Hetedik Fejezet - MASZK

sziasztok mindenki! megjöttem a kövivel! tudom egy kicsit nyers Harry, de az ő történetük teljesen más lesz ( leginkább a csattanó része ) mint a már megszokott. de ettől lesz jó :) jó olvasást, puszillak titeket xx 

Szinte éreztem a felém küldött szikrákat, puszta szemeivel. Fel akartam állni, de arra sem voltam képes, hogy lélegezzek. Mintha minden megállt volna körülöttünk, ahogy tekintetünk összecsapva vívta meg a saját harcát. A szám szólásra nyílt, de még sem tudtak felszínre törni a szavak. Úgy éreztem beszippant, mélyen, fojtóan, bele az üres szemeibe. Az üres mindenébe.

- Én… - motyogtam, de az se biztos, hogy én voltam. Elvégre a saját hangomat sem ismertem meg. Mi a fene?

Casper nem beszélt, csak a teste mellett lógó karokkal pásztázott. Hosszan. Mélyrehatóan. Hirtelen komolyan úgy éreztem, bele akar férkőzni a fejembe, hogy válaszra kényszerítsen. Össze kellett szednem magam, hogy eltűnhessek onnan. De a lábaim valahogy nem mozdultak, ellenben a szívemmel. Mintha erős késztetést érzett volna a dörömbölésre. A szemeimet forgattam. Tényleg, Fae? Erős késztetés a dörömbölésre?

Felnevettem.

Nem bírtam mást, mint nevetni. Nevettem a gondolataimon, a helyzeten és Casperen is. Ó igen, Casperen is. Mi az, hogy megkeseríteni az életemet? Csak mert bejöttem egy lerobbant vonatba? Még inkább röhögni kezdtem. Mindenem ellazult és korántsem mért hatást már rám az üres tekintete. Eldőltem a kanapén és kifulladásig röhögtem az abszurditásán. Még hogy megkeseríteni.

- Felkapcsolnád a lámpát, légyszi? Kíváncsi vagyok, mi van itt, ami miatt megkeserítenéd az életemet - rámeredtem, majd kuncogni kezdtem. Lehet, hogy a sokk miatt volt, magam sem tudtam. De az is humoros volt, ahogy felmordult a torkában.

Elém sétált, megfogta a karomat és az akaratom ellenére, a lábaimra állított. Olyan közel kerültünk egymáshoz, hogy a homlokomat végignyalta éles állkapcsa. Kívülről úgy tűnt volna, mintha egy szerelmespár álldogált volna a sötétben, enyelegve. Kár, hogy úgy szorította a karomat, majdnem kettétört.

- Engedj. El. - sziszegtem.

- Mit. - hajolt közelebb - keresel. - az orrát a hajamba fúrta - itt? - hallgattam a lélegzetvételét. Azt hinné az ember, hogy a morcos hangja miatt dühösen kapkodja a levegőt. A különbség az volt, hogy Casper halál nyugodtan lélegzett.

- A közelben lakom - vontam vállat - gondoltam lenézek.

- Gondoltad lenézel - ismételte humortalan hangon. Az ujjai belevájódtak a karomba, és hiába rángattam, fölösleges volt. Sokkalta erősebb volt.

- Engedj el, nem mondom még egyszer.

Ha Jet vagy Zayn látná a belilult ujjnyomokat a bőrömön, valószínűleg Casper már a föld alatt feküdne.

- Miért tenném, Fae Wallace? - akárhányszor a nevemen szólított, sosem csak „Fae” volt, a hivatalosabb formával próbálkozott. - befurakodtál a birtokomba, azt tehetnék veled, amit csak akarok. - a fülemhez hajolt és te jó Isten, a hideg leheletétől felborzadtam, felszökött a pulzusom és mintha más dimenzióba kerültem volna. Lecsukódtak a szemeim s bár piszkosul el akartam lökni, nem. ment. Nem ment. - ezt akarod, ugye? - folytatta. Ahogy beszélt, az ajkai lágy játékot kezdtek el a fülemen - hogy azt tegyek veled, amit akarok?

Már felsorakoztattam magamban minden ocsmány kifejezést: disznó, perverz, idióta, seggfej és így tovább. Csak hát a hangjának azaz idióta mély, merev, távoli rezgése. Egyszerre akartam megpofozni, és hallgatni őt tovább.

- Tudod, mit akarok épp? - súgtam neki csendesen - feldugni a lábamat a seggedbe. Azt akarom.

Olyat tett, amitől leesett az állam.

Egyszerűen kiröhögött. De úgy Istenigazából. Nem láttam őt, de a csontjaimig éreztem. A nevetésének jelentéktelenségét. Mintha nem is nevetne, hanem sírna legbelül. Ha egyáltalán ismer olyat, hogy sírni. Miért? Miért lenne ilyen közömbös, ilyen megsemmisült egy fiatal, vonzó fiú?

Megráztam a fejemet.

Térj. Észhez, Fae.

Nem akarsz ilyeneken gondolkodni és mégis megteszed. Nem érdekel, hogy mi van vele. Ő dolga. Akkor mégis mit keresel itt? Jó kérdés. A legjobb.

Mivel lazább lett a fogása, kihúztam a karomat az ujjai közül. Úgy döntöttem elég volt. A kocsi ajtajához siettem, de hiába rángattam, nem akart kinyílni. Nekidöntöttem a homlokomat és azon agyaltam: megöljem, vagy két perccel később?

Casper nem mondott semmit sem, mikor visszasétáltam a kabinba. A falra nyúltam, de nem volt kapcsoló.

- Nincs villany? Vagy valami… ahhoz hasonló?

- Nincs.

- Miért?

- Szeretem a sötétet.

Hümmögtem egyet. Valahogy illett is hozzá. A sötét ugyanolyan semmis volt, mint ő. Nem tehettem róla. Folyamatosan ezt váltotta ki belőlem. Hogy elporladjak. Hogy megszűnjek. Hogy átnézzenek rajtam. Mindig. Mindenki.

- Szóval, szomszéd - hangsúlyoztam a szót - mit szoktatok itt csinálni?

Körbejártam, miután teljesen beleszoktam az éjszaka leplébe. Láttam kiemelkedni az akadályokat, így nem bukdácsoltam sokat. Az ujjammal megérintettem a feltehetőleg asztal tetejét és hosszú csíkot húztam rajta. A bőrömön ott volt a pormaradvány. Hallottam, hogy a dívány rugói felnyögnek Casper súlya alatt. A hátam mögött volt, és nézett. A hátam közepét. Éreztem. A lábujjaimig.

- Egy kislánynak nem kéne a sötétben egyedül járkálnia - nyögte oda. Mondanám, hogy gúnyosan, de az is túl sok érzelmet jelentett volna. Igen, ez volt a megfelelő szó. Érzelemmentes volt. Nem. Nem is.

Életmentes.

Van ilyen szó egyáltalán? Mindegy.

Felhorkantottam.

- Tudok vigyázni magamra. Miért kiabáltok állandóan?

- Ezért jöttél ide? A kiabálások miatt?

Megfordultam és feltoltam magam a szekrényre. Vagy mi volt az. A látásom annyira tisztult ki, hogy a teljes alakját szemügyre vehettem. Hátradőlt a kanapén, az egyik bokáját rátette a másik lábára. A kezeit összekulcsolta a hasán.

- Nem. Azért jöttem, hogy örökké tartó szerelmemet valljam meg neked. - vetettem el hanyagul - hát persze, hogy ezért jöttem. Nem igaz, hogy senkinek sem tűnt fel eddig, csak nekem. Nem jelentenek titeket a rendőrségnek, vagy valami?

- Rendőrség - úgy mondta, mintha a legapróbb férgekről beszélnénk.

- Igen, rendőrség? Magas kigyúrt egyenruhás emberek? Fegyverrel?

- És mondd el nekem Fae Wallace, mit tud a rendőrség tenni egy csapat ártatlan fiatal ellen?

- Lecsukni?

Felnevetett. Eddig mindig csak mogorvának láttam, és az elmúlt 15 percben kétszer nevetett.

- Csak szórakozunk, ennyi. Nem mintha rád tartozna, királylány.

Az én köröm volt röhögni. Még hogy királylány.

- Azt hiszed, te vagy a nagy betűs valaki? Ugyan kérlek.

Casper nem felelt semmit sem, tanulmányozni kezdett. Először a lábaim kezdtek égni, majd fel a hasam, mellkasom és a nyakam. A nyakam tovább, mint a többi. Ott perzselődtem, ahová tekintett.

- Tudod, lenyűgözött a rajzod.

- Ne - kaptam a szívemhez - a nagy Caspert lenyűgözte valami? Jó lehetek.

- Nem gondoltam volna, hogy egy olyan… lánynak, mint Te, ilyen érzéke van a valóság megrajzolásához.

- Olyan lánynak, mint én?

Idegesen lóbáltam a lábaimat. Szóval most konkrétan mit ért az olyan alatt?

- Mint aki a rajzon van. - billentette oldalra a fejét - azért vagy itt, nem? Hogy megkérdezd.

- Megkérdezzem?

Szaporábban vettem a levegőt. Oké, kicsit félelmetes volt, hogy így belém látott.

- Kérdezd meg, hogy ki van a rajzon, Fae Wallace.

Beszívtam az alsó ajkamat. Hirtelen még feszültebb lettem és nem lóbáltam többet a lábaimat. Mindenhová pillantottam, csak rá nem. Tudtam, hogy ki van a rajzon, de ha beigazolódik, fogalmam sincs, mit teszek. Már egyébként is neki akartam ugrani, csak hát túl leigázott voltam hozzá.

- Ki van… - kezdtem bele.

Utáltam.

Utáltam, hogy nem mertem rákérdezni. De csak az első pillanatokban. Mert aztán kihúztam magam és bele néztem az áttetsző szemeibe.

- Ki van a rajzon?

Casper fellökte magát a kanapéról és komótosan elém sétált. Nem túl közel, de nem is távol. Az illata az orromba csapódott, és ahogy éles levegőt szívtam be, maga alá kerített. Tartottam a szemkontaktust. Nem fog megijeszteni. Pedig magas, sötét alakja jóval fölém tornyosult.

- Nem tudod, Fae? - halkította le a hangját. Olyan óvatosan csendesre. Félelmet keltően csendesre. Mintha pár másodperc választaná el, hogy belém marjon. - nem vagy te buta lány.

- Én - feleltem - én vagyok a rajzon.

- Te vagy a rajzon.

Visszanyeltem a kitörni kívánkozó apró halk hangot. Meglepett. Oké, számítottam rá, de a szájából hallani egészen más volt. A lábaimra álltam. Oly közel, oly szorosan álltunk egymás előtt, maximum egy vékony papír fért volna be közénk. Mikor levegőt vett a mellkasa hozzám ért, s fordítva.

A fejemben elterveztem már. Hogyha igent mondd, ráugrok és kiegyenesítem a göndör fürtjeit. Aztán akkor lehet különleges, meg szépség, az egyik jellegzetes vonzó tulajdona nélkül. De mikor odajutottam, - és pedig ott voltam, ott álltam előtte - nem ment. Csak ennyi:

- Miért?

- Miért, mi?

- Miért a maszk? Nem hordok maszkot.

Felidéztem a kép részleteit. Egy alak volt rajta válltól felfelé, hosszú dús hajjal, mi nem volt kidolgozva részletesen. Ellenben a kulcscsontjaival, és az arcformájával.

Az érdekesség csak ott kezdődött, hogy az arc üres volt. Majdnem olyan, mint amit én rajzoltam róla. Sem szemek, sem száj, orr, miegymás. Semmi. Csak a keze, ami tartotta a maszkot, mi levált az arcról. Hátborzongató volt és eszméletlen zsenialitásra vallana. Ha nem rólam lenne szó.

Casper röhögni kezdett. Megint. És bár eddig örültem, hogy legalább nevetést váltok ki belőle, mindez szertefoszlott. Mert megértettem, miért röhög. Kin röhög. Rajtam. Valószínűleg gúnyból.

- Nem csak álcát jelenthet, sokkal inkább kétszínűséget, kétarcúságot.

Leesett az állam.

- Azt gondolod rólam, hogy kétszínű vagyok?

- Tudom.

- Nem tanították meg neked, hogy csúnya előítéleteket levonni a másikról úgy, hogy nem ismered?

Mintha a falnak beszéltem volna. Nem túlzottan érdekelte.

- Ideges vagy.

- Nem vagyok ideges - nevettem. Ideges voltam.  Ó de ideges.

- Azt mondják az emberek, azért veszünk magunkra valamit, mert igaz. Szóval kérdezem én, Fae Wa…

- Fae. - javítottam.

- Wallace, miért vetted magadra, ha nem vagy egy álnok, kétszínű kirá…

Csattant egyet. De nagyot. A tenyerem az arcán. És bár hiába adtam bele minden erőmet, Casper feje még csak oldalra sem fordult. Mintha meg sem érezte volna. Csak megakadt a mondatában és rám meredt. Kiegyensúlyozott légzés, homályos tekintet, minden a legnagyobb nyugodtságra utalt. Kivéve, hogy elkapta a kezemet, magához rántott. A mellkasának csapódtam, és kitört belőlem a meglepődött zihálás.

- Ismerem az olyanokat, mint Te. Volt már velük dolgom.

- Leszarom.

- Eljátszod a megmentőt, a jó barátot, bekedveskeded magad mindenkihez - búgta a fülembe mély, rekedt hangon - aztán akkor vágod őket hátba, mikor nem számítanak rá. Valld be, Fae, ilyen vagy, ugye? Melyik lesz az első? Az a trampli Zayn vagy a túlérett Jet fiú? Esetleg a barátnőd, Missy?

- Mi a francról beszélsz? - ráztam a fejemet. Nem tudtam felfogni egy szavát sem.

- Tudnak egymásról, vagy külön-külön fekszel le velük, hm? Válaszolj.

És akkor leesett.

Jézus Krisztus. Csak pár napja költöztem mellé, de máris teljesen megfigyelte az életemet? És akkor én gondoltam magam zaklatónak.

- Valaki nagyon átbaszhatott, ha így gondolkodsz.

Nevetett. Már megint nevetett.

- Fogalmad sincs róla, hogy ki vagyok, Fae Wallace. És arról sem, hogy mit akarok.

- Mit akarsz? - pillantottam fel rá követelőzően. Elvigyorodott féloldalasan. Rideg volt.

- A helyes kérdés, hogy te mit akarsz, velem. Miért nézed az ajtómat folyamatosan? Miért követtél ide? Miért, Fae Wallace, miért? - megnyalta az ajkát s én csak arra tudtam koncentrálni. - vágysz rám is?

- Is? Ez nevetséges. Azt sem tudod, miről beszélsz, nem vagyok kurva!

- A kurva és a ribanc között két különbség van, a kurva pénzért fekszik le az emberekkel. 

Megint meg akartam csapni, de nem engedett. Eddig senki sem szembesített a nyitott kapcsolataim miatt. Ribanc? Komolyan leribancozott? Ha nem is nyíltan.

- Most sírni fogsz? - súgta nekem.

Felvigyorogtam rá.

- Nem sírok. Soha.

Csendes lett és úgy kutakodott bennem.

- Soha.

- Soha. - bólintottam - Tudod mi a baj veled, Harry Styles? Hogy nézel, de kurvára nem látsz. Azt hiszed pár nap alatt annyira megfigyeltél és megismertél, csak mert valami hülye összetörte a kicsi kis szívecskédet? Gondoltad megbántasz? Ó nem, engem nem lehet megbántani. Nem egy olyan fiúnak, mint te. - vetettem vissza a saját szavait. - Sosem tudnál megbántani, és mi több, összetörni sem.

Meglepődhetett, mert tett egy lépést hátra. Diadalittasan mosolyogtam rá. Ribanc? Szólítottak már csúnyábbnak is. Eddig is tettem rá, továbbra sem lesz másképp.

- Szeretem a kihívásokat - hajolt le az arcomba. A szánk majdnem összeért. Annyira meglepett a közelsége, hogy nagy szemekkel bambultam rá. Kihívás? Mire? Hogy megbántson, vagy összetörjön? - egy csók.

Éreztem, ahogy az alsó ajka majdnem megérinti a felső ajkamat. A szám elnyílt és a szívem a torkomba ugrott. Nem, nem, ne ugráljon, nem lesz jó vége.

- Tessék?

Harry közelebb araszolt és ökölbe szorult a kezem, mikor elnyílt a szája az enyém ellen. Éreztem, hogy megindul a hő a lábujjamtól, ahogy a számba lehelt, s majd beszívta az én lélegzetemet.

Soha az életben nem csuklottak el a térdeim intimebb pillanattól. Küzdöttem vele akkor is.

- Egy csók elég ahhoz, hogy megkeserítsem örökre az életedet.

Találkozott a tekintetünk s pár pillanatra elhittem neki. Már csak azért is, mert az a kifogástalanul üres tekintetet képes lett volna kiszívni a másikból az életet.

- Te beteg vagy, mondták már?

Kikerültem és az ajtó felé indultam. Nem maradhattam tovább. Olyan badarságokat hablatyolt össze, hogy megfájdult a fejem is.

- Figyelmeztetlek, Fae Wallace. Nem akarsz az utamba kerülni. Ne gyere ide vissza többet.  

Az ajtó kinyílt, de még visszanéztem rá.

- Mivel nem ismersz, elmondom. Sosem követem az utasításokat.

A zsebébe csúsztatta a kezeit.

- És emlékezz. Ha még egyszer itt látlak, jobban teszed, ha futsz.

- Különben megcsókolsz és tönkreteszel vele? Ugyan, senki sem lehet ekkora egoista. Egy csók nem a világvége.

- Neked a világod végét jelentené - mondta még, mielőtt kiléptem és rácsaptam az ajtót.

Kizárt dolog, hogy ne térjek vissza.