II./TIZENNÉGY ~ "Válaszolj, Harry"

Sziasztok! :) meghoztam a következő részt. ez a karácsony olyan zsúfolt volt hogy időm nem volt leülni írni. most viszont hoztam egy hosszút :) szép lassan kezd beindulni a misztikum része is, addig pedig hagyom hagy élvezzék egymást, remélem nem bánjátok :P jó olvasást hozzá, remélem továbbra is tetszik! 

     A szúró, fájdalmas érzéstől felsikítottam, a hangomat nem bírtam elfojtani.

Summer, mint derült égből villámcsapás rontott nekem és mart bele a nyakamba az újonnan szerzett fogaival. Nekivágódtunk a kerítésnek és pár pillanatig azt sem tudtam felfogni mi történik. A testem elhidegült. Reszketett. Felforrósodott és izzadt. Ziháltam, majd nem lélegeztem, szédültem majd a vérnyomásom kiütötte a megengedett limitet is. Aztán megráztam a fejemet. Summer új volt, véréhes, kontrollálhatatlan. Több kérdést is feltehettem volna, de ha nem hagyatkozok a tanultakra, valószínűleg nem élem meg a holnapot. A válla magasan volt fent az arcomnál, nem épp ütőtávolságban, de meg kellett próbálkoznom. A vérem szagától hányingerem lett. Az erőlködéstől felordítottam és akkorát ütöttem bele a vállába a tenyerem aljával, leszorított ujjakkal, hogy Summernek nem volt más választása, mint hátratántorodni. Fellélegezhettem. A számra egy elégedett mosoly ült ki barátnőm-nem barátnőm meglepett arcának láttán. A nyakamhoz nyúltam, felszisszentem és öklendeztem a vér borította kezem láttán. Az arcom eltorzult, nem mástól, mint a kegyelemmentes haragtól. Summer alig állt a lábán. Az arcát beborította a vörös löttyöm, megnyalta a száját és olyan kedélyes nevetésben tört ki, hogy bárki más nem tapasztaltat csontig ijesztett volna meg. Nem mutathattam félelmet. Első szabály, nincs félelem, csak küzdelem az életért. Bárcsak több órát kaphattam volna és meg tudnám merevíteni őt puszta fogásommal, mint a többiek. 

    Aztán Summer ismét nekem rontott. Gyors volt, de én még gyorsabb. Őt az éhség, szomjúság vezérelte, engem pedig a higgadt koncentráltság. Nado szavai, arca, szájának mozgása bearanyozta az agyamat. Őt képzeltem Summer helyébe, mert ha megengedem magamnak, hogy a valóságot lássam tán bepánikolok. Nado volt előttem, rövidre nyírt hajával, pajkos mosolyával és szemeivel. Felém tartott, gyorsan, és én a hónalja alá túrtam a kezemet. Summer a fülembe morgott, és a pár másodpercnyi megingása elegendő volt, hogy kicsavarjam a kezét, lerántsam a földre magammal. A hátam beütődött, ő rám esett puhára, én meg a betonra. Erősen tartottam, látszólagosan elég masszívan ahhoz, hogy ne tudjon kitörni. Aha, csak hogy ő egy vámpír és sokkalta erőteljesebb egy metamorfnál. Persze csapatban mi is ellenfél vagyunk, de nem egyedül. Summer pillanatok alatt fölöttem termett, a nyakamat megragadva nyomott a kőkemény betonnak és tovább hörgött. Elveszett. Kék szemei olyan távoliak voltak, mint egykor Harryé. A bőre fénylett, a haja megsűrűsödött és ragyogott. Tényleg ragyogott. Bárcsak ne akart volna megölni akkor és most is. 

- M-mit á-ártottam n-neked? – sziszegtem és köhögni kezdtem. Mint egy tüdőbajos az utolsó stádiumban. Égni kezdett az elégtelenségben és ha nem kap az agyam hamarosan oxigént el is ájulok. 

- Semmit – vicsorgott rám éhségtől vakultan – és mindent. Azt hiszed nem tudom, hogy a te érdemed ez az egész? Én nem akartam szörnyeteg lenni, és mit ad Isten? Egyszer csak ez lettem. De most meglakolsz. 

- Su-sum – nem bírtam beszélni. Az utolsó erőmből telve beletérdeltem a lábai közé és ő összeugrott. Megragadtam az alkalmat, lelöktem magamról és futni szerettem volna, ha nem ránt vissza a hajamnál fogva. Felnyögtem és ismét a keményen landoltam. A nyakam szúrása fel sem ért a hátaméhoz. Aztán valami eszembe jutott. Emlékszem Nado ügyködni kezdett a csizmámon még régebben, nyáron. Az ő ajánlására választottam magas szárú csizmát. Nem gondoltam volna, hogy szükségem lesz rá. Próbáltam elérni a jobb lábamat, a könnyem kibuggyant, amikor ismét belém harapott. Levegőt kaptam, de a vérem ütemesen fogyatkozott. Aztán megéreztem a kis zsebet a csizmámban. Az ujjaim elkapták a faragott kés nyelét, kihúztam és Summer oldalába szúrtam. Summer felsírt, hangosan, fájdalmasan és mire megérkezett a segítségem már mindegy volt. Ott feküdtem a saját és egykori barátnőm vérében fürödve. Kábultan néztem, ahogy Kasey felemeli Summert, és morog az orra alatt.

- Sh, semmi baj, gyere – egy vékony kezet láttam, és később Liliana arcát. Amire bizonytalanság ült ki. Nem a nyakamat nézte, hanem a ruhámat a hasamnál. Elhúzta a száját, felállított és erősen tartott. 

- Vidd haza Ameliát, Lil – parancsolta Kasey. – Ethan hogy lehetett ennyire felelőtlen. 

- Elment az eszetek Kasey, megőrültetek? Hogy történhetett ez meg? 

- Lil… - nem volt erőm. Beszélni akartam, de a fullasztó érzés elárasztott. – mi-miért Kasey?

Kasey szőke haja az arcába csapódott, miközben rám nézett. Nem tudtam leolvasni a vonásait. 

- Tartoztam eggyel, Amelia – vágta hozzám – megmentettél. 

Zavart volt, mintha magam sem értette volna a saját gondolatmenetét. Egyszerűen elszáguldott Summerrel. 

    Liliana a kezeibe kapott. Különös képet tárhattunk a nézők elé – ha volt – egy szőke bombázó cipel egy tamil legyőzött sebesültet. A kapunkig vitt, lerakott a földre és felugrott az ablakomhoz. Mivel be volt zárva, ezért beosont a házunkba, kinyitotta belülről és úgy vitt be a szobámba. Nem akarta anyáékat megijeszteni. A fürdőbe hrcolt és amíg ő akaratosan is megmosdatott, én csak voltam. Üresen. Gondolatmentesen. Úgy is éreztem magam, teljesen semmisnek. Semminek. Lenéztem a ruhámra, amit a sarokba dobott. Summer vérével volt áztatva. 

- Meg kell keresnünk Harryt, hogy meggyógyítson – felszisszent a sebem láttán – rosszul néz ki. – felöltöztetett egy lenge ruhában, kint meleg volt, nem kellett a kabát. – Amelia? Hé, velem vagy? 

Ránéztem a szőkeségre. Érdeklődő volt és egyszerre ijedt. Az éjjeli szekrényhez nyúltam és kivettem a fiolát Harry vérével. 

- Akkor adta, amikor egy hétig nem találkoztunk – motyogtam és lehúztam a vérét. Finom volt. Elképesztő a genetikai állományom, hogy valaki vérét is finomnak találhatom. De ez volt, számomra édes és az Övé. Ami magában elömlesztett ezernyi emlékkel.

- Hé – lehajolt és megfogta a kezemet. Liliana aggódott. Liliana sosem aggódik. – nem a te hibád volt. 

A tekintetem tükrözhette a bensőmet. Azt a megsemmisülést, ami feltolakodott az agyamig. 

- Leszúrtam őt hidegvérrel – mondtam ki egyszerűen. Monoton, természetes hangon. Hirtelen nem érdekelt mit akart tenni velem. Tettem rá. Mégis hogy képzeltem, hogy leszúrom őt? Mit tettem. 

   Mit tettem Istenem.

   Mivé váltam?

   Ki vagyok?

- Hallgass rám csipkerózsika – sóhajtotta Liliana – megölhetett volna. Őt nem különösebben érdekelte, hogy ember vagy és meghalhatsz. Erre ment rá, oké? Azt hiszi valami hülyeség miatt te változtattad át, de ez nem így van. Nem tudom honnan vette. Nem tudunk átváltoztatni senkit sem – elmosolyodott halványan – ez nem a Twilight.

Amikor ezt kimondta elnevettem magam. A nagy Twilight fan. 

- Mivé tesz ez engem, Liliana? – suttogtam alig hallhatóan. 

- Emberré, aki megtanulta megvédeni magát a természetfeletti ellen. Hallgass rám, én is ezt tettem volna, mindenki más. Ráadásul max két percig fájt neki, már semmi baja sincs és visszatért az öljük meg Ameliát elvéhez.

Tudtam, hogy vigasztalni akar, de ez akkor sem változtatott a tényen. Nem ismertem magamra és ez megrémisztett. Ez már nem csak az érzelmekről szólt. Meg is ölhettem volna. Az ötletre kifutott a vér az arcomból, oldalra fordultam és kijött belőlem a maradék étel is. Liliana káromkodott az orra alatt, felfogta a hajamat és csitított. 

- Megkeressük Harryt – jelentette ki, miután feltakarította a padlót. 

- Nem, ne – fogtam meg a karját – ne mondd el neki. 

Liliana felvonta a szemöldökét. 

- Miért? Mondj egy jó okot. 

Felálltam és elé léptem. A gyomrom lesüllyedt és összeszorult a torkom. Nem titkolózni akartam előtte. 

- Én… - nyeltem nagyot – mit fog rólam gondolni? Jézusom, már így is bántom őt a hülye érzéketlen hülyeségemmel. Kérlek Liliana, elmondom neki, csak kell egy kis idő, amíg kitalálom az egészet. Beszélni akarok mammával. 

- Ame..

- Kérlek legyél most az én oldalamon. Félek, rettegek Liliana – sírni akartam, de a könnyek nem jöttek felszínre – annyira félek, hogy visszafordíthatatlan. 

És akkor Liliana olyat tett, amire az életben nem számítottam volna. Ügyetlenül, finomkodva, és szem forgatva is, de megölelt. Fel se fogtam mi történik, nem is érdekelt. Viszonoztam, szorosan és zihálva. Valahogy ettől nem éreztem magam egyedül. 

- Akármi is van mindig számíthatok rád – mondtam neki, miután elhúzódott - köszönöm. 

Biccentett aprót, az érzelmeskedés nem volt a szakterülete, azonban ölelése mindennél többet elárult róla. 

- Beszélned kell róla, ha nem is ma. Értsd meg, Harry nem fog okolni. Szerintem ő maga fogja megölni. Képes rá, el fog durranni az agya.

- Nem, nem, ezt nem akarom – ráztam a fejemet – nem akarom, hogy meghaljon. 

Liliana mereven bámult rám.

- A csaj szövetkezett ellened, most majdnem megölt és te véded? – vállat vontam – elment az eszed. 

- Kérdezhetek valamit? 

- Nem. – vágta rá, de a szemei mosolyogtak.

- Miért, Liliana? 

- Mit miért? 

- Miért álltál ki mellettünk, ha tudtad mit okozok Harrynek? 

A kérdésem meglepetten illette, engem is, de tudni akartam. Eltelt egy kis idő, mire beszélni kezdett.

- Nem tudom – vallotta be, kis szünetet tartott – Harry elmesélte mit „érzett” az első találkozásotokkor. Azaz idióta curly head fontos nekem, tudod? Sok mindenben segített nekem, szóval ja, szerettem volna ha megtapasztalja azt, amit adsz neki. Tudtuk, hogy mi az ára, ő is, és én is. De miért vennénk el az egyetlen jót az életéből? – Liliana hangja mély volt most először, csendes és óvatos. Nem szoktunk ilyen mély társalgást megejteni. De amikor megtörténik? Fontosnak érzem magamat. – Harry bevállalta a halálát miattad. Tudta, hogy belehalhat és nem érdekelte. Én pedig elfogadtam. Amelia az örökké az nagyon hosszú. Arra vagyunk ítélve, hogy ne érezzünk szerelmet, szeretetet. Csak egy módon, ami veszélyes. Veszélyes és szerelem? – vigyorgott – tökéletes párosítás. Megmondtam neki, hogy mellette leszek. Az elején elleneztem, mert megijedtem attól, hogy nem lesz mellettem később. De nem lehettem önző. 

    Elgondolkodtam a hallottakon. Harry bevállalta a halálát miattam. Lecsuktam a szemeimet és felsóhajtottam. Az egész testem és lelkem zsibogott az ott összegyűlt érzésektől. Érzem-nem érzem a lobbanó szerelmemet. Egyszerre hülyének tartottam érte és megköszöntem neki, amiért rám talált. Nem szóltam semmi többet, csak ezt:

- Nem fogom elvenni tőled – súgtam neki és bár nem is nézett rám, az arca megrándult aprót. 

- Keressük meg a herceget. Sikerült megtudnod valamit róla? 

- Nem – ráztam a fejemet. Az úton sétáltunk egymás mellett, kettőnk magassarkúja törte meg az utca nyugtát. El akartam mondani az álmát, még sem tettem. Harry azt mondta elmondja nekem, ha kész lesz rá, és ezt ennyiben is hagytam. Bízom benne és tudom, hogy ha eljön az ideje beszélni fog. 

- Nem válaszol a telefonra nekem, hívd fel. 

Elővettem az iphone-omat – egyébként nem szerettem. Csak a többiek ajánlására vettem meg – és tárcsáztam Harryt. Csörgött egyet, kettőt, hármat, végül a rögzítőre kapcsolt. 

- Kezdek aggódni.

Mi van, ha baja esett? Megmozgattam a vállamat, még éreztem a sebem helyét, de látszatra teljesen begyógyult. Valószínűleg nem is a fogait érzem már, hanem a hátra hagyott emlékek nyomatékát. 

- Én nem a testi épségéért aggódnék – vonta össze a szemöldökét. Liliana elővette a telefonját, pötyögött valamit és elmosolyodott – egy klubban van.

- Mi? Honnan tudod? 

Beharapta a száját és elnevette magát. Ez a nevetés kicsit ideges volt.

- Nos, egy ideje figyelem őt. Be tudom keresni a telefonját, olyasmi mint a GPS.

- Te GPS-t tettél Harryre? – fakadt le a mosolyom, teljesen megdöbbentett. 

- Nem GPS, van egy rendőr haverom, aki mutatott egy-két trükköt – vont vállat – jó nem haver, de segítőkész volt. 

- Nem hiszem el, hogy beletúrtál egy rendőr fejébe. 

- Nézzük meg mit csinál – intett le, megragadott és hurcolni kezdett.

    A klub nem volt ismerős. A falai fölénk magasodtak jó pár méterrel, lilák voltak és fehér díszekkel, írásokkal voltak cicomázva. Mivé váltál? – jött hirtelen a hang fejemben. Hátra is fordultam, először komolyan azt hittem, valaki hátulról vádol. De rá kellett ébrednem: ez bizony az alteregóm volt. Elhessegettem a fejemből a kusza bolondságot, Harry volt a fontos. Az állam leesett két perccel később. Liliana megfogta a karomat és a fülemhez hajolt. 

- Csak természetesen. 

Nem tudom hány vámpír lehetett a helységben. Tíz, húsz, harminc, inkább ötven. Mégis mit keres itt Harry? 

- Hé haver, mondd neked az a név valamit, hogy Harry Styles?

A férfi méregetni kezdett. A szemei elszűkültek és meg is tántorodott. 

- Mit keres ez itt? –hördült fel.

- Kuss, nem jelent bajt, csak az illetőt keressük.

A férfi sokáig nem beszélt. Nem mutattam a félelmemet, mindazonáltal az egyre csak gyorsuló szívverésem kiadott neki.

- A folyosó végén jobbra fel a lépcsőn – bökött a válla mögé és kikerült minket. 

Mire kiértünk a telített szobából leszakadt rólam a víz. Liliana nem engedett el. Akkor sem, mikor felértünk az emeletre és csak egy szoba volt ott, félig nyitott ajtóval. Elengedtem a kezét és odasétáltam. Halk nyöszörgést hallottam, semmi többet. Megtorpantam és visszanéztem a barátnőmre. Arca torz volt és rosszat sejtető. A női hang miatt felszökött a pulzusom. Nyugtattam magam, mély levegőket vettem és próbáltam mosolyogni. A pulzusomat éreztem a nyakamban, a combomban, a csuklómban, mindenhol. Mindenhol csak Harryt láttam egy másik nővel és kezdtem pánikolni. Nem fogom túlélni, ha ez igaz. Aztán hallottam őt beszélni.

- Oops, bocsiii – nevetett szédülten – na, le a kezekkel. 

Benyomtam az ajtót és bekukucskáltam a fejemmel. 

- Komolyan mondom, vedd le a kezeidet rólam – mordult fel Harry – köszönöm a vacsorát, most megkeresem a barátnőmet, hogy kisegítsen. 

Röhögve felállt és meginogtak a lábai. Elszörnyülködtem. Harry be volt rúgva. Kitártam az ajtót és besétáltam felemelt fejjel. A fekete hajú, vékony hosszú combú lány a nyakát törölte meg, mialatt áhítattal nézegette, fente a fogát Harryre. Harry lesöpörte magáról a kezét és udvariasan próbálta leszedni magáról. 

- Itt hagysz feltüzelve, édes? – biggyesztette le a száját a csaj. Harryvel találkozott a tekintetünk. Le voltam sokkolva, ő is, ahogy láttam.

- Zhamina – mormolta – mit keresel itt? 

Harry haja be volt lőve, nem volt kócos, a ruhája is eligazított volt. Nem úgy nézett ki, mint aki épp megcsalt, vagy bármi más. 

- Én csak… - motyogtam, teljesen magamon kívül. Harry megfogta a lány kezét és belecsókolt a kézfejébe. 

- Köszönök mindent, hölgyem – mondta minden tisztelettel a hangjában és kipirosodott, mosolygós, piás arccal sétált felém – hello baby – kacsintott és azonnal a karjaiba zárt. Megcsapott a wiskey szaga, megfűszerezve a parfümjének andalító illatával. 

- Menjünk ki innen – szólt ránk Liliana.

   Kint az utcán Harry arca még mindig a nyakamnál volt és édesgető szavakat suttogott nekem. 

- Be van állva – rázta a fejét Liliana – mi a francot csinálsz, Styles?

Harry kiegyenesedett, felemelte az ujját.

- Érzitek? – emelte az arcát az ég felé – jön az eső. 

Liliana felnyögött.

- Most már meteorológus is, remek.

Akármennyire is nem értettem semmit sem, elnevettem magam Harry bugyutaságán. Aztán a fülemhez hajolt és én megmerevedtem.

- Akkor is nevess, amikor kifeszítelek az ágyban otthon – sújtott le rögtön a szavaival és a térdeim azonnal elgyengültek. 

- Elmondanád mit kerestél itt? – kérdeztem kicsit arrébb állva. Harry felsóhajtott és lebiggyesztette az ajkait. 

- Komolyan most kell ezt megbeszélnünk? Mindjárt felrobbanok – tárta ki a karjait és lenézett a csípőjéhez. Az arcomba szökött a vér és elfordultam, elfojtottam egy nyüszítést. 

- Harry – szólt rá Liliana határozottan.

- Ittam – megvakarta a tarkóját – muszáj, különben nem lenne elég erőm Ameliához az ágyban. 

Szemtelenül vigyorgott rám, élvezvén, hogy megszégyenülök.

- Könyörgöm – csapott a homlokára Liliana. 

- És mivel rettenetesen állok, most szeretnék Ameliával lenni – kacsintott, megfogta a kezemet és húzni kezdett. 

- Mi? Nem, Harry – ráztam a fejemet – nem válaszoltál a telefonunkra, és részeg vagy. És te nem… szóval neked nem kell… érted.

- Szexelnem közben? – segített ki. Harry elgyötrötten pislogott rám. Alig várta, hogy mehessünk – nem vettem fel a telefont, mert buliztam Grimmyékkel, nem hallottam. Azért nem hallottam, mert ittam – magyarázta meg rögtön – ilyenkor összecsúszik minden – vigyorgott idiótán. Teljesen el volt ázva. Átkarolta a nyakamat támogatásképp – és nem szexelek senkivel, kivéve téged. Ittam belőle, és ennyi. Aztán meg mehetek haza és elintézni magamat, tudjátok, mint pl amikor kihallgattatok – röhögött hátra vetve a fejét. Majd a hajamba fúrta az arcát – de mivel itt vagy…

Ujjai a derekamba fúródtak és a fülem mögé csókolt izgatóan. A légzésem rögtön elakadt.

- Az nem lehetséges – mondta Liliana – ellen tudsz állni a nőknek? 

- Ja, amióta ittam Amből – mosolygott le rám a gyönyörű szép gödröcskés kisfiús mosolyával. – persze felizgulok meg ilyenek..

- Harry – csaptam a karjára ál-mérgesen.

- Amelia – tette ugyanazt velem, és végül összenevettünk. – komolyan valami megváltozott. Valszeg az a lélek-érintéses téma, nem? 

Liliana vállat vont. 

Miközben Harry autója felé sétáltunk, jobban mondva próbáltam sétálni, mert Harry belém csimpaszkodott és a nyakamat nyalogatta, Liliana üzent. 

’ Grimmy nincs is a városban. Faggasd ki, amíg részeg’

    Harry elvette a telefonomat és eldobta. Elképedve néztem rá, nagy szemekkel. 

- Összetörted a telefonomat!

- Nem figyeltél rám! – szűkültek össze a szemei – holnap kapsz másikat – vigyorgott, és akkor hirtelen beépített a Range Roverjénak oldalába. Harry szorosan simult nekem elölről, csípőmet megragadta és a sajátjához szorította. Nem tehettem a tehetetlen nyögésemről. – érzed? – hajolt a fülemhez és rekedt husky mély hangján csábított el – akarlak, most rögtön. Tudod milyen kínzás megállni, hogy ne terítsek le valakit ivás közben? De mindig te vagy előttem, Amelia. Te vagy az egyetlen, aki miatt képes vagyok a saját természetem ellen harcolni. Szeretlek, annyira szeretlek. 

Elfúltam. Szerettem volna az lenni, akiből ihat. Nem tehettem róla, elöntött egy irigy érzés, hogy más nőkből iszik. Le kellett gyűrnöm, ugyanis nem tehetett róla. A szavai elfeledtettek velem mindent, ami történt. Csak ő létezett és a hatalmas meleg tenyere a hátamon. Feltúrta a felsőmet, ujjbegyei bele süppedtek a hátamba, kapaszkodott belém. – azt kérdeztem érzed? És akkor előre lendítette a csípőjét. 

- H-Harry – dadogtam, minden megszűnt létezni körülöttem. 

    Harry kinyitotta az autója hátsó ajtaját. Egyet sem pislogtam, és már benne voltam. Egyszerűen belökött a hátsó ülésre és ő éhesen mászott fel fölém. Behúzta az ajtót. Harry végignézett rajtam, az ajkát beharapta és felszisszent, ahogy csípőjét besimította a lábaim közé. 

- Érzed mennyire akarlak? – nézett le rám, és mikor nem válaszoltam felmordult – azt kérdeztem érzed? – felemelte a hangját és ismét nekem lökte szoros nadrágját, ezzel felbujtva az összes szunnyadó lángot a porcikáimban. – válaszolj, Amelia, szükségem van rá, hogy válaszolj. - Nem válaszoltam. Ó, pedig mennyire akartam. Hogyne éreztem volna. Csak az volt, amire tudtam koncentrálni. Ahogy összedörzsöli az altestünket, újra és újra lassan, émelyítően lassan. Harry akkorát csapott a fejem mellé, hogy összerezzentem, kibukott belőlem egy tehetetlen hangocska, és megemelkedtem a lábaimmal. Teljesen elvesztette a fejét – addig foglak izgatni, amíg nem könyörögsz érte, ezt akarod? Ezt akarod, Zhamina? 

- Ó Jézusom igen – és a tenyeremet a számra is csaptam. Valóban kimondtam? Összekapcsolta a tekintetünket, egy mindentudó fél mosollyal jutalmazott. 

- Tényleg azt akarod? – hajolt a fülemhez és gyengéden kérdezte – tudni akarom, hogy mi a legjobb neked. Vad, kemény szeretkezés, vagy a gyengéd, óvatos? Örömmel beépítelek az ágyba, ha szeretnéd. 

Teljesen elvette az eszemet. Megjelent Liliana üzenete előttem. Aztán Harry füléhez hajoltam.

- Cseréljünk helyet – suttogtam neki és miután a hátára feküdt, én a csípőjére ültem. Az ujjamat végighúztam a nyakán, mellkasán, le egészen a hasáig, ahol a kis férfias szőreit is megsimogattam. Beszívtam az alsó ajkamat, és mikor megemelte a csípőjét összezuhanva nyöszörögtem fölötte.

- Istenem de szexi vagy – megragadta a csípőcsontjaimat és lenyomott magára. Egyszerre sóhajtottunk fel feltüzelve. 

- Szeretném, ha válaszolnál egy kérdésemre – suttogtam a fülébe.

- Bármire – lihegte a nyakamba. Elmosolyodtam. A háttérbe szorítottam a visszahúzódó énemet, én akartam a nyeregben lenni. Szó szerint, nem szó szerint. 

- Hol voltál ma este, Harry? Mi történt? Miért tűntél el? 

- Ez három kérdés volt – beleharapott a vállamba, majd szívni kezdte a bőrömet. Közben ujjai megtalálták a fenekemet és belemarkolt. 

- Válaszolj Harry – kértem tőle és ő biccentett. Kérte, hogy a fülemet vigyem a szájához. 

Forró lehelete a nyakamnak, államnak, arcomnak csapódott, mikor válaszolt:

- Annyira merev vagyok, Amelia – lavinaként indult el bennem az izzás, és bár felmorrantam a szavaitól, büntetésképp megmozdítottam a csípőmet. – ó Istenem, ne hagyd abba. 

Lemosolyogtam rá. Először viszonozta, de végül elkomorodott. 

- Zhamina kérlek, nem bírom tovább, akarom a szádat – lehajoltam és kinyújtva a nyelvemet végignyaltam lassan az alsó ajkát. Szenvedéllyel telve. Mikor meg akart csókolni, elhúzódtam és ő felsírt – tudod, hogy nem így és itt. 

Ó, hogyne tudtam volna. A lábaira csúsztam le és finoman csókoltam bele a hasába. Harry kikészült. Zihálva kapkodta a levegőt és belemarkolt az ülés anyagába, az ujjai majd kiszakították a bőrt. Megfogta a fejemet és tolni kezdte lefelé eszét vesztve. 

- Mondd el, Harry. 

Először hezitáltam. Kényelmesen éreztem magamat mellette, de még mindig visszakoztam az érintésektől. Végül az ujjamat futtattam végig domborodó nadrágján. 

- Amelia, kérlek – hátravetette a fejét, izzadni kezdett és mikor megismételtem a mozdulatot felnyögött. Rekedten, elveszetten és tehetetlenül. 

- Mondd el, és a tiéd vagyok. 

- Fizetni fogsz ezért – nézett le rám – ki foglak kötözni az ágyhoz és nem fogom hagyni, hogy elélvezz. 

A piszkos szavaktól mocorogni kezdtem. Elnyílt a szám és pár pillanatig üresen néztem rá. Rá, aki önelégülten mosolygott le rám, mégis ártatlanul. 

    Nem hagyhattam, hogy kicsússzon a kezeim közül az irányítás. Lehajoltam és finoman megcsókoltam őt ott, ahol a legjobban kívánt engem. Majd újra, és újra. Láttam rajta, hogy erőlködik. Tartottuk a szemkontaktust. Elhatároztam, hogy megtöröm. Mikor a szám mellé a kezem csatlakozott, Harry teljesen elernyedt. Az ujjai kiszaggatták az autója ülését, megemelte a csípőjét és elordította magát.

- A francba Amelia, ne játssz velem – fúlt el.

Szerettem őt ilyennek látni. Én irányítottam a testét, az élvezetét, mindenét. Már nem voltam benne biztos, hogy a válaszokért csinálom, vagy mert élvezetet nyertem belőle. 

- Mondd el – suttogtam a köldökébe. Ismét a csípőjére ültem és lassan mozogni kezdtem. 

- Muszáj Amelia…. muszáj… nézz rám, Istenem nézz rám – könyörgött és úgy tettem – ne,ne, ne – kapkodta a levegőt és mintha fájdalmai lennének. – ne hagyd abba, óh. 

Viszont nem akartam, hogy megkapja, amit akar. Nem is azért, mert nem beszélt. Magamnak is féltem beismerni, de felemésztett a kíváncsiság, hogy mit tenne velem, ha leszállnék róla, mielőtt végezne. Beharaptam a számat és amikor lecsúsztam róla, a tenyere az üvegen csattant, hangosan. 

- Amelia ne merj itt hagyni – emelte fel a hangját, és mikor kinyílt az ajtó könyörögve sírt fel – gyere ide vissza. Gyere vissza. 

Rámosolyogtam és a lábaimra álltam az autója mellett. Harry ott feküdt emelkedő mellkassal, kielégítetlenül és kapaszkodva az ülésekbe. Láttam, hogy kibuggyant egy könnye is. 

- Fogalmad sincs róla, hogy mit tettél, Amelia Knightley – köpködte szinte a szavakat és mindentudóan nevetett– fogalmad sincs róla, hogy mi vár rád. Ennek a hatszorosát fogod visszakapni. Akkor sem foglak hagyni elmenni, amikor már sírva könyörögsz nekem.

Amikor kiszállt az autóból farkasszemet néztünk. Komolyan beszélt és nem ijedtem meg. Elment az eszem tán, de olyat tett velem a szavakkal, amit senki más nem tudna. 

- Mert sírni fogsz, és ordítani, erre megesküszöm.

   A szavai egy másik világba sodortak, csak akkor zökkentem ki mikor észrevettem: eltűntek a csillagok, eltűnt a hold is. Az ég egy sötét massza volt üresen, elhagyatottan. Mi a fene folyik itt?