HÁROM - TITOKZATOS

helló bébikék! itt a következő :) a héten még pénteken tudok nektek újat hozni, előtte-utána programom van, semmi időm nem lesz rá. de pénteken érkezem! addig is jó olvasást és wow, örülök hogy eddig tetszik!!! nagyon örülök a véleményeteknek, mindig nagyon szívesen olvasom őket, legalább annyira, mint ti a részt :) millió puszi xx 

Legalább hatszor lejátszottam a fejemben, hogy s mint fogom bemutatni magam. Ami elég nagy badarság, bemutatni magam? Sziasztok, Olivia, és ennyi lenne a történet. De mégis csak egy új társaság, idegen emberekkel, akiket magamba kell fogadnom. Mármint nem úgy magamba fogadni, hanem a testembe.

Egek, a testembe, mint az agyamba. Elnevettem magam zavartan, még jó, hogy ezt senki sem hallotta.

Tehát magamba kell szippantanom az új környezet új embereinek új auráját. Ez sem volt értelmes, mint a gondolataim nagy része, ügyes vagy, Olivia. Megráztam a fejemet, ezzel azt imitálva, hogy épp kihullottak a fölös agyalásom szüleményei, legalábbis egy része.

Csak hát amikor megérkeztem a nagy becses tábortűzhöz, hirtelen minden és mindenki elhallgatott.

Beleütköztem Kane hátába, aki csak elnevette magát az orra alatt.

- Hé tündérke, óvatosan, barátnőm van.

Éreztem, hogy elvörösödök.

- Nem ismerkedésnek szántam, csak épp azon tanakodtam, hogyan fogo…

Az én szavaim is elálltak. Szempárok tömege nyalta végig az egész testemet, tetőtől talpig és éreztem. Ahogy szép lassan eltörpülök ott helyben és belülről valamiféle támpontért kiáltok. Nos, ez lehetne mondjuk Kane, aki letündérkézett, vagy Harry/Thorn/mitbánomén, aki már láthatáron sem volt.

Biztos jót hancúrozik azzal a lánnyal. Egek, Olivia, nem is ismered őt, de már úgy hangzol, mint egy féltékeny barátnő.

- Lazíts, csak vicceltem. Srácok, ő itt Tündérke, Tündérke, ők itt a falu menőbb része.

- Olivia. - helyesbítettem, nem szerettem a beceneveket.

- Srácok, ő itt Olivia, aki tündérke.

Kane levigyorgott rám szemtelenül és komolyan, nem tehettem a mosolyomról, mi végigszaladt az arcomon.

Várhattam volna konfetti záport, üdvrivalgást, esetleg tömeges Szia Olivia, örülünk, hogy megérkeztél ordítást, egyik sem játszott ott és akkor. Csak az a borzasztó, vérdermesztő csend.

Bénán intettem és a még fancsalibb mosolyommal köszöntem.

- Sziasztok.

Egyébként tényleg olyan filmbe illő feelingje volt, a hatalmas tűz, körbe kövekkel, egy-két fából összerakott paddal, amin ültek. Voltak ott vagy húszan, huszonöten, és egy sem volt képes köszönni.

Hát jó, elkönyveltem annak, hogy új vagyok, szőke ronda szemüveges ellenszenves Londoni idegen. Ennyi jelzőt sem használtam még magamra egy mondatban, mindegy.

- Ne aggódj - mondta Kane csak nekem, halkan. - így fogadják az újakat.

- Hány új jött eddig összesen? - vontam fel a szemöldökömet.

- Az utóbbi 10 évet nézve? - tűnődött. - egy sem. - kacsintott, mire meglöktem teljes erőmből. Csak hát az izomkötegnek meg sem kottyant. - ne ismerkedj, tündérke. Van barátnőm.

- Nem ismerkedek. - mondtam gyorsan, komolyan azt hiszi, hogy nyomulok rá? Kane szemei sarkában összefutottak a nevetőráncok, amitől még inkább pirulni kezdtem. Összefontam a karjaimat, mire felemelte mind a két kezét.

- Ne bánts, Tündérke, nem akarok rosszat.

- Ha szemmel verni lehetne…

- Mással verj inkább - nevetett, és nos igen, az állam le is esett abban a pillanatban. - nem a kezedre gondoltam, miről ábrándozol te? Barátnőm van, Tündérke.

- Igen, ezt már mondtad. Mégis a szoknyám alá túrnál a kezeddel - billentettem oldalra a fejemet és büszke voltam, amiért megleptem a válaszommal. Megvakarta a tarkóját röhögve.

- Az más téma. Na gyere, szerzünk piát.

- Ó, nem, én nem iszok! - védekeztem rögtön, és többen úgy néztek rám, mintha épp valami förtelmes, lehetetlen dolgot mondtam volna. Körülpillantottam és süllyedtem, jó mélyre a föld alá. Nehezen, de nyeltem egyet.

Kane megragadta a kezemet és húzni kezdett.

- Ha be akarsz illeszkedni, akkor most meghúzod ezt a korsó sört.

A gyomrom összerándult. Ha be akarsz illeszkedni. Körülpillantottam. Nem hazudok, a társaság jó nagy része engem pásztázott. A ruhámat, a hajamat, a szemüvegemet. Kívülálló voltam, és nem volt csoda. Ha végignéztem a bőrkabátos, piercinges, piálós társaságon, összeállt a kép.

A különbség majd ki verte a szemeimet. A csilli-villi ruhámmal - ami nem puccos, de hozzájuk képest mégis az - a csajos szandálommal, a szőke hajammal, meg a szemüvegemmel… mintha egy stréber bálkirálynő besétált volna a gettóba.

Eltörpültem. De már nem az a szokásos új vagyok kisebbségi érzésem volt. Hanem az a jól megszokott, nem vagyok odavaló érzet. Maga alá kerített és szemeztem azzal a sörrel. A nyál összefutott a számban, ha az ízére gondoltam. A kezem ökölbe szorult. Nem, Olivia, nem kell meginnod. Nem kell beilleszkedned, nem kötelező, nem így.

Azonban a kezem másképp döntött. A pohár felé nyúlt. Volna, hogyha egy másik rá nem markol és ledobja a fűbe.

Felpillantottam és ott volt.

Harry magasodott fölém és nézett le egyenesen Kane szemébe. Csak az ajkait tudtam bámulni. Ahogy mozogtak, kecsesen, ívelten, telten és lilán. Beszívtam a felső ajkamat, és Egek, lebuktam. Ajak beszívva pillantottam a szemeibe, amik már a szájamon bandukoltak. A pulzusom olyan hirtelen szökött fel, megszédültem és homályosan.

- Ó te jó ég - bukott ki belőlem teljesen váratlanul és akkor találkozott a tekintetünk. Mint derült égből mennycsapás. Halkan ziháltam fel az intenzív, feszélyező és mégis mély, bekebelező tekintetétől. Csillogott, megbabonázott és velem meg akart fordulni a világ.

- Nem kell meginnod. Kane hülyeségeket beszél, ne figyelj rá.

- Persze.

Felvonta a szemöldökét.

- Persze?

- Hogyne - válaszoltam. Mit is mondott? Pörgessük vissza. Ja, hogy ne igyam meg. - úgy értem, oké.

- Komolyan mondtam, Olivia - úgy mormolta a nevemet, mintha aranyból lenne. A szemeim elnyíltak. - nem kell meginnod.

Aztán fogta magát és arrébb állt. Én pedig néztem a hátát, ahogy távolodik. Szerencsére nem túl messzire, pont ráláttam.

Szerencsére?

Valami baj van ott a fejedben, Olivia, méghozzá elég nagy. Rápillantottam a pohárra, ami a földön volt. Felvettem és megtöltöttem.

- Ne hallgass Thorn-ra. Igyál. - kacsintott Kane, majd leült a tűz mellé. Megpaskolta maga mellett a helyet, de hezitáltam. 10 perccel később sem szoktam hozzá, hogy engem stírölnek. Mély levegőt vettem és felsoroltam a lehetőségeket. Egy, gyenge módjára hazasietek egyedül, a sötétben, az idegen faluban. Kettő, összeszedem magam, leülök, és jó pofát vágok az egészhez.

Maradtam a harmadik megoldásnál, miszerint leülök és csendben maradok.

Még azt is végignézték - persze olyan csendben, mintha temetésen lennénk körülbelül - ahogy leülök, lerakom a sörömet és elrendezem a ruhámat. A hajam az arcomba omlott és nem akartam felnézni. Nagyon nem. Főleg mert egy tekintetet éreztem az arcomon, égetni, perzselni. Aztán Kane felsikított:

- Ábúúúúú! - ordított farkasként, majd mindenkiből kitört a röhögés. Csak hát Harryből nem. A lány az arcát cirógatta, ő pedig folyamatosan engem bámult.

Tüzetesen.

Egyre s egyre mélyebb pillantással, mintha belém akarna látni.

Mozdulatlan maradtam, és eltörpült a fülemben a nevetés. A szemüvegem félre állt az orromon, megigazgattam, de Harry akkor sem nézett másfelé. Mintha megigézték volna. Az állkapcsa feszülten rángatózott. Nem gonoszul nézett, inkább értetlenül.

Nem értette, mit keresek ott?

Na, hát azt én sem.

A kezemmel a sörömért nyúltam, odapillantott és megrázta a fejét. Felvontam a szemöldökömet. A számhoz emeltem a poharat, a szemei elszűkültek. Magamban elnevettem magam. Most komolyan azt hiszi, hogy hallgatok rá?

Elnyílt a szám, és már majdnem beleittam, mikor elvették a kezemből a poharat.

- Hagyd, Tündérke - mondta Kane szórakozottan. - nem neked való.

Tessék?

- Tessék? - néztem rá értetlenül. - az előbb még te akartad belém dugni. - mondtam meggondolatlanul, mire többen felröhögtek körülöttünk. Én pedig égtem, de úgy igazán. - mármint belém tömni.

Kész. Már mindenki nevetett.

- Jól van Tündérke - karolta át a nyakamat - mondtam már, hogy van barátnőm.

Ha még egyszer elmondja, neki megyek a falnak.

- Tudom, ne hajtsak rád.

Rám kacsintott, de a mosolya nem volt olyan fényes, mint eddig.

- Csak lazulj el, majd elfogadnak.

- Hány év múlva? - billentettem oldalra a fejemet.

- Nem akarsz egy évet sem maradni - kottyintotta el, és bizony meglepődött, hogy hangosan kijött belőle. Elszűkültek a szemeim, de csendben maradtam.

- Mondd csak Tündérke, - jött a többnyire gúnyos hang. - hogy-hogy Londonból egy ilyen kis faluba költöztél el?

- Biztos nem volt jobb dolga.

- Nem kapott elég figyelmet - röhögött a másik.

- Itt nincsenek fodrászok, meg manikűrösök - legyintette a hátára a haját az egyik barna hajú, ál-kedves mosolyú lány. Azt se tudtam, mi történik hirtelen. Mindenhonnan jöttek a vádló, lenéző beszólások és csak kapkodni tudtam a tekintetemet közöttük. Próbáltam megállni, hogy ne szorítsam ökölbe a kezemet. De nehezen ment.

Egy. Kettő. Három. Kifúj egy mély levegő. És még egyszer ez a szertartás, újra és újra. Megigazgattam a szemüvegemet és igyekeztem a fenekemen ülve tűrni, ahogy dobálóznak mindenféle ocsmánysággal.

- Nekem tetszik a ruhája. Tépjük le róla - röhögtek össze szembe velem.

- Inkább ne, meglátnánk a rusnya testét - susogta, persze olyan hangosan, hogy odáig halljam. Idegesen rángattam az állkapcsomat, szerencse, hogy az előre hulló hajam eltakarta. Aznap este én voltam a terítéken, be kellett látnom. Az új csaj, a menő ruhájával meg a szőke hajával.

Hozzáteszem egy szőke sem volt közöttük. Nem mintha nagy szám lenne szőkének lenni, de akkor és ott: utáltam. Miért nem öltözhettem kevésbé feltűnően?

Lenyeltem a visszaszólásaimat. Én nem ez vagyok. Nem állok le fölösleges vitába. Harry barátnője volt a következő, aki megszólított:

- Most sírni fogsz? - billentette oldalra a fejét, de valami más foglalt le. Mellettük, a nagy csipet csapat közepén, ott volt a vörös hajú lány, a Sia-s pólójában, sörrel és cigarettával a kezében. Ő nem röhögött, sőt mi több, meg sem szólalt. Csak csendesen ült, beleszívott a cigijébe, kifújta a füstöt, hallgatott. Találkozott a tekintetünk és felvonta a szemöldökét. Most mire várt? Hogy álljak fel és kiabáljak?

Inkább csak mosolyt küldtem felé és intettem.

Na, erre mindenki szája megállt és odapillantott, ahová követtem. Kínos csend volt, és akkorra már leesett. Minden csapatnak van egy fajta fővezére, akire felnéznek és hallgatnak. Itt ő volt az. Tehát, ha ő befogad, akkor a többiek is?

- Badarság - nevettem az orrom alatt, s természetesen ismét én lettem a közönségem figyelmének központja.

- Az a badarság, hogy ide merted tolni a képedet - mondta Harry ágyasa. Ágyasa, miért az ágyasa? Biztos szexelgetnek. Egyáltalán megint miért gondolkodok ilyenen? Megráztam a fejemet.

Továbbra is hallgattam.

Kane tekintete lyukat vájt az arcomba, pontosan úgy, ahogy Harryé is. Egek, csak ki ne álljanak értem és ezt tényleg így is gondoltam. Azt hinnék, kell valaki, hogy megvédjen. Nem vagyok rászorulva és soha nem is leszek. Csupán ragaszkodtam az elmélethez, okosabb enged, szamár szenved.

Bárminek elmondhatnak, a szemembe, vagy hátam mögött, teljesen mindegy. Ott ültem és tartottam a hátamat. Ha megtapasztalják a tűrőképességem, talán leszállnak rólam. Tudom milyen, ha új érkezik egy összeszokott társaságba. Rögtön elfogadnak, vagy nem m befogadó képes a dolog, legalábbis így hiszik.

Nem tehettem róla.

A tekintetem ismét megtalálta Harry arcát, aki épp valamit súgott a barátnője fülébe, ő pedig magyarázni kezdett. Csak hát úgy néz ki, Harry magasról tett rá. Az ő szemei is engem kerestek meg, és megütközött a tekintetemben. Az ajkai szétnyíltak, ezt követően az enyémek is.

Olyan volt, mintha egyszerre mágnes és egy féktelen szivattyú lett volna. Magához vonzott s majd beszipolyozott. Az arcát csupán a tomboló tűz világította meg, az állkapcsa ismét feszélyezetten rángatózott, ilyenkor gondolkodott?

Észre sem vettem, hogy beszívtam a felső ajkamat.

Csupán mikor Harry tekintete oda esett és ráharapott az alsó ajkának bal szélére. Vajon ő észrevette?

Ismét összenéztünk.

A szemei sötétek voltak, éjsötétek és a helyemre parancsolt se perc alatt. Oda ragasztott a kőre, mozdulatlanná tett.

Felszökött a hő a nyakamon és idegesen igazgattam meg a szemüvegemet. Eddig is ilyen meleg volt itt?

Egek, mintha a tekintetünk macska-egér játékot űzött volna. Mintha én lettem volna a zsákmány, ő pedig a tigris. Vagy valami nagyobb állat, teljesen mindegy mi, csak nagy legyen.

Jól van, Olivia.

Aztán valaki behajolt a terünkbe és egy széles vicsort pillanthattam meg. A Barátnő nem mondott sokat, viszont fenyegetett a szemeivel.

Tehetek én róla, ha Harry beleesik a látószögembe? Meg úgy még jó pár emberrel együtt, csak hát be kellett vallanom, kevés olyan jelenség volt a közelben még, mint Ő.

Nem hazudtam, mikor megemlítettem, a vékony fiúk tetszenek. Harry pedig igen csak ki volt gyúrva. Nem konditermet mondanék rá, inkább sok futást, meg házi munkát. Az izmok kellemes tömbökben lapultak meg rajta, a karján, hasán és valószínűleg lejjebb is. A haja meg egy külön világ volt. Barna haja lehetett, azt is csak a tűz lángjainak fényében szúrtam ki. Egyébként feketének tűnt. Hátra volt fogva egy copfba, de egy tincs lelógott az arcába elől.

- Szóval ez a nagy szórakozás? - fordultam Kane-hez, és tettem rá, ki mit mondd. Legalábbis próbáltam. - kiültök ide és ennyi?

Kane mélyen a szemeimbe nézett, komoran. Majd vigyorra húzódtak az ajkai pár perces szünet után.

- Miért, mit vártál? - ráncolta a homlokát. - csak egy falu, nincs itt semmi különös.

Akkor mégis miért mondta ilyen sejtelmesen?

- Nem hiszek neked.

Elnevette magát.

- Ha kalandra vágysz, Tündérke, rossz helyre jöttél - vetette el, és valószínűleg Harryre pillantott. Én végig Kane arcát pásztáztam. Többről volt itt szó, és ez nem csak a kíváncsiságom mondatta velem. Hanem… jó, a kíváncsiságom mondatta velem. Kellett még valaminek lennie. Vagy csak beképzelem az egészet?

- Szerintem pedig nem. - vigyorogtam rá.

- Mert mit vársz? - csodálkozott el. - unikornisokat?

- Menj el innen, Hableány. - mondta ismét az egyik csapattag, nekem pedig ökölbe szorult a kezem.

Felálltam és szembe fordultam vele. Mindenki „hó”-ban tört ki, a kezem remegett és fájt a nyelvem a visszatartott szavaktól. Na meg amiért ráharaptam. Vissza akartam számolni, ahhoz is túlságosan rendezetlen voltam már.

- Mindjárt neki megy.

- Vigyázz, Rickie, vadmacska a láthatáron.

- Ebből elég. - Harry volt az, aki felállt. A mély, morgó hangjától elhallgatott mindenki. - engedj el, Nika.

- Mit csinálsz? - türelmetlenkedett a lány. Igen, jó kérdés, mit csinálsz?

- Hazaviszem Oliviát. Maradj itt, nem sokára jövök.

Elnyílt a szám. Engem nem kell kísérgetni, de már tök mindegy volt. Egy az, hogy nem beszéltem. Képtelen voltam. A másik, hogy ő már elindult. Nekem pedig követnem kellett tekintve, hogy ellent mondást nem tűrő hangon szólt rám:

- Olivia.

Nem ordított, ellenben megugrottam.

- Egek - makogtam csendesen, és rá se rántva a többiekre, Harry után indultam. A hosszú lábai gyorsan lehagytak engem, szinte futnom kellett, hogy utolérjem s tartsam a tempót. - lassíts már. - meg sem hallgatott. Megbotlottam pár kiálló fagyökérben, felhorzsoltam a tenyeremet, amikor megkapaszkodtam a törzsben. Felszisszentem, de meg se szólaltam. Végül Harry felsóhajtott és lassított a léptein. - miért jöttünk el? - csend. - hm? Egész jól viseltem. - ismét csend. - most komolyan, láttad az arcukat? Jobban fájt nekik a hallgatásom. Meg sem szólalsz? Elvitte Nika a nyelvedet? - bukott ki belőlem, majd egyből égni kezdett a fejem. Főleg, hogy a szemei sarkából lepillantott rám. - úgy értem a cica. Nika cica. - jött ki megint. - Jézus Olivia. - beszéltem magamhoz, nem igazán zavart, hogy Harry ott van. - mikor tudod végre befogni?

Már csak akkor égett jobban az egész nyakam és arcom, mikor Harry arcán szórakozottságot véltem felfedezni. De jó, jót röhög rajtam magában. Felsóhajtottam. Inkább befogtam a beszékélőmet, amíg a kapunkig nem értünk.

Erre is csak úgy jöttem rá, hogy Harry megtorpant előttem, én pedig a hátába mentem.

- Bocsi - motyogtam zavartan. Mikor tanulok már meg magam elé nézni?

Harry megfordult és elállva az utamat, az arcomat tanulmányozta. Felpillantottam az égre, bárhová, csak ne Rá.

- Tényleg Újhold van? - láttam, hogy bólint. - és ez jelentene valamit?

- Semmi különöset. - mondta halkan.

- Csak mert - pillantottam rá. - úgy mondtad, mintha olyan nagy szám lenne. Nem először van Újhold, meg Telihold meg ilyenek.

- Meg ilyenek. - ismételte.

- Még nem láttam napfogyatkozást, az előzőt végigaludtam. Nem mintha ez téged érdekelne, tudom, csak néha nem tudo… mit csinálsz? - akadt el a hangom, ahogy Harry lehajolt és óvatosan a szemüvegemhez nyúlt. A tekintetünk összefonódott, elfojtottam a lélegzetemet, miközben megigazgatta az orromon. Komótosan, és vigyázva. A hüvelykujjának hegye hozzáért az orromhoz, s engem kirázott a hideg.

- Nem kellett volna idejönnöd. - mormolta, nem gúnyosan, más ült a hangjában. Valami olyan, mit akkor és ott képtelen voltam megfejteni.

- Szeri… - köszörültem meg a torkomat. - szerintem megálltam a helyemet. Elvégre nem rohantam haza sírva. - nevettem zavartan.

- Még sosem láttam ennyi dühöt egy nőben, Olivia. - a hangja egy sejtelmes érintés volt a gerincem mentén. Kiegyenesedtem s többet akartam.

- Nem voltam dühös.

- Nem kellett volna Castle Combe-ba jönnöd. - helyesbített, felegyenesedett és elindult. Rögtön fázni kezdtem. - kerülj el minket. A saját érdekedben.

Figyeltem, ahogy minden lépésével egyre távolabb kerül. Olyan titokzatos volt, oly rejtelmes.

És melyik nő tud ellenállni egy ilyen misztikumnak?

Biztos van, aki igen.

Csak én nem.