TIZENHAT - Alkoholprobléma

helló bébik! meghoztam a következőt! nekem nagyon vicces volt írni egy-két részt, nem tehetek róla ez a téma-film mindig kijön belőlem :D majdnem minden történetemnél, de itt máshogy :D :D jó olvasást hozzá, imádlak titeket xx 

Harry kifinomult mozdulatai csak még inkább pergették a szívemet.

Bamm, bamm, bumm, mintha dobverővel ütlegelnék, megállíthatatlanul. Az izzadtságcseppek a tarkóm mentén gyülekeztek. Biztos voltam benne, ha lehetséges lenne, már rég a fal túl oldalára fúrtam volna át magam.

Harry szemei fürkészően meredtek az enyémbe, a zöld íriszei sötétek voltak, mégis volt egy kis csillogás bennük. Beszívtam a felső ajkamat, koncentráltam rá, hogy ne rágjam szét. Szokásom volt régen. A közeledtével melegedett a levegő körülöttem, a vérnyomásom az egekben.

Nem az, hogy féltem. Mondjuk, ha nem világítanának kéken a szemei, vagy vonyítana, mint egy farkas, másképp gondolnám. De lehet csak egy földönkívüli, hiszen az emberek még hisznek is ilyenben. Bár akkor hol vannak a különleges képességei? A vonyítás nem számít külö… Egek Olivia, koncentrálj.

- Ideges vagy - torpant meg előttem, a hangja egy hűvös nyári szellő érintés a karomon, hátamon, libabőrös lettem.

- Nem vagyok ideges - hazudtam nemes egyszerűséggel.

- Nem, csak majd bepisilsz félelmedben. - billentette oldalra a fejét.

- Nem, nem akarok bepisilni, főleg nem félelmemben. - vágtam vissza. Pár másodperc után folytattam. - és különben sem kell pisilni. - magyaráztam, mintha nem képletesen értette volna.

- Frusztrált vagy.

- Nem vagyok frusztrált.

- Hazudós.

- Nem vagyok hazudós - vágtam rá.

- Csak szereted az alkoholt.

- Nem szeretem az alkoholt - röhögtem.

-  Láttam, amit láttam. Mennyit ittál régen?

- Nem ittam régen.

- Most mindenre tagadással válaszolsz?

- Nem válaszolok mindenre tagadással - válaszoltam ismét tagadással, és mikor Harry ajkai félmosolyra húzódtak, felsóhajtottam. - nem ittam.

- Hazudsz - nevette el magát. - és félsz. - hajolt közelebb - miért félsz tőlem?

- Nem félek tőled, Harry.

- Hazudsz. - emelte meg a hangját, a fejem mellé vágta a tenyerét hirtelen, én pedig összerezzenve szorítottam össze a szemeimet-fogaimat. - szóval nem félsz. - mormolta a fülembe, lassan, érthetően, becserkészően. - csak remegsz. Mondd el, miért félsz. Ha jól emlékszem, te is élvezted a bulin történteket. Egészen ügyesen mondogattad a nevemet, Lulu.

- Nem mondogattam a nevedet - sziszegtem, Egek, a nevét mondogattam? Én nem emlékeztem ilyenre.

- Igazad van, nem mondtad, - tűnődött el szemtelenül. - nyögted.

A szám kitikkadt, a nyakamon pedig végigkúszott a hő, fel az arcomra, hogy elvörösödhessek. Elég rendesen. Mindenfelé pillantottam, csak rá nem, még mindig a fülemnél beszélt. Az illata az orromba szállt és azon kaptam magam, végig akarom nyalni. A füle tövéig.

Magától a gondolattól is zavarba jöttem és inkább lehunytam a szemeimet. Még hogy végignyalni, Egek, fogd vissza magad Olivia.

- Fejezd be. - kértem őt, a hangom remegett.

- Addig nem, amíg be nem vallod.

- Nem vallok be semmit, mert nincs mit.

Harry nevetése morgó volt, mély és alattomos. A hideg is végigszántotta a gerincemet, kiegyenesedtem.

- Egyszerre vagy feszült és feltüzelt.

Most az én köröm volt nevetni.

- Feltüzelt? Neked teljesen elmentek otthonról.

- Tojást lehetne rajtad sütni, olyan forró vagy.

- Remek. Most már gáztűzhely vagyok. - morogtam halkan, de rögtön befejeztem, mikor Harry ujjai a karomra simultak.

Nem éppen gyengéden.

A fogása határozott volt, a bőrömbe süppedt ujjai tudatták velem, nála van a gyeplő. Ez idegesített. Mintha meg akarná mondani, mit csináljak, hogyan álljak.

Nem szerettem, ha irányítani akartak. Ez frusztrált.  Itt majdnem kitört belőlem a röhögés. Frusztrált lettem, de még mennyire. Ki akartam húzni a karomat a szorításából, de erősebbre vette a fogását, még mindig nem bántott. A fejemben megszólalt a vészcsengő: ott vagy egy bezárt szobában egy farkassal.

Az adrenalinom az egekbe ugrott, mikor rádöbbentem: a szája a nyakamnál volt. Most fogok meghalni, vagy később? Lehet, nem a szobájában akar végezni velem. Szép jelenet is lenne, Albert bejön a vérző testemet látva. Ha maradna belőlem valami. A farkasok meg is eszik az ember húst, vag… Fókuszálj, Jézus. Harry ujjai a vállamra tévedtek, a nyakam felé. Inkább összeszorítottam a fogaimat, nehogy elküldjem oda, ahová gondoltam.

- Engedj el.

- Valld be.

- Kizárt dolog.

Harry tenyere a torkomra szorult, én pedig nem láttam többé a félelemtől. Az izzadtság végigcsurgott a tarkómon, a tekintetünk találkozott. Remélem, a tekintetem nem árulja el, mit tesz velem.

És nem a jó fajta dolgokra gondolok.

- Rettegsz. - suttogta, csak nekem.

- Nem rettegek.

A fél oldalas mosolya oldotta kicsit a tényt, hogy a torkom köré zárta az ujjait, lágyan. Egészen gyermekies volt, még a szemeibe is vitt egy kis fényt. Egy őszinte mosolyt sem láttam még tőle. Fura egy fiú volt, ahogy azt mondták is nekem.

- Ha tudnád, hogy most mire gondolok éppen, Olivia.

- Ó, - röhögtem ki gúnyosan - hidd el, tisztában vagyok vele.

- Halljam. - a lehelete csiklandozta az államat, közel volt. Inkább ismét a vakságot választottam, mintsem lássam a kíváncsian fürkésző pillantásait.

- Hát biztos, hogy nem épp Mr. Grey-t játszod.

Pár pillanatra még csak levegőt sem vett.

- Ki a pokol az a Mr. Grey? - bukott ki belőle tökre értetlenül, én pedig röhögtem. Valóban érezni lehetett a hangjából, hogy halvány lila gőze sincs, miről beszélek.

- Mi van, négy fal között éltél eddig külvilág nélkül?  Tudod, Szürke ötven árnyalata?

Harry értetlenül pislogott rám, mikor ránéztem. Pár pillanatra eltűntek a komor vonásai, és egy ártalmatlan kisfiút láttam magam előtt. Jó nagyra nőtt kisfiút, aki totál el volt veszve.

- Mi a francról beszélsz, Olivia?

Képtelen voltam visszafojtani a vigyoromat. Elfeledkeztem arról, hogy a keze a nyakam körül volt, a félelmem elmúlt, nem voltam sarokba szorítva azokban a percekben. Csak sima Harry és Olivia voltunk, mindezt annak a fránya értelmetlen filmnek köszönhetően.

- Van egy laptopod és neted?

Harry elvette a kezét és rámutatott az ágyára. Fura volt. Mintha csettintettek volna és bumm, vége szakadt mindennek. De tényleg.

Lazán elsétáltam a laptopjáért, amin - igen, üvöltő farkast, farkasembert, holdat, vagy bármi ehhez foghatót vártam - egy sima kép volt az autójáról, ő állt mellette. A csípőjével dőlt neki, összefont karokkal, mogorva tekintettel. Amilyen az előbb volt ott a falnál.

Később viszont?

Ott ültünk az ágyon egymás mellett, a térdeire támaszkodott könyökkel és figyelte, hogy berakom a bizonyos film trailerét.

Nem tehettem róla. Muszáj volt Harry arcát figyelnem közben. A hasam fájt a visszatartott röhögéstől. Ha lett volna közelben telefon, lefotóztam volna az arcát úgy, hogy a trailer is rajta legyen a képen. Ha rossz napom van, ezen tuti megszakadnék.

A nagy állat férfi, hátra fogott göndör hajjal nézi a világ leg perverzebb filmjét, totál merev, semmis arccal, nulla érzelem. Sem undor, sem élvezet, csak úgy… ült. Mindez olyan nevetséges volt, jó kérdés, hogy miért.

Esküszöm, még levegőt sem vett. Az állát sem mozgatta, amit amúgy mindig szokott. Vagy idegből, vagy… még másból nem is láttam, mindegy.

Ráharaptam a felső ajkamra, és mikor a nő felnyögött benne, és Harry arca még mindig zéró volt, kitört belőlem az eget rengető röhögés.

Még akkor is hallattam a hangomat, mikor 5 perc múlva a képernyővédő is bekapcsolt és ő ugyanúgy ült ott, szótlanul. Elé hajoltam, rám pillantott a szeme sarkából. Az ujjai kinyíltak, szája is, mintha beszélni és mutogatni szeretne egyszerre, de összecsukta a száját. Harry totál sokkban volt.

- Harry?

- Én… - köszörülte meg a torkát, felállt az ágyról és a falnak beszélt. - letagadom, hogy ezt láttam. Saját magam előtt is.

Kész, ismét vihogni kezdtem.

- Istenem, ha láttad volna a fejedet közben! Még a szempillád sem rebbent.

- Ez mi a franc? - mutatott a laptopra. - komolyan ezzel hülyítik az embereket? A… nőket? - hangsúlyozta. - mi, ez tetszik a nőknek?

- Ezek szerint. - tártam ki a karjaimat. - tudod milyen híres? Te tényleg egy gyufásdobozban éltél, ha erről nem hallottál.

- Még jó, hogy nem hallottam. Nekik ez tet… - rázta meg a fejét. - Neked ez tetszik?

Megütköztem a kérdésében. Főleg, hogy merő kíváncsisággal térképezte fel az arcomat.

- Nem hinném. - mondtam óvatosan. - láttam a filmet, a könyvhöz már nem volt undorom. De nem, nyilván nem szeretném, hogy elfenekeljenek.

Harry rám meredt.

- Elfene… mi van?

- Vagy anál dugót használjanak rajtam.

- Tess…

- Vagy golyókat dugjanak a… - elvörösödtem.

- Fejezd be.

- Ez van benne. A lány úgy megy a férfi szüleihez, hogy feltesz neki valami játékszert.

Harry zöld szemei távoliak lettek, körülbelül átnézett rajtam. Ez viccesebb volt, mint egy Adam Sandler-es film.

- Tudtam, hogy nem értek a nőkhöz, de hogy ennyire. - mondta rekedtesen.

- Nem értesz a nőkhöz? - billentettem oldalra a fejemet. - akkor azt már el sem mondom, hogy övvel verte meg az első könyv végén.

Harry fájdalmas arcot vágott.

- Ne mondd, hogy a nő elélvezett tőle.

Nyeltem egyet. Miért pirosodsz, Olivia? Harry is észrevette, közelebb is lépett. Fejezd be, csak beszélgetünk. Csak hát ezek a szavak az ő szájából másképp hangzanak, mint mástól.

- Nem, elmenekült. - mondtam csendesen.

Harry egészen elém sétált, azt hittem, leguggol, de addig hajolt, amíg ki nem feküdtem az ágyra. Fölöttem támaszkodott.

- Te is elmenekülnél, Olivia?

- Tőled? Amint tehetném. - bukott ki belőlem. Jó kérdés, tényleg elmenekülnék? Megint becserkészve éreztem magam. A karmai között. De olyan csábos volt. Végigpillantottam a hosszú, kidolgozott testén. Sosem tetszettek az izomkötegek, de Ő más volt. Nem volt túl kigyúrva, nem volt háromszög ember, pont elfogadható. Az nálam már a jó kategóriába tartozott. A csípőjére volt szorítva a nadrágja, de ahogy a pólója lógott lefelé, láttatni engedte a mély V vonalait. Amik csodák csodájára a lábaim között voltak. Tusfürdő illata volt, nem parfüm. Az a finom férfias illat. Keresztbe álltak a szemeim tőle.

- Mondd el, miért.

- Mert egy farkas vagy. - feleltem, ügyet sem vetve, mit mondtam. Csak akkor esett le, hogy valami nem stimmel, mikor megállt a légzésében. A hasa megfeszült, pedig én meg akartam cirógatni. Ökölbe szorítottam inkább az ujjaimat és felnéztem rá.

Harry szemei sötétek voltak.

- Miről beszélsz?

- Nem tudom, miről beszéltem?

Harry ellökte magát az ágyról és összefont karokkal leült az íróasztalra.

- Sok filmet nézel.

- Te pedig sokat hazudsz.

- Szerinted én egy… - nevetni kezdett. Harry valóban röhögött. Egyre kisebb lettem. Egek, ez mennyire volt égő? - egy farkas vagyok. Egy szőrös, négylábú kutya, fogakkal, meg karommal.

- Kék szemmel. - egészítettem ki.

- Őszintén, Olivia - mosolygott rám - létezik ilyen a TV-n kívül?

- Miért ne? Ahogy földönkívüliek is létezhetnek. Én pedig egy médiumfarkas vagyok. - mondtam viccelődve.

- Egy médiumfarkas. - ismételte utánam, merev arccal. Mint aki nem hisz a saját fülének. Egyébként nem hittem túlzottan a természetfelettiben, de láttam, amit láttam. - egy meditáló farkas? - billentette oldalra fejét.

Elképzeltem és megint kacagnom kellett.

- Gondolj már el egy farkast, ahogy meditál.

Ő nem nevetett velem.

- Olivia.

- A médiumok nem meditálnak.

Harry ellökte magát az asztaltól és kérte, hogy kövessem. Kinyitotta az ajtót, átmentünk abba a szobába, ahová eredetileg kellett volna mennem. Benyúlt egy zsákba és elővett mindenféle kosztümöt. Farkasos is volt.

- Ezt láttad? - mutatta meg a kék kontaktlencséjét. - ezt hallottad? - egy vonyító felvételt játszott le a CD lejátszón. Földbe gyökereztek a lábaim.

- De láttam, Harry - védtem magam. - egyik pillanatról a másikra változott át a szemed, nem vagyok hülye.

- Ittas voltál.  Azt sem tudtad, hogyan állj egyenesen. Ezért kérdeztem, mennyit ittál régen.

- Semennyit.

- Hazudsz. - mosolygott. - tudod ki iszik így? Először a tiltakozás, mikor odajöttél elsőnek… aztán vedeltél. Akinek alkoholproblémái voltak. Meddig voltál elvonón? Két hónap? Három?

- Hat. - suttogtam. A fenébe, minek szólaltál meg?

- Nem kellett volna innod, Olivia. Részegen sokszor képzelődünk.

- Az a drog hatása. - tiltakoztam, de egyre gyengébben. Az alkohol is súlyos dolgokra képes. Ennyire be lettem volna rúgva? De hát figyeltem rá, hogy ne igyak ennyit! Vagy mégsem?!

- Igaz, de az alkohol lassít. Amíg te pislogtál, beraktam a lencsét. Ilyen egyszerű. - vont vállat. A fura az volt, hogy Harry nem nézett a szemeimbe. Miért nem?

Ennyire zavarná, hogy problémáim voltak?

Egyáltalán miért van az, hogy mindent tud rólam? Pedig nem is beszéltünk sokat. Főleg nem ilyenről. Szinte olvas a tetteimben. Bennem.

- Át akarsz vágni.

- Miért akarnálak? Csak szólok, mielőtt bajba keverednél. - magyarázta, miközben elsétált mellettem. - ideje letenned az alkoholt, Olivia.

Aztán ott hagyott, én pedig ott maradtam lesokkolódva. Nem lehet megint ilyen problémám, annak már vége, vagy még sem? Tényleg a pia miatt láttam a dolgokat? De az a drog, nem az alkohol, vagy még sem? 

TIZENÖT - Szoba

helló bébik! hoztam egy rövidebb részt, nem volt időm nagyon átolvasni sem, mindjárt itt van unokatesóm! jó olvasást, remélem tetszik és jól vagytok, pusziii 

Az ajtó nyikorogni kezdett, mikor belöktem finoman. Összeszorítottam a fogaimat, várva, hogy valaki megjelenik a hátam mögött - helyesbítve, Ő jelenik meg a hátam mögött és kitessékel - de nem történt meg.

Beléptem hát, a padló kényesen hallatott olyasmi hangot, mint az ajtó, csak kicsit mélyebbet. Körülnéztem. Hát, mindenre számítottam, csak erre nem.

Az állam a padlóig esett, ahogy feltérképeztem a szürke falakat, a teliholdas festménnyel feldíszítve, meg a lánccal, mi a kis fogasról lógott lefelé, középen. Fel kellett másznom az ágyra, hogy megérinthessem. Messziről egy fogyóban lévő holdnak tűnt, egy vékonyabb csík volt már, semmi több. Gondoltam egy holdas medál, milyen jól mutatna a nyakában.

De ahogy az ujjaim közé fogtam, a szívem hevesebben kezdett pörögni. Nem hold volt az. Egy fog. Annak kellett lennie. Egy hegyes, éles fog volt, amit méregetni kezdtem óvatosan. A hüvelykujjam begyével végigsimítottam a hegyén, ami szépen fel is szántotta a bőrömet.

Elengedtem a láncot és sziszegve kaptam be a véres ujjamat. Fájt, pedig alig sértette fel.

Aztán hatalmasat csattant az ajtó, én pedig az ágyra zuhanva konstatáltam: Harry megérkezett.

Izzadtan keltem fel az ágyamban, erősen dobogó szívvel és totál kábulatban. Körülnéztem, igen, a szobámban voltam, egyedül. Megnyugodtam pár perc alatt, pedig felzaklatott. Azaz utolsó emlékkép az álmomból.

Ahogy megpillantom Harryt, emelkedő mellkassal, szűkült-mérges szemekkel. Mint aki épp azt gondolja épp át, hogyan ölhetne meg a legkönnyebben. Az ember szobája intim, szent és sérthetetlen, én már csak tudtam. Bár inkább az otthoni volt ilyen, mintsem ez. Ezt még nem rendeztem és alakítottam úgy ki, hogy privát legyen.

Felvettem egy bő rövidnadrágot, egy trikóval. Mivel senki sem tartózkodik itthon, kényem-kedvemre flangálhatok, még meztelenül is.

Leslattyogtam a lépcsőn a papucsomban, hogy a konyhában megcsinálhassam a reggeli kávémat. Borzalmas volt az álmom, ráadásul ma Albertékhez megyek „dolgozni”, remélem, nem futok össze a tanár bácsival. Elvigyorodtam. Tanár bácsi.

Aki egy farkas.

Na jó, csak én hívom annak. Képtelen voltam felfogni, mi lehetett az ott az erdőben. És Kane gyenge hazugsága pedig egyre inkább arra ösztökélt, hogy kiderítsem.

Kane, aki ott állt az Én konyhámban, az Én gáztűzhelyem fölött, és éppen megfordította a palacsintát könnyedén, dúdolva, szórakozottan. Jó, nem az enyém, de amíg itt lakok, mondhatom, hogy az enyém!

A lábaim földbe gyökereztek, hirtelen a nevemet is elfelejtettem. Végigszaladt rajtam a hideg, főleg, hogy rám sem pillantott, de tudott az érkezésemről.

- Jó reggelt, szépségem, a reggeli készen áll, foglalj helyet. Kávé vagy tea? - mikor nem válaszoltam vagy úgy, két percig, rám pillantott a válla fölött. A tekintete végigszaladt rajtam, s én egyre kisebbnek éreztem magam. Főleg, mikor megállapodott a mellkasomon, a mozdulatában is megállt. Az ajkaira egy pimasz-perverz vigyor húzódott, követtem a pillantását.

Egek, az arcom lángba borult.

Hát persze, csak egy trikó volt rajtam, semmi más, és feszült. A hideg meg nem csak a karomon szaladt végig, hanem mindenhol. A végeredmény egyszerű, mint az egy szer egy - az még nekem is egyszerű - rögtön odakaptam a karjaimat és úgy ültem le a helyemre. Lángoló fejjel.

- Mit keresel itt, Kane? - kérdeztem, álmosságtól rekedt hangon.

- Aranyat. Nincs?

A szemeimet forgattam, de a nevetés már csiklandozta a torkomat.

- Csak magammal tudok szolgálni. - tártam ki a karjaimat, majd miután rájöttem, miért is takartam magam, visszazártam őket a helyükre.

Kane fájdalmas arcot vágott.

- Ó, akkor ez esetben be kell érnem veled. - mormolta szemtelenül, mire összegyűrtem egy szalvétát és a tarkójának dobtam. - már reggel agresszív vagy? Hé kislány, palacsintát csinálok neked, és ez a hála? Egyébként láttam már mellbimbót, nem kell takarnod magad.

Szólásra nyílt a szám, de vissza is zártam. A szemeim elkerekedtek, csak ne hebegj, Olivia. Én is láttam már mellbimbót, képzeld, Kane. Az enyémen kívül is. Na, nem mintha másét nézegetném, vagy leszbikus lenné… koncentrálj.

- Beta?

- Ő engedett be.

- Azt hittem, betörtél.

- Érted szivi? Bankot is rabolnék. - vigyorgott rám, mire a szemeimet forgattam.

- Barátnőd van.

- Tudom. - mondta, kicsit elkomorodva.

- Nekem pedig barátom. - próbáltam felhúzni a hangulatot.

- Igazán? - kérdezte, rám sem nézve. - és ki az?

- Hát, egy fiú.

- Egy fiú? - vágott csodálkozó arcot. - ezt nem gondoltam volna.

- Ugye? - nevettem vele együtt. - egy magas fiú.

- Hosszú farokkal?

- Meg vastaggal. - vágtam rá, bele sem pirulva.

- Hm. - tűnődött. - használni is tudja vagy csak betesz-kivesz?

Majdnem belefulladtam a tejbe, amit kortyokban ittam.

- De még hogy.

- Sikítasz?

- Vonyítok.

Kane nevetve rakta elém a palacsintákat, rám kacsintott.

- Egyél, hogy nagyra nőj.

- Ennél nagyobbra? - nevettem. - mennyi az idő? Egy óra és indulnom kell.

- Alberthez? - ült le és összehajtogatva egy üres palacsintát, betömte.

- Munka van. Te mit dolgozol? Még sosem kérdeztem.

- Titkos. - pillantott rám a szemei sarkából, a huncutsága megmosolyogtatott. Egyszerűen odáig és vissza voltam érte, még ha aznap este hülyének is nézett.

- Titkos ügynök vagy? Az sem rossz. Lehetek a társad? Tudod, partner in crime.

- A viccet félretéve - tolta el a tányért, felkönyökölt az asztalra és hirtelen komoly hangnemre váltott. - hogy vagy?

- Hogy lennék? - billentettem oldalra a fejemet. - azon kívül, hogy mindenki farkas körülöttem, megvagyok.

- Hogyan? - az arca rezzenéstelen maradt, mégis tudtam, valamit titkol.

- Bár még Betát nem kérdeztem, lehet ők is azok. Az itt lakóknak nem tűnt még fel? Ezen még el sem gondolkodtam.

Fura volt. Az itteni fiatalok kicsapongásait így tűrik? Szó nélkül.

Kane csendben tanulmányozta az arcomat. A szemei mögött pár gondolat meghúzódott, tudni akartam, mi az. Közelebb hajoltam, szűkült szemekkel.

- Mit csinálsz? - suttogta.

- Shh, gondolat olvasok.

- Médium vagy?

- Médiumfarkas - súgtam vissza, pár másodperc csend után folytattam - vagy farkasmédium, mindegy.

Kane hátra vetve a fejét nevetni kezdett.

- Neked nincs ki a négy kereked, kicsi lány. Halvány lila gőzöm sincs, miről beszélsz.

- Hazug vagy, Kanie.

- Ne hívj így - emelte fel a mutatóujját figyelmeztetőül. - nem vagyok hazug. Ne képzelj bele semmit sem, Olivia.

- Én nem. Most viszont készülnöm kell.

- Addig nem, amíg ezt meg nem eszed. Lássam. - bökött a jó sok szelet palacsintára, kénytelen voltam megenni őket, Kane nem engedett belőle.

Albert házához délelőtt 10re mentem, viszont senki sem volt otthon. Az inas bekísért a nappaliba, hiába mondtam, már jól ismerem a járást. Ma volt az első napja, így hagytam végül kibontakozni. Sőt, teát is kértem tőle, amitől teljesen feldobódott. Ilyen ez, amikor a legelső munkanapod sikeresen indul. Beszélgettem vele pár percet, fiatal volt, és talpraesett, bár valamiért kerülte a tekintetemet. Zavarban lenne? Inkább nekem kellett volna. A magas, szálkás test, a férfias arc, amit borosta takart. A sötétzöld szemek, és az illedelmes, kedves mosolya. Jó emberről árulkodott.

Azon kaptuk magunkat, hogy egymással szemben ülünk és fél órája csak mesélünk és mesélünk és mesélünk.

- Komolyan az első alkalommal kipucoltatta veled a…

- Trágyát, igen. - a fejemet ráztam, de már fájt a hasam a nevetéstől.

- Jó nagy seggfej lehet. - mondta, majd elkerekedtek a szemei. - nem seggfejt akartam mondani, de mivel nincs itt, mondhatom.

- Nem mondom el, - vigyorogtam. - amúgy mi a neved?

- Fél órája beszélgetünk és egymás nevét sem tudjuk. Szép húzás, Travis. - dicsérte meg magát, majd a kezét nyújtotta. - Travis.

- Olivia - épp meg akartam fogni a kezét, mikor megköszörülte valaki a torkát az ajtóban. Rögtön a lábunkra ugrottunk, mintha legalábbis valami rosszat tettünk volna.

Ott állt Harry, nyúzott arccal, kócosan, karba tett kezekkel.

- Mi folyik itt? - kérdezte a mély, monoton, rekedt hangján. Felállt a szőr a tarkómon. A szívem pedig dübörögni kezdett. Nem, ez nem a meglátod és hevesebben ver a szíved szituáció volt. Ez a mit láttam és mit álmodtam vele féle volt.

Féltem tőle? Jó kérdés. A kitikkadt torkomon nyelni sem bírtam.

- Elnézést, uram, csa…

- Egyedül voltam, és megkértem Travist, hogy szórakoztasson. - fontam össze a karjaimat. Az első napja, nem fogom tönkre tenni neki. - persze nem akart blabla, de erősködtem. Ez van.

- Abban jó vagy. - szegezte nekem a tekintetét Harry.

- Harry, fogd be. - sétált be Albert is mosolyogva. - Travis, örülök, hogy megérkeztél. Köszönöm, hogy foglalkoztál Olivia-val, sajnos még van egy-két elintéznivalóm, addig remélem tudtok rá figyelni fiúk. - Harryre nézett, aki merev arccal, tekintettel állta az enyémet. Farkasszemet néztem a farkassal, haha. Sajnos nem volt vicces, mert mikor Albert és Travis elhagyták a nappalit kettesben maradtunk.

A vér megfagyott bennem, azt vártam, hogy elváltozzon megint a szeme. Láttam, amit láttam. Egek, ilyen létezhet, vagy csak az alkohol hatása alatt voltam?

- Első emelet, jobbra a második ajtó, várj meg ott.

- Tessék? - bukott ki belőlem.

- Most, Olivia. Menj.

- Nem megyek. - nevettem idegesen. - nem maradok kettesben veled, már bocs.

Harry elmosolyodott.

- Mert félsz tőlem? Vagy attól, amit veled tehetek? - billentette oldalra a fejét. Nyeltem egyet. Velem tehet? Izzadni kezdett a tenyerem, a körmeim bele is fúródtak. A szívem őrjöngött. Felém tett egy lépést, én pedig hátráltam. Harry a kezemre nézett, majd vissza a szemeimbe. - félsz tőlem. - mondta halkan. - nem bántalak, csak beszélni akarok veled a múltkori estéről. Csak menj fel a szobába, Olivia, és mindjárt ott vagyok. Ígérem - tárta ki a karjait - nem harapok. - fordult meg és biztosan csak hozzáképzeltem a motyogását az orra alatt, ami így hangzott: „még”.

Miközben azon vacilláltam, menjek - ne menjek, már rég a szoba előtt álldogáltam. A kezem a kilincsre szorult, és kellett jó pár perc, amíg be tudtam lökni óvatosan az ajtót.

Ami nyikorogni kezdett.

Ahogy a padló is alattam, amint beléptem.

Egek, mint az álmomban.

Lehunytam a szemeimet, nem mertem szétnézni. Mi lesz, ha ugyanaz lesz? A foggal, a festménnyel, a szürke falakkal?

Háromra, Olivia.

Egy…

Kettő… vajon egy tízes skálán mennyire találnának betegnek kívülről szemlélve?

Három.

A látvány megnyugtatott.

A falak valóban szürkék voltak, de az a kellemes, világos szín, nem rég lehetett kifestve. Sötét bútorokkal, világos parkettával, hófehér függönnyel. Egy igazi fiús szoba, ami még jól is nézett ki.

Makulátlan volt. Mindenhol tisztaság, kellemes illat.

- Ennél még az én szobámban is nagyobb kupi van. - motyogtam. Most hogyan tovább? Nem mertem szétnézni. Leültem az ágyra bénán és vártam. Csak hát nem jött.

Így felálltam és nézelődni kezdtem.

Egy kép sem volt róla és a családjáról. Csak az üres polcok, egy-két könyvvel, CD-vel. Volt gitárja is, ami meglepett. Egy plazma TV, laptop, ipod, és egyéb dolgok. Na meg könyvek. Matematika könyvek, bleh. Kirázott a hideg is tőle. Megpillantottam az éjjeli szekrényén egy kisebbet.

A kezembe vettem, de valami ősi nyelven íródott. Az egyetlen angol benne egy cetlin volt, ez volt ráírva: Az Újholdról és a Kötelékről.

De amint beleáshattam volna magam, az ajtó becsapódott, kiejtettem a könyvet és megfordulva a falhoz simultam.

- Azt mondtam, jobbra, nem balra, Lulu.

- Oops. - mondtam. Lulu?

- Szerencséd, hogy diszkalkuliád van, különben most nagyon mérges lennék. Ez az én szobám.

- Mert nem vagy mérges? - nevettem idegesen, és követtem a kezét.

Ahogy a kilincshez nyúl.

Jobban mondva a zárhoz. A kulcsért. Hogy ráfordítsa.

Ó Istenem, bezárt magával egy szobába. Azzal a titokzatos nézésével és ábrázatával. A falnak simultam, ő pedig felém indult.

A világ pedig megfordult körülöttem. 

TIZENNÉGY - Megígérem

sziasztoook! megjöttem a következővel, a szokásos késésem után :) a héten beteg voltam, ötvenezer fokban jó volt forró teát inni... :/ :) remélem jól vagytok! millió puszi, imádlak titeket, jó olvasást xx

Hirtelen mozdulni sem tudtam.

Olivia, csak kápráztak a szemeid. Az nem lehet, hogy kékek voltak az övéi. Amik világítanak. Irreálisan. Maradj meg a valóság talaján. Lehet, csak a fény játszadozott vele. Na meg a vonyítás, az nem vonyítás volt, hanem mondjuk a tömeg őrjöngése.

- Harry? - a hangom elcsuklott a félelemtől. Ne hátrálj, nem félsz tőle. Ez Harry, nem? Lehet, az ital. Mégis csak ittál sört. Lehunytam a szemeimet jó pár másodpercre, majd kinyitottam.

Te jó ég, bár ne tettem volna.

Léptem egyet hátra, mikor Harry igen csak hevesen emelkedő mellkasába ütköztem.

- Nem. Kellett. Volna. Eljönnöd. - szótagolta a szavakat, mintha nehezére esne beszélni is. A hangja egy mély, csontrepesztő morgás volt, a rezgését a gyomromban éreztem.

- Rosszul érzed magad? - kérdeztem naivan. - úgy értem, a szemeid fájnak, érted, mert furák. Mármint nem furák, szépek, Egek, tényleg szépek, csak olyan… mikor fogom már be? - nevettem zavartan, a tarkómon végigfutott az izzadtságcsepp.

Harry felém tett egy lépést - ami a talajt is megrázta, olyan nehéz, erős volt - és oldalra biccentette a fejét.

Újabb vonyítás, én pedig felsikkantottam.

Olivia, őrizd meg a hidegvéredet. De hiába próbáltam lazán viselkedni, ez farkas vonyítás volt!

Farkas.

Telihold.

Erdő.

Egek, hogy kerülnek ide farkasok?

Jó lenne, ha azzal foglalkoznál, hogyan menekülsz meg és nem azon, hogyan kerülnek ide. Idekerültek és pont. De tényleg pont. Most pedig… fuss.

El akartam fordulni, hogy rohanni kezdjek, de akkor Harry a csuklómra fonta az ujjait és magához rántott.

A szívem heves verését a fejem tetejében éreztem, mikor a fülemhez hajolt. Nem, nem is a fülemhez, a hajamhoz. Olyan hosszan, ráérősen szippantotta be a samponom illatát, volt időm simán infarktust kapni. Mikor éreztem, hogy itt a vég, akkor valaki hátulról megragadta Harryt, a fához vágta és ráordított.

- Fejezd. Be.

Kane hangja egy figyelmeztető, rekedt csengés volt, már-már egy biztonságot nyújtó érintés a hátamon.

Szó szerint elöntött a víz, mindenhol. Az adrenalinom az egekben volt, a vérnyomásommal egyaránt.

- Kane, menj el. - mondta Harry, ilyen hangsúlyt életemben nem hallottam még.

- Neked kell elmenned. Most. Nem akarod őt bántani.

- De akarom, - röhögött fel - mindennél jobban.

Hogyan? - kérdeztem, már csak magamban. Harryre pillantottam, igyekeztem nem mutatni a tőrt, amit belém döfött éppen. Bántani akar? Megölni? Dehogy Olivia, miért akarna ölni? Nem egy sorozatgyilkos filmben vagy!

- Ha jól érzékelem, maradt kettő perced. A helyedre.

Úgy beszélt vele, mint egy kutyával. Mármint Kane Harryvel. Viszont úgy tűnt, használt. Harry belekapaszkodott a földbe.

Szó szerint.

Az ujjai lazán belesüppedtek a kemény talajba, mintha mindenképp oda akarta volna tapasztani magát.

- Vidd. El. Innen.

Kane abban a pillanatban mellettem volt, a karjaiba vett és futni kezdett. Ó de futni. Ez nem olyan kocogunk egy jót futás volt. Ez a Supermant megszégyenítő féle. Ha egyáltalán Superman fut? Mindegy, nem nézek ilyeneket.

Kane a fülemhez hajolt közben és suttogott:

- Sajnálom, hogy idehoztalak, Olivia.

Már csak azzal foglalkoztam, hogy hazaérjek. Annyi kérdés volt bennem és ezt mind szándékomban állt megkérdezni, ha végre lerak a lábaimra.

Megtorpantunk a házunknál és Kane óvatosan rakott le a talpaimra.

- Óvatosan - kapott a karom után, mikor megszédültem. Elhúzódtam, és elkezdtem simogatni ott, ahol megérintett. Kane megemelte mindkét kezét bocsánat kérően, és egy lépést hátrált is tőlem. - biztos nem értesz semmit sem.

- Én… nem igazán.

Kane megdörgölte a tarkóját.

- Most… nem tudok magyarázkodni.

- Ó nem Kane, - nevettem. - nem rázol le. Mi volt ez? Vonyítások? Meg Harry?

- Harrynek viselkedési zavarai vannak.

- Nem, nekem vannak viselkedési zavaraim, meg depresszióm! - bukott ki belőlem mérgemben. Na, ezt nem kellett volna. - Harry a puszta kezével… beszívtam, ugye?

- Lehet. - mondta óvatosan.

- Kane.

- Fura emberek, - hangsúlyozta a második szót. - a Telihold egyfajta szokás náluk, semmi több. A vonyítás szimbolikus, hisznek a…

- Farkasokban? - mosolyodtam el gúnyosan. - komolyan ezzel akarsz etetni?

- Miért, szerinted mi más lenne? - mosolygott rám kedvesen. - azt hiszed, hogy ők valójában farkasok? - nevetett. De sokáig, úgy, hogy kezdtem egyre inkább rosszul érezni magamat. - ébredj fel, Olivia, ez a valóvilág, nem a filmek.

- Tudom, mit hallottam. - biztattam magamat.

Kane felsóhajtva lépett elém, két ujjával megemelte az államat és lemosolygott rám a melengető, kedves mosolyával. Majdnem elolvadtam. Csak majdnem.

- Menj, aludj egyet, szépségem. Holnap beszélünk.

És ezzel ott hagyott. Persze megvárta, hogy magamra lakatoljam az ajtót. Még azt is megemlítette, hogy barikádozzam el, kiröhögtem.

Egy szavát sem hittem el.

Harry szemszöge

Olyan közel volt. Olyan átkozottul közel. Ott tombolt bennem a féktelen és én fel akartam szántani a testét. Figyelmeztettek, hogy nehéz lesz, ez több volt, mint nehéz.

Éreztem a véremet tombolni a dülledt, megnyúlóban lévő ereimben. A töredező csontjaim segítségért ordítottak. Az erőm megduplázódott és látta.

Megkapaszkodtam a fa gyökerében, de ez sem tarthat vissza. Felnéztem az égre, és kezdődött. Mindenemben éreztem.

Felpattantam a földről és neki iramodtam. Utánuk. Sebesen. Kane hülye, ha azt hiszi, visszatarthatom magam. Valószínűleg tisztában is volt vele, és már el is rejtette előttem.

Aztán nekifutottam egy sziklának.

Egy jó nagydarab sziklának, aki nem más volt, mint Kane.

- Át fogsz változni, Harry. Menned kell.

- Engedj az utamra, Kane.

- Elbasztad, öcskös.

A francba, Kane és az apáskodó szerepe. Ezért mászik rá Oliviára is? Nem mintha érdekelne.

- Nem megyek út… - felordítottam. Hát elkezdődött a rémálmom. A földre zuhantam, négykézlábra kényszerített a szörnyeteg, ami én vagyok. A zihálásom betöltötte az erdő zegzugait, a homlokomról lecsöppent az izzadtságcsepp, meghalok.

Most biztosan belehalok.

- Segítek.

- Hagyj meghalni, Kane.

- Nem halsz bele.

- Bárcsak beledöglenék! - ordítottam rá, de a hangom néha morgásba torkollott. Leszorítottam a szemeimet.

- Bárcsak segíthetnék, öcskös. - megmarkolta a vállamat.

- Segíthetsz.

- Az nem segítség, gyilkosság.

Felnevettem. Az sem nevetés volt már. Utáltam, hogy ilyen lassú a folyamat. Legalább gyors lenne.

- Egy emberrel több, vagy kevesebb - morogtam.

- Mindig is te viselted a legrosszabbul.

Kane lehajolt és felállított a földről.

- Tegyél le. Figyelmeztetlek.

- Nem félek tőled.

Ez komolyan megbolondult. Bármelyik percben széttéphetem őt, de ő a vállára vesz, pátyolgat.

- Rosszul teszed.

Tudtam, hová visz. Gyűlöltem azt a helyet is. Mindent gyűlöltem a világon, kivéve Albertet. Leszorítottam a szemeimet, ott volt, a fejembe férkőzött és irányítani akart.

- Egyikőnk sem ennyire agresszív, mint te.

Morogni kezdtem.

- Ezt ne nekem mondd.

A kezemre néztem, amiken már kinőttek a karmok. Miért mindig a karmok jönnek legelőször? A testem változik át legutoljára. Persze az is a legfájdalmasabb.

Levitt a folyóhoz, ahol a gyöngyvirágok voltak. Még az illatuk sem nyugtatott. Letett a sziklára és hátrált kettőt. Jól tette.

A hold pont rám sütött, éreztem a bordáim átalakulását. Mintha minden egyes darabot kitépnének a húsomból, hogy aztán átalakítva visszategyék puszta kézzel, behelyezve a csontvázamba.

- Menj be a vízbe, Harry.

- Gyűlölöm ezt a tavat.

- Nincs más választásod.

- Azt se tudom, mi történik ott, mikor lent vagyok.

- Jobb is, ha nem tudod. - sóhajtott fel. - megvárlak.

- Ne várj meg. - nevettem - nem vagy a barátnőm, Kane.

- Pedig azt hittem randin vagyunk - vigyorgott, én pedig a szemeimet forgattam volna, ha a fájdalom nem hasított volna bele a gerincembe. Kifeszült a mellkasom, és ordítottam, mi már vonyítás volt inkább. Éreztem a vastag eret a nyakamon kidülledni, Olivia illatát az orromban, hallottam Kane levegővételét, mindent élesebben és tisztábban.

Amíg Kane be nem görgetett a vízbe és ismét elnyelt a sötétség.

***

A vízparton tértem magamhoz, meztelenül. A fejem kótyagos volt, a végtagjaim nehezek, alig bírtam felnyomni magam a lábaimra. Aztán oldalra fordultam és hánytam egyet. Minden egyes alkalommal. Mi a franc történik lent, ami miatt hánynom kell?

Még sötét volt, olyan négy-öt óra lehetett. Az egész testemnek büdös folyószaga volt. Kirázott a hideg, ahogy a hűvös nyári szellő nekem ütközött. Úgy látszik Kane még sem várt meg, szerencsére.

Hazafelé vettem az irányt, először mondjuk elővettem a dugi ruhámat, amit mindig odakészítek telihold előtt. Nem kéne meztelenül rohangálni az utcákon.

Ahelyett, hogy haza vittek volna a lábaim, máshol kötöttem ki.

Ott álltam csapzottan, büdösen Olivia ablaka alatt, fölfelé néztem és azon tűnődtem, vajon mit csinál?

Alszik, mi mást csinálna. A szemeimet forgattam magamon. Kane biztosan ágyba dugta és még vissza is jött hozzá, miután engem elintézett. Sokan apának hívják, tényleg olyan. Apa, akinek megoldódtak a problémái.

Az enyém is megoldódhatna, mondjuk már csak egy hónap múlva. De akkor is.

Felugrottam könnyedén az ablakhoz, a farkas képességeim még aktívak voltak.

Besétáltam Olivia szobájába, aki békésen aludt az ágyában. Ott álltam felette, mint egy rossz zaklató, és hallgattam a szuszogását. Megnyugtatott.

Nem, Harry, ne képzelődj. Csak múlik a telihold hatása.

Körülpillantottam a szobájában, lányos volt. Semmi extra, mégis kellemes nőies illat volt, na meg kupi. A ruháját a földre dobta, a szandáljával együtt. Megmosolyogtatott. Jó kérdés, hogy miért.

Felvettem a szemüvegét az íróasztaláról és forgattam az ujjaim között. Majd belekukkantottam kíváncsiságképp. Próbáltam nem hangosan elnevetni magam, mikor rájöttem: kamuszemüveg. Miért hord szemüveget, ha nem kell neki? Sem mínuszos, sem pluszos nem volt. Rápillantottam, fura egy lány. Fura, de érdekes. Több dolgot meg tudtam már róla, és még mindig nem elégedtem meg vele.

Aztán a laptopjához léptem, megmozdítottam az egeret, az állkapcsom idegesen roppant egyet, mikor megláttam a keresési eredményeket: farkas Castle Combe-ban, farkas támadás Castle Combe-ban, farkasok Angliában és sorolhatnám.

Mindenhol farkas.

Kane jó munkát végzett.

Megdörzsöltem a tarkómat, az éjjel majdnem lebuktunk. Kane hülye volt, amiért odahozta. Nem is értettem a célját tulajdonképpen.

Fölé sétáltam, és megcsapott az illata. Az átkozottul édes, mámoros illata. Másnak miért nem lehet ilyen? Miért pont neki? Csak morgolódni tudtam.

Leguggoltam mellé, az ágyra támasztottam az államat, úgy néztem őt. Kisebb infarktust kapna, ha hirtelen kinyitná a szemeit, meg én is.

Valami nem stimmelt vele. Kívülről nyugisnak tűnt, de a lélegzetvétele akadozott. Nagyon halkan vette, de én azt is meghallottam. Elszűkültek a szemeim, rémálma lehet?

Nem mintha érdekelne Harry. Rémálom, jó álom, tőlem bármit álmodhat.

Ahogy a feje oldalra esett le a párnán, a haja az arcába omlott. Akaratlanul is odanyúltam, hogy hátra söpörjem a haját. Ami puha volt, olyan, de olyan puha…

A kezeimre támaszkodva fölé hajoltam, és csak remélni mertem, a büdös tószag nem ébreszti fel. Muszáj volt megint megszagolnom a haját. A szemeim is lecsukódtak, ahogy az édeskés illat maga alá kerített. Sampont válthatott, ez másabb volt, mint mikor utoljára éreztem. Ez még jobb.

Talán nem is a samponjának illata volt az, ami így csalogatott.

A bőre illata, a levegő, amit kifújt, a haja, mindene. Minden egyes átkozott mozdulata csalogatni akart.

- Ne legyél frusztrált még az álmaidban is, Lulu. - mondtam neki halkan, miközben az álla vonalán simítottam végig. Ismét a szememet forgattam, Lulu? De az Olivia becézésére ez tetszik a legjobban. Illik hozzá. Olyan szép volt. A vonásai, a szőke haja, a telt ajkai… amiket úgy faltam, mintha semmi másra nem lenne szükségem az életben. Megőrjít, mikor beszívja a felső ajkát. Rossz szokás, és pont emiatt szívnám be én is helyette.

Felegyenesedtem és még pár percet ott álltam, zsebekbe dugott kezekkel.

- Nem kellett volna idejönnöd - ismételtem magam századszorra is. - nem érdemled meg a halált, Lulu. - suttogtam. - de egyet megígérhetek, ha rajtam múlik - sóhajtottam fel - már pedig én leszek az elkövető, gyors halálod lesz. Megígérem.

Aztán leugrottam a szobájából és meg sem álltam hazáig. 

TIZENHÁROM - Telihold

sziasztok drágaságok! ideértem a következő résszel, ami jóóó hosszú lett :) remélem tetszeni fog! jó olvasást hozzá, legyetek jók, remélem élvezitek a nyarat, bár elég rossz idő van most... millió puszi xx

A szobám falai között ülve Albert étrendjén agyaltam. Nem gondoltam volna, hogy ennyi nehézséggel jár valaki étkezésének összeállítása. Legyen egészséges, olyan, ami energiát ad, segít a szívnek és változatos. Jó, valójában a számokkal akadtak problémáim. Egyre rosszabb. Az ujjaim remegtek, amint a laphoz ért a toll és le kellett írnom a végeredményt. A fejben számolás még úgy sem ment, most meg már az írásban sem?

Nyeltem egyet. Tudtam, hogy ez az ostoba lelki problémáim miatt vannak. A szunnyadóban lévő depresszióim nem sok vizet zavart. Eddig. Most azt sem tudom, milyen nap van. Idegességemben dobolni kezdtem a lábammal. Már egy órája ezt csinálnom, és mindig leállítom magam, Nelson aludni szeretne. Csak hát lelöktem a bögrét, felborítottam a kukát és bevertem a térdem az ajtóba kifelé menet. Csupa zajos egy óra volt, nem csoda, hogy már átjött megkérdezni, jól vagyok-e.

A válasz: tökéletesen.

Egyfolytában az Oliver nevet simogattam a szívem fölött, lehet ez a baj. Vagy, hogy akármennyire is próbálom a majdnem csókot elfelejteni Harryvel, nem megy.

Nem. Megy.

Oldalra pillantok és felidézem minden másodpercét. Az illatát az orromban, ahogy a lélegzetünk keveredett és az a fura ütem, amit kihagyott a szívem. Mintha valami különleges jelentése lenne. Már ha csak rá gondolok felgyorsul a szívverésem.

- Ki kell verned a fejedből. - parancsoltam rá magamra, semmi különös, csak magamban beszélek. A legtöbb emberrel megesik. Újra elő akartam venni a kis füzetemet, de akkor a telefonom jelzett, ideje elkezdenem készülődni. Igen, jelzést állítottam be, hogy mindenképp időben kezdjek el készülni.

Kane azt üzente, hogy csípjem ki magam, hatalmas buli lesz. Már előre kiválasztottam a ruhámat. A feltűnő jelző nem fejezte ki eléggé, hogyan nézett ki pontosan ez a ruha. Fekete volt, egészen a csípőmig leszűkítve, tökéletesen mutatta a vonalaimat. Pántnélküli, a dekoltázsom kihívó volt, dögös. Elmosolyodtam.

Ha azt hitték, elbújok, akkor még nem ismernek egészen.

Ez volt azaz izgalom, kihívó viselkedés, amit hiányoltam magamból. A régi Oliviát nem érdekelte semmi és senki, úgy öltözött, hogy mindenki megnézte. Bár inkább a sötétebb, rockosabb kinézetet szerette, de úgy is menő volt. A térdig érő bakancsával, alig takarta a fenekemet nadrágjával, és mély dekoltázsos felsőivel. A férfiak szeme zabált és én élveztem. A baj csak az volt, akkor is élveztem, mikor barátom volt. Igaz, ez nem volt kapcsolat, szex kapcsolat inkább. Azt hittem, átkozottul szeretem, és hiába kerített magába minden egyes alkalommal az érzés, hogy megint meghúzott és lelépett, kihasznált, visszaengedtem. Mert szerettem.

Aztán el is nevettem magam.

Legalábbis ezt hittem akkoriban. Szerelem. Ő volt az elsőm a lányok piros napos dolgaiban. A szex rossz volt, aztán kezdett jobb lenni. Az igazság az, hogy nem törődött velem ott sem. Sem az életben, sem az ágyban. Ezt a szív megunja és elveszti azt, ami kialakult. Sokat volt nálunk a „skinhead” - anya így hívta - és jól éreztük magunkat. De ennyi volt. Véget kellett vetnem, hogy találhassak valakit, akitől megkapom azt, amire vágyom.

Csak hát miután szakítottunk, nem kellett senki sem. Nem kapcsolatra. Több egy éjszakás kalandom volt, legalább olyanra volt agyam, hogy védekezzek. Többnyire hogy is hívtak? „Lotyó”. Talán az is voltam, már nem tudom. Nem éppen a józanságomról voltam híres.

Fura, nem?

A legtöbb történetben és könyvben arról olvasunk, a főszereplő milyen lecsúszott volt és milyen erős lett. Vagy épp még mindig lecsúszott és jön a daliás herceg, megmenteni.

Mikor magunk kerülünk oda, már más tészta. A saját bőrödön tapasztalni, hogy a saját agyad mire képes, lenyűgöző és elképesztő egyszerre. Egyszer olyan boldogságot tud kreálni, majd ki csattansz az örömtől, egy röpke kedves gesztustól is. Majd a legmélyebbre sodor, ahonnan alig tudsz felállni. Akkor aztán minden megfordul a fejedben, még a… Nyeltem egyet. Ezt inkább fel sem idézném.

A lényeg, hogy fel kell állni.

Pontosan ezért nem hagyhattam, hogy megint lesüllyedjek. Itt volt az ideje, hogy megmutassam, miből faragtak.

Hangulatingadozás kipipálva - tehát, remélem holnap is így fogom gondolni. Meg két órával később is.

Megfürödtem és felvettem a ruhát. Belepirultam a saját tükörképembe. Egek, majdnem ki van az egész mellem. Na jó, ez túlzás, de a dekoltázs több volt, mint figyelemfelkeltő. Beszívtam a felső ajkamat, ha lúd, legyen kövér. Megnéztek, amiért hófehérke ruhában jelentem meg. Most is megnézhetnek, mert kitűnök közülük, de nem fog érdekelni.

A hajamat szoros kontyba fogtam hátra, és halványan festettem ki magam. A ruha elég kirívó, a többinek szolidnak kell lennie.

A tükörképemet bámultam, azon belül is, az Oliver feliratot. Tisztán lehetett látni, és valamiért rossz érzéssel töltött el. Gyorsan elővettem alapozót meg púdert, vastagon bekentem. Szerencsére világos volt mindkettő, így nem tűnt fel nagyon az egy kiló vakolat a felsőtestemen. Ha nagyon közelről nézzük, átüt rajta, messziről és pláne sötétben, senkinek sem fog feltűnni.

Nem akartam kérdéseket. Ez az este nem arról fog szólni.

Kane a kocsijának dőlve várt, egyik lábát átvitte a másik előtt, keresztbe rakva, lazán álldogált.

Az állam leesett, hófehér ingben, és egy világos, koptatott farmer rövidnadrágban volt. A haja már sokat nőtt, olyan hatást keltett, mint aki most kelt fel. Borostája volt, a szemei az óráját nézték.

Amíg meg nem találtak engem.

A szemei nagyra nyíltak, az ajkaival együtt. Megdörzsölte a tarkóját, és nehezére esett a szemembe néznie.

- Wow. - köszörülte meg a torkát. - többször kéne kiöltözős buliba mennünk. - mosolygott rám kedvesen, mikor elé értem.

- Egyetértek. - pillantottam végig rajta. - jól áll az ing.

- Neked meg jól állnak a melleid. - vágta hozzám, kicsit sem szégyellve a szavait.

Éreztem, hogy halvány pír szökik az arcomra. Na de jó, már csak ez hiányzott.

- Lehetnének nagyobbak is.

- Szerintem pont jók. - billentette oldalra a fejét. Hirtelen egy aranyos kis kutyusra emlékeztetett. Meg akartam nyomorgatni.

- Na jó, mielőtt még jobban belemennénk a melleimbe, induljunk.

Kane kinyitotta az ajtót, de mielőtt beültem, még hozzátette:

- Barátnőm van, Olivia. De azért kösz a meghívást. - vigyorgott, én pedig csak a szemeimet forgattam. Szó szerint vette, természetesen.

Már messziről lehetett hallani a dübörgő zenét, az út kis lámpákkal volt kivilágítva. Nem gondoltam volna, hogy itt ekkora felhajtás is lehet. Már nem is azért, mert hogy egy faluról van szó. Csak hát a fiataloknak ez egy megszokott hely volt. Ahol lógnak, piálnak, mint nekünk Chase garázsa otthon. A különbség, hogy a szabadban sokkal tágasabb, nyíltabb és izgalmasabb lenni.

- Három napig készültünk rá - szólalt meg, mikor megálltunk. Ott üldögéltem, és azon filóztam, biztos, hogy kiszálljak? Ahhoz képest, hogy az éj letelepedett a falura, világos volt. Milyen lámpa lehet beljebb, ami ekkora fénnyel bír? - jössz? Nem kell félned, veled leszek.

Elnevettem magam. Mit is beszéltünk meg, Olivia? Most megmutatod magad. Nem fogsz elbújni, és elmenekülni. Nagylány vagy már, mutasd meg, milyen fából faragtak.

Kiszálltam a kocsiból, a meleg nyári szellő végignyalta a csupasz vállaimat.

Kane mellém állt és a karját mutatta nekem, a kisfiús, boldog vigyorával.

- Kész vagy?

Rákacsintottam.

- Menjünk.

Belekaroltam, és úgy vonultunk végig a kitaposott úton. A lámpák ragyogtak felettünk, a szívem pedig egyre inkább verni kezdett az izgalomtól - vagy félelemtől. Oké, féltem. Pontosan nem tudtam megállapítani az okát, viszont ott lappangott bennem. Ettől függetlenül, nem hátráltam meg.

És hát odaértünk.

Ahol a fiatalok egy tömegben csoportosulva szórakoztak. Több sátor, italos pult volt felállítva, különös, több mint a 60 százalékukat még eddig nem láttam.

Kane, mintha olvasott volna a gondolataimban, a fülembe súgta:

- A környező városokból, és falukból is vannak itt. Azért vannak sátrak felállítva, itt éjszakáznak.

Felé fordítottam a fejemet, mosollyal az ajkaimon. Ott néztük egymást közelről és az jutott eszembe, miért nem lehet Harry olyan, mint ő?

Egek, hogy juthatott eszedbe Harry? A szám egyből égett a majdnem csókjától.

Sugdolózásra, és halk nevetésekre ütöttük fel a fejünket. Mindenki minket nézett, szó szerint mindenki. Az arcom égni kezdett a lenéző és csodálkozó tekintetek alatt, Kane szorosabban húzott magához.

- Menjünk beljebb. - ajánlotta fel, és engem csak az ő szorítása tartott egyben. Egek, még sosem kaptam ennyi figyelmet.

A tömeg kettévált előttünk, hogy átengedjenek a tűz felé, mint kiderült.

- Még nem láttak ilyen szépséget felénk. - nyomta a rizsáját Kane, én csak a szemeimet tudtam forgatni. - a melleidre gondoltam. Persze te is az vagy, de azok az ikrek… - sóhajtozott vágyakozóan, és annyira nevethetnékem lett, az ikrek szó meg sem ütött akkor és ott. - hidd el, még a nők is megérintenék.

- Te is megakarod?

- Á, én többet akarok az érintésnél, de tudod Ol…

- Barátnőd van, tudom. - vigyorogtam. - akit még csak nem is láttam. Merre van?

Kane arca elváltozott. Nem, nem a düh kerítette hatalmába, ez más volt. Lekókadt a mosolyom, mert a szemei szomorúan merengtek előre. Megálltam és az állánál fogva, magam felé fordítottam a fejét.

- Mi a baj? - suttogtam neki, láttam a tekintetén, hogy valami nem stimmel. Kane megfogta a kezemet, és belepuszilt a tenyerembe. Felmelegedtem a gesztustól és meg kellett ölelnem. A karjaiba vágódtam és szorosan átöleltem a derekát. - valami nem jó, ugye? Történt valami?

- Túl sokat mondod, hogy valami. - nevetett, és az állát a fejem tetején támasztotta. Tőlünk aztán hőböröghettek, nem izgatott különösebben. - nincs semmi, tündérke.

- Most már tündérke? És nem jól hazudsz.

- Nem hazudok. Gyere, nézzük meg a tüzet.

A kezemnél fogva húzni kezdett, figyelnem kellett, hogy a magas talpú cipőmben orra ne essek.

A látvány lenyűgöző volt. De komolyan. Ha még láttam nagyobb tábortüzet! Ez már nem is tábortűz volt, valami más. Legalább egy öt méter szer öt méteres négyzet volt kirakva kővel, hogy közre fogja a tüzet, mi gerendákból, és már-már kisebb egész fatörzsből raktak össze. Pislogtam is jó párat, nem hittem a szemeimnek.

- Ez igazi? - makogtam, és közelebb léptem. Kane hátulról várt rám, amíg a kezemet előre nyújtottam. Elöntött a forróság, először csupán az ujjaimat, majd végig a karomon át, az egész testemet. Mosolyogva néztem a lángokat, amíg az le nem fagyott az arcomról.

Ami lángolni kezdett és nem a tűztől. Ó de nem a tűztől. Hanem a lángok közt talált arctól, a túloldalról. Az ajkaim elnyíltak, ahogy Harryvel találkozott a tekintetünk. Összefonódott. Elkapott. Kipréselte belőlem a maradék levegőt. A tekintete egy téli hűvös éjszakához volt hasonlítható. Távoli, nyugtalan, a bőröm borsódzott tőle. Mintha lihegett volna. Valószínűleg Nika ujjai markolták a vállát, de tett rá. Ahogy én is Kane szólítgatására. Ott álltunk a tűz két oldalán, és a testem működésbe indult. A szám égett az el nem ejtett csóktól, vágyakozva száradt ki, a nyelvem felduzzadt. Beszívtam a felső ajkamat, és mikor oda pillantott, a combjaim összeszorultak.

Istenem, mi ez?

Mintha minden egyes pillanat, amíg a tekintete rajtam van, egy kéjes forró fürdő lenne a legmelegebb tó vízében.

Ennyit tátogott: Nem kellett volna idejönnöd.

Kane elhúzott a kezemnél fogva.

- Ne figyelj Harryre - fogta meg a vállaimat. - nem lesz baj, csak bulizunk egyet, és még éjfél előtt hazaviszlek. - pillantott a fejem fölé, majd vissza rám, mosolyogva.

- Nem kell hazamennem éjfélre. - nevettem. - nem vagyok kislány.

- De, haza kell. - zárta le, és épp fel akartam kapni a vizet, mikor a kezembe nyomtak egy üveg sört.

- Szia, Pretty - szólt hozzám egy szőke, kék szemű fiú. Markáns áll, mégis kisfiús vonások, kigyúrt test. Itt minden fiú ki van gyúrva? - Ben vagyok, örülök, hogy végre találkozhattunk.

- Végre? - biccentettem oldalra a fejemet. Zavarában elröhögte magát.

- Sokat hallottam az új lányról.

- Ó és a tömegből pont kiszúrtál?

- Nem volt nehéz. Mindenki úgy bámul, mintha most tértél volna vissza a halálból kb.

- Ez kedves. - nevettem. Ben arca piros lett, legyintett egyet.

- Nem úgy értettem. Szóval hogy tetszik itt?

- Itt hagyhatlak egy percre Bennel? - pillantott le rám Kane. - Ben jó gyerek, itt merlek hagyni vele, ha neked is oké.

- Persze - mosolyogtam, a sört a testem mellé engedtem, nem iszok. Benhez fordultam. - egész jó hely, sőt, jobb, mint amire számítottam. Jó a munkám és Kane pedig lenyűgöző ember.

- Kane az Kane, mindenki pátyolgatója. - mosolygott kedvesen. - igaz, ennyit még nem törődött senkivel sem, mint veled. Te valóban szimpatikus vagy neki.

- Nekem is az. A legtöbben elítélnek, mert új va…

- Nem tudtad, hogy ez egy party, és nem ribanc sarok, Olivia? - jött oda hozzám a lány, akinek a nevét még nem tudom.

Végigpillantottam rajta, felszaladt a szemöldököm. Ben ki akart védeni, de egyszerűen csak a kezébe nyomtam a sörömet és elé léptem. Na, azt már nem.

- Bocsi, hozzám szóltál? Vagy tükörbe néztél és egész egyszerűen magadhoz beszélsz?

Mindenki egy emberként kezdett hú-zni, hőbörögni, a zene lehalkult.

A lány arca bevörösödött, tutira Nika egyik barátnője lehetett, vagy fogalmam sem volt.

- Hozzád beszéltem, Livie.

- Neked Olivia. És nem beszélhettél hozzám, mert én buliba jöttem - ismét végignéztem rajta. Fenék mutogatós nadrág, rövid felső, amiből a melle meg a hasa is kint volt. Ez mindent elmondott. - de te úgy látom kiállításon érzed magad. Csak tudod hiába néz ki valaki jól, vagy próbál jól kinézni - vontam meg a vállamat. - ha itt - mutattam az agyamra - egy lyukas zoknival ér fel, kedves… hogy is hívnak? Mindegy. Tudod, az elhasznált ruhát nem felveszik, hanem kidobják.

Erre olyan ideg jött belé, meg sem tudott szólalni. Elvette a barátnője sörét, és meghúzta. Ami három kortyot jelentett. Elnevettem magam.

Elkértem Bentől a sörömet, felbontottam és rákacsintottam.

- Egészségedre.

Majd körülbelül öt másodperc alatt húztam le a fél liter sört. Mindenki csodálkozó hangot hallatott, még Kane is, aki épp akkor toppant be, mikor befejeztem. Megtöröltem a számat a kézfejemmel, és a lány lába elé dobtam a poharat.

- Érezd jól magad.

Majd sarkon fordultam és ott hagytam őket. A sör felmelegített egyből és te jó Isten, de jól esett. Ezer éve nem ittam, viszont többet nem is fogok.

- A francba, Olivia, hol a francba tanultál meg így inni? - Ben és Kane összeröhögött a hátam mögött.

- Mert ezt tanulni kell? - tereltem a témát.

- Egy nőnek? Igen - lökött meg Ben finoman. - jól lealáztad, kislány.

Mei-el találkozott a tekintetünk, de nem sokáig figyeltem rá. Valószínűleg mindent hallott-látott, percek kérdése és jól elküld innen. De nem hagytam, hogy tovább packázzanak velem.

Az est további részében egy rossz pillantást sem kaptam. Sőt mi több, mintha jobban megnyíltak volna felém az emberek. Többek meghívtak piára, egyet-kettőt megittam, annyitól - ismerve magam - nem lesz bajom. Pár ottani lakossal jókat csevegtem - nevettem, de éjfélhez közeledve mindenki elvonult a párjához. Csak akkor vettem észre, hogy itt tényleg mindenkinek párja van. Ott álltam a tűz mellett, az egyik óriási fánál, és körbe néztem. Minden lányhoz egy srác passzolt, mintha tényleg megtalálták volna egymást. Csak páran álldogáltunk egyedül.

Kane, Mei, Nika, és én.

Próbáltam nem Harryt keresni, szinte magamra erőltettem, hogy ne kutakodjak. Már volt, hogy be is hunytam a szemeimet, de akkor is csak őt akartam. A lábammal doboltam, és megittam az utolsó korty kólámat is. Kane Mei-el társalgott, azt ígérte, mindjárt idejön. Addig félre vonultam a tűz távolabbi pontjára, egy sötétebb részre, amit csak a lángjai világítottak meg. Jó volt kicsit egyedül, túl sok volt a bájcsevej.

Épp kezdeni akartam valamit magammal, mikor a tűz fényét eltakarták előlem.

Ott álltam a fatörzsnél és valaki lassan, szinte becserkészve sétált be elém oldalról.

Komótosan. Hatalmas volt. Jóval fölém magasodott, eddig fel sem tűnt, milyen, de milyen magas ő. Megismertem.

A széles vállai, az erőteljes karjai és a hátra fogott haja…

Egek, mindent eltakart előlem. Az embereket, a tüzet, a világot. A szívem pedig megugrott a mellkasomban, ahogy elém sétált, fölém, bekerítve. Mintha én lennék a vad, akit el kell kapni. A fa törzsének lökődtem, nekifeszültem, olyan közel jött. A tűz megvilágította őt hátulról, az alakja kirajzolódott, bárcsak az arcát is láthattam volna. Beleszédültem a látványába, eddig sosem éreztem ezt.

A veszekedést, a dühöt, és azt, hogy el akarom kerülni

De mintha a Telihold mindent másképp alakított volna.

A lábaim remegtek alattam, pedig csak az illatát éreztem meg.

A szám kiszáradt, mintha szomjaznék, csak nem italra.

Libabőrös lettem, pedig esküszöm, meleg volt.

Mindent felfokozva éreztem. Őt éreztem felfokozva. A közelségét. Az ajkaim elnyíltak, s ő rápillantott. Nem láttam, de tudtam. Megemésztett a tekintete. Ez normális? Egyik pillanatban marjuk egymást, majd úgy kívánom, mint még senki mást.

- M-mit a-akarsz? - dadogtam bénán, az arcom vörösödni kezdett.

- Nem kellett volna idejönnöd. - mondta a mély, rekedt, mogorva hangján. Kiszökött belőlem egy száraz levegő a hallatán, s ő felmordult. - semmi másra nem tudok gondolni, csak a reggelre.

Egek, én se, Harry. Csak arra, semmi másra. Kapkodni kezdtem a levegőt, most meg fog csókolni?

Igen, meg fog csókolni.

De nem mozdult. Láttam rajta, hogy erőlködik. Minden izma azért dolgozik, hogy visszatartsa magát. Én is vissza akartam. De mikor hátrabicsaklott a nyakam és kiszökött a torkomon egy idétlen, elgyengült hang, Harry torkából egy már-már állatias szakadt fel.

- Menekülj. - mondta nekem és megijedtem.

- Tessék?

- Fuss, Olivia, amíg tudsz. Most.

Oldalra léptem, de már késő volt.

Harry abban a pillanatban kapta el az arcomat két kezébe, és a szája már az enyémen volt.

Mint derült égből villámcsapás. Olyan hirtelen, váratlan volt, azt sem tudtam mi történik.

A szám elnyílt, hogy levegőért kapjak, de ő lélegeztetett. Lefogta a fejemet, a fának nyomott és egyszerre nyögtünk fel az iramtól. A nyelvét az enyémhez fúrva próbált reakciót kiváltani belőlem, de nem ment. Lemerevedtem, mikor a testem úgy reagált, mint még soha másra.

Mintha minden egyes apró zsigerem épp akkor kelt volna életre. A szívem tombolt, a végtagjaim lezsibbadtak és megszédült a fejem. Konkrétan az egész világ megfordult velem.

Mikor észhez tértem, a szájába sóhajtottam és visszacsókoltam. Harry felmordult. A kocsiban annyira gyengédnek látszott, türelmesnek, most mintha nem is ő lenne az. Ahogy lefogta a fejemet, és oldalra biccentve a sajátját, szinte marta a számat. Ahogy válaszoltam s ő kétszeres intenzitással felelt. A karjaimat a nyakába akartam tenni, de akkor végigsimított rajtuk, szép sorjában libabőrt állítva ezzel az egész kezemen.

Megfogta a csuklóimat és egy gyors, erős, még sem fájdalmas mozdulattal hátra kényszerítette a kezemet, a fa törzse köré.

Konkrétan ki voltam feszítve a fához és azt tehetett velem, amit csak akart.

És én engedtem.

Engedtem, hogy beleharapjon a felső ajkamba, és beszívja, mint ahogy én szoktam. Azt is engedtem még, hogy nekem nyomja a testét és érezni engedje, mit művelünk az ő testével. Ott lent.

Összeszorítottam a lábaimat, mert a szenvedély hozzám is elért. Ó de elért. Csak azt reméltem, nem folyok szét ott rögtön, az erdőben, a karjai között.

El akartam húzni a karomat, de diadalittasan mosolyogva, megrázta a fejét. Ismét megpróbálkoztam, mire húzott egyet a karjaimon, totál nekifeszítve a fának.

- Harry - szóltam rá dadogva.

- Mondd azt, hogy nem tetszik. - a suttogása végigvonaglott a kiegyenesedett gerincemen, megremegtetett. - mondd azt Olivia, hogy neked nem ezt járt az eszedben egész nap. Súgd a fülembe. - mormolta a szájamra, de mikor végignyalta az állam vonalát, azt is elfelejtettem, kit hívnak Olivia-nak. A szemeim becsukódtak, és éreztem, hogy a hüvelykujja végigsimít a dekoltázsom vonalán. A bőröm felforrósodott, s én néztem. A ráérős, élvezetes simítását, végig a ruha szélén, táncra csábítva. Mintha azt akarná elérni, hogy kérleljem az érintését. De nem tettem. Nem tehettem. Visszafogtam magam, de akkor még kegyetlenebb volt. Lehajolt, hogy ráleheljen. Még a hajolása is olyan volt, mintha vadászna.

Rám.

Becserkészve öltötte ki a nyelvét, de csak a ruhára. Egyre s egyre közelítve a bőrömhöz, én pedig lihegve vártam. Vártam a nedves lágy érintkezést, mi sosem jött. A homlokomon gyöngyözni kezdett a verejték, izzadtam.

Főleg, mikor az orra a melleim közé tért be. A majdnem érintéstől leszorítottam a szemeimet és nyüszögni kezdtem.

- Harry - bukott ki belőlem a halk, könyörgő, szelíd suttogás.

- Megadhatnám neked, Olivia. - susogta. - megadhatnám, amit reggel óta kíván a testünk, de aztán hogy néznénk egymásra másnap?

- Miről beszélsz?

Csak akkor vettem észre, hogy az egyik kezem el volt már engedve. Ott sem kellett tartania, úgy maradtam.

Nem lehet rám akkora hatással.

Beletúrtam a hajába, megmarkoltam és felemeltem a fejét.

- Miről beszélsz, Harry?

A szemei megvillantak, újból elkapta a kezeimet, a fejem fölé tolta és egy tenyerével szegezte fölém mindkettőt. Persze, könnyebb a gyengébbet lefegyverezni.

Lehajolt. Nem tetszett, hogy lehajolt.

Főleg az nem, hogy a tenyere rásimult a combomra, belemart és felhúzta a csípőjére. A szám kettényílt és lepillantottam a csípőjére, mi befurakodott a lábaim közé.

Ne húzódj közelebb. Csak azt ne.

Holott a testem csakis azt akarta.

Harry óriás, férfias tenyere rásimult a nőies combra, s elkezdte egyre feljebb, s feljebb simítani.

- Nem tudtam volna órát tartani anélkül, hogy ne arra gondoljak, milyen érzés, mikor alattam fekszel. - vallotta be váratlanul. Az én szemeim elnyíltak. - csak arra gondoltam, hogyan festenél az ágyamban. A szőke hajad a párnán szétterülve - hajolt közelebb és úgy pusmogta - meztelenül… várva rám.

- Elég perverz fantáziád van.

- Mondd azt, hogy nem képzelted el.

- Nem képzeltem el.

Feltűrte a ruhámat, a csípőjét előre nyomta s egyszerre nyögtünk fel, hangosan. A fenekem beleillett a tenyerébe, ahogy megemelt, hogy még inkább passzoljunk egymáshoz. A majdnem súrlódás csak még inkább táncra hívott. Mindennél jobban előre akartam billenteni az alsó fertályamat.

- Hazudsz.

- Miért kérdezted azt, hogyan néznénk egymás szemébe utána?

Harry a szemeimbe nézett.

- Kínos lenne, miután szexeltünk.

- Hogyan?

Csak akkor kezdett összeállni a kép.

- Hát nem azt akarsz? - billentette oldalra a fejét. - szexelni, ahogy én is. Veled. Az elejétől fogva.

Leszakadt az állam. El akartam lökni magamtól, de nem engedte. Komolyan azt hitte, hogy szexet akarok? Teljesen el van ez tévedve!

- Hát nem.

- Akkor? - mosolygott rám. - szerelmet?

- Egyáltalán miért beszélgetünk ilyenről? - nevettem zavartan. - te támadtál le, aztán meg a szexről meg a szerelemről beszélsz? Engedj el.

Harry elengedett, és mindketten kiegyenesedtünk, egymással szembe álltunk.

- Te kezdted. A veszekedés, gondoltam az a tökéletes előjáték neked. Meg a matek.

Ez meg van őrülve.

- Neked elmentek otthonról.

Harry közelebb lépett.

- Mert te mire gondoltál? - egy kezébe fogta az arcomat, a hüvelykujja lassan simította végig az állam vonalát. De akkor már nem volt bizsergető az érintése.

- Tehát csak meg akarnál húzni.

- Te nem azt akarod? - suttogta.

Röhögnöm kellett.

- Nem.

- Igaz, te nem az a lány vagy. - mormolta tovább, mint aki pontosan tudná, milyen vagyok én. Bár már bejött neki pár tippje. - neked az édes szerelem kell, vagy tévednék? - nem válaszoltam. Gőzöm sem volt, mi kellett nekem valójában. - én nem leszek szerelmes, Olivia - folytatta a nyugodt hangján. A szívem egyre jobban vert. - nem hiszek a szerelemben. Nem létezik.

Épp válaszolni akartam volna, mikor fura vonyításra lettünk figyelmesek.

Harry hátrált tőlem jó pár lépést, és az égre pillantott. Aztán a vonyítás egyre erőteljesebb lett, egyre közelebbi, de legjobban Harry szemei ijesztettek meg. Mert ahogy lenézett rám vissza, kéken villantak meg. A vér is megfagyott bennem.