2014. február 25., kedd

II./NEGYVENEGY ~ "A tökéletes terv"

sziasztok! meghoztam az utolsó részt! ezen kívül még lesz egy utószó természetesen! hát... jó olvasást hozzá és könyörgöm, még ne utáljatok nagyon! még nincs vége!!!!! jó olvasást! xx





    Segítettem anyának elmosogatni. Eltörölgettem, mosolyogva néztem, ahogy Mallan könyörög a szüleimnek, had menjen el ebbe a „szuperzsír discoba”. Megtöröltem a kezem a farmerembe, és összefont karokkal sétáltam hozzájuk.
- Mallan, a város másik oldalán van, teljesen megértem őket, hogy nem akarnak elengedni. 
- Kopj le, Amelia. 
Felmértem tesómnak az újdonsült haját. Meg nem csak azt. A sűrű szemöldökét, amit folyton szednie kellett, mert összenő. A majdnem fekete szemeit, és az elégült mosolyát, mi körül ráncok mélyednek el. Mindig is helyes fiú volt, de ez a pár hónap a javára formálta őt. Anya az orrnyergét morzsolta. Nem akart beleegyezni, de csak magára haragította volna. Megdörzsöltem a karját és biztatóan rámosolyogtam.
- Nem tudom mi lenne velem nélküled – sóhajtott fel fáradtan. Próbáltam nem figyelni az elszűkült torkomra.
- Beszélni szerettem volna veletek valamiről – erőt vettem magamon és Duncanhez vezettem anyámat. 
- Miről, Zhamina? – Duncan magához húzott és a fejemre adott egy csókot. Felnéztem rá. A szemei tiszta szeretetet sugalltak. Felnyúltam az arcához, majd egy puszit nyomtam rá. Duncant váratlanul érte, de végül elmosolyodott.
- Megbocsátok neked – néztem mélyen a szemeibe. Elnyílt a szája, szemei is – mindenért. 
Pár percig csak csendben meredt rám. Tudtam, hogy ezért imádkozott. Többször hallottam őt erről beszélni anyával. És őszintén? Többé nem haragudtam rá. Láttam hogy néz anyára, hogyan néznek egymásra. Nem akartam ezt bármivel is elrontani.
- K-köszönöm – dadogta végül és egy hosszú, szoros ölelésbe húzott. A vállába fúrtam az arcomat. Megígérted magadnak, hogy nem sírsz Amelia. Nem sírhatsz. 
- Nem akarom, hogy váljatok – anya kezét Duncanébe tettem és összeszorítottam őket. – nem válhattok el, szeretitek egymást. És Mall… És nekünk, szükségünk van rátok. 
Anyáék összenéztek. Leolvashatatlanul beszéltek egymással, szavak nélkül. Elléptem tőlük pár lépést, és hagytam, hogy Duncan a karjaiba húzza anyámat. A szívem felmelegedett és az örömkönnyeim kibuggyantak. Tán csak az én lökésemre volt szükségük, vagy talán még annyira sem. Pár hete úgy viselkedtek egymással, mint férj és feleség, még ha nem is voltam itthon. Szerintük igen is itthon voltam, Liliana jó munkát végzett velük. 
- Zhamina, elszaladnál a boltba?
Megtorpantam a lépcsőn. Boldog szemekkel pislogtak rám, amitől csak még inkább összetört a szívem. Bólintottam.
- P-persze, csak átöltözök. Í-írd össze, hogy mi kell. 
Felszaladtam a lépcsőn, hogy ne lássanak megtörni. Becsuktam a szobám ajtaját, nekidőltem és mély levegőt vettem. Menni fog. Mennie kell. A pulcsimba töröltem a szemeimet, majd a pénztárcámért siettem. Kivettem a pénzemet, felvettem egy másik nadrágot, és Mallanhoz lépdeltem. A szobájából üvöltött a zene. Metallica? Fogalmam sincs, de ordítottak benne. 
- Mallan! – az öklömmel vertem az ajtót. A zene lehalkult. 
- Mit akarsz, Amelia? – fintorogva nyitotta ki az ajtót. A kezébe nyomtam a pénzt és rámosolyogtam. 
- A klubba – vontam vállat – gondoltam jól jöhet.
Mallan úgy nézett rám, mintha szellemet látott volna. Nem kértem a köszönetét, annál sokkal fiúsabb a gondolkodása, és büszkébb. Nem érdekelt, hogy nem szoktunk ölelkezni. Vigyorogva rántottam magamhoz és megszorongattam.
- A-Amelia, mi a franc van? Hé, eressz már el.
- Hát meg sem öleled a húgodat?
- Nem szándékoztam – kiegyengette a pólóját. Mielőtt bármit is levághatott volna, intettem neki.
- Megyek boltba, kell valami?
- Egy doboz óvszer! – ordította utánam, mire felnevettem.
- Meglesz!

   A kapuban még visszanéztem a házunkra, amit még mindig újítottak a földrengés után. Hallottam, hogy kattant a kapunk, bezárult mögöttem. Mély levegőt vettem, és egy mosolyt erőltettem magamra. Szeretlek titeket. A zsebembe csúsztattam anyám bevásárló listáját. Leintettem egy taxit, és elmondtam a címet, ahol Nado vár rám Liliana-val. Az ablakban megigazgattam a sminkemet, bár csak kontúrt raktam fel, elmosódott. A tenyeremmel kisimítottam a felsőmet, egyfolytában mosolyogtam. De ez a fájdalom a gyökereimig hatolt. Égetett. A taxisofőr meg is kérdezte, hogy minden rendben van. Én pedig rávágtam, hogy persze, már minden a legnagyobb rendben. Néztem Anglia városának házait. Az ujjammal megérintettem az üveget, és azt játszottam, hogy úgy mindegyik épületen, embereken, fákon végig tudok simítani. Elnevettem magam a gyerekességem miatt. Mikor megérkeztünk, kifizettem és kiszálltam. A szél belekapott a hajamba. A színes tincseimet baloldalra sodortam, hogy egy helyen legyenek. Többször megérdeklődték, hogy honnan szereztem ilyen színű festéket. Liliana a zsebébe dugta a kezeit, és nem nézett rám. Nado őt tanulmányozta. Neki mindig is volt ilyen képessége, hogy olvasni tudjon másokban. 
- Sziasztok – örömködve néztem rájuk – oké, mi ez a halálhangulat?
A kérdésemre Liliana éles tekintettel nézett rám. 
- Szóval miért vagyunk itt? – Nado felvonta a szemöldökét. – várunk még valakit?
- Igazából igen, Rhyst. Csak szerettem volna meginni veletek valamit? Az olyan nagy baj? 
Összefont karokkal vártam a válaszát. Nado szemei nem fénylettek. Mielőtt teljesen belelátott volna a fejembe, Liliana-ra néztem. Kerülte a tekintetemet. Még akkor is, mikor Rhys megérkezett.
- Mi ez a gyülekező? Osztálykirándulásra megyünk? – Rhys megcsókolta az arcomat, kezet fogott Nadoval, Lil-nek pedig elmorgott egy sziát. Nos, igen, ők bírják egymást, de csak tisztes távolságon belül.
- Olyan karamellás tejszínes kávét akarok inni – mutattam a táblára, mi a „nyitva” tábla fölé volt aggatva. 
Elindultam befelé, de fél füllel hallgattam még őket.
- Mi folyik itt? – Rhys gyanakodott.
- Liliana? – Nado faggatta őt, hátrapillantottam, összeakadt a tekintetünk. A zöld szemei kihívóak voltak. Ráparancsoltam, hogy tartsa a száját. 
- Nos – kezdett bele és egy röpke mosolyt küldött felém – Ameliának szeretethiánya van, mivel Harry másodszorra is lekoptatta őt. Ne nézzetek így rám, legszívesebben elhúznék innen a büdös francba, hogy ne tudjanak olyat kérni tőlem, amit kurvára nem akarok.
Nyeltem egyet, majd beléptem a kávézóba. 

   Rhys és Nado egyfolytában Liliana agyát húzták. Kiparodizálták az új kabátját, sőt, Rhys azzal is próbálkozott, hogy „véletlenül leönti” annyira rossz. A szőke hercegnő többször rácsapott a fejére, amitől jól láthatólag megszédült a felvágott nyelvű meleg barátom. Halkan kuncogtam rajtuk, miközben kavargattam a kávémat. Nado pár perce már engem bámult. Szakadatlanul. Felforrt a vérem tőle, ideges lettem. Reméltem, hogy nem lát belém. 
- Mi az? – mosolyogtam rá szelíden.
- Beszélhetnénk? 
Bólintottam. Ha nemet mondok, tuti, hogy kicsapja a balhét. Útközben megpusziltam Rhys fejét, csakúgy, mire rám kacsintott és játékosan rávágott a fenekemre. A mosdók felé mentünk, megfogta a kezemet és maga felé fordított.
- Mi folyik itt? És ne mondd, hogy semmit, mert látom rajtatok. Egy szót sem szóltál, csak próbáltál nevetni. 
- Már jól sem érezhetem magamat? – forgattam a szemeimet – ugyan, Nado, nem minden Harryről szól. Semmi bajom.
Hazudtam. Őszintén reméltem, hogy ügyesen hazudtam. Bár Harryék mindig azt mondták, hogy pocsék vagyok benne. 
- Amelia – a hangszíne gyengédebb lett, szinte könyörgő – mondd, hogy semmi hülyeséget nem tervezel. Kérlek. 
Megütöttek a szavai. A barnásvöröses szemeinek lágysága. Mint aki őszintén féltett. Közelebb léptem hozzá és a kezeimbe vettem az arcát. Lecsukta a szemeit és felsóhajtott. 
- Csináltam én valaha is hülyeséget? – nevettem.
- Ne akard, hogy erre válaszoljak.
A kezei megfogták a derekamat és magához húzott. Fura volt. Nem éreztem, hogy fel tudnék robbanni mellette többé, de volt valami. Valami édeskés csalogatás, ami miatt összesimítottam az orrunkat. 
- Minden oké lesz, Nado, megígérem – mormoltam neki. 
- Könyörgöm, csak gondolkozz, mielőtt bármit teszel, oké? Itt vagyunk, segítünk. Nem érdekel, hogy Harry mellett vagy. H-ha ő boldoggá tesz, akkor leszarom, hogy mit akarok. Csak kérlek, maradj biztonságban. 
- Megígérem –félig legalább is. De ezt már csak magamban tettem hozzá. Megöleltem Nadot, az állát a fejemre támasztotta – tudod, ha tetszik neked Liliana – óvatosan kezdtem bele – é-én nem akarok az utatokba állni. 
Pár másodpercre néma csönd lett. Majd sóhajtott.
- Könnyen lemondtál rólam – viccelt, humorral tekintetében. 
- Nem mondtam le rólad. Ha veled találkozok először… biztos vagyok benne, hogy mások lennének az érzéseim. – vagy nem. Nem tudtam. De az biztos, hogy bele tudnék szeretni és ezt tudatni akartam vele. 
Nado megrázta a fejét és elhúzódott. Láttam, hogy a zavarát akarja leplezni.
- Ideje visszamennünk.

   Rhys ölében ültem és a haját piszkálgattam. 
- Túl rövid lett. Nem lehet beletúrni – biggyesztettem le az ajkamat.
- Beletúrnál, mi? – pimasz vigyorára megütöttem a vállát – most mi van? A meleg fiúk vonzók, tudom. Nem kell titkolnod a mélyen elnyomott szerelmedet irántam.
Elnevettem magam hangosan és megöleltem. Rhys viszonozta, körém szőtte a karját és a vállamba puszilt finoman. Hiányozni fogsz. A válla fölött a tekintetem Nadoéval találkozott. A francba, ugye nem hallotta, hogy mit mondtam neki? Rám mosolygott, amitől megnyugodtam. Rémeket látsz, Amelia. Meg kell nyugodnod. 
- Ideje mennem. Anya vár a bevásárlással.
- Kis kitérőt tettél előtte? 
- Nos, azt nem mondtam nekik, hogy mikor megyek haza – vontam vállat. Liliana felpattant és felhúzta a kabátot. Idegesnek tűnt. 
- Én léptem – jelentette ki.
- Ne kísérjelek el? – ajánlotta fel Nado ránézve. Nem tagadhattam, egy kis féltékenységet éreztem. De rögtön elsöpörtem. Rám pillantott még, mintha azt kérdezné „ugye nem gond?”, de csak rákacsintottam. 
- Nem, kösz – megütötte Nado vállát és kihúzott az étteremből, az asztalon hagyva a pénzt. Még megöleltem Rhyst és a mellkasába bújtam.
- Minden rendben? – súgta a fülembe – valami nyomaszt.
- Dehogy, semmi. Csak tudod még nem hevertem ki a történteket. 
Keserű volt a szám íze a sok hazugságtól. De nem tudhattak semmit sem. Főképp nem Nado. Kizárt dolog, hogy nem próbálna megakadályozni. Elköszöntem tőlük és néztem, ahogy szétszélednek az utcákon. Elöntött a szomorúság. De nem engedtem el a könnyemet, nem tehettem. 

   Liliana Harry házának falához dőlt háttal, összeszőtt karokkal.
- Lenyűgöző volt az alakításod – mormolta rideg hangon. 
- Sietnünk kell – elővettem a kulcsomat és besétáltam. Harry illata megcsapott, amint beléptem. Beszívtam és elmosolyodtam. Barátnőm elkapta a karomat.
- Biztos vagy ebben? – nézett mélyen, közelről a szemeimbe.
- Liliana – vettem mély levegőt – muszáj tudnom, hogy velem vagy ebben. Kérlek, meg kell tenned ezt érte. Harryért. 
- Nem tudom. Ez őrültség, kell lennie másik útnak. 
- Nincsen.

   A tükörben nézegettem magamat. Megigazgattam még a kontyba fogott hajamat, és az ezüstláncot körülötte.
- Itt van – mondta Liliana és megbújt a vendégszobában.
Még mondani akartam neki, hogyha szólok, akkor jöjjön. De gondoltam tud róla. Kinyílt az ajtó, a szívem pedig ezerrel verni kezdett Harry jelenlétére.
- Mi folyik itt? – mormolta, majd kiléptem a konyhába. Gyertyákat gyújtottunk meg Lilianaval, mi szerinte fölösleges, szerintem romantikus. Lekapcsoltuk a lámpákat, és csak azok világították be a lakást. Mikor megtalált engem, rámosolyogtam. Végighúztam a tenyeremet az itt érdes, ott puha, csipkézett anyagon. Harry szemei tetőtől talpig feltérképeztek, beittak. Éreztem, hogy az arcom vörössé feslik. Feketében volt, zakóban és ingben, ahogy terveztük. – A-amelia – dadogta – n-nem sz-szabadna it lenned.
Elé sétáltam, a magas sarkúm csattogását lehetett csak hallani, na meg Harry egyre fokozódó lélegzetvételeit. 
- Vacsorázz velem.
- Nem lehetsz komoly, ugye? Azok után, ami történt, hogy mersz idejönni? Amelia, el kell me..
Az ajkaira nyomtam az ujjamat. Oldalra néztem, bele a tükörbe. Ott álltunk megint, én száriban, ő pedig zakóban. A tükörben rámosolyogtam, felemeltem a kezemet, és vártam, hogy rásimítsa az övét. Harry hezitált. Láttam az undort rajta. Gyűlölte magát s én egy percre sem tudtam volna őt gyűlölni. 
- A gyönyörű vámpír és a lelketlen tamil – mormoltam az orrom alatt. Harry arca eltorzult, mikor összeérintette a tenyerünket. 
- Hogy mondtad?
- Vacsorázz velem.
- Nem lehet. El kell menned, Amelia. Percek kérdése és… - a hátam mögé nézett, a szemei leszorultak. – itt vannak. 
- Tudom, shhh – a nyakába csimpaszkodtam, lehúztam magamhoz és megcsókoltam. Röviden, gyengéden, de minden pillanatát élveztem. Megfogtam a kezét é vezetni kezdtem. Leültettem az asztalhoz, az ö részéhez bort tettem, mivel tudtam, hogy nem eszik. A késemet az asztal közepére csúsztattam, miután felvagdaltam a húst. Harryt méregettem. Többször nyelt. Volt, hogy rám nézett, a hátam mögé, majd a késre. Felemeltem a poharamat és lassan kortyoltam. – emlékszel, amikor a hajóra vittél? – az emlékekre felsóhajtottam könnyedén.
- Amelia – hangja figyelmeztető volt. Izzadni kezdett, a nyakán kidülledtek az erek. 
- Akkor mondtam elsőnek, hogy szeretlek – vigyorogtam rá – és elfutottál tőlem. Emlékszel?
Harry lehunyta a szemeit. A szája szélé felkunkorodott parányira. Biccentett. 
- Gyáva voltam.
- Tökéletes voltál. Most is az vagy.
Harry kínosan röhögött bele a szavaimba.
- Menned kell – ahogy rám nézett, a zöld szemei sötétebbek lettek. A szívem ugrott egyet, de tovább mosolyogtam. Mikor a tekintete a késre esett, folytattam.
- Az volt az egyik legszebb pillanat, mikor viszonoztad, Harry – megragadta az asztal sarkait, mintha vissza akarná fogni magát – de annál nem voltam boldogabb, mikor mindketten ki tudtuk mondani egymásnak. 
Harry szemei rám meredtek. A szemöldöke összeszűkült és halk morgás hagyta el a torkát. 
- El. kell. menned – a hangja már nem evilági volt. Letettem a poharamat, felálltam és szembenéztem vele.
- Nem. 
Harry rácsapott az asztalra. Felborult minden rajta, összerezzentem, de gyorsan kisimítottam a vonásaimat. 
- Megmondtam, hogy ne zaklass tovább. – egyenesen a szemeimbe mondta. Már nekem. Már nem Ameliához beszélt. Visszatartottam a könnyeimet. Ó Harry, mit tettem veled. Amikor felkapta végre a kést, hátrálni kezdtem. Egyetlen egy másodpercre sem néztem el róla. Közeledni kezdett felém. Felborított mindent, mi az útjába került. A léptei hangosan dübörögtek a padlón. Erősen markolta a kést, aminek az éle felém irányult. Nekiütköztem a falnak. Harry szemei már nem láttak meg többé. Nem észleltek. Én tehetek róla. – tűnj. el – parancsolta rám – tűnj el, miattad bántottam Ameliát. Megöllek, Istenemre mondom megöllek, ha nem tűnsz el innen.
Elmosolyodtam, mire még inkább elborult az agya. 
- Kinevetsz? – felemelte a kést, nem torpantam meg. Álltam a tekintetét. Tovább mosolyogtam. Őszintén mosolyogtam. Amikor felém legyintette, az éle két centivel állt meg a mellkasomtól. A szívem a torkomba ugrott, leszorítottam a szemeimet és halk nyüszítés tört ki belőlem. – Amelia, ó Istenem – Harry hangja megtört, elveszett volt és hátrálni kezdett. Átesett a kanapén, és mászni kezdett a kezein. 
- Semmi baj, Harry – sétáltam felé és a kezemet nyújtottam. Remegtem. Kerülgetett a sírás. 
- Mennem kell, Istenem, mennem kell. – a hajába túrt és kétségbeesett zöldellő szempárral meredt rám. – majdnem... nem… Mennem kell.
- Liliana – ordítottam el magamat. Harry arca lefagyott. A szája szétnyílt.
- Mit csinálsz? – kérdezte a lábaira állva. Hátra lépett egy lépést. A vendégszoba kinyílt, Liliana pedig ott állt öt méterrel mellettünk. 
- Csináld – szóltam rá. 
- Amelia – Liliana hangja megakadt a torkában.
- Azt mondtam csináld – emeltem fel a hangomat. Harry a fejét rázta tehetetlenül, váltogatta közöttünk a pillantásait. A mellkasom szúrt. 
- Vége lesz, Harry. Vége lesz, ígérem – a könnyem lefolytak az arcomon. Egyetlen egy kövér, forró könnycsepp. Olyan nehéz volt, hogy szinte hallottam a padlón dobbanni. 
- Amelia, szeretlek. Szeretlek – ismételte és az ajtó felé sietett.
De aztán megtorpant. Liliana kimerevedett és Harryre koncentrált. Harry megrázta a fejét, majd még egyszer. Aztán hátra nézett a válla fölött. Ismét sötéten. Elvigyorodott ördögien és felém hajtott. 

„Azt akarom, hogy belemássz a fejébe, Liliana”

    A szám elnyílt, mikor felkapta a kést. Lehunytam a szemeimet. 
- Szeretlek, Harry – suttogtam még egyszer utoljára.
- NEM – ordította el magát Harry. Ránéztem. – Liliana, mit csinálsz?
- Liliana, ne hagyd abba – parancsoltam rá. 
Harry zihálni kezdett. Küzdött Liliana ellen, annyira küzdött, hogy a kést belevágta a saját combjába.
- Nem.foglak.bántani. – morogta, de más késő volt. Elmosolyodtam. 


„Mindig is ez volt a végzeted”

„Tudni akarod mi az igazi átka Harry Stylesnek? Hogy miután megtalál téged, beléd szeressen. És hogy aztán elpusztítsa az egyetlen jó dolgot a nyomorult életében. Téged. Te vagy az átka”

„El kell érned, hogy megöljön Liliana. Mássz bele a fejébe és ültesd el a gondolatot, ha küzdeni akar ellene. Akarnia kell. Ez az egyetlen módja”

    Mikor nyitottam a szemeimet, Harry belemártotta a kést a mellkasomba. A szám elnyílt, minden lelassult. A homályos látásommal Lilianara néztem, aki elfordult és eltakarta az arcát. Majd Harryre. Akinek az arca szép lassan változott el. Lecsúsztam a sarokba. Jéghideg lett a testem. A könnyem kibuggyant, mi keveredett a számból előtörő vérrel. Itt a vége. 

   Már nincs senki, aki visszahozzon. Nem hozhatnak vissza. Ez a végzetem. Ez volt az egyetlen módja. Harrynek be kellett végeznie az átkát, hogy megszabadulhasson tőle. 

   Felszabadul a halálommal.

- NEM. – a kés leesett mellém, Harry is a térdeire – nem. Amelia, szerelmem, nézz rám, kérlek – az érintése már érzéketlen volt számomra. A szemeim hátracsuklottak, de őt akartam látni utoljára – nem hagyhatsz el. Nézz rám, kérlek, könyörgöm – Harry zokogni kezdett, a kezembe temette az arcát, rázkódott. – LILIANA CSINÁLJ MÁR VALAMIT! – ordította. 
- H-Har…
Már nem bírtam beszélni. A hideg eluralkodott a testemen. Itt volt, a halál, éreztem. Harry megfogta a vállaimat és rázni kezdett.
- Be ne merd csukni a szemeidet – előhúzta a telefonját. Az ujja remegett a képernyőn – vegyék már fel az Istene szerelmére! Amelia, ne merj meghalni nekem, megértetted? 
- Harry, vége van – Liliana odasétált hozzánk. A fejem oldalra esett. A vérem kibugyogott a mellkasomból. 
- NINCS VÉGE. Akkor vele megyek én is.
Felállt. Csapkodni kezdett. Az egész szoba romokban hevert tíz másodpercen belül. Felköhögtem, de már csak a vörös lötty jött belőlem. Liliana megfogta Harryt, és a falhoz vágta. Elájult. Lehajolt hozzám.
- Megmentetted őt, Amelia Knightley – súgta, a karjaiba vett. A karjaim, kezeim lelógtak a levegőben, a fejem is. Már csak másodperceim voltak hátra. Liliana lefektetett Harry mellé. Olyan szép volt. Magammal viszem a gyönyörű vonásait. A mosolyát. A szemeit. A hangját. A szerelmét. 
- Szere – nyögködtem, egy utolsót rázott rajtam az élet. Liliana levegőért kapott, mikor elejtette első könnyét –tlek…

„Miután vége van, Liliana, törölj ki a családom fejéből. Rhyséból is. Nem akarom, hogy miattam szenvedjenek. Ez az utolsó kívánságom.”

Harry kezéért akartam nyúlni, de már nem bírtam. Így hát Liliana tette a kezemet Harryére, és összekulcsolta az ujjainkat. Elmosolyodtam még, mielőtt leesett a fejem és eltávozott belőlem az élet. Immáron véglegesen.

Így lettem hát a tökéletes csapdából, a tökéletes terv.

15 megjegyzés:

  1. Egyszerűen bennem ragadtak a szavak. Nem sírtam. Zokogtam. Gyönyörű lett! Gyönyörűen szomorú.

    VálaszTörlés
  2. uramisten...neeeeeeeeeeee ez nem lehet igaz! Harry ooo Harry....es Amelia? Hogy tehette ezt? Tehat ez az erzes a "meg az eletemnel is jobban szeretlek" erzes. ez egyszeruen..nem hiszem el. es meghalt? hat ez keptelenseg. Harrynek szuksege van ra es Amelianak is Harryre ez igy nem lehetseges ne csinald!!:'((

    VálaszTörlés
  3. Ez most túl sok így egyszerre!ez egy érzelmi fröccs!! Nem is tudom felfogni hogy mi történt egyszerűen nem akarom felfogni!! Annyira szomorú de közben annyira imádom! Teljesen lataglóztál... Ha a blogodat olvasom hát nem is tudom mintha nem is létezne más körülöttem megáll az idő meg minden!nagyon várom az utolsót:)

    VálaszTörlés
  4. Ez amit most nem sírás, szabály szerűen zokogok bőgök...
    Éreztem, hogy valahogy így fog elsülni a dolog. Már az elején nem tetszett Am viselkedése, tudtam, hogy olyat tesz amitől mi nagyon nagyon sírni fogunk.
    Az utószónál írok neked egy kis regényt, nem tudom, hogy most mi jön mindenesetre várom! <333 xx

    VálaszTörlés
  5. Ó, édes Istenem. Drágám, ez gyönyörű lett. Szeretlek, de egyben utállak is most. Zokogok miattad, mint valami idióta.. Anya nézett is rám furcsán, de a testvérem csak annyit mondott: "biztos megint azt a blogot olvassa". Hehe c:
    Jajj, Amelia baby. Miattad sírok, igen, mert annyira de annyira szerelmes vagy, hogy képes voltál meghalni Harryért. Vagy hatszor újra olvastam azt a részt, amikor Liliana bejön a szobába.. Oh my godness. Nem találok szavakat, édes.
    Congrats, várom az utószót! xx

    VálaszTörlés
  6. tudtam. tudtam hogy ez lesz. hogy amelia meghal. hogy harry lesz az aki ezt veghez viszi. hogy amelia megakar halni harryert. mert o annyira nagy leleku es em birja elviselni harry fajdalmait.. egyszeruen gyotrelmesen szep az egesz. az egez resz a bucsuzasrol szolt. az hogy a szulei kibekuljenek, hogy boldogak legyenek. hogy mallan tudja hogy amelia ott volt neki. aztan rhys es nado. nado konkretan konyorgott neki hogy ne. de hat a szerelem... es aztan a vege. az egesz. mint a hajon. de aztan megint jottek a kepzelgesek en meg belehalok. es azt nem hiszem el hogy lilianat hogy vette erre ra.. kivagyok. ez a vege. nem hiszem el! es ami a legroszabb h utalni se tudlak.. pedig most nagyon akarnalak! "de meg nincs vege" jolvan persze. inennen mar csak fajdalmasabb lesz... :/
    azert szeretlek <333333333

    VálaszTörlés
  7. Ezt nem teheted!!! Nem, nem, nem, nem!! Neeeeee máááárrr!!! :'((( Tudtam, úgy tudtam hogy nem fogod úgy befejezni hogy egymásé lesznek!! Ahhj szemtelen vaaaagggy!! Végig sírtam az egészet!! Gonosz vagy! De ahhj akkor is tetszett a rész csak a vége ütött nagyon szíven. Miért?? Mond miért vagy ilyen igazságtalan??! :(
    Na mindegy az utószót viszont nagyon várom!
    Ahhj szegény Amelia, szegény Liliana (hogy neki kellett erre kényszeríteni Harry-t) szegény Harry. Ohh Petra gonosz vagy!! De mégis olyan jókat írsz. :)

    VálaszTörlés
  8. Szia, Petra! Első kérdésem: hogy tudsz ilyen fantasztikusan írni? Második: Miééért? :'( Hogy tehetted ezt szegény Amelia-val és Harry-vel? A legtökéletesebb pár, erre...
    El sem hiszem, hogy már csak egy rész lesz, hisz olyan, mintha csak most tetted volna fel az első évad, első részét.
    Egyébként sajnálom, hogy eddig nem írtam komit, de végigkövettem a blogodat a Mindörökké 28-adik részétő kezdve (bizony, megjegyeztem!) :DD
    Remélem, hogy nem hagyod abba és még belekezdesz egy újabb történetbe is, hisz szerintem minden olvasód nevében "mondhatom", hogy AKARUNK!!! :DDD
    Én személy szerint egy szellemes történetet szívesen olvasnék tőled, bár mindegy, hogy mit írsz, az biztos, hogy fenomenális lesz! :)))
    Imádlak Petra és biztosan állíthatom, hogy te vagy a legjobb író, aki csak létezik! <3

    VálaszTörlés
  9. IMÁDOM!!! Csak imádom...annyira de annyira<33 remélem folytatod a blog írást....
    nagyon remélem,hogy ez még tényleg nem a vége...borzasztóan megszerettem Ameliát...és Liliana milyen ....ahww..nagyon imádtam!!

    VálaszTörlés
  10. Nem igazán tudom mit is mondhatnék, mert a szavaim Harry-nél és Amelia-nál ragadtak.
    Hiába mondogathatja mindenki hogy ennek nem így kellene történnie, nem így kellett volna történnie.-Ez nem igaz. Ők így lettek tökéletesek a másik számára, szerelmük így teljesedett be és szabadították fel egymás lelkét.
    Az egész történet során éreztem a sejtetést, és hiába féltem tőle és felvoltam rá készülve hogy tőled ez is kitelik, még sem tudtam elég jól felkészülni arra, hogy ezt leírva, ténylegesen lássam, olvassam.
    Már most érzem hogy hiányozni fognak, hiába lesz még egy epilógus. Mert tudom kik ők, mi mindenen mentek keresztül csak azért, hogy egymáséi lehessenek.
    És tudom, csakis az vigasztal hogy amennyire nem értettem a történetet sokáig, amennyire nem tudtam hova tenni őket, annyira értettem meg a végére és elgondolkodva rájöttem milyen mély is.
    Egy gondolat van még bennem.
    Hogy bárcsak mindenki ennyire tudna szeretni,mint ők ketten.
    Még nem búcsúzom, de köszönöm Poppy.
    Mindent.
    Dasie

    VálaszTörlés
  11. Ez...ez a legcsodálatosabb történet a világon. Itt ülök és zokogok. Istenem, annyira megindító, hogy Amelia feláldozta magát <3

    VálaszTörlés
  12. így volt a tökéletes csapdából egy tökéletes terv ami egy tökéletes cselszövés történetévé írta be magát a történelembe vagy ha úgy tetszik az irodalomba. Istenem, szavakat épp találok de azt nem tudom melyiket írjam le először.
    Emlékszem mikor meglátta Harold az iskolánál Ameliát, majd mikor 'kényszer' találkozásokat szervezett. Majd az első csók, a szó amit Amelia mondott ki először,majd ez ráépült egy remek kapcsolatra,ahol megcsodálhattam mindkét embert, az érzéseivel,butaságaival,jó tulajdonságaival,mindenükkel együtt. De mindenesetre megmutattad nekem hogy,hogy harcolnak egymás ellen és mellett egyaránt. Egy igaz szerelemnek voltam tagja,mert ott voltam. Minden egyes szónál,betűnél,helynél. Mindig.
    Tudod ebben az az egy vicc hogy kevés ilyen van a földön akiknek van egy ilyesfajta kötődésük egymáshoz,a szerelem egymás ellen és mellett. Két különböző dolog de te áthajszoltad őket ezeken,mindenen szó szerint,és ebből a két ellentétből lett egy harmadik döntősors..vég? nem,egyáltalán. Inkább nevezném megnyugvásnak és földi életen való túlélésnek.
    Zhaminára egy rossz szót nem mondhatok. Persze követett el hibákat, de tudok mit, ő egy SURVIVOR. Egy rohadt nagy túlélő. Büszke vagyok rá, az ő karaktere egy kitartó nőci volt, aki oda tette 100%-osan magát,mindig azt cselekedte ami mások javára szolgált. Szóval, megérdemli hogy azt mondjam hogy egy GYŐZTES a szemembe.
    Harry..hú, Ő egy igazi lehet hogy kezdetben lelketlen, de mostanra egy gyönyörű 'ember' a számomra. Istenem,azok a harcok egy lányért,Ameliáért. A szerelméért. A sérelmek amivel találkozott az élet során, de féltékenység amit levágott. Az óvatosság,és a legfontosabb számomra az a védőképesség amit Zhaminának nyújtott. Ahogyan bánt vele, amilyen gyengéd volt vele..és ahogyan szerette! Büszke vagyok rá is,maximálisan.

    Lehet hogy vonzódással indult de ez nem csupán az volt és hohóóó ami lett belőle nem csak csupa love,sex and sweets, hanem magam az életet hordozták egymásban,egymásnak.
    Szóval köszönök minden egyes pillanatot neked. A két főszereplőnek, a szőke vámpírnak a vodkájával együtt, Rhys-nak a jeleneteivel és mindenkinek akit beleépitettél ebbe a történetbe. Köszönöm neked a történetet..Egy biztos,örök nyomot hagyott és tudom,hogy ha nagyobb leszek,tudod mesélni a gyerekeimnek egy történetet két érzéketlen ugyanakkor gyönyörű lélekről.

    VálaszTörlés
  13. Jézusom, már is a végéhez érkeztünk??? El sem akarom hinni. Annyira imádtam a történetet... Nagyon! A legegyedibb történet, amit valaha is olvastam.
    Úgy bőgök, mint egy csecsemő. Az a végem, ha egy ilyen történet szomorúan végződik. Olyankor mindig itatom az egereket...
    A legjobb az volt a történetben, hogy nem Harry Styles, a sztár, volt a középpontban, hanem két elveszett, magányos, szeretetéhes, kedves és gyönyörű lélek, akik egymás mellett megtalálták a boldogságot.
    Nagyon, nagyon imádtam minden egyes sorát olvasni. xxx

    VálaszTörlés
  14. Itt bogok es nem tudok sinalni semmit ertuk!!annyira faj hogy ez az igaz szerelem igy fejezodott be!mert igen ilyen az igaz szerelem hogy az eleted is odaadnad a masikert!en ameliera felnezek ,most komolyan!liliana se birta ki ezt a "nyalas" szerelmet!SIRT!!lilana sirt!!kerlek folytasd az irast! Es az uccso reszt hozd gyorsan!! De az a baj hogy minel elobb hozod annal elobb vege lesz.. :-(:-( Anna

    VálaszTörlés
  15. Itt bogok mint egy hulye..egy normalis mondatot nem tudnek irni<3teljesen sokk hatasa alatt vagyok

    VálaszTörlés