Tizennyolcadik Fejezet - FAGYOS

sziasztoook! megérkeztem a kövivel :) köszönöm szépen a kommenteket, imádom minden egyes szót, amit nekem címeztek! köszönöm köszönöm és köszönöm! imádlak titeket! remélem tetszeni fog a rész, jó olvasást! xx

FAE

Ott álltam és könyörögtem a szemeimmel. A testemmel. Vagy inkább a testem könyörgött nekem, hogy tegyek valamit. Az ujjaim belemartak az oldalába és vontam magamhoz. Az igazat megvallva nem ismertem magamra.

A saját testemre, elmémre nem ismertem rá. Mint akit bedrogoztak. Csak, hogy tudatában voltam és nem érdekelt. Jézus, nem érdekelt!

- Harry - súgtam neki, minden áron rá akartam venni arra, hogy segítsen. Megérintsen. Hozzám szóljon. Reagáljon. Tovább merészkedtem és belemarkoltam a kemény, feszes fenekébe. Be kellett harapnom az ajkamat, hogy ne kezdjek el hisztizni az élvezettől. - érints meg.

A hangom nem valódi volt. Nem lehetett, hisz sosem hallottam ilyen megalázkodónak. Szedd össze magad! - de nem ment. Ahogy rám nézett, ahogy végigpillantott a sóvárgó testemen, a hő úgy kúszott végig rajtam. A lábujjaimtól a fejem tetejéig. A szám elnyílt, és muszáj volt.

Muszáj volt megragadnom, hogy behúzzam a mosdóba.

- Fae, engedj el - parancsolt rám, és bár meggyőzőnek hangzott, tettem rá. Nem, még egyszer nem játssza ezt el velem. Nem érintett s tekintete mégis édes simítás volt a gerincem mentén. Így berántottam a női mosdóba, az ajtót kitárva, neki a csapnak. Amire felültem és a lábaim közé állt. A fejem mellett támaszkodott a falon, és nézett. Engem. Tüzetesen. Bele a szemeimbe. Egy pillanatra sem törtem meg a szemkontaktust, miközben a tenyereimet a csupasz hasára simítottam. Ki akartam csikarni belőle egy röpke reakciót. De semmi.

Az ég világon semmi.

Az arca merev volt, a hasfala kemény és egyenletesen lélegzett. Valahol sértő volt az egómnak, amiért nem mutatott semmit sem. Mi annyit jelenthetett, hogy nem voltam rá hatással. Finoman végigkarmoltam a bőrét, semmi. A lapockájához nyúltam, hogy végigszánthassak rajta az ujjaimmal. Én egyre rosszabbul viseltem. Égtem. Hozzá akartam simulni, hogy legalább érezhessem őt. A mellkasához hajoltam, a szívéhez, és oda suttogtam.

- Ugyan, ne legyél ennyire fagyos szívű. Nem akarsz megszánni? - vigyorogtam rá, a szemeim csillogtak az övében. Amik végül elsötétedtek. Pár pillanatra azt hittem, hogy vággyal. De mikor Harry ellépett tőlem és az ajtó felé ment, leesett az állam. Megint. Most mit mondtam?

Rám csapta az ajtót és ó, Isten segítse meg, hogyha az a kattanás az volt, amire gondolok!

A kilincsre nyúltam, semmi.

Bezárt.

A lánymosdóba.

Az óra közepén.

- Harry! - csapkodtam az ajtót - Harry, azonnal nyisd ki az átkozott ajtót. Ne kelljen még egyszer mondanom!

Csend. A végeláthatatlan csend. Rátapasztottam a fülemet, hogy hallgatózzak. Még csak lépést sem hallottam. Ez nem lehet igaz.

Harry bezárt az óra közepén a lánymosdóba.

HARRY

Kihúztam a suliból olyan gyorsan, ahogyan csak lehetett. Mit képzel magáról? Nem éreztem dühöt mondjuk úgy soha, de lényegében meg tudtam volna ütni. Pedig nem ütök nőt, soha. Azt az egyet tudom. Tisztelni őket legalább annyira, hogy ne érjek hozzá. Akarattal nem legalább is.

De hirtelenjében nem nőt láttam előttem.

Nem is Faet.

Egy homályos arcot, aki a képembe vágja, hogy milyen vagyok. Egy érzéketlen senki. És nekem pont megfelel. Nem akarok törődni azzal, hogy ki vagyok. Rég leszarom már. De az nem jelenti azt, hogy egy ismeretlen nőcske - aki nem ismer tegyük hozzá - butaságokat trécseljen rólam.

Mi a francnak akar beleavatkozni az életembe?

Kezdjük a vonatállomással. Megmondtam neki, hogy ne tegye be a lábát közénk. Kiállt a rohadt sínekre, még szerencse, hogy nem volt ott senki. Aztán megcsókolt. Kurvára megcsókolt. Annak ellenére, hogy megtiltottam neki. Meg magamnak. Olyan rohadt nehéz volt ellent mondani neki, de megtettem. Erre egyszerűen lerántott magához és azt hittem, hogy megfordul velem a kibaszott világ.

Tudni akartam, hogy milyen ízű a csókja.

Tudni akartam, hogyha végigcsókolom a testét, milyen sebességben forrósodik fel alattam.

Meg azt is, hogy ott lent milyen az íze.

És én nem akarok ilyet tudni. Sosem volt szándékomban. Kielégítettem a nőket szájjal, aztán viszlát. Nem kértem cserébe semmit sem, nem is adhatnák meg soha azt, amire szükségem van. Ha egyáltalán van olyan, hogy szükség. Adhattam orgazmust, de nem kaphattam. Beletörődtem. Biztosan jó lehet, levonva ezt a nők sikításából.

Elhomályosította az agyamat a tudat, hogy sosem érezhetem Fae csinos száját körülöttem. Életemben először érezni akartam. Pontosan ezért hagytam őt ott a síneknél. Mert szét tudtam volna szedni valamit, amiért semmit az ég egy adta átkozott világon nem érzékelek.

Muszáj volt elmennem, pedig nem volt szándékomban. Könnyebb volt csak elsétálni, mint bármihez is nekifogni.

Pedig ha láttak még emberek szépet.

Az egyetlen, amim van, a látás. És látom őt. Hogy milyen kipirultan, felhevülten. Értem. Hallottam a szuszogását, ahogy felzihál, és még hozzá sem értem.

Megálltam és mély levegőt vettem. Inkább nem hozom elő a tegnap éjjel történteket.

Még mindenki iskolában volt, kizárt dolog volt, hogy visszamenjek.

Mikor beléptem a lépcsőházunkon, egy férfi jött ki onnan. Magas volt és kapucnis, az arcát el is takarta. Fae ajtajára néztem, majd vissza rá. Elszűkültek a szemeim.

- Hé, kit keres? - csak tovább lépdelt. - hozzád beszélek, seggfej!

Az alak megtorpant és felém fordult. Még mindig nem láttam a vonásait. Csak ott állt és meredt rám. Felvontam a szemöldökömet. Amint beszélni akartam megint, eltűnt.

Csak így.

A semmibe.

Előhúztam a telefonomat és amint beléptem a lakásba, tárcsáztam Rox számát. Az üzenetrögzítője kapcsolt be, mint általában.

- Vedd fel a rohadt telefont, Rox! Beszélnünk kell.

Ő volt az, aki mindenkiről tudott. A fő kapcsolattartónk. A férfi nem olyan volt, mint mi, de olyan sem, mint a legtöbb ember.

Felmordultam.

Mit a francot akart Faetől?

Nem mintha érdekelne, de mellettem lakik.

Hazug.

Ki kellett vernem Fae-t a fejemből, így késő délutánra áthívtam Hayley-t, akit egy bárban ismertem meg pár hete. Még akkor megígértem, hogy hívni fogom. Eljött az ideje.

Miniszoknyában, tűsarkúban topogott be az ajtómon. A kanapén ülve lecsekkoltam, csak a fejéhez ne értem volna.

Vörös haj, most szívatnak odafent?

- Úgy nézel rám, mint aki szellemet lát - nevetgélt zavarában. Megpaskoltam magam mellett a kanapét. Miközben leült, kitolta a fenekét, szinte az arcomba. Mikor találkozott a tekintetünk, valahogy még kevesebb lettem, mint a semmi. Egyenes orr, nőies áll és nyak, nagy, kerek, zöld szemek és egy kedves mosoly. Hát, nem így emlékeztem rá, de megteszi.

- Pezsgőt?

- Nincs inkább egy kis söröd?

Homlok ráncolva bólintottam.

- A nő és a sör. Szexi. - mondtam, majd a hűtőhöz tántorogtam. A tekintetem az ajtómra tévedt. Füleltem, de nem hallottam semmit. Még nem hallottam hazajönni. - valaki üssön le.

- Hogy mondtad?

- Semmi - vetettem felé egy fél vigyort és megnyugodtam, mikor belepirult. Hayley visszafogottnak tűnt a kinézetéhez képest, ami jó pont volt. Fae után rám fért az uralom. - tessék - odaadtam neki a felbontott sört, és leültem mellé. - taxival jöttél?

Bájcsevejt indítottam, hogy oldjam az idegességét. Mosolyogva mesélt a munkájáról, hogy onnan jött meg ilyenek. Én meg hallgattam őt. Más kérdés, hogy a szavai nem jutottak el hozzám. A száját néztem. Biztosan észrevette, mert többször megnedvesítette.

Ó nem, hölgyemény, ne is készülj semmi ilyenre.

- Kemény leszek - dőltem hátra és a kanapé háttámlájára tettem a kezemet. Hayley zavartan pislogott rám - ha nem szereted a durvát, akkor menj szépen haza.

Leesett az álla.

Az igazság az volt, hogy mindig így kezdem. Szeretem, ha a nők tudják, mibe fognak bele.

- Oh, oké - mosolygott rám és már ebből a mosolyból tudtam. Hogy megijesztettem. Megfogtam a sörét és leraktam.

- Gyere ide - mondtam neki halkan, mire közelebb araszolt. Felütöttem a fejét és az arcához hajoltam. Mikor el akarta kapni a számat, megráztam a fejemet - nem akarod a csókomat.

- De szeretném - suttogta, majd felszisszent. Erősebben fogtam meg a kelleténél. A nyakához hajoltam, hogy végignyaljam. Hátra vetve a fejét ellazult és felsóhajtott.

Fae sokkal intenzívebben sóhajtozott.

Megakadtam. Nincs Fae, Harry.

Bekaptam a fülcimpáját, hogy megharapjam neki. A vállamhoz nyúlt, megszorította és összerezzent. Emlékszem Fae lélegzete mennyire felhevült a harapásaimtól.

Haver, ne gondolj már Fae-re!

Egész éjjel azt idéztem fel, hogy nyögött, dörgölőzött hozzám. Lehunytam a szemeimet, majd Fae-re néztem. Vigyorogva, csillogó szemekkel nézett fel rám, az ajkát harapdálta. Ujjával a megharapott füléhez kapott és élvezettel simogatta.

Amíg a valóságba nem tértem, ahol Hayley ijedten meredt rám.

- Én ezt… nem akarom, Harry.

Hát, én sem.

- Megértem - bólintottam és kisimítottam a haját az arcából. Minden egyes érintésemre megugrott. Elővettem egy kis pénzt a zsebemből - taxival menj, tessék. Ebből hazajutsz.

Miután becsukta az ajtómat, fellélegezhettem. Mi a franc? Nem zavart, hogy Hayley visszavonult. Mindig meg van a lehetőségük. Sosem kényszer. Nincs finomkodás, ez velem jár. Aki nem szereti, elmehet. Teljesen egyetértettem Hayley-vel, ő ezt nem akarta.

Főleg úgy nem, hogy egy kibaszott másik lányt képzelek a helyébe! Mi a pokol, Styles? Szedd már össze magad.

Megőrülök. Mindenhol a hangját hallom. A zihálását. A pirult arca van előttem, ha lehunyom a szemem, ha kinyitom.

Az öklöm találkozott a pulttal. És. Nem. Éreztem.

Nem éreztem.

Felkaptam a kabátomat és rohanni kezdtem az állomás felé. Be kellett zárkóznom a helységembe. Nem izgattak a többiek, ahogy visongva várták a következő vonatot. Buliztak, szédelegtek, enyelegtek. Semmi új.

Kitártam az ajtómat és elmondtam egy sor káromkodást Niall-re, hogy megint nyitva hagyta az ajtót.

Csak, hogy nem Niall volt a tettes.

Megtorpantam az ajtóban. Egy alvó Fae-el találtam magam szemben a kanapémon. Még világos volt, így minden vonását kitűnően szemügyre vehettem. Felsóhajtottam és megvakartam a tarkómat. Leguggoltam mellé és csak bámultam őt.

A szeplőit a két arcán és orrán. A karikákat a szemei alatt. Vajon mennyi ideje aludhatott már? Az ajkai szét voltak nyílva és halkan szuszogott. Azon kaptam magam, hogy lebontom a kontyát és a mellkasára igazgatom a vörös haját. Megigazítottam minden tincsét és leültem vele szembe. A bokámat a térdemre tettem és összefontam a karjaimat.

Ki kellett volna tennem, de olyan nyugodtan aludt. Vajon aludt már valaha ennyire mélyen? Többször hallottam éjjel, hogy ordít álmában. Nem vitt rá a nem létező lélek, hogy felkeltsem. Elővettem egy papírt, meg ceruzát és rajzolni kezdtem. Az agyam totál kikapcsolt. Nem láttam mást, csak őt és a kanapét. A kezét lelógni a földre, a haját szana-szét állni.

Jézus Krisztus, lehetett valami ilyen lélegzetelállító?

Oldalra sodortam a hajamat és egy órát dolgoztam rajta. A lábánál tartottam, mikor nyújtózni kezdett.

- Harry? - suttogta álmos hangon. A fiókba raktam a rajzot, hogy ne lássa. Magam sem tudom, hogy miért rajzoltam le. Csak megragadtam az alkalmat.

- Mit keresel itt?

- Téged.

- Megtaláltál, most már mehetsz - böktem az ajtóra. Nem maradhatott ott.

- Nem - felült és zavartan nézett a hajgumira. Remélhetőleg azt hitte, hogy kiesett a hajából. - nem megyek el.

Felállt és mellém sétált. Szorosan ült le mellém, és mikor arrébb kúsztam, követett. Fel akartam állni, de visszacsuklottam. Lenéztem a kezére a karomon, majd a szemébe.  

- Maradj - Fae hangjában kérés volt. Fura volt. A nagy rettenthetetlen, erős lány, kért engem valamire. Visszaültem és ölbe ejtett kezekkel vártam. Amíg a tenyere rá nem tapadt a kézfejemre.

Lecsuktam a szemeimet. Engedj el. Engedj el, mert nem érzem.

- Megbántottalak? - kérdezte halkan - biztos megbántottalak.

Hol van az igazi Fae?

- Nem bántottál meg. Csak nem volt kedvem a szexhez, ennyi.

- Oh - beharapta az ajkát és oldalra fordította a fejét. Remek. Most meg én bántottam meg. Nem mintha érdekelne. Legalábbis nem kéne. Ott ültem kukán és vártam, hogy végre elhúzzon.

De épp más történt.

Fae az arcomat a kezei közé fogta és azzal a lendülettel szakadt ki belőlem egy éles levegő. A szám elnyílt, a szemeimmel együtt. Mi. A. Francot. Csinál.

De meg sem bírtam kérdezni, a sokk erősebb volt. Figyeltem, ahogy az ujja kört ró a bőrömre. Simán le tudtam volna ütni a kezét magamról, de nem tettem. Ültem bénán és átkoztam csendben magamat érte.

Fae szemei ragyogtak, ahogy rám nézett. Miért néz így rám? Nem így kellett volna lennie. Nem kellett volna vonzódnia hozzám, még ha csak szexuális úton is. Ki kellett volna hűlnie s nem a testének. A lelkének. Ahogy az a lány tette, akit megcsókoltam még réges-rég. Érezte a bennem lévő üres, jéggé fagyott semmiséget és nem bírta feldolgozni.

Megölte magát.

Ezt teszem az emberekkel. Megölöm őket a csókommal. Tegnap nem kellett volna ott hagynom. Nem tudhattam, hogyan reagál majd rám. Tény és való, hogy kifigyeltem őt. Hazajönni. Majd az ágyában. Aludni. Izzadni álmában. Ott voltam és egész éjjel figyeltem rá.

Mikor felfedeztem a vágásait, még biztosabb lettem a dologban. Semmi csók. Semmi érintkezés. Semmi, de semmi ehhez fogható dolog. Ő mégis megtette. És én nem tudtam nemet mondani.

Hallani akartam a hangját. Ahogy a nevemet kiabálja. Csak ennyit kaphatok belőle és a látványt.

Szükségem. Volt. Rá.

Ki kellett szednem őt a szervezetemből, mielőtt túl késő.

- Gyönyörű vagy - suttogta nekem az orra alatt, és elhúztam a fejemet. Gyönyörű. Még hogy gyönyörű! - az vagy, Harry.

NEM! - ordítottam magamban.

- Valami gázos dolog történhetett veled, de szerintem nem vagy te olyan fagyos, mint amilyennek mutatod magad.

Felpattantam a kanapéról és az ajtóhoz sétáltam. Az ujjaim bele akartak marni a kabinba, vagy bármibe. Vissza kellett tartanom magam.

- Fogalmad sincs róla, hogy mennyire fagyos vagyok - morogtam az orrom alatt és kulcsra zártam az ajtót. A kulcsot pedig a zsebembe csúsztattam.

Mikor megfordultam, Fae a kilincsről a szemeimbe nézett. Hogy izgalom vagy félelem ült szemében? Nem izgatott.

Mert hallani fogom a hangját, látni fogom őt izzadtan. Addig nem nyugszom, amíg nem ordítja fel a nevemet. Ki kellett vernem őt a fejemből és ahhoz neki is együtt kellett működnie velem. Megadom neki, amit akar, és magamnak is, amit az eszembe véshetek.

Hogy aztán külön utakon járjunk. Mert Fae-nek igaza volt. Fagyos vagyok. A csontjaimig fagyos.

Nem vonzódhat hozzám. Tilos, hogy bárki is vonzódjon hozzám. Nem érdemlem meg és nem is akarom. Nem kell. Képtelen vagyok viszonozni. Fae csak szenvedne, amíg én nagyban tennék az egészre.

Ilyen az élet azzal, aki Jégszívű.

Szó szerint.

És semmi és senki nem tudja felolvasztani.