II./ TIZENHÁROM ~ "Árny"

sziasztok! szeretnék nagyon boldog, kellemes karácsonyt kívánni nektek és a családotoknak :) remélem szép napjaitok lesznek, sok ajándékkaaal és pihenéssel sulimentesen :) köszönöm szépen hogy itt vagytok és támogattok, nagyon sokat jelent nekem. jó olvasást a részhez, sok puszi <3

     Valamikor reggel ötkor nyomott el az álom.

Nem aludtam mélyen, Harry ágya egyébként is túl puha volt az enyémhez képest. Másrészről pedig félig Harry haját cirógattam egész éjjel. Retteneteset álmodhatott valami Maire-el, ki kellett találnom valamit, amivel megnyugtathatom, ugyanis felébredni nem akart, hiába szólítgattam. Így amikor kinyitottam a szemeimet az ujjaim még mindig bandukoltak a rövidebb göndör tincsei között, és egy halkan szuszogó szépséggel találtam magam szemben. Örültem, hogy nem hallja a gondolataimat, nem biztos, hogy jó néven venné a „szépség” kifejezést. Felsóhajtottam és az állkapcsára tértem rá, ami férfiasan széles volt, a füle mögé, amitől felszusszant és egy mosoly terült az ajkaira. Amikor elsuttogta a nevemet megborzongtam és közelebb húzódtam hozzá. Rosszul kéne felfognom, hogy egy nő nevét motyogta az éjjel, az érzés valahogy még sem jön. Ott feküdt mellettem a beszökő napfény pompájában és az én nevem valahogy másképp szökkent ki a szájából. Mintha rám talált volna az álomvilágában is, és egy kellemes pillanatot élhetne át velem. Aztán jött a következő két szó:

- Sajnálom, Amelia – eltorzult az arca és reszketni kezdett. Odahajoltam hozzá és lágyan cirógatva az arcát megcsókoltam. Alig érintve a száját, de mégis éreztetni akartam vele, hogy ott vagyok. Lecsuktam a szemeimet és egyszerre sóhajtottunk fel megkönnyebbülten. Ő még mindig aludva, én pedig tudatában léve azzal, hogy mit okoztam neki hónapokkal ezelőtt. Harry harcol magával, az érzelmeivel, és még mindig nem tudtuk hogyan gyűrte le olyan hamar. Amint el akartam húzódni Harry ujjai belesüppedtek a derekamba, a hátára feküdt és magával húzva ráfeküdtem. Amíg én nevettem halkan ő mosolygott zárt szemekkel. – jó reggelt, édes Amelia.

     Elpirultam a szavain. Amit jó néven vettem, ezek szerint van esély rá, hogy én legyek. Tényleg én. 

- Mindig így akarok ébredni mostantól – hümmögte, ahogy találkozott a tekintetünk. A hangja rekedtebb volt a megszokottnál, mélyebb és érdes. A haja pedig a tipikus most-keltem-fel borzos össze-vissza formát vette fel. Lélegzetelállító volt. Nem tudtam mást, csak bámulni őt, csodálni, hogy az enyém, itt van mellettem. A gondolatra felmelegedtem és mosolyogva fúrtam az arcomat a nyakához – hé, minden oké? Ugye nem bántottalak tegnap? Én… elvesztettem a fejemet.

- Nem – ráztam a fejemet és láttam, hogy a libabőr felsorakozik a karján. Jó volt látni, hogy én is ilyen hatással vagyok rá, mint ő rám. Harry hirtelen felindulásból megragadott, ledöntött az ágyra és fölém kerekedett. Zöld szemei elsötétülten néztek végig felfedett testemen és hazudnék, ha azt mondanám nem öntött el a forróság a bizsergéssel elegyedve. Mondani akartam valamit, de elfojtotta a szavakat. Reggel volt még, ahhoz képest minden érzékszervem felébredt puszta tekintetétől. Hatalmas tenyere végigsimult a karomon, mellkasomon, majd a melleim között is. Én pedig sóhajban törtem ki. Imádtam, ahogy hozzám ér. 

Harry szemszöge: 

     Megőrjített.

Még hozzá sem értem, de erősen zihált és nehézkesen lélegzett. Ott volt mellettem, azokkal a csalogató, tüzes szemeivel pedig olyan ártatlanul nézett rám, hogy azonnal meg kellett kapnom. Megint. Újra és újra. A csókjával ébredni olyan volt, mintha megkaptam volna, amit évtizedek óta akartam. A mennyországot. Lesöpörtem róla a takarót, elég meleg volt a szobában, így nem fázhatott. Arról nem is beszélve, hogy a teste lüktetett alattam, ó, és még hogy mennyire fog lüktetni. Izzadni. Könyörögni. Hallottuk Amelia telefonját csörögni, így hát lefeszítettem a kezeit az ágyra, nincs menekvése. Az egész vér a fejemből, testemből egy helyre gyűlt össze és alig vártam, hogy ismét érezhessem őt. Végignéztem a testén. Képtelen voltam felfogni, hogy mit nem látnak benne? Barna bőre a piros foltokra várt. Telt mellei pedig csupa kényeztetésre. És a hosszú, formás combjai? Fel kellett nyögnöm a puszta látványától. Szerencsésebb voltam minden férfinál a földön és azok a szemetek még csak nem is tudják mit vesztettek. Kitekerném az összes nyakát, aki bántotta őt. Mosolyognom kellett, amikor elfordult. Mindig is visszahúzódó volt és ez most sem változott. Viszont a tény, hogy egyszer sem viszonozta az érzelemömlengésemet aggasztott. Mindig Ő volt az, aki hajtogatta és ez most sem lenne másképp. 

- Nézz rám, Amelia – parancsoltam rá és felemésztő fájdalom szúrt belém a várakozás miatt, mikor piros szemei egybeforrtak az enyémekkel. Akárhányszor rám néz csillagokat látok. Fogalma sincs róla mit tesz velem. – gyönyörű vagy. – lehajoltam és belecsókoltam az egyik kerekded idomába. A bőre ízétől ismét nyögnöm kellett. Megnyaltam a számat, nem engedtem el a tekintetét. A szíve eszméletlen tempót diktált, figyelek rá, hogy ilyenkor soha ne apadjon el a verése. Rámosolyogtam és megszívtam, amitől ívben kifeszült és felnyögött. Az enyém volt. Senki másé, csakis az enyém. És annyiszor fogom a magaménak tudni, amennyiszer csak akarom. Mert tudom, hogy ő sem kelne ki az ágyból legszívesebben, akkor miért sietni? Mindenét végigszántottam a nyelvemmel és a számmal. Az oldalát, a hasát, a csípőjét, a mellkasát, felfaltam őt, a szemeimmel is. Mikor beletúrt a hajamba és meghúzta, végem lett. Hosszú vékony ujjainak szakadozott rántásaitól morogni kezdtem, felizgatott, mint még soha senki más. Annyira éhes voltam rá, de félretettem a testem kívánatát. Éreztem, hogy vágyakozik utánam és nekem ez elegendő volt. – meg akarlak kóstolni ismét – a fülébe suttogtam és ő halkan nyöszörögni kezdett. Elvigyorodtam, és amikor a lábai közé vezettem a tenyeremet egyszerre nyögtünk fel. Ő a gyönyörtől, én pedig egyszerűen attól, ahogy a hangja hangzik a szobában én miattam. Hogy ezt tudom vele tenni. Hogy így reagál rám. 

- Harry, kérlek – a látvány lenyűgözött. Ahogy leszorította a szemeit és belekapaszkodott a párnába. Ahogy erőtlen hangszínéből sütött a könyörületért esdeklés. Ahogy a teste izzadni kezdett pedig még hozzá sem értem szinte. Elgyengült, legyőzött és felemelő. Az én tamil szépségem. 

    Amikor lefeküdtem a hátamra, rám pislogott nagyokat, csalódottan. Azonnal biztosítottam róla, hogy nem hagyom lógva a levegőben. Beletúrtam hajába, és lehúztam magamhoz. Belemosolyogtam a szájába, mert nem nyitotta ki az ajkait. Nyelvemmel imádkoztam a felső ajkához, hogy nyissa ki. Nem tette. Én pedig te jó Isten, kiszolgáltatottnak éreztem magamat és ez átkozottul tetszett. Ördögien mosolygott le rám, mégis szűzies tisztasággal, amitől majd szétdurrant az alsó fertályom. 

- Csókolj meg kérlek – ez viszont már belőlem szökött ki. Úgy éreztem belebolondulok, ha nem ízlelhetem őt. Egymásra lihegtünk, beleszántottam a hajába és újból lehúztam magamhoz. Amikor a nyelvünk egybefonódott, Amelia meglepett, ugyanis hozzám képest kicsi keze olyan helyre tévedt, amitől belenyögtem a szájába, már-már állatiasan. A kezem lecsapódott az ágyra és megfeszültem. Sokszor tettek már velem ilyesmit. Azért ilyesmit, mert csak max a mozdulatok voltak hasonlóak, de az, amit adott nekem? Amivel elárasztott? A forrósága, a szenvedélye és az ügyetlen kézremegése közben? Haldokoltam a karjai között. A nevét nyögtem és engedtem, hogy nézzen. Nagy szemekkel és áhítattal, mint aki nem hiszi el, hogy jót tesz velem. De még milyen jót. – lassíts, Zhamina, jézusom elájulok. 

Tényleg úgy éreztem, színeset láttam és egyben fekete-fehéret. 

   Aztán megállítottam. Meglepődött, de nem rólam szólt a reggel. Soha nem is akarom, hogy rólam szóljon. Boldoggá akarom tenni azt a nőt, aki az egész életemet megkoronázza. Elvigyorodtam, alig vártam, hogy tiltakozzon és lángra boruljon az arca a következőkben.

Amelia szemszöge: 

    Ó te jó ég, mit csinál? Harry karjai átszövődtek a combjaimon és felhúzott a mellkasára. Elnyílt szemekkel néztem rá, ő pedig fel rám, érzelmekkel eltelve. Megráztam a fejemet, az arcomba szökött a vér és el akartam húzódni, de nem hagyta. Ott feküdt alattam, s engem pedig egyre közelebb húzott az arcához. Nem vettem levegőt. Néztem, ahogy felemeli a fejét és a következő, amit tudok már túl volt minden határon. A lábaim elgyengültek, és ha nem tart hátradőlök. Elnyílt a szám egy O formában, de hang nem jött ki belőlem. Más volt. Érzékibb, szexibb és soha nem gondoltam volna, hogy valaha ezeket a szavakat fogom tudni majd használni. Főleg nem egy intim helyzetben. Harry ujjai úgy vájódtak bele a derekamba, mint aki élvezi, hogy a kis fölöslegemtől belém kapaszkodhat. Ezt bizonyította az is, ahogy végigcsókolt. Istenem, ki ez a fiú? 

- Micsoda kilátás – fúlt el, és nem tehettem róla, amint elhúzódott tőlem az arcának simítottam magamat. Birtokolt, ez volt a legmegfelelőbb szó. Ő és az a káprázatos érzés, ami elindult a lábujjaimtól, kitüremkedett a gyomromban. A falon csattant a tenyerem, meg kellett támaszkodnom, mert a testem hullámzása átlépte a kontrollálható határt. 

Szétestem az izzó nyelvének és szájának munkájától. 

 

    A konyhában álltam és néztem, ahogy Harry egy köntösben ide-oda cikázik. Összesen kettő kerek perc alatt rendbe kapta az egész házat. Csak ámultam-bámultam, nem engedte, hogy bármihez is hozzáérjek. Mire megállt előttem már minden rendben volt.

- Éhes vagy? – felemelte a kezemet és belecsókolt. Még mindig kótyagos voltam az előbb történtektől, csak az a tény „idegesített”, hogy ő maradt lógva a levegőben. 

- Inkább egy kávét kérnék.

- Egy kávé rendel, pirítóssal – kacsintott, és még mielőtt tüsténkedni kezdett volna a kezeibe vette az arcomat. Félig lehunyt szemekkel néztem, ahogy összedörzsöli az orrunkat és halványan mosolyogva belélegezzük egymást. A karjaiba csimpaszkodtam és megcsókoltam. A hátamat simogatta, derekamat, majd a fenekembe markolva húzott magához szorosan. – szeretlek, Amelia – mondta a szemembe nézve. És aztán megint elkapott a fullasztó érzet. Szólásra nyitottam a számat, hogy ki mondjam, persze kudarcba fulladt. Nem bántottam meg, hanem aggasztottam őt. A ráncok a homlokán elárulták. – nem baj, csak visszakapom – nevetett zavartan, és kenyeret rakott be a pirítóba – ma elmehetnénk moziba. 

- Tessék? – álltam mellé – mit kapsz vissza? Ez hülyeség, Harry. Nem tehetsz róla, hogy tudod… 

- De, valamilyen szinten biztos. – mormolta, miközben feltette a kávét – vannak, akik szerint a vámpírság büntetés. Valamit biztos rosszul csináltam, ho…

- Nem, sh, Harry, fejezd ezt be. – ráztam a fejemet és egészen a székig eltoltam őt. Lehuppant és meglepetten nézett – nem kell kiszolgálnod, egyedül is megy – vigyorogtam rá. Vissza akartam lépni a kávéhoz, csak hogy elkapta a csuklómat és visszahúzott.

- De én ki akarlak szolgálni – erősködött és engem ültetett a székre. Felháborodtam és mérgesen mellé álltam. Kivettem a kávémat a kezéből és elkezdtem megízesíteni. Harry tekintetét éreztem az arcomon, majd a nevetése csengett a fülemben – tudod milyen önfejű vagy néha? 

- Csak néha? – mosolyogtam rá és válaszul megcsókolta a homlokomat. Ettől mindig pillangók ébrednek a gyomromban. 

- Csak néha – súgta és kivette a kávét a kezemből cselesen – ülj le!

- Harry! – nevettem és a csapból a vizet ráfröcsköltem. Rám meredt és összevonta a szemöldökét. 

- Jobb lesz, ha most futsz. Ó várj – elmosolyodott szelíden – nincs hová előlem.

Felsikkantottam, ahogy egy pohár vízzel leöntött. Futni kezdtem ki a pult mögé és farkasszemet néztünk a két oldaláról. A szívem boldogan repdesett a mellkasomban, bár megállt pár pillanatra, amikor lazán átlendítette magát a pulton a kezével. Hangosan nevetni kezdtem futva a kanapé felé.

- Nem ér a szupererődet használni szupersztár – szóltam hátra, de akkor már rég előttem volt és a karjaiban voltam. 

- Ó, dehogyisnem – vigyorgott, és a vállára dobott.

- Harry, tegyél le! – rúgkapáltam, nem mintha meghatotta volna. A telefonom csörgött, aztán a Harryé is, de akkor nem igazán számított más. A fürdő felé tartottunk. – Harry, meg ne próbáld. 

- Ó, dehogyisnem – nevetett mély hangon. Betett a zuhanyzófülkébe és megnyitotta a vizet. 

- HARRY – rezzentem össze a hidegtől, ami melegbe torkollott. Nevetve nézte, ahogy dühösen meredtem rá, vizes hajjal, a testemre tapadt pólóval. Aztán amikor megnyalta az ajkát felköhintettem. Úgy tudott nézni a pajkos szemeivel. 

    Előrenyúlt és felhúzta a pólómat, át a fejemen. Felsóhajtott és nedves bőrömön végighúzta az ujját. Lefagyott az arcáról minden mosoly-vigyor, és néztük, ahogy testem völgyein elkalandoznak az ujjai. A következő, amit tudtam, hogy meztelen előttem, kidobta a köntösét. Beharaptam a számat, amitől feljajdult. 

- Ezt ne csináld –duruzsolta halkan. A tusfürdőért nyúlt, ami barackos volt. 

- Honnan van neked női tusfürdőd? – vontam fel a szemöldökömet. Kérdezd meg ki az a Maire, kérdezd meg ki az a Maire! Nem ment. 

- Tegnap vettem – tudtam, hogy igazat mond, mert elpirult. Parányira csak, de nekem látható volt. – mivel itt alszol mostantól rendszeresen, gondoltam kelleni fog.

- Szóval rendszeresen? – kuncogtam, és sóhajtoztam, ahogy megfordított, nekidöntött a jéghideg csempének és a hátamba masszírozta a tusfürdőt. A fülemnél hallottam már a hangját. 

- Elrabollak – jelentette be, erős mellkasa pedig a hátamnak simult – örökre. 

Hátradöntöttem a fejemet a vállára és élvezettel tapasztaltam duzzadt száját a nyakam ívén. Apró csapásokat hagyott rajta, s mikor a fogaival pedzegette már piros bőrömet halkan doromboltam neki. 

- Harry – súgtam, és oldalra fordítva a fejemet szükségem volt a szájára. Lassan, őrjítően lassan csókolt meg. Nyelvét be sem fészkelte a számba, úgy döntött megkínoz. Nyitott számat nyalogatta, mintha fel akarná fedezni minden szegletét. Belemartam a hajába, mikor már túllépte a tűrő határomat. 

- Kívánlak, Amelia, nagyon, kérlek – zihálta a számba és mélyen, erőszakosan csókolt meg, csípőmnél fogva pedig magához szorított. Azt hiszem soha nem fogok megszűnni akarni őt. Mindig fogom, efelől nincs kétségem. Ő volt az első férfi az életemben és ő is lesz az utolsó. Mással nem tudnám ezt elképzelni. Ezt az elsöprő vonzódást. Megmarkolta a nőies idomaimat és én szolgaként adtam meg magamat neki.

- Azt teszel velem, amit csak akarsz – fúltam el és sötét tekintetéből láttam, hogy hatalommal ruháztam fel. Nem bántam, egy csöppet sem. Harry megfogva a lábamat terpeszbe állított. 

- Vigyázok rád, bízz bennem – és ezzel a falnak nyomva forrasztotta össze a testünket. Egy milliméternyi hely sem maradt közöttünk, ahogy hátulról tett a magáévá, s én nem bántam. Egy percét sem. A sóhajaink nyögésekbe torkolltak, finomkodó mozdulatok türelmetlenekbe. A fájdalom teljesen megszűnt és tiszta élvezetté alakult. Egyként mozogtunk a csobogó víz alatt, a tenyerem nyoma pedig ott maradt a párás fülke oldalán. Harry a hátamat csókolta, vállamat, nyakamat, majd a szájamat. Egy másodpercre sem szakadt el tőlem. Úgy szeretett, mint senki eddig és senki nem is tudna. Mikor a kezét lesimította a hasamon át a gyenge pontomhoz hangosan ismételve a nevét adtam át magamnak a csodát képező gyönyör reszketeg hullámainak. 

    Harry ingét vettem fel a farmeremmel. Imádtam a piros-kockás ingét. Beszívtam az illatát és szinte röpdöstem a konyhában. Harry telefonozott az asztalnál, de a vigyort nem lehetett volna letörölni az arcáról. 

- Egy az úrnak – tettem le elé, kíváncsian vártam mit szól hozzá. 

- Hm – kortyolgatta – nocsak, egy igazi mesterkávészakácssal van dolgom – húzta az agyamat szemtelenül. 

- Ez finom! – hadakoztam – méz, citrom, fahéj és tejszínhab. 

- Finom – bólintott. Meglöktem a vállánál.

- Akkor majd én megiszom – a bögréjéért nyúltam.

- Most el akarod venni? – kiskutya szemei sem hatottak meg. Leszólta a kávémat!

- Tudod meddig fejlesztettem? – szegeztem rá a gyilkos nézésemet, amit amúgy kinevetett, mindegy. – két napig!

- Oh – fagyott le a mosolya – sajnálom, hogy leszóltam a két napig fejlesztett kotyvaszodat. 

Az elején azt hittem komoly lesz, de hát mit is vártam tőle. Rányújtottam a nyelvemet és kuncogva csaptam le a kezét, amikor a hajamért nyúlt. 

Leültem vele szembe és a telefonomat néztem. Kasey hívott. Minek hívott Kasey? Inkább nem említettem meg Harrynek. 

- Mi ez a komor arc? – mosolygott rám gödröcskés mosolyával. 

- Már három óra? Hogy lett ennyi az idő? 

- Nincs sulid, hová sietsz? – megdobott egy szalvéta gombolyaggal. 

- Nem sietek, de nem hiszem el, hogy eddig feltartottak – vágtam fájdalmas arcot, és alig bírtam ki, hogy ne nevessem el magamat. 

- Csak nem vár a spanyol fiú? – az álla megrándult.

- De, vár – ráztam a fejemet – ma épp edzeni akartunk. 

- Edzeni? Mégis miféle edzés? – összefonta a karjait és méregetni kezdett. 

- Hát tudod, ilyen fogásokat gyakorlunk itt-ott – vonogattam a vállamat, a telefonomat kellett pásztáznom, és rosszra gondolnom. Nevetségesnek tűnt, hogy számításba veszi Nadot. Soha nem jöhetne szóba, mellette senki sem. 

- Aha – mondta – ha gondolod meggyakoroltatlak téged úton odafelé. A Range-em már hiányolja a nyögéseidet. 

Köhögnöm kellett, mert félrenyeltem a kávét. 

- Neki is Range-e van – forgattam a szememet unottan. 

Harry felállt és a mosogatóba tette a bögréjét. Visszaült és dobolt a lábával. Feszültebb lett érezhetően, így az ölébe huppantam és bazsalyogva csavartam az ujjamra a haját. 

- Olyan buta vagy – nevettem ki őszintén – szerinted másra is ránézek melletted? 

- Neki is Range van, ki is próbáltátok? – kerülte a tekintetemet, így a homlokának döntöttem az enyémet.

- A tiéd vagyok, Harry, csak a tiéd – ismételgettem, hogy elhiggye. Utáltam, hogy én tettem ezt vele. Ellágyult az arca és magához ölelt, arcát a nyakamba fúrta. Meleg lehelete pedig cirógatott.

- Ne haragudj. Nem tudom mi van velem néha, eddig nem igazán féltékenykedtem. Most pedig ha más fiú nevét mondod ki meg tudnék ütni valamit. 

- Sajnálom, legközelebb nem hozok fel ilyet, de azért megsúgom, hogy egy-egy van.

- Egy-egy? – ütötte fel a fejét.

- A kávémért kaptad – nevettem most már önfeledten – nem találkozok Nadoval, Harry. Semmi dolgom ma. 

- Amelia – sóhajtotta és kínjában elnevette magát.

- Senki sem szólhatja le a kávémat – vonogattam a vállamat és akkor megcsiklandozott. 

- Te kis álnok – röhögött, és mintha hatszáz kilótól szabadult volna meg. 

     - Figyelj – elkaptam az ujját és simogattam – kérdezhetek valamit? 

Harry a háttámlának dőlt és bólintott. 

- Bármit. 

Először nem tudtam hogyan tegyem fel a kérdést. Nem akartam féltékeny barátnőnek tűnni, de tudni szerettem volna, hogy kiről álmodott. Úgy hogy nagy levegőt vettem és gyorsan elhadartam:

- Ki az a Maire? - összeszorított fogakkal vártam a választ, ami nem jött. Harry megdermedt. Ujja nem cirógatott tovább, nem is mosolygott már. Meg is bántam rögtön a kérdést. – Harry? É-én n-nem akarok úgy tűnni, hogy…

Harry felállt válasz nélkül és a telefonjáért nyúlt. 

- Kasey akar valamit, mennem kell – a tök jóból tök rosszra váltott minden. Lesütöttem a fejemet. Immáron nem azért, mert buta módon kérdőre vontam. Hanem mert nem akart válaszolni. 

Néztem, ahogy felkapja a kabátját, csizmáját, és közben fapofát vág. Aztán megmakacsoltam magamat. 

- Tudod mit? Nem mész el, most nem – a hangom szakadozott, remegett is. Magamra parancsoltam, hogy szedd össze magad, Amelia! – nem, Harry. Egy egyszerű kérdést tettem fel, nem azért mert nem bízok benned, hanem mert éjjel róla álmodtál és nem éppen jót. A szívbajt hoztad rám, és most meg ki akarsz bújni a válasz elől? Harry nem csak a barátnőd vagyok, hanem a barátod is, emlékszel? Beszélj hozzám kérlek. 

Harry megtorpant az ajtóban. A vállai, mellkasa hevesen emelkedett. Hátra nézett rám, zöld szemei bocsánatért könyörögtek. Akkor is, mikor hozzám sietett és a kezébe vette az arcomat. 

- Istenem tudom, tudom Amelia, ne haragudj. 

- Beszélj hozzám. 

- Azt mondod vele álmodtam? – kérdezte meglepetten – nem emlékszem rá.

Oh. Nem emlékszik rá? 

- Egyfolytában bocsánatot kértél tőle. Mi történt? Ki az? 

- Ő egy… a múlt. De nem olyan, mint amire gondolsz. Semmi romantikus dolog, testi sem, semmi esküszöm, ugye hiszel nekem? 

Megerősítésért esdeklett. Elveszettnek láttam őt, és ez megrémisztett.

- Hiszek Harry – bólintottam – tudod, hogy hiszek. 

A telefonja ismét csörgött.

- Nem tudom miért álmodtam vele. De…de nem tudok még róla beszélni. Én… - leesett a feje a vállai közé – nem megy. 

Túlságosan akartam a választ, viszont azzal is tisztában voltam, hogy Harry nehéz időkön megy át. Nem erőltethettem. A háttérbe kellett tennem az információéhes énemet, Miatta. 

- Ha kész leszel rá, én itt leszek – biztosítottam. Tudnia kellett, hogy számíthat rám, bízhat bennem és hogy nem megyek sehová. Barátként, barátnőként, ahogyan csak akarja. Itt leszek és ez nem fog változni.

     Délután elütöttem az időt Arine-éknél. Nado beteget jelentett – mily meglepő – így hát egyedül íjászkodtam. Szerettem az íjamat, bár elhanyagoltam mostanában. A metamorfok közül kevesen voltak Spiritfallban, meglepő is volt. Nem is kerestek mostanában, vagy erőltették rám a kiképzést. Valami nem stimmelt. De rájuk hagytam. Sötét volt már, amikor hazafelé sétáltam. A következő napon ismét vezetni fogok, nem tudtam, hogy vártam-e, vagy épp ellenkezőleg. Nem akartam tömegbalesetet okozni. 

- Kasey, mit akarsz? – vettem fel a telefonomat.

- Hol vagy? – hangja reszelős volt. 

- Biztos az orrodra kötöm – sóhajtottam ingerülten.

- Maradj Harry mellett, akárhol is vagytok maradj mellette, megértetted?

- Miért? 

Aztán egy árnyat láttam elfutni mellettem. Megtorpantam. Kasey beszélt, de lekötött a valami, amit láttam.

- Amelia, mi történt? Harry is ott van?

- Egyedül vagyok nyugi, Harry hozzád tartott, nem talált meg? 

- Nem – zárta le a témát. Akkor hová ment? – hol vagy? A francba, mondd meg és ne mo…

A telefon kiesett a kezemből, a kerítésnek csapódtam és egy morgó hang csapódott közelről az arcomba. Hosszú szőkés-vöröses haj, irritálóan fénylő szemek és éles szemfogak. Az összes vér kifutott az arcomból, ahogy felismertem tavaly még egyik legjobb barátnőmet, Summert, vámpírként. 

- Te tetted ezt velem! – morogta rám – te tettél ilyenné! – ordította és már a nyakamnak is vetődött céltudatosan.