helló mindenki! bocsánat a nagy kimaradásért, de nagyon elfoglalt hetem volt! itt a folytatás, jó olvasást hozzá!!! remélem tetszeni fog!
és felhívom a figyelmet: az egész rész 18+-os! nyers szavak is előfordulnak benne! ó és ajánlom az Ashanti számot, illik hozzá! :)
A szívem akkorát ugrott a
mellkasomban a zár kattanására, azt hittem kiszakad a testemből. Szinte lassú
felvonásként játszódott le előttem. Ahogy feláll, az ajtóhoz sétál és
bekulcsolja. Valójában gondoltam kirak megint a tulajdonából. A szemébe néztem a
kilincsről, és halk zihálásban törtem ki a puszta tekintetétől.
Ó te jó Isten.
Harry szemei általában fagyosak,
üresek, de ott és akkor? Sötétek voltak. Mint a legsötétebb, dühöt ígérő
éjszaka. És akkor megszólalt. Ó de megszólalt.
- Azt akarom, hogy vetkőzz le.
Elkerekedtek a szemeim. Az alhasam
görcsbe ugrott. Azt akarja, hogy sztriptízeljek neki?
- Tessék?
- Vetkőzz le.
- Még mit nem - fontam össze a
karjaimat. Oké, legszívesebben letéptem volna a ruháimat, hogy azt tegyen
velem, amit csak akar. De kicsit meg kellett küzdenie érte.
Elnevettem magam.
Megküzdeni? Mégis kit áltatsz Fae?
Szinte könyörögtél neki, hogy segítsen rajtad. Erre meg kell küzdeni érte?
Addig röhögtem, amíg Harry fel nem morrant. A számra csaptam a tenyeremet.
- Ezt akartad nem, Fae? Engem
akartál? Itt vagyok. Most pedig vetkőzz le.
Pár percig farkasszemet néztünk. Olyan
intenzíven nézett, hogy le kellett pillantanom a földre. Hol van a bátor Fae?
Pár pillanatra úgy tűnt, hogy elvesztettem. Amíg fel nem álltam és lassú
léptekkel felé nem sétáltam. Oly komótosan, oly szexin, csípőmet ingatva, hogy
végignyársalta az egész testemet tekintetével. Mintha nem tudott volna másfelé
nézni. Pont ez volt a célom. Hogy ne tudjon ellenállni.
Megtorpantam előtte és oldalra
billentettem a fejemet. Egy apró vigyor jelent meg az ajkaim szélén, mikor
végre bele nézett a szemeimbe. Ráharaptam az alsó ajkamra és élveztem, mikor
nem bírt másfelé nézni. Lehúztam a kabátom cipzárját, majd a földre ejtettem.
Ott voltunk egy lerobbant vonat kabinjában és én vetkőzni kezdtem egy fiúnak.
Soha az életben nem sejtettem volna ezt. Főképp, hogy milyen izgalommal töltött
el. A hajamhoz nyúltam, hogy kivegyem a hajgumimat. Hátra vetve a fejemet
szétborzoltam a tincseimet a hátamon. Hallottam, hogy a nyakam láttán egy mély
levegőt szippant be.
Kivette a telefont a zsebemből és
zenét kezdtem keresni. Vetkőzést akart? Akkor adjuk meg a módját. Épp beszélni
akart, mikor benyomtam a régi nagy kedvencemet, Christina Aguilera Dirty című
számát. A ritmusa tökéletes volt.
Leraktam a kanapéra úgy, hogy a
hangszórója fölfelé legyen. Harry feszültebben állt az ajtónál, mintha nem erre
számított volna. Főleg akkor volt még láthatóbb, mikor az ingemhez nyúltam.
Kigomboltam a felsőt, majd még lejjebb. Egyszerűen megemésztett a tudat, hogy
néz. Hogy nem tudja elszakítani rólam a tekintetét.
Csak, hogy mikor a hölgyekhez
értem volna, abbahagytam.
Elvigyorodtam, mikor szinte
dühösen meredt rám.
- Fae. - morogta türelmetlenül.
- Fogd be - szóltam rá
határozottan, és meg is illetődött. Kerek szemekkel követte a mozdulataimat.
Ahogy a kabin közepére lépkedett a zene ütemére, majd amikor elkezd énekelni
megfordulok, hátra tolom a fenekemet és kört rovok le vele a levegőben.
Aztán meg is ráztam.
A hajam az arcomba omlott, ahogy
már-már S alakot húzva magam után egyenesedtem fel. A vállam fölött
rápillantottam, mindeközben az ajkamat haraptam be. Szexinek éreztem magam a
tekintete alatt és ezt ki is használtam. A gombjaimhoz nyúltam és ahelyett,
hogy egyenként szétszedtem volna, kettétéptem. Ekkor hallottam meg az első,
férfias hangot a torkában. Meg amikor megfordultam, hátratúrtam a hajamat és
hagytam, hogy elkápráztassa őt Ellie és Bellie. A mellem csillogni kezdett a
verejtéktől, mit hűvös vizslatása okozott. Éreztem. A bőröm minden szegletében,
épp merre jár. Felhevített és lehűtött egyszerre.
Felé kezdtem lépkedni ismét,
igézően, időt hagyva neki. Hagytam, hogy az ing teljesen szétnyíljon rajtam,
mire elé érkeztem.
A tenyeremet a vállára simítottam,
és elkezdtem nekisimulni. A mutatóujjamat a számra nyomtam, és kiöltve a
nyelvemet végignyaltam. És ő nem lélegzett. Ó de nem lélegzett. Csak az ujjamat
nézte. A kezét rátettem a csípőmre, mi a zenére mozgott megállíthatatlanul.
Aztán a szájába nyomtam az
ujjamat, mit nyalogattam.
Harry szemei lecsukódtak, és a
szája körém zárult. Az életben nem éltem át ennél erotikusabbat. Persze kapták
már be az ujjamat, de nem így. Nem ilyen üresen és egyszerre erotikusan. Ahogy
beszippantotta és lenyalta az ízemet az ujjáról. A szám elnyílt, felziháltam.
Megfordultam és a hátammal bújtam
hozzá. A fenekemet az ágyékához nyomtam és egy mély, alapos, érzéki kört róttam
a csípőmmel. A hátam hátra hanyatlott a pillanattól, és Harry az orrát a fülem
mögé nyomta.
- Tudod, két másodperc alatt
tudnám azt a csinos nadrágot letépni rólad - mormolta halk, mély, reszelős
hangon. A fejem imbolygott. Hol vagyok egyáltalán? - négykézlábra
kényszerítenélek - folytatta és bár fenyegető volt a hangja, hatott. Ott, ahol
kell. A testemben. - mögéd térdelnék…
Ahogy kitört belőlem egy sóhaj,
Harry a hátamnál fogva ellökött. Olyan hévvel és erővel, hogy a padlóra estem.
Négykézlábra.
Felnyögtem a fájdalomtól. A
karjaimban, a lábaimban és a nyakamnál is, ahogy megrándult. Bele akartam marni
a kemény talajba, hogy ne rontsak neki.
De Harry már mögöttem is volt.
Térdelt. Az ágyékába a fenekemnél. És én égtem. Eltűnt a fájdalom. Csak ő volt.
A feszítő bizsergés a lábaim között. A szükség. Ez már talán annál is több
volt.
- Nézz rám, Fae. - nem tettem. Nem
élvezheted ezt, Fae. Nem tetszhet, hogy foltok vannak rajtad, hogy a földre
lökött. Semmiképp sem izgathat fel olyan módon, ahogy eddig soha senki nem
tudott. Harry keze felkúszott a hátamon, belemart a hajamba és hátrahúzta a
fejemet. A torkomon egy szisszenés és nyögés közti hang szökött ki. - azt
mondtam, nézz. rám.
Úgy tettem. Mikor elengedett, a
vállam fölött összekapcsoltam a tekintetünket. Mintha jég és tűzvihar csapott
volna össze. Végigsurrant rajtam a libabőr, főleg, ahogy Ashanti Only you-ja
felzendült a telefonomban. A régi jó kis r’n’b számok, a gyengéim.
Figyeltem őt. Ahogy ő engem nem
rég. A szemei üresen voltak sokatmondóak, ha ez egyáltalán lehetséges.
Egyszerre teltünk meg vággyal. Ő látta rajtam, én pedig csak tudtam. Ki más rángatná
le rólam a nadrágot erőszakosan, a bugyimmal együtt?
Ott térdeltem előtte csupasz alsó
testtel és remegtem. Szabályszerűen. Képtelen lettem volna lábakra állni, mert
a testünk közelsége hőt generált, feltüzelt, beszippantott. Elnyílt a szám,
ahogy a hátam aljához hajolt. Harcolhattam volna, de nem bírtam.
Nem. Ment.
Egyre közelebb s közelebb ért a
szája s én ziháltam. Az egész kabin csendes volt, mit a halk könyörgő hangjaim
törtek meg.
És még hozzám sem ért.
Ahogy kiöltötte a nyelvét, és
hegye találkozott a bőrömmel, kitört belőlem a nyöszörgés. Harry szemei
elsötétültek.
- Ha még egy hangot kiejtesz,
elmehetsz.
Elnyíltak a szemeim. Tessék?
Hirtelen düh jött belém és el akartam rántani a fejemet. Csak hát arra nem
számítottam, hogy az ujjai még mindig rá voltak akaszkodva a hajam végére.
Felszisszentem, ahogy meghúzódott a copfom. A körmeim csikorogtak a talajon.
- Harry!
A tenyerét végighúzta a fenekemen,
és esküszöm azt hittem, hogy rácsap egyet. Ehelyett belemarkolt. De ez a
markolás nem volt gyengéd, sem érzéki.
Kemény volt, nyers. Csak úgy, mint
maga Harry.
Az ujjai belesüppedtek a húsomba,
mintha belülről mart volna felém. Izzadni kezdtem a fájdalomtól és rángatózni
kezdtem engedetlenül. Már pedig akkor sem lesz minden az akarata szerint.
Harry felmordult, és a lapockáim
közé kapva, lenyomott a földre.
- Utolsó figyelmeztetés.
A mellkasomon feküdtem, a kezeim a
fejem mellett terültek el és a fenekem a levegőben volt. A szájánál. A levegő
bennem ragadt a póztól és a lendülettől, mivel lekényszerített.
Harry élesen lélegzett. Az ujjával
végigsimított a lábaimon, majd a szájához vitte. Sosem jöttem zavarba, de
amikor a lábamról törölte le izgatottságom ajándékát, bevörösödtem. Durván. Úgy
mindenhol égni kezdtem.
- Piszkos vagy, Fae Wallace -
mormolta az orra alatt - hiába ellenkezel, a tested elárul. Mit akarsz? Hogy
nyaljalak ki? Gyengéden?
Tudni kell rólam, hogy a nyers
szavakkal sosem voltak problémáim. Úgy értem nyalni, szopni, dugni, szexelni,
semmi ilyen nem hozott zavarba.
De amikor egy olyan férfi -
azokban a pillanatokban igen is az volt - ott térdel mögötted, és megkérdezi,
hogyan nyaljon ki? Igéző szemeivel? Csillogó szájával? Minden természetességgel
a hangjában?
Nem bírtam válaszolni. Csak
szánalmasan néztem fel rá. Rimánkodva neki a szemeimmel.
Harry hümmögve hajolt le, hogy
hosszában nyalhassa végig a fenekemet. És én nyüszítettem.
- Ó az Istenit, Harry - csaptam a
tenyeremmel a padlóra, mert már nem bírtam. - tedd a hosszú nyelvedet
hasznossá, vagy lerúgom a fejedet!
A következő, amit éreztem, egy
erős harapás a fenekembe. Úgy ordítottam fel, mintha elvágták volna a nyakamat.
- Itt én diktálom a tempót, Sexy
Legs.
Sexy Legs? Mióta becézget?
- Ne harapj meg még egyszer -
búgtam neki, mert fájt.
Válaszul egy hatalmas, nedves
csodát kaptam oda, ahol forrtam érte. Ívben feszültem hátra és a torkomon eddig
soha nem hallott nyögés tört ki.
- Ó Istenem. Ó Isten - martam a
padlót a körmeimmel, mert úgy éreztem ez a mennyország és többet nem akarok
kikerülni onnan.
- Hallgass - vágta el az élvezetes
pillanatot. - tudod mi lesz, ha ellenszegülsz.
És én hallgattam. Nem tudom miért,
de úgy volt. A tenyeremet a számra csaptam, hogy elfojtsam a hangjaimat. Pedig
a nyelve úgy édesgetett, olyan hévvel és akarattal, erősen, hogy rázkódni
kezdtem.
Le kellett szorítanom a szemeimet,
amin kibuggyant a könnyem. Főleg, mikor az érzékeny idegvégződéseimet
kényeztette. A hő a lábujjaimtól indult a fejem tetejéig. Hajszolt, nem
engedett az akaratából és én a földre voltam kényszerítve. Mikor hirtelen
belecsípett a combomba, megugrottam és ráharaptam az ujjamra. Erősen. Kibuggyan
a vérem erősen.
- Neked nem gyengédség kell, Fae
Wallace - beszélt a bőrömbe - ugye?
Mikor nem válaszoltam, visszatért
a hajszolásomhoz, csak sokkalta gyengédebben. A testem kezdett kihűlni és
kevésbé ziháltam. Egy fajta pihenésnek tekintettem rá. Gondoltam hagy levegőhöz
jutni. Csak, hogy percekig így folytatta. Hátra pillantottam rá, hogy a
kihívással telt szemeibe ütközzek. Mondanom sem kell, milyen, de milyen szexis
volt őt a lábaim között látni. Az arca fénylett tőlem, ahogy a szemei is.
Sosem hittem volna, hogy Harry
felzihál, ahogy végigpillant rajtam.
Mint aki nem bírja felfogni a
látványt.
Egyetértettem.
Egyszerre akartam a folytatást és
letépni róla a ruhát. A bőre alá férkőzni.
Aztán Harry rácsapott egyet a
fenekemre. Olyan gyorsan, feszesen és keményen, hogy felsikkantottam tőle. De
más is történt. Az alhasam elszűkült, egyre inkább telítődött meg az érzéssel.
És nyögtem. Nem bírtam tovább.
- Fae - figyelmeztetett s én
visszafogtam magam. Jézus Krisztus, mondd, hogy nem ettől indulok be. Figyeltem
Harry hangjára. Valahogy muszáj volt figyelnem rá. Nem kényszer volt, hanem
akarat. Akartam figyelni rá, mintha ő tudná, mi lesz a jó nekem. Ez badarság,
nem is ismer, de…
- Oh Isten, ne az ujjaidat! -
sírtam fel, amikor egyszerre kettőt süllyesztett belém, lecsordult a könny az
arcomon. A másik kezével belemart a fenekembe, tudtam, hogy le sem fogok tudni
ülni majd a nyomoktól másnap. De tettem rá. Mert hullámoztam. Mintha az eddig
elfojtott mozdulatok és hangok összecsaptak volna, és valami még jobbat
építettek volna. Talán pont ez volt a célja. Harry többet nem parancsolt rám.
Hagyta, hogy nyöszörögjek, hogy a nevét ismételjem újra és újra. Ahogy
megtöltődtem. Ahogy rászorult a testem az ujjára és alig bírta kihúzni. - Harry…
- Mondd ki még egyszer, Sexy.
- Óh Harry - arccal a padlónak
feszültem és sírtam, nyikorogtam, mindent csináltam. Uralta a testemet a
szavaival és nyelvével, ujjával. Végem. Volt.
- Ne merd visszafogni magad -
figyelmeztetett, de nem fogtam. Tökéletes párosítás volt a nyelve rajtam, az
ujja bennem. Ahogy megszívott, megharapott és rohadtul fájt. De a fájdalom
őrült gyönyörré változott.
Csak hát megint ott volt.
A kapcsoló a testemben.
- Gyerünk, Sexy. Közel vagy,
hallom.
Meg érezheted is, te barom! De
hiába akartam elérni. Nem ment. Rázkódtam a forradalomtól a testemben, de
mintha soha nem érhetne véget a kínzóan édes hajszolás.
- Harry, nem megy. - mondtam. Ideje
volt közölni, hogy nem működik a testem.
Felegyenesedett és lenézett rám
bambán.
- Mi nem megy?
Nagy nehezen felkecmeregtem, de
annyira gyenge voltam és fáradt, hogy a kanapéra csuklottam.
A ruháimért nyúltam és belebújtam.
Harryt pofán csapásként érte az egész. Felállt, de nem egészen volt még ő sem
magánál.
- Mennem kell.
De elállta az utat.
- Mi történt? - rázta meg a fejét.
- Semmi.
Az ajtóra csapott.
- Mondd el, különben kiszedem
belőled.
Belenéztem a szemeibe. A ruhám
tapadt rám, a hajam oroszlánsörény volt, nem számított. Valójában reméltem,
hogy talán majd most, Harry miatt működni fogok.
- Nem működik a testem. Ne értsd
félre, esküszöm életem legjobb nyalása volt - nevettem zavartan - még az
életben nem voltam ilyen közel O-hoz.
Harry szemében átfutott egy árny.
- Azt akarod mondani, hogy még
sosem volt orgazmusod? - billentette oldalra a fejét.
- Azt ám! 100% orgaz-szűz vagyok!
- tártam ki a karjaimat. - el vagyok baszva, Harry, ne legyél meglepve. Nem
működik a testem, ennyi. Most már elengedsz?
Harry mélyen kutakodott a szemeimben.
Komolyan megijesztett, mikor ilyen közelről bámult. Hátráltam is volna, de nem
volt hely. Szemeimet forgattam és kilincshez nyúltam. Harrynél volt a kulcs,
nagyszerű.
- Kiengedsz?
Kinyitotta az ajtót komótosan, de
mielőtt elmehettem volna - haha, vicces, nem megyek én soha sehová - eltorlaszolta
az utat előttem. Nem néztem rá, megvártam, hogy a fülembe mondja, amit akar.
Szinte hallottam hezitálni őt.
Esküszöm. Mintha vitázna valami között: elengedjem végre vagy mondjam, amit
akarok? Végül ennyivel zártuk le:
- Addig nem nyugszom, amíg ezen
nem változtatunk.



