II./TIZENKETTŐ ~ "Egy perc"

Sziasztok! ez lett szerintem az eddigi leghosszabb részem! :D észre sem vettem hogy mennyit írtam kb :)) jó olvasást hozzá, remélem tetszik és köszönök mindent, szeretlek titeket <3

jó pihenést a szünetre mindenkinek :) xx

ps. a második fele 18+-os! ( tudom 'fölösleges' kiírni, de na.. :)

    - Niall Eddigéltél Horan!

Liliana ordítását a folyosón is halhatták, remélem azért a közönségig nem terjedt el az akusztikája. Én személy szerint összerezzentem és megállva a mozdulataimban néztem, ahogy Liliana fújtatva néz a telefonjára. Niall addigra már nem volt a szobában, ugyanis itt mi öltöztünk. Igazság szerint nem akartam külön öltözőbe vonulni, és mint aki oh-de-sokat-számít kiöltözni és kivonulni a nagyközönség elé. 

- Mi a baj? – visszafojtott mosollyal, komolyságot tettetve caflattam a barátnőmhöz, aki azonnal el akarta rejteni a telefonját. Nem eléggé gyorsan ahhoz, hogy lássam mi van rajta. – ugye az nem az, aminek látszik? 

Nem tudtam, hogy pontosan nevetnem kellett volna vagy lefagynom. 

- Amelia te foglalkozz a göncöddel és Harry lenyűgözésével, én most megyek és még a fellépés előtt kinyírom a sztárt.

- Várj-várj, Ana – fogtam meg a kezét, és az arca egyik pillanatról a másikra gyilkosról, tömeggyilkosra váltott.

- Hogy szólítottál? – az arcán megrándult egy izom. Próbáltam nem nevetni, erős volt a késztetés, nagyon erős. 

- Ana – vontam vállat – a Liliana olyan hosszú. 

- Amelia Becézgető Knightley, öngyilkossági hajlamod van? 

- Most miért? – biggyesztettem le a számat – adhatok egy puszit is? Légyszi.

Liliana arcára kiült a legnevetségesebb kifejezés valaha. Valahol a megfojtom és a kinevetem között állapodott meg, életemben nem láttam még ilyen lesokkoltnak. Egyszerűen megfordult, kiviharzott és rám csapta az ajtót. Én pedig nem bírtam tovább, kitört belőlem a röhögés. 

    Belenéztem a tükörbe és megigazgattam a rózsaszín ruhámat magamon. Egy kicsit soknak találtam a kivágott részét, de a barátaim biztosítottak róla, hogy jól nézek ki benne. Ráadásul volt, akin még kevesebb ruha volt, és nem zavartatta magát. Tetszett, hogy színes volt és kicsit vadabb a megszokottnál. A zöld, lila és szürke játéka az élénk rózsaszín alapon kiemelte a sötét hajamat, ami egyenesen omlott le a vállaimra. Bal oldalt fel volt tűzve egy nem túl feltűnő csattal. A ruhámhoz illőt akartak ajánlani némi virágdíszítéssel, de már így is kirakatbábunak éreztem magamat, amit megbámulnak az emberek útközben. Felsóhajtottam. Fura volt megint így kinézni, visszafogottabban és Ameliásan. A minap azt mondtam Harrynek, hogy nem szeretem a vadabb öltözékemet. Hogy hazudtam-e? Nem tudom. Tetszett, amit láttam, mert eltakarta azt a lányt, aki voltam. A tökéletes álca a tökéletes menedékkel. Fogalmam sincs, hogy valaha visszanyerem-e a valódi énemet, és ez megrémisztett. Bízok Harryben és abban, amit a jövő tartogat nekünk. 

- Segítség! – hallottam a sikítást, ami minden bizonnyal Nialltől jött. Berontott a szobába – wáó, Am, most már értem Harry miért van úgy oda ezért a hacukáért! – rám mosolygott a kékes szemeivel, meg az össze-vissza belőtt szőke hajával. Full feketében volt és pengetőt tartott az ujjai között – Lili megőrült – röhögött.

- Azt akarod, hogy a nyelvedet is kitépjem? – dühöngött a harcias hercegnő kintről.

- Nem szereti ha becézik- suttogtam Niallnek – ugye Ana?

Elvigyorodtam és alig vártam a fortyogását. 

- Anál? Érdekes becenév – csipkelődött Niall. 

- Adok olyan anált, hogy életed végéig nem tudsz felállni! – kinyílt az ajtó és Liliana vigyora félelmetesebb volt, mint valaha. – feldugom a gitárodat a seggedbe, ha nem törlöd ki azt a képet mindenhonnan.

- Egyébként igazi? – vettem fel a táskámat és rájuk sandítottam – tényleg csókolóztatok? 

Niall gyerekesen kuncogott, Liliana pedig rám meredt. 

- Te idióta, nem látod, hogy photoshop? Már mindenki profi benne! Jézus! 

- A fanjaim zseniálisak – verte a mellét Niall, és az a csillogás a szemeiben arra engedett következtetni, hogy valahol nem bánná, ha igazi lenne. Oh, nekem ez eddig le sem esett. 

- Még egy ilyen ajándék, és a falon végzed oklevélként kiakasztva! Megértettük egymást, töpszli?

Töpszli?

- Persze, Lili – bólintott mosolyogva és mielőtt Liliana otthagyott volna minket, rávert a vállára dühösen.

   Niall megigazította magát a tükörben, és amikor észrevette, hogy nézem felém fordult.

- Minden oké, Am? – mosolygott kedvesen.

- Ezt inkább tőled kéne megkérdezni – mellé sétáltam és belé karoltam. Így mentünk végig a folyosón ketten csendesen.

- Persze – csodálkozott el – miért ne lenne? Mondjuk idegesítő, hogy tegnap jelentették be a cserét, és ma kell fellépnünk. Harry viseli a legrosszabban, tiszta idegroncs. 

- Tudod, hogy nem erről beszéltem. Tetszik neked, ugye?

- Harry? – nevetett. – a Narry jól hangzik amúgy, szóval miért ne? Ti meg Hamelia vagytok, tudtad? Ja meg Hamy.

- Megértem tudod, forró vérű, kimondja amit gondol, csinos, szőke, de nem az a cicababa. 

- Am, hagyjuk, jó? – álltunk meg és megfogta a vállaimat – nem fontos mi van mert ő nem… szóval tudod.

- Oh – sütöttem le a fejemet. – és erről tud? Liliana? 

- Dehogy tud, nincs miről tudnia – vette fel az álarcot és a szemeit forgatta – barátok vagyunk, akik néha megölik egymást, ennyi. Ne fújd fel, jó? Inkább menj és nyugtasd meg Harryt. Bár ha meglát a ruhában lehet fel se lépünk – a fejét rázva röhögött a saját viccén és sétált a többiekhez. Mély levegőt vettem, és eltereltem róluk a figyelmemet.

   A fiúk a színfalak mögött várakoztak, hogy kiléphessenek az angol xfactor színpadjára. Harry ott állt és idegesen dobolt a lábával. Észre sem vettem, annyira belemerült a gondolataiba és az nagy szó! Általában kilométerektől tudja, hogy hol vagyok, még több ezer ember közül is. A keze, ami a teste mellett lógott remegett. Belecsúsztattam hát a kezemet a kezébe és összekulcsoltam az ujjainkat. Harry oldalra nézett és amikor meglátott megkönnyebbült.

- Istenem, de gyönyörű vagy – suttogta bekebelezve az arcomat az ujjaival – lélegzetelállító – folytatta a dicsérgetést, én pedig rögtön bevörösödtem. Normális helyzetben eltakartam volna magam, de miután már nem érzem rá a késztetést, nem tettem úgy. Végignézett rajtam a szemeiben fellobbanó éhséggel és a nyakamhoz fúrva az arcát finom csókot nyomott a vállam-nyakam találkozásába. Parányira vetettem hátra a fejemet és mosolyogva öleltem át a derekát. 

- Minden rendben lesz, Harry. Itt leszünk végig és nézünk titeket. 

- Izgulok – vallotta be – soha nem izgultam – nevetett a bőrömbe és amikor finoman megharapta elhúzódtam.

- Harry – szóltam rá finoman – türtőztesd magad!

- Türtőztetni? – hatalmas tenyere a hátamra simult, benyúlva a szárim alá, belém kapaszkodott és magához szorított. Azonnal felforrósodtam a tapintása alatt – tegnap haza akartalak vinni és egész éjjel a magaménak tudni, erre elrángattak tőled. 

Tegnap, mikor az autóban épp meg akartuk csókolni egymást végre, a telefonja csengeni kezdett. Nem vette fel, csak az ötödik hívás után. Nem most léptek volna fel az xfactorban, de mivel a mai fellépő visszamondta egészségügyi okok miatt a szereplést, őket hívták be. Ezzel csak az volt a baj a fiúk szerint, hogy fél nap gyakorlás nem elég. Ráadásul ilyet nem csinálhatnak. Nekik már minden szabad? Nem is erre a hétre lettek „beharangozva”. Plusz elsőnek fogják énekelni a Midnight Memories című számukat és tökéletesnek akarták. 

- Ma éjjel nálad alszok, tudod – súgtam vissza, hogy megnyugtassam. Elkaptam a kezeit és megszorítottam. Belepusziltam a kézfejébe, szemei áhítattal követték a szám mozgását. Morgott valamit az orra alatt, majd ismét megfogta az arcomat. 

- Ideges vagyok – zihálta elveszetten – mi van ha elrontom? El fogom rontani.

- Nem fogod, Harry, ennek születtél, imádnak, és most van a nagy visszatérésed.

Harry addig irányított háttal apró léptekben, amíg a falnak nem döntött finoman. A lehelete égette a nyakamat, belélegezte az illatomat, én pedig a tarkóján kandikáló selymes tincseit simogattam. Inkább nem gondoltam bele, hogy mi lesz ezután. Arine-ék tudomást fognak szerezni róla. Nem akadályozhatom meg Harryt, tegnap a telefonban majdnem össze is vesztünk emiatt. Miért uralkodhatnék az életén azért, hogy mentsem a saját bőrömet? Ez tette őt boldoggá, és azt akartam, hogy boldog legyen. 

- Kívánlak, nagyon – nyüszögte az állam ellen, amin végigsétáltatta már duzzadt ajkait. Uralkodtam magamon, de éreztem, hogy nagyon is hatással van rám. Kimelegedtem, mocorogtam és a térdeim szabályszerűen rángatóztak. – érzem, hogy te is – vigyorodott el magabiztosan. 

„Még két perc” – mondta a konferáló. Két perc és jelenése van neki, aki aztán a fiúkat invitálja fel. 

- Har..

- Két perc az bőven elég – megragadta a csípőmet és az övéhez húzta. Az arcomba ömlött a vér, mindenki ott volt, de úgy látszott őket nem zavarta. 

- Ugyan Harry, kérlek, csak me..

- Nem hiszed el? – nézett a szemeimbe, és hogy mi villant át a szemeim? A kihívás. Te jó ég. – egy perc is elég, Zhamina. Egy perc. - Az állam leesett, kiszáradt a szám és nem tudtam nyelni. Már lélegezni sem. Egy perc, oh, oké. 

- Elhiszem, Harry, de most menned kell, és meg kell hódítanod a világot. 

- Vigyázz, Amelia – távolodott el megadva magát – elég hosszú a ruhád ahhoz, hogy eltakarja azt a nedvességet a lábadon? 

Megmerevedtem, amíg ő a szemöldökét ráncolva végignézett rajtam. Kész voltam, teljesen. Nem mellesleg a lábaim között felgyülemlő várakozás kezdte elvenni az eszemet. A tűz, ami zöld íriszeit díszítette a ruhám miatt másvilági volt. Hozzám sem ért, de lángoltam. Lehunytam a szemeimet és mély levegőket vettem. A konferálók behívták a fiúkat, az ajtók kezdtek kinyílni, a fiúk pedig indulásra készek voltak. Harry azonban hátrafordult és hirtelen megindulásból hozzám rohant, beletúrt a hajamba, nyelvét a számba fúrta és éhes, akaratos csókot követelt tőlem. Belenyögtem a szájába és amikor vége lett egy másodpercen belül ott álltam mámorral telve. Ködös tekintettel. 

- Látni fogják mit tettél velem a színpadon – sutyogta a nadrágjára nézve, majd a szájához emelte a mikrofont és kirohant a színpadra.

   A VIP részlegről néztük, ahogy a fiúk totál feketébe öltözve uralják a műsort. Nem látszott rajtuk, hogy fáradtak a több órás folyamatos próbáktól. Mosolyogtak, teljes energiájukat beleadták a számba. És élvezték. Teljes szívükkel, látszott rajtuk. Niall és a gitár, egy külön történet. És úgy láttam nem csak én vettem észre, ahogy a karján megfeszül a fekete póló. 

- Mindig ennyit veszekedtek Niall-el? – kérdeztem Liliana-t, aki természetesen hallotta, de úgy tett, mint aki nem. – hát jó. Ezt csinálják a házaspárok.

- Amelia azt akarod, hogy feldobjalak a színpadra? 

Aztán igazából az sem érdekelt volna, ha megüt vagy bármi, mert amikor Harry szólója következett, hátradőlt a mikrofonnal és teljes mély rekedt husky hangjával elüvöltötte magát a vér is megfagyott bennem. A szám szétnyílott, leizzadtam szinte és a szívem vadul őrjöngött a mellkasomban. Az erek kidülledtek a nyakán és úgy ugrált, boxolt a levegőbe, mint egy vérbeli rock sztár. Fekete farmerja szűk volt, ugyanolyan inget viselt, egy sötét motoros bőrdzsekivel. Akárhányszor ránézek úgy érzem magam, mint akit pofán vágtak. Mindegy miben van, amíg úgy ragyog, mint ott és akkor. Amíg fény volt a szemeiben, gödrös mosoly az ajkain, addig mindegy volt minden. Olyan valamit kaptam az élettől, amit nem tudom hogyan érdemeltem ki. Olyan valakit, aki rám pillantott onnan fentről és amint meglátott a kézremegése megadta magát és ismét újult erővel folytatta a dolgát. A One Direction hatalmas sikert aratott, ismét.

   Az aréna ajtajában álltam és vártam Harryt. A többiek maradtak végignézni, viszont mi úgy döntöttünk ideje hazatérni. Izgatott voltam és féltem is. A félelem azóta ott volt, hogy ivott belőlem. Most, hogy teljesen újra megadtuk magunkat egymásnak, csak egy hazaút választ el minket a kiteljesedéstől. Ő is tudja, én is tudom. De hazudnék, ha azt mondanám nem jön rám a pánik tőle. 

- Kész vagy? – kulcsolta össze az ujjainkat és finom puszit nyomott a homlokomra. A kaján játék oda volt festve a pofijára, és nem akart távozni. Kidugta a fejét az ajtón és fájdalmasan felnyögve állított meg – tele van minden paparazzival. A főajtó még rosszabb.

Harry aggodalmas kifejezését néztem. 

- Gyerünk ki, együtt – vettem szorosabbra a kezét.

- Nem – vágta el a témát – nem akarom, hogy szétszedjenek Amelia. 

Nem akartam gondot okozni neki, ezért rámosolyogtam és elengedtem a kezét.

- Veled vagyok, ilyenkor is, nem csak amikor minden jó és szép, oké? 

Farkasszemet néztünk Harryvel és mielőtt meggondolhatta magát kitártam az ajtót és előresétáltam. Kamerák kattogása rögtön elvakítottak, vagy három kamera vett fel minket és rögtön jött a lányok sikítása.

- Harry, egy képet légyszi.

Harry megállt és mosolyogva csinált képeket, osztott autogramot, de a fél szemét végig rajtam tartotta. Büszkén néztem, ahogy az a sok ember körülrajongja és mennyire szereti őt. Csak aztán fél füllel elkaptam a kérdéseket.

- Harry, megint együtt vagytok?

- Harry Amelia miatt oszlott fel majdnem a banda?

- Harry nem Kendall Jennerrel jársz? Két vasat tartasz a tűzben?

- Amelia együtt vagytok Harryvel megint? 

Úgy lebombáztak a kérdésekkel, hogy egyre kisebbnek éreztem magamat. Körbe vettek és nem igazán tudtam merre menni. Egyik oldalon a rajongók, másikon a kamerások és a kérdések megcsaptak. Ki az a Kendall Jenner? Miattam oszlott volna fel a banda majdnem? Tényleg ennyire befolyásoltam az egészet? Egyáltalán mi az, hogy feloszlani?

    Aztán a következő pillanatban egy erős kezet éreztem, Harryt és a biztonsági őrünket, ahogy kiragadnak onnan és a fekete autóhoz vezetnek. Lökdösődés, Harry nevének sorozata, és a világ elhomályosult számomra. Harry úgy becsapta az ajtót, hogy megroppant, azt hittem letörik. Beült mellém és láttam, hogy szó szerint reszket. Lehunyt szemekkel mély levegőket fújt ki, ökölben voltak a kezei és nem mertem hozzászólni. Nyeltem egyet, közelebb húzódtam, azonban mikor a kezéért nyúltam felmorrant. 

- Ne – mondta rideg hangon. Nem volt távoli, csupán szétvetette a méreg. Meg akartam nyugtatni, azt mondani, hogy semmi gond, nem történt semmi, de a szavak bent rekedtek. Egészen a házáig kérdések bolyongtak bennem. El lett rontva az esténk valószínűleg, és ez is miattam van. De csak tudatni akartam vele, hogy nem érdekel a média. Csillapítani akartam az állapotát, nem engedte. Csendesen sétáltam be utána a házba, figyeltem, ahogy ledobja a cuccait, nekitámaszkodik a pultnak, lehajtja a fejét és nem beszél hozzám. Ezernyi módon elképzeltem, ahogy bocsánatot kérek tőle az előbbiért, odamegyek, megsimítom a hátát és megcsókolom. De ezek mind feleslegessé váltak, amikor rám nézett, a tekintetünk találkozott és a következő, amit tudtam, hogy az éjjeli szekrényen ülök, a lámpa a földön landolt, a telefonnal, papírokkal, kulcsokkal együtt. Harry olyan gyorsan rakott fel a szekrényre és olyan hévvel, kiéhezett mozdulatokkal kezdett el csókolni, hogy a levegő eltörpült a tüdőmben. Belemart a hajamba, meghúzta és én készségesen nyögtem bele a szájába. Tehetetlenül. Erőtlenül. Neki adva magamat. A mellkasára csúsztattam a kezeimet és masszírozni kezdtem finoman. Egyszerűen tudatta velem, hogy nem a finomkodásra van szüksége. Éreztem rajta. A kívánását, a vágyát, a szükségletet, hogy elvegyem az előbbi perceket. Erősen, akaratosan nyomta az ágyékát az enyémhez, ezzel mindkettőnket könnyebbült sóhajra ösztökélve. Harry oldalra feszítette a nyakamat, hogy hosszú, nedves, égető nyelvét komótosan húzza végig a nyakamon, egészen fel a fülem mögé, ahol ajkai egy nyitott csókban zárultak. Szívni kezdte a bőrömet, ezzel minden addig elszorított szikrát a felszínre hozva. A derekára kulcsoltam a lábaimat, és megemelve a csípőmet, engedélyt adtam neki magamhoz. Tudattam vele, hogy csak őt akarom. Harry mélyen, rekedten nyögött a fülembe. A testem pedig engedelmeskedett neki. Mindenhogy. Jéggé fagytam és tűzben égtem apró érintésére. Merev voltam mégis reszkettem leheletére. És amikor méretes tenyerét a ruhám alá simította? Aláírta a halálos ítéletét. Eltoltam magamtól, és lecsúsztattam a karjain a kabátját. A tekintetünk találkozott. Az övében méreg volt, az enyémben szenvedély. Hogy mi történik, amikor a méreg találkozik a szenvedéllyel? 

Egy mozdulattal téptem ketté az ingjét, egy kicsit sem gondolkodva, hátrálva meg. Megőrjített. Elvesztettem az eszemet, miatta. 

- Ó Istenem – morogta, amikor a földre hullott az ingje és én végighúztam a nyelvemet a tetkóján. Szüksége volt rám. Nekem is rá. Nem vonulhattam vissza a zavarom miatt. Ó, pedig mennyire szégyelltem a szánalmas szorításomat rajta. Mint aki belehal, ha nem érintheti őt. Domborodó izmain táncot jártak az ujjbegyeim, ziháló mellkasa felforrósodott a cirógatásom alatt. Harry megragadott, és tovább vitt a karjaiban. Gyorsan, sietősen, fel sem fogtam mi történik. Csak azt, hogy mindössze a pultig jutottunk. Eltörtek a tányérok, poharak, edények csörömpölve hullottak a földre, de a szája már az enyémen volt. Ahogy a ruhám alja a combomon, ujja pedig a fehér neműmön ólálkodott. Türelmetlenül nyomódtam hozzá, megfogva a kezét irányítottam, s mikor észrevettem mit csinálok a mellkasába bújtam. Harry sóhajai betöltötték a konyhát, enyémek pedig társultak hozzá. – gyönyörű vagy – súgta, amikor észrevette a zavaromat. Ujjai cirógatni kezdték a hátamat, és amikor azt hittem lenyugodott és gyengéd lesz, mindkét keze megragadta a ruhámat és szó szerint kettétépte rajtam, egy mélyről előtörő morgással a torkában. Nagyokat pislogtam, ahogy a ruhám darabokban lehull a földre és én csak a melltartómban, bugyimban vagyok előtte.

     Amikor letérdelt előttem a vérnyomásom a fellegekbe szökött. Az ujját rányomta a belsőcombomra és mosolyogva nézett fel rám.

- Imádom a pulzusodat – belecsókolt a bőrömbe és én hátra vetve a fejemet elfojtottam a hangomat. – Istenem, hozzád sem értem még, de már el vagy ázva – fejtette ki szórakozottan. Tudta, hogy a föld alá süllyedek a szavaitól főleg, mert igazak. Zsongott a fejem, amikor lepillantottam és láttam, hogy hozzám hajol. Puha szája a lábaim közé simult és nekem végem volt. Az ujjai lágyan cirógattak a vékony csipkés anyagon keresztül, ahogy lassú, rövid, majd hosszú csókokkal halmozott el. Engem nézve, semmi másra. Zöld tekintete elsötétült és mikor megnyalta az ajkát lecsuktam a szemeimet. 

- Harry – sóhajtoztam, mert túl vastagnak tűnt az anyag most, hogy kettőnk közé állt.

- Mit szeretnél, Amelia? – kérdezte húzva minden idegszálamat. 

- Tu-tudod… - nyeltem egyet. Nem mertem kimondani. Már így is vörös voltam és megszégyenültem. Még ha előtte nem is kéne. 

- Mondd meg mit akarsz, különben semmit sem kapsz. 

- Téged – fúltam el – kérlek, téged, a..a..

- A?

- Harry, kérlek. 

Harry a tenyerét nekicsapta a pultnak és én összerezzentem. Elképedve néztem rá, hogy mi volt ez.

- Mondd ki, különben itt hagylak. 

Még mindig küzdött a történtekkel, ideges volt, nagyon ideges.

- A szádat – elfordítottam a fejemet, és nem mertem ránézni – kérlek Harry.

Hullámoztam és egyre csak nekisimultam az ujjainak. Harry belekapaszkodott a bugyimba és a szemeimbe nézve kínzóan lassan húzta le rólam.

- Emlékszel mit mondtam neked? Bent az xfactorban? – vonta fel az egyik szemöldökét. Bólintottam aprót – nézz rá az órára – lehúzta az anyagot, csak a magas sarkúmat és a melltartómat hagyta rajtam. – mondd el mennyi az idő – súgta, ahogy a bokámba csókolt. 

- Ó Istenem – nem fogom kibírni. Biztos vagyok benne, hogy darabokra hullok. 

- Mondd el – emelte fel a hangját. 

- Másfél perc múlva tíz óra.

Harry elmosolyodott, gödröcskésen, aranyosan. Ó, hogy e mögött a mosoly mögött mik ülhetnek a fejében. Az óra kattogott. Csak a mutatóját hallottam, meg a fülemben dörömbölő vért. Harry ajkai lassan vándoroltak egyre feljebb és feljebb a combomon, és amikor 21:59-et mutatott? 

Felsírtam a gyönyörtől.

Lila ajkai, nyelve érintésétől alig bírtam visszafogni magamat. A kezeimre támaszkodtam és meg akartam emelni az altestemet, de leszorította. Elkapta a tekintetemet és olyan gyorsan, sürgetően dolgozott rajtam, hogy a hullámokat nem bírtam elviselni. Az arcom eltorzult, belemartam a hajába és meghúztam, ugyanabban az időben hátra vetettem a fejemet és Harry neve ütemesen, egyre hangosabban, végül ordításban tört ki belőlem, mikor már ujját is éreztem magamban. Úgy omlottam el a sürgető szívástól, a gyors tempójától és nedves nyelvétől, álmomban sem gondoltam volna. Gyors volt, intenzív és hátraestem a pultra. A hajam lelógott és az óra öt másodperc múlva 10-et mutatott. 

- Nem hittél nekem – mondta, mikor felhúzott. Ziháltam és kettőt láttam belőle. A testem ellazult és verejtékkel telve simult Harryéhez. – ötvenöt másodperc – súgta a fülembe, miközben a kanapéhoz sétált leküzdött testemmel.

     Lefektetett a kanapéra. Megigézve néztem, ahogy ledobja a nadrágját, és csak a boxer marad rajta. Mosolyogva jött le hozzám, beborított a testével és csípőjét a lábaim közé fúrta. A torkomon maradt a levegő, ahogy ismét érezhettem férfiasságát a hasamon. 

- Sajnálom – nézett a szemeimbe és megbánás volt a szavaiban – olyan dühös lettem rájuk, én..

- Ne – suttogtam – ne kérj bocsánatot. Had segítsek rajtad. 

Beletúrtam a hajába és ő dorombolva hunyta le a szemeit.

- Elvesztettem a fejemet, amikor téged vádoltak. 

- Az én hibám – suttogtam.

- Az enyém. Miattam lettél ilyen, én… - a nyakamhoz nyomta a fejét – sajnálom.

- És mi van ha – megfogtam az arcát és cirógatni kezdtem – nélküled meg sem születek? Neked köszönhetem, hogy itt vagyok, ki tudja. 

- Ne hülyéskedj, ha nem vagyok akkor normálisnak születsz – rázta a fejét fájdalmasan – az én hibám.

Felhúztam magam. Nem szerettem, ha magát hibáztatja, főleg, hogy tudtam mennyire mélyen érinti már. 

- Akkor csessze meg a normális – lázadtam fel – tudod mit? Csessze meg. Nem érdekel. Ha normálisnak születek nem ismerlek meg téged. Nem ismertem volna meg azt, amit adsz nekem, Harry. 

- De az életed is máshogy alakult volna. Nem okoztam volna neked annyi éves szenvedést, Amelia. Ne próbálj megvédeni, oké?

A szavak kifutottak belőlem. 

- Ha működni fog Harry, te és én, együtt, ketten – sóhajtottam – akkor megérte. 

- Megérte? – nevette el magát kínosan – ezt te sem gondolod komolyan.

- Ha nem teremtesz meg, nem ismertelek volna meg. Nem éreztem volna magam soha… elfogadhatónak. 

- Elfogadhatónak? – vonta fel egyik szemöldökét. 

- Sosem néztek úgy rám, mint te – vallottam be oldalra pillantva. – tudom, hogy sok minden rossz az egészben, és hogy talán nem minden alakul úgy, ahogy nekünk az tetszeni fog. De ketten vagyunk benne. Ketten és ketten világot válthatunk, ugye?

     Harry megragadta a combomat, felhúzta a csípőjére és merev férfiasságát nekem nyomta. Egyszerre nyögtünk fel és egyszerre nyúltunk le, hogy eltoljuk a boxerét. 

- Szeretlek, Amelia Knightley – nézett a szemeimbe és megannyi igazság csengett hangjából. Ki akartam mondani, annyira ki akartam mondani, hogy én is szeretem őt, de nem bírtam. Volt valami, ami visszaszívta. Ingerült lettem, de mielőtt befordulhattam volna forró szája megtalálta az enyémet, ahogy a teste is. Összerezzentem és összeszorítottam a fogaimat. Harry lassú volt, nem sietett, és egész végig simította az arcomat, államat, csókolt, puszilt, babusgatott. – mondd ha álljak meg. – kérte csendesen, a fejemet ráztam. Annyira jó volt ismét ilyen közel lenni hozzá, érezni őt magamban, testét a testemen, minden figyelmét nekem szentelve. Az a csöppnyi fájdalom eltörpült emellett. – minden alkalommal jobb lesz – meghúzta az ajkamat, megharapta, és elengedte – vigyázok rád. 

- Harry, tudod, hogy nem ihatsz belőlem – el is feledkeztünk erről a hévben – Istenem, mi lesz ha megint…

- Shhh – hüvelykujjával hallgattatott el – menni fog, Amelia. 

- Nem akarlak bántani, Harry. Félek – összenéztünk, rá kellett jönnöm én voltam az egyetlen, aki aggódott. Harry lemosolygott rám, és amikor mélyebbre hatolt belém leszorultak a szemei, felnyögött és minden izma megfeszült felettem. Tincsei kócosak voltak, homlokán verejtékcseppek gyöngyöztek, és gyönyörű volt. Fel sem foghatom mennyire szerencsés vagyok. 

- Istenem, gyorsabban kell, nekem… - zihálta – szükségem van rá. Amelia, kérlek – nyögködte. 

- Akarlak Harry – könnyítettem a dolgán és magamhoz húzva mély csókban forrtunk össze.

    Harry teste egyre nehezebben, ám gyorsabban vonaglott fölöttem. A csípőnk újra és újra összekoccant, a bőrünk csattogott az izzadtságtól, fénylettünk és a hangunk egyre kéjesebb lett. 

Éreztem, hogy a gyönyör ezernyi keze belém mar és végig furakodik a gyomromban lévő görcstől indulva.

- Óh Harry. 

- Halljam, Amelia – parancsolt rám – érezni akarom, hogy mit teszek veled. Nézz rám, nézz rám, darling.

A becézésre kitágultak a szemeim és elnyílt szájjal engedtem el magam. Nem volt túlzottan intenzív, és mikor rájöttem, hogy Harry végignézte anélkül, hogy ő engedett volna a saját mámorának elvörösödtem. 

- Gyönyörű voltál – mosolygott le rám és a fülemhez hajolt – már nem bírom sokáig, azt akarom, hogy még egyszer elélvezz.

Nyeltem egyet, a csípője egy pillanatra sem állt meg. Forrtam, és még mindig ziháltam az előző sokkhullámtól. Harry egész testében reszketett fölöttem, a karjai alig tartották már, és az arcán láttam, hogy visszafogja a saját felszabadulását. Csodálattal néztem őt, viszont megint színbe borult a világom, ugyanis megéreztem a másodikat is. Még egyszer. Nem hagyta abba. 

- Nézz rám és mondd azt, hogy nem ihatok belőled, Amelia. Mondd, különben muszáj…

Megijedtem, amikor feltérdelt és az ölébe húzott. Más volt a pozíció, és együtt nyögtünk fel a fájdalmasan kellemestől, ahogy a testünk még mélyebben, még szorosabban kapcsolódott össze. 

A szemeibe néztem. Engedelmeskednem kellett neki, ha ezzel elveszem az ivás iránti vágyát. 

- Nem akarom, hogy igyál belőlem – mondtam határozottan – nem szabad, Harry. 

Harry pár pillanatig engem nézett és már csak annyit láttam, hogy hátra veti a fejét, az erek kiduzzadtak a nyakán és felsír. 

- Engedd el magad, Amelia, lazulj el, hogy jó legyen, már nem bírom tovább, ó Istenem – fúlt el és megragadta a csípőmet megemelt, és olyan erővel rántott le magára, hogy felsikkantottam. 

- Csináld még egyszer, kérlek Harry.

A zihálásunk, nyögéseink beharangozták a szobát. Mintha ötven fok lett volna a szobában, égni kezdtem, amikor megemelt és alig vártam a megtestesítő gyönyörhullámot. 

- Kérlek, ó kérlek – könyörögtem és amikor lehúzott és magát megemelve találkoztunk útközben kijött a könnyem, a körmeim úgy vésődtek a hátába, hogy felszisszent, kibuggyant a vére. A vére, ami olyan édes, oly andalító, oly finom. A számhoz emeltem az ujjamat és szégyen, nem szégyen, lenyaltam a vérét az ujjamról. Azt hiszem ez volt az utolsó csepp. Harry és én egyszerre, egymásba kapaszkodva találtuk meg a mennyországunkat.

    Harry magához húzott az ágyában és hátulról ölelt át, beterítve a hatalmas, csupasz testével. Arcát a nyakamba nyomta és halkan szuszogott már három órája. Nem tudtam aludni. Pedig nagyon fáradt voltam, sőt. Mosolyogva simultam az ölelésébe, és köröket rajzolgattam a karjára, amitől fel-felszusszant és erősebben vont magához. Amint elaludtam volna végre, Harry motyogni kezdett. Még nem aludtam nála, meg úgy nagyon együtt sem, nem tudtam, hogy szokott beszélni álmában. A hátára fordult és a fejét jobbra-balra kapkodta. Simogatni kezdtem arcát, hátha megnyugszik, semmi. 

Úgy tűnt, hogy rémálma van. Izzadni kezdett, és kezdtem megijedni.

- Harry, ébredj fel! – szóltam csendesen, de nem nyitotta ki a szemeit. – Harry, kérlek, ébredj fel.

- Nem, nem – motyogta – sajnálom. 

- Harry, én vagyok az – emeltem fel a hangomat – nyisd ki a szemeidet!

- Nem – szorította össze a szemeit – én nem akartam, nem, nem. – kis szünet, majd megragadta a takarót – visszacsinálnám, Maire, visszacsinálnám.