TÍZ - Új diák

sziasztoook! megjöttem a kövivel! tudom, ebben még semmi "izgis" nem történik, de a vége vonzza magával a sok jót :p innentől kezdődik a mulatság :) már terveztem őt a történetbe, csak most volt az ideje behozni az idézőjeles csók után. érkezik az igazi csók jelenet is, azt sokkal ütősebbre akarom :) 

nem szerelmi háromszöget tervezek, más szerepe lesz, DE megteszi a dolgát majd az tuti :DD

a héten tervezek péntekre és vasárnapra is részt hozni! 

jó olvasást nektek xx 

A hűvös szellő nyaldosta kiszáradt bőrömet a karomon, fel egyenesen a nyakamig, hogy aztán végigszánthasson a gerincem mentén, libabőrössé téve mindenhol. A hajam szanaszét szállt a levegőben, s mindvégig arra tudtam gondolni, mily elmenyugtató csak itt állni s… lenni. A porcikáim sorban lazultak el a mélabús feledésben, fáradt lelkem kezdett erőre kapni, ahogy elengedtem az oly sok, oly nagyon nyomasztó negatív gondolatot.

A szám mosolyra görbült, ahogy a dúdolásomat szabadjára engedhettem végre önfeledten. Hisz a semmi közepén senki és semmi sem hallhatja. Fehér felhők hömpölyögtem felettem az égen, messze magasban szárnyaló madarak törték meg a tisztaságot. Belevesztem a látványba s mintha a szél is erősebb lett volna, hogy minél távolabb vihesse a dalomat. Szimpla dúdolás volt ez, semmi több, megspékelve megannyi elrejtett érzelemmel.

Mintha az elfojtott szavak most kapták volna meg a kiérdemelt szabadságukat. Menekülve hagytak békét nekem, legalábbis egyelőre, a mellkasom lazává vált.

Lecsukott szemekkel előre nyújtottam a kezemet, mintha bárki elkaphatná, már-már csalogattam a semmiséget, hogy öleljen körül.

Aztán valami összetörte a képet.

- Indiana? - egy már-már félő hang törte meg a képet.

A hátam mögé néztem, a szobám ajtajába, ahol Avery állt az ő saját pompájában, a kiskutyámmal a lábánál, ki ugatott. Várjunk csak, a szobám?

Megráztam a fejemet s mint aki egy álomból ébredt fel, magamhoz tértem egy csettintésre.

- Hm?

- J-jól vagy? A szomszéd szólt, hogy az ablakban állsz órák óta.

Az arcom felforrósodott. Valóban? Na, ez új. Alva jártam?

Az ablakban térdeltem, a hűvös nyirkos széltől fázni kezdtem.

- Csak… nézelődtem. - füllentettem. Alva jártam, hát ez csak príma. Jó hogy ki nem estem az ablakon.

- Oké. - vont vállat Avery - vidd ki a görcsöt.

Aztán becsukta az ajtómat, a kiskutyám meg nyüszítve rohant hozzám. Hát, jól kezdődött a reggel. Annyi biztos volt, többnek tűnt, mint egy sima álom.

***

Gertie lebetegedett. Írtam neki, ez még nem elegendő kifogás ahhoz, hogy egyedül hagyjon a legnagyobb szarban. De tényleg, milyen barátnő ez? Nyilván semmit sem értett, én meg csak humorizáltam és elengedtem a dolgot, jobbulást kívánva.

Az viszont eldöntött tény volt, Harry óráját kihagyom a mai nap. Be is ültem a legelső - egyben legunalmasabb - órámra, a füzetet csak rajznak használtuk. Igazán próbálkoztunk a koncentrációval, de mikor a harmadik száraz, érthetetlen bekezdést kezdi el magyarázni, inkább alszunk tovább nyitott szemekkel. Vagy csukottal, részletkérdés és emberfüggő. Dylan például az utolsó sorban magára borította a kabátját és elaludt, biztos azt hitte, így nem látják őt. A tanár az első percben kiszemelte őt, mindegy. Pedig egyébként az idősebb korosztályú tanárokhoz tartozik, szifon szemüveggel.

A lényeg, hogy az óra végzés előtt 20 perccel kopogást hallottunk.

- Igen? - felelt a tanár.

- Jó napot, Bastien lennék, új diák. Az órára jöttem - nézett az órarendjére, amit lazán maga elé emelt. - igen, asszem.

- Rossz helyre tévedt. - felelt neki, a karjait összefonva a mellkasán.

- Hát, nem tudom - vakarta meg a tarkóját „Bastian”. - Dr. Hisc… - kitört belőle a röhögés. Ránézett a tanárra, majd vissza a lapra. - Dr. Hisc… - Bastianből megint kitört a gyomorrázó nevetés. - hogy lehet valakinek ilyen ne…

A tanár megköszörülte a torkát.

- Eltévedt, uram?

- Nem, uram, Dr. Hiscock órájára jöttem, kis késéssel. - a feje lángolt a visszatartott nevetéssel. A teremben mindenki kuncogni kezdett. Igen, a Hiscock vezeték elsőre mindenkinek nagyon tetszik.

- Kis késéssel. - hangsúlyozta a kis szót a doktor úr.

- Elaludtam. - tárta ki a karjait Bastian. - most miért büntet ezekkel a szemekkel? - háborodott fel. - fontos dolgom volt az éjjel, a nyolc óra alvás pedig kimondottan egészséges, Dr. Hiscock, hisz tudja maga is, a kis srácnak is kell a nyolc óra alvás - vigyorgott szemtelenül, majd lepillantott a Hiscockjára és vissza a szemébe. Senki sem lélegzett, esküszöm. Bastian arca is lesápadt. Ahelyett, hogy abbahagyta volna: - elnézést, nem Úgy kis srác, biztos vagyok benne, hogy anakondáról van szó, ez csak ilyen tudja… közmondás?

Az, közmondás. Nem bírtuk tovább, egy emberként vihogtunk a teremben, a fejemet a padra simítottam, egész testem rázkódott a jó ízű nevetéstől.

- Na üljön le, Mr. Bastian.

Bastian lazán sétált be közénk, intett mindenkinek, és az előttem lévő 2. sorba fordult be. Leült, szétdobta magát és intett a tanárnak, amolyan, na most már kezdheti.

Megismertem, ő volt az, aki vízzel öntött le a buliban.

Óra végén pakoltunk össze lelkesen, hogy a következő felettébb szórakoztató órára mehessünk, belebotlottam a jó madárba.

- Szöszi. - szólt rám, úgy tettem, mint aki észre sem veszi. - szösz, nem is tudtam, hogy egy órán leszünk.

- Van nevem. - vigyorogtam rá erőltetetten.

- Tudom, de a Szöszi jobb.

A mosolya egyébként kedves volt és tiszta. Volt valami ártatlan benne, esküszöm. A kékes-zöldes szemei csintalanul csillogtak, a szőke borostáján simított végig. Magas volt s viszonylag nagydarab, izmos karok. Nos, nem csupán én vettem észre. Több lány tekintete megpihent rajta, ahogy elhaladtak mellettünk.

- Indiana, az a jobb.

- Mint Jones? - vonta fel a szemöldökét.

- Mint… hagyjuk. Még a végén nem tartod elég viccesnek a vezetéknevemet és elveszted az érdeklődésedet. - gúnyolódtam vele rejtetten.

- Ki mondta, hogy érdeklődök. - meredt rám komor arccal s mikor már eléggé égett a fejem, elvigyorodott. Bemutattam, aztán ott hagytam. Bastien felröhögött hangosan.

- Már a bulin a tiéd voltam, bébi. - szólt még utánam, de leráztam magamról. A mosdóba szaladtam és feleltem Gertie üzenetére.

’ Várom, hogy mesélj. ’ - üzente.

’ Semmi extra nem történt. ’

’ Akkor jó, írd fel a házit EM-ből. ’

’ Egy, házit gimiben adnak, kettő EM? Ez milyen óra?’

’ Jó kérdés, egy ideje inkább pornográfia, mint óra. ’ - a számhoz emeltem a kezemet, a nevetésemet takartam. Előadóművészetek óra rövidítése, minden bizonnyal.

’ Tomlinson is hiányzik ma, érdekes.’

Na, erre már nem jött válasz. A kis piszok, fogadjunk nála van! Elvigyorodtam, inkább nem is zavartam őket tovább.

’ Jó murit’ - még írtam, aztán kiléptem a mosdóból, hogy beleütközzek egy jó erős, masszív mellkasba. Az új telefonom a földön landolt.

- Ne haragudj - sűrű bocsánatok közepette felkapta nekem a telefont az ismeretlen, kedves mosolyú fiú, aki épp a lány wc-be tartott? Mi van ma, bolondokháza?

- Semmi gond, veszek megint újat. - forgattam a szemeimet, értetlenül vizslatott. - semmi-semmi - nevettem zavartan, amíg meg nem éreztem egy perzselő tekintetet a tarkómon. Kiszipolyozta belőlem a maradék erőmet is, meg kellett fordulnom.

A szívem előbb tudta, mint a szemeim. Érezte. Erősen vert a mellkasomban, pedig még csak meg sem pillantottam. Ó, amikor megláttam őt…

A saját pompájában ott állt a folyosó másik végén, a világos koptatott farmerében, s a fekete V nyakú ejtett pólójában, kócos hajjal, nyúzott arccal, kémlelő szemekkel. A lélegzetemet vissza kellett nyelnem, mielőtt hangos zihálásban törtem volna ki. Azonnali sebességgel törtek vissza a szűnni nem akaró látomások, mik történések s inkább tagadnám. Tagadnám, hogy az egész átkozott szám lángol, mióta megcsókoltam a buli közepén. Minden egyes áldott estét azzal töltöttem, hogy felidéztem a pillanatot, az érzést, a puha szájának ízét. Meg akartam tartani, hisz tisztában voltam vele, többet nem kapok belőle. Esküdni mertem, többet nem áll velem szóba. Rám sem néz. Fogadni mernék a mai napig, hogy alig várja a feledést. Hogy többet ne is emlékezzen rá.

Pár pillanatra megszűnt létezni körülöttem minden s mindenki.

Csak őt láttam, hülye filmes jelenet volt ez, de létezik. Oly meglepett volt intenzív nézése, a lélegzetemet is elvette. A tekintetünk összeforrt, nem engedett. A szám elnyílt, bódult lettem teljesen. A lábam a földbegyökerezett a folytonos pásztázása alatt. Mi a franc. El akartam onnan tűnni sebtében, hogy ne kelljen többet szembesülnöm a történtekkel. Csak hát úgy döntött a testem, megbénul és cserben hagy.

Harry pillantása a fiúra futott, mögém, akivel ütköztünk. A szemöldöke megmozdult parányira, majd visszatért hozzám. Aztán fogta magát és elindult, hátra sem nézve rám.

Vártam a dicső megkönnyebbülést végre, ehelyett mit kaptam? A fránya csalódottságot. Mi a fenéért vagy csalódott? Mert egész egyszerűen ott hagyott köszönés nélkül? Vagy, mert nem jött oda egy puszi-puszira? Megráztam a fejemet. Teljesen bolond vagy, Indiana.

A lényeg, hogy magam sem értem hogy, a lábaim elvezettek Harry órájára. Csakis Gertie miatt, ki lyukat beszélt a hátamra a kötelező részvételével. Hogyne lenne kötelező, ő ’ nem akar semmiről lemaradni’. Én meg mindenről, na?

Leültem csendesen a helyemre, a barátnőm hiányzott, a mindentudó vigyora. Reméltem, jól érzi magát Louis-al, tutira együtt vannak. Ma még őt sem láttam. Ezért viszont gigaoltást fog kapni tőlem, az egyszer biztos.

Úgy döntöttem, ma meghunyászkodom és szó nélkül ülöm végig az óráját. Gyülekeztünk már, Harry még nem volt láthatáron. Ellenben a dicső még-soha-nem-láttuk-ezen-az-órán diákkal.

Bastien ott állt az ajtóban, az órarendjét tanulmányozta. Felsóhajtott, majd berobogott hozzánk.

- Sziasztok! - intett nekünk, a szemei üres helyet kerestek. Meg is találta, mellettem. Lecsuktam a szemeimet, ez nem lehet igaz. - leülhetek? - álldogált mellettem, s mikor felpillantottam, a szája széles vigyorra húzódott. - szöszke. - dobta le magát mellém lazán, a pad tetejére hányta a táskáját.

- Nem emlékszem, hogy mondtam volna, leülhetsz. - makogtam az orrom alatt. - itt ülnek.

- Ja. Ki?

- A barátnőm.

- Hol van?

Nagyszerű, inkább ne kezdtem volna bele.

- Beteg.

- Látod, még sem ülnek itt akkor most. - vigyorgott továbbra is. - túlélte a ruhád?

- Mit?

- A leöntést. Vagy annyira be voltál rúgva, nem is emlékszel? - bökte meg a vállamat játékosan. Rámeredtem. Valamiért fura érzésem volt vele kapcsolatban. Taszított ez a vicsorgó kisgyerekes szerepe.

- Vicces, azt hittem, te vagy beállva.

- Nem iszok. - mosolygott. - vizet. - hajolt közelebb a hatás kedvéért, majd nevetett, gondolom az arcom láttán. - tényleg nem.

- Aha. - igyekeztem meggyőzően hangzani.

- Tudom, hihhetetlen - rázta a fejét - de ez van. Nekem elég a kokain. - tárta ki a karjait, az ábrázatomon keveredhetett a sokk és az undor. - nem igaz, Jézus, te mindent elhiszel? Csak vicc…

Az ajtó becsapódott, a gerincemen pedig végigvonaglott a reszketés. Puszta jelenlététől.

Harry felült az asztalra és összefont karokkal nézett végig rajtunk. A tekintete elkerült minket, vagyis inkább engem.

- Hogy vagytok? Milyen volt a buli Mielőtt, - állt meg pár pillanatra - bárki leutánozna, tilos a tanári asztalra felülni, ha bárki kedvet kapna hozzá, vagy már kapott is. - magyarázta, az arcomra kiült a pír. Ezt nem hagyhatta volna ki.

- Harry, mikor veszünk már valami izgalmasat? - szólalt fel egy lány, arra sem méltatta, hogy ránézzen.

- Majd ha túl vagyunk a száraz anyagon. - rendezte le. Harry észre sem vett. Nyilván tudta, hogy ott vagyok. Mégis úgy tett, mintha nem is léteznék. Ez kezdett felhergelni. A szívem egyre jobban vert az óra kezdetével, legszívesebben eltűntem volna onnan. Hátha mondd valamit az óra végén. Legalább annyit: többet nem beszélhetünk, akadj le rólam, undorító volt a csók! Bármit! Könyörgöm…

Harry csak nyomta a rizsát, én pedig rajzolgattam. Virágot, különböző absztrakt figurákat, amíg egy másik tollra fel nem kaptam a figyelmemet. Egy mosolygós fejet rajzolt Bastian a lapomra. Rápillantottam fél szemmel.

- Szomorú vagy, gondoltam ez feldobna. - mosolygott, én pedig majdnem viszonoztam. Inkább a szemeimet forgattam.

- Nem vagyok szomorú.

- Hát?

Átkozottul dühös, amiért Harry ekkora egy seggfej. Komolyan nem fog mostantól észrevenni?

- Hogy-hogy csak most jöttél be órákra?

- Nem voltam az országban. - zárta rövidre.

- Ez elég titokzatos. - súgtam.

- Az. - nevetett - szóltam a sulinak, hogy első három hétben nem tudok jönni.

- És belementek?

- Mit tudtak volna tenni? Majd zárkózz fel, fiam. - utánozta a szigorú hangot, utána meg legyintett. - nem sokról maradtam le.

- Hát nem.

- Gertie úgy látom azon kívül, hogy külsőt változtatott, a hangja is elrekedt, ennek ellenére folyamatosan nyomja a szöveget. Megtudhatom az okát? - szólt ránk Harry, az asztalnak dőlt, a könyvet lerakta rá.

- Ki az a Gertie? - kérdezett vissza Bastian.

- Sebastian, figyelned kéne, így is le vagy maradva.

- Tehetek róla, hogy ez a szöszi itt feltart? Zaklat, Harry, mit csináljak vele? - vigyorgott szemtelenül. Harry rám sem nézett.

- Óra után beszélünk pár szót.

Óra végére feladtam, komolyan. Beletörődtem, hogy Harry nem akar tudomást venni rólam, így én is ezt tettem.

Én még pakolásztam, amíg Harry Sebastiannal beszélt. Volt valami feszültség a beszélgetésükben. Halkan nyomták a sódert egymásnak, szinte az orruk alatt beszéltek. Meguntam, és miután kész lettem, elindultam az ajtó felé. Persze méterekre elkerültem Harryt.

- Szöszi, megyek én is, várj meg.

Bastian még egy utolsó merev pillantást vetett Harry felé, aztán egy gyors váltással, vigyor az arcán, a feszültség elszállt, odasétált mellém.

- Indiana.

- Rendben Szöszi, mehetünk?

Nem feleltem. Túl feldúlt voltam Bastian hülyeségéhez. Fél szemmel elkaptam Harryt, ahogy Bastiant nézi mereven. Aztán az én tarkóm is égni kezdett. Minket nézett, együtt.

Jé, észrevett.

Éreztem, hogy végigkövet, ahogy kimegyek az ajtón. Hátra sem fordultam, pedig kedvem lett volna bemutatni.

Ha ő így, akkor én is.