KETTŐ - Újhold

sziasztok!!! végre sikerült írnom. ez a hét... mindent kellett csinálnom és már legszívesebben elástam volna magam :DD na de itt a második rész, ennél gyakrabban akarok részt ám!! puszillak titeket xx

Óriásit nyújtóztam a tükröm előtt. Már fél órája azzal töltöttem a reggeli szabadidőmet, hogy kiválasszam a tökéletes ruhát. A ruha fontos volt, ha az első benyomásokat nézzük. Persze Albertnek állítólag szimpatikus vagyok, de akkor sem mehettem melegítőben.

Egy térd fölé érő, nem túl rövid és nem túl hosszú hófehér ruhát választottam ki. A mellrésznél csipkés volt, épp elég dekoltázst mutatott, hogy csinos legyen, még sem csábító. Megigazgattam a szemüvegemet, és oldalra tűztem fel egyik oldalon a hajamat. Ha a tükörképemet néztem, semmi mást nem láttam, mint a hasonmásomat, szebb kiadásban. Közelebb hajoltam és megigazítottam a mély rózsaszín, szinte már lilás rúzsomat. Natúr smink, kis spirál, meg rúzs. Egészen elfogadhatóan festettem.

Az ablakomhoz sétáltam és kitártam a két szárnyát. A nyári friss levegő megcsapta az arcomat és mosolyt csalt rá. Ez egy új nap lesz. Ezt jól kifejezted, Olivia. Ez az új életem legelső napja és bár félve, de izgatottan is vártam egy időben.

Felvettem egy kényelmes szandált, a fekete kézitáskámat és útra készen álltam. Beta és Nelson már kora reggel elmentek dolgozni, a rám hagyott kulccsal zártam be az ajtónkat.

Szembefordultam a valóságommal és pár pillanatra meginogtak a lábaim. A háromlyukú híd nézett vissza rám, a forgalmas út, és emberek. Mindenhol. Ismeretlen, munkába siető emberek. Igen Olívia, nyilván emberek is élnek a faluban, akik dolgoznak. Kivéve, ha valami oknál fogva nincs munkájuk, vagy terhes szabadságon vannak. A szemeimet forgattam a saját gondolataimon, inkább indulnom kéne.

A már egyszer megjárt út biztonságosnak tűnt, olyan szempontból, hogy egyirányú volt, képtelen lettem volna eltévedni. Bár képes lennék egy egyenes, elágazásmentes folyosón is eltévedni. Na mindegy.

Körülpillantottam, útközben láttam egy CD és több élelmiszerboltot is. Igazából ki kellett volna tűnnöm onnan, de még sem éreztem ezt. Az emberek mosolyogtak rám és volt, akik köszöntek is. Pedig nem is ismertek! Felvillanyozott, már rögtön reggelről.

Anyának válaszoltam az üzenetére - éjjel skype-oltunk is, „látnia kellett”. - és becsöngettem Mr. Bishop, vagyis Albert házába. Amíg kijött a személyzet értem, elterveztem, hogy a délutánomat a falu felfedezésével töltöm. Főleg azt a CD boltot akarom letámadni, imádom a zenét. Sia - Chandelier számát kívülről tudom és mindenki agyára megyek vele. Pláne, ha még énekelem is.

- Jó reggelt, Olivia - Albert megragadta a kezemet, hogy egy csókot lehelhessen a kézfejemre. Az arcomon végigszaladt egy halvány pír, éreztem a melegségét.

- Jó reggelt, Mr B… Albert.

- Azért - vigyorgott rám, rögtön eszembe jutott a bizsus története, majdnem rám tört a nevetés, elfojtottam. - hogy aludtál?

- Rosszul. Az ágy túl puha volt, nem olyan, mint otthon. Ráadásul már hatkor fen voltam, valami vonyításra ébredtem. Mik vannak erre, farkasok? - kacagtam jó kedvűen, Albert pedig velem tartott.

- Valószínűleg egy kóbor kutyát hallhattál, farkasok nincsenek itt, kedvesem. Kérsz egy kávét? Vagy esetleg teát?

 Egy kóbor kutyát - ismételtem magamban. Az mindennek hangzott, csak nem kutyának.

- Teát, köszönöm.

Leültem a díványra és keresztbe raktam a lábaimat. A nappali tágas volt és azt sugallta, bizony a ház urát szétveti a pénz. Ennek ellenére, mint már említettem is, Albert nem ad hangot ennek. Persze a drága parfümöt az egész házban lehetett érezni, de főleg közel a szintén nem olcsó öltönyén.

A pincér gyümölcsteát hozott, és közben apróságokról beszélgettünk, mint például hogy tetszik a kis falu.

- Még nem volt alkalmam körülnézni, de első benyomásra szimpatikus - mosolyogtam, és megköszöntem a teát.

- Nem egy szántóföld, mi - kacsintott és még a szemeim is kigubbadtak. Említettem volna neki a teóriámat? Biztos annyit fecsegtél tegnap, hogy ez is kibukott belőled. Vagy csak pusztán a fejembe látott. - London milyen? Éltem ott vagy harminc évvel ezelőtt, már nem most volt, kedvesem.

- Pörgős? Színes? Minden sarkon más nemzetiségű emberbe bukok bele, meg lehet szokni, de néha már az agyamra megy.

Albert elmosolyodott.

- Mi jutott eszedbe, mikor beléptél ide először?

- Pénz - vágtam rá, majd elnyíltak a szemeim. Az arcom égni kezdett, bár csak parányit. - mármint nem rosszallásból, de valljuk be, mármint érted… csak nézzél szét. Nagyon… szép minden, meg olyan…

- Drága? - nevetett, és kő esett le a szívemről. - bírlak, Olivia. Szeretem az igaz embereket, és te annak tűnsz. Ilyen lányt tudnék elképzelni az unokám mellé, helyre tennéd röpke idő alatt.

Az unokája.

- Hol van az unokája?

- Nem sokára indul munkába, most kel lassan - nézett az órájára.

- Rossz fiú?

- Miért? - érdeklődött hirtelen.

- Csak hogy helyre kell tenni. - billentettem oldalra a fejemet. - milyen? Azon kívül, hogy minden bizonnyal szoknyapecér.

- Szoknya pecér? - nevetett. - látom hallottál már róla, biztosan Betától. Nem rossz fiú, kéne mellé egy lány, aki törődik is vele - pillantott a szemeimbe, és mozgolódni kezdtem. Törődik vele. Lehet, egy olyan fiú lenne, aki arra vágyik, hogy szeressék? Nyeltem egyet. - mire gondolsz?

- Semmi komolyra.

- Azért látom, füllenteni is tudsz. Bemutatlak neki, ha magához tér. Harry! - kiáltotta el magát és meglepett, a kis idős emberből, milyen erőteljes hang bukott ki. - várj egy pillanatot, megint elaludt.

- Rendben.

Az ablakhoz sétáltam, ami a hátsó kertre nézett. A kert, ami addig terült szét nyájasan a ház mögött, ameddig a szem el sem lát. Volt ott minden. Virágtól kezdve a veteményeskertig minden. Sőt, ha jól láttam, még saját istállójuk is volt. Egy saját istálló. Hümmögtem egyet és elképzeltem, ahogy felülök egy lóra és kilovagolok vele a világból. Persze csak képletesen értve. Vagy mondjuk ez a bizonyos Harry felsegít rá. Megráztam a fejemet zavartan, buta Olivia, azt sem tudod, ki az, és már álmodozol róla? Arról nem is beszélve, hogy tegnap majdnem elütött, még ha csak véletlen volt is.

- Már elment. Pedig szándékosan szóltam neki, hogy ma vendégünk lesz. Majd számolok vele kedvesem, egy percre se aggódj!

- Tegnap találkoztam már vele, majdnem elgázolt - legyintettem.

Összeszaladtak a szemöldökei.

- Érdekes - ennyit mormolt. - na de térjünk rá a munkára. A fő indok, amiért találkoztunk. Hallottam, táplálkozási tanácsadóként végeztél.

- Olyasmi. Van egy papírom róla, meg egy éves gyakorlat. Egy állásinterjún nem kéne bevallani, de nem tagadhatom, messze állok a tanácsadótól még.

Albert hümmögött ismét.

- Akkor tökéletes tapasztalatszerzés lesz itt nálunk. Sajnos a szívem már nem a régi, megöregedtem, pedig nem látszik, ugye? - mosolygott, élénk csillogással a szemeiben. Bár idős volt, a szemei és a mosolya fiatal volt. A lelkével együtt. - szeretném megnyújtani a hátra lévő időmet, mondjuk úgy jó hatvan évvel - tűnődött viccelődve. - tudnál belőlem 20 évest faragni?

- Neked mindent, Albert. - vigyorogtam jó kedvűen.

- A viccet félre téve, jó pénzt ajánlok neked, ha segítesz az egészséges életmódban. Gondolok itt, elmegyünk együtt úszni, vagy lovagolni, sétálni, és étrendet állítasz össze nekem. Nem kell főznöd, ne aggódj - tette fel a kezeit. - arra vannak a szakácsok. Csak például elmondod neki, mit hogy csináljanak. Tudod, szívkímélő legyen.

- És a lovaglás az jó a szívnek? - vontam fel a szemöldökömet.

- Nem vágtatunk, csak komótosan, kedvesem. A friss levegő jót fog tenni. Hidd el, gyönyörű helyek vannak erre, amiket látni akarsz majd. Mit szólsz?

- Nem is tudom mit mondjak.

- Ha nem tetszik a fi…

- Nem tetszik? - nevettem. - hülyéskedsz? Úgy értem… ne butáskodjon, hogyne tetszene már! Ennél jobb állást el sem tudtam volna képzelni magamnak.

- Megint magáztál, Olivia, rosszban leszünk.

- Elnézést, Őrmester! - tisztelegtem, majd összenevettünk.

Létezik olyan, hogy eljössz egy helyre a legrosszabbat várva, erre a pozitívumok pozitívumával szembesülsz?

Vegyük sorra: Nincs szántóföld, Beta jó fej, tetszetős a falu és Egek, úszkálni, lovagolni, meg figyelni Albert egészségére? Ennél jobbat nem is kívánhattam volna, plusz Albert egy remek ember, öröm lesz vele dolgozni.

- Akkor elfogadod az állást?

Aztán lesápadtam. Velem együtt Albert is.

- Egy baj van.

- Hallgatlak.

- Nem tudok lovagolni.

***

Az első hivatalos munkanapom a hétfő lesz, tekintve, hogy péntek van. A hétvégét nekem adta Albert, hogy körülnézhessek.

A CD-s bolt előtt álltam és előre-hátra billegve azon gondolkodtam, betérjek-e. Körülpillantottam, csupa mosolygós arcok, az emberek szinte virágoztak itt, a napsütésben. Ez megnyugvást adott, még ha olyan idegen is volt itt minden még.

Fura volt, hogy nem volt annyira zsongás, mint Londonban. Nem akartak fellökni az emberek, sőt mi több, megadták a saját kis teremet is, ha szembe jöttek. Kikerültek és mindenki, de szó szerint mindenki köszönt. Volt, aki megállított és megdicsérte a ruhámat, majd közölte, már sokat hallott rólam Betától. Sokan szereztek tudomást az érkezésemről, mi kényelmetlen is volt, másrészről pedig megkönnyítette a helyzetemet. Már csak olyan szempontból is, hogy nem idegennek éreztem magam.

Létezik egyáltalán, hogy ennyire magadnak érzel egy egészen új közösséget?

Ahogy néztem az ott lakókat egymással viselkedni, oly annyira más volt, mint ahonnan jöttem. Hogy mivel jellemezhetném ezt?

Talán a család.

Ez volt a helyes kifejezés. Egy család volt az egész, épp ezért léptem be az üzletbe, remélve, hogy ott is jól fogadnak.

Egy vörös, rövid hajú lány támasztotta a pultot, és a számítógépet bámulta. Látványosan rágózott, az orrpiercingje pedig ütemre mozgott az orrában. Sötét rúzzsal volt kikenve a szája, amolyan ne szólj hozzám kisugárzása volt.

- Helló? - hajoltam le, hogy észrevegyen.

Úgy megijedt, hogy vele együtt én is megrémültem és hátra lépdeltem, a szívemhez kapva.

- Az infarktust hoztad rám, kislány! - fújtatott. Majd a szemei végigszaladtak rajtam, tetőtől talpig s majd vissza az arcomra. - Olivia, ha nem tévedek.

Elnevettem magam.

- Igen, látom Beta tényleg elterjesztette rendesen a hírt.

- Te mitől ijedtél meg?

- Attól, hogy megijedtél. - feleltem egész egyszerűen, és igen, ez elég bután hangzott.

- Megijedtél attól, hogy megijedtem. - konstatálta. Ennyivel akkor meg is oldottuk a dolgot. - nincs Justin Bieber CD-nk.

A hajam mögé szaladt a szemöldököm.

- Elnézést? - kérdeztem vissza.

- Azt mondtam, nincs Justin Bieber CD-nk.

Képtelen lettem volna visszatartani a nevetésemet. Olyan jóízűen röhögtem, hogy a vállaim is beleremegtek. Megfogtam a hasamat és le kellett vennem a szemüvegemet.

A lány úgy nézett, mintha őrült lennék.

- Bocs, mindjárt vége.

- Nem viccet mondtam, hercegnő.

- Hercegnő? Most hogy mondod, JB hercegnője is lehetnék akár. - legyintettem, de még mindig nem nevetett velem. Hát jó. De ez akkor is vicces volt. Mármint, hogy Justin Biebert keresek. - otthon hagytam a kedvenc CD-met és nélküle nem bírok meglenni. Sia CD-tek van?

Aztán a lány pólójára néztem, amin az a jól felismerhető szőke paróka volt. Az ajkaim mosolyra húzódtak. Biccentett a fejével és követtem. Még hogy Justin Bieber.

- Tessék.

- Köszi. - mosolyogtam.

A pénztárnál kínos csendben voltunk. A lány mintha zavarba lett volna, az arca piros lett, de nem beszélt. Kifizettem a CD-t, kiderült, hogy épp kedvezmény is volt rajta.

- Jó póló - próbálkoztam, de csak sóhajtott egyet. Hát, ez jól ment.

Már majdnem kiléptem az ajtón, mikor:

- Hé, hófehérke!

- Olivia. - helyesbítettem.

- Hófehérke - vágott vissza. - ha van kedved, este bemutatlak a többieknek. Tábortűz, sör, meg ilyenek.

- Olivia. - nem tetszett neki, de ott hagytam.

Addig bandukoltam a faluban délután, hogy elkezdett sötétedni. Beültem egy kávézóba, újságot olvastam, meg neteztem. Egy órát beszélgettem a pultos nővel, akinek van beütése, de normális volt.

Ebédeltem egy pizzériában, Istenem, mennyei pizza volt. Sétálgattam, vettem egy-két felsőt - nem mintha nem hoztam volna eleget. A minimálbér kétszeresét ajánlotta Albert, amiből mondjuk ki, jobban fogok élni, mint anyáék.

Ezért kértem el a számlaszámukat és minden hónapban utalni fogok nekik. Pluszban elterveztem, hogy Betáéknak is segítek. Ennyi pénzzel úgy sem tudnék mihez kezdeni. Oké, ez így badarság, egy nő ne tudna mihez kezdeni a pénzzel… de hasznos dolgokra kell gondolni.

Ezért még vettem egy új napszemüveget is. Na, mindegy.

A lényeg, hogy eltévedtem. Megkérdeztem egy hölgyet, aki elnavigált. Na, nem sokat értettem belőle.

- A másik bal, angyalom! - szólt utánam. Ja, hogy jobbra fordultam volna. Intettem mosolyogva, majd elindultam a helyes irányba. Hát, az első napom így telt.

Betáék még nem érkeztek meg, így készítettem nekik vacsorára omlettet. A főzés még nem volt az erősségem, de az omlett az jól ment.

Megettem a saját részemet és közben a szobámban ültem. A TV némán ment, egy neszt sem lehetett hallani. Kicsit frusztrált a nagy csend, rá akartam adni a TV-re a hangot, mikor mocorgást hallottam kint. Leraktam a tányéromat és az ablakhoz sétáltam. Elgondolkodtam amúgy a nevét-nem-tudom csaj ajánlatán, de nem tudom. Valamiért visszakoztam az ötlettől, hogy odaállítsak a teljesen új csapathoz. Oda hívhatott, amiről Beta beszélt. Ahol összegyűlnek a fiatalok és szórakozgatnak. Jól hangzott, de jó ötlet lenne vajon?

Meghátráltam, mikor a sötétből két szempár világított rám. Körülnéztem a szobában, hátha csak tükröződés volt. Aztán elkezdett valami dübörögni kint. Felhívhattam volna Betát, de nem voltam olyan félős.

Kimentem a ház végébe, de akkor már elhalkult a hang. Felsóhajtottam.

- Most komolyan? - kérdeztem bele a semmibe, majd megreccsent egy bot a távolban. Megugrottam, és a szívemhez kaptam. - van ott valaki?

Ez egy hülye kérdés volt. Lehet, csak egy állat. De mi van, ha baja esett valakinek? Vagy ha egy szerencsétlen kisgyerek eltévedt az erdőben és keresi a haza utat?

Mire észbe kaptam, már bent voltam a sötét erdőben. Nem sokat láttam, itt még a szemüveg sem segített.

- Helló? Itt vagy? Segítek hazajutni.

Szerencsétlen kisgyerek mi, Olivia. Inkább egy vadorzó alig várta, hogy kijöjjek és elkapjon. Lehet egy magas, kigyúrt vadorzó is, vagy mondjuk az a kóbor kutya, amit hallottam reggel. Hát, a szívem az bepörgött a gondolatra. Nyeltem egyet, mikor olyan mélyen bejöttem az erdőbe, hogy már a házunkat se láttam. A telefonomért kutattam, de persze nem hoztam be.

- Olyan hülye vagy Olivia, még hogy gyerek! - csattantam fel és valójában magammal veszekedtem. - csak úgy besétáltál a hülye erdőbe, mert gondoltad, valaki eltévedt. Egek, most hogy jutok ki?

Körbe-körbe forogtam, aztán elindultam az egyik irányba. Nem féltem az erdőtől, viszont a sötét kicsit feszélyezett.

- Lényegében be vagy rezelve, ne nyugtasd magad. Istenem, ha ezt most valaki hallja.

Csitt-csatt, a hátam mögött. Én pedig nekivágódtam egy fának, ahogy megriadtam.

- Ki van ott? Nem vicces.

Válasz sosem jött. Lehet, csak egy kutya. Tovább kóricáltam az erdőben és végül tudtam, totálisan eltévedtem. Lenyugtattam magam, legalábbis próbáltam. Ha az olyan könnyen ment volna.

Aztán hirtelen valaki megragadta a karomat és nagyon közelről:

- BÚ!

Én pedig elsikítottam magam és a földre puhantam. Aztán jött az eget rengető, hangos röhögés. Torkaszakadtából. A szívem a fejem tetejében vert, ami meg is fájdult tőle.

- Te idi… lökött! - rikácsoltam mérgemben.

- Ekkorát sem sikítottak még miattam a lányok! - röhögött továbbra is, majd a kezemet megragadva, felhúzott. - bocsi, de nem hagyhattam ki.

- Nagyon vicces. De hívd a mentőket! - kaptam a karja után, az arcáról lefagyott a vigyor. - komolyan. - kaptam a mellkasomhoz és fuldokolni kezdtem. - a szívem…

- Jézus, tarts ki! - kapta elő a telefonját és akkor már az arcvonásait is láttam. Épp tárcsázta a számot, mikor rám pillantott és látta a vigyoromat. - szívattál, mi?

- Bocsi, de nem hagyhattam ki. - kuncogtam.

A srác fújtatott egyet.

- Mindig magadban beszélsz?

- Végighallgattad.

- Te kezdtél el követni. - nevetett. - aztán gondoltam, megnézem, mire jutsz.

- Ha-ha.

- Gyere, mindjárt ott vagyunk most már.

Mivel nem akartam volna hazakísértetni magamat, követtem a lépteit.

- Olivia vagyok.

- Kane. - mosolygott rám és ahogy kiértünk az utcalámpa fénye alá, megpillanthattam őt. Barna bőr, sötét haj és szemek, kisfiús mosoly. Kane is végignyalt a tekintetével. - Beta üdvöskéje.

Hátra döntöttem a fejemet és az ég felé néztem.

- Igen.

- Mi az? - rötyögött. - mindenki tud rólad.

- Tudom. Gyorsan terjed a hír.

- Beta jó, hogy ki nem plakátolta - megvakarta a tarkóját.

- Mit kerestél az erdőben?

- Erre rövidebb az út - mondta vállat vonva. - egyébként sem számítottam rá, hogy egy ilyen tündérke utánam siet.

- Tündérke. - ízlelgettem a becenevet. - először hófehérke, most meg tündérke.

- Ne értsd félre csak…

- Csak?

- Kane. - jött a hang a hátunk mögül, a hátamon pedig felállt a szőr. Megtorpantunk.

- Thorn, már mindenki itt van?

Halk lépteket hallottam, de annál jobban éreztem, hogy valaki a hátam mögé sétált.

- Az új lány? - érdeklődött.

- Aha, tündérke.

A szemeimet forgattam.

- Tündérke, aki a hátát mutatja.

- Olivia. - fordultam meg és egy csupasz mellkasba ütköztem. A szemüvegem elferdült az orromon, és úgy néztem fel rá.

Rá.

Aki szintén lenézett rám és találkozott a tekintetünk. Az arcát nem a lámpa világította meg, hanem a felettünk ékeskedő hold fénye.

Éles áll, magas homlok, csábos száj és mélyre törő tekintet. A szám elnyílt beszédre, de bent ragadtak a szavak. Hátráltam egyet, és csak akkor vettem észre: bizony félmeztelen volt. A szemeim végigfutottak a kidolgozott testén, aztán visszapillantottam a szemeibe.

- Olivia. - nyújtottam a kezemet. - örülök a meztelenségnek! - mondtam vígan, és mikor már a kezemet rázta, akkor esett le mit mondtam. Kane vihogott, Thorn pedig csak póker arccal nézett bele a szemeimbe. - Egek, úgy értettem, örülök a találkozásnak, nem a meztelenségednek. Egyébként is a vékonyabb srácok tetszenek. Nem tudom miért osztom ezt meg veled, csak hogy értsd, nem vagyok rád kattanva. Hogy is lehetnék, csak most találkoztunk. - nevettem zavartan, és éreztem. Ahogy az arcom oly nagyon égni kezd, mint még soha máskor. Végig a fülemtől a homlokomig, államig, a szemeim kigúvadtak, pislogni sem mertem. Vagy két percig ráztuk egymás kezét, tekintet összeforrva. A tenyerem bizsergett, meg az arcom is a pír alatt. Szépen beégetted magad. Miért nem válaszol már? A nevét elmondhatná. Igaz, már mondták, na mindegy. Aztán a szemei élesedni kezdtek, már-már világítani, kékesen. Elhúztam a kezemet. - valami baj van a szemeddel?

Thorn - így hívta Kane - felnézett az égre, és csak akkor láttam. Azt a copfot ott hátul. Copf.

- Ó ugye nem… - mondtam hitetlenül, mire lenézett rám.

- Újhold van. - ennyit mondott, a hangja mély, husky mély, kirázott a hideg tőle. Mintha valami jelentősége lenne. - a francba.

- Az olyan nagy baj? - érdeklődtem. De Thorn nem vette le rólam a szemeit. Csak az arcomon legeltette, egyik keze ökölben volt. Mi volt a baja? - te nem Harry vagy? Albert unokája? - bukott ki belőlem. Ő volt az. A bugyuta copfjáról megismertem.

- Thorn béb, végre már. - jött a nyávogó hang, majd egy fekete hajú lány megragadta a kezét és húzni kezdte.

Lenéztem az összekulcsolt ujjaikra, majd vissza Harry arcára. Végig engem bámult. Mintha szellemet látott volna, vagy legalább is mintha egy természetfeletti lény lennék, akinek a létezése lehetetlen.

- Hát ennyit arról, hogy törődés kell neki.

- Jössz? - Kane mosolygott rám haloványan. - nincs más választásod. - vont vállat, majd a karja alá húzott és húzni kezdett.

Az új társaságba, ahová úgy tűnt, Thorn, vagy Harry is tartott.