TIZENHAT - Parancs

sziasztok! hoztam a kövit! tudom sokat kell várni de ahhh kinyír a sok túlóra, meg költöztem is -.- pénteken hozom kb a kövit! jó olvasást xx 

Pár pillanatra még a szívverésem is kihagyott.

Ott volt az alkalom. Az alkalom, amire mindig is vártam. A szája oly, de oly közel, a lehelete cirógatott, az illata körülölelt. A szemeim majd lecsukódtak a gondolatra is, hogy csókra akar ösztönözni. Leizzadtam, azt hiszem, már azt sem észleltem igazából. Onnan sejtettem, hogy valami forró végigszántott a tarkómon, a pólóm alá. A szőröm állt, az egész testemen.

Hajolj oda, és mutasd meg.

Mutasd meg, milyen fából faragtak. Legszívesebben rátapadtam volna a szájára, hogy addig csókoljam, még meg nem gondolja magát. Az élettel kapcsolatban, tulajdonképpen mindenről.

A tekintetünk összeakadt és akkor láttam csak meg a szemeiben. A vágyat, a kíváncsiságot, azt a kívánságot, amit az enyémben láthat. Amióta találkoztunk sok minden történt és igazából, semmi sem. Húzta az agyamat, morogtam rá, kezdegettük egymást. Megcsókoltam és elfutottam, ő pedig csak a száját simogatta utána. Utána meg úgy tett, mintha nem is léteznék. Ennek ellenére itt vagyok és készen állok kihúzni őt a szarból. A miértre egészen egyszerű a válasz: saját magamat látom benne.

Azt a kislányt, akit többször molesztált az ittas, semmire kellő apja, s senki nem hitt neki. Hozzáteszem, az egészben én sem tudok hinni. Hisz hát olyat állít, ami természetellenes. A rugalmasságom mégis addig kinyúlik, hogy megpróbáljak, megtanuljak hinni neki. Pontosan ezt fogom tenni. Megtanulok úgy hozzáállni az elméletéhez, mintha létezhetne. Mintha nem csak egy elveszett elme kitalációja lenne. Másrészről, pedig…

Azt akarom, hogy akarjon élni.

- Egy feltétellel - suttogtam neki csalafintán.

- Mi az?

- Gyere velem ma.

- Hová?

Elmosolyodtam.

- Az életbe.

Harry homloka ráncos lett, értetlenül pislogott rám, majd lepillantott a kezére, amit megfogtam. A mutatóujjam belecsúszott a tenyerébe és körtáncot járt rajta. Hallottam, hogy megakad a levegője és megnyalja kiszáradt száját.

- Nem tudom.

- Mi veszteni valód van? - kontráztam. Nagyon egyszerű: tudni kell hatni az emberekre. Ezt az egyik munkámban tanultam. Minden a kommunikáción múlik. - mondd el, hogy mit veszíthetsz egy-két nappal, esetleg héttel? Nem tudsz meghalni, akkor? - mentem bele a játékba, muszáj volt úgy gondolkodnom, mintha valóság lenne az állítása.

Harry oldalra pillantott, miközben beszívta az ajkát. Már belement elsőnek, nem hátrálhatott meg.

- Én vezetek. - felállt és elindult a ház felé. Még megtorpant, nem nézett hátra rám, miközben beszélt: a nap végén meg akarom kapni azt, amit kértem.

Bementünk a házba és miközben öltözködtem, hallottam a beszélgetést Angus és Harry között.

- Nem vezethetsz nyugtatóval.

- Ki mondta, hogy én vezetek? - felelt egyszerűen. Oh, oké. Gyorsan felkaptam egy leggings-t, pólót, egy kabátot pedig a kezembe vettem.

- Nincs jogsim. Elkezdtem, de nem volt pénzem befejezni. - kezdtem bele. Angus összefonta a karjait.

- Majd én vezetek, visszamegyek értetek.

- Felejtsd el, nem lesz baj. - mondta Harry és elakadt a lélegzetem, mikor megpillantottam őt. Egy sötét farmer volt rajta, és egy V nyakú, fekete hosszú ujjú felső. Eltakarta a csuklóit. De nem is az… Az összkép. A gyengém volt a fekete férfiakon, nyáron főleg a trikó. Annyira szexi volt, hogy inkább lesütöttem a szemeimet. - én vezetek.

- Harry…

- Nem vettem be. - kezdett bele óvatosan, a feszültség pedig nemhogy oldódott volna, a duplájára nőtt.

- Hogyan?

- Kiköptem és lehúztam őket a WC-n. Nem etettek meg ennyi méreggel. Nem vagyok depressziós, Angus. Nem úgy.

Angus feje vörösleni kezdett. Az idegtől, meg szerintem Harry laza kijelentéseitől.

- Nem mehetsz sehová, beszélgetünk, most.

Mielőtt egymásnak ugrottak volna, megfogtam Angus karját.

- Figyelek rá, nem lesz baj. - mosolyogtam fel rá. Szívesen kifejtettem volna neki, mennyi munka volt rávenni őt arra, hogy kimozduljon. De talán megláthatta a tekintetemben. Bólintott.

- Szóval kimozdultok? - kérdezte finoman, és a halvány, bizonytalan mosoly kiült a szája szélére.

Harry ott hagyott minket, hogy az autójáért menjen.

- Hogy sikerült? - kérdezte ismét.

- Van egy dolog, amit ki akarok próbálni vele. Úgyis meg fogod tudni, mi az. Ha működik. Csak hagyd őt, engem is meglepett a gyógyszerekkel. De ha belegondolunk, nem szedi a nyugtatót, és még sem bántotta magát vagy mást azóta. Ez jót is jelenthet.

Angus bólintott.

- Igen, de ez lehet csak átmenet. Jobban érzi magát pár napig, aztán ezerszer rosszabb lehet. Nem hiába kell szednie az antidepresszánst.

- Adj egy esélyt. - kértem.

Angus megvakarta a tarkóját.

- Rosszabb nem lehet, menj, már dudál.

Elnevettem magam.

- Türelmetlen.

Útközben nem beszélgettünk. Harry merőben koncentrált az útvonalra, amit beütöttem a GPS-be. Természetesen öt percet vitatkoztunk: Biztos, hogy nem megyünk. - De igen. - Indiana, szállj ki az autóból. - Tanár úr nagyon morcos. - Szemtelen.

Persze engedett nekem, mikor azzal jöttem, hogy akkor nem kapja meg, amire vágyik. Vagy vágyok. Vagy mindketten. Izgatott voltam. Nem túlzottan a csók miatt, hanem hogy végre láthatom. A bőröm pezsgett, a gerincemet végigszántotta az izgalom utáni hidegrázás. Ahogy közeledtünk és éreztem a kidugott kezemen a szelét, a szívem pergése is gyorsabb lett. Hívjanak mániákusnak, de imádtam. Minden egyes ott töltött perc maga volt a mennyország számomra.

Mikor megérkeztünk és kiszálltunk, fázni kezdtem. Azért sem vettem fel a kabátot, mert imádtam óceán mellett fázni. Harry az autója elejére ült, zsebre dugta a kezeit és csak nézett maga elé. Nem igazán figyeltem rá, csak levettem a cipőimet és belefutottam a jéghideg vízbe. Felnyögtem, annyira hideg volt, elfagytak a bokáim. De a tudat, hogy óceán vízében állok, felemelő volt. Ez olyan, mint másoknak az alkohol vagy a szintetikus készítmények: egy drog, amiről segítség nélkül nem lehet leszokni, vagy csak nagyon erős akarattal.

Hát én nem akartam erről leszokni.

Vigyorogva fordultam a nap felé és engedtem, hogy felmelegítse az arcomat.

- Harry? Nem jössz ide?

Megfordultam és totál ledöbbentem. Harry a Range motorháztetőjének támaszkodott két kézzel és kapkodta a levegőt. A háta görnyedt, nem felelt.

- Harry. - szóltam rá. Mi történhetett? - Harry fordulj meg, és nézz rám.

- M-meg f-fogsz f-fázni.

- Nem fogok, ne aggódj. Mondd el, mi a baj.

Harry nevetett.

- Elég volt mára, menjünk haza.

Kezdett felhúzni. Ó nem, tanár bácsi, nem fog lerázni.

- Azt mondtam, fordulj meg és mondd el, mi a baj. - szóltam rá. Harry felnevetett ismét.

- Szemtelen és még parancsolgat is.

- Nem fogom megérteni, hogy mi a baj. Tudni akarom, mi játszódik le benned pontosan. Fordulj felém.

Harry nagy nehezen, de rávette magát. Szép lassan felém fordult és találkozott a tekintetünk. Kinyújtottam felé a kezemet és halkan suttogtam. A szél felkapta a hangomat és visszhangzott a sziklák között.

- Gyere hozzám. - suttogtam neki nyugtatóan, a mosolyommal ösztönöztem őt. Harry szemei nagyra nyíltak, elmeredt a messzi távolba.

- Te vagy az? - makogta értetlenül. Legalábbis számomra nem volt értelme a kérdésének. A félelem eluralkodott rajta és nem lélegzett. Megindultam hát felé, hogy a kezéért nyúlhassak. Nem fogta meg, vagy szorította.

- Nem kell félned. - súgtam neki. - nem fog senki bántani.

Ösztönből mondtam ezt. Olyan volt, mint egy elveszett kisgyerek, aki támogatásért kutakodott.

Harry nem nézett rám, a léptei óvatosan követték az enyémeket. Reménykedtem, hogy egy kőben sem fogok megbotlani, vagy mezítláb rálépni, az még egy külön élmény lett volna.

- Mondd el, mi a baj. Had próbáljam megérteni. Meg akarom.

- Senki sem tudja. - suttogta mély, rekedt hangon. Ami ráadásul akadozott is.

- Én meg akarom próbálni. Engem sem hallgattak meg soha, kivéve téged. Figyeltél rám, és hittél is nekem. Had legyek az neked, aki ugyanezt megteszi érted.

Nem voltam felkészülve egy fura elme fura mendemondájára. Betegnek nem mondanám, nem akartam. Más dolga annak nevezni, én inkább elveszettnek mondtam volna. Hihetetlen és számomra borzalmas volt őt így látni. Az osztályban azzal a pár alkalommal a vicces, jó fej, teljesen egészséges Harryt láttuk, aki több mindennel küszködött ezek szerint, mint bárki más. Nem hiába mondják mindig: ne ítélkezz, Indiana. De hát olyan múlttal, mint az enyém, ki ne lenne előítéletes az emberiséggel, mikor a saját apád is ellened fordult a lehető legundorítóbb módon?

- Meg fogok fulladni. - jött ki belőle, holott még csak a talpát érte a víz.

- Nem fogsz.

- De… de meg fogok, mint minden éjjel.

Nyeltem egyet.

- Mi történik minden éjjel? - kihasználtam a gyenge pillanatát, meg kellett tudnom, mitől félt ennyire.

- Egy szobában vagyok, sötét… sötét szobában.

- Mit hallasz a szobában? Látsz valamit?

Megrázta a fejét.

- Semmit. Ablakok sincsenek.

- Hallasz valamit?

- Padlórecsegést, kétszer max háromszor, aztán…

- Aztán? - dadogtam. Az arca leírhatatlan volt. A rettegés teljességgel a hatalmába kerítette, remegett. Sőt, Harry a puszta gondolatra reszketni kezdett, miközben az óceán hideg vize nyalogatta a cipőjét, meg az én talpamat, nem mentünk beljebb.

- Aztán hallok egy hangot.

- Milyen hangot?

- Egy vékonyat. Nem olyat, mint a tiéd. Szinte sipákoló. Majd lépek felé egyet és... - levegőért kapott. - belemerülök az óceánba, megfulladok.

A saját szívem is harcolt a mellkasomban, a látványa nem mindennapi volt. Hogy egy férfi ilyen… elveszett legyen, ennyire féljen, nem volt szokásos.

- Nem fogsz megfulladni.

- Ígéred? - csukta le a szemeit, és megrázta kétszer a fejét, mintha el akarná hessegetni a kóros képeket.

- Megígérem, Harry. Nyisd ki a szemeidet, itt vagyok.

A tekintetünk ismét összeolvadt, a szeméből kiszökött egy forró könnycsepp. Ami jobban meglepte őt, mint engem.

- Kiskorom óta nem tudtam sírni. - mondta döbbenten.

- Sírj, Harry, semmi baj. Nem kell félni a víztől, gyere beljebb velem, sokan leküzdötték már.

- De nem kell nekik mindennap megfulladniuk, majd reggel életre kelniük. - mondta megemelve a hangját. - te ezt nem értheted. Nem kellett volna elmondanom neked, nem hisz nekem senki, és te sem.

- Úgy érzed, minden éjjel meghalsz?

- Nem úgy érzem, meghalok. Mint akit elátkoztak, Indiana. Meghalok éjjel, reggel pedig újjáéledek. Nem ez a legrosszabb.

- Mi a legrosszabb?

- Hogy minden egyes ébredéssel elvesztem önmagamból egy részt. Először csak a játékokhoz fűződő hozzáállásom volt, nem kötött le. Aztán sorban minden. A kedvenc kajámat nem élveztem többet, nem ízlett az íz, amit imádtam. Elfelejtettem az ízét is, mint mindennek. A hobbijaimat abbahagytam, nem kötött le, megutáltam őket. Egyedül a zenéért harcoltam, az sem volt az igazi, de megtanultam élvezni. Íz, csók, szerelem, hát nem ezek a legjobb dolgok az életben? - vett egy nagy levegőt ismét. - enni, szeretni, élvezni az élet apró örömeit. Semmit sem tudok élvezni. Az ételnek nincs íze, elhalványult. A szerelem tabu, elfelejtem. Mintha meghalnék, újjászületnék, és bumm, elveszik belőlem. Egy napig tart minden, Indiana. Egy napig emlékszem a parfümöd illatára, másnapra nem tudom felidézni. Ez nem élet. Tegyük fel megszeretnék valami csoda folytán egy nőt, egyrészt hogyan, ha kimúlt belőlem az a rész, kihalt, másrészt meddig, egy napig szeretném? - nevetett fel. - nem kérek belőle. Az életből sem. Érted már? Ezért nem látom esélyét, hogy bármiben is segíteni tudnál. Ezért akarok véget vetni az egésznek. Csak legyen. vége. végre.

A szememből kibuggyant egy könny. Istenem, hát ilyen nehéz lenne belátást nyerni egy eltévedt elmébe? Ő elhitte, hogy így történik és képes volt benne élni, rettegni tőle nap, mint nap.

Nem feleltem, csupán arra voltam képes, hogy álljam a tekintetét. Egészen közel álltam hozzá, s mivel szavakkal képtelen voltam válaszolni, tettekkel igyekeztem.

A kezeimet a mellkasára csúsztattam és megsimogattam őt a felsőjén keresztül. Harry végig az ujjaim mozgását vizslatta, nyílt ajkakkal, megfeszülve.

Fel akartam idézni, hogy milyen érezni. Nem, félreértés ne essék, nem a szeretni dolgot. Az érintést, a törődést, a megértést, hogy milyen az, amikor valaki figyel rá és hisz neki. Nem tudom, hogyan leszek képes ésszerűként kezelni a hallottakat, majd kitalálom. Talán könnyű lesz, hisz belegondolva olyan, mintha apámmal való viszonyom szintén csak az én fejemben létezne. Más nem hitt nekem, a saját kitalációm volt. Igaz, az valóságszerűbb, mint Harry története. De ki tudja, egyszer talán rájön az igazi valóság szépségére.

A testem szép lassan simult hozzá az övéhez, finoman, félénkebben, de éreztem a melegét. Ahogy az izmos hasa hozzáért a bordáimhoz, a mellkasa pedig éppen súrolta az államat. Felpillantottam rá. A zöld szemei éjsötétek lettek, megszűnt a félelem bennük, más vette át.

Talán az, mint az enyémeket.

Az izgalom, a finom kívánás. A testem életre kelt szép lassan, Egek, rég éreztem magam ennyire kényelmetlenül s mégis elégedetten valaki karjaiban.

Egy férfi sem kötötte még le a figyelmemet, Harrynek sikerült. Más kérdés, hogy a szemeimen kívül mást is letudna-e kötni.

Harry lecsukta a szemeit, ahogy az ujjaim rásimultak az álla vonalára. Lágyan cirógattam, féltem, ha túl messzire megyek, megtörhet a pillanat. Olyan filmbe illő volt az egész. Az óceán vize már-már meleg volt, ahogy körülölelte a lábainkat, a nap maradandó sugarai halványan, de elégedetten világítottak közénk, beférkőzve, babusgatva. A szél csendesedett körülöttünk, mintha annak is nehezére esne a zavargás. A kettőnk halk zihálása volt az, ami egyedül hallatszott a sziklák között, végigsimulva a víz felszínén, elárasztva mindent.

A tekintetünk forrón találkozott, amikor a hüvelykujjam az alsó, telt ajkára tévedt. Megremegett az érintésemtől.

- Csókolj meg. - mondtam neki, cseppet sem volt kérés. Harry felvonta egyik szemöldökét.

A fülemhez hajolt és a rekedt suttogásától leszorultak a szemeim.

- Nem te vagy az, aki parancsolgat, Indie. - a keze a derekamra szorult és magához tapasztott. - azt akarom, hogy megcsókolj. - parancsolt rám mély, fenyegető hangjával, amitől felborsódzott a bőröm a gerincem vonalán.

Azt már nem.

- Azt szeretnéd, hogy szépen finoman végignyaljam a nyelvedet? - búgtam a fülébe és hallottam, hogy szakadozva vesz levegőt. - óvatosan meghúzzam a hajadat közben, és érezd, hogy levegőt sem kapok közben?

- Indiana. - a hangja fenyegető volt. Hatottam rá és ez nagyon tetszett.

- Akkor fogd szépen közre az arcomat és hajolj hozzám. - tisztáztam le a kívánságomat, amitől csak még jobban felmordult.

Harry a kezébe kapta az arcomat, hogy hátrafogjon, mozdulatlanná tegyen.

- Szerettem, ha egy nő határozott az ágyban. - morogta. - de azt még jobban, ha a végén beadta a derekát és hagyta, hogy levadásszam. - billentette oldalra a fejét. - nem szeretem, ha fölényeskedni akarnak.

Mosolyra húztam a számat.

- Ebben az esetben, nem fogunk csókolózni.

Harry szemei tovább sötétültek.

Felé akartam hajolni, csak akkor esett le: meg sem birok mozdulni. Felmorrantam az elégedetlenségtől. Harry arcán megjelent egy perverz, elégedett vigyor.

- Mit szeretnél, Indiana?

- Hogy megcsókolj.

Megrázta a fejét.

- Nem jól értettem. - hajolt rá a számra, hogy rám leheljen. A testem lángra lobbant és kívánkoztam oda hajolni. Hogy elkapjam a száját, pontosan azt tegyem, amit ő akar. A perverz mosolya tovább bővült a szemtelenséggel. Az orra végigsimította az enyémet s én már lecsukott szemmel sóhajtottam. - mit szeretnél, Indiana?

Összeszedtem magam. Felé akartam hajolni, de már a hajamat markolta. Rájöttem, hogy a saját tincseimet rángattam így meg. Felszisszentem a cseppnyi fájdalomtól.

- Engedj el, Krisztus. - könyörögtem körülbelül, és utáltam a hanglejtésemet. Az lesz, amit én akarok. Így jöttem el otthonról is, nem ő fogja megmondani, mit tegyek. - Csókolj. Meg. - emeltem meg a hangomat, és Harry hirtelen felindulásból megszorította a hajamat s én felsírtam. Utáltam, hogy egy rohadtul elcseszett módon élveztem azt a kis, éles fájdalmat. Hiszen hiába szorított, figyelt rá, hogy ne essen túlzásokba.

- Nem szeretem, ha parancsolgatnak. - mondta.

- Mily meglepő, én sem.

- Elég érdekes szex zajlana le közöttünk.

A szex szóra az altestem engedelmeskedni kezdett neki. Össze kellett szorítanom a lábaimat, mire nevetni kezdett. A kisfiús gödröcskéi elmélyültek és a nevetésétől felmelegedtem.

- Harry.

- Indiana.

- Harry, csókolj meg.

Harry hozzám hajolt, és a puha finom szája rásimult az enyémre. Egek, de meleg volt és nedves. A szemeim azon nyomban lecsukódtak.

- Így gondoltad?

- Engedj el. - szóltam rá, kezdtem rosszul érezni magam.

- Csókolj meg.

Amint engedett a szorításából ellöktem őt magamtól. Hirtelen felindulásból lehajoltam, a kezembe vettem egy kis vizet, majd Harry szemébe nézve belenyaltam. Furán meredt rám, de csak addig, míg fel nem álltam a lábaimra és beleszántva a hajába, a szájára nem tapasztottam az enyémet.

Egyszerre nyíltunk szét levegőért kapva, a sós víz átfolyt a nyelvére, de nem törődtünk vele. Először sokkban álltunk, majd ahogy felfogtuk, mi történt, Harry magához húzott és a puha nyelvét belekényszerítette a számba. Nem tehettem róla, a nyögés együtt járt a felemésztő forrósággal, mi a lábujjaimban kezdődött, majd felvonaglott egészen a tarkómig, elgyengültek a térdeim.

- Sós - húzódott el és csillogó szemekkel meredtem rá. - az íze.

Bólintottam mosolyogva. Pontosan ezt akartam, hogy érezze.

- Csókolj tovább. - kértem, s ő úgy tett. A hajamba túrva a testéhez szorított, a hosszú erős karjai a hátamra simultak, és úgy tartott magához, úgy tartott egyben, a földön.

Mély volt, és lassú. Tökéletesen illeszkedtünk a másikhoz, csak valahogy nem volt kielégítő. Kezdtem volna kétségbeesni, mikor Harry ujjai belesüppedtek a bőrömbe, erősebben nyomta nyelvét a számba. Meg kellett kapaszkodnom a vállába, mert a térdem elgyengült és szó szerint ő tartott.

Ahelyett, hogy támaszt nyújtott volna, Harry egyszerűen felkapott és a Range motorháztetőjére pakolt.

Belemarkolt a lábaimba, széttárta, hogy a közelembe férkőzzön. Csak hogy fokozza a forradalmat bennem, az ágyékát nekem nyomta és megfogva a hajamat, hátra rántotta a fejemet. Kiöltve a nyelvét szenvedéllyel nyalta végig a nyakamat, s én többet nem tudtam merre vagyok. Belemarkoltam a fenekébe, s ő halkan nyögött a bőrömre.

- Az én kedvenc színem a fekete. - mondtam vigyorogva, mikor felidéztem a fekete boxerét. Harry a fülembe röhögött, majd ismét megcsókolt. Két kezemet a testem mellé feszítette s már nem viaskodtam tovább. Hagytam, hogy ott az autó elején faljon fel.

Egyre inkább olyan volt, mint egy szűnni nem akaró éhség. Amint a csókunk valódi lett, többet akartam. Nem a szexet. Rémisztő volt, de miután kiszabadítottam a kezeimet, markolva húztam, szorítottam magamhoz, számomra tökre érthetetlenül. Harry ugyanezt tette. A fenekembe marha emelt meg és még szorosabban súrlódtunk. A sóhajunk pontosan egyszerre hangzott fel. Oly nagyon élvezetes volt és egyszerre rémisztő. Harry szinte belepréselt az autóba, rám mászott, szorított, mint aki szó szerint fel akart falni. Ugyanezt éreztem. Mintha most kaptam volna meg az éveim alatt azt, amire mindig vágytam.

Ijesztő volt.

Nagyon ijesztő.

De markoltam. Magamhoz akartam tapasztani, miközben kifulladásig csókolóztunk.

- Ki a franc vagy, mi - morogta a fülembe, én pontosan ezt akartam kérdezni tőle, amíg ki nem mondta azt, amit gyűlölök hallani. - nem menekülsz, Indiana.

Ellöktem magamtól, és még egy pofont is kapott tőlem. A számhoz kaptam a kezemet hirtelen, fel sem fogtam mit csinálok. Harry megfogta az arcát, és zavartan nézett rám. A szívem zakatolni kezdett, ahogy a nem menekülsz hangozni kezdett a fejemben, csak hát nem Harry hangján.

- Indiana, ne menj el. - szólt utánam, de el kellett sietnem onnan. Azon nyomban.