TIZENHÁROM - Telihold

sziasztok drágaságok! ideértem a következő résszel, ami jóóó hosszú lett :) remélem tetszeni fog! jó olvasást hozzá, legyetek jók, remélem élvezitek a nyarat, bár elég rossz idő van most... millió puszi xx

A szobám falai között ülve Albert étrendjén agyaltam. Nem gondoltam volna, hogy ennyi nehézséggel jár valaki étkezésének összeállítása. Legyen egészséges, olyan, ami energiát ad, segít a szívnek és változatos. Jó, valójában a számokkal akadtak problémáim. Egyre rosszabb. Az ujjaim remegtek, amint a laphoz ért a toll és le kellett írnom a végeredményt. A fejben számolás még úgy sem ment, most meg már az írásban sem?

Nyeltem egyet. Tudtam, hogy ez az ostoba lelki problémáim miatt vannak. A szunnyadóban lévő depresszióim nem sok vizet zavart. Eddig. Most azt sem tudom, milyen nap van. Idegességemben dobolni kezdtem a lábammal. Már egy órája ezt csinálnom, és mindig leállítom magam, Nelson aludni szeretne. Csak hát lelöktem a bögrét, felborítottam a kukát és bevertem a térdem az ajtóba kifelé menet. Csupa zajos egy óra volt, nem csoda, hogy már átjött megkérdezni, jól vagyok-e.

A válasz: tökéletesen.

Egyfolytában az Oliver nevet simogattam a szívem fölött, lehet ez a baj. Vagy, hogy akármennyire is próbálom a majdnem csókot elfelejteni Harryvel, nem megy.

Nem. Megy.

Oldalra pillantok és felidézem minden másodpercét. Az illatát az orromban, ahogy a lélegzetünk keveredett és az a fura ütem, amit kihagyott a szívem. Mintha valami különleges jelentése lenne. Már ha csak rá gondolok felgyorsul a szívverésem.

- Ki kell verned a fejedből. - parancsoltam rá magamra, semmi különös, csak magamban beszélek. A legtöbb emberrel megesik. Újra elő akartam venni a kis füzetemet, de akkor a telefonom jelzett, ideje elkezdenem készülődni. Igen, jelzést állítottam be, hogy mindenképp időben kezdjek el készülni.

Kane azt üzente, hogy csípjem ki magam, hatalmas buli lesz. Már előre kiválasztottam a ruhámat. A feltűnő jelző nem fejezte ki eléggé, hogyan nézett ki pontosan ez a ruha. Fekete volt, egészen a csípőmig leszűkítve, tökéletesen mutatta a vonalaimat. Pántnélküli, a dekoltázsom kihívó volt, dögös. Elmosolyodtam.

Ha azt hitték, elbújok, akkor még nem ismernek egészen.

Ez volt azaz izgalom, kihívó viselkedés, amit hiányoltam magamból. A régi Oliviát nem érdekelte semmi és senki, úgy öltözött, hogy mindenki megnézte. Bár inkább a sötétebb, rockosabb kinézetet szerette, de úgy is menő volt. A térdig érő bakancsával, alig takarta a fenekemet nadrágjával, és mély dekoltázsos felsőivel. A férfiak szeme zabált és én élveztem. A baj csak az volt, akkor is élveztem, mikor barátom volt. Igaz, ez nem volt kapcsolat, szex kapcsolat inkább. Azt hittem, átkozottul szeretem, és hiába kerített magába minden egyes alkalommal az érzés, hogy megint meghúzott és lelépett, kihasznált, visszaengedtem. Mert szerettem.

Aztán el is nevettem magam.

Legalábbis ezt hittem akkoriban. Szerelem. Ő volt az elsőm a lányok piros napos dolgaiban. A szex rossz volt, aztán kezdett jobb lenni. Az igazság az, hogy nem törődött velem ott sem. Sem az életben, sem az ágyban. Ezt a szív megunja és elveszti azt, ami kialakult. Sokat volt nálunk a „skinhead” - anya így hívta - és jól éreztük magunkat. De ennyi volt. Véget kellett vetnem, hogy találhassak valakit, akitől megkapom azt, amire vágyom.

Csak hát miután szakítottunk, nem kellett senki sem. Nem kapcsolatra. Több egy éjszakás kalandom volt, legalább olyanra volt agyam, hogy védekezzek. Többnyire hogy is hívtak? „Lotyó”. Talán az is voltam, már nem tudom. Nem éppen a józanságomról voltam híres.

Fura, nem?

A legtöbb történetben és könyvben arról olvasunk, a főszereplő milyen lecsúszott volt és milyen erős lett. Vagy épp még mindig lecsúszott és jön a daliás herceg, megmenteni.

Mikor magunk kerülünk oda, már más tészta. A saját bőrödön tapasztalni, hogy a saját agyad mire képes, lenyűgöző és elképesztő egyszerre. Egyszer olyan boldogságot tud kreálni, majd ki csattansz az örömtől, egy röpke kedves gesztustól is. Majd a legmélyebbre sodor, ahonnan alig tudsz felállni. Akkor aztán minden megfordul a fejedben, még a… Nyeltem egyet. Ezt inkább fel sem idézném.

A lényeg, hogy fel kell állni.

Pontosan ezért nem hagyhattam, hogy megint lesüllyedjek. Itt volt az ideje, hogy megmutassam, miből faragtak.

Hangulatingadozás kipipálva - tehát, remélem holnap is így fogom gondolni. Meg két órával később is.

Megfürödtem és felvettem a ruhát. Belepirultam a saját tükörképembe. Egek, majdnem ki van az egész mellem. Na jó, ez túlzás, de a dekoltázs több volt, mint figyelemfelkeltő. Beszívtam a felső ajkamat, ha lúd, legyen kövér. Megnéztek, amiért hófehérke ruhában jelentem meg. Most is megnézhetnek, mert kitűnök közülük, de nem fog érdekelni.

A hajamat szoros kontyba fogtam hátra, és halványan festettem ki magam. A ruha elég kirívó, a többinek szolidnak kell lennie.

A tükörképemet bámultam, azon belül is, az Oliver feliratot. Tisztán lehetett látni, és valamiért rossz érzéssel töltött el. Gyorsan elővettem alapozót meg púdert, vastagon bekentem. Szerencsére világos volt mindkettő, így nem tűnt fel nagyon az egy kiló vakolat a felsőtestemen. Ha nagyon közelről nézzük, átüt rajta, messziről és pláne sötétben, senkinek sem fog feltűnni.

Nem akartam kérdéseket. Ez az este nem arról fog szólni.

Kane a kocsijának dőlve várt, egyik lábát átvitte a másik előtt, keresztbe rakva, lazán álldogált.

Az állam leesett, hófehér ingben, és egy világos, koptatott farmer rövidnadrágban volt. A haja már sokat nőtt, olyan hatást keltett, mint aki most kelt fel. Borostája volt, a szemei az óráját nézték.

Amíg meg nem találtak engem.

A szemei nagyra nyíltak, az ajkaival együtt. Megdörzsölte a tarkóját, és nehezére esett a szemembe néznie.

- Wow. - köszörülte meg a torkát. - többször kéne kiöltözős buliba mennünk. - mosolygott rám kedvesen, mikor elé értem.

- Egyetértek. - pillantottam végig rajta. - jól áll az ing.

- Neked meg jól állnak a melleid. - vágta hozzám, kicsit sem szégyellve a szavait.

Éreztem, hogy halvány pír szökik az arcomra. Na de jó, már csak ez hiányzott.

- Lehetnének nagyobbak is.

- Szerintem pont jók. - billentette oldalra a fejét. Hirtelen egy aranyos kis kutyusra emlékeztetett. Meg akartam nyomorgatni.

- Na jó, mielőtt még jobban belemennénk a melleimbe, induljunk.

Kane kinyitotta az ajtót, de mielőtt beültem, még hozzátette:

- Barátnőm van, Olivia. De azért kösz a meghívást. - vigyorgott, én pedig csak a szemeimet forgattam. Szó szerint vette, természetesen.

Már messziről lehetett hallani a dübörgő zenét, az út kis lámpákkal volt kivilágítva. Nem gondoltam volna, hogy itt ekkora felhajtás is lehet. Már nem is azért, mert hogy egy faluról van szó. Csak hát a fiataloknak ez egy megszokott hely volt. Ahol lógnak, piálnak, mint nekünk Chase garázsa otthon. A különbség, hogy a szabadban sokkal tágasabb, nyíltabb és izgalmasabb lenni.

- Három napig készültünk rá - szólalt meg, mikor megálltunk. Ott üldögéltem, és azon filóztam, biztos, hogy kiszálljak? Ahhoz képest, hogy az éj letelepedett a falura, világos volt. Milyen lámpa lehet beljebb, ami ekkora fénnyel bír? - jössz? Nem kell félned, veled leszek.

Elnevettem magam. Mit is beszéltünk meg, Olivia? Most megmutatod magad. Nem fogsz elbújni, és elmenekülni. Nagylány vagy már, mutasd meg, milyen fából faragtak.

Kiszálltam a kocsiból, a meleg nyári szellő végignyalta a csupasz vállaimat.

Kane mellém állt és a karját mutatta nekem, a kisfiús, boldog vigyorával.

- Kész vagy?

Rákacsintottam.

- Menjünk.

Belekaroltam, és úgy vonultunk végig a kitaposott úton. A lámpák ragyogtak felettünk, a szívem pedig egyre inkább verni kezdett az izgalomtól - vagy félelemtől. Oké, féltem. Pontosan nem tudtam megállapítani az okát, viszont ott lappangott bennem. Ettől függetlenül, nem hátráltam meg.

És hát odaértünk.

Ahol a fiatalok egy tömegben csoportosulva szórakoztak. Több sátor, italos pult volt felállítva, különös, több mint a 60 százalékukat még eddig nem láttam.

Kane, mintha olvasott volna a gondolataimban, a fülembe súgta:

- A környező városokból, és falukból is vannak itt. Azért vannak sátrak felállítva, itt éjszakáznak.

Felé fordítottam a fejemet, mosollyal az ajkaimon. Ott néztük egymást közelről és az jutott eszembe, miért nem lehet Harry olyan, mint ő?

Egek, hogy juthatott eszedbe Harry? A szám egyből égett a majdnem csókjától.

Sugdolózásra, és halk nevetésekre ütöttük fel a fejünket. Mindenki minket nézett, szó szerint mindenki. Az arcom égni kezdett a lenéző és csodálkozó tekintetek alatt, Kane szorosabban húzott magához.

- Menjünk beljebb. - ajánlotta fel, és engem csak az ő szorítása tartott egyben. Egek, még sosem kaptam ennyi figyelmet.

A tömeg kettévált előttünk, hogy átengedjenek a tűz felé, mint kiderült.

- Még nem láttak ilyen szépséget felénk. - nyomta a rizsáját Kane, én csak a szemeimet tudtam forgatni. - a melleidre gondoltam. Persze te is az vagy, de azok az ikrek… - sóhajtozott vágyakozóan, és annyira nevethetnékem lett, az ikrek szó meg sem ütött akkor és ott. - hidd el, még a nők is megérintenék.

- Te is megakarod?

- Á, én többet akarok az érintésnél, de tudod Ol…

- Barátnőd van, tudom. - vigyorogtam. - akit még csak nem is láttam. Merre van?

Kane arca elváltozott. Nem, nem a düh kerítette hatalmába, ez más volt. Lekókadt a mosolyom, mert a szemei szomorúan merengtek előre. Megálltam és az állánál fogva, magam felé fordítottam a fejét.

- Mi a baj? - suttogtam neki, láttam a tekintetén, hogy valami nem stimmel. Kane megfogta a kezemet, és belepuszilt a tenyerembe. Felmelegedtem a gesztustól és meg kellett ölelnem. A karjaiba vágódtam és szorosan átöleltem a derekát. - valami nem jó, ugye? Történt valami?

- Túl sokat mondod, hogy valami. - nevetett, és az állát a fejem tetején támasztotta. Tőlünk aztán hőböröghettek, nem izgatott különösebben. - nincs semmi, tündérke.

- Most már tündérke? És nem jól hazudsz.

- Nem hazudok. Gyere, nézzük meg a tüzet.

A kezemnél fogva húzni kezdett, figyelnem kellett, hogy a magas talpú cipőmben orra ne essek.

A látvány lenyűgöző volt. De komolyan. Ha még láttam nagyobb tábortüzet! Ez már nem is tábortűz volt, valami más. Legalább egy öt méter szer öt méteres négyzet volt kirakva kővel, hogy közre fogja a tüzet, mi gerendákból, és már-már kisebb egész fatörzsből raktak össze. Pislogtam is jó párat, nem hittem a szemeimnek.

- Ez igazi? - makogtam, és közelebb léptem. Kane hátulról várt rám, amíg a kezemet előre nyújtottam. Elöntött a forróság, először csupán az ujjaimat, majd végig a karomon át, az egész testemet. Mosolyogva néztem a lángokat, amíg az le nem fagyott az arcomról.

Ami lángolni kezdett és nem a tűztől. Ó de nem a tűztől. Hanem a lángok közt talált arctól, a túloldalról. Az ajkaim elnyíltak, ahogy Harryvel találkozott a tekintetünk. Összefonódott. Elkapott. Kipréselte belőlem a maradék levegőt. A tekintete egy téli hűvös éjszakához volt hasonlítható. Távoli, nyugtalan, a bőröm borsódzott tőle. Mintha lihegett volna. Valószínűleg Nika ujjai markolták a vállát, de tett rá. Ahogy én is Kane szólítgatására. Ott álltunk a tűz két oldalán, és a testem működésbe indult. A szám égett az el nem ejtett csóktól, vágyakozva száradt ki, a nyelvem felduzzadt. Beszívtam a felső ajkamat, és mikor oda pillantott, a combjaim összeszorultak.

Istenem, mi ez?

Mintha minden egyes pillanat, amíg a tekintete rajtam van, egy kéjes forró fürdő lenne a legmelegebb tó vízében.

Ennyit tátogott: Nem kellett volna idejönnöd.

Kane elhúzott a kezemnél fogva.

- Ne figyelj Harryre - fogta meg a vállaimat. - nem lesz baj, csak bulizunk egyet, és még éjfél előtt hazaviszlek. - pillantott a fejem fölé, majd vissza rám, mosolyogva.

- Nem kell hazamennem éjfélre. - nevettem. - nem vagyok kislány.

- De, haza kell. - zárta le, és épp fel akartam kapni a vizet, mikor a kezembe nyomtak egy üveg sört.

- Szia, Pretty - szólt hozzám egy szőke, kék szemű fiú. Markáns áll, mégis kisfiús vonások, kigyúrt test. Itt minden fiú ki van gyúrva? - Ben vagyok, örülök, hogy végre találkozhattunk.

- Végre? - biccentettem oldalra a fejemet. Zavarában elröhögte magát.

- Sokat hallottam az új lányról.

- Ó és a tömegből pont kiszúrtál?

- Nem volt nehéz. Mindenki úgy bámul, mintha most tértél volna vissza a halálból kb.

- Ez kedves. - nevettem. Ben arca piros lett, legyintett egyet.

- Nem úgy értettem. Szóval hogy tetszik itt?

- Itt hagyhatlak egy percre Bennel? - pillantott le rám Kane. - Ben jó gyerek, itt merlek hagyni vele, ha neked is oké.

- Persze - mosolyogtam, a sört a testem mellé engedtem, nem iszok. Benhez fordultam. - egész jó hely, sőt, jobb, mint amire számítottam. Jó a munkám és Kane pedig lenyűgöző ember.

- Kane az Kane, mindenki pátyolgatója. - mosolygott kedvesen. - igaz, ennyit még nem törődött senkivel sem, mint veled. Te valóban szimpatikus vagy neki.

- Nekem is az. A legtöbben elítélnek, mert új va…

- Nem tudtad, hogy ez egy party, és nem ribanc sarok, Olivia? - jött oda hozzám a lány, akinek a nevét még nem tudom.

Végigpillantottam rajta, felszaladt a szemöldököm. Ben ki akart védeni, de egyszerűen csak a kezébe nyomtam a sörömet és elé léptem. Na, azt már nem.

- Bocsi, hozzám szóltál? Vagy tükörbe néztél és egész egyszerűen magadhoz beszélsz?

Mindenki egy emberként kezdett hú-zni, hőbörögni, a zene lehalkult.

A lány arca bevörösödött, tutira Nika egyik barátnője lehetett, vagy fogalmam sem volt.

- Hozzád beszéltem, Livie.

- Neked Olivia. És nem beszélhettél hozzám, mert én buliba jöttem - ismét végignéztem rajta. Fenék mutogatós nadrág, rövid felső, amiből a melle meg a hasa is kint volt. Ez mindent elmondott. - de te úgy látom kiállításon érzed magad. Csak tudod hiába néz ki valaki jól, vagy próbál jól kinézni - vontam meg a vállamat. - ha itt - mutattam az agyamra - egy lyukas zoknival ér fel, kedves… hogy is hívnak? Mindegy. Tudod, az elhasznált ruhát nem felveszik, hanem kidobják.

Erre olyan ideg jött belé, meg sem tudott szólalni. Elvette a barátnője sörét, és meghúzta. Ami három kortyot jelentett. Elnevettem magam.

Elkértem Bentől a sörömet, felbontottam és rákacsintottam.

- Egészségedre.

Majd körülbelül öt másodperc alatt húztam le a fél liter sört. Mindenki csodálkozó hangot hallatott, még Kane is, aki épp akkor toppant be, mikor befejeztem. Megtöröltem a számat a kézfejemmel, és a lány lába elé dobtam a poharat.

- Érezd jól magad.

Majd sarkon fordultam és ott hagytam őket. A sör felmelegített egyből és te jó Isten, de jól esett. Ezer éve nem ittam, viszont többet nem is fogok.

- A francba, Olivia, hol a francba tanultál meg így inni? - Ben és Kane összeröhögött a hátam mögött.

- Mert ezt tanulni kell? - tereltem a témát.

- Egy nőnek? Igen - lökött meg Ben finoman. - jól lealáztad, kislány.

Mei-el találkozott a tekintetünk, de nem sokáig figyeltem rá. Valószínűleg mindent hallott-látott, percek kérdése és jól elküld innen. De nem hagytam, hogy tovább packázzanak velem.

Az est további részében egy rossz pillantást sem kaptam. Sőt mi több, mintha jobban megnyíltak volna felém az emberek. Többek meghívtak piára, egyet-kettőt megittam, annyitól - ismerve magam - nem lesz bajom. Pár ottani lakossal jókat csevegtem - nevettem, de éjfélhez közeledve mindenki elvonult a párjához. Csak akkor vettem észre, hogy itt tényleg mindenkinek párja van. Ott álltam a tűz mellett, az egyik óriási fánál, és körbe néztem. Minden lányhoz egy srác passzolt, mintha tényleg megtalálták volna egymást. Csak páran álldogáltunk egyedül.

Kane, Mei, Nika, és én.

Próbáltam nem Harryt keresni, szinte magamra erőltettem, hogy ne kutakodjak. Már volt, hogy be is hunytam a szemeimet, de akkor is csak őt akartam. A lábammal doboltam, és megittam az utolsó korty kólámat is. Kane Mei-el társalgott, azt ígérte, mindjárt idejön. Addig félre vonultam a tűz távolabbi pontjára, egy sötétebb részre, amit csak a lángjai világítottak meg. Jó volt kicsit egyedül, túl sok volt a bájcsevej.

Épp kezdeni akartam valamit magammal, mikor a tűz fényét eltakarták előlem.

Ott álltam a fatörzsnél és valaki lassan, szinte becserkészve sétált be elém oldalról.

Komótosan. Hatalmas volt. Jóval fölém magasodott, eddig fel sem tűnt, milyen, de milyen magas ő. Megismertem.

A széles vállai, az erőteljes karjai és a hátra fogott haja…

Egek, mindent eltakart előlem. Az embereket, a tüzet, a világot. A szívem pedig megugrott a mellkasomban, ahogy elém sétált, fölém, bekerítve. Mintha én lennék a vad, akit el kell kapni. A fa törzsének lökődtem, nekifeszültem, olyan közel jött. A tűz megvilágította őt hátulról, az alakja kirajzolódott, bárcsak az arcát is láthattam volna. Beleszédültem a látványába, eddig sosem éreztem ezt.

A veszekedést, a dühöt, és azt, hogy el akarom kerülni

De mintha a Telihold mindent másképp alakított volna.

A lábaim remegtek alattam, pedig csak az illatát éreztem meg.

A szám kiszáradt, mintha szomjaznék, csak nem italra.

Libabőrös lettem, pedig esküszöm, meleg volt.

Mindent felfokozva éreztem. Őt éreztem felfokozva. A közelségét. Az ajkaim elnyíltak, s ő rápillantott. Nem láttam, de tudtam. Megemésztett a tekintete. Ez normális? Egyik pillanatban marjuk egymást, majd úgy kívánom, mint még senki mást.

- M-mit a-akarsz? - dadogtam bénán, az arcom vörösödni kezdett.

- Nem kellett volna idejönnöd. - mondta a mély, rekedt, mogorva hangján. Kiszökött belőlem egy száraz levegő a hallatán, s ő felmordult. - semmi másra nem tudok gondolni, csak a reggelre.

Egek, én se, Harry. Csak arra, semmi másra. Kapkodni kezdtem a levegőt, most meg fog csókolni?

Igen, meg fog csókolni.

De nem mozdult. Láttam rajta, hogy erőlködik. Minden izma azért dolgozik, hogy visszatartsa magát. Én is vissza akartam. De mikor hátrabicsaklott a nyakam és kiszökött a torkomon egy idétlen, elgyengült hang, Harry torkából egy már-már állatias szakadt fel.

- Menekülj. - mondta nekem és megijedtem.

- Tessék?

- Fuss, Olivia, amíg tudsz. Most.

Oldalra léptem, de már késő volt.

Harry abban a pillanatban kapta el az arcomat két kezébe, és a szája már az enyémen volt.

Mint derült égből villámcsapás. Olyan hirtelen, váratlan volt, azt sem tudtam mi történik.

A szám elnyílt, hogy levegőért kapjak, de ő lélegeztetett. Lefogta a fejemet, a fának nyomott és egyszerre nyögtünk fel az iramtól. A nyelvét az enyémhez fúrva próbált reakciót kiváltani belőlem, de nem ment. Lemerevedtem, mikor a testem úgy reagált, mint még soha másra.

Mintha minden egyes apró zsigerem épp akkor kelt volna életre. A szívem tombolt, a végtagjaim lezsibbadtak és megszédült a fejem. Konkrétan az egész világ megfordult velem.

Mikor észhez tértem, a szájába sóhajtottam és visszacsókoltam. Harry felmordult. A kocsiban annyira gyengédnek látszott, türelmesnek, most mintha nem is ő lenne az. Ahogy lefogta a fejemet, és oldalra biccentve a sajátját, szinte marta a számat. Ahogy válaszoltam s ő kétszeres intenzitással felelt. A karjaimat a nyakába akartam tenni, de akkor végigsimított rajtuk, szép sorjában libabőrt állítva ezzel az egész kezemen.

Megfogta a csuklóimat és egy gyors, erős, még sem fájdalmas mozdulattal hátra kényszerítette a kezemet, a fa törzse köré.

Konkrétan ki voltam feszítve a fához és azt tehetett velem, amit csak akart.

És én engedtem.

Engedtem, hogy beleharapjon a felső ajkamba, és beszívja, mint ahogy én szoktam. Azt is engedtem még, hogy nekem nyomja a testét és érezni engedje, mit művelünk az ő testével. Ott lent.

Összeszorítottam a lábaimat, mert a szenvedély hozzám is elért. Ó de elért. Csak azt reméltem, nem folyok szét ott rögtön, az erdőben, a karjai között.

El akartam húzni a karomat, de diadalittasan mosolyogva, megrázta a fejét. Ismét megpróbálkoztam, mire húzott egyet a karjaimon, totál nekifeszítve a fának.

- Harry - szóltam rá dadogva.

- Mondd azt, hogy nem tetszik. - a suttogása végigvonaglott a kiegyenesedett gerincemen, megremegtetett. - mondd azt Olivia, hogy neked nem ezt járt az eszedben egész nap. Súgd a fülembe. - mormolta a szájamra, de mikor végignyalta az állam vonalát, azt is elfelejtettem, kit hívnak Olivia-nak. A szemeim becsukódtak, és éreztem, hogy a hüvelykujja végigsimít a dekoltázsom vonalán. A bőröm felforrósodott, s én néztem. A ráérős, élvezetes simítását, végig a ruha szélén, táncra csábítva. Mintha azt akarná elérni, hogy kérleljem az érintését. De nem tettem. Nem tehettem. Visszafogtam magam, de akkor még kegyetlenebb volt. Lehajolt, hogy ráleheljen. Még a hajolása is olyan volt, mintha vadászna.

Rám.

Becserkészve öltötte ki a nyelvét, de csak a ruhára. Egyre s egyre közelítve a bőrömhöz, én pedig lihegve vártam. Vártam a nedves lágy érintkezést, mi sosem jött. A homlokomon gyöngyözni kezdett a verejték, izzadtam.

Főleg, mikor az orra a melleim közé tért be. A majdnem érintéstől leszorítottam a szemeimet és nyüszögni kezdtem.

- Harry - bukott ki belőlem a halk, könyörgő, szelíd suttogás.

- Megadhatnám neked, Olivia. - susogta. - megadhatnám, amit reggel óta kíván a testünk, de aztán hogy néznénk egymásra másnap?

- Miről beszélsz?

Csak akkor vettem észre, hogy az egyik kezem el volt már engedve. Ott sem kellett tartania, úgy maradtam.

Nem lehet rám akkora hatással.

Beletúrtam a hajába, megmarkoltam és felemeltem a fejét.

- Miről beszélsz, Harry?

A szemei megvillantak, újból elkapta a kezeimet, a fejem fölé tolta és egy tenyerével szegezte fölém mindkettőt. Persze, könnyebb a gyengébbet lefegyverezni.

Lehajolt. Nem tetszett, hogy lehajolt.

Főleg az nem, hogy a tenyere rásimult a combomra, belemart és felhúzta a csípőjére. A szám kettényílt és lepillantottam a csípőjére, mi befurakodott a lábaim közé.

Ne húzódj közelebb. Csak azt ne.

Holott a testem csakis azt akarta.

Harry óriás, férfias tenyere rásimult a nőies combra, s elkezdte egyre feljebb, s feljebb simítani.

- Nem tudtam volna órát tartani anélkül, hogy ne arra gondoljak, milyen érzés, mikor alattam fekszel. - vallotta be váratlanul. Az én szemeim elnyíltak. - csak arra gondoltam, hogyan festenél az ágyamban. A szőke hajad a párnán szétterülve - hajolt közelebb és úgy pusmogta - meztelenül… várva rám.

- Elég perverz fantáziád van.

- Mondd azt, hogy nem képzelted el.

- Nem képzeltem el.

Feltűrte a ruhámat, a csípőjét előre nyomta s egyszerre nyögtünk fel, hangosan. A fenekem beleillett a tenyerébe, ahogy megemelt, hogy még inkább passzoljunk egymáshoz. A majdnem súrlódás csak még inkább táncra hívott. Mindennél jobban előre akartam billenteni az alsó fertályamat.

- Hazudsz.

- Miért kérdezted azt, hogyan néznénk egymás szemébe utána?

Harry a szemeimbe nézett.

- Kínos lenne, miután szexeltünk.

- Hogyan?

Csak akkor kezdett összeállni a kép.

- Hát nem azt akarsz? - billentette oldalra a fejét. - szexelni, ahogy én is. Veled. Az elejétől fogva.

Leszakadt az állam. El akartam lökni magamtól, de nem engedte. Komolyan azt hitte, hogy szexet akarok? Teljesen el van ez tévedve!

- Hát nem.

- Akkor? - mosolygott rám. - szerelmet?

- Egyáltalán miért beszélgetünk ilyenről? - nevettem zavartan. - te támadtál le, aztán meg a szexről meg a szerelemről beszélsz? Engedj el.

Harry elengedett, és mindketten kiegyenesedtünk, egymással szembe álltunk.

- Te kezdted. A veszekedés, gondoltam az a tökéletes előjáték neked. Meg a matek.

Ez meg van őrülve.

- Neked elmentek otthonról.

Harry közelebb lépett.

- Mert te mire gondoltál? - egy kezébe fogta az arcomat, a hüvelykujja lassan simította végig az állam vonalát. De akkor már nem volt bizsergető az érintése.

- Tehát csak meg akarnál húzni.

- Te nem azt akarod? - suttogta.

Röhögnöm kellett.

- Nem.

- Igaz, te nem az a lány vagy. - mormolta tovább, mint aki pontosan tudná, milyen vagyok én. Bár már bejött neki pár tippje. - neked az édes szerelem kell, vagy tévednék? - nem válaszoltam. Gőzöm sem volt, mi kellett nekem valójában. - én nem leszek szerelmes, Olivia - folytatta a nyugodt hangján. A szívem egyre jobban vert. - nem hiszek a szerelemben. Nem létezik.

Épp válaszolni akartam volna, mikor fura vonyításra lettünk figyelmesek.

Harry hátrált tőlem jó pár lépést, és az égre pillantott. Aztán a vonyítás egyre erőteljesebb lett, egyre közelebbi, de legjobban Harry szemei ijesztettek meg. Mert ahogy lenézett rám vissza, kéken villantak meg. A vér is megfagyott bennem.