Negyvenharmadik Fejezet ~ I. Rész - BŰNÖS MÁMOR

sziasztoook! meg is hoztam a következőt! ez az első része, amiben kis háttértörténetet mutatok be. az igazi csattanós a következőben lesz, ott derül ki hogy végül is mi történt velük! egy részbe nem tudtam volna belesűríteni, lett volna vagy 10 oldal xd  remélem tetszik, jó olvasást xx 

Harry-vel farkasszemet néztünk, mialatt a többiek körül álltak bennünket. Zayn mellém állt és a fejemre simította a tenyerét.

- Várunk még valakit? - morrant fel Harry, aki rángatni kezdte a láncokat. A csuklója fel volt sebezve, de nem vérzett. Nyeltem egyet. Valóban én tettem őt ilyenné?

- Bocs a késésért.

A hang felé néztem, és nagy meglepetésemre Niall sétált be. A szőke haja össze-vissza volt túrva, az ajkai pirosak voltak, csók-duzzadt pirosak. Pislogtam párat, főleg a lila kiszívott folttól a nyakán. Oké, épp úgy nézett ki, mint aki szex után toppant be. Elvigyorodtam. Csak remélni mertem, hogy Liam-el volt.

- Végre lemásztál, - sóhajtotta Zayn. - figyelmeztetlek, többen vagyunk Horan, ha valamivel próbá…

- Leszarom a törvényeinket. - rendezte le ennyivel. - mit kell tennem?

Jet és Nick összenéztek. Ismertem Jet-et, nem tetszett neki valami. Niall mellé sétált, mintha őrködne felette.

- Niall ellenség? - kérdeztem úgy, mintha a világ legabszurdabb kérdése lenne.

- A kajának, maximum - vigyorgott rám a kék szemeivel, majd rám kacsintott. - na, legyünk túl rajta. Az asszony vár rám otthon.

- Tedd a kezed Harry fejére.

Niall követte Zayn utasítását. Nem ellenkeztem. Akármit is akartak mutatni, valószínűleg tudnunk kellett róla. Zaynben pedig megbíztam, ahogy Jet-ben is.

- A jövőt a jövő, a múltat a múlt. - mondta Zayn, nem mintha sokat elmagyarázott volna vele. Nyilván Niall olyan volt, mint Harry. Zayn meg, mint én?

- És most? - érdeklődött Niall.

- Csak nézz a szemembe és lásd, amit mutatni akarok. Így mindketten látni fogják. Harry a te szemeiden keresztül. Le fogom rombolni Fae fejében a falat.

- Nagyszerű. - mondtam mókásan, mintha lett is volna benne bármiféle humor.

- Készen állsz? - pillantott le rám Zayn, a meleg barna szemeivel. Mosolyognom kellett tőle.

- Nem. - bólintottam igenre. Egyrészt igen, másrészt átkozottul be voltam rezelve.

De nem volt idő gondolkodnom tovább, mert elaludtam. Csak úgy.

***

Egy erdőbe kerültem, amit egy vasúti sín vágott ketté. A sínek régiek voltak, újításra szorultak volna. Végignéztem magamon, az otthoni ruháimban voltam. Hosszú vörös haj, miegymás. Minden meg volt.

- Nézd, egy rózsa! - jött egy túlzottan is ismerős hang mellőlem. Hirtelen azt hittem, hogy hozzám beszélnek. Megfordultam és pofán csapott a kép. Ahogy a vörös hajú, copfba fogott lány lehajol előttem és az ujjai közé veszi a rózsát, mi a sínek közé esett. - szerinted ki ejtett el egy rózsát itt a semmi közepén, Joe?

Én voltam az. Egy világoskék ruhában, ami térd alá ért. Semmi smink, ártatlan, mosolygós arc. Mikor felegyenesedett, konkrétan farkasszemet néztünk. Még csak pislogni sem mertem. Először azt hittem, ő is ugyanazt érzi: megbolondultam? Rá kellett döbbennem, ő nem lát engem. Keresztülnézett rajtam. Megvakarta a kutyája fülét, és beleszagolt a virágba. Aztán megfordult, hogy - mezítláb - tovább induljon az útjára.

Amíg el nem kezdett borsódzni a háta egy mély, rekedt, husky hangtól. Azért tudtam, hogy borsódzott, mert az enyém is elkezdett. Mintha éreztem volna, amit ő is.

- Nem tudtad, hogy tilos virágot lopni?

Megfordultam és ott volt. Harry Styles, egy fehér, eléggé rongyos pólóban. Itt-ott szakadt volt. Rövidnadrág volt rajta, ami inkább volt egyszer hosszú, félbevágva. Rajta legalább cipő volt. Mondanom sem kellett, hogy az a szexi vigyor ott kunkorodott az ajkai szélén.

- Lopni? - fordult meg Fae. Oldalra léptem, és kívülről néztem őket. Magunkat. Ahogy Harry elé lépek, felvont szemöldökkel és az orra elé emelem a rózsát. - talán rá van írva a neved, herceg fiú?

Harry szemei elnyíltak, mintha nem számított volna a hangsúlyra. Éles volt, felháborodott és kihívó. Pacsi Fae, jók vagyunk!

- Az én csokromból esett ki, szóval mondhatjuk úgy is, Vöröske - hajolt közelebb, és igen. Bárki láthatta volna, ahogy végiglegeltette rajtam a szemeit. Főleg a lábaimon. A hosszú, vékony, mégis formás lábaimon. Már csak a szemeimet forgattam. - add szépen vissza.

- Még egy csokrot sem tudsz normálisan vinni, mi? - biccentette oldalra a fejét Fae. - a te hibád. Már az enyém.

A háta mögé dugta gyerekesen, Harry szemeiben pedig felgyulladt a fény.

- Kérek valamit cserébe, angyalom.

- Ne hívj angyalomnak.

- Igaz, inkább vörös démon - kacsintott rá és láttam. Hogy a kacsintástól lángba borul az arca. Az enyém is. A szívem pedig megpördült a mellkasomban, a gyomrom liftezett. Egyetlen egy kacsintásától. - egy csókért cserébe neked adom.

- Még mit nem! - mondtuk egyszerre és még jó, hogy nem hallottak.

- Akkor nincs üzlet. - fonta össze a karjait Harry. A kis gödröcskéje ott ült az arcán, gyerekessé és eszméletlen vonzóvá tette. Mindketten olyan mások voltunk. Nem ártatlanok, inkább olyan tisztábbak. - csók, vagy nincs virág.

- Na jó. - tűnődött el. - de csukd le a szemeidet.

- Csak nem szégyenlős vagy, szépségem? Nagy kár, hogy nem láttalak még erre.

- De, szégyenlős - fojtott vissza egy mosolyt. - nagyon. Kérlek?

Mi volt abban a rózsában? Csak egy szál virág volt, semmi több!

Harry felvonta a szemöldökét, végül lehunyta a szemeit.

- Nem érek rá egész nap, siess, kislány.

A számhoz kaptam a kezemet nevetve, mikor Fae a kutyáját emelte fel és konkrétan szájon nyalta. Aztán a rózsával együtt egyszerűen elfutott.

- Ezt még megbánod, csipkerózsika! - ordított utána dühösen Harry, de én még néztem őt. Letörölte a száját elfordult, a válla fölött még utána nézett.

Aztán egész egyszerűen elnevette magát. Hangosan. Mint aki rég nevetett már ilyen jót.

Elindultam Fae irányában, de akkor egy másik helyszínre kerültem. Egy régi faluban voltam, ahol még a kutakból hordták a vizet. Régi rongyos ruhában jártak, elnyűtt cipőben, lavórban mosakodtak. Ott álltam a poros út közepén, és figyeltem, ahogy Fae kilép az egyik házból.

- Ne feledd, senki sem láthat, lányom!

- Értettem, anyám.

Nyeltem egyet. Ő lenne az anyám? De valami nem stimmelt. Azonosultam Fae-el, éreztem őt. Ahogy ránéz az asszonyra. Mintha a szeretet nem olyan mélyre nyúló lenne, mint egy anya iránt.

- Most siess, ha nem érsz vissza napnyugtáig, küldetek érted.

Fae végigsétált a sínen, ami egy másik faluba vezetett. Nem teljesen állt még össze a kép. Két falu volt pár kilométerre egymástól. Valamiért nem tudhatták, hogy hová megy Fae. Egyik fél lakosai sem.

Egy öreg házba kopogott be, siettem, hogy bejussak én is a házba.

- Geraldine küldött, uram.

Fae lehajtotta a fejét, és nem pillantott fel a személyre. Ó, pedig kellett volna.

- Mutasd magad.

Lehúzta a kendőt a fejéről és megpillantották egymást. Harry és Fae.

- T-te?

De Harry nem volt jó kedvében.

- Mutasd, mit hoztál.

Átadta a dobozt, amiből egy kis üvegcsét emelt ki. Harry az egyik szoba felé indult meg és mindketten követtük. A rozoga ágyon egy asszony feküdt, lázas lehetett, reszketett.

- Anyám, nyisd ki a szádat.

- Ne. Harry, fiam. Engedj el.

- Nem. - morogta komor hangon, majd a szájába öntötte a löttyöt. Valószínűleg gyógyszer lehetett. Fae-el észrevettük a csokor rózsát, ami ott díszelgett az anyja feje mellett, a komódon.

Éreztem, hogy kettéhasad a szívünk.

Valószínűleg másnap ezért tértünk vissza és hoztuk el neki azt az egy szál rózsát, amit a haldokló anyja csokrából ejtett ki. A szívem elszorult. Ténylegesen elszorult.

Amikor csak tudtam, ott voltam vele. Már nem beszélhetek külön Fae-ről, mert tudtam. Hogy én voltam az. Egy másik életben, másik múltban, de én voltam.

Ott ültem mellettük és hallgattam, ahogy húzzák egymást, csipkelődnek, pont úgy, ahogy mi. Csak hogy Harry szemei hamisan csillogtak. Akkoriban is tudtam. A mindennapi látogatásokból adódóan kezdtem őt megismerni. Először csak olyan kifogásokkal látogattam, mint „meghoztam a gyógyírt”. Aztán mikor otthon felejtettem és nem volt indokom, Harry csak beengedett. Vele voltam, órák hosszat és virrasztottam vele az anyja felett. Mindketten tudtuk, hogy meg fog halni, és a gyógyszer csak könnyíti a hátra lévő napjait.

Volt, hogy én is hoztam az anyjának rózsát.

Harry mellett maradtam, mikor Fae ott hagyta őt késő délutánonként. Tanulmányoztam őt. Ahogy a mindennapjait élte. Vagyis a nagy semmit. Minden idejét az anyja mellett töltötte, nem evett és nem ivott. Egyik nap azonban kopogtak hozzájuk. Egy sötét alak, éles állú, magas arccsontú fiú sétált be az ajtón. Levette a csuklyáját és a szívem megfordult a mellkasomban.

- Zane vagyok. Fae küldött. Harry, ugye?

- Hol van Fae?

- Beteg lett, influenza.

- Miért hinnék neked? - Harry gyanakvó volt. Mi nem volt csoda, valami nem stimmelt a két falu között. Valójában olyan volt, mint mi otthon. Louis-ék vs. mi, Jet-ékkel. Zayn, vagyis ott Zane elővette az üvegcsét.

- Ezt küldte. Rám parancsolt, hogy maradjak.

Így Zayn maradt. Napokig ő járt Fae helyett, és jóban lettek. Megmosolyogtatott a tény, hogy lényegében barátokká is válhattak. És valószínűleg váltak is.

Végignézhettem, ahogy Harry anyját végül elviszi a halál és én, az akkori Fae, csapot-papot ott hagyva, odarohanok. Még azzal sem törődtem, hogy felismerhetnek. Csak ott akartam lenni a temetésen. Felismertek, és kiűztek a faluból. Konkrétan megdobáltak és Harry még csak ki sem állhatott értem. Ott voltak. Louis-ék, Niall is. Mindannyian. Valószínűleg más néven, más ruhában, más frizurával, a vonásaik azonban egy cseppet sem változtak.

Arra ébredtem egyik éjjel, hogy valaki kopog az ablakomon.

- Zane? Mit keresel itt?

- Harry küldi. - a tenyerembe gyűrt egy papírt. - veszélyes játékot űzöl.

A szemeimet forgattam. Mint általában.

- Ne aggódj már mindig. De Zane, ne szólj Joe-nak.

Joe, mint Jet?

Zane arcáról sütött a bizonytalanság. Aggódott valamiért. De nem zavart. Mert titokban találkozgattam Harry-vel. Minden egyes alkalommal a vasúton futottunk össze fél úton, hogy aztán felmehessünk a kis bunkerbe, amit Harry épített gyerekkorában, az erdőben, mélyen.

Ott voltunk órákat és beszélgettünk, mindenről és semmiről.

- Tudod Fae, ha nem lennél mellettem, megbolondulnék. - vallotta be Harry. A szemünket forgattuk, de a mosoly ott volt az ajkaink szélén. Éreztem. Hogy a szavai egyszerre hoznak zavarba és melegítik fel minden egyes porcikámat. A fára erősített lépcsőn álltam, a faházikó bejáratánál támaszkodtam. Csak egy ponyva volt az ajtó, ami oldalra volt akasztva.  Könyökölve támasztottam az államat a tenyeremen, a jelenetek sorban játszódtak le előttem. Ahogy Harry egyik nap ebéddel, majd vacsorával vár. Ahogy együtt rajzolunk a falakra. Görcs is keletkezett a torkomban. Akkor még nem volt rajzlap, meg puha hegyű grafitceruza. Kővel, vagy bottal vésték a fapadlóra, vagy a falra az írásokat, rajzokat. Dúdoltak és jól érezték magukat együtt. Ahogy újabb és újabb jeleneten voltam túl, feltűnt Harry változása. Ahogy újra fény gyúl a szemében, ami az anyja halálakor kialudt. Hülyeség volt letagadni. A láng akkor lobbant fel, mikor rám nézett. És ezt akkor is észrevettem. Azt a zöld, intenzív tekintetet. Akkor nem a testiség számított, hónapok múlásával még egy csók sem csattant el. Csak az, hogy együtt legyünk.

- Min dolgozol? - érdeklődött Harry, én pedig oldalra pillantottam. Takarni akartam a pírt az arcomon. - nézz rám, Fae.

A rekedt, mély hang akkor is úgy hatott rám, ahogy kellett. Borzongtam, felmelegedtem és meg akartam hajolni előtte.

- Majd ha elkészül, talán elmondom.

- Szóval talán - mormolta Harry játékosan, majd egész egyszerűen elkapott, ledöntött a földre és csiklandozni kezdett.

- Harry, hagyd abba!

- Nem, amíg nem mondod el!

- De még nincs kész!

- Nem érdekel - hajolt le. Az orrunk összesimult és mindketten bent tartottuk a levegőt. Még én magam is. A szívem verésétől fájt a mellkasom.

Istenem, csókold már meg!- drukkoltam saját magunknak. Aztán ki is röhögtem magam. Mintha egy filmet néznék és drukkolnék a szerelmeseknek.

Szerelmeseknek.

A gondolattól megmerevedtem. Nem, nem szerelmesek. Csak… Mindegy.

- A sín a falunk között.

Harry elcsodálkozott. Meg én is. Minek rajzoltam volna le a sínt?

- Miért pont ezt rajzoltad?

Fae megvonta a vállát.

- Mert az vezetett el hozzád.

Elcsendesedtek pár pillanatra. Oldalra fordítottam a fejem, mintha nem tudnám állni a mély, kutakodó tekintetét. De Harry lágyan fogta meg az államat és visszafordította.

- Nem rossz ötlet. - suttogta Harry, egyre halkabban. - és te vagy a vonat a szívemhez?

Ott álltam, teljesen megbénulva. A szemeim mögött könnyek gyülekeztek. Harry megcsókolt, lágyan, finoman, édesen. Az első csókunk és néztem őket, miközben végiggurult egy könnycsepp az arcomon.

Vonat a szívéhez.

Éreztem az érzéseimet, mik akkor gyülekeztek. Felhalmozódtak. Ki akartak szakadni belőlem. A mélyre szántó, gyomormardosó, megmagyarázhatatlan érzelem. A szám elnyílt, de levegőhöz nem jutottam.

Képtelen voltam felfogni, hogy egyszer ezek voltunk mi.

Egymáséi, a saját buborékunkban. Boldogan. Nem, nem mondom ki az Sz betűs szót. Képtelenség, hogy Sz betűsek lettünk volna.

Harry és én?

Nevettem.

Amíg Harry ismét meg nem szólalt.

- Mielőtt anyám meg nem halt, vittem neki friss rózsákat. Az volt a kedvenc virága.

- Nem muszáj róla beszélned.

Harry a falnak támasztva a hátát a földön ült, én pedig az ölébe fektettem a fejemet. A hajammal játszott, mi vörös volt, élénk, dús. Mindketten ragyogtunk. Ó, de ragyogtunk.

- Könnyebb, ha beszélek. Tudod mit mondott nekem? Hogy a vörös rózsát azoknak adjuk, akik iránt örök szeretetet, vagy szerelmet érzünk. Azt mondta, egy nap lesz még egy olyan nő, akinek ezt fogom adni.

Felnéztem rá mosolyogva.

- Örökre szeretni fogod őt, Harry.

Viszonozta a mosolyomat, a hüvelykujja végigszántotta az alsó ajkamat. Oda nyúltam én is. Az alsó ajkamhoz. Éreztem a lágy, érzelmes simítását. Beleremegtem. Harry nem mondott többet, pedig akart. Láttam rajta, még ha akkor nem is látta az a Fae.

- Utálom, hogy bujkálnunk kell - sóhajtott fel kis idő múlásával Harry. - nem csak pár órára akarlak magaménak, és nem egy hülye faházban a semmi közepén.

- Sosem értettem ezt a vitát a két falu között.

- Ha megtudják, hogy találkoz…

- Shh, nem tudják meg. - mormoltam neki csendesen. Aztán olyat mondott, amitől elcsuklottak a térdeim és zuhanni kezdtem. - te vagy az én Bűnös Mámorom, Harry. - súgtam neki, egy könnyes mosollyal, arc cirógatással.

Csak a következő jelenet ne az lett volna, hogy rajta kapnak minket, épp egy köszönő csókunk közben.