Harmincnegyedik Fejezet - AMNÉZIA

sziasztooook! megérkeztem VÉGRE! bocsánat a késésért, de beteg voltam és legyengültem. a szervezetem is meg agyilag sem voltam még képes írni. pihennem kellett, remélem ezt megértitek!:) tényleg nekikezdtem minden egyes alkalommal, mikorra ígértem, de aztán úgy éreztem összeesek, pedig ültem... :D most már jobban vagyok, szóval meghoztam az újat! hát ez egy bumm lesz, de ne ijedjetek meg! jó nagy oka lesz az egésznek ééés szerintem a kimenetele is be fog jönni :) jó olvasást hozzá, remélem tetszeni fog :) sok pusziiiiiii 

ha esetleg karácsonyig nem tudok újjal jelentkezni - takarítás, vásárolni utazunk el itthonról stb- akkor előre is kellemes ünnepeket nektek és jó pihenést! és jó kajálást :P imádlak titeket és köszönök mindent!

na meg a 274 rendszeres olvasót is! remélem egyszer eljutunk a 300ig :) <333

Álmodtam már erről. Az esőről, villámról és Annáék házáról. De a sár sosem tocsogott alattam, vagy ázott el a hajam. Sőt mi több, nem is érzékeltem a jéghideg szellőt végigsurranni a nyakamon. Még dideregtem is.

Ott álltam és végignéztem, ahogy anyám az ajtóhoz sétál, és odaad Annának. Kilátszódott a vörös haja, csak pár szál, de olyan színe volt, mint az enyémnek.

Volt, hogy ez a tudat felmelegített, majd jéghideggé fagyasztott. Leszarom, hogy a haját tőle örököltem, ha képes volt egy pólyában odaadni másnak!

Még ha pólya lett volna!

Egy rongyos, büdös, koszos, undorító pokrócba csavart. Ha már ennyi pénzt hozott mellé, előtte beszaladhatott volna a közeli plázába egy normális takaróért.

Na mindegy.

A lényeg az volna, hogy ilyen élethű, ilyen valóságos még sosem volt az álmom. Valószínűleg azért, mert keveset is álmodom. De tényleg. Mélyen alszok minden egyes este, így ha álmodok is, nem emlékszek.

Csak most.

De most Istenigazából.

A szívem hülyén verdesett, mint aki fel akarja adni a kibaszott szolgálatot. Olyan dühös lettem, mint még soha.

Ismétlem, soha. És ezt szó szerint kell érteni.

A vérem forrni kezdett, a kezeim ökölbe szorultak és izzottak a szemeim. Oda akartam ordítani neki, csak hát elvágták a torkomat. Na, nem szó szerint. De a szavak nem jöttek ki belőlem. Pedig megmondtam volna neki, hogy mekkora egy szemétláda, amiért ott hagyott egy pár hónapos csecsemőt.

Elárasztott. Méregként. Az idegbeteg őrjöngő érzés, amit nem tudtam hová tenni.

Ébredj fel, Fae. - szóltam magamra erélyesen. De az álom úgy döntött, leszarja a kérésemet.

Figyeltem, ahogy Anna bevisz a házba.

Ez lenne az én történetem. Se eleje se vége. Ki tudja, mit tartogat nekem az élet.

Ott kezdett érdekessé válni, mikor anyám megfordult és bele nézett a szemeimbe. Fura volt, különös érzés. Messze volt, de mégis tudtam, hogy találkozott a tekintetünk.

Minden porcikám ezt sugallta.

Ezt mondta:

- Mentsd meg.

Aztán a szobámban tértem magamhoz. A szemeim kinyitódtak, kellett pár másodperc, míg alkalmazkodtam a sötéthez. Az utcai lámpa világította meg a lakásomat.

Lakásom.

Los Angeles.

Igen, itthon voltam. Úgy éreztem, jó erősen fejbe vágtak egy lapáttal, vagy keményebbel. Megdörzsöltem a homlokomat és mély levegőt vettem.

A levegő égette a tüdőmet.

Jet nyüszíteni kezdett, majd az oldalamba fúrta a fejét.

- Jó fiú, nincs baj.

A füle mögött kaparásztam, amíg az ölembe nem ugrott teljesen. Össze-vissza nyalni kezdett, s én nevettem. Jó kérdés, hogy ez a nevetés honnan jött. Más volt, a hangzása is. Saját magamon szúrtam ki.

A lámpa feloldódott, és Jet kettő kómás fejjel pislogott rám.

Ó. Isten.

Ha ember látott még szebb látványt. Ez maga volt a tökély. Csupa nagy betűvel.

A csípőjén lazán lógott a melegítőnadrágja, felülről pedig meztelen volt. A nyál összefutott a számban és rögtön rá akartam ugrani.

Na, hogy ez honnan jött, jó kérdés. De a szívem hirtelen ügyetlen cigánykerékkel kezdett hajrázni.

- Fae? - súgta, mintha nem hinne a szemeinek. Mintha legalább egy éve nem találkoztunk volna. Az arcán borosta volt és ahogy leült mellém, megfogta a kezeimet és közelebbről láttam az arcát, plusz tíz évet ráraknék a korára.

- Jet?

Jet arca fényleni kezdett.

- Te vagy az?

Elnevettem magam.

- Mert ki lennék? A pápa?

Csak akkor jöttem rá. Jet sírt. Jet.

Sírt.

Jet sírt.

Oké, tudom, nehéz a felfogásom néha. De ezt megemészteni? Mi a fészkes fene?

A következő pillanatban Jet karjaiban voltam és erősen kapaszkodott belém. Az ujjai a hátamba fúródtak, meg a hajamba. A szája a fülemnél volt és zihált. Alig kapott levegőt. Csak mikor visszaöleltem.

- Elmondanád, hogy mi a baj? - motyogtam neki. Össze voltam zavarodva. Egy matek képletet előbb megértettem volna, mint a pillanatot.

Jet felröhögött. De ez a röhögés olyan megkönnyebbült, olyan gyomorrázó volt, hogy én is elkezdtem vele röhögni.

- Min nevetünk? - kérdeztem és tovább nevettünk. Jet könnyes szemekkel, én meg értetlennel.

Aztán egyszerűen megcsókolt. Belém fojtva a nevetést, levegőt, meg úgy minden egyéb mást.

Megfogta a fejem mindkét oldalát és a száját az enyémre szorította. Tüzetesen. Végzetesen. Már azt se tudtam hol végződik az én szám és hol az övé. Jet Egy vakkantva ment ki a szobából. Bele sóhajtottam Jet Kettő szájába.  Megmarkoltam a haját és magamhoz rántottam.

Erősen. Nem volt szükség a nyelvre, ez inkább csak a kapcsolódásról szólt. Az érintésről. Az ott létről.

Bár gőzöm sem volt mi a franc folyik körülöttünk, sodródtam az árral.

- Istenem Fae, soha többet ne csinálj ilyet.

Milyet?

De nem tudtam megkérdezni. Mert magához húzott és ismét megcsókolt. A nyelvét a számba fúrta és nekem fel kellett nyögnöm az iramtól.

Ilyenkor az jönne, hogy az élvezettől. De valamiért nem így volt. Lehet a váratlan támadástól, minden bizonnyal. Vagy ki tudja.

- Várj, Jet, mi a gond?

Elhúzódtam tőle és értetlenül meredtem rá. Na meg kérdőjelekkel a szemeimben.

- Mire emlékszel?

Jó kérdés. Pislogtam párat. Aztán beszívtam az ajkamat. Emlékezni. Hát, körülbelül semmire nem emlékszek?

- Jó kérdés.

Jet felsóhajtott.

- Miért szöktél el, Fae? - súgta halkan nekem. - tudom, hogy ijesztő volt, de nem kellett volna elrohannod. Azt mondod, hogy nem… merre voltál?

Merre voltam?

Lássuk csak.

Elkezdtem törni a fejemet, de a nagy büdös semmihez lyukadtam. Azt se tudom hányadika van, nem hogy gondolkodni!

- Én… nem tudom.

Jet beletúrt a hajába és mély levegőt vett. Az egész testem olvadni kezdett a mozdulatától. A kezéért nyúltam, mindketten odapillantottunk.

- Azt hittem többet nem látlak.

- De itt vagyok, nem? - mosolyogtam rá, s bár viszonozta, a kék szemei mást mutattak.

Merő fájdalmat. Amivel ki lehetett volna szaggatni a szívemet a mellkasomból.

- De te hol voltál? - tettem fel a kérdést, túl nagy volt a csend, meg a nyomás.

- Munkában.

- Ilyen későn? - csodálkoztam el. Mennyi lehetett az idő?

Jet elmosolyodott. Ez a mosoly elérte a szemeit és nevetni kezdett. A karja alá vont és a homlokomba csókolt. Lágyan, hosszan, édesen és mindenem felmelegedett.

- Minden egyes alkalommal meg kell kérdezned, mi?

Biztosan.

- Kimegyek a mosdóba.

Felálltam, de Jet elkapta a kezemet. Elveszett kék szemeivel meredt rám.

- Ne hagyj itt megint - suttogta és a szívem dörömbölt. Ó, de dörömbölt.

- Nem hagylak.

Hirtelen úgy éreztem magam, mint akit amnéziáig vertek. De komolyan. A lakásom nagyobb lett, szinte fennköltes, luxus Tv-vel, kanapéval és szőnyeggel. A padló nem ropogott alattam, totál hangtalanul közlekedhettem.

Nyeltem egyet.

Normális, hogy én nem ilyenre emlékeztem?

Aztán gondolatban jól fejen is kólintottam magam: de hát azt se tudod, mi a pokol van!

A mosdóba mentem, vagyis szerettem volna. Az a raktárunk volt, vagy mi. Nagy nehezen megtaláltam a mosdót.

Egy jó nagy adag hideg vízzel öntöttem arcon magam. Majd a csapra támaszkodtam és a tükörbe néztem.

Aztán elordítva magam tántorodtam hátra. Egészen a falig, pár dolgot leverve a szekrényről.

- Fae? Mi történt? - Jet dörömbölt az ajtón, Jet Egy meg ugatott. Elnevezhetném Jet 2.0-nak is igazából.

Na, ez az ember nem én vagyok.

Közelebb másztam a tükörhöz és méregetni kezdtem a pár centis, Barna! hajamat.

BARNA.

Barna.

Barna a hajam. És rövid.

Jézus, rövid barna hajam van!

- Nincs gáz - szóltam, bár a remegő hangom elárult. Nincs gáz? NINCS GÁZ? - csak barna a hajam - nevettem - és rövid.

Kerestem a hátamon a hosszú, vörös hajamat, de nem volt sehol! Eltűnt. Elhagyott. Levágták.

- Jet. Ki lopta el a hajamat?

- Miről beszélsz?

Jó kérdés.

- Miért szöktem el tőled, Jet?

- Mert megkértem a kezedet.

Döbbenet.

Sokk.

Még egy kis döbbenet.

- Óh.

A hangom egy halk semmiség volt.

- Igen. - mormolta szomorúan az orra alatt. - Fae, hét éve együtt vagyunk, közös lakásunk van és szeretlek. Jól megvagyunk. Nem gondoltam volna, hogy így megijedsz.

Megijedni?

Röhögnöm kellett!

Még hogy megijedni!

- Jet, barna a hajam és rövid! Szerinted a házasság megijeszthet ennél jobban?

Jet bedugta a fejét, homlokráncolva.

- Jól vagy? Olyan furán viselkedsz.

- Pöpecül. Van hajfestéked itthon? Mármint nekünk. Van hajfestékünk itthon?

Jet felsóhajtott.

- Azt mondtad, ne engedjem visszafestetni.

Mi a francért akarnék barna hajat?

- Mennyi az idő?

- Reggel négy óra.

Négy óra. És Jet most ért haza. Egyáltalán mit dolgozik? Miért nem emlékszek a saját kibaszott, unalmas, nyomorult életemre?

Kisétáltam a mosdóból és a laptopért nyúltam. Felsóhajtottam, semmi gond nem volt. 2021. 12.19.  Mindjárt karácsony, meg miegymás.

Aztán megtorpantam a mozdulatomban. Meg úgy a levegővételben is. Nem, rosszul olvastam.

Nem 2021 van, hanem 2014. Ebben biztos vagyok.

- Nem jól jár a laptopod. Vagy mi az órája, mindegy.

- Fae, pihenned kéne.

- Ne akard azt mondani, hogy huszonöt éves vagyok, mert kirohanok a világból.

Jet elvigyorodott.

- Jól áll a huszonöt, bébi. Megijedtél a szülinapodtól, mi?

- Mi ez, a Hirtelen Harminc?

Jet pislogott párat.

- Gyere, pihenjünk le.

Két dolog volt biztos: egy, megőrültem. Kettő: ezer százalékra megbolondultam.

Nekem vörös, hosszú hajam volt és 18 éves voltam! A francba, hát gimnáziumba jártam még! Az utolsó évemben voltam! Mi. A. Franc.

- Leérettségiztem?

- Diplomáztál is. Beütötted a fejedet? Fáj valahol?

- Diplomáztam. Dolgozok?

- Három óra múlva kezdesz, igen. Hol voltál egy hétig, Fae? Valamelyik barátnődnél? Égen-földön kerestelek.

Magam sem tudom.

- Hol dolgozok?

Jet mély levegőt vett.

- Hallottam már a jegyesség előtti pánikról, csak azt nem, hogy amnéziával is jár.

Elmosolyodtam. Savanyúan. Amnézia. Minden bizonnyal amnéziám van.

***

Amikor Jet elmesélte, hogy remek állást szerzett nekem hála a befolyásának, mindenre gondoltam, csak a vasútra nem.

Ki a franc akar a vasútnál dolgozni?

Na jó, ez egy cég volt. Egy hatalmas cég, aminek én voltam a vezetője. Legalább is ezt mondták.

Tehát miután Jet a számra nyomott egy csókot és megígértette velem, hogy nem lépek meg, beléptem a munkahelyemre.

- Jó reggelt, Miss Wallace, a kávéja három cukorral, tejszínhabbal és sütivel az asztalon várja.

- Nincs Chips?

A vékony, magas, sötét hajú fiatal lány rám pislogott.

- Elnézést?

- Chips. Chips kell. És négy cukorral iszom.

- De minden nap hárommal kéri, asszonyom.

Asszonyom. Huszonöt voltam, az Istenért!

- Na jó, Belle - pillantottam a névkártyájára - kísérjen fel az irodámba.

Vasútfejlesztés. Ámulva néztem szét a hatalmas épületen, üvegablakok mindenhol. Mindenki tisztelgett előttem kb, és irritált.

Tehát diplomám volt és vasútfejlesztéssel foglalkoztam. Na, csak hogy a tudásomat honnan szedem majd össze hozzá, az más kérdés.

- Parancsoljon, Miss Wallace.

A Miss meg Mrs lesz nem sokára? Nyeltem egyet. Na jó, valami nem stimmelt. De ahogy kitárult előttem a tágas irodám, azt is elfelejtettem, hogy nincs hajam.

- Kint leszek, ha kellenék.

Meg se bírtam szólalni.

Ott álltam az iroda, bocsánat, irodám közepén és elvesztem. Egyre kisebb lettem. Sima hófehér, makulátlan falak, fekete keretes festményekkel, fekete bőrkanapé, simára csiszolt asztal és forgószék mögötte.

Meg egy vagon papír az asztalon.

Leültem a székbe és csak bámultam ki az ablakon. Létezik olyan, hogy valaki totál a semmiből indul? Már ha az emlékeiről van szó. Beütöttem volna a fejemet?

Valami nem stimmelt.

Igen, ezt már egy párszor elmondtad.

Éreztem a csontjaimban. Nem tudtam volna rájönni, hogy mi. Talán beszedtem valamit. Jet ölelése olyan biztonságos volt. A lakás is. Csak ez az iroda nem. Meg úgy semmi egyéb más.

Vasútfejlesztő cégünk volt. 2021-ben. Hát jó. Biztos kellett a vasút. A repülő már menőbb volt.

Ja, bocsánat, arra sem emlékszem ki vagyok épp, nem hogy hülye következtetéseket szűrjek le.

A telefon csörögni kezdett.

- Miss Wallace, megérkezett.

- Ki érkezett meg? Szakad a vonal. Tudod mit? Engedd be.

Felálltam és megigazgattam a magam. Gyűlöltem egyébként az álszent ruhámat. Feltúrtam a szekrényemet és csak elegáns, szoros, levakarnivaló ruhákat találtam. A szemeimet forgattam.

Ha már ennyi pénzem van, ideje lesz vásárolnom.

Az ajtó becsukódott és én megfordultam.

- Hello, Fae.

A hang egy rekedt, husky morgásként jött el hozzám, a bőröm felborzadt, a levegőm a torkomban akadt.

Sikeresen megfordultam és először a cipőjét pillantottam meg. Fekete bakancs, tiszta, egy repedés sem volt rajta.

Szűk, fekete nadrág, mégis elegáns. Feljebb értem. Fenékig érő, éjsötét szövetkabát. Alatta hófehér póló. Kezek a zsebben.

Csak az arcához ne értem volna.

Hirtelen azt se tudtam sírjak, vagy nevessek. Éles, férfias állkapocs, mi rángatózott, mintha ideges lenne.

Aztán a szemek.

Ó te jó Isten. Azok az átkozott szemek. Mily oly sokatmondóak voltak és egyszerre semmilyenek. A barna haja copfba volt fogva, csak egy tincs bukott le az arcába. Hirtelen azon kaptam magam: mindenkép a füle mögé akarom simítani.

- Pardon? - makogtam, milyen nap is van?

Ő nem válaszolt. Elé sétáltam. Mintha egy magazinból lépett volna elő. Fölém tornyosult. Felvonta az egyik szemöldökét.

Ja, hogy bámulom?

- Ismerlek?

Aztán elmosolyodott. Az a kibaszott mosoly. Olyan rettentően ismerős volt. Olyan csalogató. Főleg az a gödör ott az arcán. Gödör, árok, inkább árok.

- Így szokás bámulni az ügyfeleket, Miss Walace? - billentette oldalra a fejét szemtelenül.

A hangja egy durva simítás volt a gerincem mentén.

Ügyfél.

Tehát ez a Szex Isten az ügyfelem volt. Ügyfele egy elmeroggyant, tanulatlan diplomás, cégvezető, BARNA rövid hajú nőnek.

Ez biztosan a legújabb készülőben lévő vígjáték. Már csak Adam Sandler hiányzott.