Huszonkettedik Fejezet - ÍGÉRET

helló mindenki! :) megjöttem a kövivel! élvezitek a szünetet? :) mert élvezzéteeek! remélem jól vagytok! sok puszi és köszönök mindent!!! <3 

Nem tudom mi ütött belém.

De a hang a fejemben nem csillapodott, pont ellenkezőleg. Átkozottul elegem volt belőle és egyszerre csalogatott. Hívott Harry felé, mintha még többet akarnék belőle hallani.

El akartam taszítani, mert megrémített. Jézus, nem Harry rémített meg, hanem a reakció, amit kiváltott belőlem. Mikor ott álltunk a suliban és Harry nem fogta be. Egyszerűen csak nem. Akkor és ott is hallottam. Úgy döntöttem, hogy szembenézek vele. Egy idióta kitaláció nem fog megijeszteni. Ezért jöttem el az állomásra, csak hát sehol nem volt senki. Leültem a peronra és várni kezdtem a vonatot. Nem tudom, hogy mi ez a vonatoknál. Mi volt ez az izgalom, ez a pezsgés, mikor elsurrant mellettünk. Valószínűleg megőrültem. Először azt álmodtam, hogy Harryt elüti egy vonat. Aztán én is kiálltam. Emlékszem Niall megtiltotta, hogy visszajöjjek. Hogy is mondta? Ha Harry megtudja, akkor kinyír? Valami ilyesmi, ha nem is pontosan.

Aztán leült mellém Harry és megfordult velem az egész nyomorult világ.

A poén csak az volt, hogy nem akartam vonzódni hozzá. Le akartam rázni magamról az összes terhet, amit ő jelenthetett. Zaynnel nem beszéltem napok óta, nem is láttam. Missynek megint megígértem, hogy találkozunk. Ennek ellenére ott ültem a peronon és Harry szájára tapasztottam az enyémet. Bűntudatot akartam ébreszteni magamban, de nem volt.

Semmi.

Kicsit sem.

Mert ahogy a lila, puha, hűvös szája ráfonódott az enyémre, a jóleső borzongás átjárta az egész nyamvadt testemet. Utáltam, hogy elnyílik a szánk egymás ellen, és a nyelvünk forrón csap össze, a vonat kattogásának ritmusára. Ez volt a második alkalom, hogy megcsókolt. Jó, én csókoltam meg mindkétszer, de megesik.

Minden egyes porcikám jéghideg lett és dideregtem, ahogy belemarkolt a hajamba. Azaz állatias hang, ami feltört a torkán… elnyeltem, hogy aztán én is felnyögjek élvezettel telve. Harry harcias volt a csók közben. Az ujjai meghúzták a hajamat, oly erővel, hogy felszisszentem a szája ellen.

- Mit. Csinálsz? - morogta, és figyelte, ahogy bekapom az alsó ajkát, meghúzom szenvedélyesen.

Hogy mit csinálok?

Az egyik legjobb kérdés, amit feltehetett. Gőzöm sem volt, csak annyit tudtam, hogy még kell belőle. Több. Beletúrtam a hajába és élvezettel toltam ki belőle a hajgumit. A tincsei széthullottak, és ki kellett sodornom őket a homlokából, hogy lássam a szemeit.

A tekintete üres volt és hideg, mégis égni kezdtem. Az arcom kipirult, a tekintete a számra esett. És nekem muszáj volt levegőért kapnom.

- Mi történt veled? - bukott ki belőlem hirtelen a kérdés. Váratlanul, mindkettőnket meglepve.

Harry megfeszült.

- Miről beszélsz?

A hüvelykujjam az állát morzsolta, miközben figyeltem a hangra a fejemben: csak te tudsz segíteni.

- Valami történt. Azért vagy ilyen - jelentettem ki egyszerűen. Tudni akartam. Tőle akartam hallani - bántottak?

Harry felröhögött. De úgy Istenigazából. Hátra vetette a fejét és rázkódni kezdett. Nevetni akartam vele, de ez gúnyos volt. Kinevetett. Nem tetszett, nagyon nem.

- Neked elment az eszed, Fae. Menj haza és hagyj engem békén.

- Fejezd ezt be - parancsoltam rá határozottan. Elég volt a játszadozásból. Harry felállt és én is úgy tettem. - ó nem, nem fogsz itt hagyni. - megfogtam a karját és visszarántottam. - ne menekülj már el!

- Engedj el, Fae, különben nem állok jót magamért.

- Nem, most nem fogsz uralkodni rajtam! Mondd el, hogy mi történt veled! Tudni akarom. Segíteni akarok neked!

Harry ismét felröhögött.

- Oké. Nekem erre nincs időm.

Egyáltalán minek szenvedek vele? Jó kérdés volt.

- De van és lesz is! - elé álltam és a mellkasánál fogva tartottam őt vissza - mondd el. Egy nő volt az, ugye? Ő tett tönkre?

- Tett tönkre? - tovább szórakozott - hallod magad? Engem nem érdekelnek a nők - hajolt az arcomba - te sem érdekelsz.

- Hazugság - jelentettem ki egész halkan és egyszerűen - érdekelnek a nők, és én is érdekellek. Ugyan, Harry. Az elején rideg voltál, de most már le sem tudod venni rólam a szemeidet. Sokat gondolsz rám, mi? - billentettem oldalra a fejemet.

SOS.

Ezek honnan jönnek? Jézus, csak reméltem, hogy tényleg így volt. Ha nem, az jó nagy pofára esés. Nem mintha nem röhögném ki saját magamat akkor is. Valahogy tudnom kellett, hogy mit okoztak neki a múltban.

- Kb annyit érsz nekem, mint egy hangya, Fae. Jelentéktelen vagy, kicsi, és taposható.

Elmosolyodtam.

- Mégis beledugtad a nyelvedet abba a taposható hangyába! - fontam össze büszkén a karjaimat. - kinyaltál egy hangyát. Öregem, ez benne lesz a hírekben!

- Hagyj az idióta vicceiddel. Hiba volt. Te is egy hiba vagy.

Közelebb léptem. Gyerünk, Fae. Elég volt a játékból. Okkal jöttél ide, és most meg is találtad azt az indokot.

- Ki vagy te, Harry Styles? - daloltam neki, miközben egyetlen ujjammal végigszántottam az arcát.

- Nem akarod megtudni.

- Valaki nem régiben rajzolt nekem egy képet - hümmögtem, mikor visszagondoltam a rajzára - egy maszk volt rajta.

Harry szemei sötétebbnek tűntek. Az én mosolyom pedig kiszélesedett.

- Tudod, viccesnek tartom az egészet - folytattam - elvégre is, az alkotó dobálózik a maszkot viselsz szavakkal, mikor ő a legnagyobb hazug.

Harry elkapta a csuklómat és olyan közel hajolt, hogy összeért az orrunk hegye.

- Fejezd. Be.

- Lehet, hogy hasonlítunk - tételeztem fel. Azt se tudtam, hogy miket beszélek. - mondjuk, hogy tényleg maszkot viselek. Mi van a maszk alatt, Harry?

Felmorrant.

- Csak egy hülye rajz.

- Talán - vontam vállat - vagy még sem. Mondd el, hogy mi történt veled.

Harry bedühödött. Megfogta a karomat és nekilökött az állomás falának. Nekiszorított. A testünk minden egyes pontján érintkeztünk, felszökött a pulzusom.

- Semmi sem történt velem. Ilyen vagyok, van, aki elfogad és van, aki olyan keményfejű mint te. Tudod mit csinálok a keményfejűekkel? - a szája egy milliméterre sem volt az enyémtől. A lehelete megcsapott s a derekába martam. A térdeim szép lassan adták fel a harcot a súlyom ellen.

- Letéped róluk a ruhát? - búgtam neki csábosan, mire lecsukta a szemeit. Mintha küzdene maga ellen.

Kellett pár perc, amíg összeszedte magát.

- Jó messzire elkerülöm őket, aztán ha tapadnak, határozottabb eszközökhöz folyamodok.

Elvigyorodtam.

- Igazad volt, Harry - kiöltöttem a nyelvemet és végignyaltam mindkét ajkát. A hűvös érintés ellenére édes íze volt. Amit egész álló nap szívesen érezne az ember - felizgat, hogyha kemény vagy. - összedörzsöltem az orrunkat, és hallottam megint. Ahogy felzihál. Halkan, alig hallhatóan. - felizgat, ha ilyen piszkosakat mondasz nekem.

A vérem pezsgett. Magamra sem ismertem. Engem nem érdekelnek a fiúk olyan szinten, hogy menjek utánuk.

És még sem tudok nemet mondani Harrynek.

Utáltam. Tiszta szívemből.

- Hogyha durva vagy velem - folytattam és hatottam rá. Ki volt zárva, hogy nem volt rá hatással. - ha használod azt az erős, Isteni nyelvedet, ami annyira akarta, hogy ordítsak neked.

Harry a fejem mellé csapott az öklével. A szemei még ködösebbek volt, mint általában. A szája szétnyílt és lihegetett.

Először zihált, most lihegetett. Még a végén kiderül, hogy tényleg emberből van.

- Még most is érezlek a lábaim közt Harry - a nyakához hajoltam, hogy végignyalhassam a bőrét. Komótosan. Kiélvezve minden millimétert. - ahogy a hajad csiklandozott. Nem beszélve a fenekemről.

- Fae. - szólt rám.

A füléhez hajoltam.

- Még mindig tele van folttal és a fogad nyomával.

Harry olyat tett, amitől összecsuklottam. Megragadva az arcomat büntetően kapta el a számat. A nyelvét szinte a torkomig nyomta le, hogy aztán levegőért kapva omoljak össze a fal ellen.

Megfogta a derekamat, mikor csúszni kezdtem lefelé, az ölébe kapott, ráfontam a derekára a lábaimat. Egy pillanatra sem szakadtunk el. Szinte egymást lélegeztettük, ahogy a nyelve masszírozta az enyémet.

Keményen.

Annyira keményen, hogy fájt.

És élveztem.

A testem hullámozni kezdett és akaratom ellenére is dörgölőzni kezdtem az ágyékához. Szinte tüzet csiholva körénk.

- Harry - nyöszörögtem, mert elég volt. Büntetett. És nem hagyta abba. Mérgesen meredt rám, majd újra lecsapott rám.

A tenyerem csattant a falon, ahogy megkapaszkodtam a fejem fölött. A hatalmas ujjai belemartak a fenekembe s én felsírtam a fájdalomtól. Pontosan ott markolt, ahová a fogát mártotta belém.

- HARRY - ütöttem vállon, válaszul egy újabb morgás.

- Békén hagysz már? - az ujjai feltértek a csupasz hátamra, a kabát alá. A bőröm borsódzni kezdett.

- Tudod mi vagy te? - kapkodtam a levegőt, és ahogy találkozott a tekintetünk, újra hallottam őt: Segíts.

- Mi vagyok én?

- Nyers vagy - kezdtem bele. - üres. - Harry a torkomra feszítette a tenyerét, és a fejemet a falnak szegezte. De nem annyira erősen, hogy ne kapjak levegőt. Lényegében teljesen ki voltam szolgáltatva neki. - semmis. - dadogtam, szinte én éreztem az ő kezén, ahogy beszélek. - durva. Nem törődsz senkivel és semmivel. Pont, ahogy én.

- Nem vagy olyan, mint én.

- Igaz - mosolyogtam rá - mert én nem adtam lehetőséget arra, hogy elbasszák az életemet. Ki a franc művelte ezt veled? Mondd el, Harry.

Harry szorítása erősebb lett a nyakamon.

- Nem tudom - mondta és Jézus, őszintének hangzott - de ha megtalálom, Fae Wallace - vette halkabbra a hangját és a hüvelykujja besüppedt a torkomba - megölöm. - suttogta és elengedett. Ígéret volt. Fenyegetés. Tényleg megölne egy másik embert?

Lezuhantam a földre, és néztem, ahogy ott hagy a francba megint. Valószínűleg sikerült jól feldühítenem.

A magas alakja eltűnt a vonat mögött és azzal együtt jött meg az én új erőm is.

Ki fogom deríteni, hogy ki az a Harry Styles.

Kerüljön, amibe kerül.