HUSZONHAT - Megfejthetetlen

sziasztok! végre megérkeztem :)) sajna történt egy-két dolog mostanában körülöttem, nem tudtam az írásra koncentrálni, meg úgy semmire sem. de most már igen! köszönöm a türelmet és jó olvasást kívánok! 

A rémálmom napról napra kísérti a hűvös éjszakáimat. Na nem pont azért hűvös, mert kint mínusz fokok uralkodnak, a fűtés bedöglött az egész bérházban.

Az, hogy vacogva feküdtem bele az ágyamba, felturbózta az egyébként sem tiszta elmémet. Mondhatni rettegve hunytam le a szemeimet minden egyes éjjel, azóta, hogy Harry elmondta az igazságot. Elmélyültem a gondolataimban és ebből kifolyólag csak úgy bombáztak a rosszabbnál rosszabb álmok. Kezdve a balesettel. Jobban mondva minden éjjelem eköré központosult. Először még csak nem is éreztem, mi történt valójában. Hallottam magamat sikítani, aztán bumm, felriadtam leizzadva. Utána mélyültem bele az eseményekbe úgy Istenigazából. Mintha minden egyes álommal közelebb kerülnék a valósághoz. A képek élesebbek, a sikítások hangosabbak lettek, a szívem pedig a torkomban dobogott a félelemtől. Egyik alkalommal sem fajult odáig az álmom, mint a mostani estén.

Ott feküdtem az ágyamban, a plafont bámulva már az sem tűnt fel, hogy hideg volt. Képtelen voltam kiverni a fejemből a legutolsó pillanatot. Csak az járt a fejemben, minden más sötét foltként derengett körülöttem.

Lecsuktam a szemeimet s már egyből állt a szőr a tarkómon.

Csupán másodpercekig tartott, de ez volt valaha a legijesztőbb és mindezek mellett, a leg szürreálisabb dolog, amivel találkozhattam.

A vér megfagyott bennem. Nem éreztem a szívemet verni, a szemeim mégis nyitva voltak és láttam. Tisztán és tudatomnál voltam.

Egy halott test, aki látott még.

Látta még azt az embert, aki okozta a balesetet. Aki ott feküdt már fekete zsákkal a testén. Aki olyan megtört volt, esetlen és kihűlt, mint én magam. Kinek erejében megfagyott a vér, a szíve nem vert és azt kívántam, bárcsak ne kéne őt úgy látnom. Bárcsak ne történt volna ez velünk.

Mielőtt a fekete zsákot rám húzták volna, láttam őt felkelni.

Felülni, a zsák lehullott a fejéről. Életre kelt.

Ebben a pillanatban felriadtam az álmomból. Zakatoló szívvel fetrengtem tovább egészen mostanáig, képtelenségnek tűnt kiverni a fejem azt, hogy Harry életre kel a szemem láttára.

Az ölembe vettem a laptopomat és elővettem a jó öreg barátomat, a google-t. Mindenféle módon rákerestem, halálos baleset London külvárosában, belvárosában, Angliában - rá kellett döbbennem: arra sem emlékszem tisztán, merre történt. Ebből kifolyólag fikarcnyit sem törődtem tovább az internettel, meg tegyük hozzá nulla találatot hozott fel. Mintha egyszerűen kitörölték volna az emberek és a média tudatából.

Harry és a hírneve akármire képes.

A kíváncsiság szétmarcangolt belülről, s az egyre csak megfogalmazandó kérdések: Harry hogyan élte túl? Nem mintha nem örülnék neki, de például egyetlen egy sérülés sem látszódott rajta. Mikor visszatértem az egyetemre, ő már tanított! Egek, hát le sem esett, hogy ő volt a balesetem okozója!

Mi több…

Esze ágában sem volt bárkinek is megemlíteni. Mintha nem tudnának róla. Fura.

A legegyszerűbb, ha megkérdezem.

***

Másnap - nekem aznap - reggel az egyetemen egyenesen Gertie-ékhez ballagtam. A nedves füvön csúszott a bakancsom talpa, majdnem hasra is estem.  Pezsgett a bőröm az enyhe napfürdőben, már akkor kora reggel is. Esőnek nyomát sem találni már, szerencsére.

- Szöszke - karolt át vigyorogva Bastian. Ahogy a tekintetünk találkozott, lefagyott a mosoly az arcáról. Megragadta a vállamat és ezt mondta: - ideje kialudnod magad, néztél már tükörbe? Alex szerint a jó alvás titka a kimerítő szex. Mikor szexeltél utoljára?

Mi van?

Nem tudtam mást, kitört belőlem a röhögés. Ellenben ez mindenhogy hangzott, csak őszintének nem.

- Ez hogy jött ide?

- Kicsi van neki, mi? - kérdezte. Összevont karokkal rázta a fejét előttem. - jó pasi, kicsi farokkal. Pedig a tanároknak nagy szokott lenni.

- Ó igen? És ezt te honnan tudod?

A vigyor ismét ott kunkorodott az ajkain.

- Hülyéskedsz, szivi? Egyetemen vagyunk, szerinted Mr. Jefferson mennyire visszakozott, mikor megkértem, hajoljon le?

Leesett az állam.

- Mondd, hogy nem voltál együtt vele.

Mr. Jefferson-t Bastian részéről ismerem, neki tartja azt az órát, aminek a nevét képtelen vagyok megjegyezni.

Felmutatta a mutató és a középsőujját egyszer.

- Kétszer? - kérdeztem. Fület sértő hangnemben. - elment az eszed. És Alex? Te hímrin…

- Álljunk csak meg. Azt nem mondtam, hogy be is raktam neki. Csak lehajolt. Lecsekkoltam, és eldöntöttem, hogy nem kell. Akkor Alex-el nem volt komoly a dolog. Álmodsz még velem?

Megráztam a fejemet. Egyik témából a másikba kúszunk át pillanatok alatt. Kellett pár pillanat, hogy megemésszem, a tanárával mit művelt, majd rátértem a kérdésére.

- Azóta nem.

- Én sem. - mondta, megropogtatva az állát. - fura.

- Bastian, mit tudsz Harry bale…. a mi balesetünkről?

Bastian oldalra biccentette a fejét.

- Mire vagy kíváncsi?

- Tudok mindent. - suttogtam. - Harry elmondta. De… én kórházban voltam, sokat. Mire én jöhettem iskolába, ő már tanított. Én mehetek vizsgálatra a fejem miatt, ő totál jól van.

Megfogta a karomat és a padhoz kísért. Leült és várta, hogy kövessem.

- Figyelj, megbízok benned, most már. Harry körül bűzlik valami, jó Isten tudja mi, de érdekes egy figura.

- Ezt eddig is tudtam.

Mosolygott. A hajába fúrt az ujjaival, meg is markolta kicsit, majd megrázta a fejét. A jobb lábát rángatta.

- Anya vizsgálta őt kiskora óta - mondta. Elnyelte őt a messzibe nyúló égbolt tisztasága. - kezelte őt.

- Mire?

- Nem tudom. Ő volt anya legnagyobb csalódása, ha szabad így mondani. Mindenkit meg tudott gyógyítani, kezelni, az agyában turkálni, de Harryt? - röhögött. - Harryt úgy hívta, a megfejthetetlen. Már kisgyerekként képzetei voltak. Anya szerint sok kisgyereknek vannak képzelt barátai, de azt felváltja az igazi barátság. Harrynek nem a barátai voltak kitaláltak - rám szegezte a tekintetét. A tüdőm szűkös volt, levegőért kiáltott. - neki az élete volt kitalált.

- Az élete?

Bastian elnevette magát. De ez a nevetés belehatolt az ember lelkének legmélyebb bugyraiba. A fájdalom meglapult a hangjában, belehatolt egyenesen a füleimbe. Mintha ez többről szólna, az egész, jóval többről.

- Az édesanyja megesküdött, hogy nem nézettek vele 18+-os filmeket, nem tudta anya honnan szedte az egész zagyvaságot.

- Milyen zagyvaságot? - sürgettem.

- Harry azt állította, hogy minden éjjel meghal és újjászületik. Szerinte ő halhatatlan.

Nagy levegőt szippantottam be.

- Huh. Ez tényleg… fura.

- A fura nem itt kezdődik, Indiana. Tudom, sok mindenre nem emlékszel, remélem, egyszer visszajönnek az emlékek. Ezért nem akartam, hogy találkozz vele. De felnőtt nő vagy, te alakítod az életedet. Azon törtem az agyam, miután volt az elbeszélgetésünk Alexről és rólam, miképp mondjam ezt el neked. Így, hogy rákérdeztél…

- Csupa fül vagyok. - mondtam, megfogva a kezét. 

- Anya egyszer bevitt hozzá, a klinikára, ahol dolgozott. Ott volt ő is, a heti találkozóra hozta őt be Anne. Az a nő maga a kedvesség és csupa szív. Ott ültem anya irodájában, mikor beléptek. Anya kiküldött, még kicsi voltam, nem értettem miért. Hisztiztem, Anne pedig próbált nyugtatni és kiküldte Harryt is, hogy ne legyek egyedül. Így kezdődött el a barátságunk. - pillantott a szemembe. Bár ne tette volna. Az ádámcsutkája kidülledt a nyelésben, az arcizma megrándult. Tudtam, hogy olyat mond, ami meg fog döbbenteni. Ami megviselte őt. - a legjobb haverok voltunk. Együtt vittek minket mindenhová, vidámparkba, állatkertbe, a játszótérre, kocsikázni, Krisztus, az első legómat neki adtam, annyira megtetszett neki. Ma már tudom, mennyire szerettem őt. - mondta óvatosan. A pár pillanatnyi csend elárulta, mit jelent pontosan a szerettem őt. Tikkadt torkomnak jól esett a nyelés. - mesélt a képzelt világáról, én meg hittem neki. Naiv voltam, mit tudtam én a halhatatlan fogalmát. Lementünk a játszótérre, és én hülye megkérdeztem tőle, mit jelent. Azt mondta, nem tudja elmondani, de megmutatja. Kisétált a Chevrolet elé, a szemem láttára. - nevetett. A fülem zúgott a zakatoló szívemtől, az ujja elfehéredett a szorításomtól.

Csend.

A silány szavak szégyenszemre hagytak cserben. Csak bambultam előre. Krisztus. Csak elképzeltem, hogy a kis Bastian előtt kisétál az autó elé a legjobb barátja. Jobban mondva, igazából, az első gyerekkori szerelme.

- Mi történt utána?

- Nem tudom. Megszakadt a kapcsolat, miután hívta a mentőt, aki a kormány mögött ült. Harry tönkre tette annak az embernek az életét, és az én gyerekkoromat is. Pszichológus kellett, évekig. - vont vállat. - de túléltem. Meg ő is, ahogy látod.

***

Csendben vártam, hogy megérkezzen.

Bastian megesketett, hogy egy szót sem szólok. Nem fogok. Teljesen más tervet szőttem ki.

A szék támlája törte a hátamat s hirtelen a bakancsom is két számmal kisebb lett. Mintha a saját bőröm ellenem szegült volna, hogy elérje, kiugorjak belőle. Az üléstől fájt a fenekem, az állástól a lábaim, a fejem szét akart robbanni az újra s újra feltörekvő képpel: életre kel az éjsötét zsákkal a testén.

Bastian elárulta még, hogy zavaros Harry háttere a baleset után. Senki sem tudja. Ő úgy hallotta, meghalt a baleset helyszínén, ennek ellenére két lábon közlekedik fel s alá az iskolában. Nem halhatott meg, ha csak vissza nem tért velem együtt a halálból. .

A cipőropogás figyelmeztetésként hangzott fel a teremben, megérkezett a tanár, ideje elkezdeni az órát.

A padot bámultam. A bőr felforrósodott a nyakam mentén, az arcomig, vörössé festve azt. Engem nézett, hozzám beszélt, mikor köszönt. Hiába a többes szám, csak nekem szánta. Rekedt hangja behatolt a gondolataim közé, elhessegetve minden egyéb mást, kiérdemelve, hogy csak rá figyeljek.

Jövő héten szeretné elkezdeni a szerepjátékot, belekóstolni kicsit a színjátszás és előadó művészet gyakorlati részébe. Hangos ricsajjal jött az ujjongás, Harry ellenben szótlan maradt.

Várt.

Rám várt.

Minden porcikám sikított érte, a közelségéért. A lábaim fel akarták állítani a törzsemet, hogy a karjaiba omoljak. Istenem, a magányos éhség ott toporzékolt testem minden porcikájában, segítségért ordítozva. Könyörületért esedezve.

Mikor a vérem a nyelvemre futott, feladtam. Rá kellett néznem, mielőtt totál szétharapom az ajkamat.

Harry mosolya a füléig ért, mikor találkozott a tekintetünk. Oldalra biccentette a fejét, előre bukó haja így sem palástolta szemének ragyogását. Mintha otthonra talált volna.

Aztán a halántékomnak repült egy galacsin.

- Hé. - meredtem Bastianre, aki pimaszul kacsintott. Kibontottam a papírt: Ne mondd el. Ennyi volt rajta. A szívem megdobbant, ahogy az elveszett kisfiúra gondoltam a játszótér közepén, kinek végig kell néznie, hogy a kis barátja az autó elé sétál. Sóhajtottam. Visszaírtam neki azt, amit elfelejtettem szóban mondani az imént: nem ismertem még ilyen erős embert, mint te.

Amint visszadobtam, Harry megemelte a hangját.

- Ki jön segíteni nekem a szertárba? - kérdezte, figyelembe sem vette a lányok jelentkezését. - köszönöm, Indiana, kedves tőled.

A pofátlan vigyorát szívesen letöröltem volna az arcáról. Nem is jelentkeztem, de ez lesz a tökéletes alkalom.

Lépteim eltörpültek az övéi mellett, lassított is, hogy beérjem. A zsebeibe dugta a kezeit.

- Hogy vagy? - kérdezte, rám sem nézve.

- Jól. Te?  - még mielőtt megszólalt volna, rátértem a lényegre. - át akarok menni hozzád. - böktem ki, a semmiből.

Harry megtorpant.

- Ez lényegre törő volt. - mosolygott rám kedvesen. Egyetértek a hanggal a fejemben: mintha felkínáltam volna magam.

- Úgy értem - folytattam, bár a bizonytalanság meg-megtörte a hangomat. - segítene emlékezni. Ha átmehetnék hozzád, azt mondtad, voltam nálad, sokat.

- Mondtam ilyet? Nem is tudom. Talán 1-2 hetet.

A szemeimet forgattam.

- Had menjek át, kérlek.

Harry közelebb lépett. Én hátráltam. Ő megint tett egy lépést, mint a macska-egér játékban. A hátam nekiütközött a falnak, miért ilyen nehéz a légzés mellette?

- Biztos vagy benne? - esett pár oktávot a hangja. Reszelős volt, közeli és fojtogató. Csak a szájára tudtam koncentrálni. A telt alsó ajkára, ahogy megnyalja, és újra felteszi a kérdést: - biztos vagy benne, Indiana? Elfutottál előlem, most meg a karjaimba futsz?

- Ki mondta, hogy a karjaidba futok? - háborodtam fel, teljesen oktalanul, hisz teljesen jogos a kérdése.

- Miért akarsz átjönni? Az igazat, Indiana.

- Elkezdtek visszatérni… az emlékek, de homályosak. Emlékezni akarok. Mindenre.

Valójában csak az első része volt füllentés, álmaim voltak, emlékeknek azonban nyoma sincs.

- Oké. - mondta. Harry mélyen fúrta a tekintetét az enyémbe, kutakodni akart. Ahogy én is. - történt valami?

- Nem. - hazudtam.

Bólintott.

- Oké. Mikor szeretnél átjönni?

- Ma.

Harry szemei összeszűkültek, ellenben nem mondott semmit. Gyanús voltam, tisztában voltam vele.

- Küldök egy taxit érted este, és visszavitetlek majd később.

Bólintottam.

- Köszönöm.

Harry többet nem beszélt. Elsétált a szertár felé. Fogalma sem volt, mi ütött belém. Valójában nekem sem egészen.

Annyit tudtam, hogy az egyetlen ember, akitől mindent megtudhatok, az ő maga.

Tisztán emlékeztem Bastian szavaira:

Azt állította, hogy minden éjjel meghal és újjászületik. Szerinte ő halhatatlan.

Ez és az álmom, na meg a balesetünknek következményei, nem hagytak nyugodni. Az egyszer biztos volt: ma elmegyek hozzá, de nem jövök haza.

Akármihez is kelljen folyamodnom.