Tudni akarom, mi játszódik le benned pontosan. Fordulj felém.

Harry nagy nehezen, de rávette magát. Szép lassan felém fordult és találkozott a tekintetünk. Kinyújtottam felé a kezemet és halkan suttogtam. A szél felkapta a hangomat és visszhangzott a sziklák között.

- Gyere hozzám. - suttogtam neki nyugtatóan, a mosolyommal ösztönöztem őt. Harry szemei nagyra nyíltak, elmeredt a messzi távolba.

- Te vagy az? - makogta értetlenül. Legalábbis számomra nem volt értelme a kérdésének. A félelem eluralkodott rajta és nem lélegzett. Megindultam hát felé, hogy a kezéért nyúlhassak. Nem fogta meg, vagy szorította.

- Nem kell félned. - súgtam neki. - nem fog senki bántani.

Ösztönből mondtam ezt. Olyan volt, mint egy elveszett kisgyerek, aki támogatásért kutakodott.

Harry nem nézett rám, a léptei óvatosan követték az enyémeket. Reménykedtem, hogy egy kőben sem fogok megbotlani, vagy mezítláb rálépni, az még egy külön élmény lett volna.

- Mondd el, mi a baj. Had próbáljam megérteni. Meg akarom.

- Senki sem tudja. - suttogta mély, rekedt hangon. Ami ráadásul akadozott is.

- Én meg akarom próbálni. Engem sem hallgattak meg soha, kivéve téged. Figyeltél rám, és hittél is nekem. Had legyek az neked, aki ugyanezt megteszi érted.

Nem voltam felkészülve egy fura elme fura mendemondájára. Betegnek nem mondanám, nem akartam. Más dolga annak nevezni, én inkább elveszettnek mondtam volna. Hihetetlen és számomra borzalmas volt őt így látni. Az osztályban azzal a pár alkalommal a vicces, jó fej, teljesen egészséges Harryt láttuk, aki több mindennel küszködött ezek szerint, mint bárki más. Nem hiába mondják mindig: ne ítélkezz, Indiana. De hát olyan múlttal, mint az enyém, ki ne lenne előítéletes az emberiséggel, mikor a saját apád is ellened fordult a lehető legundorítóbb módon?

- Meg fogok fulladni. - jött ki belőle, holott még csak a talpát érte a víz.

- Nem fogsz.

- De… de meg fogok, mint minden éjjel.

Nyeltem egyet.

- Mi történik minden éjjel? - kihasználtam a gyenge pillanatát, meg kellett tudnom, mitől félt ennyire.

- Egy szobában vagyok, sötét… sötét szobában.

- Mit hallasz a szobában? Látsz valamit?

Megrázta a fejét.

- Semmit. Ablakok sincsenek.

- Hallasz valamit?

- Padlórecsegést, kétszer max háromszor, aztán…

- Aztán? - dadogtam. Az arca leírhatatlan volt. A rettegés teljességgel a hatalmába kerítette, remegett. Sőt, Harry a puszta gondolatra reszketni kezdett, miközben az óceán hideg vize nyalogatta a cipőjét, meg az én talpamat, nem mentünk beljebb.

- Aztán hallok egy hangot.

- Milyen hangot?

- Egy vékonyat. Nem olyat, mint a tiéd. Szinte sipákoló. Majd lépek felé egyet és... - levegőért kapott. - belemerülök az óceánba, megfulladok.

A saját szívem is harcolt a mellkasomban, a látványa nem mindennapi volt. Hogy egy férfi ilyen… elveszett legyen, ennyire féljen, nem volt szokásos.

- Nem fogsz megfulladni.

- Ígéred? - csukta le a szemeit, és megrázta kétszer a fejét, mintha el akarná hessegetni a kóros képeket.

- Megígérem, Harry. Nyisd ki a szemeidet, itt vagyok.

A tekintetünk ismét összeolvadt, a szeméből kiszökött egy forró könnycsepp. Ami jobban meglepte őt, mint engem.

- Kiskorom óta nem tudtam sírni. - mondta döbbenten.

- Sírj, Harry, semmi baj. Nem kell félni a víztől, gyere beljebb velem, sokan leküzdötték már.

- De nem kell nekik mindennap megfulladniuk, majd reggel életre kelniük. - mondta megemelve a hangját. - te ezt nem értheted. Nem kellett volna elmondanom neked, nem hisz nekem senki, és te sem.

- Úgy érzed, minden éjjel meghalsz?

- Nem úgy érzem, meghalok. Mint akit elátkoztak, Indiana. Meghalok éjjel, reggel pedig újjáéledek. Nem ez a legrosszabb.

- Mi a legrosszabb?

- Hogy minden egyes ébredéssel elvesztem önmagamból egy részt. Először csak a játékokhoz fűződő hozzáállásom volt, nem kötött le. Aztán sorban minden. A kedvenc kajámat nem élveztem többet, nem ízlett az íz, amit imádtam. Elfelejtettem az ízét is, mint mindennek. A hobbijaimat abbahagytam, nem kötött le, megutáltam őket. Egyedül a zenéért harcoltam, az sem volt az igazi, de megtanultam élvezni. Íz, csók, szerelem, hát nem ezek a legjobb dolgok az életben? - vett egy nagy levegőt ismét. - enni, szeretni, élvezni az élet apró örömeit. Semmit sem tudok élvezni. Az ételnek nincs íze, elhalványult. A szerelem tabu, elfelejtem. Mintha meghalnék, újjászületnék, és bumm, elveszik belőlem. Egy napig tart minden, Indiana. Egy napig emlékszem a parfümöd illatára, másnapra nem tudom felidézni. Ez nem élet. Tegyük fel megszeretnék valami csoda folytán egy nőt, egyrészt hogyan, ha kimúlt belőlem az a rész, kihalt, másrészt meddig, egy napig szeretném? - nevetett fel. - nem kérek belőle. Az életből sem. Érted már? Ezért nem látom esélyét, hogy bármiben is segíteni tudnál. Ezért akarok véget vetni az egésznek. Csak legyen. vége. végre.

A szememből kibuggyant egy könny. Istenem, hát ilyen nehéz lenne belátást nyerni egy eltévedt elmébe? Ő elhitte, hogy így történik és képes volt benne élni, rettegni tőle nap, mint nap.

Nem feleltem, csupán arra voltam képes, hogy álljam a tekintetét. Egészen közel álltam hozzá, s mivel szavakkal képtelen voltam válaszolni, tettekkel igyekeztem.

A kezeimet a mellkasára csúsztattam és megsimogattam őt a felsőjén keresztül. Harry végig az ujjaim mozgását vizslatta, nyílt ajkakkal, megfeszülve.

Fel akartam idézni, hogy milyen érezni. Nem, félreértés ne essék, nem a szeretni dolgot. Az érintést, a törődést, a megértést, hogy milyen az, amikor valaki figyel rá és hisz neki. Nem tudom, hogyan leszek képes ésszerűként kezelni a hallottakat, majd kitalálom. Talán könnyű lesz, hisz belegondolva olyan, mintha apámmal való viszonyom szintén csak az én fejemben létezne. Más nem hitt nekem, a saját kitalációm volt. Igaz, az valóságszerűbb, mint Harry története. De ki tudja, egyszer talán rájön az igazi valóság szépségére.

A testem szép lassan simult hozzá az övéhez, finoman, félénkebben, de éreztem a melegét. Ahogy az izmos hasa hozzáért a bordáimhoz, a mellkasa pedig éppen súrolta az államat. Felpillantottam rá. A zöld szemei éjsötétek lettek, megszűnt a félelem bennük, más vette át.

Talán az, mint az enyémeket.

Az izgalom, a finom kívánás. A testem életre kelt szép lassan, Egek, rég éreztem magam ennyire kényelmetlenül s mégis elégedetten valaki karjaiban.

Egy férfi sem kötötte még le a figyelmemet, Harrynek sikerült. Más kérdés, hogy a szemeimen kívül mást is letudna-e kötni.

Harry lecsukta a szemeit, ahogy az ujjaim rásimultak az álla vonalára. Lágyan cirógattam, féltem, ha túl messzire megyek, megtörhet a pillanat. Olyan filmbe illő volt az egész. Az óceán vize már-már meleg volt, ahogy körülölelte a lábainkat, a nap maradandó sugarai halványan, de elégedetten világítottak közénk, beférkőzve, babusgatva. A szél csendesedett körülöttünk, mintha annak is nehezére esne a zavargás. A kettőnk halk zihálása volt az, ami egyedül hallatszott a sziklák között, végigsimulva a víz felszínén, elárasztva mindent.

A tekintetünk forrón találkozott, amikor a hüvelykujjam az alsó, telt ajkára tévedt. Megremegett az érintésemtől.

- Csókolj meg. - mondtam neki, cseppet sem volt kérés. Harry felvonta egyik szemöldökét.

A fülemhez hajolt és a rekedt suttogásától leszorultak a szemeim.

- Nem te vagy az, aki parancsolgat, Indie. - a keze a derekamra szorult és magához tapasztott. - azt akarom, hogy megcsókolj. - parancsolt rám mély, fenyegető hangjával, amitől felborsódzott a bőröm a gerincem vonalán.

Azt már nem.

- Azt szeretnéd, hogy szépen finoman végignyaljam a nyelvedet? - búgtam a fülébe és hallottam, hogy szakadozva vesz levegőt. - óvatosan meghúzzam a hajadat közben, és érezd, hogy levegőt sem kapok közben?

- Indiana. - a hangja fenyegető volt. Hatottam rá és ez nagyon tetszett.

- Akkor fogd szépen közre az arcomat és hajolj hozzám. - tisztáztam le a kívánságomat, amitől csak még jobban felmordult.

Harry a kezébe kapta az arcomat, hogy hátrafogjon, mozdulatlanná tegyen.

- Szerettem, ha egy nő határozott az ágyban. - morogta. - de azt még jobban, ha a végén beadta a derekát és hagyta, hogy levadásszam. - billentette oldalra a fejét. - nem szeretem, ha fölényeskedni akarnak.

Mosolyra húztam a számat.

- Ebben az esetben, nem fogunk csókolózni.

Harry szemei tovább sötétültek.

Felé akartam hajolni, csak akkor esett le: meg sem birok mozdulni. Felmorrantam az elégedetlenségtől. Harry arcán megjelent egy perverz, elégedett vigyor.

- Mit szeretnél, Indiana?

- Hogy megcsókolj.

Megrázta a fejét.

- Nem jól értettem. - hajolt rá a számra, hogy rám leheljen. A testem lángra lobbant és kívánkoztam oda hajolni. Hogy elkapjam a száját, pontosan azt tegyem, amit ő akar. A perverz mosolya tovább bővült a szemtelenséggel. Az orra végigsimította az enyémet s én már lecsukott szemmel sóhajtottam. - mit szeretnél, Indiana?

Összeszedtem magam. Felé akartam hajolni, de már a hajamat markolta. Rájöttem, hogy a saját tincseimet rángattam így meg. Felszisszentem a cseppnyi fájdalomtól.

- Engedj el, Krisztus. - könyörögtem körülbelül, és utáltam a hanglejtésemet. Az lesz, amit én akarok. Így jöttem el otthonról is, nem ő fogja megmondani, mit tegyek. - Csókolj. Meg. - emeltem meg a hangomat, és Harry hirtelen felindulásból megszorította a hajamat s én felsírtam. Utáltam, hogy egy rohadtul elcseszett módon élveztem azt a kis, éles fájdalmat. Hiszen hiába szorított, figyelt rá, hogy ne essen túlzásokba.

- Nem szeretem, ha parancsolgatnak. - mondta.

- Mily meglepő, én sem.

- Elég érdekes szex zajlana le közöttünk.

A szex szóra az altestem engedelmeskedni kezdett neki. Össze kellett szorítanom a lábaimat, mire nevetni kezdett. A kisfiús gödröcskéi elmélyültek és a nevetésétől felmelegedtem.

- Harry.

- Indiana.

- Harry, csókolj meg.

Harry hozzám hajolt, és a puha finom szája rásimult az enyémre. Egek, de meleg volt és nedves. A szemeim azon nyomban lecsukódtak.

- Így gondoltad?

- Engedj el. - szóltam rá, kezdtem rosszul érezni magam.

- Csókolj meg.

Amint engedett a szorításából ellöktem őt magamtól. Hirtelen felindulásból lehajoltam, a kezembe vettem egy kis vizet, majd Harry szemébe nézve belenyaltam. Furán meredt rám, de csak addig, míg fel nem álltam a lábaimra és beleszántva a hajába, a szájára nem tapasztottam az enyémet.

Egyszerre nyíltunk szét levegőért kapva, a sós víz átfolyt a nyelvére, de nem törődtünk vele. Először sokkban álltunk, majd ahogy felfogtuk, mi történt, Harry magához húzott és a puha nyelvét belekényszerítette a számba. Nem tehettem róla, a nyögés együtt járt a felemésztő forrósággal, mi a lábujjaimban kezdődött, majd felvonaglott egészen a tarkómig, elgyengültek a térdeim.

- Sós - húzódott el és csillogó szemekkel meredtem rá. - az íze.

Bólintottam mosolyogva. Pontosan ezt akartam, hogy érezze.

- Csókolj tovább. - kértem, s ő úgy tett. A hajamba túrva a testéhez szorított, a hosszú erős karjai a hátamra simultak, és úgy tartott magához, úgy tartott egyben, a földön.

Mély volt, és lassú. Tökéletesen illeszkedtünk a másikhoz, csak valahogy nem volt kielégítő. Kezdtem volna kétségbeesni, mikor Harry ujjai belesüppedtek a bőrömbe, erősebben nyomta nyelvét a számba. Meg kellett kapaszkodnom a vállába, mert a térdem elgyengült és szó szerint ő tartott.

Ahelyett, hogy támaszt nyújtott volna, Harry egyszerűen felkapott és a Range motorháztetőjére pakolt.

Belemarkolt a lábaimba, széttárta, hogy a közelembe férkőzzön. Csak hogy fokozza a forradalmat bennem, az ágyékát nekem nyomta és megfogva a hajamat, hátra rántotta a fejemet. Kiöltve a nyelvét szenvedéllyel nyalta végig a nyakamat, s én többet nem tudtam merre vagyok. Belemarkoltam a fenekébe, s ő halkan nyögött a bőrömre.

- Az én kedvenc színem a fekete. - mondtam vigyorogva, mikor felidéztem a fekete boxerét. Harry a fülembe röhögött, majd ismét megcsókolt. Két kezemet a testem mellé feszítette s már nem viaskodtam tovább. Hagytam, hogy ott az autó elején faljon fel.

Egyre inkább olyan volt, mint egy szűnni nem akaró éhség. Amint a csókunk valódi lett, többet akartam. Nem a szexet. Rémisztő volt, de miután kiszabadítottam a kezeimet, markolva húztam, szorítottam magamhoz, számomra tökre érthetetlenül. Harry ugyanezt tette. A fenekembe marha emelt meg és még szorosabban súrlódtunk. A sóhajunk pontosan egyszerre hangzott fel. Oly nagyon élvezetes volt és egyszerre rémisztő. Harry szinte belepréselt az autóba, rám mászott, szorított, mint aki szó szerint fel akart falni. Ugyanezt éreztem. Mintha most kaptam volna meg az éveim alatt azt, amire mindig vágytam.

Ijesztő volt.

Nagyon ijesztő.

De markoltam. Magamhoz akartam tapasztani, miközben kifulladásig csókolóztunk.

- Ki a franc vagy, mi - morogta a fülembe, én pontosan ezt akartam kérdezni tőle, amíg ki nem mondta azt, amit gyűlölök hallani. - nem menekülsz, Indiana.

Ellöktem magamtól, és még egy pofont is kapott tőlem. A számhoz kaptam a kezemet hirtelen, fel sem fogtam mit csinálok. Harry megfogta az arcát, és zavartan nézett rám. A szívem zakatolni kezdett, ahogy a nem menekülsz hangozni kezdett a fejemben, csak hát nem Harry hangján.

- Indiana, ne menj el. - szólt utánam, de el kellett sietnem onnan. Azon nyomban.