Ötödik Fejezet - KÉPMÁS

sziasztok! meghoztam a kövit! :) jó olvasást hozzá és remélem továbbra is tetszik! :) puszi <3

Éjjel azt álmodtam, hogy van egy kutyám és kora reggel kelnem kellett, hogy sétálni vigyem. Az is benne volt, hogy majdnem nekimentem egy fának, mert ki sem láttam a fejemből. Ja, hogy az nem álom volt. A kávémat vittem magammal bögrében, amíg a kis krapek a fát locsolta meg. Még mindig nincs neve kutya addig kaparta az ajtót, amíg ki nem jöttem vele. Előtte muszáj volt egy instant kávét csinálnom, na nem mintha sokat segített volna. Mindegy.

- Figyelj, mivel nincs pórázod és nem is lesz, maradj mellettem, értetted? - mutattam tapsifülesre, aki oldalra fordította a fejét. Egyik füle égnek állt, a másik előre hajlott. - nem, ne próbálkozz meg a kiskutya szemekkel. Tisztázzunk le valamit, te és én… sosem történik meg, oké? Menj és nyomd ki, amid van, majd had húzzak vissza az ágyamba.

Akkorát ugatott, hogy majdnem kiesett a bögre a kezemből. Mivel a kutya nem sokat csinált, úgy döntöttem elég lesz a reggelre, vagy mára. Mindegy, mert Jet viszont látja a kutyusát. A lépcsőházba érve furán fészkelődni kezdett. Szaglászta a lábtörlőt, majd… olyat tett, amitől leesett az állam. Leguggolt és odapiszkított. A számhoz kaptam a kezemet, és már mérgelődni is szerettem volna. Volna. Ha nem Casper lábtörlőjére történik mindez. Elvigyorodtam.

Mikor a lábamhoz jött lehajoltam és megsimítottam a füle mögött.

- Okos kutya - cserébe belenyalt a kezembe - uhh, ezt ne csináld még egyszer. - felmorrant, gyorsan bementünk a lakásba.

Ördögi mosollyal fürödtem le és utána szárítottam meg a hajamat. Felvettem egy világos farmert, meg egy sima fekete pólót. Fekete csizmával és bőrkabáttal. Iskolába tökéletesen megfelelt. Kifésültem a hajamat, majd a telefonomért nyúltam.

- Hol vagy, Zayn? - szóltam bele, és mivel mindig utoljára hagyom a fogmosást ( felöltözve, kisminkelve stb. ) a fogkefémért nyúltam.

- A suli előtt, hallom jól sikerült az este? Ezt nem akarod látni.

- Mi történt? - a fogkefe lógott a számból és megint átkoztam a pillanatot, hogy utoljára jutott eszembe a fogmosás. Nem fürdés után, semmiképp sem. Minden egyes reggel, Fae. Az arcom csupa fogkrém lett, még jó, hogy akkor épp a ruhám nem.

- Siess. Kint megvárlak, szükséged lesz rám - zavart volt a hangja.

- Oké - tettem le a telefont.

Megtörölgettem az arcomat és szem forgatva sétáltam a hűtőhöz.

- Nincs kutyakajám, szóval meg kell elégedned a maradékkal - kivettem a tegnapelőtti kajámat. Nos, reméltem nem romlott, és baja nem lesz tőle. Jet levenné a fejem. De akkor megmagyaráznám neki, hogy nem szép dolog bemenni másnak a lakásába és egy ekkora ajándékot ott hagyni. Egyáltalán honnan a francból szerzett kulcsot?

Kiléptem az ajtón. Az első, amit észrevettem: túl puhára léptem rá. Mintha sárba süppedt volna a lábam. De aztán megcsapott.

A szag.

- Ó kérlek, ne - lehunytam a szemeimet. Pedig bizony az volt. Lepillantottam és Casper lábtörlője volt az enyém helyén. Amit maga elé helyezett el. - megöllek, érted? Meg-öl-lek.

Levettem a csizmámat és miután lemostam róla a trutyit, kitettem az ablakba. Tornacipőre váltva, a lábtörlőért nyúltam. Épp hogy öklendeztem tőle. Épp hogy. Casper ajtójához sétáltam és épp a kilincsére akartam ráfűzni a kutyakakás szőnyeget, mikor kinyílt az ajtó.

Meglepetten meredt rá a kezemre, majd felnézett a szemeimbe. Oké, tény, hogy gyerekesek voltunk, de egyszerűen a szájába akartam nyomni. Az nem elég, hogy tegnap éjjel úgy megszorította a kezemet, tele van kék-zöld folttal. Úgy döntött, aludni sem hagy! Az idióta. Megérdemelte volna, hogy megetessem vele.

- Óh, jó reggelt - mosolyogtam rá gúnyosan - csomagod érkezett - bele akartam nyomni a kezébe, de elkapta a karomat. És belőlem kitört egy halk szisszenés. A szemeim megvillantak. Méregtől. Dühtől. Addig szorította a karomat, amíg ki nem esett a kezemből a szőnyeg. Majd elengedte, és rányúltam. Elszámoltam magamban háromig, különben lerohantam volna. Kilépett, egyszerűen arrébb lökött, így nekitántorodtam a falnak. - seggfej. - ordítottam rá, és mint aki meg sem hallotta, beledugta a kulcsot a zárba.

Ellöktem magam a faltól, és a lépcsőház ajtaja felé baktattam. A vállam fölött hátranézve láttam, hogy utánam lépked. Az üveges holt tekintete beleivódott az enyémbe és elárasztott a jéghideg. Annyira beszippantott, hogy megtorpantam és ő nekem jött. Ott álltam és bámultam a semmilyen szemeibe. Olyan közel voltunk, hogy amit ő kifújt levegő, én belélegeztem. A francba. Még a lélegzete is hidegebb volt. Pislogni sem mertem, bent tartottam a levegőmet és éreztem, hogy eltörpülök mellette. Egyre kisebb és kisebb lettem mellette. A vállam a mellkasába fúródott, mi kemény volt és lassan emelkedett. Legalább levegőt vett, ez emberi tulajdonság volt. Fura volt, hogy nem lökött arrébb, vagy került ki. Épp ellenkezőleg. Lehajolt hozzám. Az orrunk majdnem összeért, a szemeim félig lecsukódtak, mert esküszöm, nem bírtam állni a semmivé tevő tekintetét.

Érezte már úgy valaki magát, hogy eltűnik egyetlen ember szemében?

Nála ez volt. Nézett, de nem látott.

És ettől kirázott a hideg. Újra és újra.

Főleg, mikor meghallottam. A mély, rekedt, dörmögő hangját kitörni a torkából.

- Útban állsz - morogta. Wow, ennél keményebb nem is lehetett volna.

- A kutyának meg tessék.

Kiestem a „bűvöletből” és kitártam az ajtót. Amint ki akart volna lépni, angyalian engedtem vissza rá az ajtó.

A hangos morgása és szisszenése megnevettetett. Ó, hogy milyen jó szomszédnak is lenni.

***

Csak az első óra utáni szünetre estem be, mert az egész matek alatt a rajztanárommal beszélgettem. Művészeti főiskolán akarok tovább tanulni és véleménye szerint, ha rajzolok egy bomba jót, akkor ösztöndíjjal akár a legjobb iskolákba is bekerülhetek. Nagyon bízott a rajztudásomban, a gáz csak az volt, hogy hetek óta nem volt ihletem hozzá. Ülhettem én a vászon fölött, de nem jött semmi sem. Szerinte kell egy olyan érzés, ami átölel és magával ragad. Az érzést nem írta körül pontosan, utalást tett dühre, vagy esetleges szerelemre. Jó vicc volt. Nem is értette, mikor elnevettem magam egyszer csak. Aztán persze bocsánatot is kértem.

A lényeg, hogy valamivel elő kellett állnom, mit tovább tudnak majd küldeni.

- Ne feledd, ma rajzfakt! - szólt még rám. Hogy is tudnám elfelejteni.

A szünetben a szekrényemhez mentem, és csak akkor szembesültem azzal, miről beszélt Zayn. Rá volt írva nagy betűkkel: LESZBIKUS. Megálltam előtte és oldalra billentettem a fejemet. Felkaptam a telefonomat és tárcsáztam Missy számát. Utáltam, hogy nem egy iskolába jártunk. A harmadik csengés után felvette.

- Szia, Fae, miért hívsz? - érdeklődött kedvesen.

- Minden oké arra?

- Nem igazán - vallotta be és ökölbe szorult a kezem. Közben lányok tömege húzott el mellettem és hallottam, hogy összesúgnak. Először rólam, majd egy fiút emlegettek.

- Mi történt? Átmenjek? Rendet teszek.

- Nem kell, csak már ketten is odajöttek hozzám és tudod… kérdezősködtek.

- Miről? - vigyorodtam el.

- Hogy… jajj, mennem kell.

- Ó nem Missy Mis, minden mocskos részletre kíváncsi vagyok!

- Utállak - sziszegte a telefonba és lerakta. A hangjából tudtam, hogy nem piszkálódásról volt szó. Szinte láttam, ahogy belepirul a ki sem mondott válaszába.

Az ujjammal végigrajzoltam azt a bizonyos szót, amit a szekrényemre festettek.

- Jó nagy szart kavartál magadnak, kisasszony - Jet állt mellém és wow. Említésre méltó volt az aznapi öltözete is. Egy laza világos szaggatott farmer, fehér póló, most keltem fel haj és igézően álmos szemek. Felsóhajtottam.

- Mondtam már, hogy ellenállhatatlan vagy, Jet?

Jet szemei elszűkültek.

- Fae.

- Komolyan, valamikor összeröffenhetnénk - a vállammal meglöktem őt finoman, élveztem, hogy mindenhová néz, csak rám nem - tudod mit? Bevállalom a költözésedet, ha kapok érte valamit. Vagy valamiket.

 Jet összevonta a szemöldökét.

- Tetszett az ajándékom?

- Szóval nem lennél benne? Egy kis etyepetyében? - belékaroltam, és majdnem elröhögtem magam, mikor egyenesen összerezzent az érintésemre - ugyan, Jet, túl merev vagy, lazulj már.

Jet az orrnyergét csípte össze a két ujjával és kifújt egy mély levegőt.

- Komolyan kérdeztem, Fae. Rock az egyik legintelligensebb a fajtájából. Jól nevelt és hallgatni fog rád. A legjobb biztonsági őr, akit melléd el tudnék képzelni.

- Akkor nem költözöl az ágyamba? - biggyesztettem le az ajkaimat.

- Bánj vele jól, Fae.

Felsóhajtottam.

- Annyira jól nevelt, hogy odacsinált a szomszéd lábtörlőjére.

Jet elcsodálkozott.

- Mennyit voltál kint vele?

- Sokat. Pont eleget, hogy a fához szar… kakáljon. - mosolyogtam a tanárnőre, aki elsétált mellettünk. A fejét rázta az obcén szóra.

- Neked pont elég, vagy neki pont elég?

- Az ember két perc alatt elvégzi mindkettőt, a kutyának sem kell több.

Jet hátra vetette a fejét és a plafonra bámult.

- Fél óra séta reggel, miután hazaérsz 1 óra séta, este pedig meg is futtathatod. Nagytestű, szüksége van a testmozgásra. A három nagy séta között pedig kisebb wc szünetek.

Lefagyott a mosoly az arcomról.

- Komolyan? Ugye viccelsz? Egyébként sem terveztem, hogy megtartom. Délután visszaviszem neked.

Jet szemei dühvel sötétedtek el.

- Nem. - a válasza egyszerű volt.

- De.

- Nem és kész.

- Ugyan már, Jet, legyél jó és költözz az ágyamba. Szép babáink lennének - néztem fel rá tök ártatlanul. Majd kitörtem egy hosszadalmas röhögésben. Jet lesápadt konkrétan. - nyugi, nem tervezek babákat veled. - fordultam meg - még.

- Fae - szólt utánam.

- Délután átmegyünk Jettel. - kacsintottam rá.

- Jettel? - kérdezett vissza értetlenül.

- Új nevet találtam a kutyámnak.

Rázkódó vállal hagytam őt ott, mikor rázni kezdte a fejét. Ugyanolyan morcosak voltak mindketten.

Az osztályterembe lépve Zayn fogadott a padomnál. Nekidőlve nyomkodta a telefonját. Úgy nézett ki, mint aki egy szemhunyásnyit sem aludt. Beálltam a lábai közé, és letakartam a telefonját.

- Bu - ijesztettem meg. Zayn felmosolygott rám, fogmutatós, de örülök hogy látlak mosolyával. Lerakta a telefonját és a karjaiba vont. Összefonta őket a hátam mögött és magához szorított. - Zayn? - érdeklődtem halkan, mikor beletúrt a hajamba ujjaival, majd a szájához húzott. Olyan sürgetően csókolt, hogy levegőt sem kaptam. Elnyílt a szám, és így nyelve az enyémhez férkőzött. A pillanat addig tartott, míg valaki meg nem köszörülte a torkát mögöttünk.

- A magánéletet a sulin kívül, Fae és Zayn.

Szétrebbentünk, mikor Mike, a történelem tanárunk besétált.

- Igen is, Mister Mike - szalutáltam, mire elnevette magát. Ő volt a kedvenc tanárunk. Egy sötét bőrű, izmos, inkább kosárlabdás férfit kell elképzelni. Ennek ellenére rettentő okos volt.

- Üdvözöljétek az új osztálytársatokat. Most költöztek Los Angelesbe, így az utolsó évben itt fog tanulni.

Felnéztem a nem túl magas, nem is alacsony, barna hajú és szemű fiúra. Akinek szemei alatt mély táskák ültek és intett egyet.

- Liam… Payne. Liam Payne vagyok.

A lányok összesúgtak mögöttünk, máris tervezték, hogyan hódítsák meg őt. Körülnéztem, senki sem mozdította meg magát ahhoz, hogy üdvözölje őt. Elé álltam és a kezemet nyújtottam neki.

- Fae Wallace.

Liam hezitált, hogy kezet fogjon-e velem. Végül csak biccentett. Hát jó. Vállat vontam és leültem a helyemre. Zaynnel az utolsó előtti sorban ültünk, előttünk volt már csak egy üres hely.

- Ülj le hátulról a harmadik padsorba, Fae elé.

Liam elénk baktatott, és ránk sem nézve leült. Próbáltam őt szólítgatni, de nem akart társalogni.

- Hagyd őt, biztos feszélyezve érzi magát - súgta Zayn, miközben az ujjai játszani kezdtek az enyémekkel. - mi történt a bulin?

- Betalálták Missyt, én pedig megvédtem őt - vontam vállat - nem nagy ügy.

Zayn megszorította a kezemet és titokban egy puszit nyomott a nyakamra. Furán néztem rá, és inkább elsöpörtem Missy szavait a fejemből.

Az új osztálytársunk egész nap csendes volt. Reménykedtem benne, hogy rajzfaktra jön, de nem láttam őt. A terem át volt rendezve. Körben voltak a székek, mindegyik a kör közepe felé nézve. Előtte a hatalmas fehér vásznak. Volt, aki tudott állított papírra rajzolni, én jobban szerettem fekvőre. Így elővettem a mappámat, rátettem a rajzlapot és a ceruzakészletemet.

A tanár késésben volt, és mi már mind bent ültünk. A halk suttogások megint ott voltak. A mellettem lévő lányok kuncogtak és valamit nézegettek. Követtem a tekintetüket és megakadtam egy sötét alakon. Szűkült szemekkel vizslattam a fekete ismeretlen bakancsot, a beletűrt csőnadrágot. A vászon eltakarta a felsőtestét.

- Olyan cuki - gagyogták mellettem.

- Te hallottad már beszélni?

- Szerinted eljönne a bulimra?

- Oda lehet a szőkékért! Vajon van barátnője?

Az ajtó hangos csapódással zárult be.

- Mindenki lapot-, ceruzát elő. Abigail elteszi a szendvicset, Tom pedig az ipad-et! Ez egy iskola, tartsátok otthon a kütyüjeiteket!

- Ez nem kütyü, ez apple!

Homlokon vágtam magam. Tipikus kocka.

- Tom nem felesel, Harry pedig leveszi a sapkáját.

Harry? Ki az a Harry?

- Ki az a Harry - ismételte a tanár. Akkor kaptam észhez: hangosan is kimondtam. - Harry állj fel és mutatkozz be.

Mindenki kíváncsian kukucskált ki. Én is.

Bár ne tettem volna.

Az egész csoport felém nézett, mikor hangos vihogásban törtem ki.

- Ez nem lehet igaz! Te mindenhol ott vagy?

- Fae Wallace, majd ha engedélyt adok a beszédre, akkor tegye. Harry, mutatkozzon be és kezdjük a mai feladattal.

Egy pillanatra találkozott a tekintetünk, amíg hátra nem dőltem a vászon mögé. Nem voltam rá kíváncsi. Csak hát a hangja. Az ott volt mindenhol, amikor beszélni kezdett. A jó pár oktávot eső, csontszaggató reszelő morgás. Felforr és jéggé dermed a véred, ha meghallod.

Én is jéggé dermedtem, amíg beszélt. Igaz három másodperc volt, de három évnek tűnt.

- Harry Styles vagyok, 2 éve költöztem ide Angliából. És most itt vagyok.

Wow, ez volt aztán a bemutatkozó. Jenny mellettem halkan hozzátette, mit Harry meg is hallott. Persze ezt nem azért láttam, mert néztem őt. De nem ám.

- Az akcentusa mindent elárul - sóhajtozta a szőkeség. Casper pedig élvezte mindent percét. A híráradatnak körülötte. Rákacsintott a lányra, de ez a kacsintás. Ott sem volt lelkileg, csak testileg. Egyáltalán létezett?

Nem találkoztam még olyan emberrel, mint ő. Pedig Los Angelesben sokfajtával találkozol. Négerrel, fehérrel, idegbeteggel, életvidámmal, üzletasszonnyal, csövessel, pizza futárral. Meg még sorolhatnám. De nem egy élettelen fiatal fiúval. Ha végignézünk rajta, a lányok álma volt. Magas, szálkás - láttam, haha, ezt kapjátok ki - göndör fürtök, markáns állak, mégis kisfiús arc. Meg az a rohadt sapka. Nem állt jól neki, nem, nem. És akkor elérsz a szeméig.

Az mindent kitöröl.

Mintha a vonzó külseje nem is létezne.

Az első fiú, aki elgondolkodtatja Fae Wallacet.

Nem volt igaza Missynek, nem gondolkodtatott el. Vége, nem gondolok rá. Ennyi volt. Mit számít, hogy egy suliba járunk, meg szomszédok vagyunk. Ugyan, laza ügy.

- A mai feladat lerajzolni egyik csoporttársatokat úgy, ahogy ti látjátok őt. Van rá másfél órátok, hajrá! - tapsolt izgatottan a tanár.

A szemeimet forgattam egy időben a többiekkel. Remek feladat.

Fél órán keresztül ültem a lapom fölött és nem bírtam magam rajzra vinni.

- Érdekes, Harry. Nagyon érdekes. - a tanár hangjában elismerés volt. Ami felbőszített. Ha Casper képes rá, én is az leszek. Körülnéztem, hogy kiről mit gondolhatnék. Az igazság az volt, hogy senkiről semmit sem gondoltam, mert pusztán nem érdekelt. És ennyi. Talán igaza volt Missynek, nincs olyan ember, aki gondolkodásra bírna. Akibe bele szeretnék látni. Kivétel őt, Zaynt és Jet-et.

Elvigyorodtam.

Jet. Lerajzolom Jet-et.

Kár, hogy ő nem volt a teremben, de és aztán? A művészek nem az engedelmességről voltak híresek, hanem a tehetségükről.

Felvettem a puha hegyű ceruzámat és lehunytam a szemeimet. Az első vonások úgy voltak a tökéletesek, ahogy lelki szemeimmel láttam őket. A papír minden egyes centiméterét kívülről ismertem. Ilyenkor eggyé válsz vele és a ceruzával. A fejemet éreztem kiürülni, de nem egészen. Elsőre jó lesz így is. Kinyitottam a szemeimet és úgy dolgoztam, ahogy mindig is. Minden zajt, minden zavaró tényezőt kizárva a fülemből. Nem foglalkoztam merre megy a ceruza hegye, tudtam, hogy a jó irányba. A végeredmény általában jól sül el, innentől kezdve pedig más nem számított.

Éreztem, hogy azt vetem a lapra, ami és aki az agyamban van. Szép lassan alakult ki. A finomított vonalak, a sötétebb árnyalat, mi tökéletes kontrasztot alkotott a szürkével mellette. És a szürke részből jó nagy volt.

- Még öt percetek van! - szólt a tanár, de nem izgatott.

Mosolyogva mostam össze a feketét a fehérrel, az ujjbegyemet használva. Az éles vonalakat pedig még élesebbé tettem. Mikor kész lettem, leraktam a ceruzát és Alex érdeklődve vette szemügyre. Majd rám nézett, de nem mondott semmit sem. Nem néztem rá, amíg nem kellett. Tudtam, hogy tökéletes más lett. Olyan, amilyennek gondolom és amilyennek látom.

A tökéletes képmás.

A lábammal doboltam, amíg Tom Abigélről rajzolt képét prezentálta. Semmi új nem volt benne, Tom két éve szerelmes Abibe. Tehát az, hogy egy cukormázas szerelmetes képet rajzolt, nem volt meglepő.

Már csak ketten maradtunk, akik nem voltak.

Casper és én, jellemző. Alex klisésebb jelentet nem is hozhatott volna létre.

- Fae, gyere ki és mutasd meg a rajzodat.

Felálltam és a lappal együtt kisétáltam a tanár mellé. Alex biccentett mosolyogva és a terem másik végébe sétált, teret adva nekem.

Körülnéztem. Minden tekintet rám szegeződött és alig várták, hogy mutassak valamit. Ami még nekem is titok volt lényegében. Mély levegőt vettem és feltettem a tanár vászonára.

Halk ógatás, bégetés, elcsodálkozott és megrémisztett levegő szippantások törtek fel a teremben. De csak egy tekintet vonzotta az enyémet. Ránéztem Casperre, és összeforrt a tekintetünk. A rajzomra nézett, majd vissza rám. Aztán olyat tett.

Olyat tett…

Amitől tátva maradt a szám.

Elmosolyodott. Féloldalasan. Kimutatva a gödrét. Mi van? Gödröcskéje van? Ez már nem fair játék!

Hátranéztem a rajzomra, mi engem is lesokkolt. A papír közepén egy egész alakos fiú volt. A gyűrődések a cipőjén és a nadrágján ki voltak dolgozva - már amennyire az időmből telt - a keze a zsebében volt és kabát volt rajta. Meg az a rohadt sapka, mit mindig magán hord. A kép csak az arcánál vált kicsit érdekessé. Kidolgozott áll, száj, orr, göndör haj, rajta ugyebár a sapka. De a szemei helyén semmi sem volt. A nagy fehér semmi. Ahogy a mellkasánál is. Említettem a szürkeséget? Nos, az volt ott végig a vállától egészen le a hasáig. A kabát szét volt nyitva rajta, de mögötte semmi sem volt.

Olyan üres, mint Casper. Mint Harry.

Nyeltem egyet. Egy kicsit támadó rajz volt. Kicsit.  

- Mivel magyaráznád a képet, Fae? Jól láthatóan Harryről van szó. Így látod? Szemek és belső szervek nélkül?

Na jó, ez morbidul hangzott.

- A szürke a hideget ábrázolja. Mivel nem rajzoltam csak grafittal, így tudtam ábrázolni.

- Értem. Tehát ezért van, hogy erősebb szürke a szíve környékén?

Casperre néztem. Magam sem tudtam a választ. Persze ott volt bennem a semmibe vevő nézése, meg a mogorva viselkedése. De nem akartam… megbántani? Vagy hogy is mondjam. De Casper úgy tűnt élvezte. Hátradőlt, összefonta a karjait és tartotta a féloldalas vigyorát. Amit annyira, de annyira le akartam verni az arcáról.

- Gondolom.

- Gondolod? - kérdezett vissza a tanár, aki szintén le volt sokkolva.

A csendet széknyikorgás törte meg. Casper ellökte magát a székétől és felém sétált. Hátráltam egy lépést, és kikerekedett szemekkel vártam, mit csinál. Széttépi? Megüt? Leordít?

Ezzel szemben, ő megállt előttem, a fülemhez hajolt. Ahogy beszélt, a hideg ajkai simogatták a bőrömet. Lecsukódtak a szemeim és majdnem kiszaladt belőlem egy halk zihálás. Mi a franc.

- Nagy a szád, és éles a látásod. Remek meglátás, Fae Wallace. A végén még tudok majd veled mihez kezdeni - búgta nekem, és azt hittem ott helyben összerogyok. Megfordult és otthagyott. De előtte a kezembe nyomta a saját rajzát.

 Meg sem mertem nézni, túlságosan le voltam döbbenve, hogy megmozduljak.