Harmincegyedik Fejezet - HITETLEN

sziasztok! megjöttem a kövivel :))))  ki hogy van? csak nálam nem esett a hó? :D mindenki első hó stb... na szép, itt meg semmi :)  jó olvasást a részhez, és bocsánat a kimaradásért! puszillak titeket! <3 

Immunis.

Mégis mit akar az jelenteni, hogy immunis vagyok rá? Ott ültem órákon keresztül és felidéztem minden egyes részletet. A vonatbalesettől egészen addig, míg kilépett az ajtón. Mit jelentsen az, hogy immunis vagyok rá?! Maximum a bájára, arra biztosan. Akármennyire is egy kiköpött szex Isten, nemet tudok neki mondani. És fogok is. Félre kell tennem a csókját, meg a testi vágyaimat. Az orgazmust is, amit egyes egyedül ő tudott adni nekem. Na, ez milyen már? Nevetséges. Először azt gondoltam, hogy szerencséje volt. Valami beteges vonzódás miatt történhetett csak meg.

De a mai nap után kezdtem kétségbe vonni mindent. De úgy tényleg mindent. Magát a józan észt is. Főképp a sajátomat.

Nem lehet, hogy befolyásolni tudja a fejemet, ugye?

Az nem létezhet. Az csak a filmekben van. Hogy is hívják, igézés? Harry, a vámpír. Haha, jó vicc. Bár ha belegondolok, a csávó jéghideg. Mindene. A lehelete, a csókja, a teste. Mintha nem csordogálna vér az ereiben.

De akkor halott kéne, hogy legyen.

Jézus, lehet, hogy zombi és agyat eszik. Elnevettem magam. Persze. A mai világban még jól sem laknak, a legtöbb ember rég elhagyta az agyát.

Kellett egy valódi magyarázatnak lenni. Lehet, hogy drog. Bedrogozott!

De hogyan? Végig magamnál voltam. Zayn-nel végigdumáltuk a délutánt, suliba se mentünk. Aztán sétálni indultam, és itt kötöttem ki. Végignéztem Harryt meghalni, majd felkelni.

Te jó Isten.

Csak akkor ugrott be. Az álmom régebbről. Megesküdtem volna, hogy valóságos volt. Mekkora De javu! Akkor is megtörtént! Fogadni mernék! Elhihették velem, hogy álmodtam, de nem az volt. Hiszen minden egyes percét úgy éltem át, mintha ott lettem volna.

Mert ott is voltam.

Harry a vonat elé ugrott annyi ember előtt, aztán képszakadás. Hát persze! Mi van, ha most is azt akarta? Egy álomnak feltüntetni?

Mi ő, az álom manó?

Megráztam a fejemet. Fel s alá járkáltam, már-már gödröt kotortam ki magam alatt. Aztán megfogtam a széket, nekivágtam az üvegnek. Kitört.

De próbálhattam én elszökni. Amint kimásztam volna, nekicsapódtam az üvegnek. Megint. Az ajtót hiába rángattam, az üveget hiába törtem ki. Fogolyként tartott.

Aztán elmosolyodtam. Elővettem a telefonomat. Ó, hogy én mennyire imádlak technológia!

Rányomtam Jet számára és kicsöngött. Elárasztott a megkönnyebbülés.

- Fae?

Jet hangja rekedt volt, álmos.

- Most kell felkelni? - vágtam csípőre a kezemet. - kéne egy kis segítség. Azt hiszem foglyul ejtettek.

- Fae? Ott vagy? Nem vagyok jó kedvemben, felkeltettél.

- Nem hallasz? Jet! - emeltem meg a hangomat - helló?

- Na jó, szia Fae.

Lenyomta. Én meg újrahívtam. De már ki sem csöngött. Kizárt dolog, hogy ez is Harry műve legyen.

- Utállak, érted? - ordítottam el magam és reméltem, hogy hallja.

Ott ültem újabb egy órát a kanapén, Harrynek semmi nyoma. Meg úgy senkinek sem.

Kihúztam az összes fiókot, valami kaja után keresgélve. Semmit nem találtam, egy vastag mappán kívül.

Az ölembe vettem és széttártam. Az első kép, ami szembe jött velem, egy vasút volt. Magányosan, egyedül, a szürkeségben. Megfogott Harry kézügyessége. Káprázatos finomsággal húzta a vonalakat. A következő képek mind mások voltak, egy park, folyó, az ég a madarakkal. Megtaláltam azt a rajzot is, amit még én csináltam róla. Az üres Harry, amilyen ő valójában. Igazából rájöttem, hogy ez a pontos képmása volt.

Arcnélküli, szívtelen, lélektelen, durva, és bűnös. Bűnös, mert akármennyire szeretném lerázni magamról, nem megy.

Egyszerűen nem.

Gyűlöltem. Ó, de gyűlöltem.

A következő képnél leszakadt a pofám. Mert a lány a kanapén aludva félelmetesen hasonlított rám. A szívem nagyot dobbant.

Nem, ne dobbanj nekem.

Ez semmit sem jelent.

Ahogy lerajzolt. A vonalak finomak, lágyak és nem Harrysek voltak. Mintha körül akart volna ölelni egy gyengéd fonállal. Az arcom és a hajam aprólékosan volt kidolgozva, a testem többi része még pár órás munkára szorult. Olyan nyugodt voltam a képen, békés.

Elképesztett, hogy lerajzolt, miközben ott aludtam a szemben lévő kanapén.

Kerestem egy ceruzát, és úgy döntöttem, elütöm az időt. Ha Harry nem képes elmagyarázni, hogy mi a franc van.

Valószínűleg nem lesz túl mérges, hogy belerajzolok a rajzába. Elvigyorodtam. Kurvára nem érdekelt. Muszáj volt valamit csinálnom, mert kezdett túl sok lenni minden.

Ráadásul a vágás a combomon sem segített. Zayn elterelte a figyelmemet, de ott és akkor egyedül voltam. Pedig ilyenkor nem szabadott.

Jó kérdés, hogy mit rajzoltam. Talán idegből volt, vagy nem tudom. De jól esett. Éreztem, hogy ellazul minden izmom és megszűnik körülöttem a külvilág. Rég volt már ilyen. Nevetséges lehetne másoknak.

A hülye vörös, bezárták egy vonatba és ellazul a rajzolás közben.

Ez az, amit az emberek nem értenek. Hogy mi azaz érzés, ami átjár. Ilyenkor nincs rossz, nincs jó. Nincs külvilág, csak a te saját kis burkod. Még egy kis zenét elfogadtam volna mellé.

Vegyük mondjuk az írókat. Leülnek és alkotnak. Azt, ami megszületik a fejükben, vagy arról, amit látnak. Azok a percek úgy suhannak el a fejük fölött, mint a karikacsapás. Nem mintha írtam volna valaha, de a rajz is ilyen.

Megtestesítjük a fejünkben elnyomott vágyainkat, magunkat.

Elszállt a viszkető érzés a combomon és mosolyogva méregettem a rajzomat. Tökéletes volt.

Csak Harry nem gondolta így, mikor beviharzott.

- Mit csináltál? - morrant fel és kitépte a kezemből a lapot. Megnézte és a szemei elnyíltak. Hosszan mérte fel, tanulmányozta és a vonásai apránként álltak vissza az eredetibe. A mappába tette a rajzot, meg sem mutatta nekem. Annyira kikapcsoltam, hogy nem túlzottan figyeltem rá, mit csinálok.

- Had nézzem meg.

- Nem.

A szemeimet forgattam.

- Mindegy, biztos egy nagy üres pacát nyomtam rá.

Harry elmosolyodott. Olyan üres, olyan semmisítő volt a mosolya, hogy nyelnem kellett.

Levette a kabátját, és a pulóverét is. Mi az, szexre készülünk? A pólója felhúzódott a hasán, s nekem összefolyt a nyál a számban.

Lecsuktam a szemeimet. Egy, kettő, három, semmit sem láttam. Helyet foglalt szemben velem, a bokáját a térdére helyezte és nézni kezdett.

Engem. Hosszan. Mélyen, mintha látna. Emlékszek még arra a hangra, ami belőle jött. Már egy jó ideje nem hallottam. Ez meg hogy jött ide? Gőzöm se volt, de mindenhová figyeltem, csak a hőemelkedésre nem a testemben. A szám égni kezdett. Jézus, miért ég?

Mozgatni kezdtem a lábujjaimat a csizmámban.

- Mi a francot bámulsz? - törtem ki elkeseredésemben. Nem. Bírtam. A. Tekintetét.

- Téged. - billentette oldalra a fejét. Jót szórakozott rajtam. Az idióta.

- Tudom, hogy tetszek Harry és szívesen megfektetnél, de sajna nem lehetséges.

- Igazán? És miért?

Komolyan úgy tesz, mintha az előző öt óra meg sem történt volna? Kint éjsötét volt, és fagyos volt az üveg. Miért volt fagyos?

Nem kéne mínuszoknak lennie kint. Átütött a hideg a kabátomon.

- Mert bevarrattam - vágtam hozzá, hogy lehet ilyet kérdezni? Biztos, hogy nem feküdnék alá.

Egyszer sem.

Még csak azt se szeretném megtudni, mekkora van neki. Bár a nadrágja elég jól mutatja. Ha a nyelvével ezt tette veled, mit okozna a férfiassága?

Krisztusom, melegem lett. Fogd be, Fae 2, ott a fejemben!

Harry röhögése hozott vissza a gondolataimból.

- Se perc alatt megoldható probléma.

Ezt ő sem gondolhatta komolyan.

- Mit akarsz tőlem, Harry?

- Sok mindent. Kezdésnek megtudni, hogy ki vagy.

- Fae Wallace, gimnazista, szeretek bulizni és szeretem a kiadós szexet.

Az ajkai szélén egy vigyor jelent meg. Egy ördögi, perverz, pofon-vágnám-érte vigyor.

- Még nem volt olyanban részed, tekintve, hogy én adtam az első orgazmusodat.

Ha zavarba tudnék jönni, égne az arcom. Már réges-rég.

- Tömd be a pofádat, Styles.

- Inkább a tiédet tömném be - vágta hozzám egyszerűen és elnyílt a szám. Ráesett a tekintete. Felszökött a pulzusom. - valamivel.

- Ezt a szájat nem fogod, haver - mormoltam, és reméltem, nem hallja a hangom remegését. Isten az égben, hogyan lehetne ezt elkerülni? - piszkokat nem veszek a számba.

- Colgate.

- Mi van? - nevettem.

- Segít a piszok problémán - a hüvelykujjával megdörzsölte az alsó ajkát és lemertem fogadni, elképzelte, ahogy elé térdelek, a számba veszem, és jól érzi magát. A szemét.

Most már én is azt képzelem el.

Nyeltem még egyet.

- Ki vagy te, Harry Styles? Már másodszorra láttalak kiugrani a vonat elé, akkor sikerült belenyúlni a fejembe. Másodszorra nem ment. Miért?

- Tudod - dőlt hátra és a kanapé háttámlájára tette két karját - meglepsz, újra és újra. Sok nőnek csak a szája nagy, de neked viselkedésed is van mellé. Elvégre ki ülne itt egy jégszívűvel és tárgyalná meg, hogy kétszer elütötték a vonatállomáson?

Fázni kezdtem.

Feldolgoztam a szavait és igen, jogoson szakadt le a pofám.

- Hogy mondtad?

- Jól hallottad. Semmitől sem félsz és ez egyszer a végzetedbe vezethet.

- Jégszívű. Jégszívűnek hívtad magad. - bólintott. - biztosan csak képletesen. Elvégre nem lehet valakinek jégből a szíve.

Két hüvelykujjával magára bökött.

- Tévedés. Én vagyok a kivétel.

- Oké, Frozen, nagyon vicces vagy, de most már az igazat akarom hallani.

Harry mélyen nézett a szemeimbe. Ott és akkor látott engem. Nem tudom hogyan csinálta, de fojtó volt. Kiszorult a tüdőmből a levegő is.

- Évszázadokkal ezelőtt jéggé fagyasztották a szívemet. Ezáltal nem érzek semmit sem. Íz, hideg, érzelmek. Egy jégfal vagyok, Fae Wallace. - csak pislogtam, vagy kettőt. Semmi több. - megijesztettelek már?

- Évszázad. Akkor hány éves vagy, 600?

Elmosolyodott. Üresen.

- Jó kérdés.

- Nem tudod? - vetettem hátra a fejemet a nevetésben - balfasz. A korodat sem tudod.

- Ennyi év után te is elfelejtenéd.

- Oké, szóval Elza, jéggé akarod dermeszteni a várost? A világot? Engem?

- Ez nem egy mese, Fae.

- Nem, ez egy baromság, igazad van.

Lehet, hogy csak képzeltem, de mintha a föld mozogni kezdett volna alattunk. Nyikorgás. Te jó Isten, mozog a vonat?

- Mondd, hogy nem mozog a vonat alattunk.

Harry átült mellém. A kanapé besüppedt mellettem és megfogta a kezemet. Jéghideg volt. A szemébe néztem. Ez a vonat le van robbanva, ki tudja mióta, nem mozoghat!

Aztán a tenyeremet a mellkasához nyomta. Hol a szívdobbanása?

- Évek óta nem dobbant.

- Harry, halott lennél.

- Az vagyok - hajolt le és a zöld íriszei feketék lettek. - halott. Megijedtél már?

- De akkor hogy lehetnél itt?

- Megölhetetlen vagyok.

- Pfff - törtem ki újabb röhögésben. Halott, de megölhetetlen. - vagyis vámpír vagy? Harry, nem létezik jégszívű ember, sem halhatatlan. Csak a filmekben!

- Hitetlen vagy.

Sosem hittem ilyenekben. Még hogy jégszívű.

- Nem, normális emberi gondolkodásom van.

- Nem a gondolataidat tudom befolyásolni, nem a szó szoros értelmében.

- Hát akkor?

- Mondhatni az időt.

Ez kezdett egyre érdekesebb lenni.

- Szóval most már Doctor Who vagy. Lehetek az Amy-d? Mondták páran, hogy Karen Gillan kiköpött mása vagyok.

- Fae. - emelte meg a hangját és jéggé dermedtem. Jéggé, haha. Nem vicces.

- Hová megyünk?

Én csak haza akartam menni. Ez a nonszensz baromság az idegeimre kezdett menni.

Világos lett körülöttünk. Te jó Isten, a vonat tényleg mozgott. Az ablakhoz tapadtam, mindenhol fehérség. A nagy semmi. Nem hittem el. Akármit is mondott az időről, meg a szívéről, a fele sem volt igazság. Nem lehetett. Hogyan tudná befolyásolni az időt?

- Időutazó vagy? - tűnődtem még, hogy megtörjem a csendet.

- Nem. És felejtsd el a filmeket. Ez nem egy film, ez az én valóságom.

- Ez? - suttogtam. Hol vagyunk?

- Megmutatom.

Visszaültem mellé és nem, képtelen voltam elfogadni egyetlen egy szavát sem.

- Nem érdekel, Harry. Haza akarok menni.

- Ha velem jössz, hinni fogsz nekem.

Ismét nevetnem kellett.

- Kizárt dolog. Egyáltalán mit mutatnál nekem?

Harry közel hajolt. A leheletünk összekeveredett közel. Összeolvadt a tekintetünk és úgy mondta monoton hangon.

- A szívemet.