Harmincadik Fejezet - IMMUNIS

Helló mindenki! megérkezett a következő :))) köszönöm hogy itt vagytok nekem. ezt mindig elmondom de na  nem lehet elégszer megköszönni :) mostanában kevesebbszer van rész, de muszáj a pályázatra is írnom! még kb 2-3 hét és elkészülök vele. utána gyakrabban láttok errefelé  :)

kiemelném most, hogy a BM lassabban halad, mint az előző történeteim. itt pedzegetjük már hogy mi is valóban Harry, de még mindig nem derült ki. lassabb és több laza részeket hozok. kinyújtjuk ezt a történetet, mert csak egy évados lesz. ez nem negyven részes lesz, hanem több :) aki esetleg furcsállná hogy még nem sok minden derült ki... hát ezért. én se akarok sietni vele, majd szép lassan :)

na de most jó olvasást drágaságok, IMÁDLAK titeket! 

Ott álltam és végignéztem, ahogy Harryt elüti a vonat.

Majd feláll.

Mintha semmi az ég egy adta világon nem történt volna.

Mi. A. Franc.

Oké, meg kellett volna állítanom őt. Valljuk be, végignézni, ahogy valaki megöli magát, nem túl szép dolog. De a lábaim valamiért a földbe gyökereztek. A szívem azt mondta, hogy fuss, mentsd már meg te balfasz! Az agyam meg annyit súgott: csak várd ki a végét.

Kivártam.

Még jó, hogy úgy tettem. Csak nem tudtam mihez kezdeni a dologgal. Most mondanám, hogy álmodtam, de nem így volt. Összefolynak előttem a dolgok mostanában, de nem ez.

Jézus Krisztus, Harryt elütötte a vonat és csak úgy felkelt! Szó szerint. Lesöpörte magát. Elnevettem magam.

Elütötték és azzal foglalkozott, hogy ne maradjon piszkos. Megőrültem. Vagy inkább ő. Lehet mindketten.

- Mit jelentsen az, hogy mi vagyok? - röhögött fel - Harry vagyok.

Ez totál hülyének néz? Összefontam a karjaimat. Pár pillanatra elfelejtettem lélegezni, de többet nem hat meg. Harry Halhatatlan Casper Styles, ideje válaszolni.

- Igen, varázslatos neved van. Biztos tévedek, de az előbb elütött a vonat.

Röhögni akartam. Az, hogy abszurd egy beszélgetés volt, enyhe kifejezés.

- Persze - nevetett fel - elütött, és még a lábaimon állok. Fae, ne igyál többet.

Leugrottam a sínre és elé sétáltam.

- Azt hiszed nem tudom, mit láttam?

- Nem hiszem, tudom.

- Ez nem lehetséges - körbe jártam őt. Egy-két helyen piszkos volt a ruhája az eséstől, de nem vérzett. Semmi. Egy csöpp sem. - ki kellett volna, hogy vasaljon. De minimum meghalsz.

- És maximum?

Harry szórakozott volt.

- Ez nem lehetséges.

- Ezt már mondtad.

Megálltam előtte és mélyen a szemeibe néztem. Nem tudom miért ezt mondtam. Menekülnöm kellett volna, mint egy rossz nevetséges horror filmben. De valamiért nem ment. A lábaim gyökeret vertek és ennyi. Nincs mozdulás.

- Nem félek tőled.

Harry elvigyorodott.

- Pedig kéne.

A szemei üresek voltak, de a mosolya más volt. Változott benne valami. Nem tudnék rá fogadni, hogy mi, de változott.

- Mi vagy te?

Harry az arcomba hajolt. Suttogott. Dermesztő mély, rekedt, husky hangon. Amitől felmelegedtem és jéggé fagytam egyszerre. A lehelete hűvös árnyként vett körül.

- A legrosszabb rémálmod.

- Láttalak, Harry - araszoltam közelebb. Félnem kellett volna. A hangsúly a volnán volt. - láttam, mit csináltál.

- Mondd el mit láttál.

- Tudom mi vagy. - mormoltam neki. Harry felvonta a szemöldökét.

- Mondd ki.

- Edward. - suttogtam neki és alig bírtam visszafojtani a nevetésemet. Mi a franc bajom volt? - A Twilightból, tudod. Vámpír. Csillogsz is?

- Fae.

- Sebesen utolérhetetlen?

- Fejezd be.

- Várj, még jobb! Tuti, hogy állati véren élsz, mint Stefan a Vámpírnaplókból! - csettintettem, mire felmordult, elkapta a csuklómat és magához rántott.

A levegő kiszakadt a tüdőmből abban a pillanatba, hogy találkozott a tekintetünk. Közelről.

 - Nem félsz, Fae Wallace? - a fülemhez hajolt és lángra lobbantam.

- Kitől? Edwardtól? Nem igazán.

Erősebb lett a fogása.

- Az idegeimen táncolsz. Tudni akarom, hogy mit láttál.

- Nem mindegy?

- Nem mindegy, hogy mit kell megváltoztatnom az emlékeidben.

Mintha pofán csaptak volna. Az arcom leírhatta, amit belülről éreztem. Kiröhögtem. Hirtelen jött és tarolt végig a testemen. A nevetésem hisztérikus volt. Még hogy megváltoztatni.

- Vicces kedvedben vagy.  Na jó, tudod mit? Én most lépek.

Egyébként tényleg vicces volt. Fogalmam sincs mi volt ő és én el akartam húzni onnan. Az igazság az, hogy nem akartam én lelépni. Csak például kutakodni utána, vagy valami ilyesmi.

Még ha az így ment volna.

Harry megragadott, megfogta a fejemet és mélyen a szemeimbe nézett. Kutakodóan mélyen. Elvette az eszemet mélyen. Üres volt és még sem. Fáztam és forrtam.

Mit művel velem?

Azt hittem, hogy még valami ókori nyelven is ledarál egy-két himnuszt, hogy hihető legyen.

Bajok voltak az agyamban, tudtam jól. Elvégre, mit csinál az ember, ha meglát egy másikat túlélni egy ekkora balesetet? Idézőjeles balesetet.

Én pedig paródiát csinálok az egészből. Néha megijedtem, mennyire érzéketlen és hitetlen tudok lenni.

- Hogy érzed magad?

Elengedett és hirtelen De javu-m lett. De erősen. Mintha ez már megtörtént volna.  Ugyanott voltunk, ugyanakkor és ugyanúgy. A szám elnyílt, de nem jöttek a szavak.

Megráztam a fejemet.

- Elárulod végre mi a fasz történt, vagy kérjek telefonos segítséget?

Harry szemei nagyra nyíltak. Még egy lépést is hátrált, mintha szellemet látna. Vicces, hogy én hívtam őt Caspernek. Lehet, én lettem Casper 2.0. Mint Jet és Jet 2.0.

Oké, miért ilyen baromságokon gondolkodok?

Harry újra hozzám akart érni, de ellöktem a kezét.

- Mi bajod van? Megvárjuk a következő vonatot? Lehet én is kipróbálom. Meg van! Csak egy mágikus vonat és valójában nem is látja senki - tűnődtem - Harry Potter Los Angelesben!

- Velem jössz.

- Még mit nem. Harry, ne rángass!

De hiába beszéltem neki. A vállára kapott és felvitt a vonat kabinjába. Ledobott a kanapéra és a szekrényhez sétált.

- Ez már majdnem bűncselekmény.

De nem érdekelte. Ha nem ismerném őt, azt mondanám, totál begőzölt a feje. Füstölgött az idegtől. Csak hát ez Harry, a rettenhetetlen jégember. Komolyan az volt. Rosszabb volt, mint én. Pedig az már nagy szó.

Csak akkor tértem magamhoz, mikor ki voltam kötözve.

- Mi a franc? - fel akartam állni, de a lánc visszatartott. Visszaestem a kanapéra. - mégis mit képzelsz magadról? Azonnal engedj el.

- Mondd el, hogy mit láttál.

- Téged kilépni a vonat elé, meghalni, majd felkelni! - ordítottam rá - elég most már? Engedj el. Most mondanám, hogy feljelentelek zaklatásért, de te leszel az, aki feljelenthetne!

- Ugyan miért?

Felmorrantam. Húzkodtam a láncot, de semmi értelme nem volt.

- Mert ha elengedsz, szarrá verlek!

Harry elvigyorodott. Ez nem csupán humoros vigyor volt. Perverz is. Amitől leszakadt a pofám.

- Élveznéd, mi? Ahogy azt is élvezed, mikor kifeszítenek.

A szemeimet forgattam. Hihetetlen, hogy a kanapénak láncolt.

- Engedj el.

- Tudod - leült velem szembe és elhelyezkedett a széken. - mindig is tudtam, hogy van benned valami. De ez új.

- Mi új?

- Nem csak szexi vagy, immunis is.

- Immunis? Mire?

Várjunk csak, szexinek hívott? Mi a franc történt vele? Nyeltem egyet. Inkább nem veszem észre, hogy megdobbant a szívem.

A térdeire támaszkodott a könyökével. Halkan mondta, de tisztán.

- Rám.

Felnyögtem fájdalmasan.

- Ugyan kérlek, nem vetted még észre? Az elejétől fogva immunis voltam rád.

Harry hirtelen felállt, elém sétált és felém hajolt. Hátra dőltem a hévtől és felziháltam. Mit csinál?

A közelsége túl sok volt. Nem, nem sok, Fae.

- Tudom. Ahogy én is rád. Egészen eddig.

- Tessék? - döbbentem le teljesen.

- Akarlak, Fae - halkult le a hangja - azt akarom, hogy senki másra ne nézzél, csak rám.

Nyeltem egyet, de nem feleltem. Cserébe megfogta a szabad csuklómat és oldalra simította lágyan. Óvatosan. Úgy értem hozzám, mintha bármelyik pillanatban eltörhetnék.

 - Te is érzed, amit én körülötted? - mormolta tovább és nekem totál végem lett. Miről beszélt? Mi történt? Érezni. Mit érezni? Nem éreztem én semmit sem. - fel tudnék robbanni körülötted.

- Harry - fúltam el. Oldalra billentette a fejét és közeledett hozzám. Megcsapott. A lehelete, az illata, a szemei közelről.

Ki akartam szabadítani a kezeimet, de le voltam fogva. Totál kiszolgáltatva neki.

- Szeretni akarlak.

Túl sok volt. Mintha ki akartam volna türemkedni a saját bőrömből.

Szeretni. Szeretni?! Levegőért kaptam, de a tüdőm sem működött normálisan.

- Hagyd. Abba.

- Csókolni akarlak, egész álló nap. Melletted lenni.

Mindig volt, amivel vissza tudtam vágni. De ott és akkor nem. Éreztem, hogy égni kezd a sebem, a belső combomon. Mintha csiklandozták, majd kaparászták volna.

Harry olyan mélyen, olyan máshogy nézett rám, hogy meg akartam fulladni tőle. Biztos vagyok benne, hogy pánikoltam.

Féltem.

Jézus, féltem Harrytől.

Vicces, hogy nem a vonatos történés miatt. Hanem mert beszélt hozzám.

- Azt akarom, hogy az enyém legyél. A tested és a lelked.

Lecsuktam a szemeimet. Bárcsak a füleimet is eldugíthatnám valahogy. Remegtem és kivert a víz.

Amíg egy dörmögő röhögés vissza nem rántott. Kinyitottam a szemeimet és Harry volt az. Aki jót szórakozott rajtam. A széken ült, még mindig könyökölt. Mi a fasz.

- Jó volt? - billentette oldalra a fejét. - amit láttál. Jó volt?

- Hogyan? - suttogtam. Meg voltam lőve. Mi folyik itt?

- Nem tetszettem, Fae Wallace? - elszűkültek a szemei és közelebb hajolt. Játszott az elmémmel vagy mégis mit csinált? - akkor megkérdezem először és utoljára, félsz tőlem?

- Nem.

Elmosolyodott. Ez a mosoly üresebb volt, mint bármi más. Nem volt gyengéd, vagy érzelmes. Nem úgy, mint az előbb.

Mi is volt az előbb?

Harry hirtelen felállt és letérdelt elém. Megragadta a combjaimat és kettétárta. Azt se tudtam hol vagyok és Harry a belső combomba nyomta az orrát.

- Nem szereted a gyengédséget, ugye, Sexy Legs? - mormolta a bőrömbe. A lehelete hűvös volt. A pulzusom meg kétszáz. - tetszik neked, hogy durva vagyok.

- Mi vagy te, skizofrén? - vágtam hozzá. Nem béníthat meg.

- Rosszabb - vigyorgott és beleharapott a lábamba. Én pedig felsírtam a fájdalomtól. Hiába próbáltam vergődni, kibújni az érintése elől, nem engedte. A csípőmnél fogva lenyomott és a hideg nyelvét végighúzta a combomon hosszában. Éreztem, hogy megfeszült az egész alsótestem. Aztán rácsapott egyet. Visszhangzott a kabinban.

Utáltam.

Hogy a fájdalom ellenére, izzadtam és élveztem. Minden egyes elcseszett percét.

- Hagyd. Abba.

- Vagy inkább folytassam.

A lábaim közé térdelt és belemart a hajamba. Olyan erővel feszítette hátra a fejemet, hogy felnyögtem a kínzóan mámoros fájdalomtól.

- Ez az, ami tetszik.

Kizárt dolog.

- Képzelődsz - sziszegtem. Közel hajolt hozzám. Harry kigombolta a nadrágomat ráérősen és tudtam. Hogy le fogok bukni. Mert ahogy benyúlt a lábaim közé, nyöszörögni kezdtem. Egyetlen ujjal simított rajtam végig, majd kihúzta és ott volt. A csillogó, nedves bizonyíték.

- Valóban?

De Harry nem volt ott már. Hanem ugyanúgy ült, ahogy eddig. A nadrágom be volt gombolva és én lihegtem.

Mintha meg sem történt volna, vagy igen? Összezavarodtam totálisan.

- Mit csinálsz a fejemmel?

Harry felállt és elém sétált. Ismét. Vagy még mindig ott ült? Pislogtam párat és még akkor is előttem guggolt.

- Félsz már, Fae Wallace?

- Nem.

- De félni fogsz.

Aztán megcsókolt.

Csak úgy, a semmiből.

A hideg, merev szája rátapadt az enyémre és én felnyögtem engedelmesen. Mert éreztem. Ó de éreztem. Forró csapásként sújtott le a gerincemen. Szinte már-már bűn volt, amit éreztem.

Hogy lehet ennyire rideg egy csók és hogy eshetek totálisan a mámoros csapdájába?

Minden porcikámban éreztem. Szinte már undorító volt. Undorító. Gátlástalan. Bűnös.

S egyben mámoros az egész fiú.

Harry maga volt a Bűnös Mámor és én gyűlöltem őt érte.

- Hová mész? - lihegtem.

Ott voltam kikötözve és ő úgy döntött, ott hagy.

- Mit csináltál velem? - ordítottam utána, mert reszkettem.

Harry rám zárta az ajtót és egyedül maradtam. Kikötözve.

Csak hogy a kezem mozgott. Mindkettő. Nyoma nem volt a láncoknak. Ki voltam egyáltalán kötözve?

El akartam menekülni, és még sem. Kulcsra volt zárva az ajtó, és hiába rángattam, nem hajlott meg előttem.

Megfogtam a széket és nekivágtam az ablaknak. Kitört és én fellélegeztem. Ki akartam mászni, de arccal mentem neki az üvegnek.

- Ez nem lehetséges.

Láttam, hogy kitört. Legalább is az előbb. Most meg nincs kitörve?

Beletúrtam a hajamba.

Most fogolyként fog itt tartani?