II./TIZENEGY ~ "Ketten"

helló mindenki :) végeztem a vizsgákkal, úgy hogy hoztam is a következőt. wow, még két jelentkező és megvan a 200 rendszeres. KÖSZÖNÖM nektek! :))) remélem tetszik, jó olvasást xx

    Rövid szoknya, ujjatlan felső és magas talpú szandál.

London utcáira beköszöntött a nyár szeptember közepén. A lányok kirittyentve élvezik a hirtelen jött felmelegedést, a fiúk pedig széles vállaikat és erős karjaikat – izmukat fitogtatva járkálnak az utcákon. A házak vékony falai megsínylették a mínusz öt fokot, amit felváltott a negyvenes. Londonban. Szeptemberben. Ha nem csíptem volna meg már magamat legalább hússzor napi szinten, azt hinném álmodom. Mégis mi történik a városunkkal? Városunkkal. Fura kimondani ezt a szót, nem gondoltam volna, hogy valaha az enyémnek hívom. A város közepén állva a kapucsínómmal azon gondolkodtam: mi okozhatja ezt? Körbeforogtam, és mint egy régi walkman úgy lassult le előttem minden. A zajok, a kép energiáját veszítette, mintha lejárt volna az elem. Miért festettek ekkora borzasztóan fényes mosolyt a világ arcára? Csak én érzem úgy, hogy ez lehetetlen? Hogy ennek lehetetlennek kéne lennie. Természetesen viselkedve sétafikálnak, nevetnek és élvezik az Isten adta időjárást. Ha elordítanám magamat meghallanák, vagy annyira belebúgóztak ebbe a másvilágba, hogy meg sem hallanának? Vagy csupán én feledkeztem bele mindebbe, Rhys kezét észre sem vettem, ami előttem integetett.

- Tündérke, ideje lenne indulni – mosolygott rám azokkal a kék szemekkel. – jó lett a hajam? 

Megigazgatta oldalt, az egyik autó visszapillantó tükrében úgy illegette magát, mint egy nő. Elvigyorodtam, szerette túl játszani a „szerepét”, ami az élete. Néha elgondolkodom: miért nem löki fel azokat az embereket, akik mindezt csak egy hamis, undorító képnek nevezik? Többször „lebuzizták” és több szóval illették, de Rhysról egyszerűen lepereg. Mindig csodáltam az önuralmát, és azt, hogy ennyire rugalmasan áll mindenhez. 

- Csini vagy – löktem meg a vállát, a feje pedig koppant halványan a tükörben.

Rhys a fejét fogva felállt és szűk szemekkel nézett rám. Magasabb voltam nála, úgy öt centivel. Az elején zavart a magasságom, de valami – vagy valaki – elfeledtette mindezt velem.

- Meg akarsz ölni, Amelia? – tettetett felháborodottságán alig ha nem elnevettem magamat – és ha betörik a fejem és elájulok? Mit tettél volna?

Belé karoltam és a kávémat iszogatva sétáltam vele végig a szűk utcán hazafelé. 

- Otthagylak – vontam vállat játékosan – hívok egy mentőt és megmondom, hogy amilyen részeg volt ez a fiú meg sem érdemli az ellátást. 

Rhys nevetőráncai kiültek a szemei köré, de el is simultak, mikor komor tekintetét meresztette rám.

- Ez nem vicces, tudod milyen komoly pénz a temetés? – rázta a fejét – majd a gazdag barátod állná, mi?

- Hah – forgattam a szemeimet – minek neked temetés? Bedobunk a folyóba aztán pá.

Rhys konkrétan nekivágott a fának és olyan erősen csiklandozni kezdett, hogy sikítozva, hátra vetve a fejemet röhögtem teljes erőmből. Az egész utca hangzott tőlünk, fulladoztam, de nem tudtam elvenni a kezeit.

- Hagyd abba – köhögtem, kapálóztam és segítségért kiáltottam, nem működött – Rhys meg fogok fulladni – a torkomhoz kaptam, és úgy csináltam, mint aki tényleg bármelyik pillanatban elhalálozhat.

- Óh, akkor hívom a daliás vámpírodat, ledugja a nyelvét a torkodon és egyből jobb lesz – elvette a telefonomat és vigyorogva kutakodni kezdett.

- Ne hívd, Rhys! Hé, tényleg ne, most ne.

- Miért?

    Elraktam a telefonomat és sétálni kezdtünk hazafelé. Rhys a zsebébe dugta a kezeit, én pedig a hajamat akartam rendbe tenni. Az ujjaimmal fésültem el, semmi haszna nem volt, javíthatatlanná tette.

- Szóval? 

- Semmi, csak most még nem hívhatom.

Rhys összeráncolta a szemöldökét, megragadta a vállamat és magához húzott.

- Na halljam, nem jó a szex? - Összeszűkült a torkom a szó hallatán és lányos zavaromban nem néztem a szemeibe – most mi az? Szex szex szex - hajtogatta a szót élvezve, hogy előbb püfölöm, mint reagáljak – mi van, még nem feküdtetek le? Ugyan már, velem beszélhetsz róla, szakértő vagyok. - Kibújtam a karja alól, lehajolt, hogy elkapja a tekintetemet. – Lia? 

- De egyszer, tudod, amikor… szóval na, ne már Rhys, én ilyenről nem beszélek veled, főleg nem publikusan!

- Miért? Láttam olyat, meg csináltam is. Más kérdés, hogy én fiút szoktam megd..

- Rhys – állítottam le, teljesen megsemmisültem a szavaitól – nem, azóta nem szeretkeztünk.

- Óh, szeretkeztünk – húzta az agyamat – bocsánat, ti szeretkeztek. 

Láttam, hogy alig bírja visszafogni a nevetését.

- Oké, nevess csak ki – makacsoltam meg magam és előre siettem.

- Bocs, Lia, na ne már, várj meg – elkapott és magához szorított – szóval? 

- Mi szóval? – sóhajtottam teljesen elfáradva.

- Mi van veletek? Miért nem hívhatom fel?

- Nos, öhm, egyezséget kötöttünk – hezitáltam először, de úgy is kiszedné belőlem – barátok vagyunk. Se csók se semmi. És komolyan jól működött meg minden, filmet néztünk, főzött nekem és… Rhys? Rhys mi bajod van?

Rhys nem bírta tovább, mint egy hülye iskolás kitört belőle a szakadatlan, jóízű vihogás.

- Barátok? Komolyan? Na persze, én meg a nőket szeretem – legyintett komolytalanul. 

- Barátok igen! Miért ne lehetnénk? Kezdett dühíteni.

- Lia, nem bántásból komolyan – mosolygott rám szelíden – de akárhányszor egy légtérbe kerültök alig várom a robbanást. Komolyan, felforr köztetek minden. Ez nem barátság, ti nem tudtok barátok lenni, ezt ő is tudja, meg te is. Csak elkerülitek a problémátokat vele, ennyi. Harrynek van egy múltja, meg neked is. Túl kell tenned magad.

- Mit értesz azalatt, hogy robbanás? – ragadtam le ennél – szóval szerinted csak testi az egész? 

Rhys nagyot sóhajtott és megrázta a fejét. A hosszabb tincsei össze-vissza sodródtak a fején.

- Nem, én nem értek ehhez igazából – mormolta az orra alatt. Elszomorodtam, Rhysnek nem volt szerencséje a fiúknál – de ami köztetek volt/van az nem lehet csak testiség. Nem szoktunk ilyenekről beszélni, de szerintem ez… - zavarban volt és nem tudta hogyan fejezze ki magát. Megvakarta a tarkóját, mialatt kereste a szavakat – tudod, mint a tűz és a víz, levegő meg a föld, mind örök. 

Elmosolyodtam.

- Igen?

- Ne nézz így rám, ezt nem hozzuk rendszerbe – csípte meg az arcomat lágyan – szerintem ti ilyenek vagytok. Mint a tűz. – vonta a vállát ismét – kihuny, mert nem ápolták, aztán mikor ismét lángra kap és ápolják, kimúlhatatlan marad.

- Szerinted múlhatatlanok vagyunk?

Rhys rám meredt végtelenbe nyúló percekig.

- Ezt egy sorozatból hallottam – vallotta be és feladtam, kitört belőlünk a hangos visítás. Miután lenyugodtunk folytatta: - de így van. Nem számít mit tett, úgy is elnézed neki, mert ő a másik feled. És nem ezért a hülye lelki kötelék miatt. 

- Pontosan erről szól a mostani egyezményünk – mosolyogtam halványan – időt hagyott nekem, hogy döntsek. Egy hetet, és ma jár le.

- Döntsél? 

- Mondtam valamit, amit szerinte át kell gondolnom. Tudod eddig ki akartam mindent zárni és most, hogy vissza akarnám őket, hogy önmagamként gondolkozzak, nem megy. 

- A francba, mondtam, hogy ne lógj azokkal – emelte fel a hangját hirtelen és ideges lett. 

- Nem az ő hibájuk, Rhys, senkié sem. Fájt, amit megtudtam, így pedig nem is gondolok rá. De az-az egy biztos, hogy megváltoztam és Rhys? – nézett rám – nem tetszik. Nem tetszenek a ruhák sem, meg ahogy a szüleimmel viselkedek, de nem tudok másképp. Nem tudom elmondani Harrynek mit érzek iránta, mert nem jön és ezt nem akarom tovább. Félek, hogy rosszabb lesz.

    Leültünk a kapunknál a fűbe, törökülésbe, egymással szembe. Rhys letépte a füvet és elkezdte szálanként szétszedni. Feltekerte az ujjára, majd eldobta. 

- Hogy segíthetünk rajtad? 

- Nem mehetek el ezzel mammáékhoz, nem tudom tudnak-e már Harryről, nem akarom, hogy tudjanak. – sóhajtottam lemondóan – Harrytől kértem segíts – félbeszakított.

- Ő segíthet – nézett a szemeimbe – mármint nem erre való az a nyamvadt szerelem? Ugyan Amelia – dőlt el a fűbe és én csatlakoztam hozzá. Egymás mellett néztük az eget. – Harry elmondta, hogy mi történt. Egy seggfej volt, de mindenki követ el hibákat, nem? Nem futhatsz el ezelől holmi baráti szarsággal. Szereted őt, ő meg téged, ennyi, menjetek és csináljatok gyerekeket. Vagyis nem tudtok de mindegy, lényeg ugyanaz.

- Mi van ha az egész kapcsolatunk csak a kötelék miatt van? – suttogtam lecsukva a szemeimet – ha Harry nem szeret? Mi van ha kiderül, és újra érzek? Ismerem magam, összeomlanék. 

Rhys megfogta a kezemet, összefonta az ujjainkat és belepuszilt a kézfejembe. 

- És mégis hogy derülne ki? Te vagy a lelke, ezen senki és semmi nem változtathat. Mellesleg nem a lelkébe szerelmes, általában azzal van emberségünk, nem? A saját lelkébe legyen szerelmes? – mosolygott – ne bolondozz, ez hülyeség. 

- Gondolod? 

- Persze. Szeretnélek boldognak látni, mert megérdemled, Lia. 

Közelebb húzódtam hozzá, és a vállára fektettem a fejemet. Csendben maradtunk sokáig, jól estek a simogató, nyugtató ujjai. 

- Köszönöm – néztem fel rá. 

A hangom ridegebbnek hallatszott, mégis nagy jelentőségét éreztem a szavaimnak belül. Hát ilyen lehetett Harrynek? 

- Meg kell bocsátanod neki. Azaz egyik legnehezebb dolog a világon, emberi dolog. A szíveddel bocsátasz meg, a lelkeddel. Ha ezt eléred? – simogatta az arcomat – ez az első fontos lépés ahhoz, hogy visszanyerd önmagad. 

    Két óra futás után Spiritfallban jól éreztem magamat. Nado bemondta az unalmast és lemondta az edzést. A fejembe vettem, hogy egyszerűen odamegyek és megkérdezem, hogy mi a fene baja van velem, de Arine-ék gyülekezete elvonta a figyelmemet. Halkan tanakodtak, minket kihagytak a susmusból, így nem tudtam meg mi folyik ott. Mivel az első vezetési órám ötkor kezdődött, el kellett jönnöm. Az autóban forróság volt és akárhányszor próbáltam beindítani az autót, lefulladt. Kezdtem ideges lenni, az oktatóm meg még úgyis, szóval ez így tökéletesen működött. 

- Tartsunk szünetet? – kérdezte harmadjára, de én csak leintettem. Lenyomtam a kuplungot, üresbe tettem, de ahogy elfordítottam a kulcsot lefulladt. Persze, hogy lefullad, amikor vissza is kéne engedni. Egyfolytában Rhys szavai jártak a fejemben.

Mi van ha azért nyomaszt ennyire a múlt, mert elnyomtam az érzelmeimet? Ez nem logikus, de valahol mégis. Ahogy erre gondoltam mérges lettem és Harry arcába tudtam volna ordítani mit okozott nekem. Düh, haragtartás, sosem volt jellemző rám. Talán igaza volt Rhysnek és ha „megjavulok” könnyebb lesz? Elengedtem a kormányt és csak kibámultam a fejemből. Megráztam a fejemet és balra néztem, ahol az oktatóm már fogta a fejét. Reménytelen vagyok. Béna? Tudom. Szánalmas? Dupla tudom. Zavarodott? Tripla tudom. 

    Tartottunk egy kis szünetet. Elintéztem a mosdót és ittam egy kis vizet. A hőség gyilkos volt, tapadt a bőröm a verejtéktől és meg is szédültem, ha nem ittam. Visszaültem az autóba, és vártam, hogy az oktatóm is végre letegye a fenekét. Valakivel beszélgetett az ajtó mögött. Rögtön magyarázkodni kezdtem, amint visszaült.

- Oké, most már tényleg idekonce – nagyot néztem – Harry mit keresel itt?

A szívem érthetetlen-nem érthetetlen módon felugrott a torkomba. Te jó ég. Ha létezne erre szó, esküszöm megtalálnám. Megrökönyödtem, és bambán néztem végig hosszú, férfias testén. Egy világos farmer rövidnadrágot viselt, hófehér trikóval, rajta egy piros-fekete kockás inggel. Meg azzal az eszméletlenül vonzó fedora-val, amitől lányok ezrei elhaláloznak. Nem tudtam megszólalni. Láttam, hogy beszél hozzám és mosolyog kisfiúsan, de nem jutott el a tudatomig. Megbabonázott. Elvette az eszemet. Teljesen a hatása alá kerültem. Hozzám hajolt, hogy egy lágy puszit nyomjon a homlokomra, azonban annyira elkapott a tekintete, hogy fölfelé mozdítottam a fejemet. Az orrom az állába ütközött és megcsapott az a kellemes illat: a parfümjének aromája, mi keveredett a bőréből áradó illattal, és a mosóporéval a ruhájából. Harry nem mozdult, amikor az orromat végighúztam az állkapcsán. Úgy vonzott minden centimétere, mintha a mágnes egyik pólusa én, a másik ő lenne. A szőr felállt a karomon, ahogy a nyakához értem és éreztem, ahogy nagyot nyel.

- A-Amelia – rekedten morogta, és mikor hátra húzódott a mellkasom belesajdult. 

Rhysnek igaza lehet. Ez a kábult fenséges lüktetés, ami rám tör mellette nem lehet nem valódi. Ránézek és világot tudnék váltani egyetlen mosolyától, zöld szemeinek csintalan csillogásától. Megráztam a fejemet, túl nagy hatással volt rám. Még mindig. Mindig is lesz. Kimúlhatatlanul. – minden oké? - Meg akarta fogni a hajamat, hogy a fülem mögé gyűrje, de visszaesett a keze az ölébe. Oldalra biccentett fejjel, kérdőn néztem rá. – még tizenöt perc vissza van.

- Miből? – nevettem el magamat. 

- A válaszodig – nézett mélyen a szemeimbe. Percre pontosan megjegyezte? Wow. – az oktatód meg lazán átadott nekem. Szóval lássuk, indítsd be.

- Segítséggel hagyott itt? – vontam össze a szemöldökömet.

- Csak egy kicsit – mutatta a két ujja között – nagy volt hajlandósága. Most mi az? Nem mindenki születik vezetőnek!

- Azt akarod mondani, hogy rossz vezető vagyok? – kérdeztem felütött orral, de a vigyor ott ült a szám szélén. 

- Az elmúlt fél órát végighallgatva, nos… 

- Szemtelen – nyújtottam ki a nyelvemet rá gyerekesen, de mikor nem nevetett, hanem csak nézte hosszan, konkrétan kint maradt a nyelvem. A pulzusom felszökött és megmozdultam az ülésemben. 

- Hogy mennyi mindent fogsz még azzal a nyelvvel csinálni – súgta megnyalva az ajkát. Mivel az egész bőröm izzani kezdett, tereltem a témát.

- Harry, nem nyúlhatsz bele a fejébe bárkinek, csak hogy te taníts vezetni.

- Jobb vezetőt csinálok belőled – kacsintott – nem mellesleg a vezetői képességednek később is hasznát vesszük. 

Elöntötte a vörösség az arcomat annak ellenére, hogy nem egészen láttam a szavak jelentősége mögé. 

    Harry elnyúlt az ülésben, a tarkója mögé tette a karjait és nézte mit csinálok.

Feszültebb voltam, mint az oktatómnál. A tekintetemet alig bírtam levenni róla. Hosszú vékonyabb lábait szét kellett nyitnia, hogy elférjen. Pont elég hely volt ott ahhoz, hogy… te jó ég, mikre gondolok? Erősebben fogtam a kormányt. Rhys szerint az a legjobb dolog, amikor te adod az örömöt a másiknak. Már egyszer volt benne részem és nem mondanám, hogy nem csinálnám megint.

Lefagytam.

Mereven az útra néztem, mert nem hittem el a saját gondolataimat.

Ez a hülye érzelemmentes napjaim miatt van! Valójában nem is mernék ilyenekre gondolni. Harry megemelte a csípőjét, hogy „elhelyezkedjen”. Ezzel pedig elérte, hogy befojtsam a levegőmet. Egyikőnk sem beszélt. Harry várta, hogy próbálkozzak, én pedig nos hát, mindenféle jelenet lepörgött előttem, ahogy az ölébe húz és azt teszi velem, mint egyszer a taxiban. Ha jól belegondolok azt én kezdtem, mindegy. Józanon kizárt dolog, hogy rá mernék mozdulni. 

- Minden oké? – megvakarta a belső combját méteres ujjaival, szép lassan, a középsővel és a mutató ujjával. Ki kellett néznem jobbra az ablakon, és halkan kifújnom egy levegőt. Lángoltam. Saját magammal csináltam ezt, na meg Rhys fránya szex oktatós órája. Egy kerek óráig magyarázott nekem ezekről a dolgokról és valójában senki másra nem tudtam gondolni, csak Harryre. Hiányzott. Az érintése. A csókjai. A lágy, mégis határozott simítása a testemen és így saját magamnak beismerve még inkább elvette az eszemet. Harry megnyalta a hüvelykujját és letörölte azt a piszkot, ami a cipőjére ragadt. Komótosan, tudva, hogy nézem minden mozdulatát. Fel le, fel le.

- Ó te jó ég – suttogtam el a szavakat és inkább benyomtam a kuplungot. 

- Tudod, jó így látni téged – mondta minden természetességgel a hangjában – hogy vezetsz…

- Mire érted? – néztem rá értetlenül.

Harry elmosolyodott. A gödröcskéi megmutatkoztak és alig várták, hogy megnyomjam. Az ujjbegyem bizseregni kezdett. Mondjuk már mim nem bizsergett. 

- Szeretném, ha csinálnál ilyen dolgokat. Elmész vásárolni, meg vezetsz, meg ilyenek, tudod a hétköznapi emberi dolgok – magyarázta nyugodt hangon. Valószínűleg csak rám hatott ennyire az egész mutatványa? – szükséged van rá, akarom ezt neked, oké? 

- Veled? – fúltam el, mert megijedtem, hogy magát nem veszi bele az életembe. Harry vigyorogni kezdett szórakozottan.

- Szeretném, ha arra irányít a válaszod, hogy olyat csináljunk mint mindenki más. Nem akarok mindig azzal foglalkozni, hogy mit kell ennem, mikor és kiből. Csak veled, Amelia. Vissza akarok térni a rajongóimhoz, a munkámhoz, az életemhez, de csak akkor működhet, ha velem leszel. Meg tudjuk oldani. Túléltem, itt vagyok, te is. Semmi természetfeletti szarság, csak mi ketten a világ ellen – mosolygott közelebb hajolva és megcirógatta az államat. A szemeim automatikusan lehunyódtak és belemásztam az érintésébe. – akármi jön, megbirkózunk vele, ketten. - Harry megfogta a lábamat, lenyomta vele a kuplungot, üresbe tettem, elfordítottam a kulcsot és ő lassan egyenletesen engedte fel a lábamat. Az autó beindult, ahogy ketten, együtt, egymás szemébe nézve, összefogva csináltuk meg. A tenyere felsimult a vádlimra, láttam, hogy a szemei egyre homályosabbak, sötétebbek lesznek és elnyíltak az ajkai. Tekintete a számra kúszott és én már nem vettem levegőt. Megfeszültem és feltüzelődtem, ahogy felcsúsztatta a kezét a csupasz belső combra és ezt motyogta: - hat óra van. 

     Összerezzentem. Megfogtam az ingének gallérját és közel húztam magamhoz. Harry a szimpla mozdulattal eleresztett egy halk nyögést, amitől nekem is úgy kellett tennem. A levegő még melegebb lett körülöttünk. Szája az orromnál volt, és nem jött lejjebb, pedig próbáltam lehúzni. Akartam őt. A száját, a nyelvét, az érintését, mindenét. Elepedtem érte. Úgy éreztem megőrülök, ha nem kapom meg őt minél előbb. 

- Amelia – zihálta rá a számra, forró lehelete megcsapott és én nyüszítve húztam fel a vállaimat. A szenvedéllyel telt hangjától végigrobogott a kéj a testemen és nem bírtam tovább. Lehúztam magamhoz. Le akartam. Nem ért hozzám, félig lehunyt szemekkel néztük, ahogy az alsó ajka megérinti az enyémet. Apróra tárult szét a szám. – reszketsz, Istenem – felnyögtem a szavaitól, eszemet vesztve túrtam bele kusza hajába, lelökve a kalapját.

- Harry – türelmetlenségemben eltorzult az arcom. Alsó ajkát bedugta az enyéim közé, hirtelen megindulásból összeszorítottam és meghúztam azt. Kívánatosan. Csábítóan. 

- Megbolondítasz – belemart az ülésbe mögöttem és egyre gyorsabban kapkodta a levegőt – mondd ki a válaszodat, mondd ki, mert elvesztem a fejemet, ha nem érezhetlek azon nyomban. Mondd ki, hazaviszlek, és reggelig szeretkezünk. Szeretni akarlak, most.

Elszédültem. Hátranyomtam a fejemet a fejtámlának. Meg kellett kapaszkodnom az ajtóban, amikor már-már hideg leheletét éreztem felhevült mellkasomon. Nem érintett meg, és én ezt nem bírtam tovább. Felemeltem a fejét és a szemeibe néztem. Nem akartam a barátja lenni. Az akartam lenni, amit Rhys is mondott. Egy másik szempontból kellett csak megközelítenem a dolgot.

      Én vagyok az egyetlen, akit valaha is szeretni tud.

     Az egyetlen.

    Igaza volt még abban is, hogy a megbocsátást meg kell találnom. Csak akkor találhatom meg, ha visszanyerem a régi formámat. Le kell gyűrnöm a dühömet, és ahhoz a lelkem kell. A lelkemet pedig ott találom, ahol a szerelmet. 

    Harrynél van a szerelmem.

    Harrynél van a lelkem is. 

- Ketten? – suttogtam hát neki és ezzel tudja mire jutottam. Harry szemei csillogtak a megjelent könnyektől és csak ennyit mondott:

- Ketten.