TIZENKETTŐ - Betegszabadság

sziasztook! VÉGRE itt, el sem hiszem :)) nem volt időm esküszöm, tegnap pedig bealudtam, mert semmit nem aludtam vasárnap éjjel... ne haragudjatok. de most hoztam egy átvezető részt, tudom nincs benne Harry, de nem akartam egyből a lényeghez vinni a dolgot :)  jó olvasást nektek, köszönöm hogy olvassátok! :) <3 

ui: remélem nem nagyon zavar Bastian csúnyabeszéde, ő ilyenre lett kitalálva, majd lesz oka hogy miért :) 

Egy hónap telt el azóta, hogy találkoztam Harryvel.

Helyesbítek: találkoztunk. Mármint a csoport találkozott Harryvel. Betegszabadságra hivatkozva Harry minden bizonnyal kiruccant valamerre késői nyaralásra, vagy mit tudjam én. Esetlegesen a két macájával wellnesezni mentek. Nem a One Direction keretén belül tűnt el, hisz Louis becsülettel jár suliba. Azóta megismerkedtem ám vele, jó fej, folyamatosan nyomja az idióta poénjait, mi pedig szem forgatva lereagáljuk egy „Louiiiis”-al, természetesen nevetve.

Épp velük ültem az iskola kertjében, hallgattam őket, legalább is igyekeztem.

- Szerintem is. - kaptam el a beszélgetésük egy részét.

- Tuti berúgott az éjjel.

- Nem iszik, Louis. - mondta Gertie fejet csóválva.

- Kéjtől is lehet ittas az éjszaka. - emelte meg a hangját, hisz értettem, miről beszélnek, azonban a reagálás igen csak nehézkesen ment. Egy félmosolyt küldtem felé, a perverz arcából döbbentem rá, hogy tulajdonképpen egyetértettem.

- Nem sokat aludtam. - mondtam gyorsan, már késő volt. A piszkos csillogás megragyogtatta kék szemeit.

- Már megint itt van? - mordult fel Gertie s bár nem láttam ki közeledik, tudtam. A morcos, ki-nem-állhatlak arc csakis egy embernek szólhatott. Az örök kedvenc emberének, ki már messziről tátogta Gertie nevét és integetett szemtelenül. - kinyírom, esküszöm kinyírom egy szép napon. Megfojtom.

- Szerelmem, nem jössz órára? - ordított hozzánk Bastian, a bugyi szaggató nevetséges vigyorával. Egyszerűen imádta, hogy Gertie ki nem állhatja őt. Emlékszem, mikor megismertem Bastiant, kíváncsiság öntött el a kettejük találkozásával kapcsolatban. Hasonlítanak és egyszerre még sem. Már az első pillanatban Gertienek antipatikus volt a szőkeség, az arcára volt írva, hogy bármelyik percben robbanhat. Valószínűleg a szókimondó, néha túl őszinte stílusa volt az, amit képtelen volt tolerálni. Engem szórakoztatott, néha bunkó volt, akkor azonban szerettem lehurrogni. - na jó, úgyis mellettem ülsz órán. - kacsintott még rá, majd rám mosolygott, intett, és bement a suliba.

- Hogy bírod elviselni? - tört ki Gertie. - Szöszi így szöszi úgy, nézett már tükörbe? Nála szőkébb embert nem ismerhetnék, csak sajnos az agyi kapacitása is egy szőke szintjén van. - forgatta a szemeit, mindeközben Louis-t bámultam. A kék szemei ragyogva bámulták Gertie-t, aki még mindig tagadta a kettejük közötti vonzalmat. Persze együtt jártak, ahová csak lehetett. Nem Louis-on múlna a kapcsolat, az egyszer biztos. - Indiana, tudom, hogy hiányzik a szerelmed, de kérlek térj vissza a világba, különben muszáj leszek én visszatéríteni téged.

- És azt hogy csinálnád? - vigyorogtam rá, s elkaptam Louis-t, ahogy a földre pillant. Szigorúbbak, merevebbek lettek az arcvonásai. Úgy döntöttem, ismét elkapom őt óra előtt.

- Kitalálom. - mormolta az orra alatt. Egyébként sem miatta voltam úgy el, csak hát semmi értelmeset nem találtam most az életben. Járok egyetemre egy giganagyságú teherrel a vállaimon. Képtelen voltam túltenni magam azon, hogy Patricknek keveset jósoltak már csak. Anyával azóta beszéltem két percet, viszont a könyörgésében kimerült a telefonbeszélgetésünk. Leraktam a telefont és lenémítva tartom. Maximum a FB messengert használom kommunikációra, egyébként nincs nagy szükségem az ó dicső okos telefonokra.

Mielőtt Louis eltűnt volna a tömegben, elkaptam a karját és oldalra húztam. Bánatos szemekkel meredt rám.

- Nem tudok róla semmit, Indiana.

- Tudom, hogy hazudsz.

- Nézd, Indiana. - sóhajtott fel, a kócos hajába túrt. - oké, sajnálom, de nem mondhatok semmit.

- Akkor tényleg nem nyaral.

Éreztem. Krisztus, nem tudom miből. Egyszerűen lehetetlen, hogy egy ilyen elkötelezett tanár csak úgy meglépjen a tanév kellős közepén. Nem hagyna itt minket, igaz nem ismertem túlságosan őt, mégis… Egy megérzés.

- Én örülnék a legjobban, ha… - bukott ki belőle, viszont tartotta a száját.

- Ha mi? - kérdeztem vissza rögvest.

Megrázta a fejét.

- Felejtsd el.

- Ha mi, Louis?

- Felejtsd el őt, Indiana. Tartsd távol magad tőle. Nem azért, mert rossz ember, pont ellenkezőleg, nem ismertem még nála jobb embert. Pont ezért kerüld el - hajolt közelebb, mélyen a szemeimbe nézett. - csak kerüld el.

- Miért mondja ezt mindenki? - tört ki belőlem, s mikor már lelépett akkor esett le: Louis úgy gondolja, Harry túl jó nekem?

Az arcom égni kezdett egyrészt a szégyentől, másrészt pedig az idegtől. Hiszen nem is ismer, mit hisz ez? A szám tátva maradt szinte. Tudtam, hogy csak messzi távolból való szemlélés marad nekem Harryvel kapcsolatban, de hogy kerüljem el? Na, és akkor ki az előítéletes!

A szívem zakatolt a fülemben az órákon. A ceruza keményen szántotta fel a füzetem lapját, semmi értelmeset nem sikerült írnom, csupán firkáltam. Bastian többet a Harry témát nem hozta fel, viszont a szavai mai napig motoszkáltak a fülemben.  Ő inkább úgy állította be, mintha ő lenne a rosszfiú, Louis pedig engem tett ugyanazzá.

Ez badarság, felnőtt nő vagyok, döntésképes vagyok egy magam is, nincs szükségem mások iránymutatására. Az érdekes dolog csak ott kezdődik, hogy Harry Bastian miatt figyelmeztetett. Tehát mindenki a veszélyes kategóriába sorolja a másikat, mindenféle lefektetett tények nélkül, nagyszerű.

Egy koccanást éreztem a halántékomon.

- Hé - hurrogtam le Bastiant, aki csak mosolyát küldte felém. Miért lágyultam el ettől a kedves mosolytól? Megráztam a fejemet, a papír fecnin egy mosolygós fej volt, és egy időpont: este 8. Felsóhajtottam, semmi kedvem nem volt velük a partra menni, viszont otthon anyuékon és Harryn járna az agyam egész éjjel. Megadtam magam és felmutattam neki a hüvelykujjamat.

Így történt, hogy belerángattam az egészbe Gertie-t is, csak nem tudott róla. Ígértem neki egy szédületes partyt, kikapcsolódást, s mivel ellenkezett, megfenyegettem. Azt mondtam neki, hogy ráuszítom Sebastian-t, Sebi amilyen bolond, meg is tette volna. Gertie kínok közepette, beadta a derekát. Nem mellesleg keveset találkoztunk mostanában, ezzel is hatottam rá kicsit. A végén annyira beleélte magát, hogy egy órán keresztül a ruháit fényképezte, miben menjen. Igen csak döntésképtelen tud lenni öltözék ügyben, így segítettem neki. A telefonomra gyanúsan sokszor ránéztem, nem értettem miért. Hisz Harry a számomat sem tudta, nem hogy smst írjon, vagy hívjon. Biztatót Gertie sem tudott mondani, Louis neki sem árulta el a nagy titkot Harry hollétéről. Szomorúan konstatáltam, meg kell várnom, amíg visszaérkezik.

Nem öltöztem túl, egy egyszerű fekete őszi ruhát vettem fel, bakanccsal. Bőrdzseki, a hajam a vállaimra lógott, az enyhe szürkés sminkem kiemelte a szemeimet. Még a tükörbe nézve mély levegőt vettem, fura megérzésem volt. Inkább félresöpörtem és egy műmosolyt felvéve megpisiltettem a kutyámat, aztán taxiba ültem. Gertie-t felvettük útközben, aki a fekete ruha mellett döntött.

- Jól áll, mint minden.

- Hazudsz. - biggyesztette le az ajkait, majd mosolygott. - szép vagy. Harry igazán sajnálhatja, hogy a tanárod.

- Vagy inkább én sajnálhatom, hogy a tanárom - bukott ki belőlem, mire Gertie felvonta a szemöldökét. Na, most árultam el magam. - így mindennap látnom kell, borzasztó.

- Sejtem. - mondta enyhe éllel a hangjában.

- Nem tudod mi van vele?

- Még mindig nem.

- Jó, többet nem kérdezem.

- Elmondanám, ha tudnék bármit is, Louis is nagyon fura, ha témába jön.

- Észrevettem. De egy hónap… a tanárok úgy tesznek, mintha semmi sem történne.

- Mert nem történt? Erre nem gondoltál? - mosolygott rám finoman. - lehet, tényleg beteg. Járvány, vagy bármi.

- Egy hónapig.

- Nézd. - csatolta ki az övét, hisz megérkeztünk. - túlaggódod, ha olyan nagy baj lenne, észrevettük volna rajta. Semmi jele nem volt, tanított, egészségesnek tűnt. Én is voltam már vírussal otthon két hétig. Ne gyötörd magad, szórakozni jöttünk, nem? - lökött meg, majd kiszállt az autóból.

Még ott ültem egy darabig. A pokolba, igaza van. Ezért jöttem el otthonról, hogy szórakozzak. S mikor meghallottam, ahogy Gertie hangosan ordítja a teljes nevemet, kitört belőlem a röhögés. Meglátta Bastiant.

***

Bastian épp a hordóból itta a sört, mikor elkezdtem számolni hányszor is említette: nem iszok. Az tény, ez most fogadás miatt volt, miszerint nem tud meginni egy húzásra 5 liter sört. Tévedtek. Krisztus, megitta. A végén pedig ledőlt a farönkről és úgy kellett összeszedni. A szemei keresztbe álltak és fura nyelven beszélt.

- Gertrúd - mutatott az ujjával Gertie-re, aki épp jót szórakozott a nyomorán.

- Gyere, nagyfiú, ideje fürdeni.

- Mt csin… Krisztus, jön fel a nap? - nézett fel az égre.

- Az a hold, Bastian.

- Napközben? - csodálkozott el. A tenger vízéhez cipeltük a haverjával, ki csutak részeg volt szintén. Az este egyébként jól telt, Gertie úgy tett, mintha nem is léteznék, megsértődve. Azért egyszer-kétszer elmosolyodott, mikor Bastiant osztottam. - ez természetfeletties.

- Bizony, már a hold vette át az uralmat.

Bastian arcára félelem ült ki.

- Jönnek az ufók?

Visszatartottam a nevetésemet. Olyan volt, mint egy öt éves gyerek válaszok után kutatva.

- Bizony.

- Elrabolnak? - borult hirtelen a nyakamba - ne engedd, hogy elvigyenek.

Egy huszonéves férfiről van szó, igen. Nem bírtam a részegeket elviselni, ellenben ő külön történet volt. A szívem megtelt melegséggel a kisgyerekes éne miatt. Van, aki dühöng, erőszakos, kiállhatatlan és van Bastian, aki egy elveszett gyerkőcre hasonlít részegen. Leültünk a partra, Gertie épp Alex-szel beszélgetett, aki Bastian állítólagos barátnője. Az egy külön történet, kapcsolatban lennének, még sem viselkednek úgy.

Legalábbis Bastian..

Bevizeztem az arcát, tarkóját, jó hideg volt, vagy tíz percet ott ültünk csendben.

- Soha többet - mondta végül már tisztább beszéddel.

Elnevettem magam.

- Te tényleg nem szoktál inni, mi?

- 5 liter sört? Egy évben nem iszok meg ennyit. Nem szoktam inni - megfogott egy követ és beledobta a vízbe. Pattogott kettőt a vízen, majd elsüllyedt.

- Alex rendes csajnak tűnik - mondtam óvatosan, figyeltem az arcát. Beszívta az ajkát és bólintott.

- Elhanyagoltam ma este.

- Eléggé.

- Gertrúd hibája, elveszi az eszemet. Mé utál ennyire amúgy? - vakarta meg a tarkóját a homokos kezével, elfintorodott. - Krisztus, tiszta homok lettem.

Leporoltam nevetve.

- Nem tettél jó benyomást neki az első nap, mikor lesmároltad heccből.

Bastian felröhögött kínosan.

- Eskü nem őt akartam. Azt hittem, Alex az.

- A hajuk hasonlít.

- Meg az alkatuk, nézd meg, két tojás. - legyintett hátra. Nem volt igaza, kicsit olyan volt, mintha nem is ismerné rendesen azt a lányt.

- Mióta vagytok együtt?

- Együtt? - csodálkozott el. - nekem nem kell kapcsolat. Isten ments - röfögött, a torkán akadt a levegő. - meg is fulladok.

- Ez azt jelenti, hogy füllentesz.

- Lóf*szt.

- Bastian! - csaptam a kezére - moderáld magad.

- Mi bajod van a szabadsággal? - meredt rám, tekintete tiszta, józanodott némelyest. A kérdése komoly, érdeklődő.

- M-mi bajom lenne? N-nincs bajom vele… Egek, ne nézz már így, túl komoly vagy.

- Komolyan kérdeztem. Miért baj az, hogy csúnyán beszélek? Miért akarod szabályozni, hogy beszéljek?

Kicsit letámadva éreztem magam, elkerekedtek a szemeim, főleg mert várta a válaszomat.

- Nem akarlak szabá…szabályozni. - nyögködtem. Ehhez nem voltam hozzászokva.

- Bírlak, Indiana - ha a nevemen szólított, valóban úgy is gondolta a mondanivalóját. - Gertie-t is, imádom, hogy ilyen kis idegbeteg.

- Nem idegbeteg.

- Akkor elmebeteg, nekem aztán mindegy. - legyintett.

- Bastian! - fortyogtam, mire elnevette magát.

- Jó, idegeskedő, morcos, f*szhiányos…

- Sebastian!

- Mi a baj azzal, hogy valakinek hiányzik a szex? A pokolba, merek fogadni még szűz. Pont ezért le a kalappal, a mai világban nehéz szüzeket találni.

- Ezt honnan veszed?

- Megérzés. Szűz lányt találni manapság olyan találni, mint tűt a szénakazalban. Mindenki összefekszik mindenkivel, a férfiak meg kihasználják őket. A mai társadalom, Indiana… csak mindenki titkolja. Éljenek a saját nyomorult buborékukban, dugjanak jobbra-balra. Gertie-ről messziről lejön, hogy nem adta oda magát még Louis-nak sem, pedig kívánja őt, az ágyában akar kikötni, ahogy te is Harryében. - felháborodtam. - de nem adja oda magát. Egy, vagy mert vár a megfelelő pillanatra, vagy visszatartja valami. Bármelyik is legyen az, becsülendő.

Pár percig néma csendben ültem és dolgoztam fel a szavait. Aztán kitörtem.

- Mi az, hogy lefeküdnék Harryvel?

- Merd azt mondani, hogy nem így van.

- Nem így van.

Elmosolyodott aranyosan.

- Részeg vagyok, nem hülye. Látod, titkolózol.

- Ez nem titkolózás, Basti…

- Én is így éltem. Titkoltam, hogy kivel akarok lefeküdni - nézett mélyen a szemeimbe - mióta nem teszem, szabad vagyok.

Felállt és mielőtt ott hagyott volna, még hátra nézett.

- Szembe kell nézned magaddal, hogy szabad legyél, Indiana. Ilyen egyszerű. Én szabad vagyok. Tehát mikor azt mondom, hogy megyek és addig dugom Alexet, amíg nem ordítja el magát, azt komolyan gondolom. Az erdőben leszünk, ne zavarjatok. - vigyorgott rám perverzül, én pedig nem szóltam.

A hátára bambultam, nem szólaltam meg. Eddig ez volt a legkomolyabb beszélgetésünk, igaz félig részeg volt, azonban megmutatta végre az igazi Bastiant. Hogy hogyan szokok hozzá a szabad szájához, gőzöm sem volt, de muszáj lesz.

Bírtam a srácot.

Nagyon bírtam.

Volt benne valami egyedi, különleges.

Az arcom égni kezdett, ahogy Alex füléhez hajolt, belesuttogott és elindultak az erdőbe kézen fogva. Még jó, hogy szólt a zene, különben hallhatnánk Alex sikolyát.

Visszatértem Gertie mellé, a telefonomat elővettem, mikor már ásítozni kezdett. Az időt akartam meglesni, csupán akkor láttam, hogy három nem fogadott hívásom volt és egy üzenet:

A szívem a gyomromba süllyedt.

„Beszélnünk kell.”

Az üzenet végén pedig a feladója állt, aki nem volt más, mint Louis T.