Tizennegyedik Fejezet - VONAT

sziasztok! megérkeztem a következővel!:) jó olvasást hozzá, puszillak titeket xx

Fae 

Ott hagyott.

Hevülten, vágyakozva és remegő lábakkal.

Mi a fészkes fenét képzel magáról? És én mit képzelek magamról? Akartam. Krisztus, de akartam, hogy megcsókoljon.

- A francba - majdnem fejen vágtam magam, csak voltak körülöttem. Idegesen csörtettem ki a suliból az utolsó órám után. Mindenkit lekoptattam magamról, mert a vérem pezsgett. Nem-nem, őr-jön-gött. Te jó Isten, mégis mit képzelünk magunkról? Még mindig éreztem a nyelvét a nyakamon. Nem végignyalt. Bele fúrta a bőröm alá és olyan mély nyomott, sebet hagyott, hogy évekig érezni fogom.

Ez nem normális.

Ez beteges.

De megbénultam. Megálltam az utcán és lehunytam a szemeimet. Éreztem. Ahogy meg akar csókolni, majd inkább a nyakamhoz hajol. A hűvös lélegzete. A merev, feszes teste az enyém ellen és az illata. A francba, Blue Channel! Biztos voltam benne. Imádtam az illatot és neki ilyenje volt. Menjen a picsába! Ziháltam, pedig a közelemben sem volt. A lábammal dobolni kezdtem, mert úgy éreztem kell még.

Kell, kell, kell.

Jézus, nyugi, Fae.

Semmit sem aludtam, de csöppnyi fáradtságérzetem sem volt. A nyakamhoz nyúltam. Ahol a nyelve kalandozott. Ezerszer csókolták már a nyakamat, de senki sem úgy, mintha titokban forró érzéki szerelmet teremtene a bőrömmel. Mint a filmekben, a kandalló melletti tüzes szeretkezés. Mindenhol éreztem. Mintha a mutatóujja végignyalta volna a gerincem vonalát. Mintha belém lehelt volna valamit.

Duda.

Nem volt duda.

- Menj már az útból!

Megráztam a fejemet. Oh, hogy majdnem elütöttek.

- Bocs - intettem és tovább baktattam.

Kész káosz volt a fejemben! Nem azon akadtam ki, hogy például fogalmam sem volt ki fizette ki a lakásomat. Vagy például, hogy Harry fenyegetőzött. Magához láncol a csókjával. Hah, ekkora badarságot!

MEG SEM MERT CSÓKOLNI!

Oké, remélem nem ordítottam el magamat hangosan. Körülnéztem, szerencsére nem néztek úgy rám, mint egy idiótára.

Te jó ég, miért vagyok ennyire kiborulva? Elnevettem magam, de úgy Istenigazából. Sétáltam az úton és gyomorrázkódó nevetésemet mindenhol hallották. Nem, Fae, nem fogsz így reagálni.

Fáj az egódnak, mi?

Legszívesebben lelőttem volna a hangot a fejemben. Nem fájt az egómnak. Az egómmal semmi baj, csak nem csókolták meg.

- Jézus - törtem ki az orrom alatt. Oké, lehet, hogy nem esett jól az egómnak. Elvégre Harry rám sem nézett az elejétől fogva. Talán pont így volt jó. Amíg persze meztelenül nem látott.

Nem, nem, nem, verd ki a fejedből, Fae. Nem csókolt meg, mert nem érdekled, ennyi.

Nem is ezt akartam gondolni.

Hanem, hogy annyira leszar, még egy csókra sem vagy érdemes.

Ez megint nem az eredeti gondolatom volt.

Megálltam a házam előtt és sokáig bámultam a tájat. A táj, ami régi emeltes házakból állt, tágas, leélt utcákból, meg a messzi távolban lévő vonatállomásról. Vicces, mert csak egy-két vonat áll meg nálunk. Üresek voltak az utcák, a legtöbb diák még iskolában volt. Felsóhajtottam. Oké, ez is meg volt.

A suli mára, a majdnem csók Harryvel és Jet ugat a lakásban.

Mármint Jet 2.0. Nem Jet number one. Mondjuk ki tudja, lehet a nagy őrző-védő állapotában kutyává változott.

Pár hosszúnak tűnő másodpercig azon tanakodtam, hogy bekopogjak-e. De mit mondhatnék?

Szia, kösz a majdnem csókot, mi a pálya?

Nem borított ki soha egy fiú sem, főleg nem azért, mert lekoptattak. Jó, olyan még nem volt, mindegy. Inkább az ajtóm felé fordultam, ami a helyére volt rakva. Sőt, még kulcsolni is lehetett. Meg bezárni magam után.

- Szia, haver - leguggoltam Jet-hez, aki körülrajongott egy percen keresztül. Arcon nyalt, és megugatott - nyugi, Jet, megyünk már, megyünk.

Elővettem egy kis pénzt, felvettem a kis fekete táskámat. Muszáj volt vásárolnom. Jet végig mellettem battyogott. Mindig pórázzal látjuk a kutyákat sétáltatni. Bevallom bennem is volt egy kis félsz. De Jet-nek eszébe sem jutott elmenni mellőlem. Pedig jó pár macska lézengett az utcákon. Ő csak mellettem sétált, szaglászott és végezte a dolgát.

Csodálkoztam, hogy senki sem volt az úton. Mármint tényleg az iskolakerülő fiatalok. Mint például az a Race? Jet bandája? Tényleg, Jetnek bandája is van. Legközelebb megérdeklődöm tőle, hogy s mint.

- Maradj itt, amíg bemegyek - mondtam Jet-nek, mire leült és ártatlanul meredt rám. Elmosolyodtam és megvakartam a füle mögött - jó kutya.

Mikor a kasszánál álltam, a telefonom felcsörrent. Missy volt az. Pedig eszemben volt, hogy felhívom.

- Viszlát - intettem a kasszásnak és kint felvettem a telefont - szia - köszöntem ártatlanul.

- Szia. SZIA? Fae Wallace, hogy merészelsz így eltűnni? Nem veszed fel a telefont, nem nyitsz ajtót!

- Nem nyitok ajtót?

- Tegnap este voltam nálad! Hívtam Zaynt, azt mondta, hogy összevesztetek.

Missy nem sokszor ordibál, de konkrétan el kellett húznom a fülemtől a telefont, hogy ne süketüljek meg. Még Jet is morgott egyet.

- Akkor jöhettél, mikor sétáltam - tűnődtem.

- Sétáltál. És mire való az a fránya telefon? Jézus, úgy aggódtam érted.

- Mis, semmi baj! - nyugtattam - csak kellett egy kis nyugi.

Missy felsóhajtott, beletörődően.

- Mi történt Zaynnel?

Beszívtam az alsó ajkamat. Ha Zaynre gondoltam, elöntött a ridegség. Jet az orrát a térdhajlatomba fúrta, mikor megálltam.

- Semmi, lényegében - füllentettem - és mielőtt nem hinnéd el, nem telefontéma, jó?

- Ennek semmi értelme - nevetett.

- Tudom - vigyorodtam el - mi lenne, ha este átjönnél?

- És megint lelépsz?

- Nem, nem fogok. Tudod mit? Veszek egy halom chipset, popcornt, cso..

- Ki ne mondd.

- Csokit.

- Utállak, hallasz? Nem megyek át. És nem kell a sok szennyed - a kemény hangja ellenére végül összeröhögtünk - komolyan mondom Fae, nem megyek át.

- Jól van, akkor csak csokit hozok.

- Utállak.

- Szeretsz - dúdoltam, és miután megbeszéltünk egy nyolc órát, visszasiettem a boltba, hogy mindenféle ökörséget összevásároljak. Persze erről Missy egy szót sem tudott.

***

A kanapémon ültem és fagyit nyaltam le a kanálról, mikor hangokat hallottam kintről. Az alhasam görcsbe ugrott és mintha melegem lett volna. Leraktam a fagyit és lábujjhegyen a kukucskálóhoz sétáltam.

Amint belenéztem a lyukba, a számra csaptam a kezemet, hogy ne sikítsam el magam.

Harry volt az. Ott állt az ajtóm előtt - nem túl szorosan - és az ajtómat bambulta. Jobban mondva a kukucskálómat. A szívem a torkomban kezdett dobogni és hiába akartam volna nyugtatni. A nyakam felforrósodott. Pont ott, ahol a nyelve hűvös nyomát hagyta rajta. Az ujjaimmal az ajtóba akartam marni, hogy megkapaszkodhassak.

Vajon tudta, hogy ott vagyok én is?

Tikkadt torkomon alig bírtam nyelni. Úgy éreztem hirtelen, mintha az ajtó nem lenne közöttünk. Mintha úgy nézne a szemeimbe, mint ott a szertárba. Vajon észrevette, hogy ott vagyok?

Hülye kérdés, már hogy venné észre.

A tekintetem a szájára esett. Az ajkai szét voltak nyílva és a mellkasa szokatlanul gyorsan emelkedett. Ki akartam nyitni és szembenézni vele, de a lábaim gyökeret vertek a padlómba. Éreztem a meleget felszökni a nyakamhoz. Te jó Isten, mi ez a hőség? Mintha a nyakamnál összpontosulna, ahol érintett.

Lecsuktam a szemeimet.

Aztán rögtön ki is nyitottam, nehogy elveszítsem őt. Ami be is következett. Már csak az ajtaját láttam becsukódni.

Háttal az ajtónak dőltem és lecsuktam a szemeimet. Épp, hogy levegőt akartam venni, ajtócsapódást hallottam. Kinéztem a kukucskálón, de Harry már csak tovatűnő kabátját láttam. Nem tudom mi lelt, de az ablakhoz siettem.

Elhúztam a függönyt és figyeltem a széles hátát. Ahogy a fekete szövetkabátja kihangsúlyozza a férfias alakját. A göndör haja hátra volt fogva, így az éles, markáns állát tökéletesen mutathatta. Beharaptam az ajkamat. Észre sem vettem, hogy Harry megállt, megfordult és rám nézett.

Csak mikor az üres tekintete átnézett rajtam, át a szemeimen. Át a testemen. Ami működésbe indult és a nyakam úgy égett, mintha akkor is nyaldosta volna. Levegőért kaptam, és megkapaszkodtam a falban.

Jó tanács: legközelebb kapcsold le a villanyt, mikor valaki után kémkedsz.

Nem kémkedek! Csak megnéztem, hogy biztonságosan kiért-e az utcára. A szemeimet forgattam magamon. Kuss legyen, gondolatok.

Legszívesebben elhúztam volna a függönyt, de nem akartam gyerekesnek tűnni. Mi a francért viselkedek úgy, mint egy kukkoló? Egy felháborodott, vérig sértett tinédzser! Mert talán az is vagy.

Oké, akkor most eldöntöm, hogy nem érdekel.

Nem érdekel! Rávigyorogtam Harryre és hátat fordítottam. A tekintete lyukat égetett a hátamba. A körmöm a tenyerembe fúródott, annyira meg akartam fordulni.

De a telefonom megmentett tőle.

- Azt hittem, őrt állsz - vettem fel Jetnek a telefont. - még nincs bepakolva, de azért kösz az ajtót!

- Nem kell elköltöznöd.

Megütött a válasza. Két oka lehetett, hogy Jet belement a döntésembe. Egy, be van rúgva, kettő, nem ment bele a döntésembe. Legalább is nem úgy, ahogy én azt gondolnám.

- Már nem akarsz? - biggyesztettem le az ajkamat, még ha nem is látta. - megsértettél, Jet. Azt hittem mellettem akarsz kelni reggelente, és nézni, ahogy alszom.

- Csak szólni akartam, hogy holnap után hozzák az új ajtódat.

- Búcsúcsókot sem kaptam. De van egy Jet-em, akinek átadhatom - tűnődtem vigyorogva, és imádtam, amikor éles levegőt szívott be.

- Zárd magadra az ajtót és ne engedd be azt a…

- Harryt? Már késő.

- Késő? - csattant fel.

- Harry, béb, ne fürödj addig - ordítottam a semmibe, mire Jet felmorrant. Majdnem elnevettem magam. - épp szexeltünk. Elég mocskosan hagytam hátra.

- Ez nem vicces.

- Ó, ez nem vicc. Harrynek olyan jó nagy fark…

- Fae. - teremtett le egy szóval. A hangja csöpögött az idegtől.

- Nyugi, nem nagyobb, mint a tiéd - levágtam magam a kanapéra. Mikor elhallgatott és full süket lett a vonal, elnevettem magam. Elképzeltem, ahogy bevörösödik a feje. - nyugi, nem láttam a tiédet. Még.

- Miért, Harryét igen? - vágott vissza hirtelen, ezzel engem totál meglepve.

- És ha igen? Nyugi Jet, csak a tiéd vagyok - búgtam neki szemtelenül, de nem válaszolt egy ideig. Már azt hittem, hogy megszakadt a vonal, mikor kifújt egy mélyről jövő levegőt.

- Holnap jelentkezem - mondta és lerakta.

Jet hangja elváltozott az utolsó szavaknál. A morcos helyett mást hallottam ki a hangszínéből. Hogy mi, még titok.

Eldöntöttem, hogy lefürdök. Meg is történt, csak hogy a lábaim a szekrényem felé vezettek. Kikaptam egy fekete farmert, egy kék kapucnis pulóverrel. Felvettem bakanccsal, a hajamat kontyba fogtam. Még csak ki sem sminkeltem magam.

Nem volt maradásom. Az órára néztem. Missy nyolc körül jön, még volt fél órám. Csak lenézek és visszajövök.

Akkor legalább is úgy indultam neki.

***

Tömeg.

Ezzel a szóval tudnám jellemezni. Az emberek észre sem vettek, annyira bele voltak feledkezve valamibe. Persze nem több ezres tömegre kell gondolni. A vasútnál gyülekeztek, lehettek vagy ötvenen. Igyekeztem nem feltűnést kelteni, még egy cigit is meggyújtottam. Vettem egyet útközben. Hogy mennyire pocsék ez a cigi! Hogy a francba tudják ezt szívni? De azért leerőltettem magamba. Mielőtt leértem, elszívtam egy próba cigit. Csak, hogy ne fulladjak meg a köhögésben. A második már elment. Bár egyszer-egyszer felköhögtem tőle. Az épület falának támaszkodtam a vállammal. Lehetetlen, hogy milyen könnyű dolgom volt bejutni. Komolyan arra számítottam, hogy kiszúrnak az első pillanatban. De mindenki túlságosan ittas volt és fel voltak pörögve ahhoz, hogy észrevegyenek. Kaptam pár ez-meg-ki pillantást, de semmi különös. Elnyomtam a bakancsom orrával a cigit. A zene messzebbről szólt, de odáig lehetett hallani. Mintha valami szabadtéri bulin lettem volna. Érdekes. Semmi különös nem volt ebben. Mit csinálnak itt nap, mint nap?

Sokan visszaszámoltak körülöttem.

Az órámra pillantottam, két perc és háromnegyed nyolc. Ismerős volt az időpont, csak tudnám, hogy miért. Meghúzódva néztem körül. Amit észrevettem és feltűnt, hogy senki sem volt egyedül. Párokat alakítva jártak-keltek az emberek. Szerelmespárokként. Oh. Mi a franc? Na jó, nem mindenki. Egy-két magányos lélek lézengett még itt-ott. Rajtam kívül persze.

A repedésre pillantottam, amin álltam épp. Az évek és a vonat mozgása megviselte a talajt alattunk.

- Hallottad? Mindjárt itt van! Gyerünk már, Liz!

- Várj már, seggfej! - a szőke csaj eltolta a feltehetőleges barátját és kotorászni kezdett a zsebében.

Megvártam, amíg a tömeg elvonul a sínek felé. Oké, leesett, hogy miért volt ismerős az időpont. Minden egyes nap háromnegyed nyolc és nyolc között jönnek a sikítások. Meg hát a vonat, ami aznap is közeledett.

A szívem a torkomba ugrott.

Miért lettem izgatott? Semmi sincs egy vonatban, Fae!

Követtem a tömeget. Behúzva az arcomba a kapucnit, tolakodni kezdtem. Látni akartam, hogy mi történik.

- Menj már! - szóltak rám, de lepergett rólam.

- Ne lökdöss, seggfej - ordítottam el magam, nem mintha a zenétől és a közeledő vonat hangjától lehetett volna hallani.

Addig tolakodtam, amíg a második sorba nem értem. És akkor jött a vonat. A tömeg ordításban tört ki. Őrjöngött és akkor megláttam.

Egy alakot a másik oldalról a sín felé lépkedni. Ránézett a vonatra és mindenki biztatni kezdte.

Elnyíltak a szemeim.

Ó Krisztus, mondd, hogy nem lép ki elé!

A vonat felnyögött, jelezve, hogy itt van.

És leugrott. A sínekre. A szívem a fejem tetejében dobogott, meg az ujjaimban.

- Nem, ne, mit csinál? - dadogtam, mikor szembe fordult a vonattal és kitárta a karjait. - valaki hozza el őt onnan!

Ki akartam tolakodni, de a tömeg kezdett elnyelni. Így mindenkit oldalba vágtam kb.

- GYERE EL ONNAN! - ordítottam, és mintha az alak meghallott volna. Felém fordult. Sötét volt, csupán a vonat fénye világította meg őt. Nem láttam az arcát. De éreztem.

Ahogy az üres jeges nézése végignyalja a testemet.

Ahogy kiszakad belőlem a levegő és égni kezd a nyakam.

- Harry - suttogtam, teljesen megrökönyödve.

Lemerevedtem. Nem bírtam mozdulni, ahogy összeolvadt a sötétben a tekintetünk.

Miért biztatják? Miért őrjöngnek? Mi a franc bajuk van?

- HARRY - ordítottam utána nyúlva, de késő volt.

Mert a vonat megérkezett.