TIZENÖT - Szoba

helló bébik! hoztam egy rövidebb részt, nem volt időm nagyon átolvasni sem, mindjárt itt van unokatesóm! jó olvasást, remélem tetszik és jól vagytok, pusziii 

Az ajtó nyikorogni kezdett, mikor belöktem finoman. Összeszorítottam a fogaimat, várva, hogy valaki megjelenik a hátam mögött - helyesbítve, Ő jelenik meg a hátam mögött és kitessékel - de nem történt meg.

Beléptem hát, a padló kényesen hallatott olyasmi hangot, mint az ajtó, csak kicsit mélyebbet. Körülnéztem. Hát, mindenre számítottam, csak erre nem.

Az állam a padlóig esett, ahogy feltérképeztem a szürke falakat, a teliholdas festménnyel feldíszítve, meg a lánccal, mi a kis fogasról lógott lefelé, középen. Fel kellett másznom az ágyra, hogy megérinthessem. Messziről egy fogyóban lévő holdnak tűnt, egy vékonyabb csík volt már, semmi több. Gondoltam egy holdas medál, milyen jól mutatna a nyakában.

De ahogy az ujjaim közé fogtam, a szívem hevesebben kezdett pörögni. Nem hold volt az. Egy fog. Annak kellett lennie. Egy hegyes, éles fog volt, amit méregetni kezdtem óvatosan. A hüvelykujjam begyével végigsimítottam a hegyén, ami szépen fel is szántotta a bőrömet.

Elengedtem a láncot és sziszegve kaptam be a véres ujjamat. Fájt, pedig alig sértette fel.

Aztán hatalmasat csattant az ajtó, én pedig az ágyra zuhanva konstatáltam: Harry megérkezett.

Izzadtan keltem fel az ágyamban, erősen dobogó szívvel és totál kábulatban. Körülnéztem, igen, a szobámban voltam, egyedül. Megnyugodtam pár perc alatt, pedig felzaklatott. Azaz utolsó emlékkép az álmomból.

Ahogy megpillantom Harryt, emelkedő mellkassal, szűkült-mérges szemekkel. Mint aki épp azt gondolja épp át, hogyan ölhetne meg a legkönnyebben. Az ember szobája intim, szent és sérthetetlen, én már csak tudtam. Bár inkább az otthoni volt ilyen, mintsem ez. Ezt még nem rendeztem és alakítottam úgy ki, hogy privát legyen.

Felvettem egy bő rövidnadrágot, egy trikóval. Mivel senki sem tartózkodik itthon, kényem-kedvemre flangálhatok, még meztelenül is.

Leslattyogtam a lépcsőn a papucsomban, hogy a konyhában megcsinálhassam a reggeli kávémat. Borzalmas volt az álmom, ráadásul ma Albertékhez megyek „dolgozni”, remélem, nem futok össze a tanár bácsival. Elvigyorodtam. Tanár bácsi.

Aki egy farkas.

Na jó, csak én hívom annak. Képtelen voltam felfogni, mi lehetett az ott az erdőben. És Kane gyenge hazugsága pedig egyre inkább arra ösztökélt, hogy kiderítsem.

Kane, aki ott állt az Én konyhámban, az Én gáztűzhelyem fölött, és éppen megfordította a palacsintát könnyedén, dúdolva, szórakozottan. Jó, nem az enyém, de amíg itt lakok, mondhatom, hogy az enyém!

A lábaim földbe gyökereztek, hirtelen a nevemet is elfelejtettem. Végigszaladt rajtam a hideg, főleg, hogy rám sem pillantott, de tudott az érkezésemről.

- Jó reggelt, szépségem, a reggeli készen áll, foglalj helyet. Kávé vagy tea? - mikor nem válaszoltam vagy úgy, két percig, rám pillantott a válla fölött. A tekintete végigszaladt rajtam, s én egyre kisebbnek éreztem magam. Főleg, mikor megállapodott a mellkasomon, a mozdulatában is megállt. Az ajkaira egy pimasz-perverz vigyor húzódott, követtem a pillantását.

Egek, az arcom lángba borult.

Hát persze, csak egy trikó volt rajtam, semmi más, és feszült. A hideg meg nem csak a karomon szaladt végig, hanem mindenhol. A végeredmény egyszerű, mint az egy szer egy - az még nekem is egyszerű - rögtön odakaptam a karjaimat és úgy ültem le a helyemre. Lángoló fejjel.

- Mit keresel itt, Kane? - kérdeztem, álmosságtól rekedt hangon.

- Aranyat. Nincs?

A szemeimet forgattam, de a nevetés már csiklandozta a torkomat.

- Csak magammal tudok szolgálni. - tártam ki a karjaimat, majd miután rájöttem, miért is takartam magam, visszazártam őket a helyükre.

Kane fájdalmas arcot vágott.

- Ó, akkor ez esetben be kell érnem veled. - mormolta szemtelenül, mire összegyűrtem egy szalvétát és a tarkójának dobtam. - már reggel agresszív vagy? Hé kislány, palacsintát csinálok neked, és ez a hála? Egyébként láttam már mellbimbót, nem kell takarnod magad.

Szólásra nyílt a szám, de vissza is zártam. A szemeim elkerekedtek, csak ne hebegj, Olivia. Én is láttam már mellbimbót, képzeld, Kane. Az enyémen kívül is. Na, nem mintha másét nézegetném, vagy leszbikus lenné… koncentrálj.

- Beta?

- Ő engedett be.

- Azt hittem, betörtél.

- Érted szivi? Bankot is rabolnék. - vigyorgott rám, mire a szemeimet forgattam.

- Barátnőd van.

- Tudom. - mondta, kicsit elkomorodva.

- Nekem pedig barátom. - próbáltam felhúzni a hangulatot.

- Igazán? - kérdezte, rám sem nézve. - és ki az?

- Hát, egy fiú.

- Egy fiú? - vágott csodálkozó arcot. - ezt nem gondoltam volna.

- Ugye? - nevettem vele együtt. - egy magas fiú.

- Hosszú farokkal?

- Meg vastaggal. - vágtam rá, bele sem pirulva.

- Hm. - tűnődött. - használni is tudja vagy csak betesz-kivesz?

Majdnem belefulladtam a tejbe, amit kortyokban ittam.

- De még hogy.

- Sikítasz?

- Vonyítok.

Kane nevetve rakta elém a palacsintákat, rám kacsintott.

- Egyél, hogy nagyra nőj.

- Ennél nagyobbra? - nevettem. - mennyi az idő? Egy óra és indulnom kell.

- Alberthez? - ült le és összehajtogatva egy üres palacsintát, betömte.

- Munka van. Te mit dolgozol? Még sosem kérdeztem.

- Titkos. - pillantott rám a szemei sarkából, a huncutsága megmosolyogtatott. Egyszerűen odáig és vissza voltam érte, még ha aznap este hülyének is nézett.

- Titkos ügynök vagy? Az sem rossz. Lehetek a társad? Tudod, partner in crime.

- A viccet félretéve - tolta el a tányért, felkönyökölt az asztalra és hirtelen komoly hangnemre váltott. - hogy vagy?

- Hogy lennék? - billentettem oldalra a fejemet. - azon kívül, hogy mindenki farkas körülöttem, megvagyok.

- Hogyan? - az arca rezzenéstelen maradt, mégis tudtam, valamit titkol.

- Bár még Betát nem kérdeztem, lehet ők is azok. Az itt lakóknak nem tűnt még fel? Ezen még el sem gondolkodtam.

Fura volt. Az itteni fiatalok kicsapongásait így tűrik? Szó nélkül.

Kane csendben tanulmányozta az arcomat. A szemei mögött pár gondolat meghúzódott, tudni akartam, mi az. Közelebb hajoltam, szűkült szemekkel.

- Mit csinálsz? - suttogta.

- Shh, gondolat olvasok.

- Médium vagy?

- Médiumfarkas - súgtam vissza, pár másodperc csend után folytattam - vagy farkasmédium, mindegy.

Kane hátra vetve a fejét nevetni kezdett.

- Neked nincs ki a négy kereked, kicsi lány. Halvány lila gőzöm sincs, miről beszélsz.

- Hazug vagy, Kanie.

- Ne hívj így - emelte fel a mutatóujját figyelmeztetőül. - nem vagyok hazug. Ne képzelj bele semmit sem, Olivia.

- Én nem. Most viszont készülnöm kell.

- Addig nem, amíg ezt meg nem eszed. Lássam. - bökött a jó sok szelet palacsintára, kénytelen voltam megenni őket, Kane nem engedett belőle.

Albert házához délelőtt 10re mentem, viszont senki sem volt otthon. Az inas bekísért a nappaliba, hiába mondtam, már jól ismerem a járást. Ma volt az első napja, így hagytam végül kibontakozni. Sőt, teát is kértem tőle, amitől teljesen feldobódott. Ilyen ez, amikor a legelső munkanapod sikeresen indul. Beszélgettem vele pár percet, fiatal volt, és talpraesett, bár valamiért kerülte a tekintetemet. Zavarban lenne? Inkább nekem kellett volna. A magas, szálkás test, a férfias arc, amit borosta takart. A sötétzöld szemek, és az illedelmes, kedves mosolya. Jó emberről árulkodott.

Azon kaptuk magunkat, hogy egymással szemben ülünk és fél órája csak mesélünk és mesélünk és mesélünk.

- Komolyan az első alkalommal kipucoltatta veled a…

- Trágyát, igen. - a fejemet ráztam, de már fájt a hasam a nevetéstől.

- Jó nagy seggfej lehet. - mondta, majd elkerekedtek a szemei. - nem seggfejt akartam mondani, de mivel nincs itt, mondhatom.

- Nem mondom el, - vigyorogtam. - amúgy mi a neved?

- Fél órája beszélgetünk és egymás nevét sem tudjuk. Szép húzás, Travis. - dicsérte meg magát, majd a kezét nyújtotta. - Travis.

- Olivia - épp meg akartam fogni a kezét, mikor megköszörülte valaki a torkát az ajtóban. Rögtön a lábunkra ugrottunk, mintha legalábbis valami rosszat tettünk volna.

Ott állt Harry, nyúzott arccal, kócosan, karba tett kezekkel.

- Mi folyik itt? - kérdezte a mély, monoton, rekedt hangján. Felállt a szőr a tarkómon. A szívem pedig dübörögni kezdett. Nem, ez nem a meglátod és hevesebben ver a szíved szituáció volt. Ez a mit láttam és mit álmodtam vele féle volt.

Féltem tőle? Jó kérdés. A kitikkadt torkomon nyelni sem bírtam.

- Elnézést, uram, csa…

- Egyedül voltam, és megkértem Travist, hogy szórakoztasson. - fontam össze a karjaimat. Az első napja, nem fogom tönkre tenni neki. - persze nem akart blabla, de erősködtem. Ez van.

- Abban jó vagy. - szegezte nekem a tekintetét Harry.

- Harry, fogd be. - sétált be Albert is mosolyogva. - Travis, örülök, hogy megérkeztél. Köszönöm, hogy foglalkoztál Olivia-val, sajnos még van egy-két elintéznivalóm, addig remélem tudtok rá figyelni fiúk. - Harryre nézett, aki merev arccal, tekintettel állta az enyémet. Farkasszemet néztem a farkassal, haha. Sajnos nem volt vicces, mert mikor Albert és Travis elhagyták a nappalit kettesben maradtunk.

A vér megfagyott bennem, azt vártam, hogy elváltozzon megint a szeme. Láttam, amit láttam. Egek, ilyen létezhet, vagy csak az alkohol hatása alatt voltam?

- Első emelet, jobbra a második ajtó, várj meg ott.

- Tessék? - bukott ki belőlem.

- Most, Olivia. Menj.

- Nem megyek. - nevettem idegesen. - nem maradok kettesben veled, már bocs.

Harry elmosolyodott.

- Mert félsz tőlem? Vagy attól, amit veled tehetek? - billentette oldalra a fejét. Nyeltem egyet. Velem tehet? Izzadni kezdett a tenyerem, a körmeim bele is fúródtak. A szívem őrjöngött. Felém tett egy lépést, én pedig hátráltam. Harry a kezemre nézett, majd vissza a szemeimbe. - félsz tőlem. - mondta halkan. - nem bántalak, csak beszélni akarok veled a múltkori estéről. Csak menj fel a szobába, Olivia, és mindjárt ott vagyok. Ígérem - tárta ki a karjait - nem harapok. - fordult meg és biztosan csak hozzáképzeltem a motyogását az orra alatt, ami így hangzott: „még”.

Miközben azon vacilláltam, menjek - ne menjek, már rég a szoba előtt álldogáltam. A kezem a kilincsre szorult, és kellett jó pár perc, amíg be tudtam lökni óvatosan az ajtót.

Ami nyikorogni kezdett.

Ahogy a padló is alattam, amint beléptem.

Egek, mint az álmomban.

Lehunytam a szemeimet, nem mertem szétnézni. Mi lesz, ha ugyanaz lesz? A foggal, a festménnyel, a szürke falakkal?

Háromra, Olivia.

Egy…

Kettő… vajon egy tízes skálán mennyire találnának betegnek kívülről szemlélve?

Három.

A látvány megnyugtatott.

A falak valóban szürkék voltak, de az a kellemes, világos szín, nem rég lehetett kifestve. Sötét bútorokkal, világos parkettával, hófehér függönnyel. Egy igazi fiús szoba, ami még jól is nézett ki.

Makulátlan volt. Mindenhol tisztaság, kellemes illat.

- Ennél még az én szobámban is nagyobb kupi van. - motyogtam. Most hogyan tovább? Nem mertem szétnézni. Leültem az ágyra bénán és vártam. Csak hát nem jött.

Így felálltam és nézelődni kezdtem.

Egy kép sem volt róla és a családjáról. Csak az üres polcok, egy-két könyvvel, CD-vel. Volt gitárja is, ami meglepett. Egy plazma TV, laptop, ipod, és egyéb dolgok. Na meg könyvek. Matematika könyvek, bleh. Kirázott a hideg is tőle. Megpillantottam az éjjeli szekrényén egy kisebbet.

A kezembe vettem, de valami ősi nyelven íródott. Az egyetlen angol benne egy cetlin volt, ez volt ráírva: Az Újholdról és a Kötelékről.

De amint beleáshattam volna magam, az ajtó becsapódott, kiejtettem a könyvet és megfordulva a falhoz simultam.

- Azt mondtam, jobbra, nem balra, Lulu.

- Oops. - mondtam. Lulu?

- Szerencséd, hogy diszkalkuliád van, különben most nagyon mérges lennék. Ez az én szobám.

- Mert nem vagy mérges? - nevettem idegesen, és követtem a kezét.

Ahogy a kilincshez nyúl.

Jobban mondva a zárhoz. A kulcsért. Hogy ráfordítsa.

Ó Istenem, bezárt magával egy szobába. Azzal a titokzatos nézésével és ábrázatával. A falnak simultam, ő pedig felém indult.

A világ pedig megfordult körülöttem.