TIZENHÉT - Ne ellenkezz

sziasztok! végre ismét itt! :) nagy nehezen... hát ne haragudjatok de semmi szabadidőm nem volt most durván. minden héten 8 túlóra... ha szabadnapom van a barátommal vagyok, ajjj utálom ezt, ki vagyok eléggé. köszönöm a türelmeteket és jó olvasást nektek! millió puszi xx

A zord, hideg levegő kiszárította a bőrömet.

A zúzmara lassan a szempilláimat is belepte, nem csak a jeges reggeli füvet a talpaim alatt. A szemeim elé tettem a kezemet és körülpillantottam. Miért pont ide hívott? Na mindegy. A kabátomat összehúztam magamon, bár így is halálra fagytam. Mi történt Londonban? Tegnap még csak az eső esett, most meg az északi sarkon érzem magam, felettébb érdekes időjárás változás volt.

- Hahó? - kiáltottam el magam, kezdtem ideges lenni. Komolyan, ilyen hidegben kirángatni a világ végére? Elővettem a telefonomat, hogy felhívjam őt, de a képernyő meghalt. Totál befagyott az érintőképernyő. Hülye technológia, miért nem volt jó a nyomógombos? Az bezzeg bírta egy töltéssel egy hétig, ezt a szerencsétlent meg mindennap tölthetem. A szemeimet forgattam és inkább zsebre dugtam, szerintem le is merült természetesen.

Elkezdtem sétálni, a megjegesedett fű ropogott a csizmám alatt. Nem készültem mínusz fokokra. Be kell fektetnem egy vastag lábbelire azt hiszem. A nagylábujjamat nem éreztem. Arra koncentráltam, hogy megmozgassam, meg is álltam, hátha. Semmi. Meg sem moccant, mi a fene. Egy jó forró fürdőt akartam, semmi mást.

Vagy Harry melengető csókját.

Megráztam a fejemet, nem, nem és nem. Hogy elrohantam tőle…

Őszintén szólva totál megrettentem. „Nem menekülsz”. Lecsuktam a szemeimet, éreztem, ahogy elkap, hátulról a fülembe suttogja: nem menekülsz, hercegnőm.

Kirázott a hideg s most nem az időtől. Valahogy meg kell magyaráznom a szituációt, nem ő rémisztett meg, inkább a szavai. Persze ő nem úgy szánta, de magyarázd már meg a hülye agyamnak. A szívem majd kiesett a heves csóktól és én még többet akartam. Ott az autó tetején, hogy levegye a ruhámat és bumm, bele a közepébe. Ez csak szex, semmi több. Ez nem érzelem vagy hasonló, csak vágy. Ennyi. És nem érdekel a csökönyös énem hangos nevetése ott valahol a fejemben, ez semmi másról nem szól.

Épp, hogy megfordultam volna, egy alakot láttam a messzi távolban. Sétált. Azt hiszem. Megálltam és vártam rá. Ahogy jobban megnéztem, egészen sietősre vette a dolgot. Valószínűleg a kedves barátom volt, aki futott. Nem nem, rohant.

A szívem kihagyott az ütemet, miért nézeget a háta mögé? Valaki követi?

- Bastien? - kiáltottam el magam. - Bastien, mi a baj? - a hangom remegett, féltem.

Ahogy közelebb ért, és én újabb kérdést tettem volna fel, a szájamra tapasztotta a kezét.

- Shhhh, Szöszi, shh. Maradj csendben és ne kérdezd. Most futnunk kell, gyorsan. Menni fog? Bólints. - nemre ráztam a fejemet. - helyes. - elvette a kezét s én levegőhöz jutottam. - Indiana, futnod kell, ahogy még soha életedben futottál.

- De…

- Fuss.

És én futottam. A lábaim nem bírták a súlyomat, de hajtottam magamat, mert ő ezt kérte. Bastian arca eltökélt volt, cseppnyi félelmet nem véltem felfedezni rajta. Ellenben az enyémmel. Ó, az enyémen rettegést láthatott. Azonban ahogy lepillantott rám, tudtam, nem lesz baj. Valami elől futottunk, csak hát mi elől vagy inkább ki elől.

Besoroltunk a fák közé. Az iramunk egyre csökkent, majdnem kiköptem a tüdőmet, hát nem voltam élsportoló. Sebastiennek meg sem kottyant. Megragadta a kezemet, már csak gyorsan sétáltunk. Az időre pillantott, és fellélegzett, megállt.

- Oké. - mondta végül. - most már vége.

Az óra hetet mutatott.

- Oké? Mi az, hogy oké? Mi volt ez?

- Mondtam, hogy ne kérdezz. - mosolygott le rám, majd egész egyszerűen a karjaiba vont és megszorongatott. - Krisztus, Indiana, ezer éve, jól vagy?

- Egy hete nem találkoztunk, Bastien.

- Az felért ezer évvel - fejtette ki két levegővétel között. Eltolt magától, csillogó szemekkel nézett végig rajtam. Mint aki valóban nem látott ezer éve, pedig csak pár hete ismerjük egymást.

- Nevetséges vagy, ugye tudod? - fontam össze a karjaimat - mi volt ez? Miért hívtál ide?

Bastien arca elsötétült. Töprengeni kezdett, láttam a szemében a kifürkészhetetlen gondolatokat, szívesen belehallgattam volna. Valószínűleg azt akarta, hogy megkönnyítsem a helyzetét, és mosollyal ösztönözzem. Így tettem, rámosolyogtam és meglöktem.

- Ki vele, mibe keveredtél?

Bastian ellazult, mintha tényleg ezt szerette volna csak. A fának támasztotta a hátát, megfogta az orrnyergét. Kifújt egy mély levegőt.

- Hogy vagy, Szöszi?

- A tüdőmmel vagy anélkül? - vigyorogtam rá, ellenben már nem viszonozta. - nem tudom, jól, mert?

- Hogy telnek a napjaid?

- Jézus, mi ez? Kihallgatás? - nevettem.

- Válaszolj egy egyszerű kérdésre.

Harryvel telnek, jól megvagyunk, jót csókolóztunk, meg ilyenek.

Habár ezt nem mondtam neki hangosan, Bastien arca lesápadt. Oké, nem tud olvasni a gondolataimban, mégis úgy éreztem hirtelen.

- Indiana, válaszolj.

- Megvagyok - törtem ki - miért ne lennék jól?

- Mi van a gerinctelennel?

- Kivel? - érdeklődtem. Bastian beszívta az ajkát.

- A kutyáddal.

- Jézusom, Bastian, beszívtál?

Bastian elém állt és a kezébe vette az arcomat. A hüvelykujja végigcirógatta az állam vonalát, lehajolt és megcsókolta a homlokomat. Az ellen suttogott.

- Ne ellenkezz, Indiana. - súgta. - ez a végzete, hagyd, hogy beteljesüljön.

Lefagytam.

- Miről beszélsz? Megijesztesz.

Mélyen a szemeimbe nézett.

- Megmentelek, Indiana. Nem kell félned, csak egy dolgot tegyél meg, nem biztos, hogy tudunk még beszélni, nagyon veszélyes volt így is idejönnöm. A te életed az övéért cserébe, ezt sosem felejtsd el. Szükségünk van rád. Hagyd, hogy beteljesedjen, tudom, hogy harcolsz - nyomta a szívemre a tenyerét. - hagyd, hogy beteljesüljön és soha ne feledd el - hajolt a fülemhez - nem a te hibád.

Amint kinyitottam a szemeimet, zaklatottan ugrottam fel az ágyamban. A tenyerem izzadt volt, ziháltam. Körülnéztem, a szépen berendezett szobában voltam, az ágyam közepén, Harry házában. A tükörhöz sétáltam s belenéztem. Egek, üvegesek voltak a szemeim, sápadt az arcom, fagyos mindenem.

Kipillantottam az ablakon, még éjjel volt. Kinyitottam, egyáltalán nem volt fagypont. Mi a franc.

Lesétáltam, hogy egy bögre teát igyak nyugtatóul. Bastian ott élt az emlékezetemben, csak álom volt, semmi más. Mégis oly valódi, oly igazinak tűnt.

Az ujjamat vizslattam, erősen fogták a kanalat, amivel lagymatag köröket róttam a bögre aljába. Épp indulni akartam, mikor a messenger hülye hangja hangzott fel a telefonomon.

Bastian.

- Te sem tudsz aludni? - jött az üzenet. A szívem hevesen verdesett.

Nem, mert épp veled álmodtam.

- Nem igazán. Te miért vagy fel?

- Alexis nem hagy aludni, horkol.

Elnevettem magam.

- Uhh, egy nő hogy tud úgy horkolni?

- J

Csak ennyit küldött, mást nem. Ezzel le is zárult a beszélgetésünk. A szobámba sétáltam fel, megtorpantam Harry ajtaja előtt. Nem szabadna bemenni, az ujjaim mégis rányomtak a kilincsre. Halkan betipegtem Harry szobájába, és leültem fotelbe. A bögrémből szürcsöltem a teát, forróra sikeredett. Harry az oldalán aludt, az ablak felé fordulva. Síri csend volt, még csak a lélegzetét sem hallottam. Leraktam a poharat és az ágya széléhez sétáltam. A csókjától égő számhoz nyúltam és elmosolyodtam. Amikor észrevettem magamat, már édes mindegy volt. Indiana, ne mosolyogj, csak egy csók volt, semmi több.

Az ujjaimmal finoman elsimítottam a haját az arcából, az ajka szét volt nyílva cseppnyire, tényleg olyan halkan lélegzett, hallani sem lehetett. Hirtelen felindulásból dúdolni kezdtem. Simogattam a fürtjeit és daloltam, nem mintha álomba kellett volna ringatni. Harry felszusszant, mintha épp akkor jutott volna végre levegőhöz, mikor meghallotta a hangomat. A hátára fordult és nyújtózott egyet, az ajka széle mosolyra pördült, csak ennyit gagyogott:

- Indiana.

A dalom elhalkult, megtorpantam. A nevemet mondta az álmában. Egyszerre melegített fel és tett fagyossá. Távolodni kezdtem tőle, egészen az ajtómig, be a szobámba.

Betakaróztam és inkább elfelejtettem a történteket.

***

Délben ébredtem fel, fűnyírásra.

Szerencsére nem álmodtam többet, elég volt egy is arra az éjjelre. Felkaptam egy melegítőt és összefogtam a hajamat. Botrányosan festettem, lila karikák a szemeim alatt, sápadt bőr, zsírosodó haj. Nem mentem el fürödni, mert hatalmas csörömpölésre riadtam meg az ebédlőből.

Épp rohantam volna, mikor a zsivajt hatalmas röhögés követte.

Harry volt az.

Harry, nevetett. Hangosan.

Óvatosan lesétáltam a lépcsőn, settenkedve.

- Nagyon vicces, Harry.

- Béna vagy, Angus.

Angus lába előtt darabjaira tört tányér volt, a cipőjén pedig tészta. Angus bosszús nézését a humor vette át.

- Te meg felettébb jó kedvű. - a tekintete megtalált engem. - jó reggelt, Indiana.

A levegő megrekedt bennem. Vagy csak én éreztem úgy, nem tudom. A tarkómon felállt a szőr is belegondolva abba, hogy tud az ott létemről. A szívem több ütemet is kihagyott, igyekeztem lehiggadni.

- Reggelt - biccentettem fél mosollyal, a tekintetem Harry hátára tapadt. Angus kettőnket nézett, miközben a következő adag palacsintát tette Harry elé, aki szinte falta a tésztát. Angus megvonta a vállát kérdően, ő sem értette, mire fel ez az étvágy.

- Kérsz?

- Ha marad. - vigyorogtam rá, a pulthoz sétáltam, próbáltam kerülni a páciens tekintetét. A közelléte felvillanyozott. Mintha apró szikrák pattogtak volna kettőnk között, a feszültség egyre csak nőtt bennem, minél több időt töltöttem a közelében. A torkom elszorult, meg kellett köszörülnöm, Egek, vedd már el ezt a kínos csendet. Csak valaki szólaljon már meg.

Harry hátra dőlt a székében és megdörzsölte a hasát.

- Évek óta nem ettem ilyen jót, sőt - tűnődött el - soha életemben, asszem. - az arcára egy kisfiús vigyor ült és totál elégedetten nyúlt a következő palacsintáért.

- Na jó - kaptam el egyet és beleharaptam. Elfintorodva nyeltem le. - ez undorító, sós palacsinta, komolyan? Annál nincs rosszabb.

- Ne kérdezd - mondta Angus.

- A sós a kedvencem, kíváncsi vagyok, mi lesz a következő - Harry tekintete megtalálta az enyémet és mintha totál intimet mondott volna, az arcom lángba borult. Mi a… Pislogtam, makogtam, a hajamat birizgáltam a nézése alatt, s ő vigyorgott. Perverz, szemtelen, mindentudó módon, totál a földbe tiporva engem. Az a gödröcske, a zöld szeme csintalan csillogása, Krisztus, ezzel meg mi történt? - hogyan jellemeznéd az édeset, Indiana? - dőlt hátra, és összefonta a karjait. - írd le nekem, majd mutasd meg. Mindent meg akarok tudni az édesről, tetőtől - pillantott végig rajtam, le a lábamig - talpig. - most pedig fölfelé futatta végig szemét rajtam.

Angus a tarkóját vakarta, én meg előre-hátra billegtem. Mondj már valamit. Gyerünk, Indiana.

- A-az é-édeset? - Harry bólintott, a könyökére támaszkodott az asztalon, oldalra billentette parányira a fejét. Úgy nézett, mint aki ott helyben a lehető legjobb reakcióval fog előhozakodni.

Bárcsak ne szólalt volna meg.

- Indiana, szeretném tudni, mit jelent a Te nyelveden az, hogy édes.

A szájam elnyílt parányira, már nem lélegeztem. A nyakam teljesen felforrósodott, a tenyerem izzadt.

- Miért csinálod ezt? - sziszegtem frusztráltan, mi ütött belé?

Angus elnézést kért, kiment telefonálni. Biztos voltam benne, hogy nem hívták. Ezért kapni fogsz, Angus.

Ahogy Harry felállt és ellökte magát a székétől, én távolodni kezdtem. Egyre gyorsabban kapkodtam a levegőt, felnyögtem, mikor a hátam a falnak ütközött. Harry egy centiméterre állt meg tőlem, mit kifújt levegő, én belélegeztem, ó egek, miért csinálja ezt velem?

Felemelte a kezét és beletúrt a hajamba, olyan jól eső volt, lecsukódtak a szemeim. Bódultan simultam bele a simításába.

- Ne menekülj, Indie - suttogta - nem tudsz, nem a tegnapi után. Nem miután a kicsi nyelvedet ledugtad a torkomon és olyan helyeken érintettél meg, ahol még más nem. Szóval ne számíts arra, hogy futni hagylak. Találd ki, hogyan mutatod meg nekem az édeset, kicsi Indie, még a mai nap.

Harry ott hagyott, totál lesokkolva. Ahelyett, hogy elengedtem volna, a szobájáig követtem.

- Másodszorra jössz be úgy a szobámba, hogy nem kértem. - figyelmeztetett, csak akkor vettem észre a bögrét, mit éjjel ott hagytam. A szemeimet forgattam.

- Nem vagy a főnököm, a cseléded sem vagyok, kérlek ne fenyegess.

- Ez nem fenyegetés volt. Nem szeretem, ha a tudtomon kívül a szobámba sopánkodnak, főleg nem éjjel. Mit kerestél bent?

Inkább ne követtem volna.

- Aranyat.

- Találtál?

- Csak romlottat. - vágtam vissza, s már nem tudtam visszaszívni. Harry tekintete távoli lett, már-már mérges is. Nem így értettem, csak hát sokszor előbb jár a szám, mint az agyam. - nem úgy értettem. Bejöttem, néztem, ahogy alszol.

- Jó volt? - billentette oldalra a fejét.

- A nevemet mondtad álmodban. - mondtam vigyorogva, diadalittasan.

- Még jó, hogy nem álmodok. Ne áltasd magad, képzelődtél. De tudod mit? Bárcsak álmodnék és nem halnék meg minden éjjel. Hozzám értél?

- Ez meg miféle kérdés? - tűnődtem feszülten.

Harry elém lépett.

- Hozzám értél? - kérdezte halkan. Pár percig farkasszemet néztünk.

- Harry, nem perverzkedni jöttem be. Lehet, hogy már örülnél egy lompos csavarásnak, de képzeld én nem azért jöttem be.

Harry elröhögte magát.

- Lompos csava… ki vagy te? - túrt bele a hajába. - úgy értettem, megérintettél? Bárhol?

Megráztam a fejemet.

- Nem.

Bólintott. Még közelebb jött.

- Jegyezd meg, soha. többet. megértetted? Soha többet ne gyere be hívatlanul, Indiana. Rendben?

A szemeimet forgattam.

- Jó.

- Köszönöm.  Kitaláltad már, hogyan mutatod meg az édeset?

- Nem értem, miről beszélsz.

- De, tudod. - mosolygott pajkosan - biztosan a lábaid között is édeset találnék, de perpill nem erre gondoltam.

Nem hagytam, hogy ismét zavarba hozzon.

- Szia, Harry - fordultam meg, hogy ott hagyjam. Elkapta a karomat, magához rántott és hátulról suttogott a fülembe.

- Ígérd meg, hogy kitalálod - könyörgött s a vérnyomásom kétszerese lett a normálisnak.

- Jó. - elrántottam a karomat és kifelé indultam az ajtón. Nem értettem, hogy mi baja van. Vagy például nekem mi bajom van. A fejem tele volt az álmommal, a tegnap történtekkel, Harry kérésével.

Miközben azon agyaltam, most hogyan tovább, hangos sziszegésre kaptam fel a fejemet.

- A francba, Indiana, ki akarsz nyírni?!

Megfordultam, a becsapott ajtó Harry orrán landolt, akinek rögtön eleredt az orra vére. Krisztus, de béna vagyok…