Tizenegyedik Fejezet - ÖNBIZALOMHIÁNY

helló mindenki! itt a következő, most rohanok is, jó olvasást xx

Pár percet még bámultam a betört ajtómra, mi szerencsétlenül lógott a zárba akasztva. Jet a térdembe nyomta az orrát és halkan nyüszített, mindig csak simogatásért könyörög. Lehajolva megvakartam a füle mögött. Még a fáradtság is kiment belőlem. Nem csupán a szemeim voltak éberek. A szívem is dörömbölni kezdett, mikor leesett: Casper itt akarja tölteni az éjszakát.

Aztán felnevettem hangosan.

Oké, kívülről biztosan egy rossz skizofrénnek tűnhettem. A hülye jót nevet magában! De a helyzet több volt, mint abszurd. A szemeim sarkából Casper felé pillantottam. Aki már kényelembe vágta magát a kanapén. A bal bokáját a jobb térdére támasztotta és a háttámlára nyújtotta a karjait. Beharaptam a számat. Hogyan tudnám lekoptatni?

- Tudod - álltam fel és egy újabb teáért mentem. Volna. De az volt az egyetlen bögrém. Na jó, a többit még nem pakoltam ki. A dobozokon szétnézve felsóhajtottam - nem szeretem, ha felettem állnak.

- Ülök. - mondta egyszerűen. A szemeimet forgattam.

- Ha körülöttem legyeskednek, tudod? A magam ura vagyok.

- Látom - a hangja egy oktávval mélyebben szólt, és megütköztem az üres tekintetében. A szám elnyílt, de szavak a torkomon akadtak.

- Mit akarsz ezzel mondani? - a csípőmre vágtam a kezeimet és szűkült szemekkel méregettem.

Casper szemein átsuhant egy halvány csillogás. Mi volt az? Szórakozottság? Vagy épp az ellenkezője? Figyeltem, ahogy kiölti a nyelvét és végignyalja az alsó ajkát. Azon kaptam magam, hogy oda akarok menni és ráharapni. Nyeltem. Hirtelen melegebb lett a lakásban. El kellett ráznom a fejemből a hülyeségemet.

Mivel nem akart megszólalni, leguggoltam az egyik doboz mellé és egy bögre után kutattam. A Londonos után kerestem, amit még Annától kaptam. Aztán egyszer csak egy éles levegővételt hallottam meg. Casper felé pillantottam, aki lecsukva tartotta a szemeit. Meg akartam kérdezni, hogy mi a baja. De aztán rájöttem.

A köntös szétnyílt a mellkasomon. Elvigyorodtam.

- Ellie és Bellie, ő itt Casper. Casper, Ellie és Bellie - mutattam a mellkasomra. Casper úgy nézett rám, mint aki valódi szellemet lát. Az arca merev volt mindvégig.

- Elnevezted a melleidet Ellienek és Bellienek? - kérdezte monoton hangon. Felálltam a bögrémmel a kezemben.

- Miért? Valahogy nevén kell szólítanom őket, mikor rosszalkodnak, nem? - vontam vállat. Olyan kifejezéstelenül nézett rám, azt hittem feláll és ott hagy. Vagy orvoshoz visz. A pulthoz sétáltam és igyekeztem nem egy újabb bögrét eltörni.

- Te kérsz?

- Nem - zárta le a témát egyértelműen.

- Pedig nagyon jó tea - hümmögtem, mikor felforrt a víz és beletettem a teafüvet. - mmm, biztos nem kérsz?

- Fae.

- Jó - nevettem.

Megfogtam a teámat és leültem az egyik nagyobb dobozra, Casperrel szemben. Beleszürcsöltem halkan, mert forró volt. Felvonta egyik szemöldökét, de nem mondott semmit sem.

Casper mindenfelé nézett, csak rám nem. Én pedig csakis őt bámultam. Felmértem az arcának minden centiméterét. Már számtalanszor láttam őt, de sosem ilyen részletesen. Nem beszélve arról, hogy a lakásomban. Harrynek - nevezzük nevén most már - markáns álla volt. Olyan állkapcsa, hogyha végig akarnád nyalni, sosem érnél a végére. Viszonylag magas homlok, mi férfiasabbá tette az amúgy kisfiús arcát. Az orrával sem volt probléma, most tényleg, volt egyáltalán valamivel probléma? Még a szemöldöke is úgy volt jó, ahogyan volt. Nevetséges. Nevetségesen tökéletes volt. Meg az a haj. Beletúrnál és az egész kezed elveszne a sűrű rengetegben. Felsóhajtottam. Az ujjaim izzani kezdtek, bele akartam túrni.

Minél előbb.

A szemei. Azok az üres szivattyúk. Amik rám meredtek, nem éppen boldogan.

- Abbahagynád? - morogta, minden kedvességet félretéve. Na, ő meg a kedvesség. Két különböző úton járnak.

- Mit? - vigyorogtam beleszürcsölve ismét a teámba.

- A bámulást. Meg a szürcsölgetést.

- Oh - biggyesztettem le az ajkamat - csak nem idegesít?

- De.

Letettem a teámat és leültem a kanapéra. Arrébb kúszott, így én is követtem. Egészen addig folytattuk ezt a játékot, amíg a karfához nem értünk. Lekönyököltem a térdeimre, és óvodásként támasztottam az államat a tenyeremen. Felnéztem rá csillogó szemekkel, mert tudtam, hogy pillanatokon belül ki fog törni. Ha valamiben jó voltam, azaz idegesítés. Láttam Harry arcán, hogy feszegettem egy határt. A plafonra nézett, de teljesen mindegy volt. Tudtam, hogy érzi. A pillantásaimat. Végig a kidülledt erén, mi felkúszott a nyakán.

- Fae. - szólalt meg erőteljesebb hangon.

Cserébe felültem a térdeimre és megtámaszkodtam a feje mellett. Mikor találkozott a tekintetünk, az összes levegő elhagyta a tüdőmet. Oldalra fordította a fejét és félig lecsukódtak a szemhéjai. Harry nyugodtan lélegzett, velem ellentétben. Nem tudom mi okozta.

Talán a mámoros illata, vagy az arcának olyan nyugodt közelsége. Nem beszélt, én sem beszéltem, talán emiatt volt olyan nyugodt minden. Mert ha valamelyikünk megszólal, az csipkelődés vagy sértegetés.

- Mit csinálsz? - morogta, mikor a kezem, akaratom ellenére is a haja felé nyúlt. Hogy kisimíthassam a kósza tincsét a homlokából.

- Kisimítom a hajad az arcodból - mondtam egyszerűen és akkor történt, hogy a szemei megvillantak.

- Nem.

- Ó, dehogyisnem - mosolyogtam le rá, és nem voltam benne biztos, hogy idegesítésből, vagy sima vágyból akartam tenni. Harry épp elkapta volna a kezemet, de késő volt. Az ujjbegyeimmel óvatosan túrtam el a haját a homlokából. Megmerevedett. Mintha arcon csaptam volna minimum. Láttam a változást a tekintetében. Az üres még üresebb lett, még halványabb, áttetszőbb. - mondanom kell valamit.

- Nem, nem kell - lökte el a kezemet és felállt. Átült a dobozra. Távol akart maradni tőlem.

- Oké - vontam össze a karjaimat. Lenyúltam a teámért és inni kezdtem. - vetkőzz le. - jelentettem ki egyszerűen. Harryt megleptem, rá volt írva az arcára.

- Hogy mi? Nem.

- Úgy igazságos. Te láttál meztelenül, én is látni akarlak. - vontam vállat és majdnem elröhögtem magam az arckifejezésén. A tenyerét végighúzta az arcán, mint aki kezd belefáradni. Helyes. Azt akartam, hogy elmenjen, és ott hagyjon a nyomoromban.

- Kimásztál a kádból, mikor ott voltam. Tehetek róla, ha magamutogató vagy?

- Mondja ezt a szomszéd, aki meztelenül nyit ajtót.

Vállat vont.

- Jutalék.

Nem tehettem róla, hátra vetve a fejemet, elnevettem magam. Az egész mellkasom rázkódott a nevetésemmel. Mikor alábbhagyott, észrevettem Harry elgondolkodó arcát.

- Jutalék. Ezt mondod minden szomszédodnak? Egy kis plusz amellé, hogy egy szex Isten vagy.

Harry ráncolni kezdte a homlokát.

- Nem vagyok szex Isten.

- Haver, néztél már tükörbe?

- Eleget - felelte és valahogy nem bírtam folytatni a gondolatmenetemet. Mi a franc van vele?

- Oké, játsszunk.

- Nem játszunk. Aludnod kell.

- Nem vagyok álmos - legyintettem és keresztbe tettem a lábaimat. Tisztában voltam vele, hogy még mindig köntösben vagyok. - kérdezünk egymástól, aki nem válaszol, levesz egy ruhadarabot.

- Felejtsd el.

- Én kezdem.

- Azt mondtam, hogy nem - emelte meg a hangját, mire szem forgatva a körmömet piszkálgattam.

- Szóval valaki megölte magát a környezetedben. Azért vagy ekkora faszfej?

Harry elkapta a karomat és magához rántott. Annyira meglepett, hogy felziháltam. Főleg, hogy mellkas-mellkas ellen voltunk. Ujjával felemelte az államat, hogy mélyen, túlságosan mélyen a tekintete alá vonjon.

- Mit nem értesz azon, hogy nem, Fae Wallace? - morogta oly halkan, oly rekedten, a tarkómon égnek álltak a szőrszálaim.

Nem ijedtem meg. Közelebb hajoltam, az orrom hegye belefúródott az övébe.

- Válaszolj a kérdésre. Ez az én lakásom és betörtél ide. Válaszolj.

Harry hűvös lehelete elárasztotta az arcomat, ahogy picit oldalra fordítva a fejét, a számhoz hajolt. Ezennel száj-száj ellen voltunk, s mikor beszélt, alsó ajka végigcirógatta a bőrömet. Megremegtem, és hiába is takartam volna. A rendellenes reakcióm meglepett, de nem mutattam.

- Bocs, hogy meg akartam menteni egy mániákus öngyilkost saját magától - dörmögte éles hangon.

Az, hogy öngyilkos, már fel sem tűnt.

- Miért, Harry Styles? - hajoltam még közelebb, s ha még egy millimétert közelít valamelyikünk, a szánk összeér. Miért csak én érzem úgy, hogy a hőmérséklet húszról negyvenre duplázódott? Fogadni mernék, a vizes hajam már meg is száradt.

- Mit miért, Fae Wallace? - kérdezte és igen, immáron halkabban. A tartása enyhült a karomon, de még mindig fájt.

- Miért érdekel? Miért vagy itt? Miért mondtad a vonaton, hogy tágítsak a közeledből? Miért viselkedsz úgy, mint aki gyűlöl oktalanul, majd a segítségemre jöttél?

Harry a vállaimnál fogva a kanapéra lökött. Kitört belőlem egy halk sziszegő hang.

- Elegem van a kérdéseidből. - mutatott rám az ujjával - lefekszel aludni.

- De még nem láttalak meztelenül - fontam össze a karjaimat, és Harry mellkasa egyre gyorsabban emelkedett. Ó igen, csak nem dühösek vagyunk?

Fellökte magát a dobozról és elindult az ajtó felé.

- Végre - fújtam ki egy levegőt, de egy kulcsforgást hallottam a zárban. Harry megfordult és kihívóan meredt rám, összefont karokkal - mit keresel még mindig itt? Egyedül akarok lenni.

Rám sem hederítve, járkálni kezdett. Végig a konyhát, azt a nagy nappalit, mit körülbelül elfoglal a kanapé meg a TV asztal. Kéne venni egy szőnyeget is, mindegy. Követtem minden mozdulatát. Amíg meg nem torpant a szekrény előtt. A kezébe vett valamit és hosszan kezdte szemlélni. Aztán megszólalt.

- Szereted őt.

Felütöttem a fejemet.

- Tessék?

- Zaynt. Szereted őt.

Elnevettem magam. Ez a nevetés olyan mélyről tört fel, hogy az egész lakás belezengett. Mellésétáltam és el akartam venni a kezéből a képkeretet. Amiben egy közös kép volt Zaynről és rólam. Nem engedte el. Ott fogtuk kettőnk között és farkasszemet néztünk. Hirtelen olyan volt, mintha belém látott volna. A vigyorom mögé. Bele oda, ahol a szívem úgy döntött, felsír. Nem értettem mitől, de dörömbölt. Hevesen.

- Nem szeretek senkit sem. - mondtam egyszerűen.

Közelebb hajolt.

- Hazugság.

- Igazság. - vontam vállat - csak magamat szeretem és az pont elég - mutattam végig rajtam - feldolgozhatatlan jelenség vagyok - vigyorogtam egyre szélesebben, várva, hogy igazat adjon. A gond csak ott kezdődött, hogy nem szórakozott velem. Elhúzta a képet és felrakta a polcra. Aztán lépkedni kezdett felém. Én pedig hátráltam. Nem tudtam mit akar, de egyre hangosabban kapkodtam a levegőt. A térdeim majdnem elcsuklottak, olyan bénán és tehetetlenül menekültem előle. Jó kérdés, hogy miért. Magas volt, tőlem is jóval magasabb. Sötét alakja úgy tornyosult fölém, hogy elvesztem. Mikor nekiütődött a hátam a szobám ajtófélfájának, felnyögtem fájdalmasan. Harry megtámaszkodott a fejem mellett és az arcomba hajolt. Lenyúlt és megmarkolta a térdhajlatomat. Erősen. Felrántotta és a köntös szétnyílt rajtam. Azt se tudtam mi történik, mikor a csípőjére akasztotta a lábamat s én beleszédültem. Lepillantott a meztelen combomra és a leghosszabb vágásomba fúrta ujját.

Fájt.

Nem a vágás. Ahogy érintett. Nem volt benne gyengédség. Csak a nyers, csak az érzéketlenség.

- Ha. Zug. Ság. - szótagolt, ahogy az ujja egyre feljebb s feljebb simított. Már nem éreztem fájdalmat, mert a testem azonnali hatállyal lépett működésbe. A combom rá akart szorulni a testére, de megtartotta. Úgy éreztem kiesik alólam a talaj, ahogy fölfelé simított végig a csíkon. Harry nem lélegzett, szemei követték az ujja útját. Majd találkozott a tekintetünk. Keresni akartam bennük azt a vágyat, amit akkor én éreztem iránta. De más ült bennük. Megfejthetetlen. - eláruljam, hol tévedsz a legnagyobbat, Fae Wallace?

- Tudod, kurvára teszek rá a hülye tévedéseidre, mikor az ujjad a lábaim között van - csattantam fel, némi humorral és némi elégedetlenséggel szavaimban. Harry felvonta az egyik szemöldökét.

- Szereted Zaynt, ahogy azt a meleg fiút is, Jet-et. Meg a barátnődet. Fontosak neked. Mindenkit szeretsz, kivéve - billentette oldalra a fejét - magadat.

- Jet nem meleg.

Elengedett és hátralépve beletúrt a hajába. És az én térdeim kicsuklottak alólam. Lecsúsztam a sarkaimra.

- Ez nem igaz. Szeretem magamat, elvégre is, jól nézek ki, nem? Mindenkinek tetszek.

Harry rajtam felejtette a szemeit még jó pár hosszú, végtelenbe nyúló pillanatig. Majd fogta magát, és elfeküdt a kanapémon.

Nem volt bajom magammal és semmiképp sem akartam megölni magam. Ez nonszensz. Elaludtam a kádban és ennyi történt.

Valóban csak elaludtál?

Megráztam a fejemet. Nem volt igaza Harrynek és punktum.

Harry rám meredt, mikor ledobtam a lábait a kanapéról.

- Ne tehénkedj már el.

- Az ágyadon aludj.

- Hogy aztán figyelj álmomban, mi? Nem kösz.

Bekapcsoltam a TV-t, és mivel már csak két órám volt az ébresztőmig, keresni szerettem volna valamit. De éjszaka nem volt adás. Csak a pornócsatornák.

Harryre pillantottam, aki a háttámlára döntötte a fejét és a plafont bámulta. Csatlakoztam hozzá és én is a fakó semmiséget bambultam. A szemeimet lehunytam, de nem akart elnyomni az álom. Hogy meddig voltunk úgy? Fogalmam sincs. Mindkettőnk kiegyensúlyozott légzését lehetett csupán hallani.

A nap halvány sugara kúszott be az ablakon, és megszólalt a telefonom ébresztője. Egész éjjel ébren voltunk.

Oldalra fordítottam a fejemet, és meglepett Harry kutakodása az arcomon. Ott feküdtünk a kanapén, egymást vizslatva.

- Miért?

Ő volt az, aki megszólalt.

- Mit miért? - suttogtam. Nem volt kedvem beszélni sem.

- Mi lehet annyira… nehéz, hogy elvedd a saját életedet?

Felsóhajtottam kimerülten.

- Harry, nem akartam megölni magam. Egy kádban? Hülyéskedsz? Elaludtam és hosszú idők óta először, álmodtam. Valószínűleg azért kiabáltam vagy nem tudom. Ennyi.

- Hazudsz? - legalább ez már kérdés volt.

- Nem.

- Miért nem? - araszolt közelebb, mintha tanulmányozni akarta volna az arcomat közben - miért nem hazudsz nekem?

- Nem szoktam hazudni.

És akkor elnevette magát. Harry valóban elnevette magát. A hátára dőlt és beletúrt a hajába. A mellkasa remegett, a vállai is. Wow, gyönyörű volt.

- Gyönyörű vagy - bukott ki belőlem és Harry megrökönyödött. - amikor nevetsz. Olyan hideg… a nevetésed. De tetszik.

Harry úgy állt fel, mintha fertőzést kaphatna el tőlem.

- Mi a baj? - ültem fel sebtében.

- Ne hívj még egyszer ennek, vagy… bárminek is.

- Csak az igazat mondtam - vontam vállat.

- Hazudsz! - förmedt rám hangosan.

Néztem, ahogy kivágja az ajtómat, ami szépen beesett a lakás közepébe. Jet ugatott, én meg ott ültem megbénulva.

Miért háborodott fel? Azért, mert egy fiút gyönyörűnek hívtam?

Vagy, mert nem hiszi el magáról, hogy tényleg… lélegzetelállítóan fest?

Harry Styles és az önbizalomhiány. Álmodtam vagy tényleg megtörtént?