Negyvennegyedik Fejezet ~ II. RÉSZ - LORANDA

helló mindenki! meghoztam a következőt, remélem tetszeni fog a folytatás! jó olvasást hozzá, puszillak titeket :) <3

- Mégis hogy gondoltad, Fae? - szidott le az anyám, miután elhurcoltak Harrytől. A látvány egész egyszerűen lesújtó volt. Ahogy Harryt és engem akkoriban szó szerint elszaggattak egymástól.

Sírtam. Ordítottam és hadakoztam. Már pedig engem akkor sem szakítanak el tőle. Úgy néz ki, már abban az időben is makacs és önfejű voltam. Otthon kaptam a fejmosást és ami a legszörnyűbb volt, hogy a vezetőjük elé vittek. Ki nem más volt, mint Jet apja.

A jelenet pofán csapásként ért. A Joe nevet használta akkoriban Jet. Ott állt az apja mellett és végighallgatta, ahogy megfenyít. Durván, nyersen és tisztán érthetően.

A legrémisztőbb kérdése ez volt: Örökké tartó viszályt akarsz szítani közöttünk, kislány?

Nem értettem, hogy mire volt jó ez a felhajtás.  Úgy látszott, az akkori Fae sem értette.

Pontosan ezért szökött meg éjjelente, ahogyan Harry is, fittyet hányva az elmondottakra. Ott voltam. Néztem, ahogy egymás karjaiba borulnak és őrülten csókolóznak, órák hosszat. Nem rajzoltak többé, vagy dúdoltak, és stb. Csak az számított, hogy abban a két-három órában egymás karjaiban legyenek. Három ember tudott a kapcsolatunkról, Jet, Zayn és Nick. Akik segítettek, miután szó szerint könyörögtem nekik. Már akkoriban is számíthattam rájuk, igazi barátok voltak. Hazudtak értem, falaztak nekem, annak ellenére, hogy tudták, mi lehet a következménye.

Valamiért tilos volt a kettőnk kapcsolata, és furdalt a kíváncsiság, hogy miért.

Kaptam pár részletet Harry és Zayn találkozásaiból is, úgy tűnt, nagyon jó barátok lettek. A kérdés, hogy Louis-ékat például miért nem lehetett beleavatni? Mindegy. Úgy látszik, az én barátaim rugalmasabbak voltak.

Egyik este, mikor éjsötétbe burkolózott a falu, kopogtattak az ajtónkon. Követtem a saját lépéseimet, egy világos barna hajú fiú nyitott ajtót, kék szemekkel. Niall volt az.

- Fae, ugye? - suttogta.

A számra nyomtam az ujjamat, felhúztam a fejemre a kendőmet és körülpillantottam. Mindenki aludt a házban, így kiléptem.

- Ki vagy?

- Harry barátja, Nyle. A segítségedre van szüksége.

A szívünk hevesen kezdett verni. Éreztük, hogy gond van. Nyle arca mindent elárult.

- Mi történt vele? - kérdeztem, akadozó hangon. Wow, új volt. A törékeny, aggodalmas hangszín.

- Elfogták. Azt hittem, hogy elég volt a szidás, de Leland apja nem tűri az engedetlenséget.

Leland lehetett Louis, csak egy tipp.

- M-mit csinálnak vele?

Nyle elmosolyodott fájdalmasan.

- Nem akarod tudni. Tudom, hogy találkozgattok. Harry mindent elmondott nekem. Prestonnak, Leland apjának mindenhol szeme van. Rájött, hogy még mindig találkozg…

A szájára nyomtam a kezemet.

- Shh, ne olyan hangosan. - szétnéztem félve, konkrétan rettegve. Komolyan ilyen körülmények között kellett élnünk? Az egy dolog, hogy otthon a tiltott kapcsolatok a legizgalmasabbak, úgy tűnt, itt nem igazán. Inkább volt átok itt a vonzódás, mint ajándék. - mit tudok tenni?

- Esküt kell tenned, hogy semmi nem folyik közöttetek és nem is fog.

A szívünk megállt pár másodpercre. Levegőt se kaptunk. Hallottam a gondolatait szinte, hisz ugyanaz játszódott le a fejünkben, mintha én is átéltem volna minden egyes pillanatot: mit jelentsen az, hogy nem is fog?

- Akkor békén hagyják őt?

- Kínozza őt, Fae. Meg kell esküdnöd, az eskü, ami szent neki. De ha megszegik? - Nyle lepillantott a földre. - ne szegd meg. - suttogta. - a te érdekedben.

Én csak bambán álltam, amíg a régi énem összeszedelőzködött. A könnyek végiggurultak az arcán.

Mondhatnám, hogy mindez könnyű volt.

Az eskü, meg minden.

Hiszen Fae kiállt Preston elé és megesküdött, hogy távol marad Harrytől. Igaz, majdnem a fejét vették, mikor beállított hívatlanul. De úgy látszott, Preston a kegyetlensége ellenére, az esélyt adók embere. Végighallgatott és pár sor fenyegetőzés után, rábólintott.

Már csak be kellett tartania az esküjét.

Én nevettem. Komolyan, Fae? Megesküdtél? Mikor voltál te képes legyőzni a makacsságodat? Persze az elején nem jelent meg a találkozókon. Ott ültem magammal szemben és mosolyogtam. Mosolyogtam a saját könnyeimen, a saját kitöréseimen.

Ó, hogy miért mosolyogtam?

Mert tudtam, hogy csak napok kérdése és ott lesz. A házban, Harryvel, újra. És így is lett.

Az első találkozó nem csak a csókokról szólt már.

Ott könyököltem és néztem, ahogy szép szerelmet alkotunk. Valahogy mindig távol állt tőlem az érzelmesség, de ott és akkor, csak nem ment. Nem bírtam tovább tagadni a nyilvánvalót.

Én magam is éreztem, ahogy Harry a gyengéd ujjaival lesimítja a ruhám pántját és végigcsókolja a csupasz, kerek vállamat. Dideregtünk mindketten. Vele sóhajtottam és vele mosolyogtam. Én is ott voltam. Hiába nem közvetlenül engem csókolt, mégis éreztem a forró nyelvét, miközben végigszántotta a hófehér, lapos hasamat. Még rá is tettem a tenyeremet, teljesen meg voltam feszülve.

Összehasonlíthatatlanok voltunk akkor és most.

Amíg a jelen a durva, szinte érzéketlen, felemésztő szexről szólt, a múlt valami teljesen másról.

Az érintkezésről. Ahogy a bőrünk összeért és egyszerre futott fel bennünk a hő. Ahogy egymásba bújva temetkeztünk el az elcseszett világunk elől és tettünk arra, ki mit mondd. Ki hogyan tiltja meg azt, ami annyira ártatlan.

Mert Jézus - konkrétan nevettem - annyira ártatlanok voltunk, hogy az már fájt. Csak akkor láttam igazán, hogy mennyire, de mennyire el vagyok cseszve. Hogyan válhatott valaki ebből a lányból, egy olyanná, mint én?

Nyeltem egyet.

Fura, de meg akartam tapasztalni a régi énemet. Milyen lehetett érezni azt, ami közöttünk volt.

Harry a fejem mellett támaszkodott, miután mindketten kimerültünk a gyönyörünk után.

- Mi az? - mosolyogtam fel rá, kipirultan.

- Ezt senki más nem tapasztalhatja meg, csak én.

Zavartan meredtem rá.

- A szeretkezést?

Elnevettem magam. Szeretkezés?

Harry pimaszul vigyorgott le rám, és, ó de szívesen pofán csaptam volna.

- Az orgazmusodat.

Oké, normál esetben a szemeimet forgatnám. De nem épp ez történt. Az arcom totál égni kezdett és mindenhová néztem, csak rá nem.

- Miről beszélsz, Harry?

- Komolyan beszélek. - túrt bele a hajamba. - nem lehet orgazmusod, csak ha én adom. - vont vállat mosolyogva.

- Mert szexelni szexelhetek bárkivel?

Újabb pacsi, Fae.

Harry ráncolta a homlokát.

- Nem ezt mondtam. Csak ha… mindegy.

- Ha?

- Ha valamilyen módon mégis elválnának az útjaink.

Ez a kijelentése megölte a pillanatot, jogosan. És én pedig egyre inkább azon kezdtem agyalni, hogy vajon ezért nem volt egy rohadt orgazmusom se otthon?

Ó Harry Önző Styles, az agyamra mész!

A következő jelenet visszarántott az érzelgősségből, mert Preston emberei elkaptak engem. Behurcoltak konkrétan egy összeomlóban lévő faházba, ahol maga Preston várt.

Jó, ott és akkor féltettem saját magamat. Ellenben Fae büszkén emelte meg a fejét. Úgy látszik, vállalta a következményeket. A kínzás egész egyszerű volt. Pont olyan, amit Zayn tett velem egyszer. Mintha szét akarna robbanni a fejed.

Csak akkor döbbentem rá.

Hát persze. A két falu ellenség, ahogy a jövő és a múlt emberei. Mert az én falum volt a jövő, Harryé pedig a múlt.

Le voltam bénítva, mindenhonnan Preston emberei vettek körül, és nem volt menekvésem. Egy rendes, romantikus történetben itt jön a főszereplő herceg és megmenti a szerelmét.

Hát, ebben az esetben maga Jet, Zayn és Nick volt az, akik berobbantották az ajtót. Jet szemeit soha az életben nem láttam ilyen sötétnek.

- Engedd el a lányt, Preston, különben meglakolsz.

Preston elengedett, és a földre zuhantam.

- Nocsak, nocsak, Barnett fia is megérkezett. A lány megérdemli a büntetését, megszegte az esküjét.

Zayn és Fae farkasszemet néztek, amíg én Zayn elé sétáltam. A barna szemeiben kérdőjelek sorakoztak fel, majd a fejét ingatta haloványan. Nem csalódottság, mindinkább kétségbeesés ült az arcán.

- Csak egy kislány, Preston, mit vársz tőle? Felelőtlen, - nézett le rá Jet - és mindenekelőtt, ostoba.

Jet hangja mogorva, lesújtó volt. Fae arca megrezzent, én pedig leguggoltam elé. Közelebbről térképeztem fel az arcát. Félt. Nyilvánvalóan. De a szemei azt is elárulták: egy percre sem bánta meg.

- Nem értem, hogy miért kell háborúzni! - tört ki végül. A hangja megremegett, de korrigálta. - nem ártottunk egymásnak, és a jövőben sem kéne.

- Ó kicsikém, hát nem tanultad még meg? Ez ösztön, nem életmód. Nem mi döntjük el, hogy megvetjük egymást, vagy nem. Ti apró pondrók vagytok hozzánk képest. Beleláttok a jövőbe, de beleavatkozni nem tudtok. Ellenben mi képesek vagyunk a múlttal, a gondolatokkal és az emlékekkel befolyásolni mások gondolkodását. Nektek mi maradt, az érzelem? - nevetett Preston. - érzelem alapján befolyásoljátok mások jövőjét, terelgetitek. Csak arra nem gondoltok, hogy van aki, magasról tesz az érzelmekre. Az érzelmek változnak, akár egy perc is döntő lehet. Bizonytalan, apró népség vagytok.

- Jézus, befogja már valaha? - nyögtem fel, és elnevettem magam, mert Fae is ugyanezt mormolta az orra alatt.

Jet elmosolyodott.

- Igazad van, Preston - lépett elé - az érzelmek változnak, pontosan. De tudod mit? Csak egy kérdés is elég ehhez. Mióta is élünk, hány éves is a Föld? Több mint 4 milliárd év, Preston. A te lelkedet is több súly nyomja, mint kéne. Meséltél már a fiadnak a testvéréről? - billentette oldalra a fejét Jet. Kegyetlen volt és nyers. Kirázott a hideg. Egyébként az is fura volt még, hogy a beszédük tiszta volt, nem mint a régi filmekben alakító szereplőké. - a lányodról, akit cserbenhagytál?

Preston lesápadt. Szó szerint. A kezei a teste mellé hullottak és ó igen, valami mélybe taposott bele Jet.

- H-hogyan…

Jet elmosolyodott.

- Még mindig bizonytalanok vagyunk?

Oldalra pillantott, és követtem a tekintetét. Már rég nem voltam odabent. Pár másodperc és egy kérdés, ennyi kellett, hogy Preston és az emberei figyelme lankadjon.

Elvigyorodtam, és már ott sem voltam.

Kint megtorpantam, mikor Fae ezt ordította Zayn arcába:

- Szeretem őt, Zane!

És éreztem. Ahogy engem is eláraszt. A gyomorrázó melegség, mitől semmi másra nem vágyom, csak hogy újra lássam őt.

A hiány ott lappangott a szívem körül, hiányzott. A mosolya. A hangja. A jelenléte. A szám elnyílt, és csak az Ő nevét akartam mondani.

Mi. A. Franc.

- Fae, hallasz? Jól vagy? Mit láttál, Fae?

Megráztam a fejemet. Koncentrálj, Fae. Valamit mutatni akarnak otthonról, ráérsz ezen agyalni később is.

Fae, mintha egy álomból tért volna magához. Egy röpke, az arcából ítélve ütős álomból.  A hasára simította a kezét és halkan zihált. A szemei nagyok voltak, és könnyesen csillogtak.

- Beszélnem kell Harryvel, Zayn.

A következő jelentnél elég kimerültnek éreztem magam. Tudtam, hogy nem mutathatják meg az egész akkori életemet, de az ugrálástól kába voltam.

A sínen találkoztunk Harryvel. Zayn, Jet és Nick voltak velem még. Összezavarodtam, miért volt mindenkinél kis batyu? Több jelenet is lepörgött előttem.

Ahogy menekülünk. Ahogy egy távoli kis kunyhóban vagyunk. Épp főzök. Vizet hozok. Takarítok. Csókolózok Harryvel. Szerelmet vallunk egymásnak.

Az utolsó jelenet szintúgy vasúton volt. Az erdő közepén. Ott álltunk a sínen, a hajam csapzott volt, az arcom hófehér, sápadt, karikás szemek.

Mindkettőnk szemében olyan boldogság ült, amilyet még az egész életemben nem láttam.

- Szeretlek, Harry - suttogta neki Fae és a könnyei előbuggyantak. Mintha gyomron rúgtak volna, odakaptam. Hirtelen elkapott a kínzó, mardosó félelem. - nem tudom, hogy találko…

- Találkozni fogunk, Fae. - suttogta a számra. - várni foglak. Megvárlak, érted? Akárhogyan is legyen, megvárlak.

Belecsókoltam a rózsába és bólintottam. Aztán Jet volt az, aki megjelent valamivel a karjában.

Oké, valamivel.

Az biztos, hogy valami, és semmiképp sem valaki. Egy halk sírást hallottam, a szívem megugrott. Aztán megláttam.

A világos pólyában egy baba volt, aki nem bírta abba hagyni a sírást. Görcs keletkezett a torkomban, oké. Egy gyerek. Bárkinek lehet gyereke.

Csak hát Fae a kezébe vette és nevetve nézett le rá.

- Az én szép kislányom, ég veled. Isten vigyázzon rád és Zane keresztapa. Különben egyszer megtalálom és, - megbirizgálta a kislány orrát, majd homlokon csókolta. - elbánok vele.

Harry mindkettőjüket átölelte és Fae homlokába suttogta.

- Nem lesz baja. És neked sem.

- Indulnunk kell, Fae. - mormolta Jet. - el kell vinnem Lorandát, már így is sokat kockáztattunk, hogy ennyi ideig itt marasztaltuk.

- Persze, csak… még egy puszit.

A szívemhez kaptam. Az nem lehet, hogy ő a mi lányunk, ugye? Hátráltam pár lépést, megbotlottam és a fenekemre estem. Remegtem.

Nem, nem, nem volt lányom. A könnyeim megindultak. Tüzetesen. Ez képtelenség, csak egy vicc, ugye?

Harry a kezeibe vette Fae arcát.

- Ez fájni fog. Gyors legyél, Fae. Ragadd meg, és hozd ide. Sietned kell, idők kérdése, és ránk találnak. El kell tűnnöd.

Fae bólintott. Minden olyan gyorsan suhant át előttem. Ahogy Fae a világ végén szed össze egy kislányt, majd hirtelen Annáék házánál lyukadtunk ki, akik felneveltek.

Fae-n sötét kapucni volt, esett az eső és dörgött. Mintha a villámmal érkeztem volna.

Nem.

Ez túl ismerős volt.

Mint az álmaimban.

Figyeltem, ahogy egy cetlit beledug a pokrócba és ezt suttogja neki: Mentsd meg őt, Fae Wallace.

Aztán ott hagy Annáéknál.

Semmit sem értettem. Mi a franc folyik itt?

Kettőt pislogtam, és megint a síneken voltunk. Megöllek Zayn, amiért így játszol a fejemmel!

- Fájni fog neked? - Fae érdeklődött. Túl sok volt. Ordítottam magamban Zaynért, hogy hagyja abba. De akkor megpillantottam őt. Harryt. Az én Harrymet, ahogy ott áll a vasút másik oldalán és látja azt, amit én is.

Ahogy a régi Fae és Harry csókot váltanak. Ahogy Fae a rózsát markolja és mélyen Harry szemébe néz.

- Emlékezz, senki másban nem lelhetsz örömet - mosolygott le Harry Fae-re.

- Ne legyél ilyen öntelt, a te figyelmedet sem fogja más lekötni.

- Ebben biztos vagyok - vigyorgott Harry és beletúrt a hajába. - kész vagy?

- Nem.

- Találkozni fogunk.

- Elkezdődött, Harry. Sietned kell. Megváltozik az idő körülöttünk.

Harry megfogta a fejemet.

- Csak ne barna, rövid hajam legyen - sóhajtottam bizakodva. - és tudjam megvédeni magam, még csúnyán is beszélhetek.

- Fae. - figyelmeztetett Harry.

- Még egy valami. Ne tudjak senkit sem szeretni. Ezek legyenek a kívánságaim. Nem akarok szeretni rajtad kívül mást.

Harry arcán végiggördült egy könnycsepp. Meg a miénken is. Túl sok megválaszolatlan kérdés. Nem értettem egy kukkot sem.

De Harry pár perc múlva ellépett Fae-tól, aki a térdére zuhant, a rózsa kiesett a kezéből, a szirmai pedig komótosan terültek szét a sínen.

Harry pedig elsétált tőle. Tőlünk.

***

Magamhoz tértem a jelenben. Lezuhantam a földre és a falig másztam hátrafelé, rákjárásban. Nem pislogtam, nem lélegeztem. Jézus, mintha megszűntem volna létezni is.

- Fae, nyugodj meg kérlek.

Zayn közelíteni akart, de megráztam a fejemet.

- Tudom, hogy sok minden zavaros, de teljesen kimerített volna, ha többet mutatok. Had magyarázzunk el mindent, oké?

Harry-re néztem, aki úgy meredt vissza rám, mintha szellemet látna. Ja, valahogy én is szellemnek éreztem magamat.

- Volt egy l-lányunk? - dadogtam értetlenül, Harrynek. Aki meg sem moccant. Már le sem kellett fogni, csak úgy ült ott, mint egy fadarab.

- Van egy lányotok, Fae. - guggolt le elém Zayn - mint láthattad, közös múltatok volt.

- Az nem kifejezés - csattantam fel.

- Beleláttál a jövőbe. Azt mondtad, láttad, hogy elszakítják tőled a lányotokat és megkínozzák, megpróbálják megölni. Ezért döntöttél úgy, hogy megszöksz, mielőtt fény derül rá. Segítettünk.

- M-miért? - nyeltem egyet. - miért akarták megölni?

Zayn elmosolyodott.

- Mert a lányotok mindkettő félnél több. A múltat és a jövőt is tudja manipulálni, Fae. - aztán a mosolya szomorúvá váltott. - ha ezt valaki meg tudja, megpróbálja megölni, vagy fegyverré akarja kovácsolni.

- Istenem. - kaptam a torkomhoz. Elszűkült. Levegő. Hol a levegő.

- Ránk bíztátok őt, gondját viseltük.

- Zayn, láttam, magamat. Ahogy… - elakadt a hangon. - ahogy Annáékhoz viszek egy babát. - suttogtam.

Zayn leült mellém. Mindenki síri csendben volt. Harry meg sem moccant. Szerintem levegőt sem vett.

- Tudtátok, hogy veszélyben lennétek. Nem tudtatok volna együtt lenni, Prestonék a nyomotokban voltak. Meg úgy az időmanipulálók 90%-a. Szabályt sértettetek. Egy fajta bűn volt a kettőtök kapcsolata.

Bűnös Mámor, mi.

- Nagyszerű.

- Prestonék rájöttek, hogy gyereket vártok. Ha csak egy nappal később érkeznek az emberei… - sóhajtotta. - talán máshogy alakul minden és nem kellett volna menekülnötök. A lényeg, Fae, hogy két dolog hajtott téged: a lányod és Harry. Tudtad, hogy vagy így, vagy úgy, de mindkettejüket viszont láthatod, ha megváltoztatod a jövődet. Harry visszavitt a múltba, te pedig elvitted magad, csecsemőként Annáékhoz. Ők neveltek fel.

- Ennek semmi értelme. - törtem ki. - Zayn, ha megváltozik a múltam és a jövőm, Harrynek és a lánynak nem kéne benne lennie a forgatókönyvben.

Zayn arca megrezzent.

- A lánynak? - mormolta. - a te lányod, Fae.

- Csak… válaszolj már.

- Tudod mi a vicc? - mosolygott. - Preyton szerint mi vagyunk a gyengébb fél. Tudod hol rejlik a mi erőnk? - hajolt közelebb. - a jövő manipulálóira nem hat az idő ilyesfajta változása.  Aki a múltat manipulálja, azt az idő minden egyes kis rezzenése megérint. Ők a gondolatokból, emlékekből építkeznek. Mivel nem találkoztak veled, sok dolog másképp történt velük. El sem hinnéd, egy kis változás, valójában mekkorával ér fel valójában. Ebben rejlik az erőnk, Fae. Azért, hogy Harryvel találkozhassatok még, megfagyasztottad őt, időben.

Összenéztünk Harryvel.

- A múlt és a jelen manipulálók, ha egyszerre fejtik ki az erejüket egymásra, megfagyaszthatják az időt körülöttük. Csak elég volt pár másodperc, hogy Harry-re ne hasson a változás, amit okoztál. Csak lett egy hátulütője.

- Persze, hogy lett. Jégszívű lettem. - morogta Harry.

- Nos igen. Próbáltuk elmagyarázni, hogy nem próbálkozott még senki sem ilyennel, nem tudjuk a következményeket, de…

- De? - kérdeztem. A hangom halk volt, felismerhetetlen.

- De szerettétek egymást, Fae. Harry-t nem érdekelte, hogy mi lesz vele. Mindennek vannak következményei. Veszélyes dolog az idővel játszani.

Harry elröhögte magát. Mindenki rámeredt, nem értettük, mi a francon röhög.

Majd rám pillantott, oldalra billentette a fejét.

- Hát nem ironikus, Fae Wallace? - suttogta. - a két érzéketlen, akik valójában, régen kétségbeesetten szerették egymást.

Lehunytam a szemeimet. De, ironikus. Mindkettőnk olyan, mint két facövek. Merev és semmis. Holott egyszer mélységekig szerették egymást.

- Azt mondod, hogy nem anyám volt az, aki ott hagyott Annáéknak?

Zayn lesütötte a fejét.

- Tudom, hogy sokáig kerested őt. Sajnálom, Fae. Egyikőnk sem ismer igazi szülőt. Azt mondják, úgy születtünk, mint a Föld. Mint maga az univerzum.

Felálltam. Mert túl sok volt. Még nem tudom mi gyülekezett bennem, de robbanni fog.

Ott álltam és néztem rájuk.

Harryvel szerettük egymást.

Annyira, hogy az élet egyik legszebb ajándékát is megkaptuk, egy gyermeket. Amit el kellett küldenünk magunktól, mielőtt esetlegesen megkínozzák, vagy rosszabb.

Kifeszült a mellkasom. Túl sok volt.

Megváltoztattam a körülöttem lévő világot, és Harryt tönkretettem. Csak mert annyira nem tudtam nélküle létezni! Nevetséges, Fae. Szánalmas.

Lehunytam a szemeimet és nevettem. Még meg is jegyeztem, hogy milyen vörös a haja anyámnak.

Ugyanolyan vörös, mint az enyém.

UGYANOLYAN. Mert én voltam. Kibaszottul én voltam az!

Elfutottam tőlük. El kellett menekülnöm valahová, ahol kidühönghetem magam.

Évekig kerestem az anyámat, hogy az arcába vágjam milyen pocsék anya volt. Hogy felelősségre vonjam. Megkérdezzem, hogy miért?

Erre kiderül, hogy nincs is anyám!

Loranda nem az anyám neve, hanem a lányomé.

Lényegében teljesen egyedül vagyok, anya nélkül, meg úgy minden nélkül.

Nagyszerű.