2014. augusztus 29., péntek

Első Fejezet

helló mindenki! újra itt, frissen és üdén, remélhetőleg!! tudom most kezdődik az iskola, de legalább pár percre tudtok pihizni, amíg olvastok majd. itt az első részecske, azért részecske, mert ez még csak kis bevezető. lényegében semmi sem történik, csak Fae "új" életéből kaphatok kis belátást! valaki kérte, hogy magyarázzam el, Fae miért nem látta Harryt. azért nem teszem, mert ebben is benne lesz, csak másképp. lényegében itt a történések sorrendjén változtattam és teszek majd hozzá! de a fő dolog ugyanaz lesz benne, és semmiről nem maradtok le. próbáljuk meg elfelejteni az előzőt és nyissunk ezzel új lapot. így nekem is sokkal könnyebb lesz, összeszednem megint a történetet /nagyobb/ kimaradások nélkül! szóval itt az első, köszönöm azoknak, akik még itt vannak velem! jó olvasást, és hétvégén szerintem érkezem a másodikkal! remélem semmi sem jön közbe :)  pusziiii <33 





- És egy, és kettő, és három!
A lányok hadonászását próbáltam utánozni előttem. Mit kell mondjak, a lábam néha úgy festett, bármelyik percben kitörhet. Hát igen, így jár az, akinek hosszú megállíthatatlan lábai vannak. Az arcom kivörösödött, aminek nem túlzottan örültem, tekintve a szeplőimet. Ki a franc találta ki a szeplőket? Főleg, ha leégek! Jézusom, mekkora gáz. Vöröslő bőr, rajta pedig barnásvöröses idióta pöttyök. Nagyszerű. Az is kihangsúlyozza, hogyha elpirulok - még jó, hogy sosem pirulok el - vagy kipirulok. Igen, a kettő között nagy különbség van. Az első inkább bóktól származhatna, a másik pedig nagy fizikai megterhelés után. Nem mintha bármelyik is fenyegetne a közeljövőben, de azért poén volt beállni a lányokhoz és úgy tenni, mintha kurvára érdekelne, miről hadovál az „edző”. Aki egyébként szupermodellnek érzi magát. Fel s leingatja a karját, de még ha csak a karjaival tenne úgy! A fenekét kitolja és meglebegteti az egész mindenét a fiúk előtt, akik szemtanúi ennek a tragédiának. Elvigyorodtam, mikor oktatni kezdett.
- Fae, jó lenne, ha nem legyet kergetnél és odafigyelnél a többiekre!
- Tehetek róla, hogy nem fürödtél és jönnek rád? - vontam vállat és tudtam, kitől jött a horkantás a hátam mögött. Hátrapillantottam Zaynre, aki ma is szemtelenül ellenállhatatlanul nézett ki a bőrkabátjában, most-szexeltem hajjal és borostájával. Komolyan, ez egy gimnázium, de legalább 25-nek nézett ki.
Lora a hátára legyintette a haját és oldalra biccentve a fejét követelte a bocsánatkérésemet. Hah, ha tudta volna, hogy az egy volt a lehetetlen szavajárásaim között.  Leutánozva a hátamra söpörtem háromszor annyi mennyiségű vörös hajamat és felvontam a szemöldökömet, amolyan, na mi van hercegnősen. Könyörgöm, valaki vágja le a szempilláit, mielőtt szétvágja az ajtókat, mielőtt belépne. Sok vita ment arról, hogy mű vagy saját. A fiúk füttyentettek egyet a hátunk mögött, akik egyébként nagy focisták voltak. Olyan hű meg hú kategória, mármint azoknak a cicababáknak, mint Lora meg stb.
- Cicaharc! - ordították be, holott semmi sem történt. Megnyaltam az ajkamat és rákacsintottam Jake-re, aki szívet formált a kezével és nekem nyújtotta. Cserébe felnyújtottam a középső ujjamat, mire felnevettek csapatostul.
- Szóval Fae, képes leszel ütemre mozogni, vagy beléptesselek a kétbalkezes klubba a facebookon?
- Menni fog, kapitány! - szalutáltam. - annyira imádok hajrázni - áradoztam, mire sokan egyetértek hosszadalmas igenben. Papagájok.
- Elölről! Egy, kettő, három - Lora a kezével tapsolt, és újra nekikezdtünk a koreográfiának. Amikor balra kellett volna szökkenni, én jobbra tettem s így két lány összeütközött miattam.
- Bocsi - intettem Lorának, akinek füstölögni kezdett a feje. Beharaptam a számat és folytattam a hajrázást.
Az iskolánkban heti négyszer fociedzés van, mi annyit jelentett, hogy heti négyszer a hajrá lányok is „edzettek”. Inkább magamutogatásnak hívnám, a most felugrok a levegőbe, kinyitom a lábaimat, sikítok, majd földre érkezem mozdulatsort. Tehát mikor ez következett, elfojtottam a röhögésemet és a lányok elé ugorva megpördültem. Fiúk felé nyomtam a fenekemet és megrezegtettem, megnyaltam az ujjamat és végighúztam a combomon. Tökéletesen lemásolva Lora minden egyes kéjes-undorító mozdulatát. A fiúk nevetve ujjongtak, Jake fel is állt, Zaynnel együtt.
- Mi a franc, Fae?
De nem törődtem vele. Leültem és két kezemmel hátra támaszkodva megemeltem a csípőmet, hogy aztán felnyújtsam a lábamat szexin. Mondanom sem kell, hogy az én lábamnak nagyobb sikere volt, mint Lorának. Aki arca égett a dühtől, s mikor felállva meghajoltam, megfogta a karomat és meglökött.
- Húzz el! Azt hittem, hogy komolyan veszed, erre idejössz és kiparodizálsz?
- Ugyan Lora - paskoltam meg a vállát még mindig vigyorogva - te saját magad lejáratod, én csak segítettem, hogy ne égj le jobban!
A fiúk húúú-ztak a hátam mögött. Farkasszemet néztünk Lorával, akinek gondolatát, ha akartam sem tudtam volna kitalálni. Megkérdeztem volna, hogy milyen érzés. Milyen érzés, amikor a tápláléklánc tetejéről a legaljára esel pár pillanatra. De nem tettem, csak lebiggyesztettem az ajkamat.
- Most sírni fogsz? - billentettem oldalra a fejemet, és a képébe vágtam a saját átkozott szavait.
- Azt hiszed győztél? - mosolygott rám, összeszedve magát. És ott is voltunk, a jégkirálynő arcnál. - ugyan Fae, azt hitted, hogy idejössz tönkretenni az edzésemet és rögtön a helyembe lépsz? Fogadok nem is a tanárnő küldött, ugye?
Ó, hogy milyen igaza is volt.
- Egy zseni vagy, mondták már? Most már értem a kiemelkedő tanulmányodat. Vagy az puska volt, amit kiejtettél múltkor a folyosón? Upszika.
- Mi folyik itt, lányok? - a testnevelés tanárnő bekocogott a terembe és kíváncsian nézett körül. De én nem néztem másfelé, csak rá. A bálkirálynőre.
- Baszd meg, Fae.
Elmosolyodtam kedvesen.
- Kösz nem, meghagylak a többi fiúnak, ha még maradt, aki nem hajtott át rajtad - paskoltam meg a karját - ne aggódj, sokan szeretik a könnyű dugást!
Megfordultam és Zayn felé sétáltam. Aki zsebekbe dugott kezekkel, oldalra biccentett fejjel és apró vigyorral ajkain várt az ajtóban.
- Szia - mosolygott le rám, mire a szemeimet forgattam.
- Helló - megfogtam a kezét, és kihúztam őt onnan.
- Szóval…
- Szóval? - vigyorogtam fel rá és mikor lehajolt, hogy megcsókoljon, engedtem. Puha finom szája rátapadt az enyémre és óvatos csókokkal borított el.
- Szóval mára vége a Lora hadjáratnak?
- Annak sosem lesz vége.
- Nem nyugszol, míg meg nem keseríted őt, mi? - nevetett a mély hangján. Zayn azon fiúk egyike volt az iskolában, aki magasról tett mindenkire, kivétel engem. Nem voltak különösebben barátai. Nem azért, mert nem lehetett volna. Az egyik „sztár” volt itt, főképp a lányok körében. Szerettek volna haverkodni vele, beszélgetni, de általában lekoppintotta őket. Persze elmondtam neki, hogy ez nem túl egészséges, de nem túlzottan érdekli.
- Ahogy mondod. Elmentél a telefonomért tegnap? - pislogtam rá ártatlanul. Zayn megdörgölte a tarkóját, tudtam, hogy rossz következik. - Zayn Malik, ne merd azt mondani, hogy elfelejtetted, külö..
- Nyugi, hercegnő, bementem érte, de teljes képernyőcsere kellett volna, ami majdnem annyi, mintha újat venné magadnak.
- Tehát? - kérdeztem óvatosan. Mert ha beigazolódik a gyanúm, rohanhat.
- Ne vedd le a fejem…
- Abban biztos lehetsz, hogy leveszem - felvontam fel egyik szemöldökömet.
- De csak ha utána kárpótolsz érte - nyalta meg az ajkát, alig bírtam ki, hogy ne kapjam a fogaim közé.
- Zayn, mit csináltál?
Levette a hátizsákját a hátáról, kicipzárazta feltűnően lassan, és még komótosabban kutakodott benne, mindvégig tartva a szemkontaktust. Összefontam a karjaimat, és mikor a szemeim sarkából láttam Aurora tanárnőt közeledni, felsóhajtottam. Már számítottam rá.
- Fae Wallace, örülnék, hogy a személyes problémáitokat Lorával nem az iskolában oldanátok meg.
- Nem csináltam semmit - feleltem határozottan. A tanárnő homlokráncolva méregetett, majd bólintott. Na igen, ő volt az, aki előtt ha két fejet növesztesz is, elhiszi, hogy hallucinált.
- Minden bizonnyal Lora volt az.
- Így van tanárnő - vigyorogtam, még akkor is, mikor Zayn egy totál új iphone 5öt nyomott a kezembe. Utalva a tekintetemmel, hogy ezért nagyon megverem. Zayn visszavigyorgott.
- Most mennem kell, órára…
- Ó igen? - mosolyogtam. A tanár még magyarázott nekem, és mivel úgy döntött, ott tart, Zayn kicsúszott a karmaim közül. - a másik szárnyban van órád, nem?
- Cseréltünk termet - legyintett és ez alkalommal hagytam, hogy meneküljön.
A dobozt beraktam az oldaltáskámba, és egészen az auláig hallgattam Aurora tanárnőt trécselni. Mindenféle oktatással próbálkozott, de az én tekintetem valaki teljesen máson akadt meg.
- Mennem kell, órára, viszlát - intettem, és a két alak felé közeledtem.
Szűkült szemekkel figyeltem, ahogy Louis beletúr Ellie hajába ál-lágyan, ál-finoman. A szőke alacsony, rettentően csinos és kedves, mégis magatehetetlen lány ott állt, fölbe gyökerezett lábakkal.
- Mit szólsz, Ellie? Csak én és te - súgta neki, mély morgó gyengéd hangon. És engem elöntött a hányinger.
- Vedd le róla a kezeidet, Louis - álltam melléjük és ellöktem őt Ellietől, akiből felszakadt egy könnyebbült sóhaj.
Louis Tomlinson egy tőlem épp hogy alacsonyabb, kék szemű szörnyeteg volt, aki megengedte magának azt a luxust, hogy az aulában cigarettázzon. Már csak a wiskeys üveg hiányzott a kezéből. Volt, hogy az iskolát kocsmának hitte és borral sétálgatott a diákok között. Barna haja belógott a homlokába, és alóla nézett rám a sötét szemeivel. Tényleg, csak fényben lehetett látni a kékséget bennük, egyébként sötét volt, mint az éjszaka. Összességében nem középiskolásnak nézett ki, mindinkább egyetemistának.
- Fae Wallace - vigyorodott el szép lassan, tetőtől talpig felmérve - az ártatlanok védőszentje.
- Húzz el innen, hagyd békén Ellie-t, amíg szépen mondom.
Felnevetett. De úgy Istenigazából. A hasát fogva rázta a fejét, és a cigi füst felszállt közöttünk. Volt olyan tippem, hogy a tűzjelző hamarosan szólni fog, megint. És ilyenkor egy tanár sincs közelben, jellemző.
- Komolyan, egy kerek másodpercre megijedtem. De lehet, hogy az Ellie volt, olyan ijesztő, ahogy a hátad mögé húzódik.
Közelebb léptem hozzá, hogy mutassam: nem félek. Egy csöppet sem. Pedig ő és a bandája voltak a fekete bárányok. Azaz igazi klisé dolog, mint a legtöbb történetben. Az iskola különcei. Csak hogy engem átkozottul nem érdekelt, hogy klisé nem klisé, én klisésül szétvágom az arcát, ha nem hagyja a lányt.
- Húzz. El. - mondtam neki minden nyugalmamat megőrizve.
Louis beleszívott a cigijébe. Elliere mászott a tekintete, majd vissza rám. Az arcomba fújta a sűrű füstöt, s még csak nem is köhögtem. Azon keresztül is álltam a tekintetét. Ő volt a megfélemlítés királya, kár, hogy nálam nem látszott működni.
Mikor közelebb hajolt, pislogtam egyet.
- Tudod, nagyon bájos, hogy a tehetetlenek védőpáncélját próbálod adni. De - hajolt még közelebb. Mást rég ellöktem volna, de nem őt. Nem félemlített meg. Nem ő. - arra nem gondoltál, hogy - a hangja két oktávot esett egyszerre. Reszelős és mély volt, nagyon mély. Földet nyaldosó mély. - Neked lesz segítségre szükséged? - súgta oly halkan, csak én halljam. Nyeltem egyet láthatatlanul. A bőröm felborzadt, de nem húzódtam el. Én is a füléhez hajoltam. Az iskolában megálltak körülöttünk, és néztek. Csak néztek, nem beszéltek. Mintha még levegőt sem vettek volna, nehogy megzavarjanak. Megnyaltam az ajkamat és feleltem:
- Arra nem gondoltál, hogy még szükséged lehet a golyóidra odalent? - búgtam, mikor a térdem már vészesen közel emelkedett Louis lábai közé. - azoknak kell a védelem jelen pillanatban.
Louis visszaszívott egy nevetést, ahogy eltávolodott. Még végignézett rajtam és megnyalta alsó ajkát.
- Kihívás leszel. Még jó, hogy szereti a kihívásokat - kacsintott és megfordulva ott hagyott.

Milyen kihívás?
Egyáltalán kiről beszélt?

Nem is számított.
- Jól vagy? - fordultam Elliehez, aki már ott sem volt. - persze, hagyd csak, had beszéljek magamban.
Az iskola első hetén voltak hiányzások. Így Jet is például szokásához híven kivette az első heti szerinte-kiváltságot és kiíratta magát. Tipikus iskolakerülő, már megszoktuk. Bár végzős osztályként nem sokszor teheti majd meg a jövőben.
Péntek délután volt és Zaynnel beugrottunk a közeli Starbucksba. Los Angeles a pörgésről volt híres. Nem mondhatnám, hogy imádtam itt lakni nagy betűsen, de nem volt rossz. Elvégre mégis csak a hírességek városa, annyian megfordulhatnak itt, hogy meg sem tudnád számolni még hat kézen sem.
- Fogadd el, Fae.
- Zayn, nincs szükségem az ajándékaidra, tudok magamról gondoskodni.
Zayn mélyen a szemeimbe nézett.
- Tudom. De meg kell engedned, hogy más is foglalkozzon veled.
- Aha, és mégis ki? - kortyoltam bele a cafe lattémba.
Zayn arca elsötétült, és éreztem, hogy esni kezd a hangulat. Pontosan ezért kezdtem előkotorni az iphone-t. A mellkasom összeszűkült, ahogy megláttam a hátlapot. Skócia volt rajta. Próbáltam nyelni, de túl szűk lett a torkom. Lehunyt szemekkel engedtem el egy fél-vigyort, mi még annak is kevéske volt.
- Fogadd el, bébi - súgta nekem, ahogy megfogta az ujjaimat. Kezünkre néztem és mély levegőt vettem. Zayn mindig mellettem volt, és voltaképp neki egy „kis” iphone semmit sem jelentett. A farzsebéből kihúzta rá a pénzt, ami elég meghökkentő. Ennyi évesen ilyen pénzesnek lenni.
- Oké - bólintottam és ellőttem róla egy képet gyorsan. Zayn épp a szemét forgatta rajta, és mivel homályosabb is lett a kép, olyan volt, mintha kancsítana. Beállítottam háttérnek és jót nevettünk rajta.

A kávézás után Zayn velem akart jönni az új lakásomba, de nemet mondtam. Volt egy nagyon jó okom rá, de ezt nem árultam el neki. Inkább azt mondtam, hogy menjen és legyen a kishúgával, neki nagyobb szüksége van rá.
Megálltam a lépcső előtt és mély levegőt szívtam be.
Előre gyűlöltem a környéket és az albérletemet is. De egyszerűen mindenhol ott volt. Akármilyen hirdetést néztem, ez bukkant fel. Addig-addig, míg fel nem hívtam. Nincs túl messze a sulitól és kívülről fel volt újítva. Kár, hogy a lépcsőháza csöppet elhagyatottnak tűnt. A lakásban csak egy ágy, hűtő és TV van, a netet még nem sikerült beköttetnem. De elsőre megteszi.
Csak hát a szomszédok…
Még Louis és a haverjai közelsége nem is túlzottan zavar, de a többi. Itt egy rakás, iszákos, vagy drogos csapat fiút kell elképzelni. Hébe-hóba egy-egy lánnyal. Tetováltak, cigiznek, csöpög róluk a szex. Na igen, a környék az, amiért Zayn megtiltotta, hogy ide jöjjek. De ha nincs más, amit meg tudnék fizetni, akkor nincs más.
A főbérlő azt mondta, hogy az én szomszédjaim kimondottan jó fejek. De hát melyik főbérlő ne mondaná ezt? Főképp idősebbek laktak mellettem, kivéve a szembe szomszédot. Velük még nem találkoztam.
Az a hír járja, hogy egy család lakik ott. Szülők és egy gyerek, ha jól tudom, egy fiú. Azon csapat egyike lehet, akik az utca végén gyülekeznek délutánonként. Még nem láttam és nem is érdekelt.
Csak ne érezném minden egyes alkalommal, mikor ki-be járok a lakásomból - egész napos pakolás, ezaz! - hogy figyelnek. A kukucskálón, gondoltam én. Még a tarkómon is állt a szőr.
Meg is álltam előtte, és belenéztem a lyukba. Hogy volt-e ott valaki, nem tudom. Lehet, csak képzelődtem.
Mindenesetre még hosszú pakolászás várt rám.

Éljen az egyedüllét, az új lakás és a kukkoló szomszédság. 

5 megjegyzés:

  1. Már imádom! Érzem, hogy jó lesz! Már a következőt akarom! :D

    VálaszTörlés
  2. Máris a szívembe lopta magát :)
    Siess a kövi vel

    VálaszTörlés
  3. Nekem ez a kezdés jobban tetszik mint az előzőé! Úgyhogy úgy látszik ujra és ujra beleszeretek a történetedbe

    VálaszTörlés
  4. sokkal jobb kezdes mint az elozo!! :) alig varom a reszt,siess vele <3 xx

    VálaszTörlés
  5. szanalom es szegyen az amit erzek. annyira nagyon nagyon NAGYON NAGYON sajnalom!! mar reg elkellett volna olvasnom mielott barki megcsak meg is latthatta volna. annyira szegyellem magam. es nem kell mondani hogy emiatt ne idegeskedjek meg a blog megvar, ezt csak en erthetem. es szegyellem is magam. max 10-15 perc elolvasni oket en meg is vartam kb a 14. reszig veel :(( tenyleg sajnalom.
    viszont ez egy utos kezdet! nagyon bejott. itt valahogy jobban atjon Fae stilusa. ami szinten megujjult. teljesen elfelekeztem az elozo blogrol es minta ez egy semmi hatteres uj blog lenne. csak a skocia szo hallatan ugrottak be a dolgok. najo meg Louis es az a sotet hangulatos dolog is emelkeztetett de ugy pontosan semmire. nagyon bejott. imadtam hogy Los Angelesben van imadtam hogy az iskolat is belevontad. na es Jet neve. csak nem marked men #2 ?!:DD imadom a tetkos sracokaaat!!! es ugyerzem ebben lesznek boven :DD tetszeni fog, ebben biztos vagyok :))))) es ha meg ma nem is olvasom vegig holnap majd biztos. vagyis nagyon remelem! ne haragudj megegyszer. mintha elarultak volna. :/ dee itt vagyok! mostmar friss leszek es a kommentjeim a tobbihez is erkezni fog. ha nem is hosszu de valami biztos :D
    ne hari!! <3333333333333333333333333333333333333333333333333333333333333

    VálaszTörlés