NYOLC - Az újrakezdés városa

sziasztoook! megérkeztem a következővel végre! jó olvasást kívánok hozzá, a héten jövök a folytatással. nem sietem el a dolgokat a történetben, ráérünk :) remélem tetszik! puszillak titeket xx

Harry léptei felértek egy óriáséval.

Komolyan alig bírtam utolérni, a végére már lihegtem. Csakis azért mentem bele majdnem a hátába, mert megállt. Mikor épp fújtattam és igyekeztem normálisan lélegezni, megfordult és értetlenül meredt rám.

- Nem elég, hogy idáig követtél, most már le sem tudlak rázni? - billentette oldalra a fejét. Kellett jó pár hosszú másodperc, mire magamhoz tértem. Kimelegedtem, legalább már nem fáztam.

- Nem ismerek itt senkit a tanár bácsin kívül - vontam vállat - gondoltam csatlakozom.

Harry beszívta az alsó ajkát, mintha el akarná nyelni a vigyorát.

- A tanár bácsi nem szereti a tapadós diákokat.

Szóval tapadós. Felvontam a bal szemöldökömet. Kevesen képesek csak az egyiket megemelni, nekem sikerült. Harryt meg is lepte.

- Csak, ha szexuálisan inzultálhatja őket. - vágtam oda, mire Harry eltátotta a száját.

- Inzultálni? Kit inzultáltam?

- Engem? - füllentettem.

Harry elnevette magát. Ez a nevetés mélyről jött, gyomorrángató és rekedtes hangázású volt. Krisztus, zene volt füleimnek. Nem, nem volt Indiana! Miket beszélsz. Megráztam a fejemet idiótán.

- Kérlek, Indie. - lépett közelebb s a levegő hirtelen felforrósodott a bőrömön. Közelről nézett a szemeimbe. - Akkor sem inzultálnálak szexuálisan, ha neked lenne a legszebb hangod a világon.

Amint befejezte a mondandóját, elcsendesült körülöttünk minden. Szerintem ő ugyanúgy dolgozta fel a szavait, mint én. Oké, ezt most nem lányos hisztiből, de sértésnek vettem. Rendesen rosszul esett. Valószínűleg látta is. Én vagyok az egyedüli ember, aki a legborzalmasabb a póker arcban. Minden meglátszik rajta és képtelen voltam takarni. Harry felsóhajtott és megvakarta a tarkóját. Nem, nem kért bocsánatot, pedig vártam. Ott lebegett kettőnk közt, azaz oltári nagy sértés, mit bárki más megreklamált volna. Én nem tettem.

Harry biccentett a fejével, hogy kövessem őt.

- Nem vagyok a kutyád. - szóltam utána.

- A diákom vagy, és azt kell tenned, amit a tanárod mond. Indulj, Indiana. - förmedt rám, engem ezzel totál sokkolva.

- Gimnáziumban maximum. - fontam össze a karjaimat, egy tapodtad sem mozdultam.

Harry a szemét forgatta.

- Istenem, Indiana, alig vártad, hogy végre velem lehessél, erre most nem jössz? - tárta ki a karjait. - felajánlom nagylelkűen a társaságomat, még azt sem kérem, hogy vedd le a felsődet érte.

Kitikkadt a torkom. Esküszöm válaszolni akartam, ellenben belém fojtotta a szavakat.

- Kérj bocsánatot.

- Jó, szép a hangod, most már mehetünk?

- Ez nem bocsánatkérés, hanem elmondtad az igazságot. - vigyorogtam óvatosan.

- Hallottam már szebbet is. - vágta hozzám.

- Nem úgy tűnt, mikor énekelni hallottál. Le akartál vetkőztetni a szemeiddel. - bukott ki belőlem, a nyakamon pedig végigfutott a melegség. Jézus Indiana, a tanároddal beszélsz!

- Indulj meg, különben a nyakamba veszlek. Még a végén eltűnsz itt, nincs kedvem a rendőrséghez. - mondta és a kezét nyújtotta felém. Hogy mi a francért akartam megfogni, gőzöm sincs. De amikor hozzá értem volna, becsúsztatta a farzsebébe és oldalról láttam azt az önelégült, pimasz vigyorát. Jól érezte magát a piszok.

Végül elkezdtünk sétálni csendesen. Összefont karokkal rugdostam a köveket magam előtt. Valami zavart. Ó de nagyon zavart.

Hallottam már szebbet is.

Már a nyelvemen volt, hogy rákérdezzek. Komolyan nem tetszik neki? Nem ezt láttam rajta. Ha visszaidézem a perceket, mikor énekeltem neki… ahogy megváltozott a tekintete, sokkal közelebbi lett. Azt el kellett ismernem, hogy másabbul hatott rá, mint általában az emberekre. Talán nem ember… majdnem elnevettem magam. Nem, igazad van Indiana, Harry biztosan egy földönkívüli, amiért nem bűvölted el a hangoddal. Gyerekes vagy. Akkor is zavart, túlzottan. Beteg voltam, ezzel lenne magyarázható a ködös-idióta gondolatmenetem. Egyszerűen nem tetszett neki és punktum. Talán ezért mersz a közelébe menni és a pokolba, még az énekléssel sem lenne gond mellette. Ebből csakis jó dolog sülhet ki.

- Ide hallom az agykerekeidet, ahogy dolgoznak. - Harry halk hangja zökkentett ki

a kavalkádból.

- Tényleg nem tetszik a hangom? - böktem ki gyorsan a semmiből.

Harry felsóhajtott.

- Nem mondtam, hogy nem tetszik. - szögezte le - jó hangod van, Indiana.

- Persze, szépíteni akarod. - löktem őt meg, mintha haverok lennénk. Harry a kezem hűlt helyére pillantott, majd az enyémbe fúrta a tekintetét. A szája nem mozgott, mégis beszélt hozzám. Tudtam, hogy beleférkőztem a személyes terébe, ennek ellenére nem mondott semmit.

- Hogy tetszik az egyetem? - terelte a témát, mikor betértünk a fás részbe. Követtük a kitaposott utat, a fák között nem ért annyira a tenger melletti hűs szellő.

- Olyan egyetemes? - feleltem bénán. Harry halkan nevetett.

- Én sosem jártam egyetemre - vont vállat.

- Akkor hogy kerülhettél be a tanári karra? Ez nem fair, csak mert popsztár voltál - viccelődtem, szerencsére értette is.

- Biztos a hajam az oka - nézett fel rá - egyszerűen ellenállhatatlan vagyok vele.

- Na igen - mondtam egyetértve. Várjunk, miben is értettem egyet? Megint lángolni kezdett a fejem. - úgy értettem igen, biztos a hajad.

- Szóval te is odavagy a hajamért, felírlak a listámra - mosolygott le rám szemtelenül, a zöld szemeiben megcsillant a lombok között beszökő napfény. Említettem már, milyen különleges volt a hajszíne, mikor a napsugár gyengéden fickándozott rajta? Vagy pl a zöld szeme. Élénkebb volt, mint valaha.

Nyeltem egyet. Fejezd. Be.

De magamban dicsérhettem, nem? Úgy sem hallotta. Egyébként sem fogok közelebb kerülni hozzá, hogy meg is tetsszen. Alkalmunk sem lenne rá, az órákon kívül. Szóval csak úgy, mint a többi lány, beállok a sorba.

Na, azt már nem. - a büszkeségem rögtön meghúzta a vészcsengőt.

- Te meg odáig vagy a hangomért - vontam vállat hanyagul - nem tagadhatod, láttam, amit láttam.

- Mit láttál egész pontosan? - érdeklődött, és közben előreengedett a két bokor közötti vékony résen. Még az egyik ágat is felemelte nekem udvariasan, hoppá.

- Elvarázsoltalak. - pillantottam hátra rá a vállam fölött. - teljesen megbabonáztalak. Legszívesebben felvetted volna, hogy visszahallgathasd.

- Honnan tudod, hogy nem azt tettem?

Miért van az, hogy mindenre van valami frappáns válasza?

- Különben nem imádkoznál magadban éppen, hogy énekeljek neked. Csak neked, csak most… kettesben. - flörtöltem elképesztő tempóban, és még végig is néztem rajta. Nem tehettem róla, le akartam vetkőztetni a tekintetemmel. Mi a franc ütött belém. Ez azért volt, mert egyedül voltunk. Távol a sulitól, az emberektől.

Sajnos ez Harryről nem volt elmondható. Totál lepergett róla minden.

- Túl sok romantikus filmet nézel, Indiana. - sietett mellém, hogy ismét egymás mellett sétálhassunk. Csak pár pillanatra néztünk össze, pont elég volt arra, hogy észrevegyem magam. Sajna csak ő van rám ilyen perverz hatással, fordítva nem volt igaz. Mindegy is volt, csak egy férfi volt a sok közül. Egyiket sem tudtam élvezni, már jó régóta.

- Mert a barátnőd nem akar veled romantikus filmet nézetni? - érdeklődtem óvatosan, biztos, ami biztos alapon. Oké, nem akartam szexelni vele, bár…

- Elég szegényesen próbálod kideríteni, hogy van-e barátnőm.

Természetesen a férfiaknak rögtön leesik, mire megy ki a játék, viszont 10-ből 1, aki szembesít is ezzel. Miért is ne ő lenne azaz egy.

- Gyűrű nincs az ujjadon, egyedül jöttél el turistásat játszani, elég nyilvánvaló, hogy magányos farkas vagy. - mondtam határozottan.

Harry elmosolyodott szélesen.

- Vagy pedig bizonytalan vagy, nem mellesleg gyáva rákérdezni, ezért gondoltad kideríted, hogy az ágyba csábíthatod-e a tanárodat. - kacsintott rám ismét szemtelenül leigázva, én pedig fortyoghattam ott magamban.

- Nem tudnál újat mutatni Harry.

Megtorpant és felém fordult. A fejét oldalra biccentette, ezáltal a fürtjei meglendültek a levegőben. Ó, de bele akartam túrni. Meghúzni, belekapaszkodni, megizzasztani. Krisztusom..

Ahelyett, hogy megszólalt volna, egy nagy lépést tett felém. Mondanom sem kell, a pulzusom megugrott. Nem, nem a közelsége miatt, mindinkább azért, mert nem értettem, mit csinál.

- Én nem így gondolom, Indiana - halkította le a hangját s folytatta. - szerinted nem vettem észre, hogy nehézkes a légzésed, ha közelebb vagyok, mint kéne? - szűkítette ismét a távolságot. Lépni akartam egyel hátrébb, főképp, mert rémisztő volt a kézremegése. A lábaim azonban gyökeret vertek. - szerinted nem veszem észre, ahogy teljesen kipirosodsz, amint olyat mondok? - hajolt közelebb. Melegem lett. Ó, de melegem lett. - szinte érzem, ahogy szép lassan fut fel a libabőr a karodon. - suttogva, mintha az én bőrömben lenne és minden egyes percben megtapasztalná azt, amit én. Krisztus, miért lettem libabőrös? - nem csak te látsz, Indiana. Nem csak te.

Ahogy eltávolodott, úgy szabadultam fel. Ismét levegőhöz jutottam s kitisztult a látásom. Nincs barátnője, nem láttuk még nővel, és egyszerűen nem vagyok rá hatással. Jobban mondva a hangom nincs rá befolyással.

- Meleg vagy. - konstatáltam egész egyszerűen. Hogy lehet egy ilyen szexi, vonzó, ráadásul okos, jó hangú sztárparádé egyedül? Minden nő mellett elsétál, mintha nem izgatná őt senki. Vagy fel senki… - vagy impotens.

Harry hátra döntötte a fejét, egy rekedt sóhaj kíséretében.

Egyáltalán nem vagyok egoista, egészséges az önbizalmam, ami kellene is minden egyes nőnek! Oké, ha nem tetszem neki, de hogy senki?

A senki alatt nőt értek.

- Nem foglak nekivágni annak a fának ott - mutatott a vastag törzsű fára - megfordítani, hogy hátulról jól bebizonyítsam, mennyire vagyok impotens, Indiana. Akármennyire is akarod.

Jézus Krisztus.

Miért kezdtem rögtön bizseregni? A fát bámultam és láttam magam előtt, ahogy ketten ott együtt egy jót szexelünk. Pislogtam párat.

- Jó volt? - érdeklődött Harry.

- Mi? - bambultam rá totál értetlenül, mire már csak az összeszorított lábaimra pillantott. Égés, Indiana. Tagadni sem tudnád, hogy mióta nem tudtál egy jót szeretkezni. Épp válaszolni akartam, mikor Harry a zsebemre bökött ujjával.

- Nem veszed fel?

Ó. Hogy csörögtem. Ismeretlen szám volt, mit alapesetben fel sem veszek, csak hogy már 3x hívott. Arrébb vonultam Harrytől.

- Igen, tessék?

- Hercegnőm. - szólt bele az a hang, amitől a sokk azon nyomban felemésztette az eddig felhevült testemet. Elhagytam a tekintetemet valahol a messzi távolban, megmukkanni sem bírtam. - Indiana, nagyon beteg vagyok.

Tudtam.

Tudtam, hogy nem úszhatom meg ezt, de Istenem, miért pont akkorra tartogattad, mikor Harryvel voltam? Vagy bárkivel egy légtérben.

Messzebb akartam vonulni, hogy ne hallja, azonban Harry megtette helyettem. Mutatta, hogy nem megy távolra.

- Mit akarsz? - a hangom közönyös volt. Merev, élettelen és undorral telt. A tanár úr is megtorpant pár pillanatra, viszont tovább ment. - hogy mersz felhívni?

- Ne beszélj így velem, Hercegnőm - köhögött fel, valóban rosszul hangzott. - látni akarlak.

Lecsuktam a szemeimet, uralkodni próbáltam magamon. Csak hát a remegés végighasított a gerincemen és a fának kellett támaszkodnom. Nem mutathatod Harry előtt, senki előtt sem.

Emlékezz, Indiana.

Az a múlt, messze van tőled, nem érhet hozzád.

Csak hát a bőrömet perzselni kezdték a régmúlt emlékek. A vaskos ujjának horzsoló érintése. A mai napig hallom, mikor suttog nekem, miközben anya alszik.

- Nem é-ért… - fújtam ki egy mély levegőt. - nem értem, hogy van képed felhívni. Nem érted, hogy nem vagyok rád kíváncsi? L-á-t-n-i  s-e-m b-í-r-l-a-k! - ordítottam. Nem bírtam türtőztetni magamon, egész testem reszketett. A hangja ott zengett körülöttem az erdőben, teljesen felemésztve. Lezártam a szemhéjamat és imádkoztam, hogy vége legyen. Tedd már le a telefont! Tedd. Le. A hüvelykujjam nem működött.

- Látni akarlak utoljára, gyere haza, had búcsúzzak el.

Elnevettem magam.

- Rossz pénz nem vész el.  - sajnos. Tettem magamban hozzá.

- Nagyon elrontottam a dolgokat. Meg fogok halni Hercegnőm, látni akarlak utoljára, gyere haza. Félek, Indiana - a hangja gyenge volt. Istenem, kárhozatra jutok, amiért nem szomorított el?

- Erre akkor kellett volna gondolnod, mielőtt elittad volna a májadat! - emeltem meg a hangomat ismét. - megérdemled! Tudod mit? Mindent megérdemelsz! Nem megyek haza hozzád, tőlem ha ott egyedül meghalsz, az sem hat meg! Sőt tudod mit? Örülni fogok! Végre megszabadulok tőled, végre megnyugodhatok, hogy nem fognak többet a kezeid hozzám érni! Nem fognak több kislányt molesztálni! Nem kell több gyereknek pszichológushoz járnia tizenévesen, mert egy alkoholista perverz disznó nem tudta a kezeit a zsebeiben tartani! Tudod mit? Megérdemled a sorsod, nem érdekel, ha emiatt a pokolra is jutok! A halálod a megkönnyebbülésünk lesz! - eldobtam a telefont, ami darabokra tört s én a földre estem, a térdeimre.

Nem jutottam levegőhöz. Belekapaszkodtam a pulóverem aljába és könyörögtem, hogy vegyék el ezt a szakító fájdalmat a testemből. Az egész rohadt életemet megpecsételte a disznó. Le kellett volna csukniuk végleg. A fogaim roppantak, úgy szorítottam össze őket. Mintha ezzel csökkenne az űr a testemben.

Alig pár másodpercet voltam a földön, két erős marok fogott meg a vállaimnál, hogy a lábaimra állítson.

Istenem, hát közönségem is volt.

Nem volt időm szégyenkezni. Harry nem kérdezett, egyszerűen a mellkasához vonta a fejemet, a hajamba fúrta az erős, férfias ujjait, s magának szorított. Miért akkor történt ez, mikor mással voltam? Otthon kidühöngtem volna magam egyedül, nem kellett volna megtudnia másnak, milyen szégyen van a hátam mögött. Sok időbe tellett, amíg lemostam a mocskot a testemről. Hogy ne érezzem magamon a bőrét.

Éreztem, hogy Harry lágy, cirógató ujjai végigrajzolják a gerincem vonalát, s én egyre jobban neki dőltem. Nem kérdezett, nem is vádaskodott, csak full bután állt és hagyta, hogy… legyek.

Egy kis idő múlva leült a földre és az ölébe ültetett. Egy percre sem engedett el, mintha együtt érezne.

Ne nevettess, Indiana, hogy is érezhetne együtt? Ekkora súlyt nem mindennap hord magával az ember.

Féltem kinyitni a szemeimet. Rettegtem, hogy mit fogok látni. Az arcán. Vissza akartam fúrni a fejemet a mellkasába, de akkor az ujjai elkapták az államat. Maga felé fordított.

A lehelete végigcirógatta az orromat, szájamat. Közel volt, Istentelenül közel. Kiszipolyozta belőlem a hűvöset, hogy aztán felmelegítsen. Gőzöm sincs miért, a karjai nyugtatóak voltak. Valószínűleg, mert még egy ekkora törésem után senki sem ölelt meg. Nem így, ilyen szorosan.

Öleltek már meg így valaha egyáltalán?

- Jobb? - kérdezte csendesen. Bólintottam, a szavak belém szorultak. Igyekeztem gyorsan bármiféle frappáns magyarázatot kreálni a fejemben. Végighallotta vajon? Biztosan, hiszen kiabáltam.  Lángolni kezdett a fejem a tudattól, hogy hallott ebből bármit is. Még mindig hozzám ér és nem taszít el? Nem, akkor nem értett mindent. Meg is nyugtatott. - tudod, Londont az újrakezdés városának mondják. - tűnődött, miközben letörölte a könnycseppemet. Kövér volt, forró. Pedig megfogadtam: többet nem sírok amiatt a némber miatt.

- Igen? Még nem hallottam.

- Hát, most elneveztük ketten annak - vigyorgott rám, s nem bírtam ki, vele mosolyogtam. Harry arca mély gondolatokról árulkodott, a homloka középen ráncos volt, azonban nem beszélt róla. Odanyúltam a hüvelykujjammal, hogy elsimíthassam. Hallottam, hogy megakad a lélegzete. Magamban diadalittasan nevettem rajta. - ideje mennünk.

Összeszedtem magam gyorsan és elkezdtem felállni. Nagy ügyetlenségemben ráléptem a lábujjára, fel is szisszent.

- Ne haragudj - nevettem zavartan - nem akartam.

- Nem gond, majd járok mankóval. - nyomkodta meg a lábujját a cipőjén keresztül.

Mindketten felálltunk és visszaindultunk az elejére. A csend felemésztett belülről, viszont helyénvalónak találtam. Mit is mondhatnánk ezek után? Mindent hallott, biztosan többet nem is beszélünk a kötelezettségeken kívül. Pedig jó délután volt.

A többi tanár és diák mellé keveredtünk, ahol mindenki sustorogva mesélte az élménybeszámolóját. Lesütött fejjel álltam, hazamegyek akkor velük. Szégyelltem magam túlságosan ahhoz, hogy még egyszer Harryre nézzek. Pedig az arcomat perzselte a tekintete. Engem pásztázott, töretlenül onnan, a tanárok mellől. Ezek után lemondhatok arról, hogy legalább azt a szintet fenntartsam vele, mit eddig.

Mikor egy lány megkérdezte Harryt, hogy neki mi tetszett jobban, ennyit felelt:

- Hát, a vöröset jobban szeretem a kéknél, de nem rossz így sem. - senki az ég egy adta világon nem értette, mi a francról beszélt, kivéve engem. A többiek értetlenül összenéztek, az én arcom pedig egészen a fülemig vörössé feslett. Kitört belőlem a megkönnyebbült röhögés.

A mai nap kék bugyit vettem fel s úgy néz ki… biztos, ami biztos alapon, ismét lecsekkolta.