Huszonkilencedik Fejezet - HALÁL

sziasztok szépségeim! megérkeztem a következővel :)) bocsánat a sok csúszásért, legyetek velem türelmesek, most a pályázatra is koncentrálnom kell de nem felejtelek el titeket sem! nem lesz még egyszer olyan kimaradás , mint nem régiben. csak legyetek türelmesek kicsit! :) 

a részről annyit, hogy Harry talán most már közelebb kerül hozzátok. szerintem. kaptok belőle egy olyan darabot, ami elég fájdalmas. remélem tetszeni fog! imádlak titeket és köszönök mindent! ezermillió puszi <3333

Totál sötétség.

Hiába láttam a szemeimmel, vak voltam. Ha azt mondják, hogy az elménk képes a totál vakságra, akkor és ott elhinném.

Egész éjjel ott ültem a konyhapulton és a három virágszirmot bámultam. Mi a fene. Ez nem lehetett álom, pedig annak tűnt. A halántékomat kocogtattam és próbáltam felidézni mindent, percről percre. Egyszerűen ott voltam és még sem. Éreztem a hideget, a bűzt az orromban, de nem láttam semmit sem.

- Bekattanok - mondtam, és Jet vakkantott egyet. Arról nem is beszélve, hogy egész végig az ajtóban ült és morgott. Miután fél órán keresztül nyugtattam őt. Mintha el sem hinné, hogy ott vagyok. Hát én sem, Jet, én sem.

Csináltam egy kávét és azt iszogattam. Az ablakon bámultam ki, de mind fölösleges volt. Hogy lehet egy álom ennyire valóságos?

A csuklómra pillantottam, ami vörös volt és lilás. Gondoltam rá, hogy felhívom Missyt, hátha beszéltem vele múlt éjjel. Biztosan berúgtam, mi más lehetett? Aztán álmodtam egyet és nem emlékszem rá.

Elnevettem magam.

Sosem tudok ennyire berúgni, tehát ez a lehetőség totálisan kizárva.

Miután feljött a nap és kivittem Jet-et egy hosszú sétára, fürdőt vettem. Hosszút és forrót. Az ujjammal a vágásomon szaladtam végig. A hideg is kirázott, ha rá gondoltam a történtekre. Épp ezért tettem megint el jó mélyre az egészet.

Nem mész el odáig, Fae.

Lecsuktam a szemeimet, de éreztem. Az ujjaimat bizseregni. Minden egyes vágóeszközt eltűntettem, biztonságban voltam.

Magamtól.

Biztonságban voltam magamtól.

Bár a kulccsal is lehet nagyobb károkat okozni.

Kiszálltam a kádból és a tükörbe néztem. A zihálás feltört a torkomból, mi történik velem?

Gyorsan előszedtem a ruháimat, felöltöztem és addig siettem ki a lakásból, amíg lehetett. Alig bírtam bezárni az ajtót, a kezem remegett, kétszer el is ejtettem a csomómat. Éreztem, hogy az éles része hozzáér a bőrömhöz.

Lecsuktam a szemeimet.

Csak egy kicsit.

Mintha belenyúltak volna a fejembe és megnyomták volna a bekapcs gombot. El kellett tűnnöm.

Épp, ahogy megfordultam, belebotlottam egy mellkasba.

Sötét szempár pislogott le rám. Sötét, aggodalmas.

- Zayn? - fúltam el, és átjárt a borzongás. A szívem ugrott egyet, furán kalimpált.

- Fae - mosolyodott el lágyan. Kerülte a tekintetemet, de aztán rám nézett. És ütött. De nagyot. Hogy miért, az jó kérdés. - beszélgessünk.

Harry

Nem kellett volna odaraknom a hülye rózsákat. Ezt a gondolatot is Niall ültette belém. Előttem ült, a fejét fogta és elmélkedett. Mint általában mindig, helyettem.

- Mi van? - förmedtem rá, mert a kibaszott kék szemei nem hagytak nyugodni.

- Csak mondom, haver - dőlt el a kanapémon - mondd meg neki, hogy mi van és kész.

- Mi lenne?

- Érdekel téged.

Felröhögtem. Niall aznap különösen vicces kedvében volt.

- Annyira, mint téged Liam? - vontam fel az egyik szemöldökömet, majd meghúztam a sörömet. Már csak az íz kellett volna hozzá. Luxus, Styles.

- Jobban - vigyorgott rám és szívesen levágtam volna azt a képéről.

- Komolyan mondtam, Niall, húzz el innen a francba.

A szívéhez kapott. Drámakirálynő.

- Megbántasz, H. A szívembe tiporsz.

- Neked legalább van szíved - futott ki belőlem, azonnal vissza akartam szívni. De hát már késő volt.

- Neked is van - a térdeire támaszkodott és úgy nézett, mint egy pszichológus. Olvasni akart bennem, mikor jön rá, hogy olvashatatlan vagyok? Még saját magamnak is, nem hogy másnak. Nevetségesen szánalmas vagyok. - és tudod jól, hol keresd.

- Hol keressem, Niall? - mosolyogtam rá. Niall arca megrándult. Ja, néha tud gyilkos lenni a mosolyom. Szerencsére.

- A szomszédban.

- Az öreg néninél? Kösz nem.

Niall beletúrt a szőke hajába.

- Reménytelen vagy, H.

- Te is.

Hallottam, hogy nyílik Fae ajtója. Az enyémnél termettem és kinéztem a kukucskálón. Mintha óvodában lennénk. Tedd túl magad rajta, Styles. Ez a nő semmit sem jelent neked.

Biztos azért mentetted meg akkor.

Nem mentettem meg, csak épp arra jártam.

Fae arca nyúzott volt és az ajkai remegtek. Elejtette a kulcsot. A kilincsre nyúltam, mert tudni akartam, hogy mi zaklatta fel. Nem emlékezhet a történtekre, tehát nincs ok az aggodalomra. De akkor mi történt?

Kifújt egy mély levegőt és hirtelen ott akartam lenni, hogy elkapjam. A száját.

Ökölbe szorult a kezem. Még ha érezném.

- Most már tudod, melyik szomszédról beszéltem.

- Fogd be - morogtam le Niall-t, aki csak jót nevetett rajtam.

Eljöttem az ajtótól és levágtam magam vissza a kanapéra. Beletúrtam a hajamba és éles levegőt szívtam be az orromon.

- Miért nem fogadod el a tényt, Harry? Csak legyünk már túl rajta.

- Felállsz és elmész. Túl leszünk rajta.

- Megint meddig? Két napig? - utáltam a kisfiús nevetését. - eddig senki nem kötött le, ő legalább igen. Valahol belül, a makacsságodon túl tudod te is. Ő az, Harry.

Miért nem fogja már be?

- Menned kell, Niall.

- Fogadd már el, haver. Tetszik neked.

Röhögtem. Mert ezen már nem lehetett más.

- Nekem nem tetszik senki, Niall. Nincs ilyen funkcióm.

Hogyan magyarázhatnám el neki, hogy egyszerűen csak nincs? Semmit nem érzek körülötte, vagy más körül.

- Akkor magyarázd el, hogy miért rohantál hisztérikusan utána?

- Hisztérikusan - nevettem megint. Ez egyre jobb.

- Harry, a falba építetted Louist, amiért meg akart állítani.

- Ott voltam, Niall.

- Akkor végre térj már magadhoz és menj oda ahhoz a szerencsétlen lányhoz!

- Menj te.

- Oké - felállt és felmorrantam. Automatikusan. Rám vigyorgott - na mi az? Én szívesen boldoggá teszem őt, Styles.

- Niall.

- Nem okoznék újabb sebeket - tűnődött - elcsókolnám őket.

- Niall. - forrni kezdett a nem létező, fagyos vérem.

- Kíváncsi vagyok, hogy milyen lehet a teste. - meghúzta a sörét és tartotta közben a szemkontaktust - hófehér bőr. Szeretem a vörösöket.

Felálltam és fölé hajoltam. Észre sem vettem, hogy lihegek.

- Tűnj el innen.

- Ez csak nagyszerű. Tudod, hogy a segget szeretem, de azért féltékenykedsz rám.

Eldőlt a kanapén és kiröhögött. De úgy Istenigazából. Alig bírtam visszafogni magam, hogy meg ne üssem. Őt is.

- Unalmas vagy.

- Te is - vágott vissza - ő az, Harry. Fogadd már el a tényeket és tegyél ez érdekében. Évszázadokig kutattál iránta, érted? Megtaláltad és elmenekülsz?

- Nem menekülök.

- De menekülsz, mert félsz.

Kitört a torkomon egy ráérős röhögés.

- Félek. Semmitől sem félek, Niall. Érzéketlen vagyok, és megölhetetlen. Ellenben veled.

- Most megijedtem - kapott a torkához, jót szórakozott, nagyszerű. - mikor elsőnek láttad, tudtad. Én is tudtam, Louis is. Ő lesz az aki felolvasztja ó de fagyos lelkedet - dalolta ódaként és a plafonra bámult, mintha látta volna maga előtt. Az idióta.

- Nem létezik, Niall, már rég elfogadtam.

- Mert be vagy fásulva. Nyílj meg, Harry, ó nyílj meg jégkirályfi.

A homlokomra csaptam.

- Könyörgöm, menj és szerezz egy segget magadnak, kezd elegem lenni belőled.

- Most inkább egy farokhoz lenne kedvem.

A szemeimet forgattam.

- Nekem tök mindegy mit csinálsz, csak ne rajtam lógj.

- Megyek és megszervezem az esküvőt.

- Miről beszélsz?

- Azon gondolkodtam, hogy mi legyen a cím - felállt és a falat bámulta. Gondolatban oda festette le a hülyeségét - Felolvasztva! - tört ki - vagy, lássuk csak…

- Niall halála.

- Styles felmelegedett! - aztán elkezdett visítani - persze nem úgy! Bár ki tudja, lehet, egy fiú lesz a szerencsés.

Megfogtam a pólójánál fogva és kiraktam az ajtón. Majd rácsaptam.

- Fogadd meg a tanácsomat, kisherceg - dörömbölt az ajtón - amíg le nem csapják a kezedről!

Rávertem az ajtóra egyet, és végre elhallgatott. Amíg le nem csapják a kezedről.

Egy zuhany után átöltöztem. Felvettem egy sima farmert, pólóval és a szövetkabátommal. Ideje volt elvonulni a világ elől.

Még Fae ajtaja előtt megtorpantam és bámultam egy darabig. Nem hallottam tőle hangokat, valószínűleg elment suliba. Ma nem volt kedvem iskolába menni. Vagy inkább soha nem volt, részletkérdés.

Felmásztam a kabinomba, elnyúltam a kanapén és elővettem a rajzot. Sosem fejeztem be Fae-ről azt, amikor a kanapén feküdt. Kidolgozatlan volt, több hibával. Előhúztam a ceruzámat és felidéztem őt. Ahogy ott aludt, békésen.

Arra inkább nem gondoltam, hogy mi volt az után.

Szánalom, hogy még magamhoz se tudnék nyúlni. Hiába gondolok arra a kerek fenékre, a nedvtől csillogó combjaira. Felröhögtem.

El vagy baszva, Styles. De rendesen.

Ha megtalálom, ki tette ezt velem, fájdalmas halált fog kapni. Jobb lesz, ha nem kerül az utamba.

Évek óta dolgozunk az ügyön, semmi eredménnyel. Fae is csak egy akadály a valódi célomban. Leszarom, hogy érzéketlen vagyok. Hozzászoktam és nekem így a jó. De nem élhet büntetlenül a szemét, aki ilyenné tett.

Jó lenne, ha emlékeznék rá. De egy szemétdomb vagyok, mit is várok magamtól. Megint röhögtem.

Vajon létezik még egy olyan nyomorék a földön, mint én?

Nem hinném.

Egészen estig ott teng-lengtem a vonaton. 10 perc volt a vonatig, alig vártam, hogy megérkezzen.

Kiálltam a sínekre és fellélegeztem, mikor meghallottam a hangját. Senki nem jött ilyenkor a sínek közelébe.

Siessen már az a vonat. Türelmetlen voltam, a várakozás nem volt az erősségem. Megláttam a fényét és elvigyorodtam. A többiek adrenalin miatt járnak ide, na meg a remény miatt.

Hogy egyszer meghalhatnak.

Elég bizarr dolog lehet ez másoknak, kivéve azoknak, akik évszázadok óta keresik a halálukat.

Én is azt kerestem, csak teljesen más szempontból.

Kitártam a karjaimat és nekem jött. Hallottam a csontjaimat széttörni, nem is izgatott. Mert meghaltam.

Sötétségbe merültem és lebegtem. Már nem a földön voltam, gőzöm sem volt, mi volt ez a hely.

Lényegében ugyanott voltam, mikor felkeltem. Szürke volt minden és éreztem. Valóban éreztem, ahogy végigsuhan rajtam a szél. Felborzadt a bőröm és fázni kezdtem. A vasúton álltam, ami telis tele volt falevéllel. De csak körülötte. A vasúton semmi nem volt. Egy lélek sem, csak a szürke semmiség. Meg távolban a fák.

Végignéztem magamon. Feketében voltam, szövetkabát, csizma, nadrág. Meg egy sapka. Megérintettem a sapkámat és puha volt. A szívem pedig kalimpálni kezdett.

Elmosolyodtam.

Az arcomhoz nyúltam és éreztem a gödreimet. Elöntött a melegség. Behunytam a szemeimet és széttártam a karjaimat. Beleszagoltam a levegőbe, egy kellemes illatot éreztem. Mitől felborzadt a bőröm és fel kellett sóhajtanom.

Közeledett. Megismertem ezt az illatot. Nem tudom pontosan ki volt az, mert az arcát sosem láthattam.

De hozzám ért. És a bőröm fellángolt tőle. Felziháltam, mert olyan gyengéd, olyan fenséges volt az illata, mint soha senki másnak. Az ujjai végigszaladtak a csuklómon és én a térdeimre zuhantam.

Nem bírtam. Az érintését. A finomságát. Az illatot. Felemésztett. Mert valóban éreztem, mindent. Azt a mardosó fájdalmat, mintha a gyomromba martak volna és szorongattak. Aztán ott volt más is.

Ahogy leguggolt elém és megérintette az arcomat. A hüvelykujja meleg volt.

- Ne sírj - suttogta.

- De olyan jó - suttogtam vissza és a hangom felismerhetetlen volt. Nem volt üres, nem volt nyers. Valóban suttogás volt és kedves. Kedves voltam. Mert éreztem, ahogy lecsókolja a könnyemet. A puha, édes szája alatt lángolni kezdtem.

- Ne nyisd ki a szemeidet.

- Mindjárt vége. Megint.

Mert így volt. Ez nem a halál volt, csak egy röpke illúziója. Ahol érzek, ahol mosolyoghatok.

- Meg fogsz találni - búgta nekem és annyira látni akartam őt. Tudtam, hogy ő a menekülésem a földön. De ha kinyitnám a szemeimet, eltűnne. És nem érezném, ahogy simogat. Végig az államon. Olyan jó volt. Egyszerűen csak… jó.

Csak hát mindennek vége lett.

Megint.

Mert ahogy kinyitottam a szemeimet, ott feküdtem a vasút mellett, ahová elhányta a testemet a vonat. És visszatért minden a régi kerékvágásba.

Felkeltem és leporoltam magam.

Fel akartam ugrani a peronra, amíg egy halk zihálást nem hallottam. Mint aki épp most kapott levegő után.

- Mi vagy te?

Fae volt az.