A tökéletes házasság

sziasztok! először is ez NEM egy rész. ez NEM a történet része ( lehet valahogy beleépítem majd később :) hanem ezt egy kis meglepetésnek szántam Nektek, Újév alkalmából. Ez egy kis "novella" Amelia és Harry Újévéről! ezzel szeretnék kellemes ünnepeket, utólag is boldog karácsonyt, és nagyon boldog, sikeresekben gazdag Újévet kívánni.

továbbá megköszönni, hogy ez az oldal már másfél éve! működhet. amikor elindítottam nem gondoltam volna hogy idáig jutunk és a 2014-et is együtt kezdjünk - remélhetőleg tovább is :) - rettenetesen jó érzés. egyre többen vagyunk és ezt nem tudom nektek eléggé megköszönni. nagyon sokat jelent. az oldal az életem része már, ha nem lenne szerintem üresek lennének a napjaim. mint ahogy Nélkületek is. szóval köszönöm köszönöm köszönöööm! nagyon nagyon remélem, hogy tetszeni fog ez a kis szösszenet, én imádtam írni. 

ez a gondok nélküli, 'mi lenne ha az univerzum nem így lenne' mondhatnám. ez NEM a történet vége, NEM is a folytatása még egyszer hangsúlyozom, de igen is Amről és Harryről szól. mivel valószínűleg a történetben nem jutunk el Újévig, és egy Újévi rész amúgy is most lenne a legjobb, ezért csináltam egyet Nektek, a történeten kívül. de amint mondtam lehet még valahogy beleépítem :))) remélem tetszik.

még egyszer köszönök mindent! Nagyon Boldog Újévet, jó bulizást, majd pihenést és hát.... jövőre itt találkozunk? :)) 

sok puszi, szeretlek titeket <3

     December Harmincegy. Az langyos idő bebotorkált közénk így a legutolsó 2013-as napra. A hőmérő reggel – otthon – tíz fokot mutatott. Azt mondják ez a globális felmelegedés okozta „mellékhatás”. Nincsen ősz, a nyár egyből télbe torkollik. Nincsen tavasz, mert a havat rögtön a harminc fok olvasztja fel. Nem is értem miért csodálkoztam el ennyire. Egyébként a meteorológus énem azért tört felszínre, hogy csillapítsam a gyomorgörcsömet. Már ha ez lehetséges. Hosszú ujjak fonódtak az enyémek közé, meleg tenyér henyélt a kézfejemen és halk szuszogás csapódott neki a nyakszirtemnek. Hullámos puha tincsek csiklandoztak és a nevem halk mormolása jutott el a fülemig. Abban viszont nem voltam biztos, hogy ezeket mind fel is fogtam. Lenéztem az alvó Harryre. Fáradt volt az elmúlt napok sürgés-forgásától. Turnézott, show-kba járkáltak, nem mellesleg a Fighterekkel is felléptek. Alig láttam őt hetek óta. Csupán Szentestére jött el hozzám. Szenteste. Gondolj a Szentestére. Lecsukott szemekkel felidéztem a piros-arany karácsonyfánkat, amin amúgy az égősor egy jelentős része felmondta a szolgálatot egy utolsó percben. Így hát félig villogó-félig süket fánk volt. De nem lehetett volna szebb, nyugodtabb, szeretetteljesebb az ünnep. Édesanyámékkal a kihűlt viszony folytán csak pár órát voltam. Harry visszakozott, hogy majd ő eljön hozzánk, maradjak otthon. Nem értette meg, hogy nekem Ő az otthonom. Régtől Ő. Végül meggyőztem és vele töltöttem a karácsonyt, a lakásán. A kanapén összebújva, filmeket nézve, csókolózva. Egy gyűrűt kaptam tőle, magának is ugyanolyat vett. Teljesen ellenszegült a kérésemnek, miszerint „ne vegyél nekem semmit, nincs semmire szükségem”. Harry szerette rám költeni a pénzét. Ezen össze is vesztünk nem túl régiben. Kényelmetlen volt, és ő ezt tudta is jól. Ennek ellenére boldogan néztem az egymás mellett pihenő gyűrűkre az ujjainkon. Fehérarany volt, semmi kirívó, karikagyűrű. De gyönyörű volt. A jelentése, az, hogy a kettőnké. Én több apróságot vettem neki, már amennyire kitelt a zsebpénzemből. El sem akarta fogadni, mérges lett, amiért ráköltöttem a spórolt pénzemet. De ezt félretéve, minden a helyén volt. És akkor most végeztem is a karácsony felidézésével, Harry alszik, én meg itt vagyok fent a magasban egyedül, a felhők fölött magasan, ahol a madarak szállnak. 

- Nem fogunk lezuhanni – sutyogtam magamnak, Harry szorítása erősebb lett körülöttem. Ujja megtalálta az államat és maga felé fordította a fejemet. 

- Vámpír barátod van, Amelia. Ha ez a gép zuhanni akarna, megfoglak és leugrunk. Bár – mosolygott fáradtan – úszni remélem jól tudsz, ha óceán van alattunk szükséged lesz rá. 

Elnyíltak a szemeim, komolyan így akart vigasztalni? Harry kinevetett, beletúrt a hajamba lusta mozdulattal és összeérintette a szánkat. Meg sem mozdultunk, csak a lehunyt szemhéjak mögül lelki szemekkel láthattuk a másikat. Ahogy belélegezzük egymást. Ahogy torzult arccal élvezzük ki a felemelő meleg érzést. Ahogy a levegő felforrósodik körülöttünk. Elvesztem az illatában, ízében, simításában a nyakamon, s mikor huncutul végigcsókolta az arcomat, le a nyakamig szégyenkezve billent hátra a fejem. Harry éhes volt. Mint mindig, amikor intim helyzetbe kerülünk. Forró nyelve vékony utat járt be fel a fülem tövéig, mitől kirázott a hideg és mosolyogva markoltam a hajába. Nem volt sietős. Csendes és andalgó, mint aki épp felfedezi az újat. Pedig, óh, de nem vagyok már neki új. 

- Harry - sutyogtam a fülébe. 

- Igen, Amelia? – a nevemet könnyed gyengédséggel ejtette ki. 

- Nem untál még meg? – köhintettem gyorsan. A gondolataim napvilágra jöttek, amiért szívesen fejbe csapnám magam néha. 

- Tessék? – mosolygott, tényleg mosolygott. Gödröcskésen. Csillogó szemekkel. Csak rám nézett így eddig senki másra és ettől különlegesnek éreztem magamat. – ne is folytasd az agykölteményedet. – összedörzsölte az orrunkat és felsóhajtott. A mentol illatát kiéreztem a leheletéből – tudod, hogy soha nem tudnálak megunni. Jézusom még kimondani is fájdalmas. 

Az ölébe húzott és átkarolta a derekamat. Nem mondtam többet, mert nyugtató cirógatása lefegyverzett. Teljesen megfeledkeztem az utazás okozta fejfájásról. 

    Wow, New York hatalmas volt. Csak álltam és bámultam, miközben vártuk a fuvarunkat. Tátott szájjal néztem az emberek hadát végigvonulni az utcákon. Megőrült mindenki. Londonban is boltról boltra rohannak, hogy az utolsó kellékeket megvegyék. Az is őrület volt, de ez? Az, ehhez képest egy kis falu. Megállt előttünk egy fekete Range Rover, amit Harry bérelt nekünk. Elvörösödtem, mikor kinyitotta nekem az ajtót. 

- Köszönöm, uram – hajoltam meg előtte boldogan.

- Én köszönöm – megfogta a kezemet és besegített. Bepakolták a csomagokat a csomagtartóba, Harry beszállt mellém. Itt sem volt túlzottan hideg, de azért elviseltem magamon a téli szövetkabátomat. Amit Liliana-val vásároltam. Hiányzik, meg Rhys is, mindenki. A srácok is. Felsóhajtottam és mikor Harry összekulcsolta a kezünket cirógatni kezdtem a kézfejét. 

- Éjszaka szép, mikor minden ki van világítva – izgatott volt, látszott rajta, hogy szeret itt lenni.

- Sokszor voltál már itt? – rá sem néztem, mert beszippantottak az égig érő épületek körülöttem. Szűk, majd széles utca, az emberek simán leléptek az autók elé, ezzel dugót okozva. Mindenki sietett, az életük árán is. 

- Jó párszor – bólintott – tetszik?

- Minden látni akarok. 

    Kíváncsi lettem mindenre, amit ez a város tartogat számunkra. Bár már délután volt és nem volt sok időnk éjfélig, azért Harry megígérte, hogy a Central Parkba még ma elvisz. Másnap pedig megmutatja az Empire State Buildinget, ami híres Gossip Girl forgatási helyszín. Titokban imádtam a sorozatot, sőt, Chuck Bass egyenesen elvette az eszemet. Legjobban azt vártam, na meg a Szabadságszobrot. Ámulva néztem a színes reklámtáblákat felsorakozva az épületeken. A kivilágított bárokat, éttermeket, ruhaboltokat az útszélén. Odáig és vissza voltam. Harry pedig mosolyogva engem nézett. Belecsókolt a tenyerembe és finoman meg is harapdálta. Minden tökéletes volt. A szobánk is, bár a luxusépület zavarba hozott. Megálltam az ajtóban és figyeltem, ahogy a fiatal fiú lerakja a bőröndjeinket a szoba közepére. Harry megköszönte és borravalót adott. Kettesben maradtunk, jobban mondva hármasban a még mindig feldíszített műfenyővel. Nem olyan mű volt, mint amilyen tavaly volt nekünk. Dús volt a lombja, és olyan zöld, mintha élő lenne. Gondosan feldíszítve kékkel és ezüsttel, mint amilyen a hotel imázsa. 

- Nem jössz ide? – Harry felém nyújtotta a kezét. – mi a baj? - Le kellett gyűrnöm a kellemetlen késztetést, hogy kitörjek. – szeretném, ha minden tökéletes lenne, Amelia – sétált elém és a kezeibe vette az arcomat. – ez egy szép szálloda, és jó a kapcsolatom velük. Ne érezd magad rosszul, rendben? Nem mellesleg kire költeném a pénzemet, ha nem arra, aki boldoggá tesz?

Elolvadtam. Zöld szemei fénylettek az igazságtól. Megerőltettem magam, és az ablakhoz sétáltam. Messze lehetett látni. Lehettünk vagy a tízedik, tizenötödik emelten – belebújtam Harrybe a lift alatt. Odáig néztem, ameddig csak a szemeim elláttak. New York valóban káprázatos volt. Ahogy a felhőkarcolók csúcsai még mindig magasak voltak nekünk és az alacsonyabb épületek szoknyaként örülték őket körül. Elképesztő volt. Harry átkaroltt hátulról és a nyakamba nyomta fejét.

- Köszönöm, hogy elhoztál ide – súgtam neki csendesen.

- Köszönöm, hogy vagy nekem – mormolta oly halkan, hogy én is alig hallhattam meg. Megfordultam és elkaptam a száját. Óvatosan és határozatlanul, de szükségem volt rá. Harry belemart a hajamba és az ablakhoz tolva a hátamat a nyelvével az ajkaimat noszogatta. Már épp rám akart volna szólni, mikor elnyitottam a számat és egyszerre sóhajtottunk fel a megváltástól. Oly közel voltunk, amennyire fizikailag lehetséges. A derekamba marva húzott, szorított magához, morogva a csókunk közben. Szép lassan építette fel a forradalmat bennem. Felmelegedtem és fáztam, ahogy már csak apró puszikat lopott el tőlem, mélyen összekapcsolva a tekintetünket. Szerettem elveszni benne. 

    Miután átöltözünk, indulásra készek lettünk, Harry elvitt engem a Central Parkba. Egy csapat rajongó támadott be minket rögtön az elején. Készségesen „lökni” kezdtem őt a szemeimmel, mert nem akart egyedül hagyni. Amíg ő autogramot osztogatott, én el akartam távolodni, hogy ne zavarjam őket, azonban az egyik lány így szólt:

- Beállnál velünk egy közös képre, Amelia? – mosolygott rám kedvesen és hirtelen azt sem tudtam, hogy engem hívnak-e Ameliának. 

- É-én? 

Harry halkan kinevetett. 

- Légyszi? – nézett rám a mogyoróbarna, hatalmas szemeivel. „Hát jó”, gondoltam magamban. Beálltam a lány másik oldalára, éreztem, ahogy a háta mögött Harry elkapja az ujjamat és megszorongatja. A fényképező kattant, megvakultam és a lányok egy „awww”-ben törtek ki. Észrevették Harry apró gesztusát a kép alatt. Megköszönték a képet és én csak mosolyogva bólintottam. Jó, voltak olyan rajongók is, akik figyelmen kívül hagytak és majdnem fellökve furakodtak Harryhez. Harry arca nem mutatott semmit sem, vigyorgott és megköszönt mindent, azonban láttam, hogy ökölbe szorultak az ujjai. Gyorsan arrébb álltam és sétálni kezdtem a fagyos fű mentén. A fák kihaltak voltak a tél köszöntével, így a lombjaik csak épp hogy összeértek a fejem fölött. Átláttam a borús égig és felsóhajtva tapasztaltam, hogy itt más a levegő. Még szennyezettebb és olyan… New Yorki. Nem hiszel el, hogy itt vagyok – ujjongtam magamban, azonban ahogy Harry lehajolt, a karjaiba kapott és rohanni kezdett velem megdöbbentem.

- Harry tegyél le – nevettem kapálózva - Harry Styles!

- A francba Amelia – elsötétültek a szemei és beharapta a száját– ne merd nyilvánosan kimondani a teljes nevemet még egyszer!

Megrökönyödtem és éreztem, hogy felszökik bennem a hő. Egymást bámulva tett le a földre, elkapta a kezemet és belepuszilt ismét. Teljesen megbolondított. Aztán sétáltunk. Órákat és még mindig nem fedeztük fel teljesen. A tisztáson haladtunk át és tömérdek mennyiségű emberrel találkoztunk. Több lány végigmérte Harryt, aki úgy tűnt észre sem veszi. Tényleg nem vette észre. Pedig a kék sapkájával, az alól kikunkorodó tincseivel és a zöld prémes kabátjával, hosszú vékony karcsú lábaival igen csak kitűnt az átlagosokból. A tó mellett megálltunk. A kacsák már majd megfagytak szegények. Foszlásban lévő levelek úszkáltak a tetején, valószínűleg nyáron gyönyörű látványt nyújthat. 

     A hídra érkezve megállapodtam a kiépített, fehér korlátnál. Nekitámaszkodtam és néztem, ahogy felkapja a leveleket a szél, kergetőzni kezdenek. Harry mellém állt, s mikor az arcomba csapódott a hajam, elsimította. Rámosolyogtam, majd körbefordultam és élvezettel vettem szemügyre a dér okozta fehéret az ágakon, egy-két helyen még sárga levél is volt. De egyébként teljesen eltűnt minden a tél miatt. A következő percben Harry megfogta a csípőmet és a magasba emelt fel. 

- Harry – nevettem halkan és kitárva a karjaimat bele akartam kapaszkodni a New Yorki szélbe. A hajam úszott benne, szinte csobogott, megfordult velem s majd mikor szép lassan visszaengedett átkaroltam a nyakát és lágyan csókoltuk meg egymást. Az volt életem egyik legboldogabb pillanata. Átkarolva egymást álltunk a Centrál Parkban és csókolóztunk. Kezei simogattak, ahol csak tudtak és amikor a paparazzi miatt elhúzódtam volna, magánál tartott. Sőt, a csókját még élesebbre vette. Követelőzőre. Alig bírtam tartani a tempót és nem tehettem róla, halkan nyögtem bele a szájába. A testem életre kelt, ahogy az övé is. Hüvelykujja végigszántotta az alsó felduzzadt, kipirosodott ajkamat, meghúzta és vigyorogva nézte, ahogy visszaáll a helyére. 

- Azt akarom, hogy az egész világ tudja, hogy az enyém vagy – mondta a szemeimbe nézve. Kisebb lettem a figyelemtől körülöttünk, bepirultam. – nem akarok elbújni többé, Amelia. 

Egyébként sem érdekelte őt, szóval nem értettem, hogy ez miért mondja ki hangosan. Hogy mindenki hallja. 

- Harry, én… 

- Szeretlek, Amelia Knightley – emelte fel a rekedt mély husky hangját, megfogta a kezemet és belecsókolt – örökké szeretni foglak – súgta csak nekem és a szemeim könnybe borultak. A zsebéből hirtelen kikapott egy papír fecnit a szél. Elkaptam és homlokráncolva nyitottam ki. 

Három dolog, amit az Új Év estéjén tenni akarok:

’ Megházasodni’ Majdnem kiköptem a nyelvemet. Harry vigyorgott, de nem mondott semmit sem.

’ Lassan szeretkezni az egyedüli nővel az életemben’ Elpirultam.

’ Befejezni az évet jól, és elkezdeni az újat tökéletesen’ Ezt nem értettem pontosan.

- Megházasodni? – súgtam neki teljesen megtörten. 

    Oké, sokan megesküsznek szilveszterkor, de hogy mi? Ilyen fiatalon? Úgy éreztem rosszul leszek. És miért engedné, hogy elolvassam csak úgy? Nem titoknak kellett volna lennie? A liftbe érve rám mosolygott, de nekem csak röpke próbálkozás sikeredett a viszonzásra. Amint bezáródott az ajtó és fél úton voltunk Harry magához húzott, hogy aztán neki tolva a lift falának megtámadja a nyakamat. Forró, lélegzetelállítóan érzéki csókokkal borította, hevesen, türelmetlenül, miközben a lábamat felhúzta a csípőjére. 

- H-Harry – beszélni akartam, de nyögés lett a vége. A kezeimet felsimította a fejem mellé, végignyalta a kulcscsontomat, a vállgödrömet, az államat bekapva nézett a szemeimbe. Valami ült bennük, de nem értettem pontosan, hogy mi az. Mikor végre megcsókolt a csípőjét nekem nyomta és addig addig dörzsölte hozzám, amíg az ölébe nem ugrottam. 

- Hogy szólítottál a parkban? – morogta a számba és elkapva a nyelvemet beszippantotta. Gőzölögtem, vonaglottam, levegőért kiáltottam, de mindhiába. Harry akaratos volt és mint aki eszét vesztette megnyomta a stop gombot. 

- Harry – képedtem el – állj meg, egy liftben vagyunk.

- Nézz a tükörbe Amelia, milyen szép vagy ilyen kipirultan. 

- Ó Istenem – fúltam el. Harry megragadva tolt a másik falnak, a hátam ütközését lehetett csak hallani és a hangos hörgéseinket, amik valamikor lélegzetvételek voltak. – Harry, tegyél le – megfogtam a kabátját és nevetve toltam őt el a másik falnak. Először engedte, pajkosan nézett végig rajtam, beleszívva a felső ajkát. Mikor elindítottam a liftet fájdalmas arccal meredt rám. 

- Mondd, hogy nem indítottad el. - Belepirultam a lehengerlő nézésébe. A lábaim bizseregtek egészen fel a csípőmig és legszívesebben megadtam volna neki magam. Elé léptem és megakartam csókolni újra. Elfordult. – igazad van, nem így akarom ezt. – mosolygott rám és mély levegőkkel nyugtatta le magát. Magamban még mindig csodálkozom, hogy ilyen hatással tudok rá lenni. Aki ilyen adottságokkal rendelkezik. Egy igazi csoda a szemeimben. Ezekkel a gödrökkel, zöld íriszekkel, pimasz játékával és természetével, ránézel és soha nem akarsz másfelé nézni többé. – jól vagy? – furán méregetett, nem is csodálom, hisz sokáig csak bámészkodtam rajta. 

- Nem hiszem el, hogy mellettem vagy – mondtam gyorsan és elpillantottam, teljesen zavarba jöttem. Harry egyetlen ujjával emelte fel a fejemet, lehajolt és a legédesebb csókkal bizonyította, hogy ő azonban ott van. 

Mindig ott lesz.

    Kiléptem a fürdőből, és láttam, hogy Harry épp begombolja a fekete ingét magán. Kibukkantak a madarak a mellkasán, a nyaklánca pedig közéjük folyt le középen. A vizes haja össze-visszaállt a homlokán, férfias illat keringett a szobában. Nem tudtam kiverni a fejemből a lapot. Ideges voltam és nem csak azért. Közönség elé akar kivinni és megcsókolni a fél világ előtt. A Time Square-en. Jól hangzik. Egy szerelmes éjféli csók a Time Square közepén. Akkor mégis miért voltam ennyire zaklatott? Így képzeltem el és még sem a szilvesztert. Harry előttem termett. 

- Szia – mosolygott le rám és ujjait a csupasz karomon sétáltatta fel – szépségem. 

- Hello – vigyorogtam rá, mert nem tudtam mást. Ránéztem és a pillangóim csapkodni kezdtek. Azt mondják, hogy ez az adrenalin hirtelen csapongása bennünk és elnevezték pillangóknak. Hát, nem csoda, hogy felszökik az adrenalinom Tőle. 

- Ideges vagy – nem kérdés volt, kijelentés. A szívemhez nézett és kifújt egy mélyről előtörő levegőt – miért vagy ideges? 

- Izgulok csak – biztosítottam, bár a szemei elárulták, hogy nem hisz nekem. Annyit beszéltünk már erről. Eddig nem foglalkoztunk a médiával és a többivel. De miután visszalépett a bandába még nagyobb lett a felhajtás körülöttünk. Rendeződött a hangulat a menedzserrel, a rajongókkal, a fiúkkal. És szeretne megcsókolni éjfélkor. Erről beszélt hetek óta. Teljesen lázban volt, mint egy kisgyerek. Akkor mi a fenéért érzem azt, hogy ez nem én vagyok? Ez nem Mi vagyunk? Harry megszállottá vált. Mindenkivel tudatta eddig, hogy az övé vagyok. A szavai szerint „Ameliáé vagyok”. Sok sztárral szóba hozták őt, amit megtanultam kezelni. Neki viszont elege lett, durván. Nyilvánosan csókol meg, fogja a kezemet, virágokkal bombáz és stb. Amit nem bánok komolyan, de sosem voltunk ezek. De hogy mondhatnám meg neki, amikor Úgy néz rám?

    Csinos ruhába öltöztem fel. Fekete mintás, belülről pamutos harisnyát vettem fel, egy vörös combközepéig érő felsővel. A nyakamnál ejtett volt, így mutatta a dekoltázsomat is. Amit Harry kommentált is „Éjfél után úgyis letépem rólad”. Ebben nem is kételkedtem. Miután nekivágott az ágynak, és szinte felfalt a szájával, már semmi más nem lephet meg. Amikor kiértünk a szálloda elé egy hófehér, legalább tizenöt méteres limuzin állt meg közvetlen előttünk. Gondoltam jöttek valakikért. És akkor Harry lazán odasétált és kitárta az ajtaját. 

- Megtisztel a hölgy engem egy vacsorával? – meg is hajolt, a szél belekapott a hajába és velem megfordult a világ.

- Ez a mi-miénk? – nyeltem egyet. 

- Még tíz percünk van odaérni – nevetett – ha gondolod bedoblak saját kezűleg.

Nem tudtam még akkor sem megszólalni, hogy beültünk. Harry elmondta a címet a sofőrnek és elhenyélt mellettem. A kezét a combomra tette, amit amúgy „támadásnak” is vettem volna, ha nem fagytam volna le teljesen. 

- Harry – kezdtem bele, de elcsitított a szájával. Beletúrt a begöndörített hajamba – a lila tincsem remekül mutatott benne – és erotikától eltelve csókolt meg. 

- Fogd be – vágta hozzám szemtelenül és én úgy tettem. Befogtam. 

    A vacsora alatt – én ettem, ő borozott – arra gondoltam, hogy hogyan fog elsülni az egész. Fotósok, videóznak majd, meg kiabálnak, valószínűleg meg is tépnek féltékenységükben. Hányingerem lett rögtön, így a mosdóba kéredzkedtem. Nem sokat beszéltünk. Harry nagyon fel volt csigázva. Egyfolytában puszilgatott, cirógatott, mint aki nem tud betelni velem. Babusgató szavakat suttogott a fülembe, megcsókolt, majd a homlokomat. Próbáltam felvenni a műmosolyt, és ráparancsolni a gyomromra, hogy nyugodjon le. Nem fogod elhányni magad, Amelia, ne hülyéskedj már! Ez a nagy pillanat

Kinek a nagy pillanata? Mert, hogy nem az enyém, az is biztos. Mire odaértünk hisztériában szenvedtem. Doboltam a lábammal, rágtam a számat és kínosan vigyorogva helyeseltem Harry beszédét. Kiszálltunk az autóból és kész, vége volt. Emberek tömege tapasztotta ránk a szemeit és egyre kisebbnek és kisebbnek éreztem magamat. Harry biztosan tartotta a kezemet, és megkérte a sofőrt, hogy maradjon pontosan itt. Az emberek tolongtak, őrjöngtek, be voltak öltözve. És komolyan fel sem tűnt milyen gyönyörű volt a város. Menni sem tudtam, nekilovagoltam mindenkinek és sűrű bocsánatok közepette mentem Harry után. Mit keres itt a világ hatmillió szeme láttára a lány, aki London egyik házából származik? Sőt, India egyik szegényesebb körzetéből. Na jó nem szegényes, de ehhez képest az. 

- Mennyien vannak – nézett körbe Harry – tetszik a Time Sq… Amelia, mi a baj? 

Tekintete a mellkasomra esett. A szívem olyan hevesen vert, azt hittem kiszakad. Iszonyatosan bután viselkedtem. De visszavágytam a nyugalmunkba. Ahol nem vettek körül ezek a furkáló tekintetek. 

- Válaszolj – láttam, hogy nő a düh benne – mondd meg, hogy miért sírsz. Én…én nem értem, azt hittem erre vágysz? Szeretnéd látni és itt lenni az én oldalamon? – az arca lefagyott – jézusom, nem akarsz mellettem lenni, ugye? Ezért kérdezted, hogy miért vagyok még melletted! – hevesen kapkodta a levegőt. Tudtam, hogy gyenge, ha rólam van szó. Az ere kidülledt a homlokán és pánikolni kezdett. – nem akarsz már, ugye?

Elkaptam az arcát, lehúztam magamhoz és a szemeibe néztem. 

- Nézz körül, Harry – mondtam halkan, hiszen ő úgy is hallja – ezek nem mi vagyunk. Ez nem te vagy, Harry. Nem kell kitenned a közönség elé, hogy tudják a tiéd vagyok.

- Azt akarom, hogy tudják a tiéd vagyok! – ellenkezett.

- Tudom, Harry – súgtam – tudom. De eddig is megvoltunk a felhajtás nélkül. Nem akarom ezt, Harry. Téged akarlak. Megbirkózok mindennel, az utálattal, a hírnévvel, a pénzzel, bármi. Azzal is, hogy limóval hoztál el minket. Csak ezt ne könyörgöm, ne gyötörd magad. 

Harry fájdalmasan elmosolyodott. 

- Épp tönkreteszem a Szilveszteredet és te azon aggódsz, hogy gyötröm magam – magyarázta inkább magának, mint nekem.

- Veled vagyok, Harry, senki mással. Ketten. 

Harry szemei fénylettek a könnyektől. Megöleltem. Mintha soha nem akarnám elengedni többet. Mintha ő lenne az egyetlen, aki lábon tudna tartani. Mintha nélküle nem léteznék. És talán nem is. 

- Ketten? 

- Ketten. 

- A francba – rázta a fejét – tűnjünk el innen. 

A karjaiba kapott és nevetve kapaszkodtam a nyakába. A limuzinig vitt. Még másfél óránk volt éjfélig. 

- Menjen innen, olyan gyorsan, ahogyan csak tud. – még valamit mondott a fülébe, de már nem figyeltem.

ajánlott zene: ( http://www.youtube.com/watch?v=8rnr2wuAhYc )

    Harry visszaült mellém és rögtön a karjaiba vont. A hajamba suttogta. 

- Annyira sajnálom, miért nem szóltál előbb? 

- Jó volt látni, hogy milyen izgatott voltál – néztem a szemeibe – nem akartam tönkretenni. – mielőtt közbeszólhatott volna, folytattam – Harry, soha nem számított, hogy kik miket beszélnek rólunk. Nem törődtünk vele, emlékszel rá? Nem kell fognod a kezem publikusan, mert tudom, hogy gondolatban mindig velem vagy. 

- De..

- Shh – sóhajtottam – komolyan mondom. Nem kell bizonyítanod senkinek, amíg mi ketten tudjuk az igazat. Nem érdekel, hogy kivel hoznak össze, oké? Tudom, hogy idegesít, Harry, tudom és sajnálom. 

- Nem tudod milyen érzés, amikor arra érek haza, hogy ezzel meg azzal csaltalak meg. Mindig az jár a fejemben, hogy mit gondolsz rólam. 

- Azt, hogy milyen erős vagy és jól kezeled – rámosolyogtam és viszonozta. Gödröcskésen. Imádtam a gödröcskés mosolyát. – bízok benned. 

- Tudom – fordította el a fejét – akkora faszkalap vagyok. Teljesen elrontottam az estéted. 

Felcsillantak a szemeim és megráztam a fejemet. Este volt. New York. És a telefonomban betettem az Empire State of Mind-ot. Harry felnevetett, és figyelte, ahogy kihúzom a tetőablakot. 

- Őrült vagy – röhögött és én kibújtam a levegőre. 

Fantasztikus látvány volt. Tátott szájjal néztem, ahogy elhaladunk a magas épületek között, piros, kék, fehér, minden szín egybe olvadt a lámpák fényétől. Nevetve tártam ki a karomat és énekelni kezdtem. Nem érdekel ki lát, ki hall, de énekeltem. Harryvel együtt, aki kibújt mellém. Megfogta a kezemet, a magasba emelte és ordítottuk torkunk szakadtából Alicia Keys és Jay-z számát.

- New York, Harry, ez New York! – nevetve vetettem hátra a fejemet és annál több nem kellett. Harryvel, Jay-z-vel, és New Yorkkal. Harry magához ölelt, belecsókolt a homlokomba és tovább nevetett, miközben én még mindig énekeltem. A magasba mutattam és követtük az ujjam útját. Lufik repültek az égbe és így kívántak mindenkinek Boldog Újévet. Felnyújtóztam és elengedve magamat egy másodpercre sem hagytam abba a számot. Harry megfordított, átölelt hátulról és együtt néztük a mellettünk elhaladó épületeket. A zene szólt, mi dúdoltunk egymást ölelve. A szél az arcunkba fújt, hideg volt, de felmelegített a pillanat. A pillanat, amit sosem fogok tudni elfelejteni.

    Megálltunk a város szélén, és már csak öt percünk volt éjfélig. Eddig tartott, amíg kiértünk? A limó megállt és Harry kisegített az autóból.

- Csináljunk olyat, ami mi vagyunk – súgta megvillanó szemekkel és amikor láttam, hogy a limuzin motorháztetőjére mászik úgy éreztem ismét otthonra találtunk. Kifeküdtünk az autóra, összefonta az ujjainkat.

- Imádtam – néztem rá. 

- Én meg téged.

Összemosolyogtunk. Még kettő perc volt. Harry akkor aztán fölém hajolt. Belenézett a szemeimbe mélyen és ezt mondta. 

- ’ Befejezni az évet jól, és elkezdeni az újat tökéletesen’.

Felvontam a szemöldökömet és érdeklődve figyeltem őt. Az óráját nézte. Amikor aztán 11:59-et mutatott az óra a száját a számra csúsztatta. A csókja lassú volt és finom, nem sietős. Beletúrt a hajamba és én beletúrtam az övébe. Levegőt is alig vettünk. A nyelve ízlelgette az ajkamat s mikor beengedtem egyszerre sóhajtottunk fel ismét, mindig, örökké. A csípőmet cirógatta, mint aki vár valamire. Aztán jött a tömeg hangja. Nem volt messze a főúttól, az emberek szavalása hozzánk ért. 

   10, 9,8,7,6,5,4 három, kettő… egy. Harry belemart a csípőmbe, a testének szorított és a csókja olyan forróra váltott, hogy nyögködnöm kellett. Marta a bőrömet és én martam az övét. A hátamig csúszott a keze, lustán végigszántotta a tenyerével azt le a fenekemig, belemarkolt. Közben beittuk egymást. Megemésztett a nyelve az enyémen, szája a számon, illata, mindene. Nem tudtam betelni vele. S akkor elhúzódott. 

- Boldog Újévet – mormolta duzzadt ajkakkal. Alig tudtam elkapni a lélegzetemet. 

- Boldog Újévet!

Sokáig csak néztünk egymás szemeibe. Simogattuk egymást. Ketten voltunk, mint mindig a világ ellen. Nem kellett ennél több. És akkor beugrott. Jóval befejezni az évet és tökéletesen kezdeni. Hirtelen elnevettem magamat. Csak úgy, mert jól esett és mert nem hittem el, hogy Harry létezik és velem van. Két perces csók. Lassú, hogy jól fejezzük be, és szenvedélyes, forró, kimúlthatatlan, hogy tökéletesen kezdjük.

- Mi olyan vicces?

- Semmi –semmi – a nyakába akartam bújni, de akkor hirtelen leszállt a tetőről. A tűzijáték durranása visszhangzott mindenhol, felnéztem, láttam a fényeit, lélegzetelállító volt. Még akkor is durrogott, amikor Harry letérdelt elém. Ó ne, nem-nem, ez nem történik meg. Pánikolni kezdtem. A fejemben mindent elmondtam. Mennyire szeretem, teljes szívemmel, de erre nem vagyok kész. Ő sem. Minek sietni? Megnyugodtam pár pillanatra, mert nem volt nála doboz. De aztán felsírtam magamban, mert a gyűrű az ujjamon volt. Jézusom, karika, mint egy jegygyűrű.

- Amelia Knightley – fogta meg a kezemet és belecsókolt – szeretnélek feleségül kérni. 

- Harry – fagytam le. Az ajkaira egy mindentudó vigyor kúszott. Akkor aztán felállt, megcsókolt, de beleröhögött a csókba. 

- Feleségül akarom venni a lelkedet, az idődet, a szépségedet, mindened. – súgta a fülembe. – nem akarlak elvenni-elvenni. Tudom, hogy paráztál – szórakozottan folytatta – azt akarom, hogy megfogadj valamit. A házasság egy fogadalom, nem? – a kezeibe fogta az arcomat – ígérj meg nekem valamit. Szükségem van rá, hogy megígérd. 

- Mit? – mosolyogtam, mert teljesen bedőltem neki. 

- Hogy soha nem hagysz el – halkította le a hangját – akármi történik, akármi lesz velem, úgy tartasz ki mellettem, mint ma. Azt akarom, hogy amennyi időd van a földön az enyém legyen. Add nekem az idődet, a lelkedet, hogy szerethesselek. Add nekem ezt, Amelia. 

Nem bírtam tovább. Hogy azért sírtam el magamat, mert azt hittem tényleg esküvői ruhát akar? Vagy hogy mert a szívem tövéig hatoltak a szavai? Vagy esetleg mindkettő? Nem tudom. Csak azt, hogy elkábultan bólintottam és hagytam, hogy csókkal pecsételjük a tökéletes házasságunkat. 

- Mi lesz, ha megöregszem és ronda leszek? 

- Akkor ott leszek és megfiatalítalak egy vízszintes tangóval.

- Vízszintes tangó? – vontam fel a szemöldökömet. 

- Liliana olvasta a Tökéletes Kémiában – röhögött és én is vele nevettem. – sosem leszel ronda. A test nem minden, Amelia. – súgta és megint megcsókolt.

    De ez a csók akkor sem ért véget, amikor beültünk a limuzinba. Csak annyira szakadtunk el, amikor megmondta a sofőrnek, hogy vigyen minket messzire, akárhová, sokáig. Szája rögtön megtalálta az enyémet, ahogy az ujjai a ruhámat. A sóhajaink betöltötték a limó terét. Harry ujjai lassan fejtették le rólam a kabátot, a ruhámat is, szemei elárulták, hogy tetszik neki, amit lát. Finoman eldöntött az ülésen, fölém hajolt és a szemembe nézett. Szavak nélkül beszéltünk s ennél nem kellett több. Lehajolt és nedves csókokkal borította az arcomat, a fülemet, a nyakamat, az egész mellkasomat. Az érintéseivel egy ütemben ziháltam fel. Néztem, ahogy kényezteti a testemet. A hajába túrtam s ő dorombolva jelezte: tetszik neki. Nem siette el és nem volt durva, türelmetlen. Minden pillanatot megragadott, hogy levegyen a lábaimról mellem szeretésétől. Megfogta a kezemet és összekapcsolva a tekintetünket, egyenként puszilta meg az ujjaimat. Mikor beszívta a mutatót mocorogni kezdtem és megnyaltam az ajkamat. 

- Az én tamil szépségem – mosolygott le rám. Elvesztem benne és ő elveszett bennem. A ruhák szinte életre kelve másztak le rólunk s ahogy összeforrt a testünk a szilveszteri éjszakának tündöklő fényében tudtam: elnyertem az élet legzamatosabb gyümölcsét és soha nem fogom elengedni. – nézz rám – mormolta, ahogy fölöttem támaszkodott. Csípője kínzó körökkel hajszolt a megtestesülés felé s mikor engedelmeskedtem, Harry arca elborult. Szemei sötétebbek lettek és a nevemet nyögve olyan mélyen, olyan erősen, olyan megsemmisítően hatolt belém, hogy csillagokat láttam. 

- Harry – a hangjaim vontatottak lettek, az egész testemet bekebelezte a világot rengető gyönyör Vele együtt. Ott a város fényei alatt, New York utcáin, a limuzin hátsó ülésén, Harry hátába kapaszkodva, mosollyal az arcomon teljesítettük be Harry harmadik szilveszteri kívánságát.

Kettőnket. 

- Szeretlek, Harry – néztem a szemeibe.

- Örökké szeretni foglak.