Tizedik Fejezet - BETÖRŐ

sziasztok drágaságok! meghoztam a következő részt. nem lett túl hosszú, mert nem sokat aludtam az éjjel :) szóval k.o. van. de jó olvasást hozzá, remélem tetszik xx

Lefektettem a rajzot konyhapultra és az ablakhoz sétáltam. A város fényei függönyként világították be az utcákat, az állomásról már nem szűrődtek fel a hangok. Mély levegővel próbáltam eltűntetni azt a megmagyarázhatatlan ürességet a mellkasomban. Kár, hogy hasztalan volt.

Miután kivittem Jet-et, hogy elvégezze a dolgait, egy bögre teát csináltam magamnak és egy kád forró vízbe iszogattam.

Felidéztem minden egyes elejtett szót, Zayn tekintetét, sajnálkozó hangját…

Perrie.

Ez a név még jó darabig ott fog élni az agyamban. Hogy zavart-e? Nem tudom. A tény, hogy nem akart beszélni róla, titkolózott és lekoptatott miatta, igen, ez volt az, ami zavart. Éreztem, hogy megremegnek az ajkaim.

Miért remegtek meg?

Ahogy kifújtam egy mélyről jött levegőt, a fürdőszoba még inkább bepárásodott. Beszippantottam egy jó kis adag teát, majd hátra döntve a fejemet lenyeltem. Élveztem, hogy végigégeti a torkomat. Pihenés. Erre volt szükségem. Csak ne jelent volna meg Zayn arca előttem. Emlékszem régen, mikor többet lógtunk együtt, mindig elvitt sétálni a parkba és fagyit vett nekem. Még kicsik voltunk és Zayn mindig, de mindig megspórolta a kapott pénzét, hogy nekem fagyit tudjon venni. Elnevettem magam. Hát tényleg ilyen vak voltam?

Sosem halmozott el virágokkal, nem volt szükség rá. Egyébként sem voltam az a virágos lány. Elég volt, hogy mellettem volt, és ha szükségem volt rá, mindig ott termett.

Összeszorítottam a szemeimet.

Éreztem. Ahogy eláraszt. Az a veszteséggel telített érzés. Le végig a gerincemen, a lábujjaimig, mik be is görbültek az erejétől. Nem, nem, Fae, szedd össze magad.

De már késő volt.

Megmarkoltam a bögrémet, ahogy felbukkantak előttem. Sorjában. Az emlékek. A közös, együtt töltött pillanatok. Ahogy kézen fogva szaladunk az eső elől. Ahogy egyszer csak megemelt és megcsókolt. Na ja, mint azokban a nyálas romantikus dobnivaló történetekben. Ott voltunk az eső kellős közepén, és akkor csókolt meg elsőnek. Nem az a felfallak nyelvvel csók volt ez. Inkább… nem. Nem lehet inkább. Mindenki tudja, mi lenne az inkább után. A libabőr végigvonaglott a testemen.

Mély levegő, Fae.

De nem ment. Nem. Ment.

Tisztán látom a nagy barna szemeit, ahogy rám néz, és azt mondja „legyél az enyém”. És nem, nem a perverz módon! Zayn azt kérte, hogy legyek vele. Úgy vele-vele. Ráharaptam az ajkamra. A könyörgés, a reménykedés, minden ott volt a szemében és én nemet mondtam. Félig. Azt találtam ki, ami mindkettőnk javát szolgálja. Nincs kötöttség, csak csók, szex, semmi barát és barátnő. Csak csupán ott a kádban ülve vettem észre a fájdalmat a szemében. Ahogy félig lecsukódnak a szemhéjai és rábólint.

Az volt az első este, hogy Zayn az én szobámban aludt.

Egy vadul kezdődő, s majd energiatakarékosra váltott éjszaka. Mi csak nekem volt energiatakarékos. Neki másért volt lassú. Neki több volt, mint szex. Már akkor több volt.

Elnevettem magam.

Hogy ebben a legszebb?

Ezt mindvégig tudtam. Hisz hogyan emlékeznék ezekre, ha nem jegyeztem volna meg valahol tudat alatt?

Zuhanni kezdtem. Elernyedt testem a vízbe csúszott, csak a fejem maradt kint. Beszippantottak az emlékek, beszippantott Zayn hiánya.

- Zayn?

- Hm? - ütötte fel a fejét mosolyogva a laptopja mögül. A mosolya kedves volt és szeretetteljes. Éreztem oda hatolni, ahová kellett. Bele a szívembe. És megmosolyogtatott. Úgy Istenigazából.

- Gyere ide - nyújtottam neki a kezemet. A kanapémon ültem, miután rendet raktunk nagy nehezen. Zayn lecsukta a laptopot, ellökte magát a székről és szexi lassú léptekkel kezdett közeledni felém.

- Mi a baj? - mormolta, mikor megfogta a kezemet.

Lerántottam magamra és összenevettünk, mikor Zayn konkrétan az ölembe huppant.

- Csókolj meg - kértem őt oldalra billentve a fejemet.

Zayn lehajolt és csókot nyomott az arcomra. Elégedetlenül sóhajtottam fel.

- Nem puszira gondoltam - biggyesztettem le az ajkamat, mint egy óvodás. Zayn ismét hozzám hajolt, de végül lesütötte a fejét.

- Nem lehet, bébi.

- Nem lehet? - szörnyedtem el. Miért mondott nemet? Nekem? Miért pont most?

Zayn legördült rólam és elhelyezkedett a kanapén. Beleszántott a sűrű hajkötegébe.

- Nem lehetek együtt egy olyan lánnyal, mint te.

Elnyílt a szám a döbbenetben.

- Olyan lánnyal, mint én?

- Felszínes, kétszínű, csak a saját érdekeit nézi. Valljuk be, Fae, nem te vagy azaz ember, aki mellett boldog lehet valaki.

- Zayn - suttogtam. Az ő szájából ilyet hallani több volt, mint késforgatás.

- Nem szeretsz senkit sem, Fae. Nem vagy képes bárkit is magad mellett tartani a ridegségeddel. Szerinted anyád miért ment el?

Felálltam. Éreztem, hogy bevörösödik az arcom a dühtől.

- Mondd, hogy ez nem történt meg.

Zayn felállt, arca komor, mint akinek édes mindegy, mit tesz a szavakkal.

- Bocs, Fae. Utólag nem tudom, hogy én miért maradtam eddig.

Néztem, ahogy kimegy az ajtón és rám csapja. Én pedig a földre zuhantam.

Ugatás. Még egy kis ugatás. Meg szorítás valahol a testemen. A nevem. Ordították.

- Fae, térj magadhoz! - egy mély husky hang próbált elérni hozzám. Vicces, husky hang, vagyis kutya hang? Oké, belőve érzem magam. Szédültem. Nem is szédültem, mert nem voltam magamnál. - a francba, Fae.

Egy csattanás az arcomon. Pofán csaptak.

És a szemeim kinyíltak. Ijedten ültem fel, levegőért kapva. Homályosan láttam, de ahogy többet pislogtam, kezdett kiélesedni a kép.

Casper. Mi a francot keres itt Casper? Megráztam a fejemet. A kádban ültem. A földön bögredarabok. A kedvenc bögrém volt.

Miért csurom víz minden? Óh, nyitva hagytam a csapot.

Felnéztem egy igen csak mogorva arcra.

- Mit keresel itt? - a hangom rekedt volt. Miért volt rekedt?

Mellesleg Casper egy szürke melegítőnadrágban volt, meg egy fehér kinyúlt pólóban. Most mondjam, hogy ellenállhatatlan volt a vizes ruhákban?

- Legközelebb szólj, ha öngyilkos akarsz lenni. Szólok egy lelkiturkásznak.

- Micsoda akarok lenni?

Felálltam és kiléptem a kádból. Jet nyüszítve bújt a lábamhoz, így megnyugtattam őt a fejét simogatva.

Mikor visszanéztem Casperre, megrökönyödtem. Casper szemei, soha, ismétlem soha, nem voltak ilyen sötétek. Mintha egy fekete esőfelhő ködösítette volna el a tekintetét, ahogy az arcomat fürkészte.

Csak, hogy ezúttal nem álltak meg a szemei az arcomon.

Figyeltem, ahogy éhesen végigpásztázza egyébként meztelen testemet. A szája elnyílt, és a keze ökölbe szorult a teste mellett. Tán még a légzése sem volt kiegyensúlyozott, mint szokott. A tekintete meg-megakadt olyan helyeken, mint a lábaim, vagy a melleim. Láttam, ahogy alsó ajkát beszívja a szájába, és mikor ismét a szemeimbe nézett, már én is gyorsabban vettem a levegőt.

Kivert a víz a tekintete alatt.

- Üdv a paradicsomban - tártam ki a karjaimat, most már mindegy alapon. Nem voltam szégyenlős. Tehát az, hogy elfelejtettem a meztelenségemet és kiléptem a kádból minden nélkül, nem volt nagy kunszt. Amíg nem éreztem, ahogy befurakodik a bőröm alá a tekintete, felhorzsolt, megragadott.

Casper felmordult a torkában, és mikor felém tett egy lépést, kitört belőlem egy halk nyöszörgés. Szellő sem volt, de a hideg lavinaként rázta végig minden egyes porcikámat. De megállt. Lemarta a törölközőt a fogasról és nekem dobta. Szó nélkül fordult meg, és ment ki a fürdőből.

Elvigyorodtam.

Elvigyorodtam, mert a melegítő többet mutat, mint egy farmer.

Ó, és volt mit mutatni. Még hozzá azt, amit én is éreztem a lábaim között.

Felvettem egy köntöst és a hajamra csavartam a törölközőt. Casper a pultomon támaszkodott és szerintem nyugtatni akarta magát.

Csak akkor láttam meg, hogy az ajtóm be volt törve. A csípőmre csaptam a kezeimet.

- Mi a franc?

Megfordult, de nem vágy volt a szemében többé már. Mindinkább méreg.

- Tudod mit? Ne is válaszolj! Húzzál innen kifelé Casper. Nem tudom mi a francért törtél be, mikor semmi okod nem volt rá. De menj el. Nincs szükségem senkire sem.

Casper fogta magát és ott hagyott. A lábai hangos csörtetést hagytak maguk után, pedig mezítláb volt. Mondtam már, hogy milyen jó áll egy fiúnak a mezítlábaskodás?

Megráztam a fejemet.

Rá akartam csapni az ajtómat, de rájöttem, hogy félig leszakadt. Ferdén lógott a falról és nem lehetett becsukni. Csak ha felemelem, a nem tudom hány száz kilós ajtót.

- Ez nem lehet igaz.

Jó kis éjszakának néztem elébe.

Felfogtam a vizes hajamat és nekikészültem a szerelésnek. Mármint, hogy megemeljem.

Leguggoltam és az ajtó alá nyúltam.

- Menni fog ez! - mondtam bátorításképp, de alig bírtam megmozdítani. Felálltam és belerúgtam egyet - utállak. Miért vagy ilyen baszott nehéz?

Megint megpróbáltam, de semmi. Harmadszorra sikerült kicsit megemelnem, így vigyorogva próbáltam felállni, hogy valahogy betegyem a zárba.

- Jet, kelleni fog az ajtód - motyogtam, de akkor koppanás volt az ajtón, és leejtettem. Rá a kezemre. Hangosan nyögtem fel fájdalmasan.

- Fae, engedj be - Casper verni kezdte az ajtót. - azonnal engedj be!

Elálltam az ajtótól, ami szépen oldalra bukott.

- Fáradj be, frissen szerelt ajtómon!

Casper megállt előttem és méregetni kezdett.

- Mit csinálsz itt, Harry? - sóhajtottam fáradtan.

Nem mondott semmit sem, csak az ajtót kezdte mozgatni. Ott álltam mögötte összefont karokkal és néztem, ahogy a karján dolgozik az izom. Mikor Casper felemelte kívülről, felnyögött morcosan.

- Csak belülről tudom bezárni.

- De akkor bent maradsz - röhögtem - kizárt.

Casper lerakta az ajtót, belépett és újra megemelte. Szépen bele a zárba. És az ajtóm úgy is maradt. Megtörölte a kezeit és felém fordult.

- Elment az eszed? Nem maradhatsz itt. Tudsz róla, hogy… csak most esik le, én is be tudtam volna zárni belülről, amíg te kívülről tartod.

Casper elvigyorodott féloldalasan. A vigyor, mit nagyon ritkán látni. Közelebb lépett, és le is fagyott az arcáról.

- Egyszer elég volt megélni, Fae Wallace, nem fogod megölni magad. Nem, amíg a szomszédod vagyok.

- Mi van? - nevettem. Ez hülye. - te hülye vagy.

Felvonta a szemöldökét.

- Tudod, éjjel kellemes volt arra kelni, hogy a dög torka szakadtából ugat. Felkelek, kijövök, kopogok, semmi. A kutya vonyít. Csattanást hallottam. Betörtem az ajtót. És te ott feküdtél a víz alatt.

- De cs…

- Nem ölöd meg magad, mert azaz én feladatom - mondta hirtelen és elnyíltak a szemeim. Hosszan farkasszemet néztünk, és végül megajándékozott egy lassú, feszes, nyers vigyorral. 1 percen belül kétszer, nála ez nagy szó. - amiért felkeltettél. Ha rendbe jössz, megöllek érte.

Elnevettem magam. Még csak ki sem kellett találnom semmi bosszantót, megtettem tudat alatt is.

- Kizárt dolog. Menj el. Kinyitod és becsukjuk megint együtt.

- Nem.

- Nem kell őrző védő! Nem akartam megölni magam.

Casper tekintete a combomra esett.

- Mondd ezt annak, aki nem látta a belső combodat.

Lenyeltem a szavakat. Összeszorítottam a combjaimat.

- Miért? - kérdeztem.

- Miért mi, Fae Wallace?

- Miért törődsz azzal, hogy mi van velem? A hátad közepére sem kívánsz.

Egyébként is elaludtam, de mindegy.

Casper megtorpant a kanapé felé menet, és hátra nézett rám a válla fölött. A kérdés ott ragyogott a szemében, de csak elfordult és leült a kanapémra.

Vicces, hogy eddig le akart koptatni, most pedig nekem kell kitalálnom, hogy rakom ki a lakásomból. Hosszú estének nézünk elébe.

Egy valami piszkálta a fantáziámat. Még pedig az, hogy Harry ó de mogorva Styles betörte az ajtómat, mert azt hitte, bajban vagyok. És nem, akkor még fogalma sem volt róla, hogy épp a kádban „ölöm meg magam”. Csak szimplán betörte.

Érdekes.