HÉT - Mély kihívás

helló bébik! meghoztam a részt nektek. remélem tetszeni fog, ja és bocsánat a gépelési hibákért, hiába olvasom át kétszer, annyira ismerem a szöveget, hogy nem veszem észre :/ azért remélem nem ront bele a dolgokba nagyon. jó olvasást! 

A haja szőke volt, fürtökben omlott le a vállaira, a mosolya szomorú és keveset mondó, halott. Minden egyes pillantása kiszipolyozta belőlem azt a kevéske életet, mit érezhettem még magamban egyáltalán.

A végtagjaim nehezek voltak, valószínűleg a szívem súlya tükröződött bennük. Felemeltem a jobb kezemet, és ő is úgy tett a ballal, pontosan ugyanolyan tempóban, ahogyan én. Mintha épp tükörbe néznék, még a kinézetünk is hasonló volt. Oldalra léptem egyet, ő is úgy tett. Minden egyes apró rezzenésünk a megszólalásig hasonlított, sőt mi több, ugyanaz volt. Két ember, és még is egy és ugyanaz. Elmosolyodtam.

Ez a mosoly a lelkemig romlott volt. Ahol az összes jó cselekedet köddé válik, semmit sem ér. Csak az a gyomormardosó bűntudat lapul ott, na meg a tény, hogy mit tettem. Lecsuktam a szemeimet. A sóhajom száraz volt, bántotta a torkomat. Mikor ismét szembe néztem a lelkiismeretemmel, ő már nem utánozott. Előttem volt. A cipőnk orra összeért. Oly nagyon közel állt meg, hogy a lehelete égette az arcomat, ahogy elsuttogta:

Gyilkos.

Erre a szóra tértem magamhoz az ágyamban. A hajamba túrva néztem körbe a szobában, egyedül voltam. Mégis úgy éreztem: figyeltek.

A szél befújta a függönyt a szobába, odarohantam, hogy bezárjam. De az éjszakai, rikító hold fénye nem hagyott mozdulni. A párkányra támaszkodva, farkasszemet néztem vele és engedtem, hogy a könnyem az arcomra tapadt hajamat áztassa.

A hűvös szellőtől libabőrös lettem, még sem fáztam.

Két nap telt el, hogy nem mentem vissza Albert házába. Elindultam, viszont képtelen voltam a CD bolttól tovább jutni. A torkom olyan nagyon összeszűkült, már csak a gondolatra is, hogy lássam Őt, inkább megfordultam és menekültem.

Menekülni.

Vicces, hogy egész életemben menekültem, pontosan azért, amit Harry mondott. Ami vagyok. Békésen érkeztem meg Castle Combe-ba, aztán alig egy hét, és minden felborult. Albert valószínűleg nem szívlel, amiért rögtön az első héten cserbenhagytam őt. Harryről ne is beszéljünk. Betáék pedig anyával konzultálnak napi háromszor. Megijedtek, pedig nem kellene. Semmi bajom, komolyan. Csupán egy kis pillanatnyi elmezavar, minden emberrel megesik, hogy a múltja kísért a jelenében, meg az esetleges jövőjében.

Belebámultam az erdőbe, és megütköztem valamiben. Képtelen lennék meghatározni a pontos mi voltját. Lehet, egy fa volt az. Emberi alakkal.

Elnevettem magam. Emberi alakú fa, jól elszórakoztatod magad, Olivia. De lehet, fa alakú ember. Nem. Egek, éjjel három óra van. Ideje lenne nyugovóra térni, csak hát nem megy. Ha elalszok, álmodom, és ha álmodom… csak az álmokat ne, könyörgöm. Bármi mást elviselek, csak azokat az izzasztó álmokat nem.

Ezért inkább bekapcsoltam a TV-t és egy órán keresztül kapcsolgattam. Aztán arra lettem figyelmes, hogy valaki elveszi a távirányítót a kezemből.

Felriadtam, a nap már hétágra sütött, nyújtóztam egyet.

- Jó reggelt. - mosolyogtam Betára, aki fáradtan viszonozta.

- Jobb, mint neked. - helyet foglalt mellettem és megfogta a kezemet. - kérsz egy nyugtató teát?

Felvontam a szemöldökömet.

- Le akarsz szedálni?

- Hogy mit csinálni? - nevetett jó kedvűen. - nem, csak rád férne. Vagy kávét?

- Egy pohár tejet?

- Egy pohár tej rendel. Felhozom.

- Lemegyek én. De miért nem dolgozol? - billentettem oldalra a fejemet.

- Nem kellett ma mennem. - legyintett. - úgy döntöttem, csinálhatnánk egy csajos napot. Mit szólsz?

- Tökéletes lesz. - vigyorogtam rá őszintén. - hívd Nelsont is egy manikűrre.

- Hallottam! - ordított a folyosóról, mi pedig összeröhögtünk.

- Lefürdök és megyek. Sietek.

- Csak nyugodtan, kedvesem.

A forró zuhany lágyan egyengette a felforrósodott testemet. Komótosan dörzsöltem a hajamba a sampont, minden egyes percet kihasználtam. Közben folyton Alberten járt az eszem. Most vajon mit gondolhat rólam? Idegesített és elszomorított egy időben a helyzet. Azért jöttem ide, hogy dolgozzak. Erre ez a balf… tehát ő, teljesen elrontott mindent. Minek kell neki pont Albert unokájának lennie? Nem, ez nem a sors, meg egyéb lányos bolondságok. Még hogy sors!

És ha az?

Lehet, pont vele és pont most kellett találkoznom.

Nem, nem. Nincs sors. Harry egy gyönyörű szörnyeteg, semmi több. Gyönyörűt mondtam volna? Taszítót akartam, mindegy.

Megszárítottam a hajamat, egy piros ruhát kaptam magamra, mi túl sokat mutatott a combomból. Oké, combközépig ért, de itt az emberek azt is a „túlzott” kategóriába sorolják. Túlzottan ki van öltözve. Ilyen ruháim voltak, és mivel már nincs állásom, nincs miből újat vennem.

Anya is biztosan jól leírt magában. Még egy munkát sem tud megtartani, egy hétig sem.

Megráztam a fejemet. Elég volt ebből, Olivia. Össze kell szedned magad, elég volt az önsanyargatásból. Alapozóval takartam a lila karikáimat, csak hát azon is átütött. Nem mintha számítana. Nem fognak megtörni, nem ezért raktam össze magam hónapokkal ezelőtt.

Nagyon ingatag, Beta, vigyázz vele.

Képes depresszióba esni.

A munka nem az erőssége.

Nem olyan, mint a mostohatestvére.

Anyám szavai ott hangzottak a fejemben. Kihallgattam a Betával való beszélgetésüket, nem szép dolog, viszont tudatában kellett lennem vele. Nem változott semmit sem. Hiába a skype beszélgetéseknek, meg a hiányzol azért üzeneteknek. Csak mosolyognom kellett rajta. Kifestettem magam, előkotortam a legtökéletesebb mosolyomat és lebattyogtam Betáékhoz.

Megtorpantam az ajtóban, hogy ne zavarjam az édes pillanataikat. Nelson fiatalabb volt, még sem ütközik meg rajtuk az ember szeme. Olyan furán festenek együtt, s mégis sugárzik róluk a boldogság. Nem vettem tudomást a szívem szorításáról, inkább megfordultam, hogy teret adhassak nekik.

- Sehová nem mész, királylány. - jött Nelson csipkelődő hangja. - idd csak meg a tejedet.

Csendesen iszogattam az italomat, ők pedig a napi teendőket beszélték. Elkaptam egy halk suttogást, és nem lehetett figyelmen kívül hagyni.

- Beta, miattam ne maradj itthon.

- Nem miattad maradok, kedvesem.

Elmosolyodtam.

- Nem lesz bajom, sírni sem fogok. Sőt, kinyírni sem fogom magam.

Beta kezében megállt a kanál és szétnyílt ajkakkal meredt rám. A szemei sarkában könny gyülekezett. Hát, ez rossz vicc volt.

- Beta…

- Nem hagylak egyedül, vita lezárva.

Hát jó. Anya természetesen minden baklövésemről beszámolhatott, a legrosszabbra készítették fel őket. Nem volt gond velem, már nem. Meg tanultam együtt élni a hibáimmal - már amelyikkel - és nem leplezni őket őrült badarságokkal.

- Nem vagyok csecsemő, sem elmebeteg. Magam is el tudok menni lányos napra, kérlek Beta. - váltogattam a pillantásaimat közöttük. A szemeimből süthetett a könyörgés. - szükségem van rá.

Összenéztek Nelsonnal és magamban elmondtam egy sor mi Atyánkat, hogy belemenjenek. Valóban jó lett volna csak úgy elmenni, vásárolgatni - a maradék pénzemből - és csak úgy lenni.

- Már sokat javultam. - folytattam a meggyőző hadjáratomat. - anyától is megkérdezheted, hogy ilyenkor a legjobban magamra van szükségem.

És megint itt vagyunk. Már én is úgy beszéltem, mintha legalább is beteg lennék. Szó sem volt róla, csak hajlamos voltam a befordulásra. Valószínűleg a sok agyalásom szüleménye is lehetett, vagy épp a múlté. Na mindegy is, mert mikor felsóhajtottak egyszerre, a vigyorom a colgate reklámba is bevágható lett volna.

- Ha szükséged van ránk, azonnal hívj.

- Megleszek. - bizonygattam immáron századszorra, és úgy is lesz.

Délelőtt úgy döntöttem, saját magamra szánok egy kis időt. Megcsináltam a szemöldökömet, vágtam a hajam végéből - magamnak szoktam és nem csilli-villi fodrásszal, ahogy Ők gondolják - pakolást tettem az arcomra, kivasaltam a hajamat, megcsináltam a körmeimet.

Csak az enyémek nem nőnek meg hosszúra?

Én aztán akármit szedhetek rá, vitamint, külön körömre is, semmit sem ér. Betörik, a felső réteg pedig leválik. Úgy hogy inkább lereszeltem és kifestettem.

Délutánra kivettem a borítékomból némi pénzt, amit költésre szántam. Nem akartam túlzásokba esni, ráadásul a munkámmal sem tudtam, mi lesz. Nem mentem be és ezzel valószínűleg elástam magam Albert előtt. Felsóhajtottam. Már megszoktam.

Bedugtam a fülhallgatót a füleimbe és úgy indultam útnak. A nap felmelegítette a testemet, kellemes idő volt, csak a szél ne döntött volna úgy, hogy megzavar néha-néha. Feldobtam a napszemüvegemet, és kifújtam egy mélyről előtörő levegőt.

Lenémítottam a telefonomat, nem akartam senkivel sem beszélni.

Az első utam egy cukrászdába vezetett.

Istenem, imádtam sütit enni. Nem is enni, egyenesen falni. Vettem három szeletet, és magamhoz kaptam a hetilapot a másik asztalról. Körülnéztem, nem jön-e valaki érte. Megvontam a vállamat, majd visszaadom, ha igen.

A krémes süti szétomlott a számban, a szemeim keresztbe álltak, olyan ízletes volt. Kihagytam az első oldalt, valami hülye statisztikai cuccok voltak rajta. Olvastam egy kis divat cikket, sztárosat, aztán egy írásnál megakadt a villa a számban.

Albertről volt benne egy kép, és az elvesztett feleségéről nyilatkozott. Hirtelen elment a kedvem a süteménytől. Félretoltam, megigazítottam a szemüvegemet és figyelmesen olvastam végig.

„A feleségem halála óriási tragédia volt nekem, és a családjának. Megesküdtem, hogy addig nem hagyom el ezt a világot, amíg meg nem találom a gyilkosát.”

A szemem sarkában összegyűlt egy könnycsepp, mit rögtön le is töröltem. A szívem zakatolt Albertért, és azon nyomban oda akartam rohanni hozzá, hogy esedezzek a bocsánatáért. De mégis mit szólna, ha a nyakába omolnék a meghalt feleségének híre hallatán?

El kellett indulnom valamerre. Az újságot pedig ott hagytam.

A bevásárlóközpont felé lépdeltem, ami legalább háromszor kisebb volt, mint Londonban. De jó pont, amiért ide is építettek üzleteket, ahol ruhákat tudsz vásárolni. Megoldhatták volna annyival, hogy utazz el egy nagyvárosba és vásárolj ott.

Vettem egy kosarat és körülpillantottam. Kívülről sokkal kisebbnek tűnt az üzlet, belülről pedig el sem láttam a végéig. A fehérneműknél kezdtem, jött is rögtön a hang mögülem:

- A pirosat vedd, az szexi.

Kane jellegzetes hangját bárhol megismerném.

- Jól állna rajtad, főleg a csipkés tanga - vigyorogtam rá a vállam fölött.

- De csak ha te hordod a melltartó részét, - hajolt közelebb - bugyi nélkül. - suttogta csak nekem, az én arcom pedig totál vörössé feslett. Zavaromban inkább másfelé néztem, pont bele Harry arcába. Aki egyébként megállt a mozdulatában és minket pásztázott. A szemei sötétek voltak, az álla pedig rángatózni kezdett. Amíg Nika a nyakába nem mászott és majdnem megerőszakolta ott helyben. Na jó, szép is lett volna, ha ott helyben kiteríti és rámászik a… szóval na, képletesen értetted, Olivia, maradjunk ennyiben.

Ledobtam a fehérneműt, és a feketéhez nyúltam.

- Naa, had vegyem akkor meg neked. - állt mellém Kane és lógatta előttem a bugyit. Ennek elment az esze.

- Nem kell, Kane - nevettem az orrom alatt.

- A fekete is jól állna, de a piros az tüzes - búgta nekem sejtetően, igyekeztem a zavaromat leplezni, de hát Harry tekintete lyukat vájt a hátamba, Kane pedig itt zagyvált nekem össze-vissza mindenféle badarságot. Inkább betettem a kosaramba, és a szememet forgattam Kane elégedett arcán. Egyébként is azt akartam megvenni, csak nem az ő jelenlétükben.

A nadrágokhoz léptem, volt elég rövidnadrágom, de muszáj volt valamit néznem. A hátam mögött ott röhögcséltek, persze, hogy akkor jönnek vásárolgatni, mikor én. Csak nekem lehet ekkora szerencsém. Felsóhajtottam. Nyugi Olivia, lenyeled és kész, mint általában.

Egy gyönyörű szép mosolyt festettem az arcomra és úgy mentem tovább a felsőkhöz. Találtam egy hófehér, csipkés hátú felsőt, mély dekoltázzsal.

- Hát, nem is tudom - mormoltam. Persze hordtam ilyeneket, de az ára nem tetszett. Nem szabadott túlköltekeznem, de annyira tetszett rajtam, mikor felpróbáltam, a kosaramba raktam.

A fülkéből kifelé menet, összeütköztem Nikával. Aki jól el is ejtette a szűk csőnadrágot, amit fel akart próbálni.

- Jobban odafigyelhetnél, hová lépsz.

Visszaszívtam: talán ha nem hordanád fenn ennyire az orrod, akkor látnál előre is, nem csak a plafont!

- Ne haragudj, nem akartam.

- Persze, hogy nem. Ahogy a barátomat se akarod.

Elnevettem magam. Olyan hirtelen jött, őszintén és mélyről, mindenki ránk figyelt.

- A barátodat? Nagy ívben tesz rád, csak te hiszed, hogy a barátod. - bukott ki belőlem, a szemeim elkerekedtek. Na, ezt nem kellett volna. Visszaszívni, visszaszívni, már nem lehetett. Nika a csípőjére vágta a kezét.

- Mit tudsz te rólunk? - kérdezte, egészen emberi hangon. Nagyobb felhajtást képzeltem el. - semmit. Törődj a magad dolgával.

Igaza is volt. Épp ezért biccentettem és a pénztárhoz igyekeztem. Ideje megszabadulni a fojtogató társaságtól.

És csak akkor jött a pénztár. Egek, hol a pénztárcám? Beálltam, két lány volt előttem. Halkan beszélgettek és mosolyt is küldtek nekem. Még köszöntek is kedvesen. Jól esett, hogy végre valaki normális emberként tekint rám.

A lábammal topogni kezdtem, mintha egy másoknak hallhatatlan ritmust követtem volna. A saját lelkem ritmusát. Elmenni innen, csak ez járt a fejemben.

A szemeim sarkából láttam, hogy hány nő megfordul Harry után. Aki épp egy fekete pólót nézegetett. Rögtön elöntött a düh. Még bizsergett a tenyerem a pofontól. Egek, de jól esett. Sosem hittem volna, hogy egy pofon ennyire megnyugtathat. Nem azért, mert így vezetném le az általános, mindennapi stresszt. Inkább azt a mérhetetlen mérget és sérelmet, amit a szavai okoztak.

Gyilkos.

A fenébe, ha nem lenne igaz, még lenne is okom felháborodni.

Csak hát más, ismeretlen szájából ilyet hallani több mint eltipró. Mintha bele látott volna a sötét lelkembe és az arcomba vágta volna a ronda igazságot. Igyekeztem nem felidézni megint Oliver képét előttem, de csak őt láttam. Ami jó nagy badarság, hogy is láthatnám őt? Maximum, ha átmentem médiumba. Nem is lenne rossz, vagy ha a szellemekkel suttogókból a főhősnő adottságával rendelkeznék… Vihetnének a bolondok házába, egyrészt, mert ilyen nem létezik, másrészt, elvenném a saját életem, ha látnom kéne őt. Szellemként.

Képtelen lennék elviselni.

- Kisasszony?

A pénztáros fiú hangjára tértem vissza a valóságba, a tenyerem izzadt volt.

- Bocsánat, csak beszippantot… ez téged nem érdekel, nyilván. - mosolyogtam, kedvesen viszonozta.

- Semmi gond. Ez így 15 font lesz összesen.

Kinyitottam a pénztárcámat és néztem a sok aprómat. A nagy részét odaadtam nagyobb pénzben, viszont aprót is akartam. Elkezdtem számolgatni, a sor pedig egyre nagyobb lett a hátam mögött. A homlokomon gyöngyözni kezdett a verejték.

- Segítsek? - kérdezte minden gúny nélkül. Nyeltem egyet. Természetesen a mögöttem lévő tömeg Harryéket foglalta magában.

- Nem kell, köszi. Csak… számolgatok.

- De szívesen segítek, ha…

- Nem kell. - tudtam le gyorsan. - megoldom. - mosolyogtam idegesen. Nem igaz, Olivia, már megint?

Aztán egy kéz előjött a hátam mögül, kivette a megfelelő pénzmennyiséget és odaadta a srácnak. Elvettem a szatyromat és le akartam lépni onnan minél előbb.

- Várj már, Ollie. - Kane volt az, mély levegőt vettem.

- Igen?

- Mi történt? - állt meg előttem és beletúrt a sötét, sűrű, rövid hajába. - azt hittem, elsírod magad.

- Dehogy.

- Úgy tűnt.

- Egek, ilyen béna voltam? - suttogtam elképedve magamon, mire Kane elvigyorodott.

- Aranyos voltál. Másnak is vannak problémái a számokkal, ne aggódd túl.

- Nekem nincsenek. - hadartam gyorsan, ha Harry meghallja és elmondja Albertnek, végem van. Egy táplálkozási tanácsadónak nem igazán előnyös. - csak elgondolkodtam.

- Mi lenne, ha egy turmixon gondolkodnál el, mondjuk velem?

A földig esett az állam, és nem csak az enyém. Harry megtorpant mellettünk, közel, nagyon közel. Éreztem a testéből áradó forróságot, az enyémben is felszökött a hő.

- H-hogyan? - dadogtam, teljesen falhoz szegezett a kérdésével.

- Jól hallottad. - mosolygott és megigazgatta az előre bukó hajamat. Tekintetemmel követtem a mozdulatát, túl kába voltam, hogy felfogjam, mit kérdez. - mondjuk ma este. Van egy cukrászda, Isteni sütik vannak meg turmixok.

Végszóra korogni kezdett a gyomrom, Kane pedig elégedetten vigyorgott.

- Kane. - jött a mély parancs mögülem. - indulunk.

Harry már az ajtónál volt, Nika próbálta elrángatni onnan, de nem mozdult. Minket bámult, folyamatosan. Igézően. A földre szegezett, a tarkóm pedig lángolni kezdett. Nem beszélve arról, hogy az arcom színe a tűzpiros almáéval lehetett hasonló.

Kane megindult a barátja felé, de még megfordult és kitárta a karjait.

- Na mi van, hófehérke? Eljössz, vagy sem?

- De van barátnőd, nem? - vágtam csípőre a kezeimet játékosan. Kane kacsintott egyet.

- Valami szexiset vegyél fel. Vagy inkább ne vegyél fel semmit sem, az lesz a legjobb. - vigyorgott, mint egy jól lakott óvodás, majd ott hagyott minket.

Azért minket, mert Harryvel jó pár percig farkasszemet néztünk. A tekintete mély volt. Egy mély kihívás, amitől felborzadt a bőröm és beszívtam a felső ajkamat. Rögtön oda nézett.

Lepleztem, hogy mit indított el bennem, mikor a számat bámulta, szakadatlanul. Nem izgatott. Mert a dühöm felülkerekedett mindezen.

Így hát rámosolyogtam.

- Holnap reggel nyolckor számíthat rám Albert. - mondtam még Harrynek és jól ott hagytam egyedül álldogálni. Legalábbis akartam.

- Nem mehetsz el Kane-el. - felelte mogorván, megszűnt a monoton brit akcentus.

Azt hitte, megszabadult tőlem. Már csak azért sem. A hangulatingadozásaimnak köszönhetően, újra erőre kaptam, Harry ölni akaró tekintetét látva. Nem tetszett neki, hogy Kane érdeklődik irántam? Felborítanám a bandája rendjét, és betolakodnék?

Mi másért ellenezte volna…

Már a cikket olvasva tudtam, vissza kell mennem Alberthez.

De így, hogy Harryt ennyire fel tudtam bosszantani, ezer százalékra tudtam, visszatérek. Ó, és elmegyek Kane-el. Miért ne mennék? Ideje barátkoznom, vagy mi. Betáék ennek csak örülni fognak. Hogy én mennyire örülök, az más kérdés. Majd fogok.

- Egy valamit jegyezz meg rólam, Harry. - álltam még meg előtte. - nem szeretem, ha megmondják, mit csináljak és mit ne. Most pedig mennem kell - igazgattam meg a szemüvegemet és eszméletlenül büszke voltam magamra, amiért nem törtem meg előtte. Nem hatott meg a gyilkos szó, mi végig ott keringett a szemeiben. - el kell készülnöm, mire Kane eljön értem.

És ezzel szépen ott is hagytam, had rángatózzon az álla úgy, ahogy akar.