NÉGY - Tanár

sziasztok!!! végre visszatértem. érdemeltek magyarázatot először is. sajnálom hogy csak ígértem és nem hoztam, de borzalmas napokat élek mostanában. családi hülyeségek legfőképp, igyekszem összerakni magamat. a hétvégén 1 percet se pihentem, ez kihatott az egész mostani hetemre, ráadásul hétfőtől - csütörtökig szó szerint mindenki megtalált. elkezdtem írni, már jöttek, már jött a telefon. tököm ki volt velük szépen mondva :/ nem húzni akartam az agyatokat, meg ígérgetni, de egyszerűen így jött össze :(((( sajnálom. de most itt vagyok és hétvégén is érkezem! remélem tetszeni fog a történet, imádlak titeket!!! jó olvasást xx

Nem kellett volna Castle Combe-ba jönnöd.

Felkeltem az ágyban hirtelen és a kicsapódott ablakra pillantottam. A bőröm felborsódzott és a szívem vadállatként kalimpált a mellkasomban. Mély levegőkkel nyugtattam magam, vagyis próbáltam volna, de az erdőből szűrődő hangok nem hagytak aludni. Lecsuktam a szemeimet és elszámoltam magamban háromig.

Egy. Még mindig hallom azt a förtelmes zajt.

Kettő. Nem akar már megszűnni?

Három. Mintha valaki fogát húznák, ami nálam felért a következő egyszerű szóval: kínzás.

Ez nem kiabálás volt, vagy sikítás. Inkább a szél hozta feszélyező susogás. Jól van Olivia, megint képzelődsz.

Valószínűleg az ablak nyikorgása, ki-be nyílása váltotta ki ezt a vérdermesztő hangot.

Felkeltem és odasétáltam. Az óra reggel ötöt mutatott, még lenne két órám kelésig. Hosszan bámultam bele a megátalkodott erdőrengetegbe, és felsóhajtottam. A hétvége gyorsan rohant el a fejünk fölött, mindössze annyit csináltunk, hogy körbe mutattak. Ki akartam menni mindkét este a tűzhöz, valamiért még sem tettem úgy.

Nem azért, mert féltem.

Elterveztem, hogy akkor is visszamegyek, ha az arcukról sütni fog az utálkozás és az előítélet.  Csak hát a hétvége nem úgy alakult. Jött is a hang, miszerint ez gyenge kifogás. Valóban igaz. Elkapott egy fojtó érzet, ha visszaemlékeztem arra a csapatra. És nem az előítélet áradt belőlem. Mintha egy külön világ lennének, legfőképp fejben. A különbség a falu lakói, és az ott tengő-lengő fiatalok között, ég és föld. Mintha nem is innen származtak volna.

Megráztam a fejemet, már megint rémeket látsz. Biztosan csak a szívélyes fogadtatásuk mondatja ezt veled. De akkor is… ezt a röpke figyelmeztetést nem bírtam kiverni a fejemből egészen addig, míg nem készülnöm kellett munkába.

Az első munkanapom.

Mondhatnám, hogy merő magabiztossággal vettem fel a farmer rövidnadrágomat, a piros blúzommal, és festettem ki magamat, bár nem túl kihívóra. A hajamat szétengedtem, és nagy loknikban lógott a mellkasomra. Megigazgattam a szemüvegemet és elmosolyodtam. Hát, úgy festek, mint aki félig üzleti tárgyalásra, és félig kirándulni megy. De meleg volt és Albert kényelmes ruhát ajánlott. Ez elég kényelmes, meg csinos is. Megvontam a vállamat.

- Egynek elmegy. - nyugtattam magamat, és mielőtt átöltöztem volna, elkaptam a táskámat és útra keltem.

Betáékkal még kora reggel, kávézás közben találkoztam. Ők már hatkor indultak munkába, és csak este értek haza. Van egy közös családi éttermük, ami alapjáraton Betáé volt, és Nelson nem rég társult hozzá. Ketten virágoztatják az üzletet, ebben biztos vagyok.

A táskámat nyomorgattam a kapu előtt. Fura irritáló görcs lapult a gyomromban és nem, biztos, hogy nem Harry miatt.

Mégis mire értette, hogy nem kellett volna ide jönnöm?

- Erre tessék, kisasszony - mosolygott rám az inas. Megfontoltan lépdeltem előtte és többször köszörültem a torkomat, mint kellene.

Lefelé néztem a padlóra, amiről ehetni lehetett volna, olyan tiszta volt. Bár a bizsus témából kiindulva, ki tudja mire képes még Albert. Lehet, a földről eszik. Elkuncogtam magamnak, amíg bele nem mentem egy kősziklába.

A szemüvegem leesett a földre, ami kisebb infarktussal ért fel.

- A franc… jajj! - szedtem össze magam, és bénán mosolyogtam fel az álmos, még mindig kómás, meztelen Harryre. A madarak kint csiripeltek és kezdett túlzottan is melegem lenni. Nincs egy ventilátor? Bár valószínűleg az egyik oka az lehetett a hirtelen hő ingásomnak, hogy kezdtem ténylegesen felfogni a meztelen szót. Épp akkor léphetett ki a zuhanyból, a bőre csillogott a víztől, és a haja is nedves volt. - szép nedves! - mosolyogtam rá kedvesen, aztán el is nyíltak a szemeim. Az arcom azonnal égni kezdett és gondolatból jól megagyaltam magam. - úgy értem a hajad, nedves. Érted. Zuhanyoztál, gondolom. Nem mintha rám tartozna - nevettem zavaromban, te jó ég, elhallgatok már? - csak látom, hogy nedves vagy. - vigyorogtam. - vizes, mármint. Vizes vagy. És tusfürdő illatod van. Jézus, befognád a számat? - kaptam el a kezét és a tenyerét a számra nyomtam. Harry zöld szemei - wow, eddig is zöld szemei voltak? - nagyra nyíltak, és csak akkor esett le nekem is. Az a lágy sistergés, ahol a bőrünk találkozott. A nyál összefutott a számban, és levegőért kiáltottam. Harry elkapta a kezét és elnyílt ajkakkal meredt rám. Vagy bolondnak nézett, vagy egyetértett azzal, ez szokatlan volt. Idegen és fenséges. Beszívtam a felső ajkamat, megízlelhettem a bőrének ízét. Majdnem keresztbe álltak a szemeim tőle, csak hát az ő tekintete ne vándorolt volna a számra, ne állt volna fel a szőr a tarkómon és ne akart volna kicsúszni a talaj alólam. - mi miért mindig így találkozunk? - suttogtam bele a semmibe, majd úgy döntöttem, ideje kikerülnöm őt, mielőtt még inkább beégek. Elindultam jobbra, és mit ad Isten, ő is jobbra lépett. Megtorpantunk, majd balra léptem, vele együtt. Egyszerre sóhajtottunk fel, és mutattuk egymásnak az előbb te legyintést. Majd elindultam, és ismét eljátszottuk ugyanazt. Nem sokon múlt, hogy összeütközzünk.

Harry megvakarta a tarkóját, aztán megszólalt a mély, monoton, vontatott hangján, a tömény brit akcentustól pedig kirázott a hideg.

- Menj te balra, én meg jobbra.

Elszűkültek a szemeim, és ahelyett, hogy balra mentem volna, jobbra indultam. Így szépen össze is koccantunk végre. Harry idegesen pillantott rám, végül megfogta a karjaimat - figyelve, hogy ne érjen hozzám, szigorúan csak az inghez - arrébb pakolt és elsétált mellettem. Az állam leesett, meg a tekintetem is a csupasz fenekére.

Egek, meztelen volt és még csak meg sem néztem elölről.

Mielőtt válaszoltam volna Albert hívására, Harry arcátlan, visszafojtott vigyorára lettem figyelmes.

Csak akkor esett le, hogy az előző kitörésemet hangosan is kimondtam.

Ezek után szórakozottan vettem fel a szemüvegemet, ültem le a kanapéra és hallgattam Albert beszédét. A programról mesélt, vagy mi. Az én fejem teljesen máshol járt.

Harry kerek feneke lebegett előttem, na meg az elégedett mosolya. Hogy az a …! Lángoltam, főképp az arcom, így mikor Albert megkérdezte, hogy a lovaglás ennyire zavarba hozott volna-e, csak pislogni tudtam.

- A lovaglás?

- Ma arra gondoltam, hogy megnézzük a lovakat. Az uszoda hétfőnként nem tart nyitva, és már úgyis ezer éve nem lovagoltam.

Oh.

- Rendben.

- De ha ennyire feszélyez, ak…

- Nem, dehogyis. Szeretek lovagolni. - mondtam büszkén, majd a folyosóra pillantottam, ahol Harry már felöltözve battyogott. Neki is tetszett a lovaglás téma. - igaz, nem tudok, de szeretni fogok.

- Csak egy jó tanár kell melléd és nem lesz baj, angyalom. - kacsintott Albert. - Harry, lennél szíves abba hagyni a járkálást?

Harry bólintott.

- Bocsánat, csak a kulcsomat keresem.

Harry hangja szinte elváltozott. Mintha legalább is az angol királynőhöz beszélne, fegyelmezett lett és lágy a hangja. Alberttel hosszú pillanatokig bámultak egymásra, én pedig kettejük között váltogattam a pillantásomat. Csak akkor értettem meg, hogy mi történik.

Harryből áradt a tisztelet és a szeretet Albert iránt, és fordítva sem volt másképp. Hirtelen elöntötte a mellkasomat a szúró s egyben melengető érzés. Még az ajkaim is elnyíltak, forró fejemet finoman lesütöttem és dobolni kezdtem a lábammal.

Egek, Olivia, nem lehetsz féltékeny másokra.

Pedig hogy csúnyán fejezzem ki magam - szigorúan csak a gondolataimban - a fene egye meg, féltékeny voltam! Nem is féltékeny, inkább irigy. Elfintorodtam és igyekeztem elsöpörni a gondolatot a fejemből.

A sokadik szólításra ütöttem fel a fejemet. Albert szűkült szemekkel méregetett.

- Jól vagy, gyermekem?

- Persze. - mosolyogtam és megigazgattam a szemüvegemet.

Aztán Harryre pillantottam, aki megtalálta végül a kulcsát és az ajkai széle vigyorra akartak kunkorodni. Valamiért mégis elfojtotta.

Leesett az állam. Ugye nem azt hiszi, hogy érdekel a feneke? Mármint persze, hogy érdekel. Nem úgy, tehát nem fognám meg - annyira. Egek, semennyire! - de ahhoz képest egész jó volt. Mégis mihez képest?

Beszívtam a felső ajkamat idegesen, ki kellett szabadulnom a saját fejemből.

Mire észbe kaptam, Harry már nem volt a szobában velünk. Albert azonban ölbe ejtett, összekulcsolt kezekkel csak nézett. Mélyen, kutakodóan. Kezdtem eltörpülni a nézése alatt. Még csak egy órája sincs, hogy megérkeztem, de teljesen leégettem magam.

- Gyere, sétáljunk.

- Írtam össze étrendet!

- Majd később, kedvesem. Szeretném megmutatni a kertet.

A kertet, ami legalább akkora tartomány volt, mint maga a villa. Albert arcán olyan élvezetes mosoly ült, hogy megteltem örömmel. Mielőtt elkapott volna, hogy őt bámulom, oldalra pillantottam.

A hátsó bejáraton léptünk ki a „kertbe”, ahol aztán minden volt. Medence - igen, saját úszómedence, plusz egy jakuzzis - fából fabrikált, simára mázolt padok, asztallal, napernyővel, hintaággyal. Meg egy külön kis hinta is volt, gyerekeknek. Majdnem kifutott belőlem, melyik kislány hintája ez ugyan, valahogy viszont visszatartottam.

A virágos kert pompázatos volt. A tulipánok tündököltek a napsütésben, sárgában, pirosban meg lilában is. Messzebb pedig ott volt az istálló. Nem elég a medence, egy saját istálló is kell.

- Így van. - nevetett Albert. Már megint kifutott. Kétségbeesett arcot vághattam, ő csak humornak vette az egészet. - hova tenném a sok pénzt, nem?

- Én nem úgy értettem.

- Ne köntörfalazz. - billentette oldalra a fejét. Felsóhajtottam.

- Elég puccos a jakuzzi, meg a medence, főleg az istálló. - mondtam gyorsan. - viszont becsülendő, amiért ilyenekre költi a rengeteg pénzét és nem mondju…

- Drogra? Alkoholra?

- Például.

- Mondd csak, kedvesem, miért használnék tudatmódosítót? - mutatott körbe a kezével - hogy elfeledjem mindezt?

Na igen. Gyönyörű volt. A napfényben hömpölygő mező a kert végén, a hófehér ló, ami épp legelészett és a fülét mozgatta. Vagy a nyári állatok, mint a pillangó, össze-vissza cikázva, virágról-virágra.

- Egyébként sincs rá szükségem. Mindenem meg van. - mosolygott rám kedvesen és muszáj volt viszonoznom.

- Nézzük meg a lovakat!

Vakon követtem Albert lépteit. Tudom, ismeretlen volt és nem szabadott volna rögtön bíznom benne, de egyszerűen csak megtörténik. Új környezet, új emberekkel és Albert elsőre látásra belopta magát a szívembe.

Körülmutatott az istállóban, a büdös trágya szagtól égnek állt a szőr a tarkómon, de jól viseltem.

- Ő itt Szilaj, az én lovam - mutatott az barna lóra, aki az orrát belenyomta Albert tenyerébe. - bátor és gyors, hűséges állat.

-  És az a fekete? - mutattam az éjfekete lóra, akinek a bal szeménél volt egy fehér folt. Gyönyörű volt és látszott rajta, hogy vad.

- Ő Thorn, Harryé. - pillantott rám. Szóval őt is Tövisnek hívják, érdekes. (értsd: Thorn = tövis. )

- Ki másé. - mondtam őszintén, persze Albert csak kuncogott egy sort. - már bocsánat, csak hozzá illik.

- Szóval szerinted Harry vad?

- Fogalmam sincs, nem sokat beszéltem vele.

- Ha jól tudom, hazakísért valamelyik nap - legyintett és égtem. Az egész arcom, a nyakam is.

- E-elmondta?

- Mindent megbeszélünk, kedvesem.

- Oh.

- Azt mondta, jót beszélgettetek és szívesen segít beilleszkedni. - mormolta, miközben kefélni kezdte Szilaj szőrét.

Csöppet sem túlzás, az állam a földre zuhant, ha nem tovább.

- Tessék?

- Nem így volt tán? - lepődött meg.

- Mondjuk úgy, hogy az unokája egyáltalán nem szívlel. Biztos azért, mert Londonból jöttem - vontam vállat - új vagyok meg ilyenek, az egész csapat kitagadott már az első pillanatban.

Albert vigyora lefagyott az arcáról.

- Tudom, mikor hazudik Harry, és hazudott nekem, észrevettem. De hogy ekkorát! - háborodott fel. - egyet se félj kedvesem, jóban lesztek, megígérem.

Elnevettem magam. Ez a nevetés mélyről jött, igaz volt.

- Nem hinném.

Ő pedig csak hümmögött mindentudóan.

- Melyik paripát szeretnéd? Választhatsz.

- Most? - kezdett el hevesen dobogni a szívem. - de én… szóval én nem tudok lovagolni.

- Már mondtad, de egyet se félj, míg engem látsz. Remek tanárt fogadok melléd.

Albert elindult visszafelé s én alig bírtam követni a lépteit.

- Tanárt? Egek, nehogy fizessen érte!

- Most, hogy tegeztél, lehet, fizetek is! - kacsintott rám s ismét melegem lett.

- Úgy értem, Albert - fogtam meg a kezét sietősen. - kérlek, taníts meg te, tényleg.

- Én nem tudnálak megtanítani, de ismerek egy remek tanárt. Hidd el, ő jobb lesz neked, mint én.

Nyeltem egyet.

- Akkor vond le a fizetésemből.

Összevonta a szemöldökét és megfogta a kezemet. Az érintése olyan lágy volt mégis törődő, biztonságot nyújtó, el akartam húzni.

- Semmit sem vonok le. Ne aggódj a pénzen, Olivia.

- De…

- Nincs de, különben megduplázom a fizetésed. - fenyegetett és vicces volt a szituáció. Honnan gondolta, hogy elhallgatok? Más rég ugrott volna annyi pénzért, engem viszont nem vonzott annyira. Már így is giga összeget kapok a munkámért, hogy is kérhetnék duplázást?

A tekintetünk másfelé szegeződött, mikor is egy csinos fiatal lány sétált az ajtóig, csengetett. Egy táska volt a vállán, rágózott és sóhajtozott közben. Biztosan Harryhez jött. Ezen viszont nem volt több időm aggodalmaskodni, ugyanis a nappaliig követtem Albertet.

Harry beengedte a lányt, fekete pólóban volt, összefogott hajjal, és mosolygósan. Komolyan ide hozza a nőit mindenféle piszkos dolgok miatt?

Albert rám pillantott, mintha olvasna a fejemben.

- Harry, tegyétek le a füzetet két percre és gyertek ide.

Előttünk álltak meg a csajjal.

- Egy fontos dolgot szeretnék tőled kérdezni, fiam.

- Bármit, apám. - mondta és megtorpantam a mozdulatomban. Apa?

- Szükségem lenne egy jó tanárra.

- Matekból? Már így is sok a tanítványom.

Lesápadtam, de kifutott belőlem.

- Matek tanár vagy? - suttogtam szinte és bele is remegtem.

- Magán tanár. - bólintott. - miért?

- Csak úgy kérdeztem. - legyintettem. Egek, rettegtem a számoktól.

- Kinek kéne tanár és milyen?

- Lovagló tanár.

Harry felsóhajtott.

- Kinek?

Albert rám pillantott, én viszont Harry kezére, ami ökölbe szorult. Feszült lett. Egymás szemébe néztünk és Albert elkezdett nevetni. Olyan vidáman, olyan őrülten, mintha a világ legboldogabb pillanatával ajándékoztuk volna meg.

- Olivia, kedvesem, nem tudnék jobb tanárt elképzelni neked Harrynél.